358. Több ezer évnyi romlottság után az ember elfásult és eltompult; démonná vált, amely szembeszáll Istennel, olyannyira, hogy az ember Isten ellen lázadó mivoltát megörökítették a történelmi könyvek, és még maga az ember is képtelen teljesen számot adni lázadó magatartásáról – mivel az embert a Sátán mélységesen megrontotta, és a Sátán annyira félrevezette, hogy nem tudja, hová forduljon. Az ember még ma is elárulja Istent: amikor az ember látja Istent, elárulja Őt, és amikor nem látja Istent, akkor is elárulja Őt. Még olyanok is vannak, akik azután is elárulják Istent, hogy látták átkait és haragját. Ezért mondom, hogy az ember értelme elvesztette eredeti funkcióját, és az ember lelkiismerete is elvesztette eredeti funkcióját. Az ember, akire tekintek, emberi ruhába öltözött vadállat, egy mérges kígyó, és bármilyen szánandónak is próbál tűnni a szememben, soha nem leszek irgalmas hozzá, mert az ember nem érti a különbséget fekete és fehér között, és a különbséget igazság és igaztalanság között. Az ember értelme annyira fásult, mégis áldásokat akar elnyerni; emberi mivolta annyira alantas, mégis egy király fennségét akarja birtokolni. Kinek lehetne királya ilyen értelemmel? Hogyan ülhetne trónon ilyen emberi mivolttal? Az ember valóban szégyentelen! Egy öntelt nyomorult! Azoknak közületek, akik áldásban szeretnétek részesülni, azt javaslom, hogy először keressetek egy tükröt, és nézzétek meg saját csúnya tükörképeteket – megvan benned, ami ahhoz kell, hogy király légy? Olyan az arcod, mint aki áldásban részesülhetne? A legcsekélyebb változás sem történt a beállítottságodban, és az igazságból semmit sem ültettél a gyakorlatba, mégis csodálatos holnapra áhítozol. Ámítod önmagadat! Az ilyen mocskos földre született embert súlyosan megrontotta a társadalom, befolyásolta a feudális etika, és „felsőoktatási intézményekben” tanították. Az elmaradott gondolkodás, a romlott erkölcs, az aljas életszemlélet, a megvetendő életfilozófia, a teljesen értéktelen lét, a züllött életmód és szokások – mindezek súlyosan beférkőztek az ember szívébe, és súlyosan aláásták és megtámadták a lelkiismeretét. Ennek eredményeképpen az ember egyre távolabb kerül Istentől, és egyre inkább Ellene szegül. Az ember beállítottsága napról napra gonoszabbá válik, és nincs egyetlen ember sem, aki készségesen feladna bármit is Istenért, nincs egyetlen ember sem, aki készségesen engedelmeskedne Istennek, sőt, nincs egyetlen ember sem, aki készségesen keresné Isten megjelenését. Ehelyett a Sátán hatalma alatt az ember nem tesz mást, mint az hajszolja az élvezeteket és átadja magát a test romlottságának a sár földjén. Még ha hallják is az igazságot, a sötétségben élők nem gondolnak arra, hogy azt a gyakorlatba ültessék, és nem hajlandók Istent keresni, még akkor sem, ha látták az Ő megjelenését. Hogy lehet egy ennyire romlott emberiségnek esélye az üdvösségre? Hogy élhetne egy ennyire dekadens emberiség a fényben?

Az ember beállítottságának megváltozása lényegének megismerésével kezdődik, valamint gondolkodásának, természetének és mentális beállítottságának megváltozásával – alapvető változások révén. Csak így lehet valódi változásokat elérni az ember beállítottságában. Az emberben kialakuló romlott beállítottság gyökere a Sátán általi megtévesztés, megrontás és mérgezés. Az embert a Sátán megbéklyózta és irányítja, így elszenvedi azt a hallatlan ártalmat, amelyet a Sátán okozott a gondolkodásában, erkölcsében, éleslátásában és értelmében. Az ember éppen azért száll szembe Istennel, és azért képtelen elfogadni az igazságot, mert az alapvető dolgait a Sátán megrontotta, így azok teljesen eltérnek attól, ahogyan Isten eredetileg megteremtette őket. Ezért az ember beállítottságában bekövetkező változásoknak a gondolkodásában, belátásában és értelmében bekövetkező változásokkal kell kezdődniük, amelyek átalakítják az Istenről és az igazságról való tudását. Azok, akik a legmélyebben romlott földön születtek, még kevésbé tudják, hogy mi Isten, vagy hogy mit jelent hinni Istenben. Minél romlottabbak az emberek, annál kevésbé ismerik Isten létezését, és annál szegényesebb az értelmük és az éleslátásuk. Az ember Istennel szembeni ellenszegülésének és lázadó mivoltának forrása az ember Sátán általi megrontása. A Sátán általi megrontás miatt az ember lelkiismerete eltompult; az ember erkölcstelen, gondolatai elfajzottak, és elmaradott szemléletmóddal rendelkezik. Mielőtt a Sátán megrontotta volna, az ember természetes módon követte Istent, és engedelmeskedett szavainak, miután hallotta őket. Természetből fakadóan józan ésszel és lelkiismerettel rendelkezett, és normális emberi mivolttal. Miután a Sátán megrontotta, az ember eredeti értelme, lelkiismerete és emberi mivolta eltompult, a Sátán meggyengítette azokat. Így elvesztette engedelmes mivoltát és Isten iránti szeretetét. Az ember értelme eltévelyedett, beállítottsága az állatokéhoz hasonlóvá vált, és Isten elleni lázadása egyre gyakoribb és súlyosabb lett. Az ember azonban ezt még mindig nem tudja és nem ismeri fel, csupán vakon ellenkezik és lázad. Az ember beállítottsága az értelme, éleslátása és a lelkiismerete megnyilvánulásaiban mutatkozik meg; mivel az értelme és a éleslátása nem egészséges, a lelkiismerete pedig rendkívül eltompult, ezért a beállítottsága lázad Isten ellen. Ha az ember értelme és éleslátása nem tud változni, akkor a beállítottságában bekövetkező változások, valamint az Isten akaratának való megfelelés szóba se jöhetnek. Ha az ember értelme nem egészséges, akkor nem tudja Istent szolgálni, és alkalmatlan arra, hogy Isten használja őt. A „normális értelem” az Istennek való engedelmességre és hűségre, az Isten utáni vágyakozásra, az Isten iránti abszolút viszonyulásra és az Isten iránti lelkiismeretre utal. Arra utal, hogy egy szívvel és értelemmel vagyunk Isten iránt, és nem helyezkedünk szándékosan szembe Istennel. Az eltévelyedett értelem nem ilyen. Amióta az embert megrontotta a Sátán, azóta elképzelései vannak Istenről, és nem hűséges Istenhez, nem vágyakozik Utána, nem is beszélve az Isten iránti lelkiismeretről. Az ember szándékosan szembeszáll Istennel, és ítéletet mond Róla, sőt, a háta mögött szidalmakat zúdít Rá. Az ember a háta mögött ítélkezik Isten felett, miközben tisztában van azzal, hogy Ő Isten; az embernek esze ágában sincs engedelmeskedni Istennek, csupán vakon követel és kér Tőle. Az ilyen emberek – az eltévelyedett értelemmel rendelkező emberek – képtelenek felismerni saját aljas viselkedésüket, vagy megbánni lázadó mivoltukat. Ha az emberek képesek önmaguk megismerésére, akkor már visszanyertek valamennyit az értelmükből; minél inkább lázadnak Isten ellen az önmagukat még megismerni nem tudó emberek, annál kevésbé egészséges az értelmük.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Változatlan beállítottsággal rendelkezni annyi, mint ellenségeskedni Istennel)

359. Amíg az emberek meg nem tapasztalták Isten munkáját, és meg nem értették az igazságot, addig a Sátán természete irányítja és uralja őket belülről. Konkrétan mit foglal magában ez a természet? Például miért vagy önző? Miért véded a saját pozíciódat? Miért vannak ilyen erős érzelmeid? Miért élvezed ezeket az igaztalan dolgokat? Miért szereted ezeket a gonoszságokat? Mi az alapja annak, hogy ennyire odavagy az ilyesmikért? Honnan jönnek ezek a dolgok? Miért fogadod el őket ilyen boldogan? Mostanára már mind megértettétek, hogy mindezek mögött fő okként az áll, hogy a Sátán mérge ott van az emberben. Tehát mi is a Sátán mérge? Hogyan fejezhető ki? Például, ha azt kérdezed: „Hogyan kellene az emberek élniük? Miért kellene az emberek élniük?” – egyesek azt felelik: „Aki bírja, marja, ördög vigye az utolsót.” Ez az egyetlen mondat kifejezi a probléma gyökerét. A Sátán filozófiája és logikája vált az emberek életévé. Bármire is törekednek az emberek, saját magukért teszik – és így csak önmagukért élnek. „Aki bírja, marja, ördög vigye az utolsót” – ez az ember életfilozófiája, amely az emberi természetet is képviseli. Ezek a szavak már a romlott emberiség természetévé váltak, és igaz portrét festenek a romlott emberiség sátáni természetéről. Ez a sátáni természet már a romlott emberiség létezésének alapjává vált. Több ezer éve él a romlott emberiség a Sátán e mérge szerint, mind a mai napig. Minden, amit a Sátán tesz, a saját étvágya, ambíciói és céljai érdekében történik. Túl akar tenni Istenen, ki akar törni Isten igájából, és meg akarja kaparintani az irányítást minden, Isten által teremtett dolog fölött. Mára ilyen mértékben rontotta meg a Sátán az embereket: mindannyiuk természete sátáni, mindannyian igyekeznek megtagadni Istent és ellenszegülni Neki, maguk akarják irányítani a sorsukat, és megpróbálnak ellenállni Isten irányításának és intézkedéseinek. Ambícióik és étvágyuk pontosan megegyezik a Sátánéval. Ezért az ember természete a Sátán természete. Valójában sok ember mottói és aforizmái az emberi természetet képviselik és az emberi romlottság lényegét tükrözik. Az emberek a saját preferenciáik szerint választanak, és választásaik mind az emberek beállítottságát és törekvéseit képviselik. Egy személy minden szavában és tettében, bármilyen jól van is leplezve, a természetét nem tudja elfedni. Például a farizeusok általában elég szépen prédikáltak, de amikor meghallották Jézus beszédeit és az Általa kifejezett igazságokat, elfogadás helyett elítélték azokat. Ez leleplezte a farizeusok természetlényegét, vagyis azt, hogy undorodnak az igazságtól és gyűlölik azt. Bizonyos emberek egészen szépen beszélnek, és jól álcázzák magukat, mások azonban, miután eltöltöttek némi időt a társaságukban, rájönnek, hogy a természetük mélységesen agyafúrt és becstelen. Mindenki más leleplezi természetlényegüket, miután hosszú időt töltött velük. Végül a többiek ezt a következtetést vonják le: ezek csalárd emberek, akiknek soha egy igaz szó sem hagyja el a száját. Ez az állítás ezeknek az embereknek a természetét képviseli, és ez természetlényegük legjobb illusztrációja és bizonyítéka. Életfilozófiájuk abban áll, hogy senkinek nem mondják el az igazságot, és nem bíznak senkiben. Az ember sátáni természetében sok sátáni filozófia és méreg van. Néha még te magad sem tudsz ezekről, és nem érted őket; mégis életed minden egyes pillanata ezeken a dolgokon alapul. Sőt, mi több, úgy gondolod, hogy ezek nagyon is helyes, észszerű, egyáltalán nem elhibázott dolgok. Ez elég jól mutatja, hogy a Sátán filozófiái az emberek természetévé váltak, és hogy az emberek ezekkel teljes összhangban élnek, a megbánás mindenfajta érzése nélkül, úgy gondolva, hogy ez az életmód jó. Így folyamatosan kimutatják sátáni természetüket, és folyamatosan a Sátán filozófiái szerint élnek. A Sátán természete az emberiség élete és az emberiség természetlényege.

(Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan járjunk Péter útján?)

360. Hogyan érted meg az ember természetét? A legfontosabb az, hogy az ember világnézetének, életszemléletének és értékrendjének szemszögéből vizsgáld meg azt. Akik az ördögtől valók, mind önmagukért élnek. Életszemléletük és jelmondataik főként a Sátán mondásaiból származnak, mint például: „Aki bírja, marja, ördög vigye az utolsót”, „Az ember úgy hal meg a gazdagságért, mint a madarak a táplálékért”, és más hasonló téveszmék. Az ember valóságos életévé váltak mindezek a szavak, amelyeket az ördögi királyok, hatalmasok és filozófusok mondtak. Különösen a kínaiak által „bölcsként” emlegetett Konfucius szavainak nagy része vált az ember életévé. Aztán ott vannak a buddhizmus és a taoizmus híres közmondásai, valamint különböző híres személyiségek gyakran idézett klasszikus mondásai is. Ez mind a sátáni filozófiák és a Sátán természetének összegzése. Ezek egyúttal a Sátán természetének legjobb illusztrációi és magyarázatai is. Mindezek az ember szívébe oltott mérgek a Sátántól származnak, és a legkisebb cseppjük sem Istentől való. Az ilyen ördögi szavak is szöges ellentétben állnak Isten szavával. Teljesen világos, hogy minden pozitív dolog valóságai Istentől származnak, és minden negatív dolog, ami megmérgezi az embert, az a Sátántól való. Ezért valakinek az életszemléletét és értékrendjét megvizsgálva megállapíthatjuk az illető természetét, és azt, hogy kihez tartozik. A Sátán a nemzeti kormányok, valamint a híres és nagy emberek befolyása és nevelése révén rontja meg az embereket. Ördögi szavaik az ember életévé és természetévé váltak. „Aki bírja, marja, ördög vigye az utolsót” – ez egy jól ismert sátáni mondás, amelyet mindenkibe beleneveltek, és ez az ember életévé vált. Vannak más életre vonatkozó filozófiák, amelyek szintén ilyenek. A Sátán minden nemzet hagyományos kultúráját felhasználja az emberek nevelésére, megtévesztésére és megrontására, aminek következtében az emberiség a pusztulás feneketlen mélységébe zuhan, amely elnyeli, és végül az embereket Isten azért pusztítja el, mert a Sátánt szolgálják, és ellenállnak Istennek. Vannak, akik évtizedek óta köztisztviselőként szolgálnak a társadalomban. Képzeljük el, hogy feltesszük nekik a következő kérdést: „Ön olyan jól teljesített ebben a minőségében, melyek a legfontosabb híres mondások, amelyek szerint él?” Talán azt mondanák: „Az egyetlen dolog, amit értek, a következő: »A hivatalnokok nem akadékoskodnak azokkal, akik ajándékot hoznak, azok pedig, akik nem hízelegnek, semmit sem érnek el.«” Ez az a sátáni filozófia, amelyre a karrierjük épül. Nem jellemzőek-e ezek a szavak az ilyen emberek természetére? Bármilyen eszköz gátlástalan felhasználása a pozíció megszerzéséhez a természetükké vált, céljuk a hivatalnokság és a sikeres karrier. Még mindig sok sátáni méreg van az emberek életében, magatartásában és viselkedésében. Például az életre vonatkozó filozófiájuk, a cselekvésmódjuk és a jelmondataik mind tele vannak a nagy vörös sárkány mérgével, és ezek mind a Sátántól származnak. Így minden, ami az emberek csontján és vérén átáramlik, a Sátántól való. Mindazoknak a hivatalnokoknak, a hatalmon lévőknek és az érvényesülőknek megvan a maguk útja és titka a sikerhez. Az ilyen titkok nem tökéletesen jellemzik-e a természetüket? Oly nagy dolgokat vittek véghez a világban, és senki sem lát át a mögöttük húzódó cselszövéseken és intrikákon. Ez mutatja, hogy mennyire alattomos és mérgező a természetük. Az emberiséget mélyen megrontotta a Sátán. A Sátán mérge ott folyik minden ember vérében, és elmondható, hogy az ember természete romlott, gonosz, ellenséges és Istennel szemben álló, tele van a Sátán filozófiáival és mérgeivel, és elmerült azokban. Teljesen a Sátán természetlényegévé vált. Ez az oka annak, hogy az emberek ellenállnak Istennek és szemben állnak Istennel. Az ember könnyen megismerheti önmagát, ha a természete ily módon boncolgatható.

(Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerjük meg az ember természetét?)

361. Hogyan érted meg az emberi természetet? A természeted megértése valójában azt jelenti, hogy boncolgatod a lelked mélyén lévő dolgokat – az életedben lévő dolgokat, és a sátáni logikát és filozófiát, ami szerint éltél – ami a Sátán élete, ami szerint éltél. Csak a lelked mélyén rejlő dolgokat feltárva értheted meg a természetedet. Hogyan lehet ezeket a dolgokat feltárni? Nem lehet őket csupán egy-két dolgon keresztül feltárni vagy felboncolni. Sokszor előfordul, hogy miután befejezel valamit, még mindig nem jutottál el a megértéshez. Három vagy akár öt évbe is beletelhet, mire képes leszel akár csak egy kis felismerésre vagy megértésre is szert tenni. Sok helyzetben tehát önreflexióra van szükséged, és meg kell ismerned önmagadat. Mélyre kell ásnod, és Isten szavainak megfelelően boncolgatnod magad, hogy bármiféle eredményt is elérj. Amint megértésed az igazságról egyre mélyebbé válik, az önreflexió és önismeret révén fokozatosan megismered saját természetlényegedet.

Ahhoz, hogy megismerd a természetedet, azt néhány dolgon keresztül kell megértened. Először is, tisztában kell lenned azzal, hogy mit szeretsz. Ez nem arra vonatkozik, hogy mit szeretsz enni vagy viselni, hanem inkább azt jelenti, hogy mi az, amiben kedved leled, mit irigyelsz, mit imádsz, mit keresel, és mire figyelsz a szívedben, milyen típusú emberekkel szeretsz kapcsolatba kerülni, milyen típusú embereket csodálsz és kikért rajong a szíved. A legtöbben például szeretik a tekintélyes embereket, azokat, akik választékosan beszélnek és elegánsan viselkednek, vagy azokat, akik ékesszólóan hízelegnek, vagy megjátsszák magukat. Az előbb említettek arra vonatkoznak, hogy milyen emberekkel szeretnek kapcsolatba kerülni. Ami az embereknek tetsző dolgokat illeti, ezek közé tartozik az, hogy szívesen megteszik azt, ami könnyen elvégezhető, élvezik, hogy olyasmit csinálnak, amit mások jónak tartanak, és ami miatt az emberek dicséretet zengenek és bókolnak nekik. Az emberek természetében van egy közös jellemzője azoknak a dolgoknak, amelyeket szeretnek. Vagyis szeretik azokat az embereket, eseményeket és dolgokat, amelyeket mások a külsőségek miatt irigyelnek, szeretik azokat az embereket, eseményeket és dolgokat, amelyek nagyon szépnek és fényűzőnek tűnnek, és szeretik azokat az embereket, eseményeket és dolgokat, amelyek miatt mások imádják őket. Ezek a dolgok, amelyeket az emberek szeretnek, nagyszerűek, káprázatosak, gyönyörűek és pompásak. Mindenki imádja ezeket. Megfigyelhető, hogy az emberek nem birtokolnak semmit az igazságból, és nem rendelkeznek a valódi emberi lények hasonlatosságával sem. A legkevésbé sincs értelme annak, hogy imádják ezeket a dolgokat, ők mégis szeretik azokat. Ezek a dolgok, amelyeket az emberek szeretnek, különösen jónak tűnnek azok számára, akik nem hisznek Istenben, és ezek mind olyan dolgok, amelyeket az emberek különösen szívesen követnek. [...] Azok a dolgok, amelyeket az emberek követnek és amelyek után vágyakoznak, a világi irányzatokhoz tartoznak, ezek a Sátántól és az ördögöktől származnak, Isten gyűlöli őket, és nélkülöznek minden igazságot. Azok a dolgok, amelyek után az emberek hajlamosak vágyakozni, lehetővé teszik természetlényegük feltárását. Az emberek preferenciái az öltözködésükben is megnyilvánulnak. Vannak, akik szívesen viselnek figyelemfelkeltő, színes ruhákat vagy bizarr öltözékeket. Hajlamosak olyan kiegészítőket viselni, amelyeket még senki más nem viselt, és szeretik azokat a dolgokat, amelyek vonzóak lehetnek az ellenkező nem számára. Az, hogy ezeket a ruhákat és kiegészítőket viselik, azt jelzi, hogy előnyben részesítik ezeket a dolgokat az életükben és a szívük mélyén. Amit szeretnek, az nem tiszteletet parancsoló vagy illedelmes. Ezek nem olyan dolgok, amelyeket egy normális embernek követnie kellene. A hozzájuk való ragaszkodásukban hamisság van. A szemléletmódjuk ugyanolyan, mint a világi embereké. Egyetlen olyan része sincs, amely összhangban lenne az igazsággal. Ezért a természetedet képviseli mindaz, amit szeretsz, amire összpontosítasz, amit imádsz, amit irigyelsz, és amire a szívedben naponta gondolsz. Az ilyen világi dolgok iránti vonzalmad elegendő bizonyíték arra, hogy a természeted a hamisságot kedveli, és súlyos esetben a természeted gonosz és javíthatatlan. A következőképpen kell boncolgatnod a természetedet. Vizsgáld meg, hogy mit szeretsz, és miről mondasz le az életedben. Lehet, hogy egy ideig jó vagy valakihez, de ez nem bizonyítja azt, hogy szereted őt. Amit igazán szeretsz, az pontosan az, ami a természeted része; még ha a csontjaid el is törnének, akkor is kedvedet lelnéd benne, és soha nem tudnál lemondani róla. Ezen nem könnyű változtatni.

(Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Mit kell tudni az ember beállítottságának átalakításáról?)

362. A beállítottság megváltozásának eléréséhez az a kulcs, hogy megismerjük saját természetünket, és ennek az Istentől kapott kinyilatkoztatásokkal összhangban kell történnie. Csak Isten szavában ismerheti meg az ember saját utálatos természetét, veheti észre saját természetében a Sátán különféle mérgeit, veheti észre, hogy ostoba és tudatlan, és ismerheti fel a gyenge és negatív elemeket a természetében. Miután ezeket teljes mértékben megismerted, és valóban képes vagy gyűlölni önmagadat és lemondani a hús-vér testről, képes vagy következetesen végrehajtani Isten szavát, következetesen törekedni az igazságra a kötelességeid teljesítése során, elérni a változást a beállítottságodban, és olyan emberré válni, aki valóban szereti Istent, akkor Péter útjára léptél. Isten kegyelme nélkül, valamint a Szentlélek általi megvilágosodás és vezetés nélkül nehéz lenne ezen az úton járni, mert az emberek nem rendelkeznek az igazsággal, és nem képesek elárulni önmagukat. Péter tökéletességre vezető útjának követése elsősorban az elszántságon, a hiten és az Istenre való hagyatkozáson nyugszik. Ezenkívül alá kell vetnünk magunkat a Szentlélek munkájának; Isten szava nélkül semmi nem megy. Ezek a legfontosabb aspektusok, amelyek közül egyiket sem lehet megsérteni. Önmagunk megismerése a tapasztaláson keresztül nagyon nehéz; a Szentlélek munkája nélkül eredménytelen. Ahhoz, hogy Péter útját járhassuk, önmagunk megismerésére és beállítottságunk megváltoztatására kell koncentrálnunk.

(Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

363. Egyfelől az ember Isten próbatételei során ismeri meg saját hiányosságait, és látja be, milyen jelentéktelen, megvetésre méltó és alacsony rendű ő valójában, hogy nincs semmije, és ő maga is semmi; másfelől Isten az Ő próbatételei folyamán különféle körülményeket teremt az ember számára, amelyek révén az ember jobban képes lesz megtapasztalni Isten szeretetreméltóságát. Bár a fájdalom nagy, sőt néha leküzdhetetlen – akár a megsemmisítő gyász szintjét is elérheti –, miután az ember megtapasztalta, belátja, mennyire szeretetreméltó Isten munkálkodása őbenne, és csakis ezen az alapon születik meg az emberben az Isten iránti igaz szeretet. Ma már belátja az ember, hogy egyedül Isten kegyelme, szeretete és irgalma révén nem képes igazán megismerni önmagát, és még sokkal kevésbé képes megismerni az ember lényegét. Az ember csakis Isten finomítása és ítélete által, épp a finomítási folyamat során képes megismerni saját hiányosságait és megtudni, hogy semmije nincs.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szeretetreméltóságát csak fájdalmas próbatételek kiállása által ismerheted meg)

364. Az önvizsgálat és önmagad megismerésének kulcsa a következő: minél inkább úgy érzed, hogy bizonyos területeken jól vagy helyesen cselekedtél, és minél inkább úgy gondolod, hogy bizonyos területeken meg tudsz felelni Isten akaratának, vagy van mivel dicsekedned, annál inkább érdemes megismerni önmagadat ezeken a területeken, és érdemes annál mélyebbre ásni bennük, hogy meglásd, milyen tisztátalanságok vannak benned, illetve milyen dolgok vannak benned, amelyek nem tudnak megfelelni Isten akaratának. Vegyük Pál példáját. Pál különösen nagy tudású volt, sokat szenvedett a prédikációs munkája során, és sokan különösen imádták őt. Ennek következtében, miután sok munkát végzett, feltételezte, hogy már félretettek számára egy koronát. Ez azt eredményezte, hogy egyre messzebb és messzebb ment a rossz úton, míg végül Isten megbüntette. Ha akkoriban elgondolkodott volna önmagán és boncolgatta volna önmagát, akkor nem úgy gondolkodott volna, ahogy. Más szóval, Pál nem arra összpontosított, hogy az Úr Jézus szavaiban keresse az igazságot; csak a saját elképzeléseiben és képzelgéseiben hitt. Azt gondolta, hogy pusztán azzal, hogy tesz pár jó dolgot és jó magatartásformákat tanúsít, Isten megdicséri és megjutalmazza. Végül saját elképzelései és képzelgései elvakították a szívét, és befedték romlottságának igazságát. De az emberek nem voltak képesek ezt felismerni, és nem voltak ismereteik ezekről a dolgokról, így mielőtt Isten ezt a napvilágra hozta volna, mindig is Pált tekintették követendő mércének és példának, ahogy élniük kellene, és úgy tekintettek rá, mint egy bálványra, amilyenné ők is válni kívántak és igyekeztek. Pál esete figyelmeztetés Isten választott népe minden tagjának. Különösen akkor, amikor mi, Isten követői, szenvedhetünk és megfizethetjük az árat kötelességeink teljesítése során, és miközben Istent szolgáljuk, úgy érezzük, hogy hűségesek vagyunk és szeretjük Istent – ilyenkor kell elgondolkodnunk és még jobban megértenünk önmagunkat az utat illetően, amelyen járunk, amire nagy szükség van. Ez azért van, mert amit te jónak vélsz, azt fogod helyénvalónak tartani, és nem fogsz kételkedni benne, töprengeni rajta és boncolgatni, hogy van-e benne valami, ami ellenkezik Istennel. Például vannak emberek, akik rendkívül jószívűnek tartják magukat. Soha nem gyűlölnek vagy bántanak másokat, és mindig segítő kezet nyújtanak annak a testvérüknek, akinek a családja szükséget szenved, nehogy megoldatlan maradjon a problémájuk; nagy bennük a jóakarat, és mindent megtesznek, hogy segítsenek mindenkinek, akinek csak tudnak. Mégsem összpontosítanak soha az igazság gyakorlására, és nincs belépésük az életbe. Mi az eredménye ennek a segítőkészségnek? A saját életüket félreteszik, mégis elégedettek önmagukkal, és rendkívül elégedettek mindazzal, amit tettek. Mi több, nagyon büszkék rá, mert azt hiszik, hogy mindabban, amit tettek, nincs semmi, ami ellenkezik az igazsággal, hogy ez biztosan megfelel Isten akaratának, és ők igazi istenhívők. Természetes jóságukat olyan dolognak tekintik, amit ki kell használni, és amint ezt megteszik, természetesnek veszik, hogy az az igazság. A valóságban csak emberileg tesznek jót. Egyáltalán nem gyakorolják az igazságot, mert amit tesznek, az ember előtt teszik, nem pedig Isten előtt, és még kevésbé gyakorolnak Isten követelményei és az igazság szerint. Ezért minden tettük hiábavaló. Egyetlen tettük sem az igazság vagy Isten szavainak gyakorlása, még kevésbé az Ő akaratának követése; inkább emberi kedvességgel és jó viselkedéssel segítenek másokon. Összefoglalva, nem keresik Isten akaratát mindenben, amit tesznek, és nem az Ő követelményei szerint cselekszenek. Isten nem dicséri az ember ilyenfajta jó magatartását; Isten számára ez elítélendő, és nem érdemli meg az Ő emlékezetét.

(Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak saját téves nézeteink felismerésével tudunk igazán átalakulni)

365. Manapság a legtöbb ember nagyon felületesen érti önmagát. Egyáltalán nem jutottak el oda, hogy világosan megismerjék azokat a dolgokat, amelyek természetük részét képezik. Csak néhány romlott állapotukat ismerik, amelyeket felfednek, azokat a dolgokat, amelyeket valószínűsíthetően megtesznek, vagy néhány hiányosságukat, és emiatt azt hiszik, hogy ismerik önmagukat. Ráadásul ha betartanak néhány szabályt, ügyelnek, hogy bizonyos területeken ne kövessenek el hibákat, és sikerül elkerülniük bizonyos vétkeket, akkor úgy vélik, hogy Istenbe vetett hitük valóságos, és feltételezik, hogy meg lesznek mentve. Ez teljes mértékben emberi képzelgés. Ha betartod ezeket a dolgokat, akkor valóban képes leszel arra, hogy tartózkodj a vétkezéstől? Vajon elérsz valódi változást a beállítottságodban? Valóban egy emberi lény hasonlatosságát fogod megélni? Valóban eleget tudsz így tenni Istennek? Egyáltalán nem, ez biztos. Az Istenbe vetett hit csak akkor működik, ha az ember magasra teszi a mércét, valamint eléri az igazságot és némi átalakulást az életfelfogásában. Ehhez először is szükség van az önmagunk megismerése iránti elkötelezettségre. Ha az emberek önismerete túl sekélyes, akkor lehetetlennek találják a problémák megoldását, és az életfelfogásuk egyszerűen nem fog megváltozni. Szükséges önmagunk mélyebb szintű megismerése, ami saját természetünk megismerését jelenti: hogy milyen elemek tartoznak ebbe a természetbe, hogyan keletkeztek ezek a dolgok, és honnan származnak. Továbbá valóban képes vagy gyűlölni ezeket a dolgokat? Láttad a saját csúnya lelkedet és gonosz természetedet? Ha valóban képes vagy látni az igazságot magadról, akkor utálni fogod magadat. Ha megutálod önmagad, majd pedig gyakorlod Isten szavát, akkor képes leszel lemondani a hús-vér testről, és lesz erőd az igazság megvalósításához anélkül, hogy azt fárasztónak hinnéd. Miért követik sokan a testi preferenciáikat? Mivel elég jónak tartják magukat, úgy érzik, hogy cselekedeteik helyesek és indokoltak, hogy nincsenek hibáik, sőt, hogy teljesen igazuk van, ezért képesek azzal a feltevéssel cselekedni, hogy az igazság az ő oldalukon áll. Amikor az ember felismeri, hogy mi az igazi természete – milyen csúnya, milyen megvetendő és milyen szánalmas –, akkor már nem túlságosan büszke magára, nem olyan vadul arrogáns, és nem olyan elégedett önmagával, mint korábban. Az ilyen ember úgy érzi: „Komolyan és két lábbal a földön kell gyakorolnom Isten szavának egy részét. Ha nem teszem, akkor nem fogok megfelelni az emberi lét mércéjének, és szégyenkezni fogok Isten jelenlétében.” Az ember ekkor látja magát igazán csekélynek, igazán jelentéktelennek. Ekkor az ember számára könnyűvé válik az igazság megvalósítása, és úgy tűnik majd, hogy valamelyest olyan lesz, amilyennek egy embernek lennie kell. Az emberek csak akkor képesek lemondani a hús-vér testről, ha valóban megutálják magukat. Ha nem utálják meg magukat, akkor képtelenek lesznek lemondani a hús-vér testről. Igazán utálni önmagunkat nem egyszerű dolog. Több dolgot kell megtalálni magunkban: először is ismerni kell saját természetünket, másodszor pedig szegénynek és szánalmasnak, rendkívül kicsinek és jelentéktelennek kell látni magunkat, továbbá látni kell saját szánalmas és piszkos lelkünket. Amikor az ember teljes mértékben meglátja, hogy mi is ő valójában, és eléri ezt a kimenetelt, akkor valóban ismeretre tesz szert önmagáról, és kimondhatjuk, hogy teljes mértékben megismerte önmagát. Csak ekkor tudja az ember igazán gyűlölni önmagát, egészen odáig menve, hogy megátkozza önmagát, és csak ekkor érzi valóban úgy, hogy a Sátán mélységesen megrontotta, annyira, hogy már nem is hasonlít emberi lényre. Aztán egy napon, amikor a halál fenyegetése megjelenik, az ilyen ember azt fogja gondolni: „Ez Isten igazságos büntetése. Isten valóban igazságos, tényleg meg kellene halnom!” Ezen a ponton nem fog panaszt tenni, még kevésbé fogja hibáztatni Istent, egyszerűen csak úgy érzi majd, hogy ő olyan szegény és szánalmas, olyan mocskos és romlott, hogy Istennek ki kell őt rekesztenie és el kell pusztítania, és egy olyan lélek, mint az övé, nem alkalmas arra, hogy a földön éljen. Ezért ez az ember nem fog panaszt emelni Isten ellen vagy ellenállni Neki, még kevésbé elárulni Őt. Ha valaki nem ismeri önmagát, és mégis úgy gondolja, hogy ő elég jó, akkor, amikor a halál bekopogtat, azt fogja gondolni: „Olyan jól teljesítettem a hitemben. Milyen keményen kerestem! Olyan sokat adtam, annyit szenvedtem, de végül Isten most azt kéri tőlem, hogy haljak meg. Nem tudom, hol van Isten igazságossága. Miért kéri tőlem, hogy haljak meg? Ha nekem meg kell halnom, akkor ki fog megmenekülni? Nem lesz vége az emberi fajnak?” Először is ennek az embernek elképzelései vannak Istenről. Másodszor ez az ember panaszkodik, és egyáltalán nem mutat semmiféle alávetettséget. Ez pontosan olyan, mint Pál esete: amikor a halála előtt állt, nem ismerte önmagát, és mire Isten büntetése közeledett, már túl késő volt.

(Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)