358. Több ezer évnyi romlottság után az ember elfásult és eltompult; démonná vált, amely szembeszáll Istennel, olyannyira, hogy az ember Isten ellen lázadó mivoltát megörökítette a történetírás, és még maga az ember is képtelen teljesen számot adni lázadó magatartásáról – mivel az embert a Sátán mélységesen megrontotta, és a Sátán annyira félrevezette, hogy nem tudja, hová forduljon. Az ember még ma is elárulja Istent: amikor az ember látja Istent, elárulja Őt, és amikor nem látja Istent, akkor is elárulja Őt. Még olyanok is vannak, akik azután is elárulják Istent, hogy tanúi voltak átkainak és haragjának. Ezért mondom, hogy az ember értelme elvesztette eredeti funkcióját, és az ember lelkiismerete is elvesztette eredeti funkcióját. Az ember, akire tekintek, emberi ruhába öltözött vadállat, egy mérges kígyó, és bármilyen szánandónak is próbál tűnni a szememben, soha nem leszek irgalmas hozzá, mert az ember nem érti a különbséget fekete és fehér között, sem a különbséget igazság és igaztalanság között. Az ember értelme annyira fásult, mégis áldásokat akar nyerni; emberi mivolta annyira alantas, mégis egy király szuverenitását akarja birtokolni. Kinek lehetne a királya ilyen értelemmel? Hogyan ülhetne trónon ilyen emberi mivolttal? Az ember valóban szégyentelen! Egy öntelt nyomorult! Azoknak közületek, akik áldásokban szeretnétek részesülni, azt javaslom, hogy először keressetek egy tükröt, és nézzétek meg saját csúnya tükörképeteket – megvan benned, ami ahhoz kell, hogy király légy? Olyan az arcod, mint aki áldásokban részesülhetne? A legcsekélyebb változás sem történt a beállítottságodban, és az igazságból semmit sem ültettél a gyakorlatba, mégis csodálatos holnapra áhítozol. Ámítod önmagadat! Az embert, aki ilyen mocskos földre született, jelentős mértékben megfertőzte a társadalom, a feudális etika kondicionálta, és „felsőoktatási intézményekben” részesült oktatásban. Az elmaradott gondolkodás, a romlott erkölcs, a lealjasult életszemlélet, a világi ügyekre vonatkozó megvetendő filozófia, a teljesen értéktelen lét, az alantas szokások és hétköznapi élet – mindezek súlyosan betolakodnak az ember szívébe, és súlyosan károsítják és támadják a lelkiismeretét. Ennek eredményeképpen az ember egyre távolabb kerül Istentől, és egyre inkább Ellene szegül. Az ember beállítottsága napról napra könyörtelenebbé válik, és nincs egyetlen ember sem, aki készségesen feladna bármit is Istenért, nincs egyetlen ember sem, aki készségesen alávetné magát Istennek, sőt, még kevésbé akad akár egyetlen ember is, aki készségesen keresné Isten megjelenését. Ehelyett a Sátán hatalma alatt az ember kedvére törekszik az élvezetekre, és szenvedélyesen rontja meg hús-vér testét a mocsárban. Még amikor hallják az igazságot, a sötétségben élőknek akkor sincs semmi kedvük gyakorolni azt, és nem hajlanak arra, hogy keressék Istent, még akkor sem, amikor látják, hogy Isten már megjelent. Hogy lehet egy ilyen züllött emberiségnek mozgástere az üdvösségre? Hogy élhetne egy ilyen dekadens emberiség a fényben?

Az ember beállítottságának megváltoztatása lényegének megismerésével kezdődik, valamint gondolkodásának, természetének és mentális szemléletének változásaival – alapvető változások révén. Csak így lehet valódi változásokat elérni az ember beállítottságában. Az emberben kialakuló romlott beállítottság gyökere a Sátán általi félrevezetés, megrontás és mérgezés. Az embert a Sátán megbéklyózta és irányítja, és az ember hallatlan ártalmat szenved el, amelyet a Sátán okozott a gondolkodásában, erkölcsében, éleslátásában és értelmében. Az ember éppen azért száll szembe Istennel, és azért képtelen elfogadni az igazságot, mert az alapvető dolgait a Sátán megrontotta, és azok teljesen eltérnek attól, ahogyan Isten eredetileg megteremtette őket. Ezért az ember beállítottságában bekövetkező változásoknak a gondolkodásában, éleslátásában és értelmében bekövetkező változásokkal kell kezdődniük, amelyek átalakítják az Istenről és az igazságról való tudását. Azok, akik a legmélyebben romlott földön születtek, még kevésbé tudják, hogy mi Isten, vagy hogy mit jelent hinni Istenben. Minél romlottabbak az emberek, annál kevésbé tudnak Isten létezéséről, és annál szegényesebb az értelmük és az éleslátásuk. Az ember Istennel szembeni ellenszegülésének és lázadó mivoltának forrása az ember Sátán általi megrontása. A Sátán általi megrontás miatt az ember lelkiismerete eltompult; az ember erkölcstelen, gondolatai elfajzottak, és elmaradott szellemi szemléletmóddal rendelkezik. Mielőtt a Sátán megrontotta volna, az ember természetes módon alávetette magát Istennek, és alávetette magát az Ő szavainak, miután hallotta őket. Természetből fakadóan józan ésszel és lelkiismerettel, valamint normális emberi mivolttal rendelkezett. Miután a Sátán megrontotta, az ember eredeti értelme, lelkiismerete és emberi mivolta eltompult, a Sátán meggyengítette azokat. Így elvesztette Isten iránti alávetettségét és szeretetét. Az ember értelme eltévelyedett, beállítottsága az állatokéhoz vált hasonlóvá, és Isten elleni lázadása egyre gyakoribb és súlyosabb lett. Az ember azonban ezt még mindig nem tudja és nem ismeri fel, csupán kitartóan ellenkezik és lázad. Az ember beállítottsága az értelme, éleslátása és lelkiismerete kifejeződéseiben mutatkozik meg; mivel az értelme és az éleslátása nem egészséges, a lelkiismerete pedig rendkívül eltompult, ezért a beállítottsága lázad Isten ellen. Ha az ember értelme és éleslátása nem tud változni, akkor a beállítottságában bekövetkező változások, valamint az Isten szándékaival való összhangba kerülés szóba se jöhetnek. Ha az ember értelme nem egészséges, akkor nem tudja Istent szolgálni, és alkalmatlan arra, hogy Isten használja őt. A „normális értelem” az Istennek való alávetettségre és hűségre, az Isten utáni vágyakozásra, az Isten iránti abszolút viszonyulásra és az Istennel szembeni lelkiismeretre utal. Arra utal, hogy az ember egy szívvel és egy gondolkodással van Isten iránt, és nem helyezkedik szándékosan szembe Istennel. Az eltévelyedett értelem nem ilyen. Amióta az embert megrontotta a Sátán, azóta elképzeléseket gyártott Istenről, és nem hűséges Istenhez, nem vágyakozik Utána, nem is beszélve az Istennel szembeni lelkiismeretről. Az ember szándékosan szembeszáll Istennel, és ítéletet mond Róla, sőt, a háta mögött szidalmakat zúdít Rá. Az ember a háta mögött ítélkezik Isten felett, miközben tisztában van azzal, hogy Ő Isten; az embernek esze ágában sincs alávetni magát Istennek, csupán folyton követel és kér Tőle. Az ilyen emberek – az eltévelyedett értelemmel rendelkező emberek – képtelenek felismerni saját aljas viselkedésüket, vagy megbánni lázadó mivoltukat. Ha az emberek képesek önmaguk megismerésére, akkor már visszanyertek valamennyit az értelmükből; minél inkább lázadnak Isten ellen az önmagukat még megismerni nem tudó emberek, annál kevésbé egészséges az értelmük.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Változatlan beállítottsággal rendelkezni annyi, mint ellenségeskedni Istennel)

359. Amíg az emberek meg nem tapasztalták Isten munkáját, és meg nem értették az igazságot, addig a Sátán természete irányítja és uralja őket belülről. Konkrétan mit foglal magában ez a természet? Például miért vagy önző? Miért véded a saját pozíciódat? Miért vannak ilyen erős érzéseid? Miért élvezed ezeket az igaztalan dolgokat? Miért szereted ezeket a gonoszságokat? Mi az alapja annak, hogy ennyire odavagy az ilyesmikért? Honnan jönnek ezek a dolgok? Miért fogadod el őket ilyen boldogan? Mostanára már mind megértettétek, hogy mindezek mögött fő okként az áll, hogy a Sátán mérge ott van az emberben. Tehát mi is a Sátán mérge? Hogyan fejezhető ki? Például, ha azt kérdezed: „Hogyan kellene az embereknek élniük? Mi az, amiért az embereknek élniük kellene?” – azt felelik: „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög.” Ez az egyetlen mondat kifejezi a probléma gyökerét. A Sátán filozófiája és logikája vált az emberek életévé. Bármire is törekednek az emberek, saját magukért teszik – és így csak önmagukért élnek. „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög” – ez az ember életfilozófiája, amely az emberi természetet is képviseli. Ezek a szavak már a romlott emberiség természetévé váltak, és igaz portrét festenek a romlott emberiség sátáni természetéről. Ez a sátáni természet már a romlott emberiség létezésének alapjává vált. Több ezer éve él a romlott emberiség a Sátán e mérge szerint, mind a mai napig. Minden, amit a Sátán tesz, a saját vágyai, ambíciói és céljai érdekében történik. Túl akar tenni Istenen, ki akar törni Isten igájából, és meg akarja kaparintani az irányítást minden, Isten által teremtett dolog fölött. Mára ilyen mértékben rontotta meg a Sátán az embereket: mindannyiuk természete sátáni, mindannyian igyekeznek megtagadni Istent és ellenszegülni Neki, maguk akarják irányítani a sorsukat, és megpróbálnak ellenállni Isten vezénylésének és elrendezéseinek. Ambícióik és vágyaik pontosan megegyeznek a Sátánéval. Ezért az ember természete a Sátán természete. Valójában sok ember mottói és aforizmái az emberi természetet képviselik és az emberi romlottság lényegét tükrözik. Az emberek a saját preferenciáik szerint választanak, és választásaik mind az emberek beállítottságát és törekvéseit képviselik. Egy személy minden szavában és tettében, bármilyen jól van is leplezve, a természetét nem tudja elfedni. Például a farizeusok általában elég szépen prédikáltak, de amikor meghallották Jézus beszédeit és az Általa kifejezett igazságokat, elfogadás helyett elítélték azokat. Ez leleplezte a farizeusok természetlényegét, vagyis azt, hogy idegenkednek az igazságtól és gyűlölik azt. Bizonyos emberek egészen szépen beszélnek, és jól álcázzák magukat, mások azonban, miután eltöltöttek némi időt a társaságukban, rájönnek, hogy a természetük mélységesen csalárd és becstelen. Mindenki más leleplezi természetlényegüket, miután hosszú időt töltött velük. Végül a többiek ezt a következtetést vonják le: ezek csalárd emberek, akiknek soha egy igaz szó sem hagyja el a száját. Ez az állítás ezeknek az embereknek a természetét képviseli, és ez természetlényegük legjobb illusztrációja és bizonyítéka. Világi ügyekre vonatkozó filozófiájuk abban áll, hogy senkinek nem mondják el az igazságot, és nem bíznak senkiben. Az ember sátáni természetében sok sátáni filozófia és méreg van. Néha még te magad sem tudsz ezekről, és nem érted őket; mégis életed minden egyes pillanata ezeken a dolgokon alapul. Sőt, mi több, úgy gondolod, hogy ezek nagyon is helyes, észszerű, egyáltalán nem elhibázott dolgok. Ez elég jól mutatja, hogy a Sátán filozófiái az emberek természetévé váltak, és hogy az emberek ezekkel teljes összhangban élnek, a megbánás mindenfajta érzése nélkül, úgy gondolva, hogy ez az életmód jó. Így folyamatosan kimutatják sátáni természetüket, és folyamatosan a Sátán filozófiái szerint élnek. A Sátán természete az emberiség élete és az emberiség természetlényege.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan kell Péter útján járni?)

360. Hogyan érted meg az ember természetét? A legfontosabb az, hogy az ember világnézetének, életszemléletének és értékrendjének szemszögéből vizsgáld meg azt. Akik ördögöktől valók, mind önmagukért élnek. Életszemléletük és jelmondataik főként a Sátán mondásaiból származnak, mint például: „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, „Az ember úgy hal meg a gazdagságért, mint a madarak a táplálékért”, és más hasonló téveszmék. Az ember valóságos életévé váltak mindezek a szavak, amelyeket az ördögi királyok, hatalmasok és filozófusok mondtak. Különösen a kínaiak által „bölcsként” emlegetett Konfucius szavainak nagy része vált az ember életévé. Aztán ott vannak a buddhizmus és a taoizmus híres közmondásai, valamint a klasszikus mondások, amelyeket a híres személyiségek gyakran ismételtek. Ez mind a sátáni filozófiák és a Sátán természetének összegzése. Ezek egyúttal a Sátán természetének legjobb illusztrációi és magyarázatai is. Mindezek az ember szívébe oltott mérgek a Sátántól származnak, és a legkisebb cseppjük sem Istentől való. Az ilyen ördögi szavak is szöges ellentétben állnak Isten szavával. Teljesen világos, hogy minden pozitív dolog valóságai Istentől származnak, és minden negatív dolog, ami megmérgezi az embert, az a Sátántól való. Ezért valakinek az életszemléletét és értékrendjét megvizsgálva megállapíthatjuk az illető természetét, és azt, hogy kihez tartozik. A Sátán a nemzeti kormányok, valamint a híres és a nagy emberek befolyása és nevelése révén rontja meg az embereket. Ördögi szavaik az ember életévé és természetévé váltak. „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög” – ez egy jól ismert sátáni mondás, amelyet mindenkibe beleneveltek, és ez az ember életévé vált. Vannak más világi ügyekre vonatkozó filozófiák, amelyek szintén ilyenek. A Sátán minden nemzet hagyományos kultúráját felhasználja az emberek nevelésére, félrevezetésére és megrontására, aminek következtében az emberiség a pusztulás feneketlen mélységébe zuhan, amely elnyeli, és végül az embereket Isten azért pusztítja el, mert a Sátánt szolgálják, és ellenállnak Istennek. Vannak, akik évtizedek óta köztisztviselőként szolgálnak a társadalomban. Képzeljük el, hogy feltesszük nekik a következő kérdést: „Ön olyan jól teljesített ebben a minőségében, melyek a legfontosabb híres mondások, amelyek szerint él?” Talán azt mondanák: „Az egyetlen dolog, amit értek, a következő: »A hivatalnokok nem nehezítik meg azok dolgát, akik ajándékokat hoznak, azok pedig, akik nem hízelegnek, semmit sem érnek el.«” Ez az a sátáni filozófia, amelyre a karrierjük épül. Nem jellemzőek-e ezek a szavak az ilyen emberek természetére? Bármilyen eszköz gátlástalan felhasználása a pozíció megszerzéséhez a természetükké vált, céljuk a hivatalnokság és a sikeres karrier. Még mindig sok sátáni méreg van az emberek életében, magaviseletében és viselkedésében. Például a világi ügyekre vonatkozó filozófiájuk, a cselekvésmódjuk és a jelmondataik mind tele vannak a nagy vörös sárkány mérgével, és ezek mind a Sátántól származnak. Így minden, ami az emberek csontján és vérén átáramlik, a Sátántól való. Mindazoknak a hivatalnokoknak, a hatalmon lévőknek és az érvényesülőknek megvan a maguk útja és titka a sikerhez. Az ilyen titkok nem tökéletesen jellemzik-e a természetüket? Oly nagy dolgokat vittek véghez a világban, és senki sem lát át a mögöttük húzódó cselszövéseken és intrikákon. Ez mutatja, hogy mennyire alattomos és mérgező a természetük. Az emberiséget mélyen megrontotta a Sátán. A Sátán mérge ott folyik minden ember vérében, és elmondható, hogy az ember természete romlott, elvetemült, ellenséges és Istennel szemben álló, tele van a Sátán filozófiáival és mérgeivel, és elmerült azokban. Teljesen a Sátán természetlényegévé vált. Ez az oka annak, hogy az emberek ellenállnak Istennek és szemben állnak Istennel. Az emberek könnyen megismerhetik önmagukat, ha a természetük ily módon boncolgatható.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerhető meg az ember természete?)

361. Hogyan érted meg az emberi természetet? A természeted megértése valójában azt jelenti, hogy boncolgatod a lelked mélyén lévő dolgokat – az életedben lévő dolgokat, és a sátáni logikát és filozófiát, ami szerint éltél – ami a Sátán élete, ami szerint éltél. Csak a lelked mélyén rejlő dolgokat feltárva értheted meg a természetedet. Hogyan lehet ezeket a dolgokat feltárni? Nem lehet őket csupán egy-két dolgon keresztül feltárni vagy felboncolni. Sokszor előfordul, hogy miután befejezel valamit, még mindig nem jutottál el a megértéshez. Három vagy akár öt évbe is beletelhet, mire képes leszel akár csak egy kis felismerésre vagy megértésre is szert tenni. Sok helyzetben tehát önreflexióra van szükséged, és meg kell ismerned önmagadat. Mélyre kell ásnod, és Isten szavainak megfelelően boncolgatnod magad, hogy bármiféle eredményt is elérj. Amint megértésed az igazságról egyre mélyebbé válik, az önreflexió és önismeret révén fokozatosan megismered saját természetlényegedet.

Ahhoz, hogy megismerd a természetedet, azt néhány dolgon keresztül kell megértened. Először is, tisztában kell lenned azzal, hogy mit szeretsz. Ez nem arra vonatkozik, hogy mit szeretsz enni vagy viselni, hanem inkább azt jelenti, hogy mi az, amiben kedved leled, mit irigyelsz, mit imádsz, mire törekszel, és mire figyelsz a szívedben, milyen típusú emberekkel szeretsz kapcsolatba kerülni, milyen típusú embereket csodálsz és kikért rajong a szíved. A legtöbben például szeretik a tekintélyes embereket, azokat, akik választékosan beszélnek és elegánsan viselkednek, vagy azokat, akiknek fel van vágva a nyelve, vagy azokat, akik megjátsszák magukat. Az előbb említettek arra vonatkoznak, hogy milyen emberekkel szeretnek kapcsolatba kerülni. Ami az embereknek tetsző dolgokat illeti, ezek közé tartozik az, hogy szívesen megteszik azt, ami könnyen elvégezhető, élvezik, hogy olyasmit csinálnak, amit mások jónak tartanak, és amit az emberek jóváhagynának és dicsérnének. Az emberek természetében van egy közös jellemzője azoknak a dolgoknak, amelyeket szeretnek. Vagyis szeretik azokat az embereket, eseményeket és dolgokat, amelyeket mások a külsőségek miatt irigyelnek, szeretik azokat az embereket, eseményeket és dolgokat, amelyek nagyon szépnek és fényűzőnek tűnnek, és szeretik azokat az embereket, eseményeket és dolgokat, amelyek miatt mások imádják őket. Ezek a dolgok, amelyeket az emberek szeretnek, nagyszerűek, káprázatosak, gyönyörűek és pompásak. Mindenki imádja ezeket. Megfigyelhető, hogy az emberek nem birtokolnak semmit az igazságból, és nem rendelkeznek a valódi emberi lények hasonlatosságával sem. A legkevésbé sincs értelme annak, hogy imádják ezeket a dolgokat, ők mégis szeretik azokat. Ezek a dolgok, amelyeket az emberek szeretnek, különösen jónak tűnnek azok számára, akik nem hisznek Istenben, és ezek mind olyan dolgok, amelyeket az emberek különösen szívesen követnek. [...] Azok a dolgok, amelyeket az emberek követnek és amelyek után vágyakoznak, a világi irányzatokhoz tartoznak, ezek a Sátántól és ördögöktől valók, Isten gyűlöli őket, és nélkülöznek minden igazságot. Azok a dolgok, amelyek után az emberek hajlamosak vágyakozni, lehetővé teszik természetlényegük feltárását. Az emberek preferenciái az öltözködésükben is megnyilvánulnak. Vannak, akik szívesen viselnek figyelemfelkeltő, színes ruhákat vagy bizarr öltözékeket. Hajlamosak olyan kiegészítőket viselni, amelyeket még senki más nem viselt, és szeretik azokat a dolgokat, amelyek vonzóak lehetnek az ellenkező nem számára. Az, hogy ezeket a ruhákat és kiegészítőket viselik, azt jelzi, hogy előnyben részesítik ezeket a dolgokat az életükben és a szívük mélyén. Amit szeretnek, az nem tiszteletet parancsoló vagy illedelmes. Ezek nem olyan dolgok, amelyeket egy normális embernek követnie kellene. A hozzájuk való ragaszkodásukban hamisság van. A szemléletmódjuk ugyanolyan, mint a világi embereké. Egyetlen olyan része sincs, amely összhangban lenne az igazsággal. Ezért a természetedet képviseli mindaz, amit szeretsz, amire összpontosítasz, amit imádsz, amit irigyelsz, és amire a szívedben naponta gondolsz. Az ilyen világi dolgok iránti vonzalmad elegendő bizonyíték arra, hogy a természeted a hamisságot kedveli, és súlyos esetben a természeted elvetemült és javíthatatlan. A következőképpen kell boncolgatnod a természetedet. Vizsgáld meg, hogy mit szeretsz, és miről mondasz le az életedben. Lehet, hogy egy ideig jó vagy valakihez, de ez nem bizonyítja azt, hogy szereted őt. Amit igazán szeretsz, az pontosan az, ami a természeted része; még ha a csontjaid el is törnének, akkor is kedvedet lelnéd benne, és soha nem tudnál lemondani róla. Ezen nem könnyű változtatni.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Mit kell tudni az ember beállítottságának átalakításáról?)

362. A beállítottságbeli változás elérésének kulcsa az ember saját természetének megismerése, ezt pedig Isten leleplezése szerint kell végezni. Egy ember csak Isten szavaiban ismerheti meg saját ocsmány természetét, a Sátán különféle mérgeit, amelyek a természetében rejtőznek, a saját ostobaságát és tudatlanságát, valamint a természetében lévő törékeny és negatív elemeket. Miután alaposan megismered ezeket a dolgokat, és valóban képes vagy gyűlölni magadat, fellázadni a hús-vér test ellen, kitartani Isten szavainak gyakorlásában, kitartani az igazságra való törekvésben, miközben teszed a kötelességedet, hogy elérd a beállítottságod változását, és olyasvalakivé válj, aki valóban szereti Istent, már el is indultál Péter útján. Isten kegyelme, illetve a Szentlélektől származó megvilágosítás és útmutatás nélkül nehéz lenne ezen az úton járni, hiszen az igazság nélkül az emberek nem képesek fellázadni önmaguk ellen. Hogy tudsz-e Péter útján haladni a tökéletesedés felé, az elsősorban azon múlik, hogy van-e benned elhatározás, van-e hited, és tudsz-e Istenre hagyatkozni. Továbbá az embernek alá kell vetnie magát a Szentlélek munkájának, és soha semmilyen dologban nem szabad eltévelyednie Isten szavaitól. Ezek a legfontosabb aspektusok, amelyeket soha nem szabad megszegni. Tapasztalatai folyamán az embernek igen nehéz megismernie önmagát, és a Szentlélek munkája nélkül nem lesz eredmény. Ahhoz, hogy Péter útján járjon, az embernek arra kell összpontosítania, hogy megismerje önmagát és átalakítsa a beállítottságát.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

363. Egyfelől az ember Isten próbatételei során ismeri meg saját hiányosságait, és látja be, milyen jelentéktelen, megvetésre méltó és alacsony rendű ő valójában, hogy nincs semmije, és ő maga is semmi; másfelől a próbatételek során Isten bizonyos környezeteket alakít ki az ember számára, hogy azokban az ember jobban megtapasztalhassa Isten szeretetreméltóságát. Bár a fájdalom nagy és néha leküzdhetetlen – akár a megsemmisítő gyász szintjét is elérheti –, miután az ember megtapasztalta, belátja, mennyire szeretetreméltó Isten munkálkodása őbenne, és csakis ezen az alapon születik meg az emberben az Isten iránti igaz szeretet. Ma már belátja az ember, hogy egyedül Isten kegyelme, szeretete és irgalma révén nem képes igazán megismerni önmagát, és még sokkal kevésbé képes megismerni az ember lényegét. Az ember csakis Isten finomítása és ítélete által, épp a finomítási folyamat során képes megismerni saját hiányosságait és megtudni, hogy semmije nincs.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szeretetreméltóságát csak fájdalmas próbatételek megtapasztalása által ismerheted meg)

364. Az önvizsgálat és önmagad megismerésének kulcsa a következő: minél inkább úgy érzed, hogy bizonyos területeken jól vagy helyesen cselekedtél, és minél inkább úgy gondolod, hogy bizonyos területeken eleget tudsz tenni Isten szándékainak, vagy van mivel dicsekedned, annál inkább érdemes megismerni önmagadat ezeken a területeken, és érdemes annál mélyebbre ásni bennük, hogy meglásd, milyen tisztátalanságok vannak benned, illetve milyen dolgok vannak benned, amelyek nem tudnak eleget tenni Isten szándékainak. Vegyük Pál példáját. Pál különösen nagy tudású volt, sokat szenvedett, mialatt prédikált és munkálkodott, és sokan különösen rajongtak érte. Ennek következtében, miután sok munkát végzett, feltételezte, hogy már félretettek számára egy koronát. Ez azt eredményezte, hogy egyre messzebb és messzebb ment a rossz úton, míg végül Isten megbüntette. Ha akkoriban elgondolkodott volna önmagán és boncolgatta volna önmagát, akkor nem gondolkodott volna úgy, ahogy. Más szóval, Pál nem arra összpontosított, hogy az Úr Jézus szavaiban keresse az igazságot; csak a saját elképzeléseiben és képzelgéseiben hitt. Azt gondolta, hogy pusztán azzal, hogy tesz pár jó dolgot és jó magatartásformákat tanúsít, Isten jóváhagyja és megjutalmazza őt. Végül saját elképzelései és képzelgései elvakították a szívét, és befedték romlottságának igazságát. De az emberek nem voltak képesek ezt felismerni, és nem voltak ismereteik ezekről a dolgokról, így mielőtt Isten ezt leleplezte volna, mindig is Pált tekintették követendő mércének és példának, ahogy élniük kellene, és úgy tekintettek rá, mint egy bálványra, amilyenné ők is válni kívántak és igyekeztek. Pál esete figyelmeztetés Isten választott népe minden tagjának. Különösen akkor, amikor mi, Isten követői, szenvedhetünk és megfizethetjük az árat kötelességeink teljesítése során, és miközben Istent szolgáljuk, úgy érezzük, hogy odaadóak vagyunk és szeretjük Istent – ilyenkor kell elgondolkodnunk és még jobban megértenünk önmagunkat az utat illetően, amelyen járunk, amire nagy szükség van. Ez azért van, mert amit te jónak vélsz, azt fogod helyénvalónak tartani, és nem fogsz kételkedni benne, töprengeni rajta és elemezni, hogy van-e benne valami, ami ellenkezik Istennel. Például vannak emberek, akik rendkívül jószívűnek tartják magukat. Soha nem gyűlölnek vagy bántanak másokat, és mindig segítő kezet nyújtanak annak a testvérüknek, akinek a családja szükséget szenved, nehogy megoldatlan maradjon a problémájuk; nagy bennük a jóakarat, és minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy segítsenek mindenkinek, akinek csak tudnak. Mégsem összpontosítanak soha az igazság gyakorlására, és nincs belépésük az életbe. Mi az eredménye ennek a segítőkészségnek? A saját életüket félreteszik, mégis elégedettek önmagukkal, és rendkívül elégedettek mindazzal, amit tettek. Mi több, nagyon büszkék rá, azt gondolva, hogy mindabban, amit tettek, nincs semmi, ami ellenkezik az igazsággal, hogy ez biztosan eleget tesz Isten szándékainak, és ők igazi istenhívők. Természetes jóságukat tőkének tekintik, és amint ezt megteszik, természetesnek veszik, hogy az az igazság. A valóságban csak emberileg tesznek jót. Egyáltalán nem gyakorolják az igazságot, mert amit tesznek, az ember előtt teszik, nem pedig Isten előtt, és még kevésbé gyakorolnak Isten követelményei és az igazság szerint. Ezért minden tettük hiábavaló. Egyetlen tettük sem az igazság vagy Isten szavainak gyakorlása, még kevésbé az Ő akaratának követése; inkább emberi kedvességgel és jó viselkedéssel segítenek másokon. Összefoglalva, nem keresik Isten szándékait mindenben, amit tesznek, és nem az Ő követelményei szerint cselekszenek. Isten nem helyesli az ember ilyenfajta jó magatartását; Isten számára ez elítélendő, és nem érdemli meg az Ő emlékezetét.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak akkor tud igazán átalakulni valaki, ha ismeri saját helytelen nézeteit)

365. A legtöbb embernek nagyon felszínes megértése van önmagáról. Egyáltalán nem ismerik világosan a természetükben rejlő dolgokat. Csak néhány, általuk mutatott romlott állapotról van tudásuk, azokról a dolgokról, amelyeket hajlamosak megtenni, vagy arról, hogy milyen hiányosságaik vannak, és ettől már azt gondolják, hogy ismerik önmagukat. Ha aztán betartanak néhány előírást, odafigyelnek, hogy ne kövessenek el hibákat bizonyos területeken, és sikerül elkerülniük bizonyos vétkek elkövetését, akkor elkezdik úgy gondolni, hogy birtokában vannak a valóságnak Istenbe vetett hitükben, és feltételezik, hogy meg fognak menekülni. Mindez nem más, mint emberi képzelődés. Ha betartod ezeket a dolgokat, valóban képessé válsz tartózkodni a vétkezéstől? Valóban változást értél el a beállítottságodban? Valóban megélted egy emberi lény hasonlatosságát? Valóban képes leszel eleget tenni Istennek? Semmiképp. Ez biztos. Az embereknek magas mércét kell állítaniuk magukkal szemben Istenbe vetett hitükben: hogy elnyerjék az igazságot, és változásokon menjenek keresztül életfelfogásukban. Ez először is azt követeli meg az emberektől, hogy erőfeszítést fektessenek önmaguk megismerésébe. Ha egy ember önismerete túlságosan sekélyes, az semmiféle problémát nem fog megoldani, és az illető életfelfogása egyáltalán nem fog változni. Mélyrehatóan kell megismerned önmagadat. Ez azt jelenti, hogy ismered a természetedet, és ismered, hogy milyen elemeket tartalmaz, honnan erednek ezek az elemek, és honnan jönnek. Továbbá tényleg képes vagy gyűlölni ezeket a dolgokat? Megláttad már saját rút lelkedet és elvetemült természetedet? Ha valóban meglátod az igazságot önmagaddal kapcsolatban, gyűlölni fogod magadat. Amikor meggyűlölöd magadat, és aztán megpróbálod Isten szavait gyakorlatba ültetni, képes leszel fellázadni a hús-vér test ellen és elnyerni az erőt az igazság gyakorlásához, és többé nem érzed úgy, mintha az kínszenvedés lenne. Miért cselekszik sok ember a testi preferenciái szerint? Mert meglehetősen jónak tartják magukat, és úgy érzik, hogy a cselekedeteik egészen megfelelőek és indokoltak, hibátlanok, sőt, teljesen helyesek, és ezért magabiztosan cselekszenek. Amikor valóban megismerik, hogy pontosan milyen a természetük – milyen rút, megvetendő és szánalmas –, többé nem tartják majd olyan nagyra magukat, nem lesznek olyan arrogánsak, és nem lesznek annyira megelégedve magukkal. Ezt gondolják majd: „Gyakorolnom kell Isten egyes szavait, két lábbal szilárdan állva a földön. Ha nem teszem, nem ütöm meg az emberség mércéjét, és szégyellni fogok Isten jelenlétében élni.” Valóban kicsinek és valóban jelentéktelennek látják majd magukat. Ezen a ponton könnyűvé válik számukra az igazság gyakorlása, és némiképp olyannak fognak látszani, amilyennek egy embernek lennie kell. Egy ember csak akkor tud fellázadni a hús-vér test ellen, amikor valóban gyűlöli önmagát. Ha nem gyűlöli önmagát, képtelen lesz fellázadni a hús-vér test ellen. Az igazi öngyűlölet nem egyszerű dolog. Ehhez az embernek több dologgal kell rendelkeznie. Először is rendelkeznie kell saját természetének ismeretével. Másodszor látnia kell, hogy ő silány és szánalmas, rendkívül apró és jelentéktelen, és látnia kell szánalmas, mocskos lelkét. Amikor teljes egészében meglátja, hogy mi is ő valójában – amikor sikerül elérni ezt az eredményt –, valóban ismeretet nyer önmagáról, és elmondható, hogy az önismerete pontos. Csak ezen a ponton tudja meggyűlölni, sőt átkozni magát, valóban átérezve, hogy az embereket olyan mélységesen megrontotta a Sátán, hogy már minden emberi hasonlatosságnak híján vannak. Egy napon, ha valóban a halál fenyegetésével kerül szembe, azt fogja gondolni: „Ez Isten igazságos büntetése. Isten valóban igazságos. Megérdemlem a halált!” Ezen a ponton nem fogja a sérelmeit hangoztatni, még kevésbé panaszkodni Istenre – egyszerűen úgy érzi majd, hogy ő teljesen silány, szánalmas, mocskos és romlott, Istennek pedig ki kellene iktatnia és el kellene pusztítania őt, és úgy fogja érezni, hogy egy olyan lélek, mint az övé, méltatlan arra, hogy a földön éljen. Ezért nem fog panaszkodni Istenre, és ellenállni sem fog Neki, még kevésbé elárulni Őt. Ha viszont nem ismeri meg önmagát, és továbbra is úgy gondolja, hogy ő meglehetősen jó, akkor, amikor a halál fenyegetése közeledik, azt fogja gondolni: „Nagyon jól teljesítettem a hitemben. Olyan keményen törekedtem az igazságra, annyi mindent feláldoztam, és annyit szenvedtem, végül azonban isten hagyja, hogy meghaljak. Nem tudom, hol van isten igazságossága. Miért hagy engem meghalni? Ha még egy magamfajta embernek is meg kell halnia, ki menekülhet meg? Hát nem pecsételtetett meg az egész emberi faj sorsa?” Először is elképzelései lesznek Istenről. Másodszor panaszkodni fog Rá, és nem lesz benne semmi alávetettség. Éppen olyan, mint Pál, aki nem ismerte önmagát, még akkor sem, amikor a halál küszöbén állt. Amikor Isten büntetése lesújt rá, akkor már késő lesz.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)