Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Azok, akik Isten ítélő és fenyítő munkája során az utolsó napokban – vagyis a megtisztítás végső munkája során – képesek szilárdan kitartani, lesznek azok, akik Isten mellett végső nyugalomra térnek; mint ilyenek, mindazok, akik nyugalomra térnek, megszabadulnak majd a Sátán befolyásától, és elnyeri őket Isten, miután átmentek az Ő végső tisztító munkáján. Ezek az emberek, akiket Isten végül majd elnyer, térnek végső nyugalomra. Isten fenyítő és ítélő munkájának célja lényegében az emberiség megtisztítása a végső megnyugvás érdekében; e tisztítás nélkül az emberiség egyetlen tagját sem lehetne fajtája szerint különböző kategóriákba sorolni, és nem tudna nyugalomra térni. Ez a munka az emberiség egyetlen útja ahhoz, hogy nyugalomra térjen. Csak Isten tisztító munkája fogja megtisztítani az embereket igaztalanságuktól, és csak az Ő fenyítő és ítélő munkája fogja felszínre hozni az emberiség engedetlen elemeit, ezáltal különválasztva azokat, akik megszabadíthatók, azoktól, akik nem, és azokat, akik megmaradnak, azoktól, akik nem. Amikor ez a munka véget ér, azok az emberek, akik maradhatnak, mind megtisztíttatnak, és az emberi mivolt egy magasabb állapotába lépnek, amelyben egy csodálatosabb második emberi életet élveznek majd a földön; más szóval, megkezdik emberi pihenésük napját, és együtt élnek Istennel. Miután megfenyítették és megítélték azokat, akik nem maradhatnak, igazi arcuk teljesen lelepleződik, majd ezt követően mindannyian elpusztulnak, és a Sátánhoz hasonlóan többé nem élhetnek túl a földön. A jövő emberiségében többé nem lesznek ilyen típusú emberek; az ilyen emberek nem alkalmasak arra, hogy belépjenek a végső nyugalom földjére, és arra sem alkalmasak, hogy részt vegyenek a nyugalom napján, amelyen Isten és az emberiség osztozni fog, mivel ők a büntetés célpontjai, és gonosz, igaztalan emberek. Egyszer már megváltották őket, és ők is megítéltettek és megfenyíttettek; valaha ők is szolgálatot tettek Istennek. Amikor azonban eljön az utolsó nap, gonoszságuk miatt, valamint engedetlenségük és megváltásra való képtelenségük következtében mégis kivetik és elpusztítják őket; soha többé nem fognak a jövő világában életre kelni, és nem fognak többé a jövő emberisége között élni. Akár a halottak szellemei, akár még hús-vér testben élő emberek, minden gonosztevő és mindazok, akik nem szabadultak meg, pusztulásra jut, amint a szentek az emberiség között nyugalomra térnek. Ami ezeket a gonosztevő szellemeket és embereket illeti, vagy az igaz emberek lelkét és azokat, akik igazat cselekszenek, függetlenül attól, hogy melyik korszakban vannak, mindazok, akik gonoszságot követnek el, végül elpusztulnak, és mindazok, akik igazak, túlélnek majd. Az, hogy egy ember vagy egy lélek elnyeri-e az üdvösséget, nem teljesen a végső korszak munkája alapján dől el, inkább az határozza meg, hogy ellenállt-e vagy engedetlen volt-e Isten iránt vagy sem. Azok az emberek, akik az előző korszakban gonoszságot követtek el, és nem tudták elérni az üdvösséget, kétségtelenül büntetés célpontjai lesznek, és azok, akik a jelen korszakban gonoszságot követnek el, és nem menthetők meg, bizonyosan szintén büntetés célpontjai lesznek. Az embereket a jó és a rossz alapján csoportosítják, nem pedig aszerint, hogy melyik korszakban élnek. Miután így besorolták őket, nem kapnak azonnal büntetést vagy jutalmat, hanem Isten csak azután fogja elvégezni a gonosz büntetését és a jó jutalmazását, miután befejezte a hódító munkáját az utolsó napokban. Valójában azóta választja szét az embereket jóra és rosszra, amióta az emberiség üdvözítésének munkájához hozzákezdett. Éppen az a helyzet, hogy az igazakat csak azután fogja megjutalmazni, a gonoszokat pedig megbüntetni, miután munkája véget ért; nem arról van szó, hogy munkája befejeztével csoportokba válogatja őket, és utána azonnal nekilát a gonosz megbüntetésének és a jó jutalmazásának. E feladatot inkább csak akkor fogja elvégezni, amikor az Ő munkája teljesen befejeződött. Isten végső munkája, a gonosz megbüntetése és a jó jutalmazása mögött álló teljes cél az, hogy minden embert alaposan megtisztítson, hogy egy tisztán szent emberiséget juttathasson el az örök nyugalomba. Az Ő munkájának e szakasza a leglényegesebb; ez a végső szakasza az Ő egész irányítási munkájának.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt tér majd nyugalomra)

Most van az az idő, amikor minden egyes ember számára meghatározom a véget, nem pedig az a szakasz, amelyben elkezdtem munkálni az embert. Egyenként feljegyzem a könyvembe minden egyes ember szavait és tetteit, az utat, amelyen Engem követtek, a bennük rejlő tulajdonságokat, és azt, hogy végül hogyan viselkedtek. Ily módon, függetlenül attól, hogy milyen emberről van szó, senki sem kerülheti el a kezemet, és mindenki a saját fajtájával lesz, ahogyan Én kijelölöm. Nem az életkor, a rang, vagy a szenvedés mértéke alapján döntöm el, hogy kinek milyen rendeltetési helye van, és legkevésbé sem az alapján, hogy az illető mennyire késztet szánalomra, hanem aszerint, hogy birtokában van-e az igazságnak. Nincs más választás, csak ez. Meg kell értenetek, hogy mindazok, akik nem követik Isten akaratát, szintén bűnhődni fognak. Ez egy megváltoztathatatlan tény. Tehát azok, akik büntetésben részesülnek, Isten igazságossága miatt kapják a büntetést, megtorlásként számos gonoszságuk miatt.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Készíts elegendő jócselekedetet rendeltetési helyedhez)

Mielőtt az emberiség nyugalomra térne, azt, hogy az egyes emberfajták büntetést vagy jutalmat kapnak-e, az határozza meg, hogy keresték-e az igazságot, ismerik-e Istent, és képesek-e alávetni magukat a látható Istennek. Azok, akik a látható Isten szolgálatában álltak, de mégsem ismerik Őt, és nem is engedelmeskednek Neki, nélkülözik az igazságot. Az ilyen emberek gonosztevők, és a gonosztevők kétségtelenül büntetés tárgyai lesznek; sőt, gonosz magatartásuknak megfelelően bűnhődnek majd. Isten azért van, hogy az emberek higgyenek Benne, és méltó is az engedelmességükre. Azok, akik csak a homályos és láthatatlan Istenben hisznek, olyan emberek, akik nem hisznek Istenben, és nem képesek alávetni magukat Istennek. Ha ezeknek az embereknek még mindig nem sikerül hinniük a látható Istenben, mire az Ő hódító munkája befejeződik, és továbbra is engedetlenek maradnak és ellenállnak a testben látható Istennek, akkor ezek a „homályoskodók” kétségtelenül pusztítás tárgyai lesznek. Pontosan úgy van, mint ahogyan néhányan közületek – bárki, aki szóban elismeri a megtestesült Istent, de nem tudja gyakorolni a megtestesült Istennek való alávetettség igazságát – végső soron kiűzetnek és elpusztulnak. Sőt, bárki, aki szóban elismeri a látható Istent, és az Általa kifejezett igazságot eszi és issza, miközben a homályos és láthatatlan Istent is keresi, biztosan a pusztulás tárgya lesz. Ezek közül az emberek közül senki sem tud megmaradni a nyugalom idejéig, amely Isten munkájának befejezése után jön el, és egyetlen ilyen emberhez hasonló egyén sem maradhat meg az említett nyugalom idején. A démoni emberek azok, akik nem gyakorolják az igazságot; lényegük az Istennel szembeni ellenállás és engedetlenség, és a legcsekélyebb szándékuk sincs arra, hogy alávessék magukat Neki. Az ilyen emberek mind a pusztuláséi lesznek. Az, hogy benned megvan-e az igazság, és hogy ellenállsz-e Istennek, a te lényegeden múlik, nem pedig a külsődön, vagy azon, ahogyan esetleg alkalomadtán beszélsz vagy viselkedsz. Azt, hogy egy egyén elpusztul-e vagy sem, a lényege határozza meg; ezt a viselkedése és az igazságra való törekvése által feltárt lényeg alapján döntik el. Azok között az emberek között, akik abban hasonlítanak egymáshoz, hogy munkát végeznek, és akik hasonló mennyiségű munkát végeznek, azok, akiknek az emberi lényege jó és akik az igazságot birtokolják, azok az emberek, akiknek megengedik, hogy fennmaradjanak, míg azok, akiknek az emberi lényege gonosz és akik nem engedelmeskednek a látható Istennek, azok, akik a pusztulás tárgyai lesznek. Istennek az emberiség rendeltetési helyével kapcsolatos minden munkája vagy szava az egyes egyének lényegének megfelelően fog foglalkozni az emberekkel; a legkisebb hiba sem fordul elő, és egyetlen tévedés sem történik. Csak amikor az emberek végeznek munkát, akkor keverednek bele emberi érzelmek vagy értelmezések. Az Isten által végzett munka a legmegfelelőbb; Ő egyáltalán nem tesz hamis állításokat egyetlen teremtményről sem. Jelenleg sokan vannak, akik nem képesek felfogni az emberiség jövőbeli rendeltetését, és akik nem hisznek az Általam kimondott szavaknak. Mindazok, akik nem hisznek, csakúgy, mint azok, akik nem gyakorolják az igazságot, démonok!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt tér majd nyugalomra)

Isten utolsó napokbeli munkájában, Ő az emberek kimenetelét a megnyilvánulásaik alapján határozza meg. Tudjátok, mire utal itt a „megnyilvánulások” szó? Azt gondolhatjátok, hogy a megnyilvánulások a romlott beállítottságokra utalnak, melyeket az emberek felfednek, miközben dolgokat tesznek, de ez valójában nem ezt jelenti. A megnyilvánulások itt arra utalnak, hogy vajon képes vagy-e gyakorolni az igazságot vagy sem; vajon képes vagy-e hűséges lenni, miközben teljesíted kötelességedet, vagy sem; a nézőpontodat az Istenben való hitben, a hozzáállásodat Isten felé, az eltökéltségedet, hogy nehézségeket szenvedj el, a hozzáállásodat az ítélet és fenyítés elfogadásához, valamint ahhoz, hogy foglalkozzanak veled és megmetszenek; a számos súlyos vétket, amelyeket elkövettél; és a mértéket, amennyire végül eléred a bűnbánatot és az átalakulást. Mindezek együttvéve képzik a megnyilvánulásaidat. A megnyilvánulások itt nem arra utalnak, hány romlott beállítottságot fedtél fel vagy hány rossz dolgot tettél, hanem arra, hány eredményt értél el és hány valódi változáson mentél keresztül az Istenben való hitedben. Ha az emberek kimenetelét az határozná meg, mennyi romlottságot fedett fel a természetük, senki sem tudná elnyerni az üdvösséget, mert az emberi lények mind mélyen romlottak, mindannyiuknak sátáni természete van és mindannyian ellenállnak Istennek. Isten meg akarja menteni azokat az embereket, akik el tudják fogadni az igazságot és alá tudják vetni magukat az Ő munkájának. Nem számít, mennyi romlottságot fednek fel, amíg végül el tudják fogadni az igazságot, valódi bűnbánatot érnek el és valódi változáson mennek keresztül, ők olyan emberek, akiket Isten megmentett. Egyesek nem látnak át ezen és azt gondolják, bárki, aki vezetőként szolgál, többet fog felfedni romlott beállítottságaiból, és bárki, aki több romlott beállítottságot fed fel, egyértelműen ki lesz rekesztve és nem lesz képes túlélni. Helyes ez a nézőpont? Bár a vezetők több romlottságot fednek fel, ha ők olyan emberek, akik az igazságra törekszenek, akkor ők alkalmasak arra, hogy megtapasztalják Isten ítéletét és fenyítését, ráléphetnek arra az útra, hogy megmentsék és tökéletessé tegyék őket, és végül képesek lesznek gyönyörű bizonyságot tenni Istennek. Ezek azok az emberek, akik valóban megváltoztak. Ha az emberek kimenetelét annak alapján határoznák meg, hogy mennyi tárult fel a romlott beállítottságukból, akkor minél tovább szolgálnának vezetőként és dolgozóként, annál gyorsabban lepleződnének le. Ha ez így lenne, ki merne vezető vagy dolgozó lenni? Ki tudná elérni azt a pontot, hogy Isten használja és tökéletessé tegye? Nem túlságosan abszurd ez a szempont? Isten főként azt nézi, hogy az emberek el tudják-e fogadni és gyakorolni tudják-e az igazságot, hogy meg tudnak-e állni szilárdan a bizonyságtételükben és hogy valóban megváltoztak-e. Ha az embereknek valódi bizonyságtétele van és valódi változáson mentek keresztül, ők olyan emberek, akiket Isten dicsér. Úgy tűnik, egyesek a felszínen kis romlottságot fednek fel, de nincs valódi tapasztalaton alapuló bizonyságtételük, nem változtak meg igazán és Isten nem dicséri őket.

Isten egy ember kimenetelét a megnyilvánulásai és a lényege alapján határozza meg. A megnyilvánulások itt arra utalnak, hogy valaki hűséges-e Istenhez, van-e benne Őiránta szeretet, gyakorolja-e az igazságot és hogy milyen mértékben változott meg a beállítottsága. Ezekre a megnyilvánulásokra, és az emberek lényegére alapozva határozza meg Isten egy ember kimenetelét, nem pedig arra, hogy mennyire fedi fel a romlott beállítottságát. Ha azt gondolod, Isten annak alapján határozza meg valaki kimenetelét, hogy mennyi romlottságot mutat, félreértelmezted az Ő szándékait. Valójában az embereknek ugyanaz a romlott lényege van, csak abban van különbség, hogy jó-e vagy rossz az emberi mivoltuk és hogy el tudják-e fogadni az igazságot, vagy sem. Nem számít, mennyire fedi fel valaki a romlott beállítottságát, Isten a legjobban tudja, mi rejlik a szíve mélyén; nem kell elrejtened. Isten kutatja az emberek szívét és elméjét. Függetlenül attól, hogy ez olyan dolog-e, amelyet mások előtt vagy háta mögött teszel, vagy mit akarsz tenni a szívedben, Isten színe előtt minden feltárul. Hogy ne lehetne Isten tudatában annak, amit az emberek titokban tesznek? Ez nem önáltatás? Az igazság az, hogy nem számít, mennyire megtévesztő is valakinek a természete, nem számít, mennyit hazudik, nem számít, mennyire ügyes az álcázásban és a megtévesztésben, Isten mindezt úgy ismeri, mint a tenyerét. Isten ilyen jól ismeri a vezetőket és a dolgozókat is, hát nem ismeri hétköznapi követőit ugyanolyan jól? Egyesek azt gondolják, „Bárki, aki vezet, ostoba és tudatlan, és saját pusztulását idézi elő, mert a vezetőként való viselkedés elkerülhetetlenül ráveszi az embereket, hogy felfedjék a romlottságot Isten előtt, ha nem végeznék ezt a munkát?” Micsoda abszurd elképzelés! Ha nem viselkedsz vezetőként, nem fedsz fel romlottságot? Vezetőnek lenni nem azt jelenti, még ha kevesebb romlottságot mutatsz is, hogy elnyerted az üdvösséget? Eszerint az érv szerint, mindazok, akik nem szolgálnak vezetőkként, azok, akik túlélhetnek és akiket megmenthetnek? Nem túl nevetséges ez a kijelentés? Az emberek, akik vezetőkként szolgálnak, Isten választott népét vezetik, hogy egyék és igyák Isten szavát és megtapasztalják Isten munkáját. Ez a követelmény és mérce magas, tehát elkerülhetetlen, hogy a vezetők felfedjenek néhány romlott állapotot, mikor először elkezdik a képzést. Ez normális és Isten nem ítéli ezt el. Isten nemcsak, hogy nem ítéli el, de meg is világosítja, megvilágítja és vezeti ezeket az embereket, és plusz terheket tesz rájuk. Amíg alá tudják vetni magukat Isten vezetésének és munkájának, gyorsabban fognak előrehaladni az életben, mint a hétköznapi emberek. Ha olyan emberek, akik törekednek az igazságra, az ráléphetnek az útra, amelyen Isten tökéletessé teszi őket. Isten ezt áldja meg a leginkább. Egyesek nem látják ezt és elferdítik a tényeket. Az emberi megértés szerint nem számít mennyit változik egy vezető, Isten nem törődik ezzel; Ő csak azt nézi, mennyi romlottságot fednek fel a vezetők és a munkások és csak ennek alapján ítéli el őket. És azokat, akik nem vezetők és munkások, mert kis romlottságot fednek fel, még ha nem is változnak, Isten nem fogja elítélni. Ez nem abszurd? Ez nem Isten káromlása? Ha ilyen komolyan ellenállsz Istennek a szívedben, meg lehet menteni téged? Nem lehet megmenteni téged. Isten az emberek kimenetelét leginkább annak alapján határozza meg, hogy birtokukban van-e az igazság és a valódi bizonyság, és ez leginkább attól függ, hogy olyan emberek-e, akik törekednek az igazságra. Ha valóban törekednek az igazságra és valóban megbánják bűneiket, miután megítélték és megfenyítették őket, amiért vétket követtek el, akkor, ha nem mondanak olyan szavakat és tesznek olyan dolgokat, amelyek káromolják Istent, bizonyosan képesek lesznek elnyerni az üdvösséget. Képzeteitek szerint minden hétköznapi hívő, aki a végsőkig követi Istent, elérheti az üdvösséget, azokat pedig, akik vezetőként szolgálnak, mind ki kell vetni. Ha megkérnének titeket, hogy legyetek vezetők, azt gondolnátok, nem lenne rendben nem megtenni, de ha vezetőként kellene szolgálnotok, önkéntelenül romlottságot fednétek fel, és az épp olyan lenne, mintha a nyaktiló alá küldenétek magatokat. Nem a félreértéseitek Istenről okozzák-e mindezt? Ha az emberek kimenetelét a romlottság alapján határoznák meg, amelyet felfednek, senkit sem lehetne megmenteni. Ebben az esetben mi értelme lenne Istennek a megváltás munkáját végezni? Ha valóban így lenne, hol lenne Isten igazsága? Az emberiség képtelen lenne meglátni Isten igaz természetét. Tehát mindannyian félreértettétek Isten szándékait, ami azt mutatja, hogy nincs valódi tudásotok Istenről.

(Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

A mérce, amely szerint az emberek megítélik a többi embert, a viselkedésükön alapul; akiknek a viselkedése jó, azok igazak, míg akiknek a viselkedése visszataszító, azok gonoszak. A mérce, amely szerint Isten megítéli az embereket, azon alapul, hogy a lényegük aláveti-e magát Neki vagy sem; aki aláveti magát Istennek, az igaz ember, míg aki nem, az ellenség és gonosz ember, függetlenül attól, hogy ennek az embernek a viselkedése jó vagy rossz, és függetlenül attól, hogy a beszéde helyes vagy helytelen. Vannak, akik jó tettekkel szeretnének jó rendeltetési helyet elérni a jövőben, és vannak, akik szép szavakkal szeretnének jó rendeltetési helyet elérni. Mindenki tévesen azt hiszi, hogy Isten az emberek viselkedésének megfigyelése vagy beszédük meghallgatása után határozza meg az emberek sorsát; sokan ezért ezt akarják kihasználni, hogy becsapják Istent, hogy egy pillanatnyi kegyben részesítse őket. A jövőben azok az emberek, akik a nyugalom állapotában maradnak fenn, mindannyian kiállják majd a nyomorúság napját, és tanúságot is tesznek Isten mellett; mindannyian olyan emberek lesznek, akik teljesítették kötelességeiket, és akik tudatosan alávetették magukat Istennek. Azoknak, akik csupán a szolgálat lehetőségét akarják kihasználni azzal a szándékkal, hogy elkerüljék az igazság gyakorlását, nem lesz lehetőségük fennmaradni. Istennek megfelelő mércéi vannak minden ember kimenetelének elrendezésére; Ő nem egyszerűen az egyén szavai és viselkedése szerint hozza meg ezeket a döntéseket, és nem is az alapján, hogy valaki hogyan viselkedik egy adott időszakban. Egyáltalán nem lesz elnéző valakinek a gonosz viselkedésével szemben az Őneki korábban végzett szolgálata miatt, és nem fog megkímélni valakit a haláltól sem az Istenért tett egyszeri áldozathozatala miatt. Senki sem kerülheti el a gonoszságáért járó megtorlást, és senki sem palástolhatja gonosz viselkedését, hogy ezáltal elkerülje a pusztulás kínjait. Ha az emberek valóban teljesíteni tudják saját kötelességüket, az azt jelenti, hogy örökké hűségesek Istenhez, és nem keresik a jutalmat, függetlenül attól, hogy áldást kapnak-e vagy szerencsétlenség éri őket. Ha az emberek hűségesek Istenhez, amikor látják az áldásokat, de elveszítik hűségüket, amikor nem látnak áldásokat, és ha végül még mindig képtelenek tanúságot tenni Isten mellett vagy teljesíteni a rájuk háruló kötelességeket, akkor továbbra is a pusztítás tárgyai lesznek, annak ellenére, hogy korábban egyszer már hűséggel szolgálták Istent. Röviden, a gonosz emberek nem élhetnek az örökkévalóságon keresztül, és nem is térhetnek nyugalomra; csak az igazak a nyugalom urai.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt tér majd nyugalomra)

Azt, hogy valaki áldásban részesül-e vagy szerencsétlenséget szenved, saját lényege határozza meg, nem pedig valamiféle közös lényeg, amelyen esetleg másokkal osztozik. Az ilyen mondásnak vagy szabálynak egyszerűen nincs helye a királyságban. Ha valaki végül képes életben maradni, az azért van, mert eleget tett Isten elvárásainak, ha pedig végül nem tud fennmaradni a megnyugvás idejéig, az azért van, mert engedetlen volt Istennel szemben, és nem tett eleget Isten elvárásainak. Mindenkinek megvan a megfelelő rendeltetési helye. Ezeket a rendeltetési helyeket az egyes emberek lényege határozza meg, és egyáltalán semmi közük sincs más emberekhez. Egy gyermek gonosz viselkedését nem lehet átruházni a szüleire, sem egy gyermek igazságosságában nem osztozhatnak a szülei. Egy szülő gonosz viselkedése nem vihető át a gyermekeire, és a szülő igazságossága sem osztható meg a gyermekeivel. Mindenki viseli a saját bűneit, és mindenki élvezi a maga áldásait. Senki sem helyettesítheti a másik embert; ez az igazságosság. Az ember szemszögéből nézve, ha a szülők áldásban részesülnek, akkor a gyermekeiknek is képesnek kell lenniük erre, és ha a gyermekek rosszat követnek el, akkor a szüleiknek kell vezekelniük ezekért a bűnökért. Ez egy emberi nézőpont és a dolgok intézésének emberi módja; ez nem Isten nézőpontja. Mindenki sorsát a viselkedéséből fakadó lényege határozza meg, és ez mindig megfelelően meghatározott. Senki sem viselheti más bűneit; még inkább, senki sem kaphat büntetést más helyett. Ez egyértelmű. Egy szülőnek a gyermekei iránt érzett odaadó gondoskodása nem jelenti azt, hogy a gyermekei helyett is végezhet igaz tetteket, és a gyermek szülei iránti kötelességtudó odaadása sem jelenti azt, hogy a szülei helyett is cselekedhet igaz tetteket. Ezt jelentik valójában a következő szavak: „Akkor ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik, két asszony őröl a kézimalommal, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik.” Az emberek nem vezethetik megnyugvásra gonosztevő gyermekeiket az irántuk érzett mélységes szeretetük alapján, és senki sem vezetheti megnyugvásra feleségét (vagy férjét) saját igaz magatartása alapján. Ez egy törvényszerű szabály; ez alól senki sem lehet kivétel. Végső soron az igazságot cselekvők az igazságot cselekvők, a gonosztevők pedig a gonosztevők. Az igazak végül életben maradhatnak, míg a gonosztevők elpusztíttatnak. A szentek szentek; ők nem mocskosak. A mocskosak mocskosak, és egy részük sem szent. Azok az emberek, akiket el fognak pusztítani, mind a gonoszok, és azok, akik életben maradnak, mind az igazak – még akkor is, ha a gonoszok gyermekei igaz tetteket követnek el, és még akkor is, ha az igazak szülei gonosz tetteket követnek el. Nincs kapcsolat egy hívő férj és egy hitetlen feleség között, és nincs kapcsolat hívő gyermekek és hitetlen szülők között; ez a kétféle ember teljesen összeegyeztethetetlen. Mielőtt az ember nyugalomra térne, vannak testi rokonai, de ha egyszer belépett a nyugalomba, akkor már nem lesz semmilyen testi rokona, akiről beszélhetnénk. Azok, akik teljesítik a kötelességüket, ellenségei azoknak, akik nem teljesítik; azok, akik szeretik Istent, és azok, akik gyűlölik Őt, ellentétben állnak egymással. Azok, akik majd nyugalomra térnek, és azok, akiket majd elpusztítanak, két összeférhetetlen típusú teremtmény. Azok a teremtmények, amelyek teljesítik kötelességeiket, képesek lesznek a túlélésre, míg azok, amelyek nem teljesítik kötelességeiket, a pusztulás tárgyává válnak; mi több, ez az örökkévalóságon át fog tartani.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt tér majd nyugalomra)

Megértetted-e már, hogy mi az ítélet és mi az igazság? Ha igen, akkor arra biztatlak, hogy engedelmesen vesd alá magad az ítéletnek, különben soha nem lesz lehetőséged arra, hogy Isten megdicsérjen, vagy hogy bevezessen az Ő országába. Akik csak elfogadják az ítéletet, de soha nem tudnak megtisztulni, vagyis akik az ítélet munkája közepette menekülnek, azokat Isten mindörökké gyűlölni fogja és elutasítja. Az ő bűneik sokkal számosabbak és súlyosabbak, mint a farizeusokéi, mert elárulták Istent, és lázadnak Isten ellen. Az ilyen emberek, akik még a szolgálatra sem méltóak, súlyosabb büntetésben részesülnek, olyan büntetésben, amely ráadásul örökkévaló. Isten nem fog kímélni egyetlen árulót sem, aki egyszer szavakkal hűséget mutatott, de aztán elárulta Őt. Az ilyen emberek a szellem, a lélek és a test büntetésén keresztül kapnak megtorlást. Hát nem pontosan ez Isten igazságos természetének megnyilatkozása? Nem ez-e Isten célja az ember megítélésével és leleplezésével? Isten mindazokat, akik az ítélet idején mindenféle gonosz cselekedetet hajtanak végre, gonosz szellemekkel fertőzött helyre küldi, és hagyja, hogy ezek a gonosz szellemek tetszésük szerint elpusztítsák hús-vér testüket, és ezen embereknek a teste hullabűzt áraszt. Ez az ő méltó megtorlásuk. Isten felírja történetük könyvébe e hűtlen hamis hívők, hamis apostolok és hamis munkások minden egyes bűnét; aztán amikor eljön az ideje, a tisztátalan szellemek közé veti őket, és hagyja, hogy e tisztátalan szellemek tetszés szerint beszennyezzék az egész testüket, hogy soha többé ne szülessenek újjá, és soha többé ne lássák a fényt. Azokat a képmutatókat, akik egy ideig szolgálatot teljesítenek, de képtelenek a végsőkig hűségesek maradni, Isten a gonoszok közé sorolja, hogy így a gonoszokkal társuljanak, és rendetlen csőcselékük részévé váljanak; végül Isten megsemmisíti őket. Isten félredobja és nem vesz tudomást azokról, akik soha nem voltak hűségesek Krisztushoz, és soha semmit nem adtak hozzá az erejükből, és a korszak változásakor mindannyiukat megsemmisíti. Többé nem létezhetnek a földön, még kevésbé nyernek bebocsátást Isten országába. Azok, akik soha nem voltak őszinték Istenhez, hanem a körülmények kényszere által felületesen foglalkoznak Vele, azok közé sorolódnak, akik az Ő népét szolgálják. Az ilyen embereknek csak kis része marad életben, míg a többség elpusztul azokkal együtt, akik nem megfelelő színvonalú szolgálatot teljesítenek. Végül Isten az Ő országába fogja bevinni mindazokat, akik ugyanolyan gondolkodásúak, mint Isten, az Isten népét és fiait, valamint azokat, akiket Isten eleve arra rendelt, hogy papok legyenek. Ők lesznek Isten munkájának párlata. Ami pedig azokat illeti, akiket nem lehet az Isten által meghatározott kategóriák egyikébe sem besorolni, azokat a hitetlenek közé sorolják majd – és bizonyára el tudjátok képzelni, hogy mi lesz a végkimenetelük. Már elmondtam nektek mindent, amit mondanom kell; az út, amelyet választotok, egyedül a ti döntésetek. Amit meg kell értenetek, az a következő: Isten munkája soha nem vár meg senkit, aki nem tud lépést tartani vele, és Isten igazságos természete nem mutat kegyelmet senki iránt.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus az igazsággal végzi az ítélet munkáját)