Jób 9:11 Elvonul fölöttem, de nem látom, elsuhan, de nem veszem észre.

Jób 23:8-9 De ha kelet felé megyek, nincsen ott, ha nyugat felé, nem veszem észre. Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul, ott sem láthatom.

Jób 42:2-6 Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál. Ki az, aki elrejti a tanácsot tudatlanul? Ezért szóltam olyasmiről, amit nem értettem; olyan dolgokról, amelyek túl csodálatosak a számomra, amelyeket nem ismertem. Hallgass meg, hadd beszéljek! – kértem. Én kérdezlek, Te meg oktass engem! – felelted erre. Eddig még csak hírből hallottam Rólad, de most saját szememmel láttalak. Ezért gyűlölöm magamat, s porban és hamuban térek meg.

Bár Isten nem tárta fel Magát Jóbnak, Jób hisz Isten szuverenitásában

Mi ezeknek a szavaknak a lényege? Rájött-e valamelyikőtök, hogy itt egy tényről van szó? Először is, honnan tudta Jób, hogy van Isten? Aztán honnan tudta, hogy az eget, a földet és minden dolgot Isten irányít? Van egy passzus, amely választ ad erre a két kérdésre: „Eddig még csak hírből hallottam Rólad, de most saját szememmel láttalak. Ezért gyűlölöm magamat, s porban és hamuban térek meg.” Ezekből a szavakból megtudjuk, hogy Jób nem a saját szemével látta Istent, hanem legendából értesült Istenről. Ilyen körülmények között kezdett el Isten követésének útján járni, ami után megerősítette Isten létezését az életében és mindenekben. Van itt egy tagadhatatlan tény – mi ez a tény? Annak ellenére, hogy Jób képes volt követni az istenfélelem és a rossz kerülésének útját, sosem látta Istent. Vajon ebben nem ugyanolyan volt, mint a mai emberek? Jób soha nem látta Istent, amiből az következik, hogy bár hallott Istenről, nem tudta, hogy Isten hol van, hogy Isten milyen, vagy hogy mit csinál. Ezek mind szubjektív tényezők; objektíven szólva, bár Jób követte Istent, Isten soha nem jelent meg neki, és soha nem beszélt hozzá. Ez tény, nem igaz? Bár Isten nem beszélt Jóbhoz, és nem adott neki semmilyen parancsot, Jób látta Isten létezését, látta szuverenitását minden dologban és a legendákban, amelyeken keresztül hallott Istenről, és ami után megkezdte istenfélő és a rosszat kerülő életét. Ez volt az eredete és a folyamata annak, ami alapján Jób követte Istent. De bármennyire is félte Istent és kerülte a rosszat, bármennyire is kitartott tisztessége mellett, Isten mégsem jelent meg neki. Olvassuk el ezt a passzust! Így szólt: „Elvonul fölöttem, de nem látom, elsuhan, de nem veszem észre” (Jób 9:11). Ezek a szavak azt mondják, hogy Jób talán érezte Istent maga körül, talán nem, de soha nem volt képes meglátni Istent. Volt olyan, amikor elképzelte, hogy Isten elhalad előtte, vagy cselekszik, vagy vezeti az embert, de soha nem ismerte. Isten akkor lepi meg az embert, amikor az nem számít rá; az ember nem tudja, mikor vagy hol lepi meg Isten, mert az ember nem látja Őt, így Isten rejtve van az ember elől.

Jób Istenbe vetett hitét nem ingatja meg az a tény, hogy Isten rejtve van előtte

A Szentírás következő passzusában Jób ezt mondja: „De ha kelet felé megyek, nincsen ott, ha nyugat felé, nem veszem észre. Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul, ott sem láthatom” (Jób 23:8-9). Ebből a beszámolóból megtudjuk, hogy Jób tapasztalatai szerint Isten mindvégig rejtve volt előtte; Isten nem jelent meg neki nyíltan, és nem is szólt hozzá nyíltan, de szíve mélyén Jób mégis biztos volt Isten létezésében. Mindig is hitte, hogy Isten talán előtte jár, vagy az ő oldalán cselekszik, és bár nem látja Istent, Isten mellette van, és mindent irányít vele kapcsolatban. Jób soha nem látta Istent, mégis képes volt hű maradni a hitéhez, amire más ember nem volt képes. Mások miért nem tudták ezt megtenni? Azért, mert Isten nem beszélt Jóbhoz, nem jelent meg neki, és ha Jób nem hitt volna igazán, akkor nem tudott volna továbbhaladni, és nem tudott volna kitartani az istenfélelem és a rossz kerülésének útján. Nem így van? Mit érzel, amikor azt olvasod, hogy Jób ezeket a szavakat mondta? Úgy érzed, hogy Jób tökéletessége és becsületessége, valamint Isten előtti igazsága valódi, és nem túlzás Isten részéről? Annak ellenére, hogy Isten ugyanúgy bánt Jóbbal, mint a többi emberrel, és nem jelent meg neki, illetve nem beszélt hozzá, Jób mégis kitartott tisztessége mellett, továbbra is hitt Isten szuverenitásában, továbbá abbéli félelmében, hogy megsérti Istent, gyakran mutatott be égőáldozatot és imádkozott Isten előtt. Abból, hogy Jób képes volt félni Istent anélkül, hogy látta volna Őt, láthatjuk, hogy mennyire szerette a pozitív dolgokat, és mennyire szilárd és valódi volt a hite. Nem tagadta Isten létezését azért, mert Isten el volt rejtve előle, és nem is veszítette el a hitét, s nem hagyta el Istent azért, mert soha nem látta Őt. Ehelyett Isten mindent irányító, rejtett munkája közepette felismerte Isten létezését, és megérezte Isten szuverenitását és hatalmát. Nem adta fel becsületességét azért, mert Isten rejtve volt, és nem hagyta el az istenfélelem és a rossz kerülésének útját sem amiatt, hogy Isten soha nem jelent meg neki. Jób soha nem kérte, hogy Isten nyíltan jelenjen meg neki, létezését bizonyítandó, mivel már látta Isten szuverenitását mindenek felett, és hitte, hogy elnyerte azokat az áldásokat és kegyelmeket, amelyeket mások nem kaptak meg. Bár Isten rejtve maradt előtte, Jób Istenbe vetett hite soha nem rendült meg. Így learatta azt, ami senki másnak nem volt: Isten jóváhagyását és áldását.

Jób áldja Isten nevét, és nem gondol áldásokra vagy katasztrófára

Van egy tény, amelyre a Szentírás Jóbról szóló történeteiben soha nem történik utalás, és ez a tény lesz ma a középpontban. Bár Jób soha nem látta Istent, és nem hallotta Isten szavait saját fülével, Istennek mégis volt helye Jób szívében. Mi volt Jób hozzáállása Istenhez? Ahogy korábban említettük: „áldott legyen Jahve neve”. Feltétel nélkül áldotta Isten nevét, a körülményektől függetlenül és különösebb ok nélkül. Látjuk, hogy Jób Istennek adta a szívét, engedte, hogy Isten irányítsa a szívét; minden, amit gondolt, minden, amit eldöntött és minden, amit a szívében tervezett, nyitott könyv volt Isten előtt, s nem volt elzárva Isten elől. Szíve nem szállt szembe Istennel, és soha nem kérte Istentől, hogy tegyen meg érte valamit, vagy adjon neki valamit, s nem táplált olyan túlzó vágyakat, hogy bármit is nyerhet abból, hogy imádja Istent. Jób nem alkudozott Istennel, és nem kért vagy követelt Istentől. Isten nevét az Ő nagy ereje és hatalma miatt dicsőítette, amellyel minden dolgot irányít, és ez nem függött attól, hogy áldást nyert-e, vagy katasztrófa sújtotta. Hitte, hogy függetlenül attól, hogy Isten megáldja az embereket, vagy katasztrófát zúdít rájuk, Isten ereje és hatalma nem változik, ezért az ember körülményeitől függetlenül Isten nevét dicsőíteni kell. Az, hogy Isten megáldja az embert, Isten szuverenitása miatt van, és amikor katasztrófa éri az embert, az is Isten szuverenitása miatt van. Isten ereje és hatalma uralkodik és rendez el mindent az emberrel kapcsolatban; az ember szeszélyes szerencséje Isten erejének és hatalmának megnyilvánulása, és függetlenül az ember nézőpontjától, Isten nevét dicsőíteni kell. Jób ezt tapasztalta meg és ezt ismerte meg élete évei során. Jób minden gondolata és cselekedete eljutott Isten fülébe, Isten elé került, és Isten fontosnak tartotta őket. Isten nagyra becsülte Jóbnak ezt a tudását, és nagy becsben tartotta Jóbot azért, mert ilyen szíve volt. Ez a szív mindig és mindenütt várta Isten parancsát, és függetlenül attól, hogy milyen időben vagy helyen történt, örömmel fogadta, bármi is történt vele. Jób nem követelt Istentől semmit. Magától azt követelte meg, hogy minden Istentől érkező rendelkezést várjon, fogadjon el, nézzen velük szembe és engedelmeskedjen nekik; Jób úgy vélte, hogy ez a kötelessége, és Isten pontosan ezt akarta. Jób soha nem látta Istent, és nem is hallotta, hogy szólt volna valamit, parancsokat vagy tanítást adott volna, vagy utasította volna valamire. A mai szavakkal élve, az, hogy képes volt ilyen tudással rendelkezni Istenről és ilyen hozzáállást tanúsítani, amikor Isten nem is adott neki megvilágosodást, útmutatást vagy gondoskodást az igazsággal kapcsolatban, értékes volt, és az, hogy ilyen dolgokat mutatott, elég volt Istennek, s dicsérte és nagyra becsülte tanúságtételét. Jób soha nem látta Istent, és soha nem hallotta, hogy Isten személyesen mondott volna neki tanításokat, de Isten számára az ő szíve és ő maga sokkal értékesebb volt, mint azok az emberek, akik Isten előtt csak alapos elméletekben tudtak beszélni, akik csak dicsekedni tudtak, és áldozatok felajánlásáról beszéltek, de akiknek soha nem volt igaz tudásuk Istenről, és soha nem félték igazán Istent. Jób szíve tiszta volt, nem rejtőzött el Isten elől, emberi mivolta őszinte és jószívű volt, továbbá szerette az igazságot és azt, ami pozitív. Csak egy ilyen szívvel és emberi mivolttal rendelkező ember volt képes követni Isten útját, félni Istent és kerülni a rosszat. Egy ilyen ember képes volt látni Isten szuverenitását, képes volt látni az Ő erejét és hatalmát, valamint képes volt engedelmeskedni az Ő szuverenitásának és intézkedéseinek. Csak egy ilyen ember tudta igazán dicsőíteni Isten nevét. Azért, mert nem azt nézte, hogy Isten megáldja-e őt, vagy katasztrófával sújtja-e, mivel tudta, hogy mindent Isten keze irányít, és hogy az ember számára az aggódás az ostobaság, a tudatlanság és az irracionalitás jele, valamint az Isten minden dolgok feletti szuverenitásában való kételkedés és az istenfélelem hiányának a jele. Jób tudása pontosan az volt, amit Isten akart. Jóbnak tehát nagyobb elméleti tudása volt Istenről, mint nektek? Mivel abban az időben Istennek kevés munkája és megnyilatkozása volt, nem volt könnyű szert tenni Isten ismeretére. Egy ilyen teljesítmény Jób részéről nem kis teljesítmény volt. Nem tapasztalta meg Isten munkáját, soha nem hallotta Istent beszélni, és nem látta Isten arcát sem. Az, hogy képes volt ilyen módon viszonyulni Istenhez, teljes mértékben emberi mivoltának és személyes törekvésének volt köszönhető, olyan emberi mivoltnak és törekvésnek, amellyel a mai emberek nem rendelkeznek. Ezért abban a korban Isten azt mondta: „Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember.” Abban a korban Isten már így értékelte őt, és ilyen következtetésre jutott. Ma mennyivel lenne ez igazabb?

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)