2019 szeptemberében kezdtem meg vezetői szolgálatomat, és néhány helyi gyülekezet munkáját irányítottam társammal, Vang Zsannal. Mivel elég új voltam ebben a kötelességben, még nem nagyon ismertem a munka bizonyos aspektusait, és gyakran kerestem meg Vang Zsant megbeszélés céljából. Később azonban rájöttem, hogy Vang Zsan nem visel terhet a kötelességében. Amikor azt javasoltam, hogy menjünk el az egyik gyülekezetbe, és beszélgessünk két vezetővel, akik a hírnévért és a haszonért versengenek, és nem tudnak harmonikusan együttműködni, nem vette komolyan az ügyet, és folyton halogatta azt. Emiatt túl lassan oldottuk meg a problémát, ami negatív hatással volt a gyülekezeti munkára. Ráadásul a társam akkor is vonakodott, amikor meg akartam beszélni, hogyan tudnánk segíteni néhány probléma és nehézség megoldásában, amelyekkel a testvéreknek az evangélium terjesztése során szembe kellett nézniük. Így ezeket a kérdéseket nem sikerült időben megoldani, ami negatív hatással volt az evangéliumi munkára. Észrevettem, hogy Vang Zsan nem érez felelősséget a kötelességei iránt, és arra gondoltam, hogy felhívom erre a figyelmét, de új voltam ebben a vezetői kötelességben, és még nem ismertem a munka bizonyos szempontjait, ezért aggódtam, hogy ha megsértem őt, az hatással lesz a munkakapcsolatunkra, és ő majd nem segít nekem, amikor problémákkal találkozom a kötelességemben. Emiatt végül nem jeleztem neki a vele kapcsolatos megfigyelésemet. Nem sokkal később észrevettem, hogy Vang Zsan gyakran mond ítéletet az emberekről a saját arrogáns beállítottsága alapján, amikor a személyzetet összeállítja. Azt mondja, „ez a személy nem megfelelő” és „ez nem jó” és mindenféle kifogásokat talál ki, hogy ne képezze őket. Emiatt egyes gyülekezeti projektek lassan haladnak, mert nem sikerül megfelelő embereket kijelölni az irányításukra. Amikor a vezetőnk ezt megtudta, arra kért minket, hogy minél hamarabb találjunk megfelelő jelölteket, de amikor Vang Zsan meglátta az általam javasolt jelölteket, azonnal azt mondta, hogy nem jók. Gondoltam magamban: „Több testvérre van szükség, akik részt vesznek a gyülekezeti munkában, de ő nemcsak hogy nem képzi az embereket, hanem folyton hátráltatja is a képzést. Akadályozza és megzavarja a gyülekezet munkáját.” Meg akartam vele beszélni ennek a kérdésnek a súlyosságát, de attól féltem, hogy ha túl őszintén beszélek, akkor zokon veszi majd tőlem, ezért csak úgy odavetőleg megjegyeztem: „Nem szabad ítéletet mondanunk az emberek felett.” Vang Zsan azonban nem fogadta el a javaslatomat. Egy másik alkalommal, amikor egy gyülekezetbe mentem vele, hogy vezetőválasztást tartsunk, az egyik testvér nem volt tisztában bizonyos alapelvekkel a választást illetően, és feltett néhány kérdést, de Vang Zsan nemcsak hogy nem beszélt az igazságról, és nem segített megoldani a kérdéseket, hanem még rossz néven is vette ezt a testvértől, kellemetlenkedésnek tekintette, és ezért kritizálta őt. Ez nagyon kellemetlen légkört teremtett az összejövetelen, és hatással volt a választásra. Láttam, hogy Vang Zsan vezetőként nem bánik szeretettel a testvérekkel, a státuszából adódóan korlátozza őket, és megzavarja a választást. Mondani akartam neki valamit, de mielőtt ezt megtettem volna, eszembe jutott, hogy amikor korábban szóvá tettem neki a hiányosságait, nemcsak hogy nem fogadta el a véleményemet, de még ellen is állt, és neheztelt is. Ha most sem fogadná el a javaslatomat, szégyellném magam annyi testvér előtt. „Hagyjuk – gondoltam –, minél kevesebb kérdés, annál jobb; nem kell bajt csinálnom magamnak.” Néhány nappal később az evangéliumi diakónus megemlítette nekem, hogy Vang Zsan nem oldja meg a testvérek valódi problémáit és nehézségeit az összejöveteleken, a testvérek munkateljesítménye gyenge, és amikor megkeresik őt a megoldás útjaiért, egyszerűen figyelmen kívül hagyja őket, nem veszi komolyan a kéréseiket, sőt mérges lesz, és kioktatja őket. Annak ellenére, hogy a diakónus többször is jelezte neki ezeket a problémákat, Vang Zsan mégsem fogadta el a javaslatait, ezért a diakónus azt javasolta, hogy írjunk együtt egy jelentést a Vang Zsannal kapcsolatos problémákról. Úgy gondoltam, hogy amit az evangéliumi diakónus mond, az mind igaz, és az alapelvek szerint valóban jelentést kell tennünk róla, de aztán erre gondoltam: „Ha megírjuk a jelentést, és a vezetőnk eljön kivizsgálni, akkor vajon nem az történik majd, hogy Vang Zsan nem ismeri be bűnét, és azt gondolja, hogy az elfogult véleményem befolyásol engem, és próbálom kiközösíteni őt? Ha feszültté teszem a viszonyunkat, hogyan fogjuk a jövőben együtt végezni a kötelességeinket? Jobb, ha nem mondok semmit.” Miután így határoztam, azt mondtam a diakónusnak, hogy megvárom, amíg vizsgálat útján minden tisztázódik, mielőtt döntést hoznék. Ezután kezdtem észrevenni, hogy Vang Zsannal egyre több probléma van. Egyszer, amikor átnéztem a könyvelést, észrevettem, hogy társam nem az alapelvek szerint használja a gyülekezet pénzét. Úgy vásárolt dolgokat a gyülekezet számára, hogy senkivel sem beszélt erről, és nem vette tekintetbe, hogy célszerű-e a vásárlás. A megvásárolt dolgok végül nem voltak megfelelőek a gyülekezet céljaira, és nem lehetett használni azokat, ami azt jelenti, hogy elpazarolta a gyülekezet pénzét. Igencsak bűntudatom volt, miután ezt a helyzetet láttam kibontakozni, és ezt gondoltam magamban: „Ezúttal meg kell védenem a gyülekezet érdekeit. Jeleznem kell a vele kapcsolatos problémákat, és egy jó nagy beszélgetést kell folytatnom vele.” De amikor végül jeleztem a vele kapcsolatos problémákat, nemcsak hogy nem fogadta el a javaslataimat, de még vitatkozni is próbált velem, és védte magát. Le akartam leplezni előtte tetteinek természetét és következményeit, de aztán erre gondoltam: „Ha túl kemény vagyok a leleplezésben, nemcsak zokon veszi ezt majd tőlem, de mindennap ellenségesen fog viselkedni velem. Ez sokkal nehezebbé teszi majd az életemet.” Így hát csak tapintatosan emlékeztettem őt arra, hogy amikor vezetőként problémákkal szembesülünk, többet kell keresnünk, és szívünk istenfélő kell, hogy legyen. Ezután Vang Zsan elfogulttá vált velem szemben, semmibe vett, amikor a munkáról beszéltünk, és azt mondta, hogy oldjam meg magam. Úgy éreztem, hogy változatlanul nem jár el felelősen a kötelességeiben, könnyelműen és önkényesen cselekszik, nem fogadja el a megmetszést, nem fogadja el az igazságot, és hogy nem alkalmas arra, hogy továbbra is végezze a kötelességét. Levelet akartam írni a vezetőnek a helyzetével kapcsolatban, de aggódtam, hogy ha elbocsátják, azt gondolná, hogy a háta mögött beárultam őt, és ezt zokon venné tőlem. Akkor kínos lenne számomra, ha később találkoznánk. Egy darabig fontolgattam a dolgot, de végül úgy döntöttem, elvetem az ötletet, hogy levelet írjak a vezetőnek. Hihetetlen bűntudatom volt, hogy annak ellenére, hogy megértettem az igazságot, mégis képtelen voltam az igazság gyakorlására, mert a romlott beállítottságom korlátozott ebben. A következő napokban semmihez sem volt kedvem, és minden, amit tenni próbáltam, folyton falba ütközött, és borzasztó sötét volt a lelkem. Gyakran imádkoztam, és elmondtam Istennek a helyzetemet, kérve Őt, hogy vezessen, hogy megértsem magam.

Egy nap az áhítatok alatt megláttam Isten szavainak ezt a részletét: „Amikor problémát láttok, azonban nem tesztek semmit, hogy megállítsátok, nem vagytok közösségben ezt illetően, nem próbáljátok meg korlátozni, sőt nem is jelentitek a feletteseiteknek, hanem eljátsszátok az emberek kedvét keresők szerepét, akkor ez vajon a hűtlenség jele? Azok, akik embereknek igyekeznek tetszeni, vajon hűségesek Istenhez? Cseppet sem. Az ilyen ember nem csupán hűtlen Istenhez, hanem a Sátán bűntársaként, szolgájaként és követőjeként cselekszik. Hűtlen a kötelességéhez és a feladataihoz, azonban Sátánhoz meglehetősen hűséges. Ebben rejlik a probléma lényege. Ami a szakmai alkalmatlanságot illeti, a kötelesség teljesítése közben lehetséges az állandó tanulás és tapasztalatgyűjtés. Az ilyen problémákat könnyű megoldani. A legnehezebb dolog az ember romlott beállítottságának a megoldása. Ha nem törekedtek az igazságra, illetve oldjátok meg a saját romlott beállítottságotokat, hanem mindig az embereknek megfelelni kívánó szerepet játsszátok, és nem metszitek meg, illetve segítitek azokat, akik a szemetek láttára megszegik az alapelveket, se nem feditek fel vagy leplezitek le őket, hanem mindig visszarettentek, nem vállaltok felelősséget, akkor a kötelességetek ilyesfajta végzése csupán kompromittálni és késleltetni fogja az egyház munkáját. Ha csekélységként kezelitek a kötelességetek végzését, jottányi felelősséget sem vállalva, akkor az nem csupán a munka hatékonyságára hat ki, hanem az egyház munkájában is ismételt késlekedésekhez vezet. Ha így végzitek a kötelességeteket, akkor vajon nem vagytok igen felületesek, megtévesztve Istent? Tanúsít ez bármi hűséget Istenhez? Ha folyamatosan felületesek vagytok kötelességetek végzésében, és rendületlenül kerülitek a bűnbánatot, akkor szükségszerűen kiiktatnak majd” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A kötelesség megfelelő teljesítése összehangolt együttműködést kíván). Isten szavai segítettek nekem megérteni, hogy a kényszeres megfelelők mennyire félnek attól, hogy megsértenek másokat, nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit, mert mindig a kapcsolataik fenntartása miatt aggódnak, és nem haboznak feláldozni Isten házának érdekeit a saját érdekeik megóvása érdekében. Lényegében csak a Sátán lakájaként működnek, hogy akadályozzák és megzavarják Isten házának munkáját. A legcsekélyebb hűséget sem tanúsítják kötelességük iránt, és különösen önzők és megvetendők. Elgondolkodva a Vang Zsan társaként eltöltött időmön, világosan felismertem, hogy ő hamis vezetőnek mutatkozott, és az igazságalapelvek szerint le kell őt leleplezni, és jelentést kell tenni róla, de aggódtam, hogy ezt zokon veszi tőlem, ami megnehezíti majd a vele való további kapcsolattartást. Ezért a kapcsolatunk fenntartása érdekében úgy viselkedtem, mint egy kényszeres megfelelő, félrenéztem, amikor ő bomlasztott és zavart okozott a gyülekezetben, és amikor kárt okozott a gyülekezet munkájának. Ami engem illet, Isten visszautasított, sötétségbe estem, és nagyon szenvedtem. Isten szavai jól jellemezték viselkedésemet: „Hanem a Sátán bűntársaként, szolgájaként és követőjeként cselekszik. Hűtlen a kötelességéhez és a feladataihoz, azonban Sátánhoz meglehetősen hűséges.” Isten megáldott azzal, hogy vezetőként végezhetem a kötelességemet, és elvárta, hogy figyelembe vegyem az Ő szándékait, és óvjam a gyülekezet munkáját, de a legdöntőbb pillanatban nem feleltem meg ennek az elvárásnak. Sőt, még az ellenséget is segítettem, miközben a gyülekezetből éltem, megóvtam egy hamis vezetőt, és a Sátán cinkosaként viselkedtem. Isten bizonyára megvetette és megutálta tetteimet! Ezt gondoltam magamban: „Tudtam, hogy jelentést kellene tennem a hamis vezetőről, amiért akadályozza és megzavarja a gyülekezet munkáját, és bűntudatom volt, amiért nem teszem meg ezt. Az igazságot akartam gyakorolni, miért nem tudtam megtenni? Mi irányított engem?”

Később rábukkantam Isten szavainak erre a részletére: „Amíg az emberek meg nem tapasztalták Isten munkáját, és meg nem értették az igazságot, addig a Sátán természete irányítja és uralja őket belülről. Konkrétan mit foglal magában ez a természet? Például miért vagy önző? Miért véded a saját pozíciódat? Miért vannak ilyen erős érzéseid? Miért élvezed ezeket az igaztalan dolgokat? Miért szereted ezeket a gonoszságokat? Mi az alapja annak, hogy ennyire odavagy az ilyesmikért? Honnan jönnek ezek a dolgok? Miért fogadod el őket ilyen boldogan? Mostanára már mind megértettétek, hogy mindezek mögött fő okként az áll, hogy a Sátán mérge ott van az emberben. Tehát mi is a Sátán mérge? Hogyan fejezhető ki? Például, ha azt kérdezed: »Hogyan kellene az embereknek élniük? Mi az, amiért az embereknek élniük kellene?« – egyesek azt felelik: »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög.« Ez az egyetlen mondat kifejezi a probléma gyökerét. A Sátán filozófiája és logikája vált az emberek életévé. Bármire is törekednek az emberek, saját magukért teszik – és így csak önmagukért élnek. »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög« – ez az ember életfilozófiája, amely az emberi természetet is képviseli. [...] Az ember sátáni természetében sok sátáni filozófia és méreg van. Néha még te magad sem tudsz ezekről, és nem érted őket; mégis életed minden egyes pillanata ezeken a dolgokon alapul. Sőt, mi több, úgy gondolod, hogy ezek nagyon is helyes, észszerű, egyáltalán nem elhibázott dolgok. Ez elég jól mutatja, hogy a Sátán filozófiái az emberek természetévé váltak, és hogy az emberek ezekkel teljes összhangban élnek, a megbánás mindenfajta érzése nélkül, úgy gondolva, hogy ez az életmód jó. Így folyamatosan kimutatják sátáni természetüket, és folyamatosan a Sátán filozófiái szerint élnek. A Sátán természete az emberiség élete és az emberiség természetlényege” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan járjunk Péter útján?). Isten szavai által megtanultam, hogy a kényszeres megfelelőként való viselkedésem gyökere az volt, hogy a Sátán mérgei szerint éltem, mint például: „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög” vagy „A hosszú és jó barátság titka, hogy ne tedd szóvá a barátaid hibáit” és „Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld” stb. Ezek a mérgek már gyökeret vertek a szívemben, és ezek szerint éltem, mindig arra törekedve, hogy fenntartsam a kapcsolataimat. Egyre önzőbbé, csalárdabbá és emberi hasonlóság nélkülivé váltam, hogy megőrizzem a rólam alkotott képet. Ezek a mérgek a természetemmé váltak, és minden cselekedetemet ezek irányították. Világosan tudtam az igazságot, de egyszerűen nem tudtam gyakorolni azt. Mielőtt elkezdtem hinni Istenben, bárkivel is kerültem kapcsolatba, mindig inkább én voltam a vesztes a szavaimban és a tetteimben, amíg meg tudtam tartani a kapcsolatomat azzal a személlyel, és jó benyomást kelthettem benne. Miután már hittem Istenben, továbbra is ezekkel a sátáni mérgekkel éltem. Annak érdekében, hogy fenntartsam a kapcsolatomat Vang Zsannal, nem említettem neki a vele kapcsolatos problémákat, amikor észrevettem azokat, nem lepleztem le őt, és nem tettem róla jelentést még akkor sem, miután világosan láttam, hogy hamis vezetőnek mutatkozott, ami károkat okozott a gyülekezet munkájában. Rájöttem, hogy csalárd ember vagyok, behízelgő és talpnyaló. A másokkal való kapcsolattartásra irányuló erőfeszítéseimre összpontosítottam, a legcsekélyebb figyelmet sem fordítottam Isten házának munkájára vagy a testvérek életbe való belépésére. Egyáltalán nem teljesítettem a kötelességemet: gonoszságot cselekedtem! Inkább Istent sértettem volna meg, mint embertársaimat. Saját érdekeim megóvására törekedve nem gyakoroltam az igazságot, nem az alapelvek szerint cselekedtem, és a Sátán lakájaként szolgáltam, megengedve egy hamis vezetőnek, hogy tetszése szerint kárt tegyen a gyülekezet munkájában. Milyen utálatos! Csak ekkor jöttem rá, hogy a kényszeres megfelelők gonoszak, és Isten utálja őket! Ha nem tartok bűnbánatot, Isten biztosan visszautasít és kirekeszt.

Később láttam Isten szavainak egy másik részletét, amely így szólt: „Ha az olyan indítékaival és perspektívájával rendelkezel, aki embereknek akar tetszeni, akkor minden dologban képtelen leszel az igazságot gyakorolni és betartani az alapelveket, és akkor mindig kudarcot vallasz majd és elbuksz. Ha nem ébredsz fel és soha nem keresed az igazságot, akkor álhívő vagy, és soha nem nyered el az igazságot és az életet. Mit kell tehát tenned? Amikor ilyen dolgokkal kerülsz szembe, imádkoznod kell Istenhez és Hozzá kell kiáltanod, üdvösségért könyörögve és arra kérve Őt, hogy adjon több hitet és erőt, s hogy tegyen képessé arra, hogy betartsd az alapelveket, megtedd, amit meg kell tenned, az alapelvek szerint tudd kezelni a dolgokat, szilárdan megállj abban a helyzetben, amelyben meg kell állnod, megóvd Isten házának érdekeit, és megakadályozd, hogy bármi kár érje Isten házának munkáját. Ha fel tudsz lázadni a saját érdekeid, a büszkeséged, és a kényszeres megfelelő álláspontod ellen, és ha őszinte és teljes szívvel megteszed, amit meg kell tenned, akkor már legyőzted a Sátánt, és elnyerted az igazságnak ezt az aspektusát” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). „Mindannyian azt mondjátok, hogy tekintettel vagytok Isten terhére, és megvéditek a gyülekezet bizonyságtételét, de ki volt közületek valóban tekintettel Isten terhére? Kérdezd meg magadtól: Te olyasvalaki vagy, aki tekintettel van az Ő terhére? Tudsz-e Érte igazságot gyakorolni? Ki tudsz-e állni és beszélni Értem? Képes vagy-e állhatatosan gyakorlatba ültetni az igazságot? Elég bátor vagy-e ahhoz, hogy harcolj a Sátán minden cselekedete ellen? Képes lennél-e félretenni az érzéseidet és leleplezni a Sátánt az Én igazságomért? Képes vagy-e hagyni, hogy a szándékaim beteljesedjenek benned? Felajánlottad-e szívedet a legválságosabb pillanatokban? Olyan ember vagy, aki követi az Én akaratomat? Tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket, és gyakran gondolkodj rajtuk!” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 13. fejezet). Isten szavai által felismertem, hogy a hamis vezetőkről szóló jelentéstétel és leleplezés Isten minden egyes választottának kötelessége és felelőssége, és ez egy pozitív dolog. Ez megóvja a gyülekezet munkáját az akadályozástól, lehetővé teszi a testvérek számára, hogy jó gyülekezeti életet éljenek, és segít a hamis vezetőknek, hogy valóban megértsék tetteiket, és időben bűnbánatot tartsanak Isten előtt. Ami engem illet, tévesen azt hittem, hogy egy hamis vezetőről szóló jelentés sértő az illetőre nézve, és így, bár világosan láttam, hogy Vang Zsan nem végez valódi munkát, elmulasztottam jelentést tenni róla és leleplezni őt, ami az összes gyülekezeti projekt akadályozásához vezetett. Ez nagyon súlyos gondatlanság volt. Véget kell vetnem a sátáni filozófia szerinti életemnek a másokkal való kapcsolattartásomban. Isten mellé kell állnom, az ügyeket az alapelvek szerint kell kezelnem, meg kell óvnom a gyülekezet munkáját, és igazságérzettel cselekednem. Csak így leszek összhangban Isten szándékával. Ezután imádkoztam Istenhez, mondván: „Ó, Istenem! Újra és újra alkalmat adtál nekem, hogy gyakoroljam az igazságot, de én folyamatosan romlott beállítottságban éltem, óvtam magam, és nem tudtam megfelelni Neked. Már nem akarok a kényszeres megfelelők filozófiája szerint élni az evilági ügyekért, és levelet fogok írni, hogy leleplezzem Vang Zsant.” Épp amikor a jelentésem megírására készültem, a vezetőm meghívott egy összejövetelre, és én tájékoztattam a résztvevőket a Vang Zsannal kapcsolatos összes problémáról. Arról is megnyíltam, hogy annak idején milyen kényszeres megfelelő voltam, nem gyakoroltam az igazságot, és kárt okoztam a gyülekezet érdekeinek.

Az ügy tanulmányozása és kivizsgálása után Vang Zsan hamis vezetőnek bizonyult, aki nem végzett valódi munkát, és el kell bocsátani. Az elbocsátás napján, miután a vezető befejezte Vang Zsan viselkedésének leleplezését, megkértek, hogy mondjam el az észrevételeimet. Kicsit aggódtam: „Ha leleplezem őt, biztosan zokon veszi tőlem, és azt gondolja, hogy csak azért bocsátották el, mert én jelentettem a vele kapcsolatos problémákat. Nem fogja ez megnehezíteni a vele való további kapcsolattartást?” Felismertem, hogy ismét megpróbálok fenntartani egy személyes kapcsolatot, és úgy viselkedem, mint egy kényszeres megfelelő, ezért csendben imádkoztam Istenhez. Ezután felidéztem Isten szavainak egy részletét: „Isten olyan sok igazsággal ajándékozta meg az embereket, oly hosszú ideje vezet téged és oly sok mindennel ellátott azért, hogy tanúságot tegyél és védelmezd a gyülekezet munkáját. Kiderül, hogy amikor gonosz emberek és antikrisztusok gaztetteket követnek el és megzavarják a gyülekezet munkáját, te elbátortalanodsz és visszavonulsz, karod feltartva menekülsz – semmirekellő vagy. Nem tudod legyőzni a Sátánokat, nem tettél tanúságot, Isten pedig megvet téged. Ebben a kritikus pillanatban ki kell állnod és háborút kell viselned a Sátánok ellen, le kell leplezned az antikrisztusok gaztetteit, el kell ítélned és meg kell átkoznod őket, nem adva nekik teret az elrejtőzésre, és eltakarítva őket a gyülekezetből. Csak ez tekinthető a Sátánok feletti győzelem elnyerésének és a sorsuk bevégzésének” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Nyolcadik rész)). Isten szavai erőt adtak nekem az igazság gyakorlásához. Arra gondoltam, hogy a múltban mennyi lehetőséget elvesztettem az igazság gyakorlására, mert meg akartam óvni magam, és megpróbáltam olvasni az emberek hajlamaiban, illetve abban, ahogyan kifejezték magukat, és ennek megfelelően cselekedni. Most Istenre kellett támaszkodnom az igazság gyakorlásában, hogy leleplezzem a Vang Zsannal kapcsolatos összes problémát, és segítsek neki, hogy elgondolkodjon és megismerje önmagát. Ezt felismerve, egyenként rámutattam a Vang Zsannal kapcsolatos összes problémára, és különösen nyugodtnak éreztem magam közben.

E tapasztalat által felismertem, hogy kényszeres megfelelőnek lenni káros magamra és másokra nézve is, és Isten különösen visszautasítja az ilyen embereket. Isten nem tökéletesíti a kényszeres megfelelőket – Isten az őszinte embereket szereti, akiknek világos meggyőződésük van arról, hogy mit szeretnek, mit nem, van igazságérzetük, és képesek megóvni Isten házának érdekeit. Csak az ilyen emberek végzik kötelességüket úgy, hogy az megfeleljen Isten szándékainak, és csak ők érhetik el az üdvösséget.