2016 végén együtt dolgoztam Ji Hszin nővérrel a gyülekezeti munkában. Miután egy ideig közösen dolgoztunk, úgy találtam, hogy Ji Hszin jó képességű, és gyorsan felfogja Isten szavait. Fel tudta fogni a lényeges pontokat, amikor az igazságról beszélt, és meg tudta oldani a testvérek néhány nehézségét. Ezt gondoltam: „Még csak rövid ideje hiszek Istenben, és nem értek sok igazságot, így Ji Hszinnel együttműködve biztosan jól fog menni a gyülekezeti munka.” Nagyon boldog voltam, tele elszántsággal és lelkesedéssel. Ha valamit nem értettem, Ji Hszintől kértem segítséget. Ő vette át a vezetést a munkában, és én soha nem tiltakoztam, mert úgy éreztem, hogy ő jobb nálam.

Egy idő után hallottam a testvérektől, hogy Ji Hszin jó képességű, átlátja a dolgokat, megoldja a problémáikat, és hogy a közössége igazán megvilágosító erejű. Eleinte ezt helyesen tudtam kezelni, de miután gyakran hallottam ezeket a dolgokat, kezdtem kicsit zavarodott és nyugtalan lenni, mert ezt gondoltam: „Mindketten vezetők vagyunk, és együtt végezzük a munkánkat. Ha a testvérek mind őt dicsérik, akkor vajon én alkalmatlannak látszom?” Szóban egyetértettem a testvérekkel, és azt mondtam, hogy „igen, Ji Hszin jó képességű”, de belül nem tudtam ezt elfogadni, gondolván: „Én is sok összejövetelt tartok a testvéreknek, és én is meg tudom oldani néhány problémájukat és nehézségüket. Miért nem dicsér senki engem? Tényleg ennyivel rosszabb vagyok Ji Hszinnél? Ez így nem mehet tovább! Többet kell olvasnom Isten szavait, hogy az összejöveteleken világosabban tudjak beszélni, és igyekeznem kell utolérni Ji Hszint, hogy a testvérek lássák, nem vagyok rosszabb nála!” Ezután elkezdtem keményen dolgozni, napközben összejövetelekre jártam, éjszaka pedig olvastam Isten szavait, hogy felkészüljek. Minden olyan részletet feljegyeztem Isten szavaiból, amely megoldást jelenthetett bizonyos állapotokra, hogy a problémák megoldásakor gyorsan megtaláljam azokat. Amikor a felsőbb vezetőkkel találkoztunk az összejöveteleken, mindenről konzultáltam velük, amit nem értettem, mert több dolgot akartam megérteni, felkészültebb akartam lenni, és felül akartam múlni Ji Hszint.

Egyszer egy csapatvezetői összejövetel idején Ji Hszinnek valami dolga akadt, és előreküldött. Nagyon megörültem, mert eddig mindig Ji Hszinnel együtt mentem, és minden összejövetelen neki volt vezető szerepe, de ma végre rajtam volt a sor, hogy egyedül beszélgessek a testvérekkel. Ki kellett használnom ezt a lehetőséget, hogy jól teljesítsek, és bebizonyítsam, hogy nem vagyok sokkal rosszabb képességű Ji Hszinnél. Az összejövetel során azzal kezdtem, hogy megismertem az egyes csapatvezetők jelenlegi állapotát és a kötelességeikben tapasztalt nehézségeket. Figyelmesen hallgattam, amikor egy nővér beszélt, és az agyam sebesen dolgozott, komolyan gondolkodva azon, hogy az ő állapotára Isten szavainak melyik részletei alkalmazhatók. Így gondolkodtam: „Ezt semmiképpen sem szabad elrontanom. Ha nem tudom megoldani ezt a problémát, örökre Ji Hszin árnyékában maradok. Az olyan kínos és megalázó lenne!” Miután a nővér befejezte állapotának ismertetését, megtaláltam a vonatkozó részleteket Isten szavaiból, és közösséget vállaltam, miközben figyeltem a reakcióit. Látva, hogy a nővér egyetértően bólint, hirtelen elégedettséget éreztem, és úgy gondoltam, jól csinálom. De éppen amikor belejöttem a közösségvállalásba, Ji Hszin végzett a feladatával, és megérkezett. Az összes testvér, aki eddig engem nézett, most Ji Hszinre fordította a figyelmét. A tekintetükből érzékeltem, hogy mindannyian izgatottan várják Ji Hszint. Kicsit csalódottnak éreztem magam. Ezután Ji Hszin elkezdte keresni és közölni Istennek a csapatvezető problémáira vonatkozó szavait. Ji Hszin közössége valóban teljesen világos volt, és nagyon irigyeltem. Ezt gondoltam: „Te jöttél, átvetted a vezetést, és learattad helyettem a babérokat. Még mit nem! Nem ülhetek tétlenül, és nem hagyhatom, hogy te állj a rivaldafényben. Meg kell találnom a lehetőséget, hogy beszéljek.” Törtem a fejem, hogy melyik részleteket használjam Isten szavaiból, és hogyan tudnék világosabban beszélni, mint Ji Hszin. Mivel annyira szerettem volna fitogtatni magam, amikor Ji Hszin egy pillanatra szünetet tartott, közbeszóltam, hogy átvegyem a beszélgetést a csapatvezetővel, és ezt mondtam: „Nővér, én is találtam egy részletet Isten szavaiból, ami a te állapotodra vonatkozik, vállaljunk közösséget erről!” Aztán elkezdtem olvasni, de ahogy tovább olvastam, rájöttem, hogy az általam kiválasztott rész nem egészen illik a nővér állapotára. Zúgni kezdett az agyam, és ezt gondoltam: „Jaj, ne! Elrontottam? Reméltem, hogy a testvérek megcsodálnak, de egy ilyen alapvető hiba elkövetése nem azt bizonyítja-e, hogy alkalmatlan vagyok? Ez olyan megalázó!” Rettenetesen kínosan és zavarban éreztem magam, égett az arcom, és legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. Ji Hszin folytatta a közösséget, a testvérek pedig figyelmesen hallgatták. Úgy éreztem, mintha félredobtak volna, nagy fájdalmat és kellemetlenséget éreztem, mintha tűpárnán ülnék. A neheztelés kezdett növekedni bennem, és ezt gondoltam: „Milyen szerepet játszom én? Azért vagyok itt, hogy dicsérjem Ji Hszint? Nagyon gyengének látszom, mert Ji Hszin itt van! Ő az oka a mai megaláztatásomnak. Ha ő nem lenne itt, vajon lennék-e olyan ideges, hogy nem találnék megfelelő részleteket Isten szavai közül? Vajon akkor részesültem volna ilyen megaláztatásban?” Ott ültem, úgy éreztem magam, mint egy bohóc, és csak azt akartam, hogy mielőbb elmehessek. Miután végre túlestem az összejövetelen, hazamentem és lefeküdtem, de amikor eszembe jutott, mi történt az összejövetelen, a szívem viharosan kavargott a szorongástól, és nagyon feldúltnak és frusztráltnak éreztem magam. Gondolkodtam azon, hogy mennyi erőfeszítést tettem az utóbbi időben a problémamegoldó képességeim fejlesztésére, hogy nappal összejöveteleken vettem részt, éjszaka pedig Isten szavaiból készültem fel, és éjfélig fennmaradtam, de bármilyen keményen is próbáltam, még mindig nem értem el Ji Hszint. Erre gondolva, kezdtem neheztelni Ji Hszinre, és nem akartam többé együttműködni vele az összejöveteleken. Látni sem akartam. Másnap, amikor Ji Hszin és én elmentünk az összejövetelre, duzzogtam és csendben maradtam, gondolván: „Nem tudok vele versenyezni, úgyhogy befogom a számat és hallgatok!” De ha nem versenyeztem, akkor is feldúlt, frusztrált és mérges voltam. Amikor beszélgetni próbáltam, az agyam leblokkolt, és nem tudtam, mit mondjak. Így elkezdtem panaszkodni, és ezen gondolkodtam: „Miért adott Isten neki ilyen jó képességet? Nekem miért adott ilyen gyenge képességet, és miért rendezte el úgy, hogy kettőnknek együtt kell végeznünk a kötelességeinket? Amikor ő itt van, mintha én itt sem lennék.” Reméltem, hogy egyszer majd elválasztanak minket. A következő néhány összejövetelen kevesebbet beszéltem, és kevésbé vettem részt a munkával kapcsolatos megbeszéléseken. Az állapotom egyre romlott, egyre nagyobb megbántottságot és elnyomást éreztem. Imádkoztam Istenhez: „Istenem! Folyamatosan irigylem Ji Hszint, és magamat mindig hozzá hasonlítom. Ilyen állapotban élni nagyon fájdalmas. Istenem! Kérlek, világosíts meg és vezess, hogy megértsem romlott beállítottságomat!”

Ezután elolvastam egy részletet Isten szavaiból: „Amikor olyasvalamiről van szó, ami hírnevet, rangot vagy csillogási lehetőséget foglal magában – amikor például azt halljátok, hogy Isten háza különféle tehetséges egyéneket tervez nevelni –, akkor a várakozástól mindegyikőtöknek felgyorsul a szívverése, mindannyian mindig hírnévre szeretnétek szert tenni és rivaldafénybe lépni. Mind küzdeni akartok a rangért és a hírnévért. Szégyenkeztek emiatt, de ha nem így tennétek, akkor rosszul éreznétek magatokat. Irigységet, gyűlöletet éreztek és panaszkodtok, amikor azt látjátok, hogy valaki kitűnik, és méltánytalanságnak vélitek: »Én miért nem tudok kitűnni? Miért mindig másokra esik a rivaldafény? Én miért nem kerülök soha sorra?« És miután neheztelést éreztek, megpróbáljátok elfojtani, de nem tudjátok. Imádkoztok Istenhez, és egy ideig jobban érzitek magatokat, amikor azonban újra ilyen helyzetbe kerültök, még mindig nem tudtok felülkerekedni rajta. Vajon ez nem az éretlenség megnyilvánulása? Amikor az emberek ilyen állapotba kerülnek, vajon nem estek a Sátán csapdájába? A Sátán romlott természetének a béklyói ezek, amelyek megkötözik az embert” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Isten szavai pontosan leleplezték az állapotomat. Beláttam, hogy amikor a testvérek mind felnéztek Ji Hszinre, akkor úgy éreztem, én alkalmatlannak látszom, felszínre tört az irigységem, és elkezdtem versengeni vele. Hogy mindenki csodáljon, korán keltem és későn feküdtem, hogy Isten szavait olvassam és felvértezzem magam az igazsággal, hogy bebizonyítsam, nem vagyok rosszabb Ji Hszinnél. A csapatvezetők összejövetelén, amikor Yi Xin megérkezett, a testvérek figyelme őrá irányult, és a közössége nagyon jó volt. Irigy voltam és nem akartam ezt elfogadni, és törtem a fejem, hogy alkalmasabb részleteket találjak Isten szavai közül a közösségvállaláshoz. De a részletek, amelyeket találtam, egyáltalán nem illettek a csapatvezető állapotához. Megalázva éreztem magam, és haragomat Ji Hszinre öntöttem, úgy gondoltam, amíg ő ott van, addig én nem fogok kitűnni, ezért nem voltam hajlandó együttműködni vele. Túl sokat törődtem a hírnevemmel és a státuszommal. Amikor a büszkeségről vagy a státuszról volt szó, nem tudtam megállni, hogy ne versengjek, és ha kudarcot vallottam, haragot, gyűlöletet és előítéletet éreztem iránta, mert azt gondoltam, hogy az egész az ő hibája. Nagyon kicsinyes, megvetendő és nyomorult ember voltam. Eszembe jutott Csou Jü a Három Királyság regényéből, aki annyira irigyelte Csuko Liang tehetségét, hogy fiatalon belehalt a haragjába. Én is haraggal és nehezteléssel töltöttem napjaimat, mert irigyeltem Ji Hszint, sötétségben és fájdalomban éltem, és még a kötelességeim végzését is elmulasztottam. Vajon ezáltal nem csupán gyorsabban leszek felfedve és kiiktatva? Valójában Ji Hszin gyorsan tudta felfogni a dolgokat, világosan tudott beszélni az igazságról, és megoldani a testvérek nehézségeit. Ez mind a gyülekezeti munkának, mind a testvéreknek hasznos volt, és pótolta az én hiányosságaimat is. Ez jó dolog volt. Én azonban irigyeltem a nővér tehetségét, és nem tudtam elviselni, hogy felülmúl. Csak arra gondoltam, hogy versengjek a nővérrel a hírnévért, a haszonért és a rangért, és ha nem tudtam nyerni, negatív lettem, lazsáltam, és a frusztrációmat a kötelességemben vezettem le. Igazán önző voltam! Csendben imádkoztam Istenhez: „Istenem, nem akarok tovább az irigység állapotában élni, így élni túl fájdalmas és nyomasztó! Hajlandó vagyok bűnbánatot tartani és keresni az igazságot, hogy feloldjam ezt a romlott beállítottságot, kérlek, vezess engem!”

Keresésem során eszembe jutott Isten néhány szava: „Azok a gondolatok, amelyekre az emberek túlélésük érdekében támaszkodtak, sok éven át marták a szívüket, míg végül álnokok, gyávák és megvetendőek lettek. Nemcsak az akaraterő és az elszántság hiányzik belőlük, hanem mohókká, arrogánsakká és akaratosakká is váltak. Teljesen hiányzik belőlük bármiféle, az énjükön túlmutató elhatározás, sőt, mi több, egy csipetnyi bátorság sincs bennük, hogy lerázzák magukról e sötét befolyások kötelékeit. Az emberek gondolatai és élete olyannyira rohadtak, hogy az Istenbe vetett hittel kapcsolatos perspektíváik még mindig elviselhetetlenül rútak, és még amikor az istenhittel kapcsolatos perspektíváikról beszélnek is egyesek, egyszerűen még hallani is elviselhetetlen. Az emberek mind gyávák, inkompetensek, megvetendőek és gyarlók. Nem éreznek undort a sötétség erői iránt, és nem éreznek szeretetet a világosság és az igazság iránt; ehelyett minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy kiűzzék azokat” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Miért nem akarsz ellenpont lenni?). „ A Sátán a hírnevet és a nyereséget használja arra, hogy kontrollálja az ember gondolatait, amíg az emberek másra sem tudnak gondolni, mint a hírnévre és nyereségre. A hírnévért és nyereségért küszködnek, a hírnévért és nyereségért szenvednek el nehézségeket, a hírnévért és nyereségért tűrnek el megaláztatást, a hírnévért és nyereségért áldozzák fel mindenüket, és minden ítéletet vagy döntést a hírnév és nyereség kedvéért hoznak meg. Ily módon a Sátán láthatatlan béklyókkal kötözi meg az embereket, és ezeket a béklyókat viselve nekik sem erejük, sem bátorságuk nincs ledobni azokat magukról. Tudtukon kívül viselik ezeket a béklyókat, és nagy nehézségek árán vánszorognak egyre előre. E hírnév és nyereség kedvéért az emberiség kerüli Istent és elárulja Őt, és egyre elvetemültebbé válik. Így aztán egyik generáció a másik után pusztul el a Sátán hírneve és nyeresége közepette” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.). Isten szavain eltűnődve megértettem, hogy a fájdalom, amelyben éltem, abból fakadt, hogy a Sátán megrontott és kárt okozott nekem. Elgondolkodtam azon, milyen hatással volt rám a társadalom, és mire tanított már kiskorom óta a családom, olyan sátáni mérgek szerint éltem, mint például „az egész világegyetemben egyedül én vagyok a legfőbb uralkodó”, „csak egyetlen alfahím lehet” és „ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét”. Rendkívül önző, megvetendő, arrogáns és önhitt voltam. Ha valaki felülmúlt, vagy veszélyeztette a hírnevemet és a státuszomat, ez felzaklatott, irigy lettem és gyűlölködő, rendkívüli elnyomottságot éreztem és elviselhetetlen fájdalmat. Emlékszem egy osztálytársamra, aki közel állt hozzám, és jobb volt tanulásban, mint én. Amikor láttam, hogy a többi osztálytársam körülötte nyüzsög, és kérdéseket tesznek fel neki, mellőzöttnek éreztem magam, irigy lettem rá, és felül akartam múlni. Később, amikor a tanulásban kifejtett erőfeszítéseim révén sem tudtam őt utolérni, megszüntettem a barátságunkat, és a kapcsolatunk felbomlott. Miután megházasodtam, amikor láttam, hogy a szomszédjaim többet keresnek és jobban élnek, irigy lettem, és keményen dolgoztam, hogy több pénzt keressek, de végül mégsem tudtam velük felvenni a versenyt, és már nem akartam többé velük érintkezni. Még azután is, hogy elkezdtem hinni Istenben, ezeknek a mérgeknek a hatása alatt éltem tovább. Amikor láttam, hogy Ji Hszin tehetsége és felfogóképessége jobb, mint az enyém, irigy lettem, és igyekeztem felülmúlni őt, és amikor ez nem sikerült, elviselhetetlenül kényelmetlenül éreztem magam, és nem akartam látni őt, sőt még Istennek is panaszkodtam, hogy miért adott nekem ilyen gyenge képességet, frusztrációmat a kötelességeimben vezettem le, és nem vettem részt a gyülekezeti munkában. Láttam, hogy észszerűtlen vagyok, és egyáltalán nincs emberi mivoltom. A hírnév és a státusz elviselhetetlen szenvedésbe kényszerített, nemcsak magamnak okoztam fájdalmat, hanem másoknak is ártottam. Az életbe való belépésem is megromlott, és sok lehetőséget elvesztettem, hogy elnyerjem az igazságot. Felismertem, hogy a hírnévre, haszonra és státuszra való törekvés nem a helyes út, és hogy ha továbbra is ezekre törekszem, csak távolabb kerülök Istentől, és végül Ő ki fog engem iktatni. Ezt felismerve hajlandó lettem megváltozni, és többé nem a hírnévre vagy a státuszra törekedni.

Később tovább olvastam Isten szavait: „A szerepek nem ugyanazok. Egy test van. Mindenki teszi a kötelességét, a maga helyén mindenki a tőle telhető legjobban cselekszi – minden szikrához tartozik egy fényvillanás –, és érettségre törekszik az életben. Így elégedett leszek” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 21. fejezet). „Harmonikus együttműködést kell megvalósítanotok Isten munkája céljából, a gyülekezet hasznára, és hogy testvéreiteket előrehaladásra sarkalljátok. Össze kell hangolódnotok egymással, egyik a másikat jobbítva és jobb eredményt érni el a munkában, hogy tekintettel legyetek Isten szándékaira. Ez az igazi együttműködés, és csak azok nyernek majd valódi belépést, akik ebben részt vesznek. Együttműködésetek folyamán előfordulhat, hogy oda nem illő szavakat szólsz, de ez nem számít. Kommunikálj erről később, és nyerj tiszta megértést róla; ne hanyagold el. Az ilyen jellegű közösség után képes vagy kipótolni testvéreid hiányosságait. Csak úgy érhetsz el jobb eredményeket, ha munkádban ily módon egyre mélyebbre haladsz. Nektek mind, mint Istent szolgáló embereknek, képesnek kell lennetek arra, hogy a gyülekezet érdekeit védjétek mindenben, amit tesztek, ahelyett, hogy csak a saját érdekeiteket tartanátok szem előtt. Elfogadhatatlan az, ha egyedül cselekszetek, aláásva egymást. Azok, akik így viselkednek, nem alkalmasak Isten szolgálatára!” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Szolgálj úgy, ahogy az izráeliták tették). Miután elolvastam Isten szavait, megértettem, hogy Isten minden embernek más képességeket ad, és más követelményeket támaszt velük szemben. Függetlenül attól, hogy valakinek jó-e vagy rossz-e a képessége, ha jó szándékkal végzi a kötelességeit, keresi az igazságot, az alapelvek szerint cselekszik, és minden tőle telhetőt megtesz, akkor Isten elismeri. Isten nekem ezt a képességet adta, ami az Ő előre elrendelése és szuverenitása alapján történt, ezért alá kellett vetnem magam, a legjobban ki kellett használnom a lehetőségeimet, és jól kellett végeznem a kötelességeimet. Arra gondoltam, hogy még csak rövid ideje hiszek Istenben, és hogy az életbe való belépésem olyan sekélyes, hogy egyedül nem tudom jól végezni a munkát. Ji Hszinnek az igazsággal való közössége világosabb volt, és az ő erősségei pótolták az én hiányosságaimat. Az együttműködés lehetővé tette számunkra, hogy jól végezzük a munkát – hát nem volt ez jó dolog? El kellett engednem az irigységemet, megfelelően együtt kellett működnöm a nővérrel, és többet kellett kérdeznem tőle azokról a dolgokról, amelyeket nem értettem, hogy gyorsan fejlődhessek. Ezt felismerve abbahagytam a panaszkodást a gyenge képességem miatt, és hajlandó lettem alávetni magam és elvégezni a részem. Hamarosan eljött az idő egy újabb összejövetelre, és én megnyíltam Ji Hszin előtt a felfedett romlottságomról, és bocsánatot kértem tőle. Ji Hszin is megnyílt és beszélgetett velem, és ez az összejövetel nagy felszabadultságot hozott a szívembe. Isten szavainak megvilágosító ereje és útmutatása révén némi megértést nyertem a romlott beállítottságomról, és változást is elértem abban. Hála Istennek az üdvösségért!