Drága Hsziu-csüan!

Megkaptam a leveledet. A leveledben azt olvastam, hogy az utóbbi időben fiatalabb testvérekkel dolgozol együtt a kötelességedben, és úgy érzed, hogy ami az energiádat és az állóképességedet illeti, nem tudsz lépést tartani velük, ezért kissé levertnek érzed magad. Aggódsz, hogy ahogy öregszel, úgy lesz egyre kevesebb olyan kötelesség, amit el tudsz végezni, és hogy el fog halványulni a reményed, hogy megmenekülsz és belépsz a menny királyságába. Az utóbbi időben nekem is voltak ilyen aggodalmaim, így ma azért írok, hogy megosszam veled néhány tapasztalatomat.

Múlt augusztusban Jang Hszün testvérrel mindketten számítástechnikával kapcsolatos kötelességeket végeztünk. Szabadidőmben még evangéliumi prédikációkat és cikkeket is írtam az élettapasztalataimról. Igazán boldog voltam, és nagyon élveztem ezt a kötelességet. Jang Hszün testvér fiatal volt, tele fiatalos energiával és életerővel, elméje gyors és fürge volt, és nagy segítségemre volt a technikai készségek elsajátításában. Bár a mentális képességem és az energiám nem ért fel egy fiatalabb emberével, egy idő után Jang Hszün követéséből sok technikai tudásra tettem szert. Nagyon boldog voltam, és elhatároztam magamban, hogy a legtöbbet fogom kihozni ebből a lehetőségből, hogy végezhetem a kötelességemet. A továbbiakban Jang Hszünnel együtt folytattuk a technikai ismeretek tanulását, szabadidőmben pedig prédikációk írását gyakoroltam, és jobban megértettem az evangélium hirdetésének igazságait. Nagyon elégedett voltam, hogy így végeztem a kötelességemet, és úgy gondoltam, hogy e két kötelesség egyensúlyban tartásával több reményem lesz, hogy megmenekülök és belépek Isten királyságába. De egy idő után észrevettem, hogy a szakadék Jang Hszün és köztem egyre nagyobbá válik. Jang Hszün fiatal és jó felfogású volt, gyorsan reagált és gyorsan tanult. Amikor a testvérek technikai problémákkal szembesültek, képes volt gyorsan reagálni és megoldani azokat a tanult ismeretek segítségével. De ami engem illet, bár az alapvető ügyeket meg tudtam oldani, a nehezebb problémáknál a reakcióm lassú volt, feledékeny voltam, és a dolgok nem sokkal azután, hogy megtanultam őket, kiestek a fejemből. Folyamatosan vissza kellett keresnem dolgokat a referenciaanyagokban és útmutatókban, és néhány folyamatot többször is gyakorolnom kellett, mire megtanultam. Ha valamire nem tudtam rájönni, azt Jang Hszün intézte el, én pedig csak néhány kiegészítő feladatot tudtam elvégezni. Amikor mindketten elkezdtünk prédikációkat írni, Jang Hszün napokkal azelőtt leadta a sajátját, mint ahogy én befejeztem volna az enyémet. Egyszerűen nem tudtam tartani a tempóját, és a különbség egyértelmű volt. Azt gondoltam magamban: „Bárcsak vissza tudnám fordítani az idő kerekét 20 évvel, akkor olyan gyorsan elsajátítanám az új dolgokat, mint Jang Hszün, és értenék ehhez a kötelességhez! Milyen csodálatos lenne!” De ahogy öregedtem, az energiám, az állóképességem, a látásom, a memóriám és a reakcióidőm már nem tudta tartani a lépést. Ráadásul gyógyszereket kellett szednem, hogy kordában tartsam a magas vérnyomásomat és a vércukorszintemet. Ha napközben túl sokáig bámultam a számítógép képernyőjét, homályos lett a látásom, és éjszaka, bár le akartam nyugodni és meg akartam írni néhány prédikációt, nem tudtam sokáig ülni, mert hamar elfáradtam, elálmosodtam, és feldagadt a vádlim, és miután nagy nehezen kitartottam egy kicsit, elbóbiskoltam. Jang Hszün arra biztatott, hogy pihenjek le, de én vonakodtam, mivel nem akartam, hogy a korom vagy ezek a kisebb egészségügyi problémák a kötelességem útjába álljanak. Úgy éreztem, hogy ha ezt a kötelességemet nem tudnám többé végezni, akkor még kevesebb olyan kötelesség lenne, amit képes lennék végezni, és bizonytalanná válna, hogy megmenekülhetek-e, és bemehetek-e Isten királyságába. Jang Hszün még csak a harmincas éveiben járt, tele volt fiatalsággal és energiával, míg én már elmúltam hatvan, és az egészségem, a memóriám és a reakcióidőm meg sem közelítette a fiatalabbakét, ezért egyre elégedetlenebb voltam magammal. Arra gondoltam, hogy milyen jó dolog fiatalnak lenni, mert a fiataloknak még annyi lehetőségük van a kötelességeik végzésére, és fényes jövő áll előttük. Úgy éreztem, hogy míg az ő útjuk egyre szélesebb, az enyém egyre keskenyebb. Szorongásban és szomorúságban éltem, már nem volt energiám cikkeket és prédikációkat írni, és elkezdtem a „egyszerre csak egy napot vészeljünk át” hozzáállással közelíteni a kötelességemhez. Hsziu-csüan, nem gondolod, hogy az állapotom egyszerűen szörnyű volt?

Egy nap olvastam Isten néhány szavát: „A testvérek között vannak idős emberek is, akik 60 fölöttiek vagy akár 80-90 év körüliek, és akik előrehaladott koruk miatt szintén nehézségeket tapasztalnak. Az ő gondolkodásuk az életkoruk ellenére nem feltétlenül annyira helyes vagy racionális, az elképzeléseik és nézeteik pedig nem feltétlenül egyeznek az igazsággal. Ezeknek az idős embereknek ugyanúgy vannak problémáik, és állandóan így aggódnak: »Az egészségem már nem olyan jó, és a lehetőségeim a kötelességek végzése területén korlátozottak. Vajon emlékezni fog rám Isten, ha csak ezt az aprócska kötelességet teljesítem? Néha megbetegszem, és szükségem van arra, hogy valaki gondoskodjon rólam. Amikor nincs, aki gondoskodjon rólam, nem vagyok képes ellátni a kötelességemet, mit tehetnék hát? Idős vagyok, nem emlékszem Isten szavaira, amikor olvasom azokat, és nehéz megértenem az igazságot. Amikor a közösségben az igazságot szólom, zavarosan és logikátlanul beszélek, és nincsenek olyan tapasztalataim, amelyeket érdemes lenne megosztanom. Öreg vagyok, és nincs elég energiám, a látásom nem valami jó, és már nem vagyok erős. Számomra minden nehéz. Nemcsak, hogy nem tudom teljesíteni a kötelességemet, de könnyen elfelejtek és elrontok dolgokat. Néha összezavarodom, és problémákat okozok a gyülekezetnek és a testvéreimnek. Szeretnék üdvösségre jutni és az igazságra törekedni, de ez nagyon nehéz. Mit tehetek?« [...] Vannak különösen olyan idős emberek, akik teljes idejükkel Istennek akarják áldozni magukat, és teljesíteni a kötelességüket, de fizikailag nincsenek jól. Néhányuknak magas a vérnyomása, másoknak magas a vércukorszintje, másoknak gyomor-bélrendszeri problémáik vannak, és fizikai erejük nem tud lépést tartani a kötelességük követelményeivel, ezért idegeskednek. Látják a fiatalokat, akik képesek enni és inni, futni és ugrálni, ezért irigykednek. Minél inkább látják, hogy a fiatalok ezt teszik, annál inkább gyötrődnek, és azt gondolják: »Én is jól akarom végezni a kötelességemet, az igazságra akarok törekedni, megérteni és gyakorolni azt, de miért olyan nehéz ez? Olyan öreg és fölösleges vagyok! Vajon Istennek nem kellenek az öregek? Tényleg fölöslegesek az öregek? Hát nem érhetjük el az üdvösséget?« Szomorúak és képtelenek boldogok lenni, bárhogy is gondolkodnak erről. Nem akarnak lemaradni egy ilyen csodálatos időszakról és nagyszerű lehetőségről, de nem képesek teljes szívvel és lélekkel feláldozni magukat és teljesíteni a kötelességüket, mint a fiatalok. Ezek az idős emberek koruk miatt mély gyötrelembe, szorongásba és aggodalomba merülnek. Minden alkalommal, amikor valamilyen problémával, kudarccal, nehézséggel vagy akadállyal találkoznak, a korukat hibáztatják, sőt, gyűlölik és nem szeretik magukat. De minden hasztalan, nincs megoldás, és nincs kiút számukra. Lehetséges-e, hogy tényleg nincs kiút számukra? Van-e valamilyen megoldás? (Az idős embereknek is teljesíteniük kell a kötelességeiket, amennyire képesek.) Ugye elfogadható, hogy az idős emberek teljesítsék a kötelességeiket, amennyire képesek rá? Vajon az idősek már nem törekedhetnek az igazságra a koruk miatt? Vajon nem képesek megérteni az igazságot? (De igen, képesek.) Meg tudják-e érteni az idős emberek az igazságot? Valamennyit meg tudnak érteni, de még a fiatalok sem tudnak mindent megérteni. Az idős emberek mindig abban a tévhitben élnek, hogy zavarodottak, hogy rossz a memóriájuk, és ezért nem tudják megérteni az igazságot. Igazuk van? (Nincs.) Bár a fiataloknak sokkal több az energiájuk, mint az időseknek, és fizikailag erősebbek, valójában a megértési, felfogási és megismerési képességük ugyanolyan, mint az időseké. Nem voltak-e az idősek is valamikor fiatalok? Nem öregnek születtek, és egyszer a fiatalok is meg fognak öregedni. Az idős embereknek nem szabad mindig azt gondolniuk, hogy azért, mert öregek, fizikailag gyengék, mivel nincsenek jól, és rossz a memóriájuk, különböznek a fiataloktól. Valójában nincs különbség. Hogy értem azt, hogy nincs különbség? Akár idős valaki, akár fiatal, a romlott beállítottsága ugyanaz, a hozzáállása és a nézetei a dolgokról ugyanazok, valamint a dolgokat illető látásmódja és álláspontja ugyanaz. Az idős embereknek tehát nem szabad azt gondolniuk, hogy mivel ők öregek, mivel a fiatalokénál kevesebb a túlzó vágyuk, és képesek stabilnak lenni, nekik nincsenek vad ambícióik vagy vágyaik, és kevesebb a romlott beállítottságuk – ez egy tévhit. A fiatalok tudnak a pozícióért versengeni, vajon az idősek nem tudnak a pozícióért versengeni? A fiatalok képesek az alapelvekkel ellentétes dolgokat tenni és önkényesen cselekedni, vajon az idősek nem tehetik ugyanezt? (De igen.) A fiatalok lehetnek arrogánsak, tehát az idősek nem lehetnek ugyanúgy arrogánsak? Amikor azonban az idős emberek arrogánsak, előrehaladott koruk miatt nem olyan agresszívak, ez nem olyan nagyképű arrogancia. A fiatalok esetében nyilvánvalóbbak az arrogancia megnyilvánulásai a rugalmas tagjaik és elméjük miatt, míg az idősebbeknél kevésbé nyilvánvalóak az arrogancia megnyilvánulásai a merev tagjaik és a kevésbé rugalmas elméjük miatt. Az arroganciájuk és romlott beállítottságuk lényege azonban ugyanaz. Nem számít, hogy egy idős személy mennyi ideje hisz Istenben, vagy hány éve teljesíti kötelességét, ha nem az igazságra törekszik, akkor romlott beállítottsága megmarad. [...] Nem arról van szó, hogy az idős embereknek nincs semmi dolguk, és nem képesek végezni a kötelességüket, még kevésbé arról, hogy képtelenek az igazságra törekedni – sok minden van, amit tehetnek. A különböző eretnekségek és tévtanok, amelyeket életed során felhalmoztál, valamint a különböző hagyományos eszmék és elképzelések, a tudatlanság és makacsság, a konzervatív, irracionális, illetve eltorzult dolgok, amelyeket felhalmoztál, mind felgyülemlettek a szívedben, és ezek kiásására, boncolgatására és felismerésére még több időt kell fordítanod, mint a fiataloknak. Nem arról van szó, hogy nincs semmi dolgod, vagy hogy gyötrődnöd, szoronganod és aggódnod kellene, hogy nincs mit csinálnod – ez sem nem a te feladatod, sem nem a te felelősséged. Mindenekelőtt, az idős embereknek megfelelő gondolkodásmóddal kell rendelkezniük. Bár lehet, hogy múlnak az éveid, és viszonylag idős vagy fizikailag, mégis fiatalos gondolkodásmódod kell, hogy legyen. Bár öregszel, a gondolkodásod lelassult és a memóriád gyenge, de ha még mindig tisztában vagy önmagaddal, megérted a szavaimat, és megérted az igazságot, akkor ez azt bizonyítja, hogy nem vagy öreg, és hogy nem hiányosak a képességeid. Ha valaki a 70-es éveiben jár, de képtelen megérteni az igazságot, akkor ez azt mutatja, hogy az érettsége nagyon csekély, és nem nőtt fel a feladathoz. Ezért amikor az igazságról van szó, nem számít az életkor” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (3.)). Isten közössége pontosan azzal az állapottal foglalkozik, amellyel mi, idős emberek szembesülünk. Ahogy öregszünk, a testünk állapota romlik, és a kötelességeink végzése kihívást jelenthet. Gyakran érezzük magunkat tehetetlennek, és irigyeljük a fiatalokat. Például ahogy én is, amikor láttam, hogy Jang Hszün fiatal, jó memóriája és egészséges teste van, azt gondoltam, hogy több kötelességet tud végezni, így több reménye van az üdvösségre. Közben úgy éreztem, hogy ahogy öregszem, a rossz egészségem és romló memóriám miatt már csak támogató feladatokat tudok ellátni, és aggódtam, hogy ha ezt a kötelességet nem tudom jól végezni, akkor nem lesz sok más kötelesség, amit el tudnék végezni, és féltem, hogy elveszítem a megmenekülés reményét. Ettől elcsüggedtem. De miután olvastam Isten szavait, megértettem, hogy Isten nem az alapján menti meg az embereket, hogy milyen idősek, és mennyi kötelességük van, hanem inkább az alapján, hogy törekszenek-e az igazságra. Az idős emberek fizikai hanyatlást vagy betegséget tapasztalhatnak, de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy az igazságra törekedjenek. Bár megöregedtem, sok világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófiát halmoztam fel a különböző hagyományos eszmékkel és elképzelésekkel együtt, és nincs kevesebb sátáni romlott beállítottságom, mint a fiatalabbaknak. Vegyük például a múlt tavaszt, amikor az evangéliumot hirdettem! Miután sok éve hiszek Istenben, volt némi tapasztalatom az evangélium hirdetésében, ezért arra használtam a tapasztalatomat, hogy felvágjak a testvérek előtt, hivalkodóan beszéltem, hogy dicsekedjek, és elnyerjem a csodálatukat. Rájöttem, hogy még mindig sok romlott beállítottságomat kell feloldanom, sok igazságba kell bemennem, és hogy ezeket Isten szavainak evésével és ivásával, valamint az igazság gyakorlásával kell megoldanom. Ugyanakkor a lehető legjobban kellett végeznem a kötelességemet. Ezeket a dolgokat megtehettem volna ahelyett, hogy csüggedt állapotban élek, és feladom az igazságra való törekvést. Amikor elgondolkodtam rajta, úgy éreztem, hogy az a kötelesség, amit a vezető szervezett számomra, nagyon is megfelelő. Amikor Jang Hszünnek sok munkája volt a kötelességeivel, segítettem néhány támogató feladattal, és amikor nem volt sok munkája, cikkeket és prédikációkat írtam. Általában arra is figyeltem, hogy milyen romlott beállítottságokat fedtem fel a kötelességeim során, és kerestem az igazságot, hogy feloldjam őket. Azzal, hogy így gyakoroltam, továbbra is volt esélyem a megmenekülésre. Isten soha nem mondta, hogy az idős emberek nem törekedhetnek az igazságra, és nem érthetik meg azt, és Isten nem támaszt magas követelményeket az emberekkel szemben: amíg a képességeinkhez mérten végezzük a kötelességeinket, és nem adjuk fel az igazságra való törekvést, addig életkorunktól függetlenül mindannyiunknak van esélye a megmenekülésre. Ez a felismerés felvidította a szívemet, és már nem voltam annyira nyugtalan.

Egy nap tovább olvastam Isten szavaiból: „A kötelesség végzése minden egyes ember hivatása, a kötelesség végzése a saját alapelveivel jár együtt, mindenkinek az igazság alapelveivel összhangban kell végeznie a kötelességét, és a teremtett lényeknek ezt kell tenniük. Van-e itt szó ellentételezésről? Van-e bármi említés jutalomról? (Nincs.) Nincs említés ellentételezésről vagy jutalomról – ez kötelezettség. Mit jelent a »kötelezettség«? A kötelezettség olyasvalami, amelyet az embereknek meg kell tenniük, olyasvalami, amiért nem jár a munkájuknak megfelelő jutalom. Isten soha nem írta elő, hogy aki sokat végzi a kötelességét, az nagy jutalmat kapjon, és hogy aki keveset, vagy nem jól végzi a kötelességét, az kevés jutalmat kapjon. Isten soha nem mondott ilyesmit. Akkor mit mondanak Isten szavai? Isten azt mondja, hogy a kötelesség végzése minden egyes ember hivatása, és hogy a teremtett lényeknek ezt kell tenniük – ez az igazság” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Negyedik tétel: Önmagukat magasztalják fel, és önmagukról tesznek bizonyságot). „Nem az életkor, a rangidősség, vagy a szenvedés mértéke alapján döntöm el, hogy kinek milyen rendeltetési helye van, és legkevésbé sem az alapján, hogy mennyire vált ki szánalmat, hanem aszerint, hogy birtokában van-e az igazságnak. Nincs más választás, csak ez” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Készíts elegendő jócselekedetet rendeltetési helyedhez). Isten szavaiból megértettem, hogy a kötelesség minden teremtett lény kötelezettsége és hivatása, és hogy nincs olyan, hogy minél több kötelességed van, annál nagyobb a jutalom, sem olyan, hogy minél kevesebbet végzel, annál kisebb áldásokat kapsz Istentől. Ezek a gondolatok nem voltak mások, mint az én elképzeléseim és képzelődéseim. Isten attól függően határozza meg egy személy kimenetelét és rendeltetési helyét, hogy birtokában van-e az igazságnak. Függetlenül attól, hogy valaki idős vagy fiatal, mindaddig, amíg az igazságot keresi és az igazságra való törekvés útját követi, olyan ember, akit Isten meg akar menteni, és Isten egyetlen emberrel sem bánik igazságtalanul. Ezt Isten igazságos természete határozza meg. Nem az igazság alapelvei alapján szemléltem a dolgokat, hanem egy adott ember hozzájárulásának nagysága alapján ítéltem meg, hogy megmenekülhet-e. Ez azt mutatta, hogy nem értettem meg Isten igazságos természetét, és ez Isten káromlása volt! Arra gondoltam, hogy Pál Európa nagy részén terjesztette az evangéliumot, és sok gyülekezetet alapított. Úgy tűnt, hogy nagyszerű hozzájárulásokat tett, de nem törekedett az igazságra. Munkáját és önfeláldozását alkudozási alapként kezelte, és koronát követelt Istentől. Gyakran magasztalta saját magát, magáról tett tanúságot, és soha nem tett tanúságot Istenről. Sőt, még azt is állította, hogy neki az élet Krisztus, ami súlyosan sértette Isten természetét. Végül nem menekült meg, hanem a pokolban bűnhődött. Az, hogy valaki mennyi hozzájárulást tesz a kötelességében, nem határozhatja meg, hogy megmenekül-e majd. Az ember megmentése attól függ, hogy törekszik-e az igazságra, és teljes szívvel-lélekkel végzi-e a kötelességeit. Hsziu-csüan, amikor nem értjük az igazságot, hajlamosak vagyunk a saját elképzeléseinkre és képzelődéseinkre támaszkodva szemlélni a dolgokat. Ezáltal hajlamosak vagyunk félreérteni Isten szándékait!

Ezután elkezdtem elmélkedni, és megkérdeztem magamtól: „Mi van az aggodalmaim és a gyötrelmeim mögött, mi mozgatja őket?” Keresésem során Isten szavainak ezt a passzusát olvastam: „Mielőtt a kötelességük végzése mellett döntenének, a szívük mélyén az antikrisztusokban buzognak az elvárások a kilátásaik, az áldások elnyerése, a jó rendeltetési hely, sőt, még egy korona tekintetében is, és maximális önbizalmuk van azt illetően, hogy elérik ezeket a dolgokat. Ilyen szándékokkal és törekvésekkel jönnek Isten házába, hogy végezzék a kötelességüket. Akkor vajon a kötelességük végzésében benne van az Isten által megkövetelt őszinteség, hamisítatlan hit és hűség? Ezen a ponton még nem látható a hamisítatlan hűségük, hitük, avagy őszinteségük, mivel a kötelessége végzése előtt mindenki teljességgel ügyletekben gondolkodik, mindenki érdekektől hajtva, valamint túláradó ambícióinak és vágyainak előfeltétele alapján dönt a kötelessége végzéséről. Mi az antikrisztusok szándéka a kötelességük végzésével? Az, hogy alkut kössenek, hogy csereberéljenek. Elmondható, hogy ezekhez a feltételekhez kötik a kötelesség végzését: »Ha végzem a kötelességemet, akkor áldásokat kell nyernem, és jó rendeltetési helyet kell kapnom. El kell nyernem mindazon áldásokat és előnyöket, amelyekről isten azt mondta, hogy elő lettek készítve az emberiség számára. Ha nem tudom elnyerni ezeket, akkor nem fogom végezni ezt a kötelességet.« Ilyen szándékokkal, ambíciókkal és vágyakkal jönnek Isten házába, hogy végezzék a kötelességüket. Némileg őszintének tűnnek, és persze ami az új hívőket illeti, akik épp csak elkezdik végezni a kötelességüket, náluk ez lelkesedésnek is nevezhető. Azonban ebben nincs hamisítatlan hit vagy hűség, csupán bizonyos fokú lelkesedés. Ez nem nevezhető őszinteségnek. Ebből a hozzáállásból ítélve, amelyet az antikrisztusok tanúsítanak a kötelességük végzését illetően, ez teljességgel ügylet alapú, és tele van olyan előnyökre irányuló vágyakkal, amilyen az áldások elnyerése, a mennyek országába való belépés, a korona elnyerése, valamint a jutalmakban való részesülés. Kívülről tehát úgy tűnik, hogy mielőtt kiközösítik, sok antikrisztus végzi a kötelességét, és egy átlagembernél még több mindenről le is mondott és többet is szenvedett. Az, amit áldoznak, és az ár, amelyet fizetnek, egy szinten van Pállal, és nem is utazgatnak kevesebbet Pálnál. Olyasmi ez, amit mindenki lát. A viselkedésüket, valamint a szenvedésre és az ár megfizetésére való hajlandóságukat tekintve nem szabadna, hogy ne kapjanak semmit. Isten azonban nem a külsődleges viselkedése alapján tekint egy emberre, hanem a lényege, a beállítottsága, az általa feltártak, valamint minden egyes általa tett dolog természete és lényege alapján” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Hetedik rész)). Isten szavaiból megértettem, hogy amikor az antikrisztusok végzik a kötelességüket a gyülekezetben, függetlenül attól, hogy látszólag mennyi mindenről mondanak le, mennyire áldozzák fel magukat, mennyit szenvednek vagy mennyi áldozatot hoznak, mindezt az áldások elnyeréséért teszik, és a kötelességüket eszközként használják fel arra, hogy alkudozzanak Istennel. Isten szavainak fényében rájöttem, hogy a törekvésről alkotott nézetem éppen olyan, mint egy antikrisztusé. Amióta megtaláltam Istent, úgy tűnt, hogy képes vagyok engedelmeskedni a gyülekezet elrendezéseinek és végezni a kötelességeimet, de mindezt azzal a szándékkal tettem, hogy áldást kapjak. Az áldások kedvéért szívesen kibéreltem két lakást, hogy vendéglátási kötelességeket végezzek. A menny királyságának áldásaiért cserébe még egy jól fizető állást is hajlandó voltam otthagyni, hogy aktívan végezzem a kötelességeimet. A jó rendeltetési hely érdekében nem hagytam, hogy a betegségem megakadályozzon a kötelességvégzésemben, mivel úgy gondoltam, hogy minél több kötelességet végzek, annál több áldást fogok kapni Istentől. De ahogy öregedtem, és láttam, hogy a kötelességeimben való hatékonyságom és eredményességem nem tud lépést tartani a fiatalabbakéval, elkezdtem aggódni, hogy elbocsátanak vagy áthelyeznek, és akkor még kevesebb olyan kötelesség lenne, amit képes lennék végezni, és egyre távolabb kerülne a reményem, hogy áldásokat kapjak és belépjek Isten királyságába. Az aggodalom, a szorongás és a gyötrelem állapotában éltem, és az „egyszerre csak egy napot vészeljünk át” hozzáállással végeztem a kötelességeimet. A kötelességek egy teremtett lény feladatai, indokoltak és természetesek, de én a kötelességemet bizonyítékként kezeltem, amellyel áldásokat szerezhetek, és amíg áldásokat kaphattam, addig hajlandó voltam lemondani dolgokról, feláldozni magam, elviselni a szenvedést, és áldozatot hozni, bármennyire volt is szükséges, de ha nem volt remény az áldások elnyerésére, akkor nem volt motivációm, hogy végezzem a kötelességeimet. Hogyan volt tehát egy cseppnyi lelkiismeretem is? Visszatekintve megértettem, hogy amióta csak elkezdtem hinni Istenben, Ő nagyon sokat pásztorolt és öntözött engem az Ő szavain keresztül, és hogy nem szabad semmit sem követelnem Istentől. Isten életet adott nekem, és megengedte, hogy eljöjjek Isten házába, hogy végezzem a kötelességemet, és ez már Isten kegyelme. Még ha nem is lesz jó rendeltetési helyem, nem szabad panaszkodnom, és alá kell vetnem magam Isten szuverenitásának és elrendezéseinek. Minél többet gondolkodtam ezen, annál inkább úgy éreztem, hogy adósa vagyok Istennek, és imádkoztam Hozzá, kész voltam elengedni az áldások utáni vágyamat, és felülemelkedni a törekvésről alkotott téves nézeteimen.

Az áhítataim során tovább olvastam Isten szavaiból: „Az idősebb testvéreknek is megvan a maguk feladata, és Isten nem hagyja el őket. Az idősebb testvéreknek is vannak kívánatos és nem kívánatos aspektusai egyaránt. Több világi ügyekre vonatkozó filozófiával és több vallásos elképzeléssel rendelkeznek. Cselekedeteikben számos merev konvencióhoz ragaszkodnak, és szeretik a szabályokat, amelyeket gépiesen és rugalmatlanul alkalmaznak. Ez egy nemkívánatos aspektus. Ezek az idősebb testvérek azonban nyugodtak és állhatatosak maradnak, bármi történjék is; a beállítottságuk stabil, és nincsenek viharos hangulataik. Lehet, hogy lassabban értik meg a dolgokat, de ez nem egy jelentős hiányosság. Mindaddig, amíg alá tudjátok vetni magatokat; amíg el tudjátok fogadni Isten aktuális szavait, és nem vizsgáljátok át Isten szavait; amíg csak az alávetettséggel és a követéssel foglalkoztok, és soha nem ítélkeztek Isten szavai felett, és nem tápláltok azokkal kapcsolatban más rossz gondolatokat; amíg elfogadjátok az Ő szavait, és gyakorlatba ültetitek azokat – akkor, miután teljesítettétek ezeket a feltételeket, tökéletességre juthattok” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Arról, hogy mindenki végrehajtja a saját feladatát). „Akár fiatalabb, akár idősebb testvérek vagytok, tudjátok, hogy milyen feladatot kellene ellátnotok. A fiatalok nem arrogánsak; az idősebbek nem negatívak, és nem is húzódnak vissza. Sőt, képesek egymás erősségeit felhasználni a gyengeségeik ellensúlyozására, és előítéletek nélkül tudják egymást szolgálni. A barátság hídja épül a fiatalabb és idősebb testvérek között, és Isten szeretetének köszönhetően képesek vagytok jobban megérteni egymást. A fiatalabb testvérek nem nézik le az idősebb testvéreket, az idősebb testvérek pedig nem önelégültek. Nem harmonikus együttműködés ez? Ha mindannyian ilyen elszántak vagytok, akkor bizonyosan teljesül Isten akarata a ti nemzedéketekben” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Arról, hogy mindenki végrehajtja a saját feladatát). Isten szavai inspiráltak, és nagy hitet adtak nekem. Bár nekünk, idősebbeknek, valamivel gyengébb az egészségünk, mindaddig, amíg hallgatunk Isten szavaira, alávetjük magunkat Neki, és az Ő szavainak gyakorlására összpontosítunk, mindannyiunknak megvan a lehetősége, hogy megmeneküljünk. Az időseknek nem kell összehasonlítaniuk magukat a fiatalokkal, és helyesen kell látniuk az erősségeiket és gyengeségeiket. A fiatalok gyors észjárásúak, gyorsan tanulnak, és bár a fiataloknak megvannak az erősségeik, hajlamosak lehetnek nem elég alaposan megfontolni a dolgokat. Az idősek általában nyugodtak és kiegyensúlyozottak a munkájukban, és az ilyen módon való együttműködés lehetővé teszi, hogy kiegészítsük egymást a kötelességeinkben. Amikor technikai problémákkal találkozom, Jang Hszün segítségét kérem, amikor Jang Hszün nehéz kérdésekkel szembesül, megvitatja őket velem, és így gyorsan megegyezhetünk. Ha egyikünk sem érti, útmutatást kérünk a vezetőnktől, és végül megtaláljuk a gyakorlás útját. Továbbá mind Jang Hszün, mind én, függetlenül attól, hogy ki veszi észre a másik romlottságának feltárulásait, vagy az igazság alapelveivel nem egyező cselekedeteit, mindketten képesek vagyunk rámutatni ezekre a dolgokra a másiknál anélkül, hogy a büszkeség korlátozna bennünket, és a nyílt közösségen keresztül mindkettőnk hasznára válik az együttműködésünk. Most már nem aggódom amiatt, hogy a korom miatt ne lennék képes végezni a kötelességeimet, és arra összpontosítok, hogyan végezzem jól őket, hogy megháláljam Isten szeretetét. Hála legyen Mindenható Istennek!

Hsziu-csüan, remélem, hogy ez a tapasztalatom segíteni fog neked. Az én tényleges tapasztalatomból látom, hogy Isten nem részrehajló az idősekkel szemben, és ha Isten nem rendezett volna el egy ilyen helyzetet, hogy felfedjen engem, nem jöttem volna rá, hogy nagyon sok nézetem nincs összhangban az igazsággal. Ez a kinyilatkoztatás lehetővé tette számomra, hogy nyerjek belőle. Ha te is elértél bármilyen új fényt vagy megvilágosodást, kérlek, írd meg, és oszd meg velem! A válaszodra várva!

Liang Csi

2023. november 18.