Miután az ember túljutott a gyermek- és serdülőkorán, és fokozatosan, elkerülhetetlenül eléri az érettséget, a következő lépés az, hogy teljesen megváljon ifjúságától, elbúcsúzzon a szüleitől, és önálló felnőttként nézzen szembe az előtte álló úttal. Ezen a ponton szembesülnie kell mindazokkal az emberekkel, eseményekkel és dolgokkal, amelyekkel egy felnőttnek szembe kell néznie, szembesülnie kell sorsa minden olyan részével, amely hamarosan megmutatkozik. Ez a harmadik fordulópont, amelyen egy embernek át kell haladnia.

1. A függetlenné válás után az ember elkezdi megtapasztalni a Teremtő szuverenitását

Ha az ember születése és felnőtté válása az életút „előkészítő szakasza”, amely lefekteti az ember életsorsának sarokkövét, akkor az ember függetlensége a sorsa nyitó monológja. Ha egy ember születése és felnőtté válása az életsorsára való felkészülés során felhalmozott vagyon, akkor az ember függetlensége az, amikor elkezdi elkölteni vagy gyarapítani ezt a vagyont. Amikor valaki elhagyja a szüleit és függetlenné válik, a társadalmi körülményeket, amelyekkel szembesül, valamint a számára elérhető munka és karrier fajtáját a sors határozza meg, és semmi köze a szüleihez. Vannak, akik jó szakot választanak a főiskolán, és a diploma megszerzése után kielégítő munkát találnak, amivel életútjuk első diadalmas lépését teszik meg. Vannak, akik sokféle készséget tanulnak meg és sajátítanak el tökéletesen, mégsem találnak megfelelő munkát, vagy soha nem találják meg a helyüket, nemhogy karriert csinálnának; életútjuk kezdetén minden lépésnél csalódnak, gondok gyötrik őket, kilátásaik sötétek, életük bizonytalan. Vannak, akik szorgalmasan tanulnak, mégis pont lecsúsznak minden esélyről, hogy felsőfokú végzettséget szerezzenek; úgy tűnik, az a sorsuk, hogy soha ne érjenek el sikereket, mivel életútjuk legelső törekvése a semmibe veszett. Mivel nem tudják, hogy az előttük álló út sima vagy rögös, először érzik meg, hogy az emberi sors mennyire változékony, ezért várakozással és rettegéssel tekintenek az életre. Vannak, akik annak ellenére, hogy nem túl képzettek, könyveket írnak és hírnevet szereznek; vannak, akik, bár szinte teljesen analfabéták, sok pénzt keresnek az üzleti életben, ezáltal képesek eltartani magukat... Milyen foglalkozást választ valaki, hogyan keresi meg a kenyerét: vajon van az embereknek bármilyen ráhatásuk arra, hogy ezekben a dolgokban jó vagy rossz döntést hoznak? Összhangban vannak ezek a dolgok az emberek vágyaival és döntéseivel? A legtöbb embernek a következő kívánságai vannak: kevesebbet dolgozni és többet keresni, nem a napon és esőben gürcölni, jól öltözködni, mindenhol ragyogni és tündökölni, mások fölé tornyosulni és megbecsülést szerezni felmenőiknek. Az emberek a tökéletességben reménykednek, de amikor megteszik első lépéseiket életútjukon, fokozatosan rájönnek, hogy mennyire tökéletlen az emberi sors, és először fogják fel igazán, hogy bár az ember merész terveket szőhet a jövőjével kapcsolatban és vakmerő fantáziákat dédelgethet, senkinek sincs meg a képessége vagy a hatalma, hogy megvalósítsa saját álmait, és senki sincs abban a helyzetben, hogy irányítsa saját jövőjét. Mindig lesz némi távolság az ember álmai és a valóság között, amellyel szembe kell néznie; a dolgok soha nem olyanok, mint amilyennek az ember szeretné, és az ilyen valósággal szembesülve az emberek soha nem lehetnek elégedettek vagy boldogok. Vannak, akik minden elképzelhető határig elmennek, nagy erőfeszítéseket tesznek és nagy áldozatokat hoznak a megélhetésük és jövőjük érdekében, hogy megpróbálják megváltoztatni saját sorsukat. De végül, még ha saját kemény munkájukkal meg is tudják valósítani álmaikat és vágyaikat, a sorsukon soha nem tudnak változtatni, és bármennyire is kitartóan próbálkoznak, soha nem tudják túlszárnyalni azt, amit a sors kijelölt számukra. Függetlenül a képességekben, az intelligenciában és az akaraterőben mutatkozó különbségektől, az emberek mind egyenlők a sors előtt, amely nem tesz különbséget nagyok és kicsik, magasak és alacsonyak, magasztosak és középszerűek között. Azt, hogy ki milyen foglalkozást űz, miből él és mekkora vagyont halmoz fel az életben, nem a szülei, a tehetsége, az erőfeszítései vagy az ambíciói döntik el, hanem a Teremtő határozza meg előre.

2. A szülők elhagyása és saját szerepünk eljátszásának megkezdése élesben az élet színházában

Amikor az ember eléri az érettséget, képes elhagyni a szüleit és a saját útját járni, és ekkor kezdi el igazán saját szerepét játszani, a köd felszáll, és fokozatosan világossá válik az életfeladata. Névlegesen az ember még mindig szorosan kötődik a szüleihez, de mivel a küldetésének és az életben betöltött szerepének semmi köze az anyjához és az apjához, lényegében ez a bensőséges kötelék elszakad, amint az ember fokozatosan függetlenné válik. Biológiai szempontból az emberek nem tehetnek róla, hogy tudat alatt még mindig függnek a szüleiktől, de objektív tekintetben, ha már teljesen felnőttek, akkor teljesen különálló életet élnek a szüleiktől, és az általuk vállalt szerepeket önállóan töltik be. A világra hozatalon és a gyermeknevelésen kívül a szülők felelőssége a gyermekeik életében csupán annyi, hogy formális környezetet biztosítanak számukra, amelyben felnőhetnek, mert a Teremtő eleve elrendelésén kívül semmi másnak nincs befolyása az ember sorsára. Senki sem tudja befolyásolni, hogy milyen jövője lesz valakinek; ez már jó előre el van döntve, és az ember sorsát még a szülei sem változtathatják meg. Ami a sorsot illeti, mindenki független, és mindenkinek megvan a saját sorsa. Tehát senkinek a szülei nem tudják meggátolni a sorsát az életben, vagy a legkisebb befolyást gyakorolni arra, hogy milyen szerepet játszik az életben. Azt mondhatnánk, hogy a család, amelybe az ember sorsa beleszületni, és a környezet, amelyben felnő, nem több, mint az életfeladat teljesítésének előfeltétele. Ezek semmilyen módon nem határozzák meg egy ember sorsát az életben, vagy azt, hogy az illető milyen végzet keretében teljesíti küldetését. Így tehát senkinek a szülei nem segíthetnek abban, hogy az életének küldetését teljesítse, és hasonlóképpen, a rokonok sem segíthetnek abban, hogy az illető magára vegye az életben betöltött szerepét. Azt, hogy valaki hogyan teljesíti küldetését, és milyen életkörnyezetben tölti be a szerepét, teljes mértékben az életsorsa határozza meg. Más szóval, semmilyen más objektív körülmény nem befolyásolhatja az ember küldetését, amelyet a Teremtő előre elrendelt. Minden ember abban az adott környezetben válik éretté, amelyben felnő; majd fokozatosan, lépésről lépésre elindul a saját életútján, és beteljesíti a Teremtő által számára eltervezett sorsot. Természetes módon, önkéntelenül belépnek az emberiség hatalmas tengerébe, és elfoglalják saját helyüket az életben, ahol teremtett lényként elkezdik teljesíteni kötelességeiket a Teremtő eleve elrendelése és az Ő szuverenitása miatt.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.)