Valamikor régebben olvastam egy passzust Isten szavaiból, amely így szólt: „Törleszkedés, hízelgés és szépen hangzó szavak – a felszínen mindenkinek tudnia kellene, hogy mit jelentenek ezek a kifejezések, és az ezeket megtestesítő személyek mindennaposak. A törleszkedés, hízelgés és szépen hangzó szavak használata leggyakrabban olyan beszédmódok, amelyeket azért alkalmaznak, hogy másoktól szívességet, dicséretét vagy valamilyen előnyt szerezzenek. Ez a leggyakoribb beszédmód azoknál, akik hízelgést és talpnyalást folytatnak. Elmondható, hogy bizonyos fokig minden romlott ember mutatja ezt a megnyilvánulást, amely a sátáni filozófiához tartozó beszédmód” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Második rész)). Abban az időben, amikor Isten e szavait olvastam, amelyek leleplezik az efféle embereket, nem vonatkoztattam magamra őket. Undorodtam az ilyen emberektől, nem szerettem őket, és nem akartam együtt lenni velük, ezért azt gondoltam, jobb vagyok náluk. A tények azonban váratlanul felfedtek, és rájöttem, hogy én is ugyanezt szoktam tenni a saját érdekemben: megpróbálok az emberek kedvében járni, próbálom behízelegni magamat, kedves dolgokat mondok, és emellett nagyon ravasz és csalárd módon viselkedem.

Pár nappal ezelőtt elmentem egy csoport-összejövetelre. Az összejövetel után a vezetőm küldött egy üzenetet, amelyben azt kérdezte, hogy milyen volt Caleb testvér közössége. Amikor megláttam az üzenetet, kicsit nyugtalan lettem: „Miért teszi fel hirtelen ezt a kérdést nekem a vezető? Hogy válaszoljak rá? Ha helytelenül válaszolok, mit fog rólam gondolni? Vajon azt fogja hinni, hogy még azt sem vagyok képes felismerni, hogy mások mennyire tudnak közösséget vállalni, hogy gyengék a képességeim, és nincs igazi tapasztalatom? Ha így lesz, vajon megbízik-e még bennem valaha is, és felkér-e majd fontos szerepekre a jövőben? Hamarosan akár még a csoportvezetői pozíciómat is elveszíthetem.” Hogy fenntartsam a rólam kialakult képet és a státuszomat a vezető szemében, és hogy elhitessem vele, képes vagyok tisztán látni a dolgokat, elkezdtem találgatni, hogy mit is jelenthet a kérdése. Mivel rákérdezett, bizonyára úgy érzi, hogy gond van Caleb közösségével, de akkor mit kellene mondanom, hogy elnyerjem a vezető tetszését? Valójában úgy éreztem, hogy egyes részei annak, amiről Caleb közösséget vállalt, csak szavak és doktrínák voltak, néhány helyen azonban gyakorlati volt. De aggódtam, hogy nem látom helyesen a dolgokat, így nem mondtam el a vezetőnek a valódi gondolataimat. Ehelyett azt mondtam: „Caleb közösségében sok volt a doktrína.” A vezető így felelt: „A mondanivalója valóban sok szót és doktrínát tartalmazott. A jövőben mindenképpen emlékeztesd erre, és segíts többet neki!” Miután elolvastam a vezető válaszát, arra gondoltam: „Szerencsére nem mondtam ki az igazi gondolataimat. Különben milyen rossz színben tüntettem volna fel magamat. Utána a vezető keresztüllátott volna rajtam!”

Rögtön ezután egy másik csoport-összejövetelen vettem részt. Az összejövetel után a vezető ismét küldött egy üzenetet, amelyben azt kérdezte: „Mit gondoltál Jemma nővér közösségéről?” Amikor megláttam az üzenetet, kicsit megdöbbentem. Az összejövetelen elkalandoztak a gondolataim, ezért egyáltalán nem hallgattam figyelmesen a közösségére. Hogy válaszoljak? Mit gondolna rólam a vezető, ha őszinte lennék? Visszaemlékeztem, hogy korábban azt mondta a vezető, hogy Jemma gyakran szavakról és doktrínákról beszél, szóval azért kérdezett meg, hogy megerősítsem ezt a dolgot? Legutóbb azért kérdezett meg, mert szerinte Caleb sok doktrínát hangoztat. Azt gondoltam, most is ez lehet az oka, ezért így feleltem: „Jemma közösségéből nem derült ki számomra, hogy milyen önismerettel rendelkezik, vagy hogy mely nézetei változtak meg.” A vezető nem válaszolt semmit, miután elolvasta a válaszomat. Ezután nem tudtam megnyugodni, és elkezdtem találgatni: „Vajon a vezető elégedetlen volt a válaszommal? Vajon helytelenül válaszoltam? Ha igen, akkor most azt fogja gondolni, hogy rosszak a képességeim?” Azokban a napokban ez időnként megzavarta a gondolataimat.

Néhány nappal később egy összejövetel során elolvastam egy passzust Isten szavaiból, amitől úgy éreztem, mintha kést szúrtak volna a szívembe. Isten szavai azt mondják: „Azok a csalárd emberek, akik egyféleképp viselkednek szemtől szembe, és máshogy a többiek háta mögött, nem hajlandóak tökéletesedni. Ők mindannyian a kárhozat és pusztulás fiai; nem Istenhez, hanem a Sátánhoz tartoznak. Ők nem olyan emberek, akiket Isten kiválasztott!” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Azokat, akik igaz szívvel alávetik magukat Istennek, biztosan megnyeri Isten). Önkéntelenül is eszembe jutott, hogy mi történt a minap. Amikor a vezető azt kérdezte, hogy mit gondolok a testvér és a nővér közösségéről, én nem mertem elmondani a valódi véleményemet, mert aggódtam, hogy egy helytelen válasz kihatással lenne a rólam kialakult képre és a státuszomra a vezető szívében, ezért csalárd módon válaszoltam. Találgattam, hogy mit gondolhat a vezetőm, majd megpróbáltam olyan választ adni, ami megfelel a gondolatainak. Azt hittem, ha így teszek, kevesebb eséllyel hibázok, a vezető nem fog keresztüllátni rajtam, és bebiztosítom a pozíciómat. Azt hittem, okos voltam, amikor becsaptam a vezetőmet, és elrejtettem a gondolataimat, de Isten igazságos, és mindent átvizsgál. Isten világosan látta a csalárd szándékaimat és trükkjeimet, és elítélte ezeket. Minél tovább elmélkedtem Isten szavain, annál jobban féltem. Azon tűnődtem, hogyan lehetnek a gondolataim ilyen gonoszak, aljasak és szégyenletesek. Az is eszembe jutott, hogy Isten hogyan leplezte le az antikrisztusok megnyilvánulásait, ahogy hízelegnek, bókolnak, és szépen hangzó szavakat mondanak, így utánanéztem ennek Isten szavaiban.

Mindenható Isten azt mondja: „Az antikrisztusok vakok Istenre, Neki nincs helye a szívükben. Amikor Krisztussal találkoznak, nem bánnak Vele másképp, mint egy hétköznapi emberrel, folyamatosan az Ő arckifejezéséből és hanglejtéséből következtetnek, úgy változtatják a hangnemet, ahogy a helyzet megkívánja, soha nem mondják el, mi is történik valójában, soha nem mondanak semmi őszinte dolgot, csak üres szavakat és doktrínákat beszélnek, megpróbálják megtéveszteni és becsapni a szemük előtt álló gyakorlati Istent. Egyáltalán nincs istenfélő szívük. Még arra sem képesek, hogy szívből beszéljenek Istenhez, hogy bármi igazat mondjanak. Úgy beszélnek, ahogy a kígyó siklik, szavaik folyása tekervényes és nem egyenes. Olyan a szavaik módja és iránya, mint a dinnye indája, amely egy póznán kapaszkodik felfelé. Ha például azt mondod, hogy valaki jó képességű és előléptethetnék, rögtön arról beszélnek, hogy milyen jó is az illető, mi nyilvánul meg és tárul fel benne; ha pedig azt mondod, hogy valaki rossz, akkor gyorsan arról kezdenek beszélni, hogy az illető milyen rossz és gonosz, hogyan okoz bomlasztásokat és megzavarásokat a gyülekezetben. Amikor bizonyos konkrét helyzetekről érdeklődsz, nincs mit mondaniuk; mellébeszélnek, azt várják, hogy következtetésre juss, figyelve a szavaid jelentésére, hogy a szavaikat a te gondolataidhoz igazíthassák. Minden, amit mondanak: szépen hangzó szavak, hízelgés és szolgalelkűség; egyetlen őszinte szó sem hagyja el a szájukat” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Második rész)).

„Isten a becsületes embereket kedveli, a csalárd és minden hájjal megkent embereket pedig utálja. Ha ravasz ember vagy és minden hájjal megkent módon cselekszel, nem fog vajon utálni téged Isten? Hagyja majd vajon Isten háza, hogy csak úgy megúszd? Előbb vagy utóbb számon leszel kérve. Isten a becsületes embereket kedveli, a ravasz embereket azonban nem kedveli. Mindenkinek világosan meg kell ezt értenie, senki sem lehet többé zavaros fejű és nem tehet ostobaságokat. A pillanatnyi tudatlanság megbocsátható, de ha valaki egyáltalán nem fogadja el az igazságot, akkor az illető túlságosan csökönyös. A becsületes emberek képesek felelősséget vállalni. Nem a saját nyereségeiket és veszteségeiket mérlegelik; csak Isten házának a munkáját és érdekeit védik. Kedves és becsületes szívük van, amely olyan, akár egy tiszta vízzel teli tál, amelynek azonnal le lehet látni az aljára. A cselekedeteiket is átláthatóság jellemzi. A csalárd ember mindig minden hájjal megkent módon cselekszik, folyton színlelésre vetemedik, takargatja és rejtegeti a dolgokat, és hihetetlenül szorosan bebugyolálja magát. Senki nem képes átlátni az ilyesfajta emberen. Az emberek nem láthatják át a belső gondolataikat, Isten azonban át tudja vizsgálni a szíve legmélyén rejlő dolgokat. Ha azt látja Isten, hogy nem becsületes az illető, hogy minden hájjal megkent, hogy soha nem fogadja el az igazságot, folyton csalárdságra vetemedik Ővele szemben, és soha nem adja át Neki a szívét, akkor Ő nem kedveli őt. Utálja és elhagyja. Miféle emberek mindazok, akik jól boldogulnak a nem hívők között, és azok, akik mézesmázosak és gyors észjárásúak? Világos ez számotokra? Mi a lényegük? Azt lehet mondani, hogy mindannyian rendkívül kifürkészhetetlenek, mindannyian szerfelett csalárdak és ravaszak, igazi ördögök és Sátánok. Meg tudná menteni Isten az ilyen embereket? Isten semmit sem utál jobban, mint az ördögöket – a csalárd és ravasz embereket, és Ő egész biztosan nem fogja megmenteni az ilyen embereket. Semmiképpen sem szabad ilyesfajta embereknek lennetek. Vannak, akik mindig figyelmesek és éberek, amikor beszélnek, akik simulékonyak, dörzsöltek és az alkalomhoz illő szerepet játszanak, miközben különböző ügyekkel foglalkoznak – mondom neked, Isten az ilyen embereket utálja a legjobban, az ilyen emberek menthetetlenek. Mindazokat illetően, akik a csalárd és ravasz emberek kategóriájába tartoznak, akármilyen szépen hangozzanak is a szavaik, azok egytől egyik megtévesztő, ördögi szavak. Minél szebben hangoznak a szavaik, ezek az emberek annál inkább ördögök és Sátánok. Pontosan ezek azok a fajta emberek, akiket a leginkább utál Isten. Ez teljes mértékben így van. Mit mondotok: vajon a csalárd emberek, azok az emberek, akik gyakran hazudnak és mézesmázosak, el tudják nyerni a Szentlélek munkáját? Megnyerhetik a Szentlélek megvilágosodását és megvilágítását? Egyáltalán nem. Hogyan viszonyul Isten a csalárd és ravasz emberekhez? Visszautasítja őket, félreteszi őket és nem törődik velük, az állatokkal azonos osztályból valóknak tekinti őket. Az ilyenek Isten szemében csupán emberi bőrbe bújtak és a lényegüket tekintve ördögök és Sátánok, két lábon járó hullák, és Isten egyáltalán nem fogja megmenteni őket” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (8.)).

Isten szavaiból láttam, hogy az antikrisztusoknak különösképp gonosz a beállítottsága. A saját céljaik elérése érdekében hízelegnek Krisztusnak, és figyelik, honnan fúj a szél, sőt, azt hiszik, hogy Krisztus nem fog keresztüllátni a trükkjeiken, hogy becsaphatják Őt. Ezért gátlástalanul be merik csapni Istent, és úgy kezelik Őt, mint egy emberi lényt. Ez a hozzáállás Istenhez különösen undorító és utálatos Isten szemében. Bár én nem voltam közvetlen kapcsolatban Krisztussal, a beállítottság, amit mutattam, ugyanaz volt, mint egy antikrisztusé. A vezetőm megkérdezte, hogy mit gondolok a testvérem és nővérem közösségéről, ami egy teljesen normális kérdés, és elmondhattam volna, amit valóban gondolok, de az én gondolataim bonyolultak voltak, és az elmém tekervényesen működött. Azt találgattam, hogy vajon a vezető a tisztánlátásomat teszteli-e, és attól tartottam, hogy ha hibát vétek, akkor le fog nézni, és nem fog többé értékelni és képezni. Azért, hogy fenntartsam a szívében a rólam kialakult képet és a pozíciómat, elrejtettem az igazi gondolataimat, és tudatosan próbáltam megfelelni a szándékának. A viselkedésem éppen olyan volt, ahogy Isten szavai leleplezik: mint egy csúszó-mászó kígyó és egy kúszó dinnyeinda, ami ide-oda tekeredik. Azzal, hogy így bántam az emberekkel, és ilyen kapcsolatot ápoltam velük, becsaptam őket, és játszottam velük. Különösen ravasz és furfangos voltam. Nem mintha nem lettem volna a tudatában, amikor ezeket a szavakat kimondtam. Gondolkodás és mérlegelés után beszéltem. Szándékosan tettem ezt. Sőt, azt gondoltam, hogy Isten nem tud a trükkjeimről, ezért merészeltem szemtelenül hazudni és csalni. Egyáltalán nem volt istenfélő szívem. Mertem hazudni és becsapni másokat, amikor kapcsolatba kerültünk, tehát ha valaha kapcsolatba kerülnék Krisztussal, biztos, hogy szemérmetlenül becsapnám Istent, és megsérteném Isten természetét. Különösképp amikor Isten ezen szavait olvastam: „Az ilyenek Isten szemében csupán emberi bőrbe bújtak és a lényegüket tekintve ördögök és Sátánok, két lábon járó hullák, és Isten egyáltalán nem fogja megmenteni őket.” hirtelen megbénultam. Isten leleplezte a természetemet, és jellemezte a tetteimet. Felidéztem, hogy amikor másokkal érintkeztem, általában megvoltak a saját indítékaim, és megfigyeltem a szavaikat és a kifejezéseiket. Különösen a vezetők és a dolgozók esetében igyekeztem kitalálni a gondolataikat, és még inkább összhangba kerülni a mondandójukkal, olyan dolgokat említve, amelyeket szívesen hallottak. Azt gondoltam, hogy így élni okos dolog, mert senki sem lát át rajtam. De Isten már átlátott rajtam. Ekkor végre megértettem, hogy Isten miért mondja, hogy Ő a becsületes embereket szereti, és a csalárd embereket gyűlöli. Ez azért van, mert a becsületes emberek szíve egyszerű és tiszta, mint a forrásvíz, becsületesen bánnak másokkal és Istennel, soha nem rejtik el szándékosan a hiányosságaikat, és nem álcázzák magukat. Az ilyen emberek nem élnek fárasztó életet, mások jól kijönnek velük, és Isten is szereti őket. De a csalárd emberek elméje összetett, ármánykodnak, mindenre megvan a maguk indítéka, és nagyon egyszerű dolgok és szavak nagyon bonyolulttá válnak a számukra. A csalárd emberek szavai és tettei mind arról szólnak, hogy félrevezessenek és becsapjanak másokat a saját céljaik elérése érdekében. Démoni hasonlatosságot tárnak fel, és Isten soha nem menti meg az ilyen embereket. Erre gondolva egy kicsit megijedtem. Láttam, hogy a saját természetem ugyanolyan csalárd és gonosz, mint a Sátáné, és ha továbbra sem térek meg, Isten ki fog iktatni, és meg fog büntetni. Isten szent és igazságos, és azok, akik Isten királyságában fognak élni, mind becsületes emberek, akik hajlandóak gyakorolni az igazságot. Egy csalárd ember soha nem fog belépni Isten királyságába. Ezekre a dolgokra gondolva mély bűntudatot éreztem, és nem akartam többé a csalárd és gonosz beállítottságom szerint élni. Imádkoztam Istenhez, mondván, gyakorolni akarom, hogy becsületes ember legyek úgy, hogy megnyílok és őszintén beszélek mindenkivel, függetlenül attól, hogy ki az illető. Ezután az egyik összejövetelen megnyíltam az alávaló szándékaimról és a romlottságról, amit ebben a két ügyben mutattam. Miután ezt megtettem, sokkal könnyebbnek és nyugodtabbnak éreztem magam.

Ezután azon is elgondolkodtam, hogy miért érdekel mindig, mit gondol rólam a vezető, és miért vagyok képes hazudni és csalni, hogy kiérdemeljem a jó véleményét velem kapcsolatban. Egy nap ezt olvastam Isten szavaiban: „Nem számít, hogy milyen szintű egy vezető vagy dolgozó, ha imádod azért, mert ért egy keveset az igazságból, és van néhány ajándéka, és azt hiszed, hogy birtokában van az igazságvalóságnak és segíthet neked, és ha minden dologban felnézel rá és rá hagyatkozol, és ezen keresztül próbálsz üdvösségre jutni, akkor ez ostobaság és tudatlanság a részedről. Végül nem lesz semmi az egészből, mivel eredendően téves a kiindulópontod. Nem számít, hány igazságot ért valaki, nem léphet Krisztus helyébe, és akármennyi ajándéka is van, az nem azt jelenti, hogy birtokában van az igazságnak – így bárki, aki más embereket imád, követ vagy másokra néz fel, az végül ki lesz rekesztve és el lesz ítélve. Az Istenben hívők egyedül Istenre nézhetnek fel és csak Őt követhetik. A vezetők és a dolgozók, legyenek bármilyen rangúak, akkor is csak közönséges emberek. Ha a közvetlen feletteseidként látod őket, ha úgy érzed, hogy feljebbvalók nálad, hogy kompetensebbek, mint te vagy, és hogy nekik kellene vezetniük téged, hogy minden tekintetben mindenki másnál különbek, akkor tévedsz – ez egy téveszme. [...] Ha hiszel Istenben és Istent követed, ügyelned kellene a szavára, és ha valaki helyesen cselekszik és beszél, és az összhangban van az igazságalapelvekkel, akkor csak vesd alá magad az igazságnak – hát nem ilyen egyszerű ez? Miért vagy ilyen alantas? Miért akarsz mindenáron találni valakit, akit imádsz, hogy őt kövesd? Miért szeretsz a Sátán rabszolgája lenni? Miért nem vagy helyette az igazság szolgája? Ebből látszik, hogy van-e értelme és méltósága egy embernek. Magaddal kellene kezdened: vértezd fel magad mindenféle igazsággal; légy képes azonosítani annak a különféle módjait, ahogyan a különböző dolgok és emberek megnyilvánulnak; tudd, hogy mi a természete a különböző emberek viselkedésének, és hogy azokból milyen beállítottságok áradnak; tanuld meg megkülönböztetni egymástól a különféle emberek lényegét; legyen világos számodra, hogy miféle emberek vannak körülötted, hogy te miféle ember vagy, és hogy miféle ember a vezetőd. Ha mindezeket világosan látod, képes leszel a helyes módon, az igazságalapelvek szerint közeledni az emberekhez: ha testvérek, akkor szeretettel fogsz bánni velük; ha nem testvérek, hanem gonosz emberek, antikrisztusok vagy álhívők, akkor tartani fogod a 3 lépés távolságot és elhagyod őket. Ha pedig olyan emberek, akik birtokában vannak az igazságvalóságnak, akkor, ha nagyra is becsülöd, imádni nem fogod őket. Senki sem foglalhatja el Krisztus helyét; egyedül Krisztus a gyakorlati Isten. Egyedül Krisztus tudja megmenteni az embereket, és csakis Krisztust követve nyerheted el az igazságot és az életet. Ha képes vagy világosan látni ezeket a dolgokat, akkor rendelkezel érettséggel, és aligha fognak félrevezetni az antikrisztusok, valamint attól sem kell félned, hogy máris félrevezetnek” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hatodik tétel). Isten szavai az én állapotomat leplezték le. Bár sok éve hittem Istenben, nem volt Neki helye a szívemben. Az emberek hatalmára és státuszára összpontosítottam, és azt a sátáni filozófiát tartottam, hogy „a helyi tisztviselőknek nagyobb a befolyásuk, mint az állami tisztviselőknek.” Isten szuverenitását mindig távolinak éreztem; az én szememben a vezető volt az, aki mindenben döntött velem kapcsolatban, és az, hogy értékelnek-e, képeznek-e, és hogy egyáltalán végezhetem-e a kötelességemet, az mind a vezető szaván múlott. Ez vajon nem a nem hívők nézete? Hogy elnyerjék a vezetőik megbecsülését, és hogy megtarthassák a pozíciójukat és az állásukat, a nem hívők mindenben a vezetőiknek akarnak tetszeni, mindenhol hízelegnek nekik, mint a jellem és méltóság nélküli ölebek. Mi volt a különbség köztük és köztem? Hogy elnyerjem a vezetőm megbecsülését, és hogy megtartsam a státuszomat, mindig a kedvében akartam járni, találgattam, hogy mit szeret, és ehhez idomultam. Nagyon gonosz voltam, jól tudtam alkalmazkodni a körülményekhez. A saját érdekeim kedvéért teljesen elvesztettem az emberi méltóságomat, és hiányzott belőlem minden emberi hasonlatosság. Valójában Isten házának megvannak az alapelvei az emberek kiválasztásában és képzésében, ellentétben a nem hívők világával. A nem hívők azt gyakorolják, hogy: „semmit sem érünk el talpnyalás és hízelgés nélkül”. Mindaddig, amíg a felettesük talpát nyalják, valódi tehetség és tudás nélkül is elnyerhetik a kegyeket, előléptethetik őket, és meggazdagodhatnak. De Isten házában az igazság uralkodik. Az embereket az igazságalapelvek alapján választják és képzik ki. Ha jó az emberi mivoltunk, el tudjuk fogadni az igazságot, a szívünket Isten háza felé fordítjuk, és meg tudjuk védeni Isten házának a munkáját, akkor nem számít, hogy a képességeink egy kicsit szegényesek. Az egyház így is talál megfelelő kötelességet a számunkra. Ha rossz a jellemünk, ha nem törekszünk az igazságra, és csak trükközünk és ármánykodunk, akkor soha nem lesz fontos szerepünk, még akkor sem, ha a vezetőnek hízelgünk és bókolunk. Ha egyszer a testvéreink tisztán látnak velünk kapcsolatban, és átlátnak rajtunk, meg fognak minket vetni és el fognak utasítani. Még ha néhány hamis vezető és antikrisztus szembe is megy az alapelvekkel, és azokat támogatja, akik hízelegnek nekik, és a talpukat nyalják, előbb-utóbb lelepleződnek, így soha nem vethetik meg a lábukat Isten házában. Amint ezt megértettem, már nem aggódtam azon, hogy milyennek lát a vezető. Nem számít, mit gondolnak rólam az emberek. Az, hogy folytathatom-e a kötelességemet, attól függ, hogy az igazságra törekszem-e, és jól végzem-e a kötelességemet. Most arra kell összpontosítanom, hogy jól végezzem a kötelességemet, és az igazságot keressem a kötelességemben, hogy megoldjam a problémáimat és a nehézségeimet. Ezt jelenti, hogy ellátom a tényleges munkámat.

Ezután Isten szavaiban kerestem a gyakorlás útját, és ezt a két passzust találtam: „Isten követelménye az emberrel szemben, hogy becsületes ember legyen. Ez egy olyan igazság, amelyet az embernek gyakorolnia kell. Akkor melyek azok az alapelvek, amelyeket az embernek be kell tartania az Istennel való bánásmódjában? Légy őszinte: ez a követendő alapelv az Istennel való érintkezés során. Ne vegyél részt a nem hívők törleszkedő vagy hízelgő gyakorlatában; Istennek nincs szüksége az ember törleszkedésére és hízelgésére. Elég, ha valaki őszinte. És mit jelent őszintének lenni? Hogyan kell ezt gyakorlatba ültetni? (Egyszerűen meg kell nyílni Isten előtt, anélkül, hogy színlelnénk vagy bármit is rejtegetnénk vagy titkolnánk, becsületes szívvel kell érintkezni Istennel és egyenesnek kell lenni, mindenféle rossz szándék vagy trükközés nélkül.) Így van. Ahhoz, hogy őszinte legyél, először is félre kell tenned a személyes vágyaidat. Ahelyett, hogy arra összpontosítanál, hogy Isten hogyan bánik veled, fel kell fedned magad Isten előtt és ki kell mondanod, ami csak a szívedben van. Ne töprengj, és ne fontolgasd, hogy milyen következményekkel járnak majd a szavaid; mondd ki, amire gondolsz, tedd félre a motivációidat, és ne mondj dolgokat csupán azért, hogy elérj valamilyen célt. Túl sok személyes szándékod és hamisításod van; mindig előre eltervezed, hogyan beszélsz, és azt fontolgatod: »Erről kellene beszélnem és nem arról, óvatosnak kell lennem, hogy mit mondok. Úgy fogalmazom meg, hogy az nekem kedvezzen, elfedje a hiányosságaimat és jó benyomást keltsen istenben«. Ez nem az indítékok rejtegetése? Mielőtt kinyitnád a szádat, elméd tele van fondorlatos gondolatokkal, többször is átfogalmazod, amit mondani akarsz, így amikor a szavak elhagyják a szádat, már nem olyan tiszták és a legkevésbé sem őszinték, továbbá magukban foglalják a saját indítékaidat és a Sátán cselszövéseit. Az őszinteség nem ilyen; ez azt jelenti, hogy baljós indítékokkal és rossz szándékokkal rendelkezel. Ráadásul, amikor beszélsz, mindig az emberek arckifejezéséből és a tekintetéből következtetsz: ha az arckifejezésük pozitív, akkor tovább beszélsz; ha nem, akkor magadban tartod és nem mondasz semmit; ha rossz szemmel néznek rád és úgy tűnik, mintha nem tetszene nekik, amit hallanak, akkor átgondolod és azt mondod magadban: »Nos, mondok valamit, ami érdekel téged, ami boldoggá tesz, ami tetszeni fog és amitől jóindulattal viseltetsz irántam«. Vajon ezt jelenti őszintének lenni? Ez nem az” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Második rész)). „Isten nem kedveli azokat az embereket, akik törleszkednek, hízelegnek, vagy szépen hangzó szavakat mondanak. Milyen embert kedvel hát Isten? Mit szeret Isten, hogyan lépjenek kapcsolatba és beszélgessenek Vele az emberek? Isten a becsületes embereket szereti, azokat, akik őszinték Vele. Nem kell figyelembe venned az Ő hangnemét és arckifejezését, illetve nem kell a kegyeibe férkőznöd; csak őszintének kell lenned, legyen őszinte szíved, olyan szív, amelyben nincs rejtegetés, álcázás vagy leplezés, és hagynod kell, hogy a külső megjelenésed megegyezzen a szíveddel” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Második rész)). Isten szavai teljesen világossá teszik a gyakorlás útját. Istennel és az emberekkel való kapcsolatodban is őszintének és becsületesnek kell lenned, nem lehetnek személyes indítékaid, el kell fogadnod, hogy Isten átvizsgál, és becsületes embernek kell lenned. Isten szavai az Úr Jézus Péterhez intézett kérdésére emlékeztettek: „Péter! Szerettél te Engem valaha?” Péter őszintén válaszolt: „Uram! Valamikor szerettem a mennyei Atyát, de elismerem, hogy Téged soha nem szerettelek.” Péter tiszta és becsületes volt. Nem gondolkodott azon, hogyan hízelegjen az Úr Jézusnak, hanem egyszerűen kimondta, amit gondolt. Péter szíve tiszta és nyílt volt, képes volt őszintének lenni az Úr Jézussal szemben, ezért elnyerte Isten jóváhagyását. Miután megértettem ezeket a dolgokat, tisztábban láttam a gyakorlás útját, és elkezdtem tudatosan gyakorolni, hogy becsületes ember legyek az életem során.

Egy nap egy összejövetel után a vezetőm megkért két csoportvezetőt és engem, hogy értékeljünk egy nővért. Egy kicsit ideges lettem, amikor ezt meghallottam, és ismét elkezdtem találgatni: „A vezetőm azt akarja, hogy értékeljük a nővért, szóval azt gondolja, hogy valami probléma van ezzel a nővérrel? Azért kérdez minket, mert próbára akarja tenni a tisztánlátásunkat? Legutóbb a vezető azt mondta, hogy ennek a két csoportvezetőnek jók a képességei, és hogy képezni akarja őket, tehát ha én nem látok bele olyan jól az emberekbe és a dolgokba, mint ők, vajon akkor is értékelni és képezni fognak engem a jövőben?” Ekkor döbbentem rá, hogy megint csalárdságba fogok keveredni, és megint a vezető gondolatait találgatom. Isten szavaira gondoltam: „Isten nem kedveli azokat az embereket, akik törleszkednek, hízelegnek, vagy szépen hangzó szavakat mondanak. Milyen embert kedvel hát Isten? Mit szeret Isten, hogyan lépjenek kapcsolatba és beszélgessenek Vele az emberek? Isten a becsületes embereket szereti, azokat, akik őszinték Vele. Nem kell figyelembe venned az Ő hangnemét és arckifejezését, illetve nem kell a kegyeibe férkőznöd; csak őszintének kell lenned, legyen őszinte szíved, olyan szív, amelyben nincs rejtegetés, álcázás vagy leplezés, és hagynod kell, hogy a külső megjelenésed megegyezzen a szíveddel” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Második rész)). Isten figyeli, hogy mit gondolok, és mit tervezek. Isten azt reméli, hogy becsületes leszek, és kimondom, amit valójában gondolok, anélkül hogy álcáznám és elrejteném magam, vagy ellentmondásba keverednék a belső gondolataimmal. Isten szavai szerint kellett gyakorolnom, és őszintének kellett lennem másokkal. Így tehát elmondtam a véleményem a vezetőnek. Amikor a végére értem, nagy nyugalom árasztott el, úgy éreztem, hogy megnyugvással tölt el, ha az őszinteséget gyakorlom, és ez egyben nagyon megnyugtatott, és biztonságérzettel töltött el. Ilyet soha nem tapasztaltam korábban. Így kellene viselkedniük az embereknek. Hála Istennek!