Néhány hónapja az egyik vezető Connor testvért és engem bízott meg az öntözési munka felügyeletével. Egy kis idő után észrevettem, hogy Connor nem sok terhet vállal a munkájában. Nem beszélget a testvérekkel, és nem segít nekik gyorsan a problémáik megoldásában, és nem nagyon kapcsolódik be a munkamegbeszélésekbe. Miután a vezető értesült a helyzetről, közölte velem, hogy Connor felületes és felelőtlen, és hogy beszélgetnem kell vele. Gondoltam, talán csak elfoglalt, és néhány munka késedelmet szenved. Hagyjuk, ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem csinál semmit! Nem szabad túl sokat kérnem tőle, majd én megyek, és elintézem azokat a problémákat, amiket még nem oldott meg a közösség útján. Úgyhogy nem néztem utána, hogy mi a helyzet a munkájával. Egy idő múlva, néhány testvér összejövetele előtt figyelmeztettem Connort, hogy előzetesen tájékozódjon a testvérek problémáiról és nehézségeiről, hogy megtalálja a közösséghez Isten megfelelő szavait a megoldásuk érdekében, és hatékonyabbá tegye az összejövetelt. Később megkérdeztem néhány testvért, hogy Connor érdeklődött-e az állapotukról és nehézségeikről, és mindannyian azt mondták, hogy nem. Úgy éreztem, nagyon felelőtlen. A többieknek rengeteg nehézségük és hibájuk volt a kötelességeikben. Több összejövetelre volt szükségük, hogy segítséget és közösséget kapjanak, de ő ezt nem vette komolyan. Ez nagyon felületes viselkedés volt tőle! Gondoltam, ezúttal fel kell vetnem a vele kapcsolatos problémát. De aztán arra gondoltam, ha nem fogadja el ezt, ha azt mondja, túl szigorú vagyok vele, és elfogulttá válik velem szemben, nem tűnök-e akkor túl szigorúnak, túl érzéketlennek másokkal szemben? Különben is, Connor fiatal, így elkerülhetetlenül a hús-vér testével foglalkozik. Néha én is felületes vagyok, és a hús-vér testemre gondolok, úgyhogy nem szabad nagy igényeket támasztanom. Meg tudom ezt oldani magam is. Nem úgy szól egy mondás, hogy „légy szigorú magaddal és toleráns másokkal szemben”? Nem volt baj, hogy elfoglaltabb lettem; csak a pihenőidőmet kellett egy kicsit csökkentenem. Szóval nem beszélgettem el Connorral, és nem mutattam rá erre a hibájára. Más munkával kapcsolatban is így viselkedtem. Amikor láttam, hogy valaki nem végzi jól a munkáját, nem néztem meg, hogy mi okozza ezt, és nem gondolkodtam azon, hogyan foglalkozzak vele, hanem mindig toleráns és elnéző voltam. Néha elfogott az undor, vagy mérges lettem valaki viselkedése miatt, de csak magamba fojtottam ezt. Ezt gondoltam: „Hagyjuk – hadd tegyenek meg annyit, amennyit tudnak, a többit majd én elintézem!” Idővel a testvérek már meg is kerestek, hogy segítsek a problémáik megoldásában. Mikor láttam, hogy mindannyian nagyra tartanak engem, már nem éreztem magam megbántva vagy feldúltnak. Szóval mindvégig úgy éreztem, hogy ha szigorú vagyok magammal és toleráns másokkal szemben az együttműködésünk és az interakcióink során, ez azt jelenti, hogy jó emberi mivolttal rendelkezem, nem úgy, mint egyesek, akik mindig kukacoskodnak, és senkivel sem tudnak együtt dolgozni.

Aztán egy nap olvastam valamit Isten szavaiban arról, hogy „légy szigorú magaddal és toleráns másokkal szemben”, és másképp tekintettem magamra. Mindenható Isten azt mondja: „Beszélgessünk most az erkölcsi magatartást illető következő mondásról: »Légy szigorú magaddal és toleráns másokkal szemben.« Mit jelent ez a mondás? Azt jelenti, hogy magaddal szemben szigorú követeléseket kell támasztanod, míg másokkal légy elnéző, hogy lássák, mennyire nagyvonalú és nagylelkű vagy. Miért is kellene az embereknek ezt tenniük? Mit hivatott ez elérni? Megvalósítható? Valóban az emberek emberi mivoltának természetes kifejeződése? Igencsak meg kell alkudnod magaddal, hogy ezt magadra vállald! Nem szabad, hogy vágyaid és igényeid legyenek, megkövetelve magadtól, hogy kevesebb örömöt érezz, kicsit többet szenvedj, több árat fizess, és többet dolgozz, hogy másoknak ne kelljen elfáradniuk. És ha mások siránkoznak, panaszkodnak vagy gyengén teljesítenek, nem szabad túl sokat kérned tőlük – a több-kevesebb is megteszi. Az emberek azt hiszik, hogy ez a nemes erkölcs jele – de vajon miért cseng ez hamisan Számomra? Vajon nem hamis? (De az.) Normális körülmények között egy átlagember emberi mivoltának természetes kifejeződése az, hogy önmagával toleráns, másokkal pedig szigorú. Ez tény. Az emberek mindenki más problémáit észlelik: »Ez az ember arrogáns! Az az ember rossz! Ez önző! Az felületes a kötelessége végzésében! Ez az ember olyan lusta!« Eközben magukban így gondolkodnak: »Nincs azzal semmi baj, ha egy kicsit lusta vagyok. Jó képességű vagyok. Bár lusta vagyok, jobb munkát végzek másoknál!« Másokban megtalálják a hibát és szívesen piszkálódnak, önmagukkal azonban ahol csak lehet, elnézőek és nagyvonalúak. Nem az emberi mivoltuk természetes kifejeződése ez? (De az.) Ha az emberekkel szemben az az elvárás, hogy megfeleljenek a »légy szigorú magaddal és toleráns másokkal szemben« eszméjének, vajon miféle gyötrelmet kell átélniük? Valóban el tudnák viselni? Hány embernek sikerülne megtenni? (Egynek sem.) És vajon miért? (Az emberek természetüknél fogva önzők. A szerint az alapelv szerint cselekszenek, hogy »mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög«.) Az ember végtére is önzőnek születik, egy önző teremtmény és mélyen elkötelezett a mellett a sátáni filozófia mellett, hogy »mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög«. Az emberek úgy vélik, hogy végzetes és természetellenes lenne számukra nem önzőnek lenni, és óvják magukat, amikor valami éri őket. Az emberek ebben hisznek és így cselekszenek. Ha azt várjuk az emberektől, hogy ne legyenek önzők, támasszanak szigorú követelményeket magukkal szemben, valamint hajlandóak legyenek inkább rajtaveszteni, mint kihasználni másokat ha azt várjuk, hogy az emberek boldogan így válaszoljanak, amikor valaki kihasználja őket: »Te kihasználsz, de én nem csinálok nagy ügyet ebből. Toleráns ember vagyok, nem foglak befeketíteni és nem is próbálok bosszút állni, és ha még nem használtál ki eléggé, csak nyugodtan folytasd« – vajon reális elvárás ez? Hány ember tudná ezt megtenni? Általában így viselkedik a romlott emberiség? Nyilvánvalóan abnormális, hogy ez megtörténjen. Miért? Mert a romlott beállítottságú, különösen pedig az önző és fukar emberek a saját érdekeikért küzdenek, és egyáltalán nem fogja elégedetté tenni őket, ha másokra gondolnak. Ez a jelenség tehát, még ha meg is történik, rendellenes. »Légy szigorú magaddal és toleráns másokkal szemben« – ez az erkölcsi magatartást illető igény egyértelműen csupán egy olyan követelmény, amely sem a tényekkel, sem az emberi mivolttal nem áll összhangban, olyasmi, amit a társadalom moralistái támasztanak az emberrel szemben, akik nem értik az emberi mivoltot. Olyan, mintha azt mondanád az egérnek, hogy nem szabad lyukakat csinálni, vagy a macskának, hogy nem foghat egeret. Helyes efféle követelést támasztani? (Nem. Ez dacol az emberiség törvényeivel.) A fenti követelés egyértelműen nem összeegyeztethető a valósággal, és igen üres” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (6.)). Amikor először olvastam ezeket a szavakat Istentől, nem teljesen értettem őket, mert mindig azt hittem, hogy a „légy szigorú magaddal és toleráns másokkal szemben” valami pozitív dolgot jelent. Mindig is csodáltam az ilyen embereket, és törekedtem rá, hogy én is ilyen legyek. De alaposan átgondolva Isten szavait úgy éreztem, hogy azok teljesen igazak. Teljesen meggyőztek. És nagyon megdöbbentem, amikor ezt olvastam: „A romlott beállítottságú, különösen pedig az önző és fukar emberek a saját érdekeikért küzdenek, és egyáltalán nem fogja elégedetté tenni őket, ha másokra gondolnak. Ez a jelenség tehát, még ha meg is történik, rendellenes. »Légy szigorú magaddal és toleráns másokkal szemben« – ez az erkölcsi magatartást illető igény egyértelműen csupán egy olyan követelmény, amely sem a tényekkel, sem az emberi mivolttal nem áll összhangban, olyasmi, amit a társadalom moralistái támasztanak az emberrel szemben, akik nem értik az emberi mivoltot. Olyan, mintha azt mondanád az egérnek, hogy nem szabad lyukakat csinálni, vagy a macskának, hogy nem foghat egeret.” Kiderült, hogy a „légy szigorú magaddal és toleráns másokkal szemben” gondolat, amit eddig képviseltem, nem gyakorlatias, az emberi mivolttal ellentétes, és olyasvalami, amit az emberek egyszerűen nem tudnak elérni. Ez nem lehet olyan kritérium, amely szerint az emberek viselkednek és cselekednek. Visszatekintve a viselkedésemre, az tényleg olyan volt, mint amilyet Isten leleplezett. Amikor szigorú voltam magammal és elnéző másokkal szemben, megbántva és feldúltnak éreztem magam, és még akkor is, amikor teljesítettem ezt a célt, nem igazán akartam ezt tenni – nem örültem annak, hogy ezt teszem. Így Connor esetében is tisztában voltam vele, hogy ő csak átevickél a kötelességén, lusta, megbízhatatlan és felelőtlen. Mérges voltam, és le akartam leplezni a vele kapcsolatos problémákat, hogy gyorsan változtatni tudjon a dolgokon. De arra gondoltam, hogy nem szabadna túl szigorúnak lennem vele, hogy magammal szemben kell szigorúnak lennem, másokkal szemben pedig toleránsnak, ezért lemondtam arról, hogy beszéljek vele a hibáiról. Úgy éreztem, szenvedhetek egy kicsit többet, hozhatok egy kicsit több áldozatot, és nem kérek tőle túl sokat, hogy ne tűnjek túl tapintatlannak és kukacoskodónak. Több csoport munkájáért voltam felelős, így már nagy volt a munkaterhelésem. Amiatt, hogy neki is segítenem kellett a munkájával kapcsolatos problémák megoldásában, sértve éreztem magam, és rengeteg panaszom volt, de annak érdekében, hogy szigorú legyek magammal és toleráns másokkal szemben, és hogy mások jó véleménnyel legyenek rólam, csak hallgattam és tűrtem. Ez volt az én tényleges állapotom, és az, amit valójában gondoltam. Ahogy Isten mondja: „Az ember végtére is önzőnek születik, egy önző teremtmény és mélyen elkötelezett a mellett a sátáni filozófia mellett, hogy »mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög«. Az emberek úgy vélik, hogy végzetes és természetellenes lenne számukra nem önzőnek lenni, és óvják magukat, amikor valami éri őket. Az emberek ebben hisznek és így cselekszenek.” Az ember természeténél fogva önző, és ez alól én sem vagyok kivétel. Amikor többet teszek, zokon veszem a kemény munkát és a fáradalmakat, és megbántva, feldúltnak és boldogtalannak érzem magam emiatt. De miért ellenkeztem mégis a szívemmel, amikor szigorú voltam magammal és elnéző másokkal szemben? Milyen romlott beállítottság rejtőzik valójában a „légy szigorú magaddal és toleráns másokkal szemben” gondolata mögött? Milyen következményei vannak annak, ha valaki ilyen? Ezekkel a kérdésekkel járultam Isten elé, hogy imádkozzak és keressek.

Egy nap olvastam Isten szavainak egy részletét: „A »légy szigorú magaddal és toleráns másokkal szemben«, ahogyan a »ne tedd zsebre az utcán talált pénzt« és a »leld örömödet abban, hogy segítesz másokon« mondások mind a hagyományos kultúrának az emberek erkölcsi magatartását illetően támasztott követelései közé tartoznak. Ugyanezen az alapon, függetlenül attól, hogy valaki el tudja-e érni vagy gyakorolni tudja-e ezt az erkölcsi magatartást, az akkor sem az emberi mivolta mérésére szolgáló mérce vagy norma. Lehetséges, hogy tényleg képes vagy szigorúnak lenni magaddal és toleránsnak másokkal szemben, és hogy különösen magas mércéhez tartod magad. Lehet, hogy patyolattiszta vagy és mindig másokra gondolsz, figyelmes vagy velük, anélkül, hogy önző lennél és a saját érdekeidre törekednél. Rendkívül nagylelkűnek és önzetlennek tűnhetsz, akiben erős a társadalmi felelősségtudat és a társadalmi morál. A nemes személyiséged és tulajdonságaid jól láthatóak lehetnek a hozzád közelállók és azok számára, akikkel találkozol és kapcsolatba kerülsz. Lehetséges, hogy a viselkedésed soha nem ad okot másoknak arra, hogy hibáztassanak vagy kritizáljanak; ehelyett bőséges dicséretet, sőt csodálatot vált ki. Lehet, hogy az emberek olyasvalakinek tartanak, aki valóban szigorú önmagával és toleráns másokkal szemben. Ezek azonban semmivel sem többek külsőséges viselkedésformáknál. A szíved mélyén rejlő gondolatok és kívánságok megegyeznek vajon ezekkel a külsőséges viselkedésformákkal, ezekkel a kívül megélt cselekedetekkel? A válasz az, hogy nem egyeznek meg. Annak oka, amiért így tudsz cselekedni az, hogy egy indíték áll mögötte. Pontosan mi ez az indíték? El tudnád viselni, hogy ez az indíték napvilágot lásson? Biztosan nem. Ez azt bizonyítja, hogy ez az indíték valami kimondhatatlan, valami sötét és gonosz. [...] Bizonyossággal mondhatjuk, hogy azok többsége, akik megkövetelik maguktól a »légy szigorú magaddal és toleráns másokkal szemben« erkölcsének teljesítését, a státusz megszállottjai. Romlott beállítottságuktól hajtva nem tudják megállni, hogy ne törekedjenek tekintélyre az emberek között, társadalmi kiemelkedésre és státuszra mások szemében. Mindezek a státusz iránti vágyukhoz kapcsolódnak, és a jó erkölcsi magatartásuk leple alatt törekednek rájuk. És hogyan jönnek létre ezek a törekvéseik? Teljességgel a romlott beállítottságaikból erednek és azok mozgatják őket. Tehát nem számít, hogy valaki teljesíti-e a »légy szigorú magaddal és toleráns másokkal szemben« erkölcsét vagy sem, vagy hogy ezt a tökéletességig műveli-e vagy sem, ez egyáltalán nem képes megváltoztatni emberi mivoltának lényegét. Ez közvetve azt jelenti, hogy semmilyen módon nem képes változtatni az életszemléletén és az értékrendjén, illetve képtelen a hozzáállását és a különböző emberekről, eseményekről és dolgokról alkotott szemléletét vezérelni. Nem ez a helyzet? (De ez.) Minél inkább képes valaki szigorúnak lenni önmagával és toleránsnak lenni másokkal szemben, annál ügyesebben játszik szerepet, álcázza magát és vezet félre másokat a jó viselkedéssel és a kedves szavakkal, és természeténél fogva annál csalárdabb és elvetemültebb. Minél inkább ilyen típusú személyiség, annál mélyebbé válik a szeretete és a törekvése a státusz és a hatalom iránt. Bármilyen nagyszerűnek, dicsőségesnek és helyesnek tűnik is a külsőséges erkölcsi magatartása és bármennyire is jóleső ezt látniuk az embereknek, a szíve mélyén rejtőző kimondatlan törekvés, valamint a természetlényege, sőt akár az ambíciói is bármikor előtörhetnek belőle. Ezért aztán bármennyire jó is az erkölcsi magatartása, az nem tudja leplezni a belső emberi mivoltának lényegét, sem az ambícióit és a vágyait. Nem tudja elrejteni a förtelmes természetlényegét, amely nem szereti a pozitív dolgokat, valamint gyűlöli az igazságot és idegenkedik tőle. Amint ezek a tények mutatják, a mondás, miszerint »légy szigorú magaddal és toleráns másokkal szemben«, több mint egyszerűen képtelenség – leleplezi azokat a törekvő típusokat, akik ilyen mondásokat és viselkedéseket igyekeznek használni kimondhatatlan ambícióik és vágyaik leplezésére” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (6.)). Az Isten szavaiban leleplezett dolgokból megértettem, hogy aki „szigorú magával és toleráns másokkal szemben”, az olyannak látszik, mint aki megértő és toleráns másokkal szemben, mint aki széles látókörű és nagylelkű, de a lelke mélyén egy kimondhatatlan, sötét, gonosz indíték lappang. Ez azt jelenti, hogy a felszínen a jó viselkedésedet fitogtatod, csak hogy elnyerd mások csodálatát és imádatát, és hogy magasabb státuszod és hírneved legyen a többiek körében. Az ilyen ember kívülről dicséretre méltónak tűnik, de valójában képmutató, aki jó embernek tetteti magát. Arra gondoltam, hogyan viselkedtem, és mit fedtem fel Connor társaként. Bármennyire is felületes és felelőtlen volt a munkában, nemcsak hogy nem mutattam rá erre, nem beszélgettem vele, és nem metszettem meg, hanem továbbra is megértő, alkalmazkodó és elnéző voltam. Mindegy, mennyire elfoglalt voltam, milyen kevés időm volt, elmentem és elvégeztem azt, amit Connor nem végzett el. Még ha nehéz vagy fárasztó is volt, végigcsináltam. Valójában nem voltam nagylelkű. Hátsó szándékaim voltak. Féltem, hogy megsebzem a büszkeségét, és megsértem, ha közvetlenül rámutatok erre, azzal törődtem, hogy mit fog gondolni rólam. Habár nem szívesen segítettem neki elvégezni azt, amit nem végzett el, kényszerítettem magam, hogy mindig elvégezzem, hogy jó benyomást keltsek, hogy megmutassam mindenkinek, milyen nagylelkű vagyok, és hogy elnyerjem a csodálatukat. Ennek eredményeként egyre megbízhatatlanabb és csalárdabb lettem. Megértő embernek tűntem, de emögött a saját rossz indítékaim álltak. A viselkedésemmel hamis benyomást keltettem az emberekben, becsaptam és bolonddá tettem őket. Ekkor némi tisztánlátást nyertem arról, mi a lényege annak, hogy „légy szigorú magaddal és toleráns másokkal szemben”. Úgy éreztem, hogy a szívemben rejtőző aljas indítékok undorítóak. Nagyon hálás voltam Istennek. Ha Ő nem leplezte volna le a hagyományos kultúra e részének lényegét, akkor abban a tévhitben maradtam volna, hogy aki „szigorú magához és toleráns másokkal szemben”, az olyasvalaki, aki jó emberi mivolttal rendelkezik. Végül felismertem, hogy ez egy téveszme, amit a Sátán az emberek félrevezetésére és megrontására használ. Ez egyáltalán nem az igazság, és nem is mérce vagy kritérium valaki emberi mivoltának értékeléséhez.

Később elolvastam Isten szavainak két részletét: „Nem számít, mennyire szabványosak az emberiség úgynevezett követelményei és mondásai az emberek erkölcsi karakterével kapcsolatban, vagy mennyire felelnek meg a tömegek ízlésének, szemléletmódjának, kívánságainak, sőt érdekeinek – ezek akkor sem az igazság. Ez olyasmi, amit meg kell értened. És mivel ezek nem az igazság, sürgősen meg kell tagadnod és el kell hagynod őket. Ezenkívül elemezned kell a lényegüket, valamint a következményeket, amelyek abból származnak, hogy az emberek ezeket követik. Valóban igaz bűnbánatot idézhetnek elő benned? Valóban segíthetnek önmagad megismerésében? Valóban emberi hasonlatosság megélésére késztethetnek téged? Ezek egyikére sem képesek. Csak képmutatóvá és önelégültté tesznek téged. Ravaszabbá és elvetemültebbé tesznek. Némelyek azt mondják: »A múltban, amikor ragaszkodtunk a hagyományos kultúra ezen aspektusaihoz, jó embereknek éreztük magunkat. Amikor mások látták, hogyan viselkedünk, ők is azt gondolták, hogy jó emberek vagyunk. De valójában a szívünkben tudjuk, milyen gonoszságra vagyunk képesek. Ha egy kis jót teszünk, az csak álcázza ezt. De ha felhagyunk azokkal a jó magatartásformákkal, amelyeket a hagyományos kultúra megkövetel tőlünk, mit tegyünk helyette? Milyen magatartásformák és megnyilvánulások hoznak majd dicsőséget Istennek?« Mi a véleményetek erről a kérdésről? Talán még mindig nem tudják, hogy milyen igazságokat kell gyakorolniuk az Istenben hívőknek? Isten annyi igazságot mondott ki, és annyi igazság van, amelyet az embereknek gyakorolniuk kellene. Akkor miért nem vagytok hajlandók az igazságot gyakorolni, és miért ragaszkodtok ahhoz, hogy hamis jó emberek és képmutatók legyetek? Miért színlelsz?” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (5.)). „Összefoglalva, bár felsoroltuk ezeket az erkölcsi magatartásról szóló mondásokat a hagyományos kultúrából, ennek nem pusztán az a célja, hogy tájékoztasson titeket arról, hogy ezek az emberek elképzelései és képzelgései, és hogy a Sátántól származnak, és semmi több. Ennek célja, hogy világosan megértesse veletek, hogy ezeknek a dolgoknak a lényege hamis, álcázott és megtévesztő. Még ha az emberek rendelkeznek is ezekkel a magatartásformákkal, ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy normális emberi mivoltot élnek meg. Inkább arra használják ezeket a hamis magatartásformákat, hogy elfedjék szándékaikat és céljaikat, és elrejtsék romlott beállítottságaikat és természetlényegüket. Ennek eredményeként az emberek egyre jobban tudnak színlelni és másokat becsapni, ami viszont még romlottabbá és gonoszabbá teszi őket. A hagyományos kultúra erkölcsi normái, amelyekhez a romlott emberiség ragaszkodik, összeegyeztethetetlenek azokkal az igazságokkal, amelyeket Isten kifejez, és nem állnak összhangban egyetlen olyan szóval sem, amelyet Isten tanít az embereknek, nincs közöttük semmiféle összefüggés. Ha még mindig ragaszkodsz a hagyományos kultúra aspektusaihoz, akkor alaposan félrevezettek és megmérgeztek. Ha van olyan dolog, amelyben ragaszkodsz a hagyományos kultúrához, és betartod annak alapelveit és nézeteit, akkor Isten ellen lázadsz, megsérted az igazságot, és ebben a kérdésben szemben állsz Istennel. Ha ragaszkodsz az erkölcsi magatartásra vonatkozó ezen állítások bármelyikéhez, és elkötelezed magad mellette, és ezt mérceként vagy alapként kezeled arra vonatkozóan, hogyan szemléld az embereket vagy dolgokat, akkor ez az a pont, ahol hibáztál, és ha megítéled az embereket vagy bizonyos mértékig ártasz nekik, azzal bűnt követsz el. Ha mindig ragaszkodsz ahhoz, hogy mindenkit a hagyományos kultúra erkölcsi normáihoz mérj, akkor az általad elítélt és megsértett emberek száma egyre sokasodik majd, és te biztosan el fogod ítélni Istent és ellen fogsz állni Neki, akkor pedig főbűnössé válsz” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (5.)). Az Isten szavain való elmélkedés még több világosságot hozott számomra. Amikor észrevesszük, hogy valaki felületes, ravasz vagy felelőtlen a munkában, rá kell mutatnunk erre, vagy meg kell metszenünk őt, hogy lássa a felületesség természetét és következményeit, és időben megváltoztassa azt. Ezt kellene tennie annak, aki jó emberi mivolttal rendelkezik. De hogy megőrizzem a rólam alkotott képet és a státuszomat, engedékeny és készséges voltam, és elhallgattam a tapasztalt problémákat. Ennek következtében Connor nem volt tudatában romlott beállítottságának, és továbbra is felületes és felelőtlen volt a kötelességében. Ez káros a testvérek életbe való belépésére – ez vétek. Távolról sem voltam vele szemben figyelmes vagy megértő, hanem ártottam neki. Beláttam, hogy egyáltalán nem vagyok igazán jó ember. Nemcsak a testvéreknek ártottam, hanem késleltettem és befolyásoltam a gyülekezet munkáját is. Akkor ismertem fel igazán, hogy a „légy szigorú magaddal és toleráns másokkal szemben” gondolat nem jelenti az igazságot, hogy ez nem az a kritérium, amely szerint az embereknek viselkedniük kell, hanem egy eretnekség és téveszme, amelyet a Sátán az emberek megtévesztésére, félrevezetésére és megrontására használ. Nem hagyhatom, hogy a Sátán bolonddá tegyen – azt kell tennem, amit Isten megkövetel, úgy, hogy Isten szavait veszem alapul, és az igazságot használom kritériumként az emberekről és dolgokról alkotott nézeteimhez, valamint viselkedésemhez és tetteimhez. Utána, amikor észrevettem a Connorral kapcsolatos problémákat, nem tűrtem el és nem néztem el azokat többé. Rámutattam a problémákra, hogy ő felismerje azokat, és változtasson rajtuk.

Nemsokára egy másik munkakörért is felelős lettem, az általános ügyek intézéséért. Miközben utánanéztem ennek, észrevettem, hogy az egyik testvér nem veszi komolyan a kötelességét, és mindenben hanyag, amit tesz. Szerettem volna magam megoldani a hibáit, és végezni velük, hogy ne kelljen rámutatnom azokra, és ne hozzam őt zavarba. Aztán eszembe jutott, hogy azért tárom fel ezeket a gondolatokat, hogy megóvjam a saját érdekeimet, és jó képet alakítsak ki magamról mások előtt. Nem akartam rámutatni a vele kapcsolatos problémára, mert féltem, hogy megsértem őt. Ez egy megvetendő indíték! Eszembe jutott valami, amit Isten mondott: „A kötelességed megfelelő teljesítésével egyidejűleg arra is ügyelned kell, hogy semmi olyat ne tégy, ami nem segíti elő Isten kiválasztottjainak az életbe való belépését, és ne mondj semmi olyat, ami nem hasznos a fivérek és nővérek számára. Legalábbis nem szabad semmi olyat tenned, ami ellenkezik a lelkiismereteddel, és semmiképpen sem tehetsz semmi szégyenleteset. Különösen olyat, ami Isten ellen lázad vagy ellenáll Neki, semmiképpen sem szabad tenned, és semmi olyat nem szabad tenned, ami megzavarja az egyház munkáját vagy életét. Légy igazságos és tiszteletreméltó mindenben, amit teszel, és ügyelj arra, hogy minden cselekedeted vállalható legyen Isten előtt” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Milyen a kapcsolatod Istennel?). Isten szavai világosan megmutatták nekem a dolgok elvégzésének alapelvét. Bármit is teszek, az a testvérek életbe való belépését kell, hogy szolgálja, és építő jellegű kell, hogy legyen. Nekem is el kell fogadnom, hogy Isten átvizsgál. Amikor láttam, hogy az a testvér felületes a kötelességében, rá kellett volna mutatnom erre, hogy belássa a hibáját, és gyorsan változtasson. Ez jótékony hatással lett volna az életbe való belépésére és a gyülekezet munkájára. Ha nem szólnék semmit, hanem csak csendben segítenék neki a dolgok elvégzésében, nem látná be a hibáit, és nem fejlődne a kötelességében. E gondolat nyomán szóvá tettem a munkájában látott problémákat. Miután végighallgatott, meg akart változni. Miután ezt a gyakorlatba ültettem, igazán nyugodt és békés lettem. Hála Mindenható Istennek!