2012-ben, amikor gyülekezetvezető voltam, Cseng Hszin megkörnyékezett és félrevezetett néhány testvért, hogy megküzdhessen a vezető pozícióért, miközben hamis vezetőnek ítélt meg, és az eltávolításomat kérte, ami káoszhoz vezetett a gyülekezeten belül. Akkoriban Vang Csen észrevette, mi történik, azonnal jelentette nekem, és elbeszélgettünk a testvérekkel, hogy tisztán lássuk és elemezzük Cseng Hszin cselekedeteinek természetét. A testvérek felismerték Cseng Hszint, végül alábbhagyott a gyülekezeten belüli káosz. Ettől a pillanattól kezdve hálás voltam Vang Csennek. Az ő káosz megszüntetésében nyújtott segítsége nélkül valóban elnyomhattak és meggyötörhettek volna, kiszoríthattak volna a szerepemből, és elveszthettem volna kötelességemet. 2019-ben a feleségemet és engem üldözött a rendőrség, és nem tudtunk kapcsolatba lépni a testvérekkel, elveszítettük a kapcsolatot a gyülekezettel. Csak 2021-ben léptek kapcsolatba velem a testvérek, amikor is áthelyeztek egy másik gyülekezetbe. A gyülekezetvezető, aki értünk jött akkor, nem más volt, mint Vang Csen, és ő gondoskodott arról, hogy részt vehessünk az összejöveteleken, és nekiláthassunk a kötelességeinknek. Az iránta érzett hálám még jobban elmélyült, és úgy éreztem, hogy szívességet tanúsított irántam. Családtagként tekintettem rá, és azt gondoltam magamban: „Nem tudom, hogyan köszönhetem meg ezt neki. Megfelelően viszonoznom kell, amikor lehetőségem nyílik rá.”

Később engem választottak gyülekezetvezetőnek, és Vang Csennel és Csen Móval dolgoztam együtt. Egy idő után észrevettem, hogy Vang Csen mindig túlságosan elemzi az embereket és a dolgokat, és előszeretettel idéz elő bajt. Összeütközésbe került Csen Móval, és soha nem gondolkozott el önmagáról vagy nem próbálta megismerni önmagát, sőt, a Csen Móval szembeni előítéleteit és elégedetlenségét terjesztette az összejövetelek során, aminek következtében a testvérek vitába keveredtek, az ő oldalára álltak és megítélték Csen Mót. Sőt, soha nem gyakorolta az igazságot, mindig a világi ügyekre vonatkozó filozófiák alapján kommunikált másokkal. Amikor a testvérek nehézségekkel szembesültek kötelességeik teljesítése során, megoldásuk céljából nem beszélgetett az igazságról, hanem mindig a hús-vér testüket vette figyelembe, és azt mondta nekik, hogy ne legyenek túl kemények önmagukhoz, ami arra késztette őket, hogy átadják magukat a gyengeségeiknek és beletörődjenek azokba. Azt is észrevettem, hogy Vang Csen ritkán kérdez a munkáról, nem is ellenőrzi azt, és nem oldja meg a problémákat, amikor felfedezi őket. Ha az újonnan érkezők nem tudtak részt venni az összejöveteleken, nem foglalkozott vele. Nem osztotta be megfelelően az evangéliumterjesztők munkáját, a felsőbb szintű vezetőkkel való interakció érdekében trükkökhöz folyamodott, és hazudott feletteseinek, miközben eltitkolt dolgokat a beosztottjai elől. Amikor a testvérek felhívták a figyelmet a problémáira, nem fogadta el azokat, különféle kifogásokat keresett és próbálta igazolni ömagát. Negativitást is terjesztett a testvérek között, mondván, hogy az évek során sokat szenvedett kötelességének teljesítése során, és nem nyert semmit, talán ahelyett, hogy Istenben hinnénk, jobb a test világi életét élvezni. Az új hívők egy része akkoriban nem tudta felismerni őt, és félrevezette őket, így nem akarták többé teljesíteni kötelességeiket. Ebben az időszakban Vang Csen folyamatosan megzavarta a gyülekezeti életet, ami minden testvérre hatással volt a kötelességeik végzése során. A felsőbb szintű vezetők akkoriban rájöttek, hogy Vang Csen egy hamis vezető, aki nem végez valódi munkát, és arra készültek, hogy elbocsássák őt. A Vang Csennel való interakcióim során azonban rájöttem, hogy ő nemcsak hamis vezető, hanem álhívő is. A vele kapcsolatos problémák súlyosak voltak, és gyorsan el kellett bocsátani és el kellett takarítani, különben továbbra is zavarta volna a gyülekezet életét. Arra gondoltam, hogy jelentem az álhívő viselkedését a felsőbb szintű vezetőknek. Ezt követően azonban eszembe jutott, hogy Vang Csen segített megszüntetni a gyülekezeti káoszt, és megszervezni a kötelességeimet, ami habozásra késztetett, és arra gondoltam: „Ha jelentem a problémáit, vajon megvádol-e azzal, hogy nincs lelkiismeretem és hálátlan vagyok?” Amikor erre gondoltam, a szívem sokáig nem talált megnyugvást. Ha valóban eltakarítanák, az a hívői útjának végét jelentené, és biztosan neheztelne rám! Nagyon vívódtam magammal, és nem tudtam rászánni magam, hogy megírjam a jelentést. Arra gondoltam: „Talán újra segítenem kellene neki? Ha meg tud valamennyire változni, és abbahagyja a bomlasztást és a zavarást, előfodulhat, hogy nem kell őt eltakarítani?” Ezek a gondolatok visszatartottak attól, hogy jelentsem a Vang Csennel kapcsolatos problémákat. Amikor újra láttam Vang Csent, Isten szaváról beszélgettem vele, és arra ösztönöztem, hogy gondolkodjon el önmagáról, és próbálja meg jobban megismerni önmagát, amikor bizonyos dolgok történnek vele. De bárhogy is beszélgettem vele, nem vette komolyan, és a korábbiakhoz hasonlóan továbbra is zavarta a gyülekezetet, megakadályozva a testvéreket abban, hogy normális gyülekezeti életet éljenek, és befolyásolta az életbe való belépésüket. Szörnyen éreztem magam, magamat hibáztattam, és arra gondoltam: „Hogy lehettem ennyire zavarodott? Miért nem tudok Isten oldalán állni, miért nem tudom megvédeni a gyülekezet munkáját?” Ekkor kezdtem el keresni az igazságot és elgondolkodni önmagamon.

Egy nap Isten szavainak egy részletére találtam rá: „Mi jellemzi az érzéseket? Bizonyára semmi pozitív. A fizikai kapcsolatokra összpontosítanak, és a test vonzódásait elégítik ki. A kivételezés, a mások hiányosságainak védelmezése, a majomszeretet, a pátyolgatás és az elkényeztetés mind az érzések alá tartoznak. Vannak emberek, akik nagy hangsúlyt fektetnek az érzéseikre, az érzéseik alapján reagálnak mindenre, ami történik velük; a szívük mélyén nagyon jól tudják, hogy ez helytelen, mégis képtelenek elfogulatlanok lenni, és még kevésbé képesek alapelvek szerint cselekedni. Amikor az embereket mindig az érzések korlátozzák, akkor képesek vajon az igazságot gyakorolni? Ez rendkívül nehéz! Sok ember képtelensége az igazság gyakorlására az érzésekre vezethető vissza; különösen fontosnak tartják az érzéseket, az első helyre teszik azokat. Olyan emberek ők, akik szeretik az igazságot? Biztosan nem. Lényegében mik az érzések? Egyfajta romlott beállítottságok. Az érzések megnyilvánulásait több szóval lehet jellemezni: kivételezés, mások elvtelen óvása, a testi kapcsolatok fenntartása és a részrehajlás; ezek az érzések” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Mi az igazságvalóság?). Miután elolvastam Isten szavait, öntudatra ébredtem. Ezalatt az érzéseimben éltem, és az alapelvek nélkül cselekedtem. Egyértelműen rájöttem, hogy Vang Csen nemcsak hamis vezető, aki nem végez valódi munkát, hanem álhívő is. Le kellett volna lepleznem a viselkedését a felsőbb szintű vezetők előtt. Mindazonáltal folyton azon a szívességen gondolkodtam, amelyet irántam tanúsított, és törődtem az úgynevezett barátságunkkal, ezért nem jelentettem a problémáit, amivel lehetővé tettem számára, hogy továbbra is gonoszságokat tegyen a gyülekezetben, és zavarja a gyülekezet életét. Érzésekre alapozva cselekedtem, védve és fedezve őt. Azzal, hogy álhívőt szerettem volna a gyülekezetben tartani, összejátszottam a Sátánnal, és cinkosává váltam. Valóban gonoszságot tettem! A nagy vörös sárkány megakadályozza, üldözi és megzavarja a gyülekezet munkáját, és én egy álhívőt védtem a gyülekezeten belül, aki azt tette, amit a nagy vörös sárkány akart, de nem tudott. Nem Isten elleni lázadás volt ez, és nem Ellene irányult? Sátán pajzsaként viselkedtem! Azon keresztül, amit a tények feltártak, végre megláttam, hogyan élek érzések alapján, hogy képtelen vagyok megkülönböztetni a helyest a helytelentől vagy a jót a gonosztól, nem rendelkezem igazságérzettel, és hagyom, hogy egy álhívő megzavarja a gyülekezet életét. Túlságosan lázadtam Isten ellen! Eszembe jutott, hogy Isten azt mondta, „Az érzések Isten ellenségei” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az „Isten szavai az egész világegyetemhez” című rész misztériumainak értelmezései, 28. fejezet). Mély lelkiismeret-furdalást és bűntudatot éreztem, és úgy döntöttem, hogy jelentem Vang Csen problémáit a felsőbb szintű vezetőknek.

Néhány nappal később, amikor a felsőbb szintű vezetők eljöttek, hogy leváltsák Vang Csent, beszámoltam a helyzetéről. Az ellenőrzést követően megállapították, hogy Vang Csen valóban álhívő, és megkértek, hogy írjam le a viselkedését, hogy segítsek összeállítani az anyagait az eltakarításhoz. Amikor arra gondoltam, hogy Vang Csent eltakarítják, csak arra tudtam emlékezni, hogy a múltban mennyiszer segített nekem, és azt gondoltam, hogy „Támogatott engem, én meg most értékelést írok, hogy eltakarítsák. Ha hall erről, vajon megvádol-e, hogy a kedvességért ellenségeskedéssel fizetek, és hogy nincs lelkiismeretem? Hogyan nézek majd a szemébe ezután?” De amikor az álhívő voltának megnyilvánulásaira gondoltam, a lelkiismeretem azt súgta, hogy ragaszkodnom kell az elvekhez, és le kell írnom a viselkedését. Ezt a belső akadályt azonban nem tudtam leküzdeni, és úgy éreztem, tipródok. Minél többet gondolkodtam ezen, annál nagyobb fájdalmmal töltött el, és sötétséget és levertséget éreztem magamban. Így több mint 10 napos halogatás után még mindig nem írtam Vang Csen viselkedéséről. Ebben az időszakban erős fogfájás gyötört, és néha annyira fájt, hogy elkezdtem izzadni. Nem mertem enni és nem tudtam aludni. Rájöttem, hogy ez Isten fegyelmezése lehet, és így imádkoztam Istenhez: „Istenem, Vang Csen álhívő, le kellene írnom a viselkedését, és az elvek szerint el kéne takarítanom őt. De ha arra a szívességre gondolok, amit irántam tanúsított, nem akarok írni. A szívem túl hajthatatlan, túl lázadó! Istenem, szeretnék visszatérni Hozzád. Kérlek, világosíts meg és vezess, hogy megismerjem önmagamat, ragaszkodjak az elvekhez és védjem a gyülekezet érdekeit.”

Utána állandóan azon gondolkodtam, hogy „Mi volt az, ami visszatartott attól, hogy ragaszkodjak az elvekhez és védjem a gyülekezet érdekeit?” Egy összejövetel során megtaláltam a választ Isten szavaiban. Mindenható Isten azt mondja: „Az emberek szívének mélyén még mindig sok elképzelés és képzelgés van, a hagyományos kultúra különféle gondolatai, nézetei és mérgei, és sok olyasmi, ami ellenséges Istennel. Ezek a dolgok bennük rejlenek, és még fel kell tárni őket. Ezek a romlott beállítottságaik feltárulásainak forrásai, és az ember természetlényegéből fakadnak. Ezért van az, hogy amikor Isten olyasmit tesz, ami nem felel meg az elképzeléseidnek, akkor ellenállsz Neki, és szembeszegülsz Vele. Nem fogod megérteni, hogy Isten miért cselekedett így, és bár tudod, hogy van igazság mindabban, amit Isten tesz, és alá szeretnéd vetni magad, rájössz, hogy képtelen vagy erre. Vajon miért nem vagy képes alávetni magad? Mi az oka a szembeszegülésednek és ellenállásodnak? Az, hogy az ember gondolataiban és nézeteiben rengeteg olyasmi van, ami ellenséges Istennel szemben, ellenséges azokkal az alapelvekkel szemben, amelyek szerint Isten cselekszik, és ellenséges az Ő lényegével szemben. Az emberek nehezen szereznek tudomást ezekről a dolgokról” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak akkor tud igazán átalakulni valaki, ha felismeri saját téves nézeteit). „Mindezt azért mondom, hogy az emberek felismerjék, hogy lázadó természetük gyökere és lényege elsősorban a gondolataikból és nézeteikből fakad, amelyeket a családtól és a társadalomtól kapott nevelés, valamint a hagyományos kultúra alakít ki. Miután ezek a dolgok apránként, a családi szokások vagy a társadalom és az iskolai oktatás hatására mélyen a szívükbe vésődnek, az emberek elkezdenek ezek szerint élni. Öntudatlanul is kezdik azt hinni, hogy ez a hagyományos kultúra helyes, feddhetetlen és kritikán felüli, és hogy csak akkor lehetnek igazi emberek, ha a hagyományos kultúra követelményeinek megfelelően cselekszenek. Ha nem így tesznek, akkor úgy érzik majd, hogy nincs lelkiismeretük, ellentétben állnak az emberi mivolttal, és annak nyoma sincs bennük, ezzel pedig nem tudnak megbékélni. Vajon ezek az emberi gondolatok és nézetek nem állnak-e távol az igazságtól? Az emberi gondolatok és nézetek tartalma, valamint az emberek által követett célok is mind a világ, a Sátán felé irányulnak. Isten követelménye, hogy az ember törekedjen az igazságra, Isten felé, a világosság felé irányul. Ez két különböző irány, két különböző cél. Cselekedj Isten embernek adott céljai és az Ő emberrel szemben támasztott követelményei szerint, és emberi mivoltod normálisabbá válik, nagyobb emberi hasonlatosságod lesz, és közelebb kerülsz Istenhez. Ha a hagyományos kultúra gondolatai és nézetei szerint cselekszel, akkor mind jobban elveszíted a lelkiismereted és az értelmed, még hamisabbá és álságosabbá válsz, még inkább követed a világi trendeket, és a gonosz erők részévé válsz. Akkor teljes sötétségben, a Sátán uralma alatt fogsz élni. Teljesen megsérted az igazságot és elárulod Istent” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak akkor tud igazán átalakulni valaki, ha felismeri saját téves nézeteit). Isten szavai világosságot hoztak nekem. Istenem, Vang Csen álhívő, le kellene írnom a viselkedését, és az elvek szerint el kéne takarítanom őt, főleg azért, mert lekötöttek és visszatartottak a Sátán által belém oltott elképzelések és nézetek, mint például „Hűségesnek kell lenni”, „Nem lehet érzéketlennek és hálátlannak lenni”, „A kapott kedvességet hálásan viszonozni kell” stb. Ezektől az elképzelésektől és nézetektől vezérelve mindig az emberek kedvességét helyezem előtérbe, és még fontosabbnak is tartom, mint az igazság és a gyülekezet érdekeinek gyakorlását. Amikor azon gondolkodtam, hogy jelentsem-e Vang Csen álhívő voltának megnyilvánulásait, nem tudtam nem emlékezni arra, hogyan segített nekem a múltban, és arra gondoltam, hogy a viselkedését jelenteni szívtelen és hálátlan dolog, és mások meg fognak vetni érte. Ezektől az elképzelésektől és nézetektől korlátozva soha nem tudtam gyakorolni az igazságot, vagy kitartani az elvek mellett. Még amikor a vezetők megkértek, hogy írjam le Vang Csen viselkedését, akkor is haboztam a szívesség miatt, amelyet irántam tanúsított, ezáltal lehetővé tettem számára, hogy továbbra is gonoszságokat tegyen, és zavarja a testvéreket a gyülekezetben. A gyülekezet az a hely, ahol a testvérek végezhetik a kötelességeiket, és törekedhetnek az igazságra. Csak az álhívők gyülekezetből történő azonnali eltakarításával óvható meg a testvérek gyülekezeti élete. Vang Csen álhívő voltának megnyilvánulásairól írni az igazság gyakorlása és egy pozitív dolog volt, de én ezt árulásnak és lelkiismeretlenségnek tekintettem. Valójában nem tudtam megkülönböztetni a jót a gonosztól, nem értettem, hogy mit szeressek és mit gyűlöljek, és egyáltalán nem voltak elveim vagy álláspontom. Ha azonnal jelentettem volna Vang Csen problémáit, lehet, hogy hamarabb eltakarították volna a gyülekezetből, de mivel nem gyakoroltam az igazságot, és megvédtem őt, folytatta a gyülekezet bomlasztását és zavarását, ami károkat okozott a testvérek életbe való belépését illetően, és a gyülekezet munkáját is hátráltatta. Vezetőként nemcsak a testvérek életét hagytam figyelmen kívül, és vettem semmibe a gyülekezet érdekeinek védelmét, hanem érzelmek alapján Vang Csent is fedeztem, hűséget és lelkiismeretességet tanúsítva egy álhívő iránt. Az engem tápláló kézbe haraptam bele, és segítséget nyújtottam egy kívülállónak, amivel a Sátán szolgájának szerepét töltöttem be. Korábban a Sátán belém ültetett elképzelései és nézetei szerint éltem, és azt hittem, nemes és hűséges vagyok. Csak most jöttem rá, hogy ezek az elképzelések és nézetek Isten ellen szólnak. Megakadályoztak az igazság gyakorlásában, a lelkiismeretembe és az észszerűségembe kerültek, és megfosztottak az emberi mivoltomtól. Ezen elképzelések és nézek szerint élve csak gonoszságokat tudtam tenni, ellenállni Istennek, és rávenni Istent, hogy utasítson vissza és rekesszen ki. Ha megbetegedésem révén nem nyilvánult volna meg Isten időszerű fegyelmezése, nem jutott volna eszembe, hogy elgondolkodjak magamon. Nem tudtam tovább lázadni; gyorsan vissza kellett térnem Istenhez.

Elolvastam Isten szavainak egy másik részét, amely segített némileg megváltoztatni téves nézeteimet. Mindenható Isten azt mondja: „Isten időnként a Sátán szolgálatait használja, hogy segítsen az embereknek, de ilyen esetekben ügyelnünk kell, hogy Istennek mondjunk köszönetet, és ne a Sátánnak viszonozzuk a kedvességet – ez elvi kérdés. Amikor a kísértés abban a formában érkezik, hogy gonosz ember ajándékoz kedvességet, először is tisztában kell lenned azzal, hogy pontosan ki is segít ki és nyújt támogatást, pontosan milyen a helyzeted, illetve, hogy vannak-e más utak, amelyeket választhatsz. Az ilyen eseteket rugalmasan kell kezelned. Ha Isten meg akar menteni, mindegy kinek a szolgálatait használja ennek eléréséhez, először is Istennek kell köszönetet mondanod és Tőle kell elfogadnod. Ne irányítsd a háládat kizárólag az emberek felé, arról nem is beszélve, hogy hálából felajánlod valakinek az életedet. Ez súlyos hiba. A lényeg az, hogy a szíved Istennek hálás, és Tőle fogadod el” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (7.)). Miután elolvastam Isten szavait, végre megértettem, hogy Vang Csen segítségét mindig emberi kedvességnek tekintettem. Nem Istentől fogadtam el, nem ismertem el szuverenitását, és nem gondolkodtam azon, hogyan viszonozzam Isten szeretetét. Tényleg olyan zavarodott voltam! A gyülekezetben uralkodó káosz idején Vang Csen segített nyugalmat hozni, és később megfelelő kötelességet szervezett nekem. Ezt a kötelességet és felelősséget teljesítenie kellett; az nem minősült kedvességnek. Ráadásul mindezt Isten vezényelte és rendezte. El kellett volna fogadnom ezt Istentől, meg kellett volna köszönnöm neki, és viszonoznom kellett volna Isten szeretetét, de Isten emberszeretetét és védelmét emberi jóságnak tekintettem. Olyan vak voltam. Ezt felismerve, mély lelkiismeret-furdalást éreztem, és imádkoztam Istenhez, hajlandó voltam megtérni és gyakorolni az igazságot, hogy eleget tegyek Istennek.

Isten szavaiban később rátaláltam a gyakorlás alapelveire, és megértettem, mi tesz egy embert igazán jó emberi mivolttal rendelkezővé. Mindenható Isten azt mondja: „Kell, hogy legyen egy mérce a jó emberi mivolt meglétéhez. Ez nem abból áll, hogy a mérséklet útját járjuk, nem ragaszkodunk az alapelvekhez, igyekszünk, hogy senkit ne bántsunk meg, mindenhol mások kegyeit keressük, simulékonyak és nyájasak vagyunk mindenkivel, akivel találkozunk, és igyekszünk, hogy mindenki jót mondjon rólunk. Nem ez a mérce. Akkor mi a mérce? Az, hogy képesek legyünk alávetni magunkat Istennek és az igazságnak. Az, hogy alapelvekkel és felelősségtudattal közelítsünk a kötelességünkhöz, továbbá mindenféle emberhez, eseményhez és dologhoz. Ez mindenki számára világos; a szívében mindenki tisztában van ezzel. Ráadásul Isten átvizsgálja az emberek szívét, és ismeri a helyzetüket, mindannyiukat; nem számít, hogy kik ők, Istent senki sem tudja becsapni. Vannak emberek, akik mindig azzal dicsekednek, hogy jó emberi mivolttal rendelkeznek, hogy soha nem beszélnek rosszat másokról, soha nem sértik mások érdekeit, és azt állítják, hogy soha nem áhítoztak mások tulajdonára. Amikor érdekharc van, még a veszteséget is inkább elszenvedik, minthogy kihasználjanak másokat, és mindenki más azt hiszi, hogy ők jó emberek. Amikor azonban Isten házában a kötelességüket végzik, agyafúrtak és minden hájjal megkentek, és mindig a maguk érdekében mesterkednek. Soha nem gondolnak Isten házának érdekeire, soha nem kezelik sürgősként azt, amit Isten sürgősként kezel, illetve gondolkodnak úgy, ahogyan Isten gondolkodik, és soha nem tudják félretenni a saját érdekeiket azért, hogy végrehajtsák a kötelességüket. Soha nem mondanak le a saját érdekeikről. Még ha látják is, hogy a gonosz emberek gonoszságot követnek el, nem leplezik le őket; egyáltalán nincsenek alapelveik. Miféle emberi mivolt ez? Ez nem jó emberi mivolt. Ne figyeljetek arra, hogy mit mondanak az ilyen emberek; azt kell látnotok, hogy mit élnek meg, mit fednek fel, és milyen a hozzáállásuk, amikor a kötelességeiket végzik, valamint azt, hogy milyen a belső állapotuk, és mit szeretnek. Ha a saját hírnevük és nyereségük iránti szeretetük meghaladja az Isten iránti hűségüket, ha a saját hírnevük és nyereségük iránti szeretetük meghaladja Isten házának érdekeit, vagy ha a saját hírnevük és nyereségük iránti szeretetük meghaladja az Isten iránti törődésüket, akkor vajon rendelkeznek-e emberi mivolttal? Ők nem rendelkeznek emberi mivolttal. Mások látják a viselkedésüket, és Isten is láthatja. Az ilyen emberek számára nagyon nehéz elnyerni az igazságot” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Átadva a szívét Istennek, az ember elnyerheti az igazságot). Korábban mindig azt hittem, hogy azok, akik viszonozzák a kedvességet és értékelik a hűséget, jó emberi mivolttal rendelkező emberek. Csak miután elolvastam Isten szavait, jöttem rá, hogy a dolgokról alkotott véleményem meglehetősen abszurd. Az igazán jó emberi mivolttal rendelkező ember az, aki osztozik Isten gondolataiban és aggodalmaiban, becsületes szívű, egyenes ember, szereti a pozitív dolgokat, rendelkezik igazságérzettel, képes fenntartani az igazság alapelveit, és megérti, mit szeressen és mit gyűlöljön. Ami engem illet, azért, hogy megpróbáljam megőrizni a rólam kialakult jó megítélést, és továbbra is hűséges embernek tűnjek mások szemében, nem haboztam sérteni a gyülekezet érdekeit. Inkább néztem, ahogy Vang Csen megzavarja a gyülekezeti életet, és akadályozza a testvéreket kötelességeik teljesítésében, mintsem eltakaríttassam őt. Hogyan is nevezhetnének jó emberi mivolttal rendelkező embernek? Egyszerűen emberi mivoltot nélkülöző ember voltam, önző és megvetendő. Miután rájöttem erre, már nem gondoltam, hogy jó ember vagyok. Aztán rábukkantam Isten szavainak egy másik részére, és találtam néhány útmutatást a gyakorláshoz. Mindenható Isten azt mondja: „Vajon mit kérnek Isten szavai, az emberek milyen alapelv szerint bánjanak másokkal? Szeressétek, amit Isten szeret, és gyűlöljétek, amit Isten gyűlöl. Ez az az alapelv, amelyet be kell tartani. Isten szereti azokat, akik törekednek az igazságra, és képesek követni az Ő akaratát; nekünk is ezeket az embereket kell szeretnünk. Azok, akik nem képesek követni Isten akaratát, akik gyűlölik Istent, és lázadnak Ellene – ezeket az embereket Isten utálja és nekünk is utálnunk kell őket. Ez az, amit Isten kér az embertől” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak akkor tud igazán átalakulni valaki, ha felismeri saját téves nézeteit). Isten szavait olvasva megértettem az Ő szándékát. Isten megköveteli, hogy az emberek szeressék, amit Ő szeret, és gyűlöljék azt, amit Ő gyűlöl, hogy az emberek az Ő oldalára álljanak, amikor történnek dolgok, és támogassák az igazság elveit. Az olyan testvérekkel, akik őszintén hisznek Istenben és az igazságra törekednek, ha problémát látunk kötelességeik teljesítése során, el kell beszélgetni az igazságról, és szeretettel támogatni kell őket, valamint szükség esetén gyakorolni kell a megmetszésüket. Ami a gonosz embereket, az álhívőket és az antikrisztusokat illeti, gyakorolni kell a leleplezésüket és jelentésüket, kerülni kell, és el kell utasítani őket. Csak az ilyen gyakorlatok felelnek meg Isten szándékának. Most, hogy Vang Csen álhívőnek és a Sátánhoz hasonló személynek bizonyult, a gyülekezetben tartása csak zavarná az egyház munkáját. Nem tudtam tovább érzések alapján cselekedni; álhívői viselkedését írásba kellett foglalnom, és a lehető leghamarabb el kellett takarítanom őt a gyülekezetből. Utána imádkoztam Istenhez: „Istenem, te akkora kegyességet tanúsítottál irántam, és lehetőséget adtál, hogy vezető legyek, de én egy cseppet sem védtem a gyülekezet érdekeit. Hajlandó vagyok megtérni Hozzád, gyakorolni az igazságot és megvédeni a gyülekezet munkáját.” Az imádkozás után írásba foglaltam Vang Csen viselkedését. A vizsgálat során a felsőbb szintű vezetők rájöttek, hogy Vang Csen valóban álhívő, és eltakarították a gyülekezetből. Ezt látva a szívem megnyugodott és boldog volt, mert végre gyakorolhattam az igazságot és figyelembe vehettem Isten szándékát.

Később, amikor a felső vezetők elemezték gyenge munkaeredményeink okait, újra eszembe jutottak azok az idők, amikor nem védtem a gyülekezet munkáját. Gyülekezetvezetőként az érzelmek alapján cselekedni, megengedni, hogy egy álhívő a gyülekezetben maradjon, ezzel zavarva a gyülekezeti életet, Isten szemében vétek és szégyenfolt volt. Gyülekezetvezetőként még a saját kötelességemet és felelősségemet sem teljesítettem. Erre gondolva bűntudatot éreztem, és magamat hibáztattam, úgy gondoltam, hogy méltatlan vagyok arra, hogy gyülekezetvezető legyek, ezért közöltem a felsőbb szintű vezetőkkel, hogy le fogok mondani. Miután ezt meghallotta a felsőbb szintű vezető, elbeszélgetett velem, és azt mondta, hogy „Isten megítéli és leleplezi az embereket, hogy megtisztítsa őket a bennük lévő sátáni beállítottságtól, amely ellenáll az Istennek, és lehetővé teszi számukra, hogy valódi megbánást mutassanak. Ez Isten őszinte szándéka; ne értsd félre Őt.” Igazán hálás voltam Istennek. Amikor hajthatatlan és lázadó voltam, Isten betegségen keresztül megfegyelmezett, hogy képes legyek elgondolkodni önmagamról, és most, amikor mutattam némi vágyat a megtérésre, Isten megirgalmazott nekem, és lehetőséget adott, hogy továbbra is teljesítsem kötelességemet. Ez mélyen megérintett.

Ennek révén rájöttem, hogy sok nézetem a dolgokról nincs összhangban az igazsággal, és nagy szükségem van Isten ítéletére és a megtisztulásra. A jövőbeni tapasztalataim során szeretném többet gyakorolni az igazságot, törekedni arra, hogy alávessem magamat Istennek, és jól teljesítsem kötelességemet.