Az elmúlt napokban a beszélgetésünk arról a témáról szólt, hogy miként kell felismerni a képességet különféle aspektusokban, így van? (Igen.) A képesség különféle aspektusainak és szintjeinek konkrét megnyilvánulásairól szóló beszélgetésünkön keresztül össze tudjátok foglalni, hogy mi a jó képesség, mi az átlagos képesség és mi a gyenge képesség, illetve mi a képesség teljes hiánya? Elég sokat beszéltünk erről az aspektusról, úgyhogy össze kell tudnotok foglalni ezt a tartalmat, majd össze kell tudnotok kötni ezt a mindennapi élet konkrét megnyilvánulásaival. Ily módon az önmagatokról és a másokról alkotott értékelésetek viszonylag pontosabb lesz. Ha nem tudod, miként foglald össze, akkor amikor a mindennapi életben bizonyos emberekkel találkozol, nem leszel képes tisztán látni őket, és a saját megnyilvánulásaidat és megnyilatkozásaidat sem leszel majd képes felismerni a különféle aspektusokban. Hát nem azt jelentené ez, hogy hiába hallgattál? Ügyesen kell tudnod összefoglalni. Mit jelent az összefoglalás? Azt jelenti, hogy mindezeknek a különféle aspektusoknak a konkrét tartalmán belül megtalálod a különböző dolgok felismerésének vagy megértésének az alapelveit. Ily módon megvalósul az összefoglalás célja. Amikor megtaláltad az alapelveket, képes leszel az igazságalapelveket felhasználva szemlélni az embereket és a dolgokat, és képes leszel tisztán látni másokat és önmagadat is. Ez azt bizonyítja, hogy érted az igazságot. Amikor megérted az igazság egy aspektusát és képes vagy alkalmazni azt, ebben az aspektusban meg fogod valósítani az igazságvalóságba való belépést. Nos, nem kell-e összefoglalnunk a képesség különféle aspektusainak konkrét tartalmát? (De igen.) Össze kell foglalnunk. Csak így érthetitek meg világosan a képességgel kapcsolatos igazságalapelveket.

Ahhoz, hogy átfogó értékelést alkoss a jó képességű emberekről, ismerned kell az alapelveket, így van? (Így van.) Sok konkrét megnyilvánulásról beszéltünk részletesen, és ezeket a konkrét megnyilvánulásokat használtuk annak felmérésére, hogy milyen egy ember képessége. Nos, melyek a jó képességű emberek átfogó megnyilvánulásai? A szívükben vannak bizonyos sajátos alapelvek a magaviseletükre és a cselekvésükre vonatkozóan. Még amikor nem is értik az igazságot, illetve még nem hallották az igazságot, akkor is megvan bennük néhány a legalapvetőbb alapelvek közül az emberek és a dolgok szemlélésére, valamint a magaviseletükre és a cselekvésükre vonatkozóan. Vagyis vannak bizonyos határaik a magaviseletüket illetően. Ezek a határok bizonyos mértékig viszonylag igazodnak vagy közel állnak az igazságalapelvekhez, de legalábbis közel állnak az emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és józan ész normáihoz. Miután Isten szavainak evése és ivása, valamint Isten szavai öntözésének és ellátásának elfogadása révén megértenek néhány igazságot, még ha nem is tapasztaltak meg sok dolgot vagy különleges környezeteket, a szívükben akkor is képesek megérteni és felfogni néhány igazságalapelvet. A való életben aztán képesek alkalmazni ezeket az alapelveket a különféle emberek, események és dolgok kezelésére. Természetesen, amikor különféle embereket, eseményeket és dolgokat kezelnek, az nem csupán egyszerű, egyoldalú kérdések kezeléséről szól, hanem amikor különféle összetett és egymásba fonódó emberekkel, eseményekkel és dolgokkal találkoznak, képesek Isten szavait és az igazságalapelveket alkalmazni azok kezelésére és intézésére. Ez a jó képességű emberek megnyilvánulása, amikor alapelveket érintő dolgokról van szó. Mivel jó képességűek, Isten szavainak öntözése és ellátása révén képesek megtalálni saját maguk számára az alapelveket Isten szavaiban, amelyek szerint szemlélhetik és kezelhetik a különféle embereket, eseményeket és dolgokat. Az ilyen jó képességű emberek képesek önállóan kézbe venni a munkát, és egyedül elvégezni minden feladatot. Ez a jó képesség megnyilvánulása. Mi a fő megnyilvánulás? (A fő megnyilvánulás az, hogy Isten szavainak öntözése és ellátása révén képesek megtalálni önmaguk számára Isten szavain belül azokat az alapelveket, amelyek szerint szemlélhetik és kezelhetik a különféle embereket, eseményeket és dolgokat, és képesek egyedül megoldani problémákat és önállóan kezükbe venni a munkát.) Pontosan – Isten szavainak evése és ivása révén képesek megérteni az igazságot és megtalálni az alapelveket a különféle emberek, események és dolgok szemléléséhez és kezeléséhez, képesek önállóan felvállalni a munkát. Csakis ez jelenti azt, hogy valaki jó képességű. Korábban azt mondtuk, hogy különféle adottságokkal kell rendelkezni ahhoz, hogy valaki önállóan felvállalja a munkát. Nos, az igazságalapelveket használva ennek méréséhez, akkor ez a jó képességű emberek egyik megnyilvánulása.

Melyek az átlagos képességű emberek megnyilvánulásai? Természetesen ezek sokkal rosszabbak, mint a jó képességűeké. Ugyanakkor függetlenül attól, hogy az emberek jó vagy átlagos képességűek-e, nem lesznek meg a helytálló alapelveik a magaviseletükhöz, amíg nem részesülnek Isten szavainak ellátásában és meg nem értik az igazságot. A magaviselet alapelveinek felfogásához azon az alapon kell eljutni, hogy az ember részesül Isten szavainak ellátásában és megérti az igazságot. Az ember csak tényleges tapasztalatokon keresztül juthat el fokozatosan a magaviselet alapelveinek megértésére. Ha egy átlagos képességű emberről van szó, ő Isten szavainak olvasása közben csak az Isten szavaiban kifejezett alapjelentést és elvárt normákat tudja megérteni. A doktrína szempontjából érti ezeket a dolgokat, ám amikor helyzetekkel néz szembe, még mindig képtelen alkalmazni az igazságalapelveket. Csak mások útmutatása és ellátása révén, illetve sok dolog megtapasztalását követően képes megérteni pár alapvető igazságalapelvet. Mire utal itt az „alapvető” szó? Azt jelenti, hogy az általa megértett és felfogott alapelvek elsősorban egyoldalú és viszonylag egyszerű alapelvek, és hétköznapi problémák kezelésére és megoldására teszik őt képessé, amikor azonban összetett helyzetekkel vagy összefüggésekkel szembesül, nem tudja, miként kell az alapelvek szerint cselekedni. Egyes összetett problémák vagy sokrétű feladatok intézéshez az igazságot értő emberek útmutatására és segítségére kell hagyatkoznia. Ezek az átlagos képességű emberek megnyilvánulásai. Mi szembeötlő az átlagos képességű emberek megnyilvánulásaiban? Képtelenek önállóan megérteni az igazságot vagy megtalálni a gyakorlás alapelveit Isten szavaiban. Nem tudják pontosan megérteni, hogy valójában melyek az Isten által megkövetelt normák. Szükségük van valakire, aki beszélget velük, támogatja őket és segít nekik ellenőrizni a dolgokat, és világosan beszámol nekik és emlékezteti őket. Csak ily módon tudják, hogy: „Ez egy igazságalapelv. Meg kell jegyeznem. Eszerint kell gyakorolnom. Ezzel a munkarenddel összhangban kell elvégeznem a munkát.” Ez a helyzet a felfogóképességük szempontjából. Másodszor, a munkavégzés szempontjából – amikor olyan munkát végeznek, amelyben nincs tapasztaltuk, nem tudják gyorsan alkalmazni az igazságalapelveket a különféle emberek, események és dolgok szemléléséhez és kezeléséhez. Csak néhány egyoldalú munkát tudnak kezelni, néhány alapvető igazságalapelv megértése alapján. Amikor több igazságalapelvet érintő összetett munkával szembesülnek, szükségük van másokra, hogy ellenőrizzék a dolgokat, valamint, hogy támogassák és ellássák őket. Ezek az átlagos képességű emberek megnyilvánulásai. A személyes felfogás tekintetében szükségük van másokra, hogy beszélgessenek velük és segítsenek ellenőrizni a dolgokat. Sokat kell hallgatniuk – nemcsak az igazság egy aspektusát, hanem különböző aspektusait, végül pedig ahhoz, hogy ezek közül néhányat megérthessenek a szívükben, szükségük van valakire, aki megmondja nekik, hogy az igazság különféle aspektusainak melyek az alapvető alapelvei. Amikor azonban összetett helyzetekkel találkoznak, ismét nem tudják, miként fogják fel, és még mindig keresniük kell. A felfogóképesség tekintetében ez a helyzet. Ami a különféle ügyek kezelését illeti a munkában vagy a való életben, a problémakezelő képességük csak azt a szintet tudja elérni, hogy az egyoldalú munka intézéséhez betartják az igazságalapelveket. Amikor több igazságalapelvet érintő összetett munkával állnak szemben, kissé bonyolultnak találják azt és kérdezniük kell, valamint szükségük van valakire, hogy ellenőrizze a dolgokat. Ők maguk nem garantálják, hogy jól el tudják végezni a munkát, és nem tudják eldönteni, hogy az, amit csinálnak, megfelel-e az igazságalapelveknek. Időnként eltérések lesznek a munkájukban. Ezek az eltérések azonban pusztán csak eltérések, és nem torzulások. Ha torzulások lennének, az gyenge képességet jelezne. Különbség van az eltérések és a torzulások között: az eltérések azt jelentik, hogy a munka nem teljesen áll összhangban az igazságalapelvekkel, nem megfelelően végzik, vagy hiányzik belőle a kellő megfontolás, az irány azonban nem rossz. A munkájuk csak azért nem kellőképpen megfelelő színvonalú, mert hiányos a munkatapasztalatuk, illetve meglehetősen felületesen értik az igazságot, és nem elég pontosan fogják fel az igazságalapelveket. Közelíthet ahhoz, hogy megfelelő színvonalú legyen, ám még javításra szorul ahhoz, hogy teljesen megfelelő színvonalú legyen. Ezek az átlagos képességű emberek megnyilvánulásai. Mi a fő jellemzője az ilyen embernek? (Az, hogy nem tud önállóan megfelelően elvégezni egy részmunkát; mások segítségére és támogatására van szüksége némi munka befejezéséhez.) Az a jellemzője, hogy – akár felfogás, akár a kötelessége végzése tekintetében – viszonylag alsórendűbb. Általában nem képes önállóan megfelelően elvégezni egy-egy részmunkát, mások támogatását, ellenőrzését és ösztönzését igényli. Az alapvető józan ész, amellyel az átlagos képességű embereknek rendelkezniük kell ezért az, hogy többet keressenek és többet várjanak, amikor valamit csinálnak. Amikor nem látnak át valamit, azonnal és alázatosan keresniük kell – akár Isten szavaiban kutatva az igazságalapelveket, hogy alapul szolgáljanak számukra, vagy a felettesektől kérdezve –, és nem szabad vakon vagy zavarodott fejjel cselekedniük. Ha azután, hogy egy ideig dolgoztál, úgy találod, hogy sok dolgot illetően összezavarodtál, azonnal foglald össze és jegyezd le őket, és kérdezz a felettesektől. A cél az, hogy a feletted állók ellenőrizzék és megvizsgálják, hogy az általad ebben az időszakban végzett munkában vannak-e eltérések vagy hiányosságok. Ne légy túlságosan önelégült, azt gondolván, hogy van munkatapasztalatod, és ne érezd magad túl jól a bőrödben. Lennie kell öntudatodnak. Immár megvitattuk az átlagos képesség megnyilvánulásait, nos, melyek az átlagos képességű emberek jellemzői? (Nem tudnak önállóan munkát végezni; szükségük van arra, hogy mások támogassák, segítsék és ellenőrizzék a dolgokat.) És mi jellemzi őket Isten szavainak felfogását illetően? (Ami Isten szavainak felfogását illeti, csak néhány alapvető alapelvet tudnak felfogni, ám képtelenek azokat gyakorlatiasan alkalmazni a munkában.) És munkaképesség tekintetében mi jellemzi őket? (Munkaképesség tekintetében az átlagos képességű emberek nem tudják gyorsan alkalmazni az igazságalapelveket a különféle problémák szemléléséhez vagy kezeléséhez. Továbbá, csak egyetlen részmunkát tudnak fenntartani; amikor több munkaelemről van szó, nem tudják felfogni az alapelveket. Képtelenek fontosság vagy sürgősség szempontjából rangsorolni a különféle részmunkákat, hogy jól elvégezzék őket, a munka észszerű szervezéséről nem is beszélve. Szükségük van valakire, aki ellenőrzi a dolgokat és útmutatást nyújt nekik, valamint állandóan segíti és támogatja őket.) Így van. Az átlagos képességű emberek képesek önállóan elvégezni bizonyos egyoldalú munkát, illetve kezelni néhány egyszerű munkát az alapján, hogy rendelkeznek bizonyos szintű munkatapasztalattal. Amikor azonban összetett kérdésekkel szembesülnek – különösen olyan munkával, ami több igazságalapelvet érint –, összezavarodnak és nem tudják, hogyan gyakoroljanak. Az egyik pillanatban úgy gondolják, hogy így kellene csinálni, a következő pillanatban pedig azt, hogy úgy kellene csinálni, azt azonban nem tudják, hogy pontosan melyik módszer áll összhangban az igazságalapelvekkel. Képtelenek felmérni azokat a következményeket, amelyek a feladat elvégzését követően felmerülhetnek. Ilyen helyzetekben út nélkül maradnak. Az átlagos képességű emberek hozzáértőek lehetnek egyetlen részmunkában, amikor azonban több részmunkával vagy egy kicsit összetettebb munkával állnak szemben, összezavarodnak. Például közületek egyes vezetők és dolgozók képesek megbirkózni egy részmunkával, amikor rájuk bízzák, ha azonban két vagy három részmunkát bíznak rájuk, nem tudják kezelni őket. Bár jól akarják végezni azokat, akkor sem sikerül nekik. Miközben el vannak foglalva a munkával, amint valaki előáll egy vagy egy másik problémával, összezavarodnak és nem tudják, hogyan oldják meg, következésképp a munka egyetlen eleme sem kerül megfelelően elvégzésre. Ezek az átlagos képességű emberek megnyilvánulásai. Az átlagos képességű emberek nem tudnak egyidejűleg két vagy három részmunkát vállalni. Különösen olyankor, amikor összetett vagy speciális helyzetekkel találkoznak, azonnal összezavarodnak és nem tudják mi a teendő. Ennek eredményeképp a munkát, amelyet jól elvégezhettek volna, nem végzik el jól, azok a részmunkák pedig, amelyekért ők a felelősek, nehézségekbe ütköznek és késedelmet szenvednek. Az átlagos képességű emberek ezért nem tudnak két vagy három részmunkát vállalni, és csak egyszerű, különálló részmunkákra alkalmasak. Egyes vezetők és dolgozók folyton úgy vélik, hogy a munkavégzés nagyon egyszerű. Amikor mások problémákra hívják fel a figyelmet, ők mindig közömbösek és nem tekintik problémáknak azokat a dolgokat, sőt azt hiszik, hogy azoknak az embereknek a fejével van valami gond és hogy túlbonyolítják a dolgokat. Végül jelentős problémák merülnek fel, ők pedig képtelenek megoldani, és csak ekkor jelentik azokat a feletteseknek. Az ilyen vezetők és dolgozók túlságosan kevés tapasztalattal rendelkeznek, és nincs rálátásuk. A munkájuk során mindig azt feltételezik, hogy minden simán megy majd, csupán betartanak néhány előírást és makacsul ragaszkodnak egyetlen úthoz. Nem számít, hogy a felmerülő problémák mennyire súlyosak, nem veszik észre őket; sőt, azt sem veszik észre, hogy ezek a problémák a teljes munkát késleltetni fogják, ha megoldatlanok maradnak. Ezek az átlagos képességű emberek megnyilvánulásai.

Általában, ha az átlagos képességű emberek az emberi mivoltuk minden aspektusában megfelelő színvonalúak, egyoldalú munkára alapvetően alkalmasak lehetnek. Amiért azt mondom, hogy önállóan nem képesek széleskörű munkát elvégezni, az az, hogy a képességük csak azt teszi lehetővé, hogy egyoldalú munkában jól teljesítsenek. Amikor az érdekeikkel, hobbijaikkal és az erősségeikkel kapcsolatos munkáról van szó, a képességük tekintetében alkalmasak lehetnek rá. Amikor azonban a sokrétű munka összetettségével szembesülnek, összezavarodnak. Még ha van is némi gyakorlati tapasztalatuk, a képességük nem megfelelő a feladathoz. Egyesek ezt kérdezik: „Azért van ez, mert fiatal vagyok?” Nem, nem azért. Ha átlagos képességű vagy, akkor még a negyvenes-ötvenes éveidet elérve sem leszel alkalmas arra, hogy sokrétű munkát vállalj. Miért mondom ezt? Miután a tényleges munkavégzés során gyűjtöttél némi tapasztalatot, képessé válhatsz arra, hogy megbirkózz bizonyos egyoldalú munkával. Ugyanakkor csak olyan helyzetekben vagy képes önállóan jól elvégezni a munkát, ahol kapsz útmutatást, van valaki, aki ellenőrzi a dolgokat, illetve mások nyomon követnek – örökre képtelen maradsz arra, hogy önállóan vállalj sokrétű munkát. Ez arra utal, hogy átlagos a képességed. Miután sok éven át különféle helyzeteken keresztülmenve gyűjtöttek némi tapasztalatot, és miután megértettek néhány igazságalapelvet, egyesek még mindig nem tudnak sokrétű munkát vállalni, különösen olyan munkát vállalni, ahol önállóan kell a kezükbe venniük azt. Amikor összetett helyzetekkel találkoznak, összezavarodnak, és nem tudják fontosság vagy sürgősség alapján rangsorolni a feladatokat. Az ilyen emberek biztosan átlagos képességűek. A munkában szerzett tapasztalat csak az ember munkaképességének egy aspektusáért felelős; nem ez a domináns tényező. A domináns tényező az ember képessége és a különböző aspektusokban meglévő adottságai. A munkában szerezett tapasztalat csupán némi viszonyításként szolgál. A munkatapasztalat természetesen szintén értékes, ugyanis személyes tapasztalásból születik, ám ez a gyakorlati munkatapasztalat nem tud képessé tenni arra, hogy pontosabban felfogd a sokrétű munka alapelveit. Ha jó képességű vagy és valóban érted az igazságalapelveket, akkor még ha a munkában nincs is tapasztalatod, vagy nem kiterjedt a személyes tapasztalatod, akkor is képes vagy egyedül felvállalni a teljes munkát és önállóan a kezedbe venni azt. Az átlagos képességű emberek azonban nem tudják egyedül elvégezni a teljes munkát; csak egyoldalú munkát tudnak megcsinálni, és gyakori ösztönzésre, ellenőrzésre, segítségre és útmutatásra szorulnak. Ezért ami az átlagos képességűeket illeti közületek, ne gondoljátok, hogy az, hogy bizonyos egyoldalú munkában képesek vagytok jól teljesíteni, azt jelenti, hogy sokrétű munkára alkalmasak lehettek, illetve hogy önállóan a kezetekbe tudjátok venni a munkát. Ez illúzió és nem helytálló értelmezés. Egy szakadék van aközött, hogy képes vagy bizonyos egyoldalú munkát önállóan elvégezni, és aközött, hogy képes vagy sokrétű munkát egyedül elvégezni – nevezetesen, hogy képes vagy önállóan a kezedbe venni a munkát. Ez olyasmi, amit majd fokozatosan megtanulsz a tapasztalaton keresztül. Lehet, hogy nem könnyű megérteni ezeket a szavakat – csak azok tudják megérteni őket, akik sok éven át szolgáltak vezetőként vagy dolgozóként és van gyakorlati tapasztalatuk. A hétköznapi testvérek talán nem értik, igaz? Azoknak a vezetőknek és dolgozóknak, akik sokrétű munkát vállaltak, van gyakorlati tapasztalatuk és értik az ebben rejlő különbségeket – nekik vannak alapelveik abban, ahogyan a munkájukat végzik. Az átlagos képességű emberek azonban elmaradnak ettől. Ezzel kimerítően összefoglaltuk az átlagos képességű emberek megnyilvánulásait.

A következőkben foglaljuk össze a gyenge képességű emberek megnyilvánulásait. A gyenge képességű emberek megnyilvánulásai határozottan rosszabbak, mint az átlagos képességű emberek megnyilvánulásai. Melyek a gyenge képességű emberek megnyilvánulásai? Azok, hogy a saját keresésük, illetve Isten szavainak önálló evése és ivása révén megértik ugyan Isten szavai minden egyes mondatának és szakaszának szó szerinti jelentését, és azt is, hogy mik Isten szándékai és követelményei, az igazságalapelveket és az Isten által megkövetelt normákat azonban egyáltalán nem értik. Vagyis nem értik az Isten által megkövetelt normákat arra vonatkozóan, hogy miként szemléljék az embereket és a dolgokat, illetve miként viseljék magukat és cselekedjenek, és azt sem értik, hogy mely igazságalapelvek játszanak itt szerepet. Amikor egyedül eszik és isszák Isten szavait, nem értik ezeket a dolgokat, és még akkor sem értik, miután a mindennapi életben tapasztalatokat szereztek az emberekről, eseményekről és dolgokról. Még beszélgetést követően sem válik világossá számukra, hogy mik azok az igazságalapelvek. Az efféle embert egy dolog jellemzi: bár nem érti, hogy mik az igazságalapelvek, a saját érzéseire hagyatkozva képes összefoglalni azokat az előírásokat, amelyeket követnie kell. Előírásokat tud megjegyezni – egyfajta merev dogmát vagy szabályrendszert. Isten például az igazságalapelvek egyik aspektusáról beszél, különböző egyéb megnyilvánulásokon kívül példákat mond a pozitív megnyilvánulásokra, a negatív megnyilvánulásokra, az emberek tiszta és eltorzult felfogására ebben a tekintetben – a gyenge képességű emberek végül mit nyernek ebből? Ezt mondják: „Most már értem. Isten nem engedi, hogy az ember ezt vagy azt tegye. Isten nem engedi, hogy ezt vagy azt együk. Isten nem engedi, hogy ezeket vagy azokat a szavakat mondjuk, vagy azokat a fogalmakat használjuk.” Erre emlékeznek és mereven tarják magukat ehhez, úgy vélve, hogy ezek az igazságalapelvek. Azt hiszik, hogy ha ezekhez az előírásokhoz, szólásokhoz és cselekvésmódokhoz tartják magukat, azzal betartják az igazságalapelveket. Nem számít, mennyire mondod nekik, hogy ez csupán előírások betartása, nem fogják elfogadni. Ragaszkodnak ahhoz, hogy betartsák ezeket az előírásokat, és azt hiszik, hogy ez Isten szavainak és az igazságnak a gyakorlása. Az ilyen emberekkel, akiknek nincs lelki megértésük, nem lehet mit kezdeni. Ha hajlandóak előírásokat betartani, hát tegyék – amennyiben a szándékaik nem rosszak, rendben van. Egy alkalommal például ezt mondtam: „Elhivatottnak kell lennetek, amikor imádkoztok; ne imádkozzatok félvállról. A megfelelő környezetben az a legjobb, ha letérdelsz az imához, ha leborulsz Isten előtt, hogy imádkozz, az ima során pedig el kell csendesedned Isten előtt és összeszedett szívvel kell imádkoznod. Ezt jelenti az elhivatottság és az istenfélő szív.” Miután ezt hallják, a gyenge képességű emberek csupán egyetlen előírásra emlékeznek: „Az embernek le kell térdelnie ahhoz, hogy elhivatottsággal és istenfélő szívvel imádkozzon.” Azt, hogy az imához le kell térdelni, igazságalapelvként kezelték és ennek megfelelően betartották, abban a hitben, hogy ez az igazság gyakorlása. Ezért a környezettől függetlenül ragaszkodtak ahhoz, hogy térdelve imádkozzanak. Még olyankor is az asztal alá térdeltek imádkozni, amikor imádkozni akartak étkezéskor. Mialatt a földeken dolgoztak, függetlenül attól, hogy milyen piszkos volt a föld vagy mi lehetett a talajban, letérdeltek az imához. Sőt még akkor is, amikor nem hívők között voltak és csapásokkal vagy jelentős eseményekkel kerültek szembe, ha imádkozni akartak Istenhez, keresniük kellett egy eldugott helyet, hogy letérdeljenek és imádkozzanak. Azt hitték, hogy csak az felel meg Isten szándékainak, ha így imádkoznak, ezért a körülményektől függetlenül le kellett térdelniük az imádkozáshoz. Úgy vélték, hogy ezzel az igazságot gyakorolják. Ezenfelül a legelhivatottabb embereknek látták magukat, olyanoknak, akik a legszorosabban követik Isten útját, olyanoknak, akik a legjobban szeretik az igazságot, és olyanoknak, akik a leginkább alá tudják vetni magukat az igazságnak és Isten szavainak. Látod, ezek a gyenge képességű emberek megnyilvánulásai. Az efféle ember még alacsonyabb rendű és problémásabb a felfogás tekintetében. Mindig mereven rögzíti az alapelveket egyetlen mondatban vagy előírásban. A szavak és az ismeretek megértésének módszerét használja az igazság megértéshez, és persze az igazságot is előírásokat, szavakat, szólásokat és formaságokat követve gyakorolja. Bárhogyan is beszélsz az igazságalapelvekről, miután hallotta, csupán mondatokként, előírásokként, cselekvésmódokként vagy szlogenekként gondol rájuk. Számára mindez csak szabályok követéséről szól. Úgy látja, hogy az igazság gyakorlása ilyen egyszerű, csak követni kell azt, hogy mit lehet és mit nem lehet tenni, és ennyi az egész.

A gyenge képességű emberek előírásokat felhasználva szemlélik az embereket és a dolgokat, viselik magukat és cselekednek minden dolog mérlegeléséhez és megközelítéséhez. Függetlenül attól, hogy a külső környezet és az őket körülvevő emberek, események és dolgok miként változnak, ők kitartóan, változtatás nélkül ragaszkodnak egy előíráshoz. Ha azt mondod, hogy nem szeretik az igazságot és nem gyakorolják az igazságot, a szívükben úgy érzik, hogy igazságtalanul bántak velük. Ezt mondják: „Oly sok mindenről lemondtam, oly sok szenvedést elviseltem, Isten oly sok szavát betartottam és Isten oly sok szavát gyakoroltam – akkor miért mondod, hogy nem szeretem és nem gyakorlom az igazságot? Sőt, miért mondod, hogy előírásokhoz ragaszkodom? Igazságtalanul bánsz velem!” Milyen problémára utal az, hogy ilyen szavakat tudnak mondani? Melyek a gyenge képességű emberek fő megnyilvánulásai? Milyen szempontokból gyenge a képességük? Teljességgel hiányzik belőlük az igazság felfogására való képesség, ezért függetlenül attól, hogy mennyi beszélgetés folyik az igazság bármely aspektusáról, számukra végső soron az egész egyetlen cselekvésmódra, egyetlen szabályra, egyetlen mondatra vagy egyetlen formaságra redukálódik alapelv helyett. Ha valaki egy olyan mondatot mond vagy olyan kifejezést használ, amely megszegi ezt a szabályukat, akkor az számukra az igazságalapelvek megszegése. Ez bajos. A gyenge képességű emberek ezért egyrészt különféle előírásokat, formaságokat, puszta szavakat és cselekvésmódokat használnak annak megállapításához, hogy ők maguk birtokában vannak az igazságvalóságnak. Ráadásul van még egy problémás dolog: gyakran használják fel az általuk gyakran említett doktrínákat, valamint az általuk gyakran követett előírásokat és cselekvésmódokat mások felmérésére, sőt akár Isten felmérésére is. A méregetés mellett gyakran ítélkeznek mások és Isten felett, és behatárolnak másokat és behatárolják Istent. Egyszer például a következőt mondtam: „Általában nem merek hideg dolgokat enni. Miután valami hideget eszem, a gyomrom nem tud megbirkózni vele, ezért alapvetően nem fogyasztom ezeket a nyers és hideg ételeket.” Egy gyenge képességű ember meghallotta ezt, és a következőt mondta: „Most már értelek. A jövőben gondoskodnom kell arról, hogy ne adjak Neked nyers és hideg ételeket. Semmilyen körülmények között nem fogom engedni, hogy valaha is nyers és hideg ételeket egyél.” Amikor azonban a nyár a tetőpontjára hágott és az időjárás rendkívül forró volt, a gazdaságban pedig ért az eper, egy nap megettem két epret a birtokon, ő pedig ezt látva erre gondolt: „Hát nem úgy volt, hogy sosem eszel nyers és hideg dolgokat? Az eper nem hideg? Korábban nem azt mondtad, hogy ha hideg dolgokat eszel, az kellemetlen a gyomrodnak? Akkor ma miért eszel epret? Hát nem hazudsz?” A szíve mélyén erre gondolt; csak nem mondta ki hangosan. Mondjátok meg Nekem, pontosan látta a dolgokat? (Nem.) Miként volt pontatlan? (Előírásnak vett egy Isten által mondott dolgot a dolgok mérésére, és nem vette figyelembe az összefüggést, amelyben Isten beszélt.) Nem tudta, mire utaltak e szavaim. Normális körülmények között a nyers és hideg dolgok fogyasztása kellemetlen a gyomromnak, de vannak kivételek. Amikor például fizikai munkát végzek és a testem felhevül, ráadásul az időjárás is forró, a hőmérséklet pedig eléri a harminc fok környékét, azok a nyers és hideg ételek pedig nem olyan jegesek, akkor ilyen esetekben ehetek egy kis mennyiséget. Nem arról van szó, hogy egyáltalán nem fogyaszthatom őket. Amikor azt mondtam, hogy „nem fogyaszthatom őket”, a megszokott körülményekre gondoltam; a tikkasztó nyári időjárásban rendben van, hogy eszem egy kis mennyiséget. A gyenge képességű ember nem értette ezeket a szavakat. Amikor hallotta, előírásként vagy képletként kezelte őket. Még akkor is ebbe a képletbe próbálta beilleszteni őket, amikor különleges körülmények adódtak. Amikor azt látta, hogy nem illenek bele, nem tudta felfogni a dolgot: „Hát nem azt mondtad, hogy nem tudsz nyers és hideg dolgokat enni? Hogyhogy most megeszed? Hát nem hazudsz?” Miben rejlett az alkalmatlansága a tekintetben, hogy képtelen volt megérteni a szavaimat? (Nem volt felfogóképessége.) Az alkalmatlansága abbéli képtelenségében rejlett, hogy a környezeti változások és a különleges körülmények alapján ítélje meg és fogja fel ezt a dolgot. Ha egy megfelelő képességű ember látja ezt, tudni fogja, hogy miután dolgoztam és felhevült a testem, amihez hozzáadódik a forró időjárás és a tény, hogy ezek a gyümölcsök nem túl hidegek, egy kis mennyiség elfogyasztása nem jelent problémát Számomra, és ez nagyon is normális. Képes megérteni ezt a dolgot és ki tudja találni. Egy gyenge képességű ember azonban nem tudja kitalálni; ezen a ponton elakad és elképzeléseket alakít ki a szívében. Mi a következménye annak, ha egyszer elképzelések formálódnak? Könnyen ahhoz vezet, hogy elkezdjenek ítélkezni és kárhoztatni. Nem erről van szó? (De igen.) Ez a kis dolog persze nem lényeges probléma, ám az illető a szíve mélyén nem tudja elengedni: „Hát nem hazugság ez? Szóval, Te is hazudsz!” Látod, gyorsan behatárol és ítéletet mond még ebben az igen lényegtelen kérdésben is. Ez pedig már azelőtt megtörténik, hogy jelentősebb kérdéseket érintenénk – máris elképzeléseket alakított ki. A gyenge képességű emberek még ilyen kis dolgokat sem nem látnak át, és egyáltalán nincs tisztánlátásuk. Bármilyen kérdést is néznek, mereven előírásokat alkalmaznak. Úgy hiszik, hogy az igazság csak azoké, akik képesek betartani az előírásokat. Függetlenül attól, hogy a szavaid és a cselekedeteid mennyire igazodnak az igazságalapelvekhez, amennyiben ellentétben állnak az ilyen emberek elképzeléseivel és képzelődéseivel és ütköznek az általuk elismert előírásokkal, a szívük mélyén meg fognak ítélni és kárhoztatni fognak téged. Még ha hangosan nem is mondják ki, elképzeléseket és előítéleteket alakítanak ki veled szemben. Ezek a gyenge képességű emberek bárhány prédikációt is hallanak vagy az igazság bármely aspektusáról beszélnek is nekik, mindig mindent egyetlen állításra, cselekvésmódra vagy előírásra redukálnak, és nagy lelkesedéssel tartják magukat ezekhez az állításokhoz, cselekvésmódokhoz és előírásokhoz; sőt, azt hiszik, hogy olyan emberek, akik az igazságot gyakorolják, és hogy ők valóban alávetik magukat az igazságnak és valóban félik Istent. Néha még könnyekig meg is hatódnak, azt gondolván, hogy ők igazán szeretik Istent, és hogy a világon senki sem szereti Istent náluk jobban. Valójában az, amihez ők tartják magukat, csupán egyetlen előírás vagy egyetlen cselekvésmód. Ily módon gyakorolnak, és változás nélkül képesek kitartani benne, abban a hitben, hogy már elnyerték az igazságot és tökéletességre jutottak Isten által. Mondjátok meg Nekem, hát nem problémás ez? (De igen.)

Gyakran láttok olyan eseteket, amikor az emberek előírásokhoz ragaszkodnak? (Igen.) Például azt mondod az embernek, aki főz, hogy melegszik az időjárás, ezért minden egyes nap készítsen valamilyen hűsítő gyógyteát vagy hideg italokat, és szolgáljon fel hideg fogásokat – amit a nyugatiak salátának hívnak – amikor ételt készít, az emberek étvágyának serkentése érdekében. Egy gyenge képességű ember ezt jegyzi meg: amikor nagyon meleg van, az embereknek hideg ételeket kell enniük és hideg üdítőt kell inniuk. Ezt jól megjegyzi, és szorgalmasan tartja magát hozzá. Egy nap azonban, amikor a hőmérséklet lecsökken, nem törődik azzal, hogy hideg van-e vagy sem, és ezt gondolja: „Most nyár van, ezért hideg ételeket és hideg italokat kell készítenem. Mindennap elkészítem neked, hogy a legteljesebben élvezd, hogy tökéletesen lehűtsön. Az nem érdekel, hogy a hőmérséklet csökken-e vagy sem!” Nemcsak hideg fogásokat készít, hanem még a tésztát is hideg vízben öblíti le, majd az étkezést hideg italokkal kíséri, és még pár jégkockát is ad hozzá. Ezt látván egyesek ezt mondják: „Olyan hideg van ma. Hogyhogy mégis hideg ételeket készítettél? Sőt, még jégkockát is tettél a hideg italokba – meg akarsz fagyasztani minket?” Az ételek készítője megbántva érzi magát, és a következőt mondja: „Tényleg ilyen rosszindulatú vagyok? A nyár olyan meleg – hát nem csak azért csinálom mindezt, hogy mindenkinek segítsek lehűlni és egy kicsit többet enni? Nem az alapelvek követése és a mindenkire való odafigyelés ez? Miben tévedek? És most azt mondjátok, meg akarlak fagyasztani titeket – tényleg ennyire híján vagyok az erénynek? Tényleg ilyen szegényes az emberi mivoltom? Ti mindannyian túlságosan tapintatlanok vagytok velem!” Az alapelveket követi vajon azzal, hogy így készít ételt? Mi itt az alapelv? Az, hogy az ételt és az italt az évszakhoz és a hőmérséklethez kell igazítani. Nyáron, amikor forróság van, az emberek étvágyát serkentő, viszonylag hideg ételek és italok fogyasztása egy alapelv, nem igaz? Ez alapelv. Most azonban, amikor a hőmérséklet hirtelen leesett, hogyan kellene alkalmazni ezt az alapelvet? (Amikor a hőmérséklet hirtelen lecsökken, aki főz, nem ragaszkodhat tovább ahhoz, hogy hideg ételeket vagy salátákat készítsen, ahogyan korábban tanácsolták neki, hanem igazodnia kell az időjáráshoz, és inkább meleg ételeket kell készítenie. Nem tarthatja magát előírásokhoz.) Így van. Amikor nyáron időnként lehűl az idő, nem ragaszkodhatsz ahhoz, hogy nyáron hideg ételeket és hideg italokat készítesz – nem tarthatod magad ehhez az előíráshoz. Amikor a hőmérséklet hirtelen lecsökken, az emberek által fogyasztott ételeknek és italoknak is azonnal változniuk kell. Nem szabad tovább hideg ételeket és hideg italokat készíteni, és semmiképpen nem szabad jégkockát hozzáadni. Helyette meleg ételeket kell főznöd, meleg tésztát kell készítened, a hőmérséklethez és az időjáráshoz igazítva az ételt és az italt. Ez az alapelv. A gyenge képességű ember azonban, amíg nyár van, ragaszkodik ahhoz, hogy hideg italokat és hideg ételeket készítsen, a hőmérséklettől vagy az időjárási viszonyoktól függetlenül – mi itt a probléma? (Az előírásokhoz való ragaszkodás.) Ez az előírásokhoz való ragaszkodás, az alapelvek rugalmas, a körülményeknek megfelelő alkalmazására való képtelenség. Ezek a gyenge képességű emberek megnyilvánulásai a tekintetben, hogy miként intézik a dolgokat – emlékeznek egy kijelentésre és betartandó előírásként kezelik azt, és nem számít, hogy a környezet, az emberek, az események és a dolgok hogyan változnak, nem tudják rugalmasan alkalmazni az alapelveket a dolgok kezelése érdekében. Az ételeket és az italokat illető alapelvek lefektetése valójában azt az eredményt hivatott elérni, hogy biztosítva legyen, hogy az emberek oly módon étkezzenek, amitől a testük jól érzi magát. Az efféle alapelvek egyáltalán nem előírások. Az előírásokat követő emberek azonban – anélkül, hogy figyelembe vennék a hőmérsékletet vagy az időjárást, sem azzal nem törődve, hogy jólesik-e enned – ragaszkodnak ahhoz, hogy amíg nyár van, hideg ételeket és hideg italokat készítsenek – ezt az előírásokhoz való ragaszkodásnak nevezik. Az alapelvek szerinti gyakorlás azt jelenti, hogy minden, amit tesznek, a végső jó eredmény elérése körül forog. Az előírásokhoz való ragaszkodás azonban figyelmen kívül hagyja az eredményt, és kizárólag csak formalitásokra és cselekvésmódokra összpontosít. A gyenge képességű emberek pontosan így intézik a dolgokat – nem számít, mi merül fel, ugyanezt a megközelítést használják az intézéséhez.

A gyenge képességű emberek semmit sem látnak át, ami az útjukba kerül. A felfogásuk még akkor is hordoz némi torzulást, és óhatatlanul tartalmaz eltéréseket, amikor Isten szavait olvassák vagy prédikációkat hallgatnak. Egy előíráshoz, cselekvésmódhoz vagy szertartáshoz tartják magukat, ami teljességgel különbözik az igazságalapelvektől, és emiatt sok eltorzult dolog merül fel. Azt lehet mondani, hogy a gyenge képességű emberek bármilyen üggyel kapcsolatos felfogása mindig hordoz egy valamelyest eltorzult jelleget. Bár az egyszerű és könnyen kezelhető dolgokban elérhetnek engedelmességet és alávetettséget anélkül, hogy eltorzulást mutatnának, amikor alapelveken nyugvó ügyekről vagy viszonylag összetett kérdésekről van szó, nem tudják felfogni az igazságalapelveket, és csak előírásokhoz tudják tartani magukat. Értitek? (Igen.) A gyenge képességű emberekből teljességgel hiányzik az igazság felfogására való képesség, és csak előírásokhoz tudják tartani magukat. Az ilyen emberek is meglehetősen problémásak. Nagyon lelkesek és eltökéltek az előírások betartásában. Ha beszélgetsz velük, és ezt mondod: „Az, amit te csinálsz, előírások betartása, nem pedig az igazságalapelvek követése”, nem tudják elfogadni. Így érzik: „Én rendületlenül ragaszkodom az alapelvekhez, és nem tudok kompromisszumot kötni másokkal! A többiek nem tartják magukat az alapelvekhez és ezért elítélik őket, ám amikor én tartom magam hozzájuk, engem is elítélnek. Ez nem igazságos!” Látod, milyen makacsok, egyszerűen nem tudod meggyőzni őket. Találkoztatok már ilyen emberekkel? (Igen.) Például a következőt mondom néhány embernek: „Ha táncolni akarsz tanulni, akkor mindennap rászánhatsz két órát a gyakorlásra, amikor nincs sok munka. Ha kitartasz egy ideig, meg fogod tanulni.” Arra a mondatra emlékeznek, hogy „tarts ki amellett, hogy mindennap két órát gyakorolsz”, és azt hiszik, hogy ha így tesznek, az az igazság gyakorlása és az alapelvekhez való ragaszkodás. Ezután nem számít, mennyi elfoglaltsággal jár az általuk végzett kötelesség, akkor is kitartanak amellett, hogy mindennap két órát gyakorolják a táncot. Egy olyan időszakban, amikor a gyülekezeti munka reggeltől estig nagyon sűrű, és alapvetően nincs napi két szabad órájuk, ők mégis ragaszkodnak ahhoz, hogy két órán át gyakorolják a táncot. Amikor a többiek emlékeztetik őket, hogy ez késleltetheti a gyülekezeti munkát, nem hajlandóak meghallgatni, és ezt mondják: „Isten utasított arra, hogy mindennap két órán át gyakoroljam a táncot. Csinálnom kell. Ha nem csinálom, az azt jelenti, hogy engedetlen vagyok és nincs bennem alávetettség.” Ha azt mondod nekik, ne tegyék, vonakodnak. Képtelenek rugalmasan kezelni a dolgokat, illetve rugalmasan alkalmazni a szavaimat a munka vagy a környezet szükségletei alapján. Nem értik, miért kellene két órán át gyakorolniuk, mi a jelentősége a két órán át tartó gyakorlásnak, illetve milyen eredményt hivatott elérni. Nem értik ezeket a dolgokat és nincsenek tisztában velük. Számukra az igazság gyakorlása egyszerűen egyetlen állítás, egy előírás vagy egy formaság betartását jelenti – szerintük ez az igazság gyakorlása. Függetlenül attól, hogy elérnek-e bármilyen eredményt, illetve hogy mi lesz az eredmény, makacsul kitartanak egyetlen út mellett, és bármi történjék, nem hajlandóak visszafordulni, még akkor sem, ha tíz ökör húzná őket. Még ha el is térnek a gyakorlásukban, akkor is állandóan így fogják csinálni. Ha abszurdnak nevezik őket, akkor is ragaszkodnak hozzá, hogy ezt tegyék. Hát nem nagyon problémásak az ilyen emberek? Nem számít, ki beszélget velük, nem működik. Miután gondosan világosan elmagyarázod a dolgokat, lehet, hogy ma megértik ezt a kérdést, holnap azonban egy másik kérdésben előírásokhoz tartják majd magukat, végtelenül ragaszkodva az előírásokhoz, neked pedig folyamatosan helyesbítened kell őket. Vagy balra vagy jobbra hajlanak, és vagy ilyen ügyben térnek el, vagy olyanban – folyamatosan, vég nélkül eltérnek. Aggódva nézed, ám nem tudod helyreigazítani őket, bárhogyan is próbálod. Miért? Azért, mert túl gyenge képességűek. Soha nem tudnak különbséget tenni pozitív és negatív dolgok, helyes és helytelen, helytálló és nem helytálló, az igazság és az előírások között. Nincs mércéjük ezeknek a dolgoknak az elhatárolásához, nem képesek körülhatárolni őket, és egyszerűen nem tudnak választóvonalat húzni közéjük. A gyenge képességű emberek ezért csak előírásokon alapuló munkát és teendőket, vagy egyoldalú munkát tudnak végezni, ami nem foglalja magában az igazságalapelveket, mint például mindennap egy rutinszerű ütemterv követése, egy dolog elvégzése egy bizonyos időpontban és egy másik dologé egy másik meghatározott időpontban – vagyis csak azokkal az egyszerű feladatokkal képesek megbirkózni, ahol az ütemterv, a formalitások és egy bizonyos cselekvésmódhoz való ragaszkodás elegendő a munka jó elvégzéséhez. Egy kicsit összetettebb munkával azonban nem tudnak megbirkózni. Ha egyszer megkövetelik tőlük, hogy az igazságalapelvek szerint cselekedjenek és érjenek el bizonyos eredményeket, ezt képtelenek teljesíteni. Ha egy olyan részmunkát bízol rájuk, amely azt kívánja tőlük, hogy rugalmasan alkalmazzák az igazságalapelveket, megfelelően intézzék a különböző ügyeket, és alkalmazkodjanak a környezetnek megfelelően, összezavarodnak és nem tudják megvalósítani. Szükségük van valakire, aki segíti és utasítja őket; nem várhatod tőlük, hogy önállóan jól elvégezzék a munkát. Miként kell bánni az ilyen emberekkel? Bár kitarthatnak abban, hogy mindennap rutinszerűen végzik a kötelességüket, amikor váratlan helyzetekkel néznek szembe, nem tudják, hogyan reagáljanak, sőt akár abba is hagyhatják a kötelességük végzését. Ami az ilyen embereket illeti, gyakran érdeklődni kell a munkájuk felől és ellenőrizni kell azt, a következőt kérdezve: „Akadályozta vagy zavarta valami a gyülekezeti munkát ebben az időszakban? Voltak olyan összetett problémák, amelyeket nem tudtál kezelni?” Miután átgondolták, ezt mondják: „Minden rendben volt ebben az időszakban. Mindenki végzi a kötelességét, és normálisan gyülekezhet és eheti és ihatja Isten szavait. Senki sem bomlasztott vagy zavart, és nem hallottam senkiről, aki téveszméket terjesztett volna, hogy félrevezesse a többieket.” Nem képesek azonosítani semmilyen problémát és nem tudják, mit jelentsenek, sőt még kérdéseket sem tudnak feltenni. Ezért nem várhatod el tőlük, hogy önállóan kezeljenek vagy megoldjanak a való életben vagy a kötelességük végzése során felmerülő problémákat. Azt sem várhatod el, hogy kérdezzenek a felettük állóktól, vagy hogy kérdéseket tegyenek fel nekik, amikor nem tudják, miként kezeljenek valamit. Ezek egyikét sem tudják megvalósítani, ugyanis elégtelen a képességük. Ha az ilyen emberek nem jelentik a problémákat a felettük állóknak, a többiek azt hihetik, hogy nincsenek problémáik, azonban ez nem így van. Még a hétköznapi problémákat sem képesek azonosítani, még ha előttük tornyosulnak is a gondok, akkor sem érzékelik problémának azokat. Így aztán nem is oldják meg a problémákat. Van fejük, két szemmel és két füllel; látnak, hallanak és beszélnek, és mégsem tudják felismerni és megoldani a problémákat. Mivel teljességgel hiányzik belőlük a képesség és alkalmatlanok a problémák azonosítására és kezelésére, bármilyen okosnak is tűnnek a kinézetük alapján, az mit sem ér. Nem tudják befogadni amit látnak vagy hallanak, és nem tudják feldolgozni az elméjükben, hogy elgondolkodjanak és felismerjék, hogy ezek problémák-e, illetve hogy miként kellene kezelni őket. Ha nem tudnak az igazságalapelveket érintő problémákat kezelni, nem is fogják jelenteni azokat a felettük állóknak. Teljesen alkalmatlanok rá, hogy ezek közül bármit is megtegyenek. Hát nem azt mutatja ez, hogy gyenge képességűek? Nem a gyenge képességű emberek megnyilvánulásai ezek? (De igen.) Ha megkérdezel egy gyenge képességű embert: „Voltak gondok a munkában ebben az időszakban? Vannak olyan területek, ahol nem érted az alapelveket?”, ők így válaszolnak: „Nincs semmi probléma; mindenki serényen dolgozik, és igen jól mennek a dolgok!” Számukra egyszerűen minden rendben van. Ha vezetőként vagy dolgozóként egyszerűen hiszel nekik, amikor azt mondják, hogy minden rendben, akkor túlságosan ostoba vagy, és ugyanolyan gyenge képességű ember vagy, mint ők. A jó képességű emberek nemcsak azt tudják, hogy miként szerezzenek tudomást a problémákról, hanem egyedül is képesnek kell lenniük azonosítani őket. Képesek a problémákat megcélzó beszélgetéseket folytatni, és miközben beszélnek, a problémák természetes módon napvilágra kerülnek. Amikor felfedezel egy problémát és megkérdezel egy gyenge képességű embert, hogy miként kezelte azt, így válaszol: „Miféle probléma? Hogyhogy nem vettem észre?” A gyenge képességű emberek nem tudják azonosítani a problémákat, ezért a munkavégzés során ügyesnek kell lenned a problémák megismerésében és azonosításában, meg kell ragadnod és nem szabad elengedned a problémákat, majd segédkezned kell a kezelésükben és a megoldásukban. Tudnod kell, hogyan diskurálj a gyenge képességű emberekkel, csevegve kell kérdéseket feltenned nekik és tudakozódnod a problémák azonosítása érdekében. Miközben csevegtek, tudtukon kívül ők maguk hozzák majd fel a problémákat. Ha nem cseverésznél így, lehetetlen lenne azonosítani ezeket a problémákat. Mivel így csevegsz velük, megszállja őket az ihlet, és hirtelen azonosítják ezeket a problémákat. Ha nem ezt a megközelítést használod a helyzet megismerésére, egyszerűen nem fogják problémának érzékelni ezeket az általuk látott dolgokat. Amikor tehát a csevegésetek során problémák tárulnak fel, apránként kell tisztázni őket, mintha fogkrémet nyomnál ki. Csak akkor fogják valamelyest szégyellni magukat, amikor minden probléma megoldást nyer. Hát nem azt mutatja ez, hogy gyenge képességűek? (De igen.) Ezek a gyenge képességű emberek megnyilvánulásai: még ha vannak is problémák, ők nem képesek azonosítani őket, és mivel nem képesek azonosítani a problémákat, sohasem tudják felvetni vagy megoldani őket. Mondjátok meg Nekem, ha nem képesek azonosítani a problémákat, képesek jól végezni a munkájukat? Képesek jól tudják végezni a munkájukat azzal, hogy előírásokhoz tartják magukat? (Nem.) Egyáltalán nem. Ez a gyenge képesség megnyilvánulása. Ha azt mondod, gyenge képességűek, még ezt is gondolják: „Nekem kiváló a képességem! Miután Isten beszél valamiről, azonnal megragadok egy cselekvésmódot vagy egy előírást, és egy életen át képes vagyok követni azt. Látod? Hát nem vagyok jó képességű? Nektek egyikőtöknek sem sikerül megragadnia a lényeges pontokat, nekem azonban igen. Például azt mondták nekem, hogy nyáron meleg az időjárás, és hideg ételeket kell ennünk. Ezért folyamatosan hideg ételeket készítek és hideg italokat szolgálok fel – képes vagyok betartani ezt az utasítást. Látod, közületek senki sem tudja betartani, és folyton alapelvekről beszéltek. Az alapelvek nem csupán előírások? Ha előírásokat tartasz be, az nem az alapelvek betartása vajon?” Úgy vélik, hogy még jó képességűek is, azt hiszik, hogy képesek megragadni egy kérdés lényegi pontjait, és hogy egy hosszú prédikációból ki tudnak ragadni egyetlen állítást, cselekvésmódot, előírást, vagy akár egy mondatot vagy szót is, amelyet érzésük szerint követniük kell. Mondjátok meg Nekem, nem bajos ez? Elég sok az ilyen ember. Amikor az igazság különféle részleteiről beszélsz, nem értik, sőt azt mondják: „Micsoda nyűg! Csak nem hagyod abba a beszédet! Hát nem csak arról van szó, hogy az ember ne mondja ezeket a szavakat vagy ne tegyen ilyesmit? Csak tartsd magad ahhoz az egy állításhoz, és ennyi – ez csak egy állítás kérdése. Minek ennyire akadékoskodni? Még az állapotok, a környezetek és a különféle típusú emberek emberi mivolta között is különbséget teszel, és különbséget teszel az eltorzult és a tiszta felfogás között. Valóban ilyen sok részlet rejlik ebben? Minek így aprólékoskodni? Olyan fontoskodó vagy!” Még el is ítélnek másokat. Ezek a gyenge képességű emberek megnyilvánulásai.

Melyek a gyenge képességű emberek jellemzői? Nem értik az igazságalapelveket; az igazságalapelvek bármelyik aspektusáról legyen is szó, egyfajta előírásként vagy képletként kezelik, majd fáradhatatlan lelkesedéssel követik. Sok doktrínát tudnak mondani és ezért azt hiszik, hogy értik az igazságalapelveket, valójában azonban egyáltalán nem értik az igazságot. Ha a munkát végző vezetőknek és dolgozóknak elmagyarázol néhány alapelvet, arra kérve ezeket az embereket, hogy ezeknek az alapelveknek a megértése alapján végezzék a munkát és kezeljék a különféle problémákat, ezek a gyenge képességű emberek teljességgel képtelenek lesznek alkalmazni őket. Nem értik ezeket az igazságalapelveket, és nem is tudják alkalmazni ezeket az igazságalapelveket a munkavégzéshez. Amikor munkához látnak, az teljességgel előírások betartása, protokollok követése és dogmák mechanikus alkalmazása. Vannak néhányan, akik tartani akarják magukat az igazságalapelvekhez, ám mivel gyenge képességűek és nem tudják elérni az igazság megértését, képtelenek az alapelvek betartására. Bármilyen munkát is végeznek, amikor problémákkal kerülnek szembe, tanácstalanok, sőt besokallnak – képtelenek bármilyen munkát jól végezni. Amikor a felettesek alapelvekről beszélnek, úgy érzik, hogy az összeset megértették, felfogták és megjegyezték. Amikor azonban a való életben találkoznak problémákkal, összezavarodnak, mivel az általuk megértett doktrínák és előírások hasztalanok; ezért erre gondolnak: „Most mit tegyek?” Nem tudják, hol kezdjék el a munkát, nem tudják, milyen módszerek segítségével végezzék a munkát, nem tudják, miként valósítsák meg a munkarendet, azt pedig még kevésbé tudják, hogy mely problémákat kellene most azonnal megoldani a gyülekezeti munka normális előrehaladásának biztosítása érdekében – ezek egyikét sem tudják. Következésképp bármennyi ideje is dolgoznak, nincsenek eredmények, és a munkarendek nem valósíthatók meg. Még azzal a kérdéssel sem tudnak dűlőre jutni, hogy miként lehetne jóvá tenni a gyülekezeti életet. Még a legalapvetőbb munkát sem tudják megvalósítani, és a megvalósítás módját sem ismerik. Csak doktrínákat tudnak mondani az embereknek és arra kérni őket, hogy előírásokat tartsanak be. Amikor munkarend megvalósításáról és konkrét gyülekezeti munka végzéséről van szó, összezavarodnak és képtelenek megtenni. Magukban erre gondolnak: „Hogyan kellene megvalósítani ezt a munkarendet? Mely előírásokat kellene követni?” Nem látják tisztán ezeket a dolgokat, de még mindig van egy utolsó mentsváruk: azt hiszik, hogy amennyiben több összejövetelt tartanak, a problémák megoldhatók. Ezért aztán az a munkamódszerük, hogy töretlenül összejöveteleket tartanak és töretlenül prédikálnak. Amikor a prédikációjuktól mindenki felpezsdül és izgatottá válik, azt hiszik, hogy az összes probléma megoldódott és nincs több gond, és hogy amíg mindenki lelkes, addig a munka mind rendben megvalósul. Ám kiderül, hogy a többnapos összejövetelek után nemcsak megoldatlanul maradnak a valódi problémák, és az emberek által végzett kötelességek még mindig nem hoznak eredményt, hanem a gyülekezeti munka sem halad előre egyáltalán. Nekik azonban mégis van kedvük prédikálni. A gyenge képességű emberek nem érnek el eredményeket, függetlenül attól, hogy milyen sokáig végeznek munkát, és nem tudják megvalósítani a munkarendet, bármennyi időt is kapnak – se nem hatékonyak, se nem eredményesek. Ezek a gyenge képességű emberek megnyilvánulásai. A gyenge képességű emberek megnyilvánulásai olyanok, mint ahogyan az imént leírtam, a képességgel nem rendelkezőkről nem is beszélve. Nem számít, hány prédikációt hallanak vagy mennyi igazságot közölnek velük mások, nem képesek felfogni az igazságalapelveket, és még azokat a legalapvetőbb előírásokat sem tudják felfogni, amelyeket be kellene tartani. Amikor valaki ilyen mértékben gyenge képességű, az igazságalapelvek elérhetetlenek a számára. Még ha mások közlik is vele az igazságot, képtelen utat találni a gyakorláshoz, és mielőtt tudná, hogyan gyakoroljon, szüksége van valakire, aki konkrét utasításokat ad neki. Az ilyen emberek olyanok, mintha fenevadakból születtek volna újjá; az elméjük mindig ködös és homályos, és sosem tudnak különbséget tenni az alapelvek és az előírások között. A szívük mélyén ezt mondják: „Miért fájdul meg mindig a fejem és miért leszek álmos, amikor ezeket a dolgokat hallom?” Végül erre a következtetésre jutnak: „Nemcsak az igazságalapelvek elérhetetlenek számomra, hanem még előírásokhoz sem tudom tartani magam, a jövőben ezért olyan fényesen fogok ragyogni, ahogyan csak tudok, bármennyi tűz is van bennem, annyi erőfeszítést teszek, amennyit a képességem enged, és egyszerűen csak megteszem, amit képes vagyok megtenni, ez pedig elég.” Egyesek közülük még vigasztalják is magukat, a következőt mondva: „Nem tudom, hogyan kell betartani az előírásokat, és az igazságalapelveket sem értem, de Istent szerető szívem van!” Ha valóban tudnák szeretni Istent, ez nem lenne rossz, ám ilyen gyenge képességgel még csak az igazságot sem értik – lehet őszinte az Isten iránti szeretetük? A képesség híján lévő emberekből minden szempontból hiányzik a felfogóképesség, és még arra sem képesek, hogy előírásokat kövessenek. Amikor egyes gyenge képességű emberek az igazságot gyakorolják, legalább egy részben megértett alapelvbe, előírásba vagy formulába bele tudnak kapaszkodni, és ezzel az igazság egy kis darabkáját a gyakorlatba tudják ültetni. A képesség híján lévők azonban még az előírásokon alapuló dolgokat sem tudják felfogni vagy betartani – ez a fajta ember még szánalmasabb.

Ha az igazságalapelveket így használva mérjük fel az emberek képességét, akkor azok a releváns megnyilvánulások, amelyekről az imént beszélgettünk. Tehát ha azt használjuk az emberek képességének felmérésére, hogy van-e lelki megértésük vagy nincs, hogyan fogjunk hozzá? A jó képességű embereknek biztosan van lelki megértésük, igaz? (Igen.) Az, hogy van lelki megértésük, azt jelenti, hogy értik az igazságot, felfogják az igazságalapelveket és az igazság segítségével oldanak meg különféle problémákat, amelyek az Istenben való hit folyamán felmerülnek és az igazságalapelvekkel kapcsolatosak, valamint az igazság segítségével kezelik Isten házának különféle belső ügyeit. Akkor mi a helyzet a külvilág különböző ügyeivel? Mivel a jó képességű embereknek van lelki megértésük és megvan a képességük a különféle dolgok kezelésére, képesek néhány, viszonylag a normális emberi mivolton alapuló alapelvet vagy a pozitív dolgokhoz közelálló alapelvet is felhasználni a külvilág ügyeinek kezelésére. A felületes különbségek ellenére a különféle dolgok alapelemei ugyanazok, a különféle dolgokban rejlő alapelvek pedig alapvetően azok, amelyeket a jó képességű emberek fel tudnak fogni, ezért általában elmondható, hogy a jó képességű embereknek van lelki megértésük. Az, hogy az embernek van lelki megértése, nem azt jelenti, hogy képes kommunikálni a szellemi birodalommal, hanem inkább azt jelenti, hogy az ember képes felfogni a különféle dolgok alapvető törvényeit és alapelveit. Ez egyenes, egyszerű és világos megfogalmazása ennek. A külvilág dolgai alapvető törvényeinek és az igazságot magukban foglaló alapelveknek a megértésére való képesség a jó képességű emberek megnyilvánulása. Nos, hogyan tudjuk felmérni az átlagos képességű emberek megnyilvánulásait az alapján, hogy van-e lelki megértésük? Az átlagos képességű embereknek van lelki megértésül a dolgok egyik feléről, ám a másik feléről nincs, egyes részeket értenek, míg másokat nem. Azokon a részeken van lelki megértésük, amely részekig elér a képességük. Az Istenben való hittel kapcsolatos különféle igazságokról szóló közlés meghallgatása révén megérthetik azokat, és akár anélkül is rájöhetnek azokra az alapelvekre, amelyeket azokon belül meg kell ragadni, hogy bárkitől útmutatást kapnának. Azokon a részeken nincs lelki megértésük, ahol a képességük elégtelen. Mások útmutatása és eligazítása nélkül nincsenek gyakorlati alapelveik, nem képesek normálisan végezni a kötelességüket vagy problémákat megoldani, és öntözésre, útmutatásra és eligazításra van szükségük ahhoz, hogy tudják, miként kell munkát végezni és problémákat kezelni – ezek a megnyilvánulásai annak, hogy nincs lelki megértésük. Az átlagos képességű emberekről elmondható, hogy alapvetően van lelki megértésük, ám a lelki megértésük szintje hiányos a jó képességű emberekéhez képest – ők csak a felét értik. Hol hiányos? Az igazságalapelvek felfogására való képességük szintjét illetően hiányos,– nem tudnak önállóan elvégezni különféle részmunkákat. Ha tehát annak segítségével mérjük fel a gyenge képességű embereket, hogy van-e lelki megértésük vagy nincs, hogyan kell ezt tennünk? Könnyű felmérni? Van a gyenge képességű embereknek lelki megértésük? (Nincs.) Már csak a megnyilvánulásaikat tekintve is megmondhatod, hogy a gyenge képességű embereknek nincs lelki megértésük, mivel ők csak előírásokat követnek. A képesség híján lévő embereknek valójában nincs emberi lelkük, az pedig, hogy nincs emberi lelkük, azt jelenti, hogy olyannyira híján vannak a lelki megértésnek, mint a fenevadak. Ami ezeket az embereket illeti, nem szükséges felmérni, hogy van-e lelki megértésük vagy nincs. Amikor egy lélek nélküli ember bármilyen kérdést szemlél vagy különféle emberekkel bánik, nem tudja felmérni őket, és nincsenek nézőpontjai a pozitív vagy negatív dolgokat illetően. Csak némi számítás van bennük a saját érdekeik védelme és a veszteségek elkerülése érdekében. Amikor kifejezel egy nézőpontot – ha ismernek és tudják, hogy jó képességű vagy és tiszta a felfogásod, és hogy pozitív személyiség vagy, egyetértenek a nézőpontoddal. Ha azonban nem ismernek, lenéznek téged. Nem számít, mennyire helyénvaló a nézőpontod vagy mennyire egyezik az igazságalapelvekkel, nem fogadják el. Nem tudják, hogy helyénvaló, nem tudják, hogy olyasmi, amit az embereknek el kellene fogadniuk, és nem tudják, hogy ez a jó nézőpont mennyire a hasznukra lehetne, illetve, hogy mennyi segítséget nyújthatna nekik – nincsenek tudatában mindennek. Ezzel szemben, amikor egy negatív ember áll elő egy negatív nézőponttal – ha ez a negatív személy domináns és olyasvalaki, akit nagyra tartanak és tisztelnek –, elfogadják ezt a negatív nézőpontot még akkor is, ha tudják, hogy ártani fog nekik, miután megteszik. Miféle emberek ezek? (Olyanok, akiknek nincs képességük.) Olyanok, akiknek nincs képességük, ami azt jelenti, hogy hiányzik belőlük a dolgok felismerésére való képesség. Nem számít, milyen helyzettel találkoznak, nem képesek átlátni és egyetlen olyan alapelvet sem ismernek, amelyhez tartaniuk kellene magukat; az efféle ember képes rossz cselekedeteket elkövetni, amikor rossz vagy gonosz embereket követ, és tud pár jó dolgot tenni, amikor jó embereket követ – hiányzik belőle a dolgok felismerésére való képesség. Ezért mondom, hogy halott személy, lélek nélkül. Miután több éven át jó képességű emberekkel vagy pozitív egyénekkel éltek együtt, a gyenge képességű emberekre hatással lehet az, amit hallanak és látnak, és megtanulhatnak néhány jó dolgot, betarthatnak néhány jó előírást, és követhetnek néhány pozitív szólást és cselekvésmódot vagy pozitív gondolatot és nézőpontot. A lélek nélküli halott emberek azonban még pozitív gondolatokat és nézőpontokat, jó cselekvésmódokat és előírásokat, jó gondolatmeneteket vagy bizonyos pozitív életstílusokat és a mindennapi életről szóló pozitív általános ismeretet sem tudnak elsajátítani vagy betartani. Amikor önálló életbe kezdenek, az élethelyzetük – amely egy zavarodott emberé – teljességgel lelepleződik. Ezek a lélek nélküli halott emberek megnyilvánulásai.

A lelki megértéssel rendelkező emberek minimum átlagos képességűek. Ha elérhető számukra az igazság és képesek megérteni, akkor jó képességű emberek. A lelki megértés híján lévő emberek kétségtelenül vagy azok, akik gyenge képességűek, vagy a mindenféle képesség nélküliek – ebből a kétféle emberből egyértelműen hiányzik a lelki megértés. Csak a jó képességű emberekről mondható el, hogy teljes lelki megértéssel bírnak, míg az átlagos képességű embereknek átlagos szintű a lelki megértésük. Vagyis sok dolog van, amelyben nem megfelelő a képességük és képtelenek elérni a lelki megértést. Csupán hétköznapi kérdésekben képesek lelki megértést elérni és önállóan intézni a dolgokat. Amikor összetett dolgokkal vagy sokrétű munkával kerülnek szembe, nem tudnak önállóan megbirkózni ezekkel a dolgokkal, mivel a hozzájuk kapcsolódó igazságalapelvek túlmutatnak rajtuk és a megértésükön. A lelki megértésük szintje ezért meglehetősen átlagos. A gyenge képességű emberek jellemzője az, hogy az igazságalapelvek túlmutatnak rajtuk, és csak előírásokhoz tartják magukat, mivel képtelenek megérteni az igazságalapelveket, és még az igazságalapelvek fogalma sem világos a számukra, és azt hiszik, hogy az igazságalapelvek csupán előírások. Ezért nagyon nyilvánvaló, hogy az efféle embereknek nincs lelki megértésük. A lelki megértésük hiányának lényeges jellemzője, hogy azok a gondolatok és nézőpontok, amelyeket a különféle emberekről, eseményekről és dolgokról alkotott értelmezésükben felfednek, mind eltorzultak. Hogyan értendő itt az „eltorzult”? Azt jelenti, hogy teljesen elszakadt a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodás fonalától, és teljesen elszakadt a normális emberi mivolt szükségleteinek pályájától – ezt jelenti az eltorzulás. Amikor annak a gondolkodási logikáját hallod, amit ezek az emberek mondanak, bizarrnak találod, és minden alkalommal megdöbbensz, amikor azt hallod, hogy kifejtenek egy nézőpontot vagy beszélnek valamiről. Mit jelent a „megdöbbenés”? Azt jelenti, hogy amikor hallod, hogy valamit mondanak, úgy érzed, hogy az hihetetlen és magadban erre gondolsz: „Hogy lehet ilyen elgondolása? Miért különbözik annyira attól, amit a normális emberek gondolnak? Olyan furcsa ez az elgondolás – miért érzem képtelenségnek?” A szíved mélyén különösen furcsának és abszurdnak találod. Azok az emberek, akiknek a szavai mindig megdöbbenést keltenek másokban, hajlamosak a torzításra – ez különösen igaz. Például megkérdezed tőlük, hogy ettek-e már valamit, ők azt válaszolják, hogy ma elég hideg van. Van bármilyen összefüggés e két dolog között? (Nincs.) Te megkérdezed: „Miért van ma rajtad ilyen kevés ruha?” Ők ezt mondják: „Ittam ma egy csésze gyömbérteát.” Van a válaszuknak bármilyen szükségszerű kapcsolata a kérdéseddel? Normális gondolkodás és logika van a válaszukban? (Nincs.) Egy normális gondolkodású és logikájú embernek hogyan kellene válaszolnia? Azt mondhatná: „Azért van rajtam ilyen kevés ruha, mert nagyon meleg van benn, emellett odakinn igen napos az idő és elég magas a hőmérséklet.” Vagy mondhatná ezt: „Azért van rajtam ilyen kevés ruha, mert épp most fejeztem be az edzést és melegem lett.” Ha azonban valaki megkérdezi, hogy miért van rajta ilyen kevés ruha, és ő azt válaszolja, hogy azért, „mert ma gyapjú béléses cipőt viselek”, akkor ennek a válasznak semmi köze a kérdéshez. A gondolatmenet és a logika, amelyet a gondolkodása során követ, nem felel meg a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodásnak és logikának. Igen furcsa elgondolás és igen furcsa gondolatmenet, amellyel egy normális emberi mivoltra jellemzően gondolkodó ember nem állna elő. Ezért aztán miután meghallgatod a válaszát, érzed, hogy az nagyon oda nem illő. Beszélgetni akarsz vele, de nem tudsz kapcsolódni hozzá – folyton irreleváns válaszokat ad, lehetetlenné téve a beszélgetés folytatását. Valaki például ruhát varrni tanult, Én pedig megkérdeztem tőle: „Hogy haladsz a varrás tanulásával? Tudsz bélelt ruhákat varrni?” Mi lenne a normális gondolkodásnak és logikának megfelelő válasz? (Vagy az, hogy „tudok”, vagy az, hogy „nem tudok”.) Ez normális gondolkodást és logikát tükrözne. Vagy akár azt is mondhatná: „Időnként jobban megy, és azt mondja az oktatóm, hogy ez rendben van, épphogy elfogadható. Amikor azonban néhány bonyolultabb részről van szó, nem felel meg a munkám, és újra kell csinálni.” Normális gondolkodású és logikájú ember válaszai ezek? (Igen.) Hogy válaszolt ez a normális gondolkodást és logikát nélkülöző ember? Megkérdeztem, hogy most tud-e efféle bélelt ruházatot készíteni, ő pedig így válaszolt: „Akkor tanultam efféle ruházatot készíteni, amikor annak idején idejöttem.” Megkérdeztem: „Nos, akkor most tudsz ilyet csinálni?” Ő pedig továbbra is így válaszolt: „Akkor tanultam ilyen ruházatot készíteni, amikor annak idején idejöttem.” Magamban ezt gondoltam: „Nem értem. Tanultál efféle ruházatot készíteni, amikor idejöttél, nos akkor most meg tudod csinálni? Miért nem tudok rájönni?” Amikor meghallottam a válaszát, úgy éreztem, hogy nagyon furcsa. Azt kérdeztem, hogy tud-e ilyen ruhát varrni, ő pedig azt mondta, hogy akkor tanulta, amikor annak idején ide érkezett. Nem értettem, hogy sikerült erre a témára váltania – mi köze volt ennek ahhoz, hogy meg tudja-e csinálni vagy sem. Magamban arra gondoltam, hogy egyszerűen nem tudom követni ezt a témaváltást. Még amikor kétszer-háromszor egymás után megkérdeztem, hogy: „Nos, akkor most meg tudod csinálni?”, ő folyamatosan azt válaszolta, hogy „Amikor annak idején idejöttem, tanultam ilyet varrni, és az oktatóm irányított engem ebben – főként ezen dolgozom.” Még mindig nem kaptam meg a választ, amelyet kerestem, és mindmáig nem tudom, hogy meg tudja-e varrni vagy sem. Elemezzétek a szavai mögött rejlő logikát, és azt, hogy miért beszélt így. (A válasza nem igazán kapcsolódott a kérdéshez. Azok, akik hallják, megpróbálják majd kitalálni, hogy mire gondolt, ám akkor sem fogják tudni, hogy valóban meg tudja-e csinálni vagy sem.) A tudtomra akarta adni vagy sem? Pontos választ akart adni Nekem? Itt egy célzást tett: „Már mondtam Neked, hogy amikor annak idején idejöttem, főként ezt tanultam, most pedig eltelt egy hét – úgyhogy természetesen meg tudom csinálni. Hát nem kellene képesnek lenned felfogni azt, amire gondolok? Hogyhogy nem érted?” Ki tudod szűrni ezt a jelentést a válaszából? (Nem.) Ha a reakciója lehetővé tenné számodra, hogy pontos választ kapj és megtudd, hogy meg tudja-e csinálni vagy sem, akkor a válasza logikus lenne. A válasza azonban csak egy homályos jelentést közvetít neked, és nem adja igazán a tudtodra, hogy képes-e rá vagy sem. Azok az emberek, akik folyton így beszélnek – hát nem nagyon zavaros fejűek? Ha szándékosan válaszolnak így, akkor az jellem dolga. Ha nem szándékosan csinálják, és a válaszuk nem kapcsolódik szükségszerűen ahhoz a válaszhoz, amelyet próbálsz megkapni, akkor a gondolkodásukkal és a logikájukkal van probléma. Ha probléma van a gondolkodásukkal és a logikájukkal, akkor az nem azt jelenti vajon, hogy gyenge képességűek? Hát nem hajlamosak a torzításra? (De igen.) Ez a torzításra való hajlam megnyilvánulása. Az illető erre gondolt: „Elmondom Neked, hogy akkor tanultam ezt csinálni, amikor annak idején idejöttem, így hát szükségszerű eredmény, hogy meg tudom varrni.” Amit közölni akart, az az a válasz volt, hogy „meg tudom varrni”. A normális gondolkodású emberek azonban nem kapnak pontos választ, miután ezt hallják. A válasza tehát, miszerint akkor tanult ilyen ruházatot készíteni, amikor annak idején idejött, nem állt logikai összefüggésben azzal, hogy azt akarta volna közölni, hogy meg tudja csinálni. Nem zavaros szavakból állt hát a válasza? (De igen.) Ha valaki zavaros szavakat beszél, miközben azt hiszi, hogy jól tud kommunikálni és hogy már megválaszolta a kérdést – nem gyenge képességre utal ez? (De igen.) Ez a gyenge képesség egyik megnyilvánulása. Ez az ember nem rendelkezik a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodással és logikával. Bárhogyan is kérdezed, képtelen lesz felismerni, hogy mi a probléma lényege, illetve, hogy miért kérdezgeted ugyanazt. Amikor harmadszor kérdezed meg, ő még mindig ugyanazt a választ adja majd, sőt türelmetlenkedni fog, erre gondolván: „Minek kérdezgetsz? Már megmondtam neked, te pedig még mindig nem érted, és egyfolytában kérdezgetsz!” Még miután háromszor megkérdezted, azután sem képes rájönni, hogy a válasza nem világos és nem az, amit a másik ember keres, hogy változtatnia kellene a megfogalmazásán és világosan meg kellene mondania, hogy képes-e rá vagy sem, nem pedig találgatásra késztetni a másik embert. Képtelen felismerni, hogy a szavai milyen érzést váltanak ki a másik emberből, illetve hogy azok hallatán miként reagál a másik – ezek egyikét sem képes felismerni. Ez azt mutatja, hogy nincs képessége. Akárhányszor kérdezed, ugyanazt a választ fogja adni, sőt úgy érzi, hogy az, amit mond, őszinte és nem hamis, és erre gondol: „Akárhányszor kérdeztél ugyanarról, én ugyanazt a választ adtam – gyakorlom a becsületességet, és ami a szívemen, a számon.” Nem gyenge képességet tükröz ez? (De igen.) Amikor Tomiról kérdezel, az efféle ember mindig Jóskáról és Pistáról beszél. Amikor Jóskáról és Pistáról kérdezel, ő mindig Tomiról beszél. A normális gondolkodás híján lévő embereknek zavaros gondolataik vannak, és kusza a gondolkodásuk. Ez a gyenge képesség egyik fő megnyilvánulása. Összefoglalva, ezek a különféle képességekkel rendelkező emberek megnyilvánulásai. Akár az igazságalapelvek megértésére és alkalmazására való tehetségük vagy annak hiánya alapján értékeled a képességüket, akár aszerint, hogy van-e lelki megértésük, ezek a megnyilvánulások. Bár valamelyest általánosságban beszéltünk, alapvetően nem tudjátok összeegyeztetni a szavaimat a való élettel? (De igen.) Akkor hát nem foglaltuk már többé-kevésbé össze a képesség témakörét? (De igen.) Ezzel zárjuk a képesség témájáról szóló beszélgetésünket.

Mondjátok meg Nekem: annak, hogy az emberek milyen mértékben állnak ellen Istennek és lázadnak Ellene, van bármi köze ahhoz, hogy jó vagy rossz a képességük? A gyenge képesség miatt állnak ellen az emberek Istennek és lázadnak Ellene? Fontolóra vettétek már valaha ezt a kérdést? Olyan kérdés ez, amelyet érdemes fontolóra venni? (Igen.) Egyesek ezt mondják: „Mivel gyenge képességűek vagyunk, mivel a képesség, amelyet Isten nekünk adott, nem jó, keményen ellenállunk Istennek és lázadunk Ellene.” Helytálló ez a kijelentés? (Nem.) A veleszületett állapotok, az emberi mivolt és a romlott beállítottságok közötti különbségekről szóló korábbi beszélgetésünk alapján a képesség melyik csoportba tartozik? (A veleszületett állapotokhoz.) A veleszületett állapotok közé tartozik. Nos, tudod, hogy a veleszületett állapotok különféle aspektusainak van-e közük az emberek emberi mivoltához és romlott beállítottságaihoz? Kezdjük a képességgel – vajon a képesség meghatározza azt, hogy valaki milyen mértékben lázad Isten ellen és áll ellen Neki? (Nem.) Miért mondjuk azt, hogy nem határozza meg? Ez azzal az okkal áll kapcsolatban, ami miatt az emberek ellenállnak Istennek és lázadnak Ellene. Vajon az emberek a gyenge képesség miatt lázadnak Isten ellen és állnak ellen Neki? (Nem, hanem azért, mert romlottak a beállítottságaink.) Így van – ez felel meg a valóságnak. Nem a gyenge képesség miatt állsz ellen Istennek és lázadsz Ellene, és nem amiatt vagy képtelen alávetni magad az igazságnak, hanem amiatt, mert romlott beállítottságaid vannak. Ezért aztán nem panaszkodhatsz Istenre, hogy gyenge képességet adott neked, csak azért, mert képes vagy ellenállni Neki. A képesség, vagy a veleszületett állapotaid bármely más aspektusa eredendően olyan állapot, amellyel te magad rendelkezel; immanens, veled született körülmények, amelyekkel teremtett lényként rendelkezel. Függetlenül attól, hogy ez a veleszületett állapotok melyik aspektusa, nem vezet az Istennek való ellenálláshoz, és nincs köze a romlott beállítottságokhoz. Az például, hogy magas vagy, nem jelenti azt, hogy kevesebb a romlott beállítottságod. Az, hogy gyönyörű vagy, vagy hogy világos a bőröd, nem jelenti azt, hogy nincsenek romlott beállítottságaid. Az, hogy az emberek által becsült és tisztelt rasszba születtél, nem jelenti azt, hogy nincsenek romlott beállítottságaid. Más szóval, bármilyen veleszületett állapotokat adott is Isten valakinek, és bármilyenek is egy ember veleszületett állapotai, azoknak nincs közük az illető romlott beállítottságaihoz. Egy ember külseje például önmagában nem vezet az Istennek való ellenálláshoz. Mivel azonban az embereknek romlott beállítottságaik vannak, amikor valaki jól néz ki, a következőt gondolhatja: „Gyönyörű vagyok, ezért kellene, hogy legyen státuszom és hogy tiszteljenek.” Ezek romlott beállítottságok megnyilatkozásai. Egyesek arra használják a jó megjelenésüket, hogy bevessék az erősségeiket, ezzel sok téves állítást és cselekedetet fednek fel. Ezeket az állításokat és cselekedeteket mind a romlott beállítottságaik okozzák, nem pedig a veleszületett állapotaik. Attól függetlenül, hogy jó vagy gyenge a képességed, a képesség maga nem vezet az Istennek való ellenálláshoz. Ha jó képességű vagy, ám nem érted, vagy nem fogadod el az igazságot, akkor is ellen fogsz állni Istennek és lázadni fogsz Ellene, mert romlottak a beállítottságaid. Ha gyenge a képességed, de el tudod fogadni az igazságot, és ha egyszer megérted, hogy Isten mit mond neked, mit tegyél és mit ne tegyél meg, be tudod tartani azt, és képes vagy arra, hogy ne a romlott beállítottságaid szerint cselekedj, akkor nem fogsz lázadni Isten ellen, és nem leszel minden hájjal megkent sem és nem lazítasz, illetve nem leszel felületes, akaratos, vagy önkényes és vakmerő. Attól függetlenül, hogy gyenge a képességed vagy sem, amennyiben romlottak a beállítottságaid, akkor még ha meg is tudod érteni Isten szavait, akkor is lázadni fogsz Isten ellen és ellen fogsz állni Neki. Mivel a romlott beállítottságaid az életed, természetszerűleg különféle sátáni gondolatokat és nézőpontokat, a világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófiákat, valamint olyan sátáni nézőpontokat alakítasz ki, amelyek megalapozzák azt, ahogy az embereket és a dolgokat szemléled, és dicsekedni, védekezni fogsz, és állandóan ki akarsz majd tűnni és mások fölé akarsz helyezkedni, sőt irányítani akarsz másokat és uralkodni akarsz fölöttük. Ezek a megnyilvánulások mind az emberek sátáni természetében gyökereznek. Ha a sátáni természeted és a sátáni életed alapján teszel különféle dolgokat, akkor függetlenül attól, hogy jó vagy rossz képességű vagy-e, ellen fogsz állni Istennek. A képesség maga nem vezet az Istennek való ellenálláshoz. Gyenge képességű vagy, de képes vagy Isten szavai szerint cselekedni, amennyiben megérted azokat? Ha nincsenek romlott beállítottságaid vagy nem a romlott beállítottságaid szerint élsz, akkor ezt mindenképp el tudod érni. Vegyük például, hogy van egy bizonyos erősséged – az emberek gyakran gondolják a következőt: „Mivel van ez az erősségem, felsőbbrendű vagyok másoknál; kell legyen státuszom Isten házában, vezetőnek vagy oszlopnak kell lennem Isten házában.” Ezeket a gondolatokat nem az szüli, hogy van valamilyen erőssége az embernek, hanem a romlott beállítottságok. Mivel az emberek életét romlott beállítottságok képezik, minden általuk felfedett, megélt és megmutatott dolog, valamint a kilátásaik, az álláspontjaik és az alapelveik, amelyek szerint a különféle embereket, eseményeket és dolgokat szemlélik, mind annak a következményei, hogy az életüket a romlott beállítottságok képezik. Nem az Isten által nekik adott veleszületett állapotok okozzák őket. Értitek? (Igen.) Mire gondolok ezeknek a szavaknak a közlésével? Ennek a közlésnek az a célja, hogy képessé tegyen titeket a tényleges helyzetetek világosabb megértésére és felismerésére, és a képességetek milyenségének felismerésére – ne légy olyan ember, akiből hiányzik a józan ész, és ne bocsátkozz értelmetlen küzdelmekbe azt illetően, hogy átlagos vagy gyenge képességű vagy, és ne állj elő értelmetlen kifogásokkal annak szemléltetésére, hogy nem gyenge a képességed. Ezeknek a cselekedeteknek nincs értékük. Ez a közlés azt hivatott elérni, hogy képes legyél pontosan megérteni a képességedet és a különböző adottságaidat, majd megtaláld a megfelelő helyedet, és a téged megillető rang szerint viseld magad. Ez többet fog segíteni neked abban, hogy megfelelő teremtett lény legyél, megfelelően állj a helyeden teremtett lényként, és teljesítsd a teremtett lény kötelességeit. Ez természetesen bizonyos mértékig jobban fog segíteni abban is, hogy levesd a romlott beállítottságaidat. Függetlenül attól, hogy a képességed vagy a különböző adottságaid milyen szintűek, nem határozzák meg azt, hogy mennyire állsz ellen Istennek vagy lázadsz Ellene. Más szóval azt is mondhatnánk, hogy a romlott beállítottságaid nem a képességed milyenségétől függenek, attól pedig még kevésbé, hogy milyenek a veleszületett állapotaid. Az emberek romlott beállítottságai a veleszületett, immanens hús-vér testükben támadnak. Miután a Sátán megrontotta az embereket, a romlott beállítottságaik váltak a belső életükké. Amikor még nem vetetted le a romlott beállítottságaidat, akkor a veleszületett állapotaidat használod ki, hogy ennek a sátáni életnek az alapján beszélj és cselekedj. Ez azt jelenti, hogy mielőtt leveted a romlott beállítottságaidat, az Istentől kapott különféle veleszületett állapotaidat használod ki, hogy a saját céljaid elérését szolgálják. Így hát ezt mondhatjuk: ha nem veted le a romlott beállítottságaidat, akkor kihasználod vagy lábbal tiprod az Istentől kapott különféle veleszületett állapotokat; ha az igazságra való törekvés és az igazság gyakorlásának folyamatában vagy, hogy levesd a romlott beállítottságaidat, akkor megfelelően és hatékonyan használod ki az Istentől kapott különféle veleszületett állapotokat; amikor átalakulsz akképpen, hogy a romlott beállítottságok helyett az igazság válik az életeddé, akkor megfelelően és helyénvalóan – más szóval egy értelmesebb módon használod az Istentől kapott veleszületett állapotokat. Most már érted? Nem maguk a veleszületett állapotok az emberiség Istennel szembeni ellenállásának eredendő okai, hanem az emberek sátáni romlott beállítottságai és a Sátán által az emberekbe oltott élet az emberiség Istennel szembeni ellenállásának és lázadásának eredendő oka. Nem erről van szó? (De igen.) Most már alapvetően világos számotokra ez a kérdés? (Igen.)

Mielőtt a képesség témájáról beszéltünk, beszéltünk bizonyos megnyilvánulásokról három aspektusban: veleszületett állapotok, emberi mivolt és romlott beállítottságok. Legutóbb milyen megnyilvánulásokat beszéltünk meg? (A legutóbb tárgyalt megnyilvánulások a következők voltak: szorgalom a dolgok végzésében, a dolgok strukturális végzése, erős kezdet, de gyenge vég a dolgok végzésében, és óvatosság gyakorlása a dolgok elvégzésében, valamint a nagyotmondás és a dicsekvés, a gondatlanság, a magamutogatás szeretete, a szegények megvetése és a gazdagok kedvelése, a hatalommal bírók kegyeinek keresése, kivételes emlékezőtehetség és így tovább.) Ezekről nem fogunk tovább beszélgetni. Folytatjuk a veleszületett állapotok, az emberi mivolt különféle megnyilvánulásairól és a romlott beállítottságok megnyilatkozásairól szóló beszélgetést. Amikor ezek a megnyilvánulások megjelennek, tudnod kell, hogy milyen típusú megnyilvánuláshoz tartoznak, és képesnek kell lenned különbséget tenni közöttük és felismerni őket; csak ekkor tudod pontosan megközelíteni őket. Ha egy bizonyos megnyilvánulás a veleszületett állapotokhoz tartozik, amelyek változhatatlanok, akkor nem kell foglalkoznod vele. Ha az emberi mivolt olyan hibái vagy hiányosságai közé tartozik, amelyek leküzdhetők, kijavíthatók vagy megváltoztathatók, akkor meg kell próbálnod kijavítani és megváltoztatni őket. Ha nem szükséges leküzdeni őket és nem befolyásolják a kötelességed végzését vagy az igazságra való törekvésedet, akkor nem kell figyelmet szentelned nekik. Ha egy megnyilvánulás se nem veleszületett állapotok, se nem az emberi mivolt problémája, hanem romlott beállítottságokkal kapcsolatos, akkor változtatni kell rajta. Ha nem alakítod át, illetve nem változtatsz rajta, akkor egy olyan életformával, amelyet a benned gyökeret eresztő és hatalmat gyakorló romlott beállítottságok uralnak, az, amiket megélsz és felfedsz, azok nem csupán jelentéktelen problémák, mint például, hogy képtelen vagy tudsz kijönni másokkal és nem vagy a tetszésükre, és nem sikerül építened őket. Ehelyett az, amit megélsz és felfedsz eléri az igazság és az igazságalapelvek megszegésének szintjét, az Istennek való ellenállásnak, Isten elutasításának és az Istennel való ellenségeskedésnek, sőt – azt is mondhatjuk, hogy – az Istennel való szembenállásnak a szintjét. Pontosan a romlott beállítottságok ilyen jellege miatt, ha egyszer ezekben a megnyilvánulásokban ott vannak a romlott beállítottságok, meg kell ismerned ezeket a romlott beállítottságokat, majd keresned kell az igazságot, meg kell értened és fel kell fognod az igazság gyakorlásának alapelveit, és az igazságalapelvek szerint kell gyakorolnod, hogy lecseréld ezeket a romlott beállítottságokat, hogy ezek a romlott beállítottságok többé ne uralják az életedet, a helyükbe lépve pedig az igazság váljon az életeddé és uralja a mindennapi életedet és azt, amit megélsz.

Tovább fogunk beszélgetni a veleszületett állapotok, az emberi mivolt és a romlott beállítottságok különféle megnyilvánulásairól. Az utolsó megnyilvánulás, amelyről a legutóbbi alkalommal beszéltünk, a jó emlékezőtehetség volt, ugye? (Igen.) Akkor a feledékenység melyik aspektushoz tartozik? (A veleszületett állapotokhoz.) Ez egy veleszületett állapot és egyben az emberi mivolt hibája – csak ez a két aspektus. A feledékenység romlott beállítottság? (Nem.) Nyilvánvalóan nem az. Egyesek azért feledékenyek, mert természetüknél fogva gyenge a memóriájuk, míg mások az agy öregedése és a gyengülő memória miatt válnak feledékennyé, ahogyan öregszenek. Ha a feledékenység veleszületett, akkor a veleszületett állapotok közé tartozik; ha szerzett, akkor az emberi mivolt hibája. Persze az is hibának számít, ha valaki a természeténél fogva feledékeny, nem igaz? (De igen.)

Ha valaki jártas abban, hogy tervez, mielőtt megteszi a dolgokat – ez melyik aspektushoz tartozik? (Az emberi mivolt érdeme.) Ez az emberi mivolt érdeme. Mielőtt megtesznek valamit, a tervezésben jártas emberek előre terveznek, majd azután követik a lépéseket, anélkül, hogy impulzívak vakmerőek vagy hirtelenek lennének. Megfontoltan cselekednek, nem sietnek, hogy szeszélyből tegyék a dolgokat, hanem előre átgondolják a cselekvésük módját, hogy kivel menjenek, mit tegyenek különleges körülmények között, milyen dokumentumokat vagy tárgyakat kell vinni, a környezettől függően vigyenek-e magukkal néhány alapvető napi szükséges cikket és így tovább. Képesek mindezeket figyelembe venni. Mielőtt cselekednek, alapos előkészületeket tesznek, több tényezőt figyelembe vesznek, és aprólékosabbak a mérlegelésükben. Előre fel fogják mérni a kedvező és a kedvezőtlen feltételek közötti különbséget, és különbséget fognak tenni a lehetséges legjobb forgatókönyv és a lehető legrosszabb következmények között. Észszerű intézkedéseket tesznek a legjobb eredmények elérése érdekében. Mivel ügyesen terveznek és észszerű intézkedéseket tesznek, általában alaposabban intézik az ügyeket. Az általuk szervezett dolgokban és útitervekben ritkábban jelentkeznek váratlan helyzetek, a munkájuk eredményei pedig általában jobbak. Azok, akik velük dolgoznak, nem aggódnak, hanem nyugalom tölti el őket. Mondhatjuk tehát, hogy a tervezésben való jártasság valamilyen szinten az emberi mivolt érdemei közé tartozik? (Igen.) Ez lefedi a tervezésben való jártasságot. Akkor hát számítónak lenni jó vagy sem? (Nem jó. Ez az emberi mivolt hibája.) A tervezésben való jártasság az emberi mivolt érdeme és erőssége – pozitív –, míg a számítás az emberi mivolt hibája. Ha például két ember eszik valamit, ami összesen tíz jüanba kerül, és fizetéskor a számító ember öt jüant és ötven centet, míg a másik ember négy jüant és ötven centet fizet, ő így érzi: „Ez nincs rendjén – ő ötven centtel kevesebbet fizetett. Ahhoz, hogy igazságos és észszerű legyen, mindenkinek öt jüant kell fizetnie.” Még egy ilyen kis összeget is számítgat. Ha úgy érzi, hogy rajtavesztett, kényelmetlenül érzi magát és folyton keresi a lehetőséget, hogy mesterkedés útján kárpótolja a veszteségeit. Ha így nem sikerül kárpótolnia a veszteségeit, nem tud jót enni és jól aludni. Ha valaki számító, az az emberi mivolt hibája. Ha ez súlyossá válik, és valaki még a jelentős dolgokban is számítgat, folyton hasznot akarva húzni másokból vagy kihasználni őket, illetve gyakran folyamodik mesterkedéshez a számításai kedvéért, akkor az már nemcsak az emberi mivolt hibája, hanem romlott beállítottságot foglal magában. Ha az ember számító mivolta nincs hatással másokra és nem sérti az érdekeiket, valamint csak a mindennapi élet jelentéktelen dolgaiban jelentkezik, és végső soron gyakori hibákhoz vagy gyenge eredményekhez vezet az ügyek intézésében, akkor az az emberi mivolt hibája.

Milyen probléma a fösvénység? (Az emberi mivolt hibája.) Milyen megnyilvánulások jelentenek fösvénységet? Ha például egy fösvény ember készül valahová autóval, és valaki a következőt mondja: „Az épp útba esik nekem, elvinnél? Csak öt perc lesz, és adhatok valamennyi pénzt az üzemanyagra”, ő attól tart, hogy az illető esetleg nem fizet majd a fuvart követően, és talál valami kifogást, hogy visszautasítsa a fuvart – ez fösvénység. Vannak olyanok is, akik olyankor, amikor valaki kölcsön akar kérni tőlük valamit, ők pedig nem akarják kölcsönadni, ezt mondják: „Most épp használom. Nem igazán vagyok abban a helyzetben, hogy kölcsönadjam neked. Kérdezz meg valaki mást.” Rendkívül fukarok és zsugoriak; nincsenek normális személyes kapcsolataik, és nagyon félnek attól, hogy mások kihasználják őket, miközben ők maguk mindig reménykednek, hogy kihasználhatnak másokat. Ezt jelenti a fösvénység. Vannak olyanok is, akik – amikor kölcsönkérsz tőlük tíz jüant, hogy ételt és pár más dolgot vegyél, átgondolják: „Csak öt jüant adok neked kölcsön ételre – nem adok többet, egy centtel sem!” Amikor másnap találkoznak veled, még ezt is megkérdezik: „Milyen volt az étel? Mind az öt jüant elköltötted?” A szavaik finoman arra céloznak, hogy: „Siess, és add meg! Még mindig tartozol nekem azért az ételért. Ha nem fizeted vissza, meg kell hívnod egy étkezésre!” Az efféle emberek rendkívül kicsinyesek a magaviseletükben és ügyesek a számítgatásban. Nemcsak akkor ügyesek a számításban, amikor anyagi dolgokról van szó, hanem a személyes kapcsolatokban való számításban is kivételesen ügyesek. Bármit is mond nekik valaki, mindig belemagyaráznak valamit és eltöprengenek a mögöttes jelentésén. Ha a szavak ártanak nekik vagy sértik az érdekeiket, azonnal bosszút állnak. Még a beszélgetések során is igyekeznek hasznot húzni, és hajthatatlanul elutasítják, hogy bármi veszteséget szenvedjenek. Ez már nem puszta kicsinyesség vagy fösvénység – ez romlott beállítottság. Ha csak azzal jár, hogy valaki folyton megpróbál hasznot húzni és elkerülni a veszteségeket a napi anyagi és pénzügyi kapcsolatokban, az csupán az emberi mivolt hibája, és nem emelkedett a romlott beállítottság szintjére. Ha azonban magában foglalja a magaviselet és a cselekvés alapelveit, akkor az nem az emberi mivolt hibája többé, hanem a romlott beállítottság szintjére emelkedett. Akkor hát a nagylelkűség mihez tartozik? (Az emberi mivolt érdeme.) Ez az emberi mivolt érdemei közé sorolható. A nagylelkű embereket nem nagyon foglalkoztatja a nyereség és a veszteség a másokkal való kapcsolataikban. Amikor mások egy kis hasznot húznak belőlük vagy elvesznek tőlük egy csekélységet, vagy amikor időnként valaki nem adja meg nekik a kölcsönkért pénzt, nem igazán számítgatnak ezekkel kapcsolatban. Viszonylag nagylelkűek és toleránsak másokkal – ez az emberi mivolt érdeme.

Milyen probléma a kicsinyesség? (Az emberi mivolt hibája.) Az emberi mivolt hibája. Melyek a kicsinyesség megnyilvánulásai? (Hajlam arra, hogy valaki felhajtást csináljon csekélységek miatt.) Például, ha egy étkezés során a következőt mondod egy kicsinyes embernek: „Igen jó étvágyad van – a legtöbb embernél többet eszel”, ő mérges lesz: „Falánknak nevezel?” Tettél egy megjegyzést, ami megbántotta vagy felzaklatta, noha nem ez volt a szándékod, ő pedig a szívére veszi és nem engedi el. Fél hónapon át képes haragudni rád, és nem hajlandó beszélni veled, neked pedig fogalmad sem lesz, mi miatt van ez. Valójában csak egy óvatlan megjegyzést tettél, és egyáltalán nem állt szándékodban gúnyolni őt, ő azonban váratlanul felnagyítja ezt a megjegyzést, és azt hiszi, hogy kinevették. Még ezt az apróságot is a szívére veszi és végtelenül eltúlozza, aránytalanul felfújja a dolgokat és egyáltalán nem tanúsít megbocsátást – ez kicsinyesség. Egész pontosan mennyire kicsinyes tud lenni az ilyen ember? Olyan akaratos tud lenni, mint a gyerekek – senki sem meri bosszantani. Mindig óvatosnak kell lenned, amikor kapcsolatba kerültök, nem mersz normálisan beszélni vele, mert ha így teszel, bármi, amit mondasz, megsértheti vagy megbánthatja, ennek pedig következményei lesznek – amikor legközelebb találkoztok, mogorva arcot vág, kerüli a szemkontaktust, sőt tör-zúz. Ha megpróbálsz szólni hozzá, semmibe vesz. Sem az nem működik, hogy átbeszéld vele a dolgokat, sem az, hogy próbálsz hízelegni neki. Ha a közelébe ülsz, kerülni fog és semmibe vesz. Korától függetlenül mindig gyerekes hisztiket rendez és akaratosan viselkedik – hát nem kicsinyesség ez? (De az.) Ez az emberi mivolt hibája. Az efféle emberekkel nagyon nehéz kijönni. Amikor a testvérek nyílt szívvel beszélgetnek együtt, rámutatva egymás hiányosságaira, az efféle embereknek senki sem meri felhívni a figyelmét semmire. Ha azonban nem veszik be őket a beszélgetésbe, elégedetlenné válnak és ilyen gondolataik támadnak: „Ti mind nyílt szívvel beszélgettek együtt, segítitek egymást, engem azonban nem kezeltek testvérként.” Az nem jó, ha egyáltalán semmit sem mondtok nekik – valami apróságot mondani kell nekik: „Nagyszerű vagy, ám időnként nem olyan jó a természeted. De nekünk is megvannak a hibáink, és gyakran nem figyelünk oda arra, amit mondunk.” Ha nem így fogalmazol és csak annyit mondasz, hogy rossz a vérmérsékletük és kicsinyesek, az nem fog működni – megharagszanak. Amikor kapcsolatba lépsz velük, különösen óvatosnak kell lenned és megfontoltan kell beszélned. Ha mondasz egy olyan dolgot, ami nem helyénvaló, viselned kell a következményeket. Ezért aztán különösen fárasztó velük beszélgetni. A nem hívőknek van erre egy kifejezésük, ők azt mondják, hogy az ilyen emberek „mimózalelkűek”, ami azt jelenti, hogy rendkívül könnyen megbántódnak. Az efféle emberek egy szempillantás alatt megsebezve érzik magukat, sírni kezdenek, nem hajlandóak enni, nem tudnak aludni és negatívvá válnak. Azt mondják: „Ti mind azt mondjátok, hogy nem vagyok jó. Egyikőtök sem kedvel engem, egyikőtök sem cseveg velem, és mindannyian kerültök és nem akartok a közelemben lenni.” Hát nem gyerekes ez? (De igen.) Valaki ezt mondja: „Olyan törékeny a szíved, mint az üveg – a legkisebb bántásra összetörik. Ki merne leleplezni téged? Ki merne foglalkozni veled? Mindenki fél ilyet tenni.” Nem lenne objektív azt mondani, hogy az efféle embereknek gonosz az emberi mivolta – ők valóban nem követnek el semmiféle gaztettet. Csupán arról van szó, hogy különösképp sértődékenyek – akaratosak, nyűgösek és gyermeki a vérmérsékletük. Nem szállhatsz szembe velük és nem provokálhatod őket. Ha megbocsátó vagy velük, azt mondják, hogy lenézed és nem veszed komolyan őket; ha komolyan veszed őket, azt mondják, hogy akadékoskodsz velük – bármit is teszel, az helytelen. Amikor efféle emberekkel érintkezel, és megfelelő a megközelítésed, és sikerül a kedvükben járnod, akkor még ha kissé gyenge képességűek is, jól tudják végezni a kötelességüket. Ha azonban nem megfelelően közelítesz és valami felbosszantja őket, negatívvá válnak, te pedig törheted a fejed, hogy miként békítsd meg őket. A kicsinyes emberek nagyon problémásak. Egy jelentéktelen dolog miatt is képesek időtlen időkig sírni, amíg teljesen ki nem vörösödik a szemük. Ha egy apróság nem az elképzelésük szerint alakul, órákig képesek duzzogni. Amikor kijönnek a sodrukból, képesek fél hónapon át meglenni úgy, hogy egyáltalán nem figyelnek másokra és nem beszélnek velük. Az efféle emberek rossz természetűek és kicsinyesek, de ettől még elvégzik a munkát, amit el kell végezniük – csak épp dühösen teszik. Ha javul a hangulatuk, ismét jól tudnak dolgozni. Összességében súlyos az emberi mivoltuk ezen hibája és problémája. Valószínűleg feszült légkört teremtenek, és mind maguknak, mind másoknak gondot okoznak és terhet rónak úgy önmagukra, mint másokra. Az efféle emberekben nincs meg a felnőttek nagylelkűsége, illetve a felnőttek hozzáállása a világi ügyekhez. Olyanok, mint a tíz év körüli gyermekek – nem mondhatod, hogy értelmesek, mert nem igazán értelmesek, de azt sem mondhatod, hogy éretlenek, mert mindig felnőtt módjára beszélnek. Ha felnőttként kezeled őket, akkor előfordulhat, hogy bármi, amit mondasz, nem tetszik nekik és korlátozva érzik miatta magukat, ami miatt hirtelen gyermekhez hasonló hisztit csapnak. Ha azonban gyermekként bánsz velük, úgy érzik, hogy lenézed őket. Röviden: igencsak abnormálisak. Ez az emberi mivolt hibája. Ha valakinek efféle problémája van, változnia kell és azon igyekeznie, hogy megtanuljon toleráns és elnéző lenni, hogy megtanulja a helyénvaló módon és a helyénvaló hozzáállással megközelíteni és kezelni a problémákat, és a normális emberek racionális módján érintkezni másokkal. Még ha a legtöbb ember nem is fogadja el az igazságot vagy a dolgok végzésének helyénvaló módját, ennek nem szabad korlátoznia vagy befolyásolnia téged, illetve nem szoríthat vagy kötözhet meg téged. Akkor is ki kell tartanod amellett, hogy helyénvaló módon tedd a dolgokat. Még ha nehéznek is érzed, ne add fel – ez is a tanulási folyamat része. Fokozatosan érni fog az emberi mivoltod, a rálátásod és más aspektusaid, és növekedni fogsz. Mi a növekedés jele? Az, hogy a legtöbb emberrel képes vagy harmonikusan kijönni; az, hogy képes vagy elviselni, megérteni és helyesen megközelíteni azt, ha valaki valami kellemetlen dolgot mond, viccel vagy valami számodra bántó dolgot közöl. Ha az, amit mások mondanak, kellemetlenül hangzik, ám tükrözi a tényleges helyzetedet, el kell fogadnod és tudomásul kell venned. Ha valaki akaratlanul olyasmit mond, ami megsért, és látod, hogy nem volt szándékos, a tolerancia gyakorlását kell választanod. Ha valaki szándékosan vesz célba és nagyon bántó dolgokat mond, akkor le kell higgadnod, imádkoznod kell Istenhez és keresned kell: „Miért vesz így célba engem? Mi a szándéka? Gonosz ember az illető, vagy egy romlott beállítottság megnyilatkozása ez? Ha gonosz ember, akkor tisztábban kell látnom és jobban kell óvakodnom tőle. Ha az, amit mond, helytálló és megfelel az igazságnak, elfogadom; ha nem helytálló, akkor pedig szintén nincs szükség arra, hogy vitatkozzam vele. Ha romlott beállítottságot fed fel, meglátom, hogy el tudja-e fogadni az igazságot. Ha el tudja fogadni az igazságot, akkor közlöm vele az igazságot. Ha nem fogadja el az igazságot, akkor csak türelmet gyakorolhatok.” Hát nem oldja meg ez a problémát? Ily módon, amikor mindenféle emberrel érintkezel, kölcsönös toleranciával és kölcsönös támogatással teheted azt, és harmonikusan kijöhetsz velük – ez mindig jobb a kicsinyességnél. A kicsinyes emberek egyrészt jelentős kényelmetlenséget okoznak másoknak, másrészt pedig nem tudnak beilleszkedni semmilyen csoportba, és nagyon elszigeteltnek és oda nem illőnek tűnnek. Néhány jószívű ember sajnálni fog, és valójában mindenki segíteni akar majd neked, mivel mind testvérek vagytok, ha azonban folyton elszigetelődsz és így egyedül maradsz, nem gondolod, hogy nagyon furcsának tűnsz mások számára? (De igen.) Miért vagy oda nem illő? Azért, mert van ez a hiba az emberi mivoltodban, úgyhogy dolgoznod kell azon, hogy felülkerekedj rajta és fokozatosan megváltozz, nem igaz? (De igen.)

Rossz természetűnek, forrófejűnek lenni – ez melyik aspektushoz tartozik? (Az emberi mivolt hibája.) A rossz természet forrófejűségnek is nevezhető – az emberi mivolt hibájának számít ez? (Nem.) Hogyan kell erre tekinteni? Egy jó természetű ember mosoly mögé rejti a rosszindulatát, mindig finoman és barátságosan beszél, sosem vitatkozik senkivel, és mindig azt mondja, amit mások hallani akarnak – ez jó? (Nem.) Ha valaki azt mondja, hogy az illető nyers, ő így szól: „Jó dolog az, ha valaki nyers; a nyers emberek nem okoznak bajt.” Ha valaki azt mondja, hogy az illető egyszerű, ő ezt mondja: „Az egyszerűség jó; az egyszerű emberek okosak.” Vagyis, nem számít, mások mit mondanak vagy miként bánnak vele, ő sosem veszíti el a higgadtságát és nem haragszik meg – jó az ilyen ember? (Nem.) Amikor arról van szó, hogy milyen embereket kedvel igazán, milyen gondolatai és nézőpontjai vannak a jó emberekről és a jó dolgokról, valamint a gonosz emberekről és a gonosz dolgokról, hogy helyesli-e a jó embereket és megveti-e a gonosz embereket, vagy helyesli-e a gonosz embereket és megveti-e a jó embereket, nincs világos nézőpontja vagy álláspontja ezekről a dolgokról, semmire sem tesz megjegyzést. Függetlenül attól, hogy milyen dologgal találkozik, mindig elüti egy mosollyal, és különösen barátságos és nincsenek indulatai. Az emberi mivolt érdeme ez? (Nem.) A jó természet nem az emberi mivolt érdeme, akkor hát a rossz természet az emberi mivolt hibája vajon? Az, hogy valakinek jó vagy rossz a természete, meghatározhatja vajon, hogy milyen az emberi mivolta? (Nem.) Egyesek például látják, hogy valaki felületes a kötelességében, és nem érdekli őket, látják, amint valaki zavarja a gyülekezet munkáját, és nem éreznek felháborodást; sőt még ezt is mondják: „Rendben van, majd fejlődni fogsz – nem kell sietni. Istennek gondos szándékai vannak velünk; viszonoznunk kell Isten szeretetét és az Ő kegyelmét, és nem lehetünk felületesek. Legközelebb figyelj oda erre.” Ezek az emberek jó természetűek? (Igen.) Egyesek, amikor azt látják, hogy valaki nem védelmezi Isten házának érdekeit, ezt mondják: „Megpróbálnád védelmezni Isten házának érdekeit? Olyan remek lenne, ha tekintettel lennél Isten szándékaira. Jó embereknek kell lennünk – ha nem vagyunk jó emberek, Isten nem fog kedvelni minket. Azzal, ahogyan viseljük magunkat, legalább védelmeznünk kell Isten házának érdekeit – a jövőben figyelj oda erre.” Mutatkozik ebben indulat? (Nem.) Egész jó az illető természete, nem igaz? Egyesek sosem lesznek dühösek, bármi is történik. Amikor azt látják, hogy némelyek gyakran hamis számokat jelentenek, hogy megtévesszék a Fennvalót és Isten házát az evangélium hirdetése során, így szólnak: „Ha az emberek többsége ily módon hamis számokat jelent, akkor ez a Szentlélek munkájának áramlata – alá kell vetnünk magunkat neki!” Valaki megcáfolja őket, és ezt mondja: „A hamis számok jelentése hazugság és Isten megtévesztése; én nem tudom megtenni.” Ők így válaszolnak: „Miért nem? Mások hamis számokat jelentenek, csak a jó hírekről számolnak be, a rosszakról nem. Miért vagy ilyen ostoba?” Amikor azt látják, hogy az emberek hamis számokat jelentenek, boldogságot éreznek. Amikor azt látják, hogy egyesek ragaszkodnak az alapelvekhez és nem hajlandóak hamis számokat jelenteni, megharagszanak és feldühödnek, az asztalra csapnak és ezt mondják: „Miért nem hamis számokat jelentesz? Szembe akarsz menni a Szentlélek áramlatával? Ha nem jelentesz hamis számokat, el foglak bocsátani! Ki foglak takarítani!” Mit gondoltok arról, hogy így elveszítik a higgadtságukat? (Ez rossz.) Ez elvetemült düh kitörése. Amikor kellene, akkor nem veszítik el a higgadtságukat, majd önkényesen elveszítik olyankor, amikor nem lenne szabad, igazságosnak neveznek gonosz dolgokat, a hamis számok jelentését a Szentlélek áramlatának nevezik és oly sokat dicsérik, sőt még népszerűsítik is – hát nem aljas ez? (De az.) Amikor azt látják, hogy valaki nem hajlandó hamis számokat jelenteni, az asztalra csapnak, mérgesek lesznek és kifakadnak, el akarják bocsátani vagy ki akarják takarítani az illetőt – ez „mennydörgő düh”! A nagy vörös sárkánynak van egy „Mennydörgő Hadművelete”; azt az ördögi erőfitogtatást „Mennydörgő Hadműveletnek” nevezik, ez pedig ezeknek az embereknek a „mennydörgő dühe”. Ha nem vagy hajlandó hamis számokat jelenteni, ők pedig az asztalra csapnak és szabadjára engedik a mennydörgő dühüket ellened, ilyen helyzetben mernél vajon ragaszkodni az alapelvekhez, és csak a valós számokat jelentenéd, megtagadva a hamisak jelentését? Mernél felállni és kritizálni és leleplezni őket, mondván: „Arra kényszeríted az embereket, hogy hamis számokat jelentsenek – ördög vagy! Sőt, a Szentlélek áramlatának nevezed azt, hogy valaki antikrisztusokat követ a hamis számok jelentésével. Hát nem a Szentlélek káromlása és Isten káromlása ez? Nem különbözteted meg a helyeset és helytelentől, és káromolod a Szentlelket, közben pedig igazságos angyalként gondolsz magadra. Nem engeded, hogy bárki szembeszálljon a hamis számok jelentésére vonatkozó követeléseddel, és még a higgadtságodat is elveszíted. A legcsekélyebb igazságérzeted sincs. Nemcsak hogy nem leplezed le és nem ítéled el a gonosz dolgokat, hanem hagyod, hogy az indulataid erősen fellángoljanak azokkal szemben, akik ragaszkodnak az igazsághoz és nem hajlandóak hamis számokat jelenteni, sőt még a „mennydörgő dühödet” is rájuk szabadítod. Hát nem Isten háza munkájának szándékos akadályozása és zavarása ez? Nem ugyanolyan természetű viselkedés, mint az, amit a nagy vörös sárkány művel?” Ha tehát ismét megnézzük, hogy a rossz természet valóban az emberi mivolt hibája vagy az emberi mivolt érdeme-e, ezt nem lehet általánosítani. Attól függ, hogy egy illető milyen helyzetek miatt veszíti el a higgadtságát és milyen helyzetek miatt nem, illetve, hogy az illető általában miért rossz természetű. Attól függ, hogy az illető mire törekszik, hogy vannak-e alapelvei a magaviseletét illetően, és hogy pontosan milyen a hozzáállása az igazsághoz, és milyen a hozzáállása Istenhez, Isten munkájához, Isten házának érdekeihez, és a gyülekezet munkájához. Ha az igazságalapelvek fenntartása, Isten háza érdekeinek védelme és Isten háza munkájának védelme kedvéért következetesen rossz a természete, amikor különböző gonosz emberekkel, eseményekkel és dolgokkal kerül szembe, akkor az az ő emberi mivoltának az érdeme. Ha azonban sosem haragszik meg és nem lesz mérges, amikor különféle gonosz dolgokkal vagy Istennek ellenálló dolgokkal szembesül, mintha semmi köze nem lenne hozzájuk, akkor az nem az emberi mivoltának a hibája – ez gyenge emberi mivolt, az igazságérzet hiánya, és természetesen a romlott beállítottságok kategóriájába tartozik. Nos, akkor hogyan tekintsünk az indulatra? Az, hogy valaki jó természetű, nem feltétlenül jelenti azt, hogy jó az emberi mivolta, az pedig, hogy valaki rossz természetű, nem feltétlenül jelent rossz emberi mivoltot – attól függ, hogy mire irányul a rossz természete. Ha a rossz természete gonosz, sötét és az igazsággal nem egyező dolgok ellen irányul – ha olyasmik ellen irányul, amelyek sértik Isten házának alapelveit, ártanak Isten háza érdekeinek, valamint akadályozzák és zavarják a gyülekezet munkáját – ő pedig gyakran feldühödik és elveszíti a higgadtságát amiatt, mert szorong, nyugtalan és aggódik ezek miatt, akkor az nem rossz emberi mivolt. Ez azt jelenti, hogy tekintettel van Isten szándékaira, ez az emberi mivolt érdeme. Ezzel szemben, ha ezekkel a negatív dolgokkal szembesülve nem tanúsít indulatot, nem lép elő, hogy védelmezze Isten házának érdekeit és Isten bizonyságtételét, és nem ragaszkodik az igazságalapelvekhez, és nem lép fel, hogy megállítsa vagy megfékezze ezeket a dolgokat, hanem engedi, hogy ezek az akadályozások és zavarások fokozódjanak és ellenőrizetlenül terjedjenek, akkor még ha úgy is tűnik, hogy az ilyen ember igen jó természetű, a jelleme valójában rendkívül gyenge. Nem ez a helyzet? (De igen.) Hogyan tekintsünk a rossz természet kérdésére? Attól függ, hogy egy ember rossz vérmérséklete mi felé irányul; azt kell megnézned, hogy milyen az illető jelleme, mire törekszik és milyen úton jár, valamint miként viszonyul az igazsághoz, Istenhez, Isten házának munkájához és Isten házának érdekeihez. Pontos így tekinteni erre? (Igen.) Ha valakinek nincs igazságérzete, ám lobbanékony természetű, könnyen felbőszül és igen forrófejű, amikor a mindennapi életében emberekkel érintkezik, gyakran duzzad a haragtól és gyakran vitatkozik, esik neki másoknak jelentéktelen dolgok miatt, és még trágár szavakat is használ, az nem az emberi mivolt hibája – az rendkívül gyenge jellem. A romlott beállítottságok szemszögéből nézve ennek az embernek ádáz a beállítottsága, és senki sem meri provokálni. Nem azért veszíti el a higgadtságát, hogy igazságos ügyeket védjen, hogy pozitív dolgokat védjen, fenntartsa az igazságalapelveket vagy védelmezze Isten házának érdekeit és munkáját, hanem azért, hogy az összes saját érdekét, a hírnevét, a státuszát, a hiúságát, az anyagi javait, a pénzét stb. védelmezze. Az ilyen ember rossz természete rendkívül gyenge jellemként minősíthető. A rossz természetre a helyzet alapján kell tekinteni, figyelembe kell venni, hogy mi felé irányulnak az ember indulatai, és milyen szándékok állnak mögötte. Ha valaki a saját érdekeinek védelmezése vagy a hírnevének és státuszának megóvása érdekében képes valóban elveszíteni a higgadtságát, és egyetlen megjegyzés miatt óriási balhét csapni, akkor rendkívül gyenge a jelleme. Ha általában elég nagylelkű, amikor a saját érdekeit érintő dolgokról van szó – például amikor az emberek időnként őt célba vevő és a büszkeségét kicsit sértő megjegyzéseket tesznek, vagy egy kicsit kihasználják őt, ő általában szemet huny felette és nem veszíti el a türelmét – ha nem csinál nagy ügyet kis dolgokból, és képes alkalmazkodni, amikor másokkal érintkezik, amikor azonban azt látja, hogy valaki akadályozza és zavarja a gyülekezet munkáját és sérti Isten házának érdekeit, elveszíti a higgadtságát, akkor az nem rossz jellem, hanem az az igazságérzet, amelynek az emberi mivoltban meg kell lennie; az emberi mivolt érdeme.

A duzzogásra való hajlamosság – ez milyen problémához tartozik? (Az emberi mivolt hibája.) Ez az emberi mivolt hibája. Milyen emberek hajlamosak a duzzogásra? (A kicsinyes emberek.) A kicsinyes emberek, az érzékeny emberek és a gyermekek mind hajlamosak a duzzogásra. Amikor egy kisebb problémával találkoznak, egy szempillantás alatt haragra gerjednek, nem hajlandóak beszélni veled, nem hajlandóak találkozni veled és nem veszik fel a telefont, amikor hívod őket. Akaratlanul mondasz valamit, ami megbántja őket, ők pedig duzzogni kezdenek, hosszú időn át semmibe vesznek, amikor pedig megkérdezik őket erről, nem szólnak semmit. Megkérdezed: „Mi a baj? Ha gond van, oldjuk meg. Ha tartozom neked valamivel, kárpótollak. Ha olyasmit mondtam, amivel megbántottalak, bocsánatot kérek, és megtehetek bármit, amire szükséged van tőlem.” Ők azonban akkor is némák maradnak, duzzognak. Hát nem problémásak az ilyen emberek? (De igen.) Ez abnormális emberi mivolt. Az emberi mivolttal kapcsolatos problémák, amelyek nem érik el a jellemet érintő problémák szintjét, mind az emberi mivolt hiányosságai közé tartoznak. A hiányosság azt jelenti, hogy valami, aminek jelen kellene lennie a normális emberi mivoltban, valakiből hiányzik – az ember hozzáállása vagy stílusa abban, ahogyan viseli magát és intézi a dolgokat, abnormális vagy éretlen, és nem felel meg a normális emberi mivolthoz tartozó észszerűség normájának. Ez hiányosság. A duzzogásra való hajlam egyrészt irritál másokat, és azok nem szeretnek ilyen emberekkel érintkezni. A duzzogásra való hajlam ezenkívül gyerekesen éretlen. Általában csak a tíz év körüli gyerekek viselkednek így – a felnőtteknek nincsenek ilyen megnyilvánulásaik. Amikor egy ilyen embernek jó viszonya van veled, ti ketten olyanok vagytok, mint két tojás. Amikor azonban a dolgok elromlanak közöttetek, ellenségessé válik, duzzog, nem hajlandó beszélni veled, visszaad mindent, amit adtál neki, és végleg megszakítja veled a kapcsolatot. És mégis, ki tudja, egy napon talán megbékül és olyan közel kerül hozzád, mint annak előtte. Ezek az éretlenség megnyilvánulásai. Az éretlenség mindezen megnyilvánulásai az emberi mivolt hiányosságaiként ismeretesek. A duzzogásra való hajlam az emberi mivolt hiányossága. A duzzogásra hajlamos emberek nagy valószínűséggel késlekednek a dolgokkal a kötelességvégzés során. Sosem tudod, mikor kezdenek napokig tartó duzzogásba azért, mert valaki olyasmit mondott, ami megbántotta őket. Nem számít, milyen fontos a kötelesség, képesek szó nélkül abbahagyni. Azt hiheted, hogy továbbra is normálisan végzik a kötelességüket, valójában azonban már rég abbahagyták a munkájukat. Ezért rendkívül fontos, hogy soha ne bízzunk meg fontos munkával duzzogásra hajlamos embereket, különösen kritikus szakaszban lévő feladatokkal ne, mivel rendkívül akaratosak, folyton érzelgősek és duzzogásra hajlamosak, hiányzik belőlük a racionalitás, ami könnyen oda vezet, hogy a kötelességük végzése folyamán elhagyják a munkájukat. Ha mindenképp nekik kell elvégezniük ezt a munkát, vagy nincs senki, aki helyettesítse őket, akkor amikor kiosztod nekik a munkát, lennie kell valakinek, aki felügyeli a munkájukat. Ha van valaki, aki helyettesítheti őket, akkor nem szabad nekik kiosztani viszonylag fontos munkát. Egyeseknek például van egy kis képességük és meg tudnak birkózni a gyülekezetvezetői munkával, ám amikor egy testvér olyasmit mond, ami megbántja őket, duzzogni kezdenek: „Felmondok! Legyen az a vezető, akit csak akartok. Hazamegyek, hogy éljem az életem – elegem van ebből!” Ha egyszer duzzogni kezdenek, feladhatják a kötelességüket és távozhatnak, és ki tudja, mikor jönnek majd vissza. Megbízhatóak az ilyen emberek? (Nem.) A dühüket a kötelességükön és a gyülekezet munkáján vezetik le, és bármikor feladják a kötelességüket. Hát nem az éretlenség megnyilvánulása ez? (De igen.) Az, hogy úgy kezelik a kötelességüket és a gyülekezet munkáját, mintha gyerekjáték, mintha papás-mamás lenne – ez az éretlenség megnyilvánulása. Amikor a gyerekek papás-mamást játszanak, az csak játék – ha felkapják a vizet, abbahagyják a játékot; ez semmit sem késleltet. Ám ha úgy kezelik a gyülekezeti munkát vagy valamelyik kötelességet, ahogy a gyerekek papás-mamást játszanak, és abbahagyják, amikor nekik tetszik, az nem késlelteti vajon a dolgokat? Ez nem csak a saját dolgaikat késlelteti; ha gyülekezetvezetők, akkor a gyülekezet munkája is késedelmet szenved miattuk. Ha fontos kötelességet végeznek, akkor az a fontos kötelesség szenved késedelmet. Ezért az emberek használatra történő kiválasztásakor figyelembe kell venni, hogy van-e olyan problémájuk, hogy hajlamosak a duzzogásra. Ha megvan ez a problémájuk, súlyos-e? Mennyire súlyos? Fel fogják adni a munkájukat? Amikor duzzognak, dühöngeni fognak, hazamennek és abbahagyják a kötelességük végzését, és nem hajlandóak majd visszajönni, bárki is hívja őket? Az ilyen embereket nagyon nehéz kezelni. Sose használjátok őket – kényes fajta. Ha hízelegnek nekik, nem működik, ha fegyelmezik őket, nem működik, és bárhogyan is beszélsz az igazságról, nehezükre esik elfogadni azt. Csak akkor tudnak helyreállni és visszatérni a normális józan észhez, amikor ők maguk rájönnek és megértik. Ezért azon kívül, hogy valakinek romlott beállítottságai vannak, ha az emberi mivoltában is sok a hiba vagy hiányosság, akkor amint valami kellemetlenséggel találkozik, olyan negatívvá válhat miatta, hogy nem tud talpra állni. Még ha van is benne némi elhatározás és hajlandó törekedni az igazságra, hogy elérje az üdvösséget, és még ha szándékában is áll jól végezni a kötelességét és megfelelő színvonalú teremtett lénynek lenni, amikor nehézségek vagy kellemetlen helyzetek adódnak, többé nem tud tovább haladni. Ezért ha valaki törekedni akar az igazságra és jól akarja végezni a kötelességét, keresnie kell az igazságot az emberi mivoltában esetlegesen meglévő hibák és hiányosságok eloszlatása érdekében. Ha nem olyan a szíved, amelyben hatalmas a vágy Isten iránt és amely vágyakozik az igazságra, és nem vagy hajlandó felülkerekedni az emberi mivolt e hibáin, illetve nem elegendő az elhatározásod ehhez, akkor számos kihívással nézel majd szembe. Ha még ezeken a személyes hiányosságokon sem tudsz változtatni, illetve nem tudod legyőzni őket, akkor a romlott beállítottságodat még nehezebb lesz levetned.

Most beszéljük a „kihasználás szeretetéről” – ez milyen probléma? (Az emberi mivolt hibája.) Az emberi mivolt hibája ez? A kihasználás szeretete jellemprobléma. Ha valaki minden helyzetben hasznot húz, még egy olyan aprósággal kapcsolatban is, mint egy zöldség, egy darab papír vagy egy kis vizes palack, az a jellemével kapcsolatos probléma – rendkívül gyenge a jelleme. Ez nem az emberi mivolt hibája. Értitek? (Igen.) Az ilyen embereknek rendkívül gyenge a jelleme és nincs bennük tisztesség. Amikor egy boltban vásárolnak, folyton megpróbálnak alkudni és kedvezményeket kérni. Amikor zöldséget vesznek a piacon, vég nélkül vitatkoznak pár cent miatt. Amikor szállodában alszanak és ingyenes cikkeket látnak, mint az eldobható törölköző, fogkefe és fogkrém, mindent hazavisznek anélkül, hogy egyetlen darabot is hátrahagynának, attól tartva, hogy valamiről lemaradnak. Egyesek ezt kérdezik: „Azért szeretnek hasznot húzni, mert szegények?” Nem, az efféle embernek egyszerűen ilyen a jelleme. A családja nem szűkölködik a pénzben, ő mégis ragaszkodik ahhoz, hogy hasznot húzzon. Miután hinni kezd Istenben, az ilyen ember még Isten házából is hasznot húz. Egyesek nem esznek otthon, hanem folyton a vendéglátó családhoz mennek ingyen ételért, és úgy tesznek, mintha azért lennének ott, hogy segítsenek a vendéglátó családnak. Titokban használják a testvérek holmijait. A saját dolgaik használatát kerülik, és mindig mások holmiját használják. Nem a saját ruháikat hordják, hanem mindig valaki másét. Amikor azt látják, hogy valaki épp mos, megkérik, hogy mosson ki nekik néhány ruhadarabot, ha már úgyis mos, és végül hét-nyolc darabot adnak oda mosásra – ez nyilvánvalóan kihasználás. Egyszerűen ilyen a jellemük. Bár a családjuknak nyilvánvalóan van pénze, akkor is a testvérektől kérnek kölcsön pénzt. Amikor megkérdezik tőlük, hogy mikor fizetik vissza, ezt mondják: „Majd visszafizetem, amikor lesz pénzem. Ha nincs pénzem, hogy fizethetném vissza? Nincs pénzem – csak az életem van!” Mit jelentenek ezek a szavak? Nyilvánvalóan nem akarják visszafizetni és soha nem is állt szándékukban – egyszerűen hasznot akarnak húzni, mások pénzét használni a saját örömükre és a szabad költekezésre. Ez a céljuk. Amikor azt látják, hogy valaki vett valami új dolgot, nagyon érdeklődővé válnak és folyamatosan azon gondolkodnak, hogy kölcsönkérjék. Ha a tulajdonosának szüksége van rá és nem akarja kölcsönadni, akkor is kölcsönveszik erőszakkal. Addig használják, amíg el nem öregszik vagy el nem romlik, és még akkor sem adják vissza, úgy kezelik, mintha a sajátjuk lenne. Az efféle ember mindenütt hasznot húz, kölcsönvesz dolgokat és sosem adja őket vissza. Az emberi mivolt hibája ez? (Nem.) Ez a tisztesség hiánya és rendkívül gyenge jellem. Láttatok már valaha ilyen embert? (Igen.) Elég sok van belőlük. Mondjátok meg Nekem, gyakorolhatja egy ilyen ember az igazságot? (Nem.) Milyen ember ezek legtöbbje? Hát nem gazemberek? Nem számít, mennyire használnak ki másokat, a lelkiismeretük nem érez önvádat. Mondjátok meg Nekem, van lelkiismeretük? (Nincs.) Miféle ember az, akinek nincs lelkiismerete? Ne mondjuk meg, hogy jó vagy gonosz ember – annyi bizonyos, hogy híján van az emberi mivoltnak az igazság gyakorlásához szükségeslegalapvetőbb normáinak és feltételeinek. Korábban beszéltünk arról, hogy az igazság gyakorlásához az embernek legalább lelkiismerettel rendelkeznie kell. Az ember lelkiismerete magában foglal egyfajta szégyenérzetet. Van-e szégyenérzetük azoknak, akik folyton kihasználnak másokat anélkül, hogy a lelkiismeretükben bármilyen önvádat éreznének? (Nincs.) Gyakorolhatják a szégyenérzet híján lévő emberek az igazságot? (Nem.) Elkövetik a gonoszságot anélkül, hogy bármit éreznének, és anélkül, hogy a lelkiismeretük bármiféle szemrehányást tenne nekik. Ezért egyáltalán nem vonzó számukra, hogy igazságosan cselekedjenek és a helyes úton járjanak, mivel az emberi mivoltuknak nincs szüksége ilyesmire. Melyek a szükségleteik? Arra van szükségük, hogy mindenféle veszteségtől megóvják a saját érdekeiket, miközben mások érdekeit elveszik és a saját szolgálatukba állítják. Az emberi mivoltukban nincs szemrehányás vagy önvád az ilyen viselkedésért, sem bármiféle szégyenérzet. Ezért az ilyen ember számára nagyon nehéz az igazság gyakorlása. A magaviseletére vonatkozó hitvallása a következő: a legkevésbé sem szabad lemondania semmiről, ami számára előnyös, akár anyagi, akár pszichológiai értelemben. Ami mások jó és értékes dolgait illeti, mindig birtokolni akarja, el akarja kobozni, sőt erőszakkal birtokba akarja venni azokat. Amint lehetősége nyílik rá, megszerzi magának mások jó dolgait. Egyáltalán nem engedheti meg magának, hogy elszalassza a lehetőséget, ha pedig mégis elszalasztja, egy életen át sajnálni fogja. Ez a hitvallása abban, ahogyan viseli magát. Mivel ez a hitvallás vezérli, jogosnak érzi és nyugalom tölti el, amikor kihasznál másokat és a sajátjaként tart igényt mások javaira, és nagy elégedettséget érez. Ha nem sikerül hasznot húznia vagy kihagy egy ilyen lehetőséget, úgy érzi, hogy kudarcot vallott és ostobának gondolja magát. Amikor hasznot húz, jól érzi magát, örül és békés. Amikor azonban lát egy lehetőséget a haszonszerzésre, és nem él vele, zaklatott és nyugtalan: „Ha nem használom ki ezt az előnyt, kárba megy. Ha valaki más használja ki, nem én leszek az, aki rajtaveszt?” Nézzétek meg: próbálhat jó ember lenni valaki, akit ez a hitvallás vezérel? (Nem.) Az igazság gyakorlása során az embereknek sok mindent el kell engedniük, mint például a dédelgetett büszkeségüket, státuszukat és más lelki dolgokat, és bizonyos anyagi dolgokat is. Mindezekben ott vannak a személyes érdekek, az igazság gyakorlása pedig megköveteli az emberektől, hogy fellázadjanak ezek ellen, úrrá legyenek rajtuk, levessék és elengedjék őket. Azok az emberek, akik szeretnek hasznot húzni, egyáltalán nem tudják megtenni ezek egyikét sem. Nem tudják elengedni a büszkeségüket és a státuszukat, az anyagi érdekekről való lemondásra pedig még kevésbé képesek. Ezek közül egyet sem tudnak megtenni az igazság gyakorlása során. Akkor hát tudják gyakorolni az igazságot? (Nem.) Ezért rendkívül nehéz számukra az igazság gyakorlása. Ők maguk akarják birtokolni az összes lelki és anyagi jó dolgot, és sosem tudják elengedni őket, ami közvetlen ellentétben áll és ellenkezik az igazság gyakorlásának alapelveivel. Ezért nem tudják a gyakorlatba ültetni az igazságot. Csak nézzétek meg azokat, akik különösen szeretnek hasznot húzni – milyen messzire mennek? Amikor valakinek az otthonába látogatnak, még arra is ügyelnek, hogy a távozásuk előtt igyanak egy kicsit a vizükből és egyenek az ételükből. Mondjátok meg Nekem, gyakorolhatják az ilyen jellemű emberek az igazságot? (Nem.) Mindent aszerint az alapelv szerint mérnek, hogy tudnak-e hasznot húzni és előnyt kovácsolni. Mindent a személyes nyereség alapelve alapján mérnek. A magaviseletük kizárólag mások kihasználására összpontosít. Amíg nem szenvednek veszteségeket és hasznot húzhatnak, addig úgy érzik, hogy megéri. Azt hiszik, hogy az embernek a magaviseletében képesnek kell lennie hasznot húzni, és hogy az ember csak akkor intelligens és ravasz, ha gyakran húz hasznot – ha valaki nem tudja, hogy miként húzzon hasznot, az ostoba! A magaviseletük mércéje az, hogy mindig csak hasznot húzzanak, és soha ne szenvedjenek semmilyen veszteséget. Ezt a megközelítést tekintik a magaviseletük mércéjének – képesek ők gyakorolni az igazságot? (Nem.) Van helye az igazságnak a szívükben? Hatalmat gyakorolhat a szívükben? (Nem.) Akkor milyen igazságokat tudnak gyakorolni? (Egyáltalán semmilyet.) Egyáltalán nem tudnak gyakorolni semmilyen igazságot – a jellemük túlságosan alantas, ami miatt mások megvetik őket. Egyesek kötelességet végeznek Isten házában; Isten háza ellátja őket néhány napi használatra való cikkel, ők pedig gyakran kérnek többet azzal az ürüggyel, hogy kifogytak, holott még mindig maradt náluk valamennyi. Miért kérnek mindig többet? Ezt gondolják: „Ha nem használom ki ezt, és valaki más teszi meg, hát nem én leszek majd az, aki rajtaveszt?” Nézzétek meg – miféle jellem ez? Az ilyen ember normája minden dolog felméréséhez azon az alapelven nyugszik, hogy tud-e hasznot húzni és előnyöket kovácsolni. A szívét teljesen felemésztik az érdekekkel kapcsolatos gondolatok. Nem számít, hogyan beszélgetsz vele pozitív dolgokról vagy az igazságról, nem hajlandó elfogadni, aminek semmi köze a képességéhez vagy ahhoz, hogy képes-e megérteni – arról van szó, hogy problémás a hitvallás, amely szerint viseli magát. Egyáltalán nem fogadja el, illetve nem gyakorolja a pozitív dolgokat, sem az igazságalapelveket nem tartja be. Rendkívül alantas a jelleme. Mondjátok meg Nekem, kell az igazságról beszélgetni ilyen emberrel? (Nem.) Miért nem? (Azért, mert soha nem fogja gyakorolni az igazságot.) Az emberi mivoltából hiányzik a lelkiismeret, és nem rendelkezik az igazság gyakorlásához szükséges alapfeltételekkel. A szíve kizárólag a haszonszerzésre és az előnyök kovácsolására összpontosít. Azt mondhatjuk, hogy az efféle ember egyszerűen méltatlan arra, hogy hallja az igazságot, és nem érdemli meg, hogy prédikációkat hallgasson az üdvösség eléréséről. Látjátok, nem teljesen értettétek, hogy milyen probléma a kihasználás szeretete, ugye? Még azt is hittétek, hogy az emberi mivolt hibája. Az emberi mivolt hibája vajon? (Nem.) Most már értitek, ugye? Miféle probléma hát? (A jellem problémája – az ilyen ember alantas jellemű.)

Most beszéljünk a jótékonykodásra való hajlandóságról. Ha egy ember jótékonykodásra való hajlandósága mögött nincsenek indítékok, és az csupán egy viselkedésforma vagy bevett gyakorlat a mindennapi életében, akkor ezt a jótékonykodásra való hajlandóságot az emberi mivolt érdemének kell tekinteni. Adni mindenképp jobb, mint kapni. Az a legkevesebb, hogy annak az embernek, aki hajlandó a jótékonykodásra, legalábbis másokkal együttérző szíve van, az emberi mivoltában pedig van egyfajta kedveség, valamint nem fukar és nem tulajdonít nagy jelentőséget az anyagi dolgoknak. Továbbá, ha viszonylag bőséges anyagi javakkal rendelkezik, elajándékozza a felesleges tárgyait vagy azokat, amelyeket nem használ, ám mások számára megfelelőek lehetnek, amivel egy kicsit könnyebbé és kényelmesebbé teszi mások életét. Az e cselekedetek mögött álló indítékból ítélve a jótékonykodásra hajlandó emberek legalábbis kedves emberi mivolttal bírnak, valamint a másokkal való együttérzés és mások iránti szánalom alapvető megnyilvánulásait tanúsítják – ez az emberi mivoltuk érdeme. Az ilyen emberek jelleme viszonylag jó, sokkal jobb a gonosz emberekénél, akik szeretnek kihasználni másokat és önkényesen elkobozzák mások tulajdonát – bennük valamivel nagyobb a tisztesség. Jótékonykodnak és segítenek másokat anélkül, hogy bármit kérnének cserébe, anélkül, hogy mások dicséretét keresnék, vagy azt, hogy jó megítélésük legyen. Egyszerűen ilyen a hozzáállásuk a magaviseletükben, illetve ilyen az életmódjuk. Amikor például azt látják, hogy valakinek nincsenek ruhái, azonnal odaadják neki a felesleges ruháikat, hogy hordja azokat. Amikor azt látják, hogy egy másik embernek szegény a családja és gyakran nem jutnak elegendő ételhez, akkor adnak nekik a saját családjuk rizséből, hogy nekik is legyen elegendő ennivalójuk. Amikor új számítógépet vesznek, és azt látják, hogy valaki másnak már alig használható a számítógépe, a régi számítógépüket odaadják az illetőnek, hogy használja azt. Anélkül jótékonykodnak, hogy bármit is várnának cserébe – egyszerűen ilyen a jellemük. Ez az emberi mivolt érdeme, és a jó jellem megnyilvánulásának is minősíthető. A jótékonykodásra hajlandó viselkedés egyáltalán nem rossz, ám egyesek – mivel hajlandóak a jótékonykodásra – gyakran ezt gondolják: „Kedves vagyok, nemes vagyok, nagylelkű vagyok. Sok ember élete javult, miután megkapta az adományomat és a segítségemet. Isten üdvösségének tárgya vagyok. Ha Isten egy ilyen embert, mint én, nem ment meg, miféle embert mentene meg?” Gyakran „jó embernek” tekintik magukat, „aki hajlandó a jótékonykodásra”. Tegyük fel, hogy valaki ezt mondja nekik: „Neked nem jó az emberi mivoltod. Sok olyan dolgot teszel, ami ellenkezik az igazsággal, és nem szereted az igazságot.” Miután ezt hallja, dühbe gurul. Mi itt a probléma? Egyesek családja viszonylag jómódú, a testvérek körülöttük pedig mind kaptak valamilyen szívességet tőlük. Így hát ezek az emberek gyakran eltöprengenek: „Nagyon jól bántam ezekkel az emberekkel a gyülekezetben – mind kaptak tőlem valamilyen segítséget. Hát nincs tekintélyem és státuszom ezeknek az embereknek a szívében? Nem én vagyok vajon az, akinek a legjobb képessége és emberi mivolta van a gyülekezetben? Nem kellene vezetőnek lennem? Nem kellene vajon, hogy a testvérek mind rám hallgassanak?” Ez milyen probléma? Nem romlott beállítottságok problémája? (De az.) Csak azért, mert egy kicsit jól viselkednek, többé nem tudják, pontosan hol a helyük, tőkeként kezelik ezt a viselkedést, folyton gyülekezetvezetők akarnak lenni, duzzad az egójuk, és azt hiszik, hogy kivételesek. Az Isten szavai által leleplezett különféle romlott beállítottságokat nem kapcsolják össze magukkal. Azt hiszik, hogy a jótékonykodásra való hajlandóságuk azt jelenti, hogy jó emberek, hogy nincsenek romlott beállítottságaik, hogy minden, amit tesznek, helyes, és hogy vezetőnek és példaképnek kellene lenniük a gyülekezetben, a testvéreknek pedig mind őket kellene utánozniuk. Minek a megnyilatkozásai ezek? (Romlott beállítottságokéi.) Ez a romlott beállítottságok szintjére emelkedett. Bár a jótékonykodásra való hajlandóság az emberi mivolt érdeme, ha valaki jó embernek ítéli magát, aki emiatt biztosan üdvözül, az helyes gondolat és nézőpont vajon? Abbéli jó viselkedését, hogy hajlandó a jótékonykodásra, úgy tekinti, mintha jó jellemmel bírna és nemesen tisztességes lenne, sőt az igazság gyakorlásának és az Istennek való alávetésnek tekinti azt. Ez súlyos hiba. Ez arrogancia és önelégültség, valamint az öntudat hiánya. A jótékonykodásra való hajlandóságot nevezhetjük jó viselkedésnek. Annak, aki hajlandó jótékonykodni, legfeljebb viszonylag jó a jelleme, sokkal jobb, mint azoknak, aki hasznot húznak. Ugyanakkor nem állíthatod, hogy jó ember vagy, hogy nincsenek romlott beállítottságaid és birtokában vagy az igazságvalóságnak, és hogy alkalmas vagy arra, hogy gyülekezetvezető legyél, mások felett állj és parancsokat osztogass csak azért, mert olyan jól viselkedsz, hogy hajlandó vagy jótékonykodni. Ez arrogáns beállítottság. Bár hajlandó vagy a jótékonykodásra és mások segítésére – birtokában vagy e jótettek némelyikének –, ami az emberi mivolt érdeme, ez nem bizonyítja azt, hogy nincsenek romlott beállítottságaid. Ha tőkeként kezeled a jótékonykodásra és mások segítésére való hajlandóságodat, és olyan ambíció növekszik benned, hogy gyülekezetvezető legyél és mások fölé emeld magad, akkor az romlott beállítottságok kérdése. Most már látod a különbséget? Az, hogy valakinek jó a jelleme, nem jelenti azt, hogy nincsenek romlott beállítottságai. Egyesek alapvetően meglehetősen jól érintkeznek és társulnak másokkal – nem használnak ki másokat, sőt még jótékonykodnak és segítenek is másokat – bennük megvannak az emberi mivolt egyes érdemei. Miután azonban eltöltesz valamennyi időt velük, rájössz, hogy nagyon arrogánsak, hogy szeretnek dicsekedni, hogy időnként akár hazudnak is, és meglehetősen csalárdak. Ha kritizálod őket, nem hajlandóak elfogadni és némiképp ádázak, sőt, akár az asztalra is csapnak és ezt mondják: „Oly sok éve hiszek Istenben – ki nem kapott még tőlem adományt? Kérdezzétek meg a testvéreket – kihasználtam én valaha bárkit? Ártottam én valaha bárkinek vagy megbántottam bárkit?” Jó ember leszel vajon attól, hogy nem ártottál másoknak? Vajon nem az az abszolút minimum, amit egy embernek meg kell tennie, hogy nem árt másoknak? Mi okod van arra, hogy gőgös légy? Az, hogy nem ártottál senkinek és nem bántottál meg senkit, olyasmi, amit egy embernek tennie kell – ez nem tőke. Az, hogy nem használsz ki másokat, nem jelenti azt, hogy képes vagy gyakorolni az igazságot és alávetni magad Istennek. Meg kell tanulnod elgondolkodni magadon és elfogadni mások kritikáját és segítségét – csak ekkor leszel józan ésszel bíró ember. Most azért metszenek meg, mert romlott beállítottságot fedtél fel, és a cselekedeteid nem igazodnak az igazsághoz. Ez nem tagadja azt a tényt, hogy a jó viselkedésed, miszerint hajlandó vagy a jótékonykodásra, pozitív dolog, illetve nem a jellemed tagadása. A metszést és a leleplezést inkább amiatt gyakorolják, mert hibát követtél el és megszegted az igazságalapelveket. Ha ezt el tudod fogadni, akkor olyan ember vagy, aki szereti az igazságot és képes gyakorolni az igazságot. Ha nem fogadod el, akkor a jótékonykodásra való hajlandóságod legfeljebb az emberi mivolt érdeme. Ám mivel a romlott beállítottságaidban az arrogancia, az ádázság és az elvetemültség uralkodik, nem tudod elfogadni az igazságot, és emiatt teljesen alantas és értéktelen vagy. Amikor metszéssel szembesülnek, az ilyen emberek óriási jelenetet rendeznek, a képesítéseikről beszélnek, és kérkednek azzal a kevés jó viselkedéssel, amelyet tanúsítottak. Őrült kutyák módjára viselkednek, kikelnek magukból. Teljesen eltűnik az a kis jó imázs, amivel rendelkeztek, és alaposan lelepleződik a természetük. Ezt mindenki világosan látja, és ezt mondja: „Ennek az embernek súlyosan romlott a beállítottsága – ő egy gonosz ember, egy hárpia! Szerencse, hogy nem választották gyülekezetvezetőnek. Ha gyülekezetvezető vált volna belőle, a legkisebb kritikát sem tudná elviselni – ha bárki megpróbálná elbocsátani, sosem hagyná békén az illetőt, és mindhalálig harcolna ellene. Ez végzetes lenne!” Ha csak egy jó viselkedésformáját vagy az emberi mivolta egyetlen sajátságát nézed, egyszerűen nem látod, hogy milyenek a romlott beállítottságai, hogyan viszonyul az igazsághoz, illetve, hogy alá tudja-e vetni magát az igazságnak. Amikor egy romlott beállítottságot fed fel, majd leleplezésen és metszésen megy keresztül, az igazsághoz való hozzáállása apránként felszínre kerül és lelepleződik. Ezért egy ember jelleme, illetve az emberi mivoltának érdemei és hiányosságai nem tudják teljességgel meghatározni, hogy elfogadja-e az igazságot. A jellemét vagy az emberi mivolta érdemeit és hiányosságait nézve is lehetetlen meglátni, hogy miként áll az igazsághoz. Az igazsághoz való hozzáállása csak akkor fog megmutatkozni, amikor romlott beállítottságot fed fel, vagy amikor leleplezéssel és metszéssel néz szembe, és csak akkor derül ki, hogy szereti-e az igazságot, tudja-e gyakorolni az igazságot, és hogy mennyi a reménye arra, hogy a végén megmenekül. Az ilyen emberek jótékonykodásra és mások segítésére való hajlandóságából láthatod, hogy az emberi mivolt mely érdemeivel és hibáival rendelkeznek. Ezután a problémáik sorozatából – mint például, hogy arrogánssá és önteltté válnak, vezetők akarnak lenni és mások fölött akarnak állni annak okán, hogy hajlandóak jótékonykodni és segíteni másokat – világosan láthatod az igazsághoz való hozzáállásukat; az igazsághoz való hozzáállásuk alapján pedig világosan láthatod, hogy el tudják-e érni az üdvösséget. Ezeken a viselkedésformákon keresztül felismerheted az emberi mivoltuk érdemeit és hiányosságait, felismerheted a jellemüket, és ezzel egyidejűleg megtanulod megkülönböztetni az emberi mivoltot és a romlott beállítottságot, azt azonban nem tudod teljesen megmondani, hogy végül megmenthetők-e, illetve, hogy milyen eredményeik lesznek. Annak a megítélése, hogy meg lehet-e menteni valakit, valamelyest összetettebb – meg kell nézned azt is, hogy el tudja-e fogadni az igazságot, el tud-e gondolkodni önmagán és őszinte-e a megbánása, amikor romlott beállítottságot fed fel; ezt ezen aspektusok alapján kell megítélni.

A társasági élet szeretete – ez milyen aspektus? (Veleszületett állapot.) Ez egy veleszületett állapot, világi ügyekre vonatkozó módszer az emberek csoportjaiban eltöltött idő során. Egyesek élvezik a másokkal való érintkezést, sosem fáradnak bele, és mások személyiségétől függetlenül képesek és hajlandóak a társaságukban lenni. Mások ugyanakkor jobb szeretik kerülni a tömeget, és nem hajlandóak társulni másokkal. Ez bizonyos módon kapcsolódik az ember veleszületett személyiségéhez. Amikor a személyiségről van szó, mindenképp szó van a veleszületett állapotokról. A társasági élet szeretetének köze van az ember személyiségéhez; az emberi mivolt érdemeit vagy hiányosságait nem érinti, és természetesen semmilyen romlott beállítottságot sem érint. Ez egy viszonylag egyszerű megnyilvánulás. Zárkózottnak lenni – ez milyen aspektushoz tartozik? (Az ember veleszületett személyiségének része.) (Az emberi mivolt hibája.) Itt van egy kis véleménykülönbség – nos, pontosan milyen probléma a zárkózottság? (A zárkózottság szegényes személyiséget jelez.) A szegényes személyiség az emberi mivolt hibája. A személyiség maga szintén az ember veleszületett állapotainak egy aspektusa, tehát a zárkózottság jellemvonása egy veleszületett állapot és az emberi mivolt hibája is egyben. Nem tartozik romlott beállítottsághoz és nem érinti az ember magaviseletét. A zárkózottság azt jelenti, hogy valaki mindig kerüli az embereket, vonakodik közölni a gondolatait másokkal, jobb szeret egyedül csinálni dolgokat, nem szeret mások társaságában lenni és nem szeret emberek között élni. Az ilyen emberek csak magányos környezetben vagy egy sarokban szeretnek tartózkodni. Amikor sokan vannak jelen, nem hajlandóak beszélni. Nem tudnak jól kommunikálni másokkal. Amikor mégis beszélgetnek másokkal, szoronganak és pánikolnak, vagy zavarba ejtő és kínos helyzetekbe kerülnek. Ez egy személyiségprobléma a veleszületett állapotokon belül, és természetesen az emberi mivolt hibája is, nem igaz? (De igaz.)

Most nézzük meg a félénkséget – ez milyen probléma? (Veleszületett állapot.) (Az emberi mivolt hibája.) Egy veleszületettállapot és az emberi mivolt hibája is. Mondjátok meg Nekem, mit jelent félénknek lenni? Félni attól, hogy éjszaka elmenj otthonról, félni az egerektől, a százlábúaktól és a skorpióktól, valamint félni attól, hogy az ember bajba kerül és vonakodni a bonyolult problémákkal való szembenézéstől – ezek mind a félénkség megnyilvánulásai. Egyesek elájulnak az ijedtségtől, amikor kígyót látnak. Vannak, akik annyira megijednek, hogy mindenük remeg, amikor egy autóbalesetről hallanak. Vannak, akik amikor meghallják, hogy az Istenben hívőket üldözik és letartóztathatják, elítélhetik és bebörtönözhetik, annyira félni kezdenek, hogy nem mernek hinni. Aztán olyanok is vannak, akik nem mernek hullámvasútra ülni. Az ilyen emberek nem mernek részt venni semmiben vagy bármit is kipróbálni, ha csak egy kicsi olyan is van benne, amit nem látnak át, vagy ha az olyasmi, amit korábban még nem csináltak. Nemcsak veszélyes munkát vagy veszélyes tevékenységeket nem mernek kipróbálni, hanem olyan dolgokat is félnek megtenni, amelyeket a normális embereknek a mindennapi életben csinálniuk kell. Ha például megkérik őket, hogy tanuljanak meg vezetni, ők ezt mondják: „Én nem merek vezetni. Olyan sok az autó az úton, és az emberek olyan gyorsan vezetnek – mi van, ha elütnek?” Valaki ezt kérdezi: „Miért aggódsz folyton autóbaleset miatt? Nem tudsz egyszerűen egy kicsit óvatosabb lenni, amikor vezetsz?” Ők azonban továbbra is félnek: „Ha egyszer az autó elindul, nem tudom irányítani. Ha tényleg ütközés történik, senki sem tudja irányítani!” Mindig negatív irányba gondolkodnak, ezért semmit sem tudnak megvalósítani. A félénkség veleszületett állapot, és az emberi mivolt hibája is. A félénk emberek túlságosan óvatosak és aprólékosak mindenben, amit csinálnak. Általában nem vétenek nagy hibát, és nem követnek el nagyon rossz cselekedeteket. De bárhonnan is nézzük, ez nem tekinthető érdemnek – ez az emberi mivolt hibája. Akkor mi a helyzet azzal, ha valaki merész? Általában mely fogalmakat társítják a merészséghez? (Ostobán merésznek lenni, merészségből eredően vakmerően cselekedni.) A „merészségből eredő vakmerő cselekvés”, a „felháborító merészség” és a „bátor, mint egy oroszlán” mind arra utal, hogy valaki merész. Nos, jó vagy sem merésznek lenni? (Az adott dologtól függ.) A helyzettől és attól függ, hogy milyen ember az illető. Ha az emberi mivolt szemszögéből nézzük, az, hogy valaki merész, nem minősíthető érdemnek vagy hiányosságnak – a veleszületett állapotok közé soroljuk. Egy ember merészségét a dolog szempontjából kell mérlegelni, továbbá meg kell nézned, hogy az illetőnek vannak-e határai a cselekvésben, és hogy milyen a jelleme. Ha rossz a jelleme, a merészség arra késztetheti, hogy megszegje a törvényt, gonoszságot tegyen és bűncselekményeket kövessen el, hasznot húzzon, jogtalanul szerezzen nyereséget, és mindenütt átverjen és becsapjon másokat. Ha valaki pénzt ajánl neki, hogy bűnt kövessen el, képes megtenni. Bármilyen rossz cselekedetet meg mer tenni annak érdekében, hogy hasznot húzzon, a következményekre vagy másokra való tekintet nélkül. Jó az, ha valaki merészségből eredően ilyen vakmerően cselekszik? (Nem.) Vannak, akik mindenütt becsapnak másokat a saját üzletük érdekében. A vállalkozásuk illegális – csupán egy fedőcég, valódi tevékenység nélkül. Ám a megtévesztő képességükkel egyesült merészségük miatt átmenetileg vagyonra tesznek szert, villákban élnek és szedánokat vezetnek – nagyon jó életük van, ugyanakkor az általuk élvezett pénzt és anyagi javakat mind csalással szerezték a merészségük következtében. Ez jó dolog? Mondjátok meg Nekem, jó ez a merészség? (Nem.) Ezért amikor merész emberekről van szó, meg kell nézned az utat, amelyen járnak. Ha a merészségük miatt át mernek verni és be mernek csapni másokat, akkor nagy gonoszságot követnek el. Minél inkább becsapsz és kihasználsz másokat, annál súlyosabb büntetést fogsz kapni a jövőben, nem igaz? Hát nem hoz ez szerencsétlenséget? (De igen.) Ha félénk vagy és át akarsz verni és be akarsz csapni másokat, egy kicsit kevesebb csalást fogsz elkövetni, a jövőben kapott büntetésed pedig enyhébb lesz. Ezért ami azokat az embereket illeti, akik nem a helyes úton járnak, az a jobb, ha valamelyest félénkek, vagy ha valamelyest merészek? (Jobb, ha valamelyest félénkek.) Ami ezeket az embereket illeti, akik nem a helyes úton járnak, akik képesek átverni és becsapni másokat, akik semmibe veszik a törvényt és mindig azon igyekeznek, hogy kihasználják a joghézagokat és így váratlan nyereségre tegyenek szert, és akik bármikor képesek törvényt szegni, a merészség csapás – az emberi mivoltuk hibája és kudarca. Ugyanakkor az, hogy félénkek, jó dologgá válik – még védelem is a számukra. A félénk emberek keresnek némi pénzt, hogy gondoskodjanak a családjuk és önmaguk alapvető szükségleteiről, és élveznek egy kis luxust, és itt megállnak. A büntetés, amelyet a jövőben kapnak, enyhébb lesz. A merész emberek mernek vakmerően gaztetteket elkövetni, valamint átvernek és becsapnak másokat, elveszik azt, ami másoké, hogy ők maguk több dolgot élvezhessenek. Kihasználnak másokat – a jövőben nem kell majd vajon ellensúlyozniuk ezt? (De igen.) Ha van következő életük, súlyos lesz a büntetés, amit akkor kapnak – az is lehet, hogy egy vagy két életen át sem fogják tudni teljesen jóvátenni. Vannak, akik az egész életüket azzal töltik, hogy éttermet üzemeltetnek vagy vállalkoznak, egy-két milliós vagy akár több tíz milliós vagyont keresnek, ők maguk azonban mégsem élvezhetnek belőle semmit, mivel az egészet adósságtörlesztésre fordítják. Még addigra sem fejezik be a törlesztést, mire a hetvenes-nyolcvanas éveikben járnak. Mi folyik itt? Ez ok-okozati megtorlás – feltehetően azért van, mert az előző életeikben kapzsiságból túl sokat vettek el másoktól, így több életen keresztül törlesztik az adósságaikat. Nem arról van szó, hogy az előző életeikben túlságosan kapzsik, túlságosan merészek voltak és túlságosan kihasználtak másokat, ami a jelen életükben megtorláshoz vezetett? (De igen.) Ami azokat az embereket illeti, akik nem a helyes úton járnak, védelmet jelent a számukra, ha kicsit félénkek, míg a merészség rossz jel.

Ha valaki a helyes úton jár, akkor jó a merészség? (Igen.) Mi jó benne? (Ha merész, akkor is képes kitartani az Istenben való hitben, amikor üldöztetéssel néz szembe.) Ez a merészség nem csupán testi bátorságra utal. Ha ez a testi bátorságot jelentő merészség, akkor vakmerőség és meggondolatlanság – valamelyest impulzív és vak. Ha például merész vagy, és az Istenben való hited miatt letartóztatnak, félni fogsz vajon a kínzástól? Félni fogsz a haláltól? Félni fogsz attól, hogy húsz-harminc évre börtönbe zárnak? Ha félni fogsz, akkor az Istenben való hited elején vakmerőség azt mondanod, hogy „nem félek”, nem pedig valódi merészség. Melyik megnyilvánulás nem vakmerőség? Az, hogy amikor hinni kezdesz Istenben, van benned bizonyos bátorság, de őszinte hited is van. Mire vonatkozik ez az őszinte hit? Azt jelenti, hogy az Istenben való hitedben van elszántságod: „Ha üldöznek, letartóztatnak és megkínoznak az Istenben való hit miatt, késznek kell lennem arra, hogy letegyem az életemet. Nem számít, hogyan és mennyire gyötörnek, nem fogom elárulni a gyülekezetet és nem lesz belőlem Júdás – nem félek a haláltól!” Ez az egyik aspektus. A másik aspektus az, hogy ha tényleg letartóztatnak és üldöznek, és a nagy vörös sárkány megfenyeget, hogy rávegyen, hogy eláruld az egyházat, te átlátod a Sátán mesterkedéseit és ő nem korlátoz téged, és szilárdan megállsz a bizonyságtételedben, ezt mondván: „Egy emberrel kapcsolatban minden, az életét és halálát is beleértve, Isten kezében van. Nem félek!” Ez se nem vakmerőség, se nem puszta bátorság; ez őszinte hit. Az, hogy ilyen őszinte hited van és képes vagy szilárdan megállni a bizonyságtételedben, a te érdemed. Tegyük fel, hogy nincs őszinte hited és csak mondod azt, hogy „nem félek – ez a legrosszabb esetben is csak halál”, ám amikor szembesülsz a letartóztatással, annyira megrémülsz, hogy bepisilsz. Miután letartóztatnak, ez az első dolog, amire gondolsz: „Meg fognak kínozni vajon? Szenvedni fog a testem? Képes leszek kiállni, ha egy elektromos billogot nyomnak a testemhez? Meg fogok halni, ha súlyos a kínzás? Ha meghalok, Isten majd nem fog emlékezni rám? Nem fogom tudni elérni az üdvösséget? Ha tényleg nem bírom majd elviselni, el fogom árulni az egyházat és Júdássá leszek. Ha megbüntetnek és elpusztítanak, miután Júdássá lettem, ám legyen – legalább most nem fogok fájdalmat elszenvedni. Ebben az esetben vajon nem veszíted el a bizonyságtételedet? Tegyük fel, hogy a kommunista párt azután megfenyeget téged, a családodat használja fel, hogy megzsaroljon – nem engedi, hogy a gyermekeid egyetemre járjanak, a szüleidtől megtagadja az egészségbiztosításhoz való hozzáférést, a családodat megfosztja minden jogától – ekkor félni kezdesz és nem lesz őszinte hited. Hová tűnt a bátorságod? Valóban merész vagy? Ha nincs őszinte hited, akkor a merészséged csak vakmerőség. Csak akkor valódi a bátorságod, ha őszinte hited van. Ha a letartóztatásod előtt erre gondolsz: „Isten nem fogja engedni, hogy letartóztassanak”, és emiatt a gondolat miatt bátorodsz fel, az nem igaz bátorság és nem igaz hit. Tegyük fel, hogy mielőtt letartóztatnak, már átgondoltad ezt az egészet és ezt mondod: „Az ember élete és halála Isten kezében van. Ha Isten valóban el akarja venni az életemet, akkor alá kell vetnem magam. Ami a jövőbeli rendeltetési helyemet illeti, arról Isten egyetlen szava dönt. Akárhogy is bánik velem Isten és akármilyen rendeltetési helyet ad is nekem, az mind Isten igazságossága, és én alá fogom vetni magam. Ha Isten úgy rendezi, hogy börtönben haljak meg, az megtiszteltetés számomra – hajlandó vagyok felajánlani ezt az életet Istennek. Bármilyen nagy szenvedést tapasztalok is meg, egy változatlan hitvallásom marad, mégpedig, hogy Isten kezére bízom az életemet, és nem számít, hogy a Sátán miként gyötör, pusztít vagy kínoz engem, soha nem fogok engedni neki. Nem aggódom amiatt, hogy meg fogok-e halni. Még ha meg is halok, az Isten szuverenitása alá tartozik és Ő rendelte el előre. Akkor is köszönetet fogok mondani Istennek és dicsérem Őt!” Ilyen hited kell legyen; csak ilyen hittel lehet igazi bátorságod. Tegyük fel, hogy mielőtt letartóztatnak, mielőtt ez tényleg megtörténik veled, már átláttad ezeket a dolgokat, őszinte a hited Istenben, őszintén aláveted magad Istennek, és igazán érted és elfogadod az élet és halál dolgait, és teljesen Isten kezére tudod bízni magad, amikor pedig tényleg letartóztatnak és a halál lehetőségével nézel szembe, a szívedben változatlanok maradnak ezek a megértések, akkor nem fog meginogni a hited. Ha a körülményektől függetlenül a hited nem törik meg és nem szenved vereséget, mindig lesz bátorságod. Tegyük fel, hogy mielőtt letartóztatnak, mielőtt tényleg megtörténik veled, még nem gondoltad át ezeket a dolgokat, és csak vágyakozva gondolsz a következőre: „Hajlandó vagyok felajánlani az életemet. Istennek adtam az életemet – a legrosszabb esetben mártírként meghalok Istenért!” Ebben az esetben, amikor a nagy vörös sárkány megkínoz, majd tíz év börtönre ítél, meg fogsz döbbenni: „Azt hittem, halál lesz a vége. Ha mártírt csinálnának belőlem, Isten emlékezne rám. Nem számítottam arra, hogy nem sikerül ilyen tanúságot tennem, és végül tíz évre ítélnek. Tíz év – az nem tíz nap vagy tíz hónap! Hogy kellene ezt kibírnom?” Mivel eddig nem gondoltál ezekre a dolgokra, könnyű lesz most rájönnöd? Némiképp nehéz lesz, nem igaz? (De igen.) Amikor nehézségek adódnak, az emberek csak arra gondolnak, hogy miként kezeljék őket és hogyan meneküljenek előlük. Ha erős késztetésed van a nehézségek elől való menekülésre, akkor a nehézségek közepette rendkívül gyenge késztetésed lesz arra, hogy alkalmazkodj hozzájuk. Ezért nagyon nehéz lesz alávetned magad egy ilyen környezetnek, amikor nehézségekkel nézel szembe. Akkor hát hogyan kellene megoldani az ilyen helyzeteket? Azonnal keresned kell az igazságot és át kell gondolnod ezeket a dolgokat; ki kell találnod annak az útját is, hogy miként gyakorold az igazságot. Például mit fogsz gondolni, ha tíz év börtönbüntetést kapsz? „Vajon elválik majd tőlem a feleségem (vagy a férjem)? Tíz év múlva mennyi idősek lesznek a gyermekeim? Nem fogom teljesíteni a felelősségemet – vajon kitagadnak majd és megtagadják, hogy gondoskodjanak rólam öregkoromban? Hogy fogok élni, miután szabadon engednek? Tíz év múlva a szüleim idősek lesznek, és úgy fog állni a dolog, hogy én nem teljesítettem a gyermeki felelősségemet irántuk – hát nem leszek ettől hűtlen gyermek? Isten munkája befejeződik vajon tíz év múlva? A börtönben nem nyerek majd semmit – egyetlen összejövetelre sem megyek el, nem hallgatok prédikációkat, és nem fogom megérteni az igazságot. Hát nem fogok lemaradni ez alatt a tíz év alatt? Nem azt fogja ez jelenteni, hogy lettem iktatva? Isten még ekkor is akarni fog engem? Ha keresztülmegyek ezen a szenvedésen, Isten emlékezni fog rá? Ha nem emlékszik rá és nem érhetem el az üdvösséget, akkor vajon nem hiába fogom eltölteni ezt az időt a börtönben? Tíz év alatt sok minden megváltozik, én pedig semmit sem fogok nyerni, miközben sokat veszítek.” Amikor ezekre gondolsz, jönnek a nehézségek. Hogyan kellene szembenézned ezekkel a nehézségekkel? Nem azon kellene gondolkodnod, hogy miként vészeld át az egyes napokat? Ha még nem gondoltad át ezeket a dolgokat és nem jutottál el arra pontra, ahol megérted az igazságot és világosan látod a dolgokat, akkor amikor a letartóztatással szembesülsz, az életed és a halálod egyetlen gondolaton függ majd: a félénkség és a félelem egyetlen pillanata, egyetlen gondolat vagy elgondolás arra késztethet, hogy Júdás legyen belőled, eláruld az egyházat és elvesztegesd minden korábbi erőfeszítésedet. Ha nem tudod átgondolni vagy átlátni ezt a dolgot, nagyon nehéz lesz az, hogy ne aggódj a kilátásaid és a sorsod miatt, és nagyon nehéz lesz Isten kezére bíznod az életedet és a halálodat és megengedni Neki, hogy úgy vezényeljen, ahogyan akar. Ha nem látod át az élet és halál dolgait, és még mindig azzal a mentalitással élsz, hogy szerencsét próbálsz, át akarsz evickélni, akkor lelepleződsz majd, amikor egy környezet elér. Mindazok, akik Júdássá váltak, amikor letartóztatták őket, és aláírták a „Három Nyilatkozatot”, egy éjszaka alatt tették ezt, a Sátán pedig rájuk sütötte a fenevad bélyegét. Az ember élete és halála időnként egyetlen gondolaton függ. Az igazság nélkül nagyon nehéz átvészelni a válságokat. Nos, mi az igazi merészség? Valódi merészség az, ha valaki a nyers erőkitörésre hagyatkozva ér el valamit? Nem az – az impulzivitás. Egy igazán bátor embernek sok pozitív és negatív dolgot illetően van egy bizonyos szintű tisztánlátás a szívében. Képes belül egyetérteni a pozitív dolgokkal, elfogadni és határozottan felismerni azokat, eljutva odáig, hogy képes legyen alávetni magát az igazságnak és Isten szuverenitásának. Csak így lehet igazi bátorságod. Ha ezek a dolgok nincsenek meg a szívedben, a merészséged csak egy ostoba merészség – olyan, mint amikor egy újszülött borjú nem fél a tigristől. Ezért egy olyan országban, amely ellenáll Istennek, az Istenben való hit és Isten követése nemcsak bátorságot, hanem ami még fontosabb, hitet igényel. Nem azért mersz hinni Istenben, mert merész vagy, hanem azért, mert van hited. Egyesek ezt mondják: „Azt hiszem, egyszerűen azért hiszek Istenben, mert merész vagyok és nem félek az üldöztetéstől.” Lehet, hogy helyes ez az állítás. Vakmerőség miatt hiszel, ám az ostobaságod, a tudatlanságod és az egyszerűséged fényében Isten különleges kegyelmet tanúsít irántad, bizonyos környezeteket jelöl ki számodra, és megadja neked az igazsággal való öntözést és ellátást. Ezen keresztül elég sok igazságot megértesz és elnyersz. Idővel a vakmerőséged elnyeri az őszinte hit elemeit, és a bátorságod csak ekkor növekszik, és csak ekkor mersz jobban szembenézni a jövőbeli környezetekkel vagy az üldöztetéssel. Ha valakinek nincs őszinte hite és egy erőkitörése hagyatkozik, ezt mondván: „Én merek hinni Istenben! Nem félek az üldöztetéstől vagy attól, hogy letartóztatnak és börtönbe zárnak!” – ez a fajta bátorság nem fog sokáig tartani. Az igazsággal való ellátás nélkül, anélkül, hogy Isten olyan környezeteket rendezne el a való életben, ahol képezhet, ahol arra késztethet, hogy gyakorolj, és ahol megtaníthat arra, hogy miként nézz szembe különböző dolgokkal, a bátorságod pusztán vakmerőség, és egyáltalán nem őszinte hit. Érted? (Igen.) Ha valóban vakmerőség, akkor az meggondolatlan, ostoba, tudatlan emberré tesz. Egyeseknek, akik hisznek Istenben, nagyon egyszerű gondolataik vannak, úgy képzelik, hogy a dolgok nagyon egyszerűek, egyáltalán nem látják előre, hogy Isten követése milyen veszélyekkel jár együtt. Csak akkor jönnek rá, hogy Isten követése nem egyszerű dolog, amikor akadályokba ütköznek. Ha az ember merészsége az emberi mivolt érdeme, akkor legalább egyszerű és egyenes az illető, nem bonyolult, és nem aggódik mindenféle dolog miatt. De tegyük fel, hogy a merészségedet az a szándék vezérli, hogy áldásokhoz juss, és ezt gondolod: „Ha az ember hisz Istenben, a mennybe juthat, nagy áldásokban lehet része, megmenekülhet a katasztrófáktól és elkerülheti a halált, úgyhogy hinni fogok, bármi is történjen!” Más szóval, a hitedet vakmerő nyers erő kitörése vezérli; nem az abbéli egyszerű vágyad, hogy higgy Istenben, hanem az áldások kergetéséről szól. A merészséged ebben az esetben legfeljebb vakmerőség, és nem minősíthető az emberi mivolt érdemének. Ezért amikor merész emberekről van szó, meg kell nézned, hogy milyen az emberi mivoltuk lényege. Ha nincs lelkiismeretük és józan eszük, és pusztán vakmerőek, akkor kevés az értékük, és semmi jelentőségteljest nem tudnak elérni. Ha azonban képesek hinni Istenben és elfogadni az igazságot, akkor az ilyem emberek értékesek. Ha valaki merész, ám nincs felfogóképessége, nem képes megérteni az igazságot, és kizárólag csak az áldások megszerzése kedvéért hisz Istenben, valamint az áldások elnyerése érdekében hajlandó lemondani a családjáról és a karrierjéről, és nem fél az üldöztetéstől, akkor ez nem az emberi mivolt érdeme, hanem egy téves gondolat és nézőpont. Összhangban állnak a téves gondolatok és nézőpontok Isten szándékaival? (Nem.) Az, hogy valaki félénk vagy merész, a veleszületett állapotait érinti, és nem sok köze van az emberi mivoltának a lényegéhez.

Ha nem beszélnénk a veleszületett állapotok, az emberi mivolt és a romlott beállítottságok különféle megnyilvánulásairól, magatoktól fel tudnátok ismerni őket? (Az egyszerű megnyilvánulásokat talán fel tudnánk, a bonyolultabbakat azonban nem.) Most, hogy beszéltünk a veleszületett állapotok, az emberi mivolt és a romlott beállítottságok közötti különbségekről, már fel tudjátok ismerni őket? (Egy kicsit jobban fel tudjuk ismerni őket, mint korábban.) Ha mondok még pár szokatlan példát, akkor képesek lesztek felismerni őket az alapján, amit mondtam? Nehéz megmondani, nem igaz? Akkor legközelebb tovább beszélgetünk majd az ezzel a témával kapcsolatos kérdésekről. Amint többet beszélgetünk, azonosítani fogtok néhány szabályt a különféle típusú kérdések felismeréséhez. Az emberi mivolt, a veleszületett állapotok és a romlott beállítottságok különféle megnyilvánulásai tekintetében általában fel tudjátok ismerni azokat a megnyilvánulásokat, amelyekről beszéltünk. Ami azokat illeti, amelyekről nem beszéltünk, csak a lelki megértéssel rendelkező emberek és azok lehetnek képesek néhányat felismerni közülük, akik tudják, hogyan kell keresni az igazságot. A gyenge képességűek talán nem tudnak megfelelni ennek és talán nem képesek felismerni őket, ezért többet kell hallgatniuk és több kérdést kell feltenniük. Ha nem beszélünk ezekről a kérdésekről, azok mindig homályosak maradnak számotokra, és az sem lesz világos, amit ti mondtok; mindig lesz egy rés a megértésetek és az igazság tiszta megértése között, nem igaz? (De igen.)

Ma a képességgel kapcsolatos dolgokról beszélgettünk. Most már tisztán látjátok, hogy milyen az emberek képessége? (Nagyjából tisztán látjuk.) Ha nem látjátok tisztán, akkor szánjátok rá az időt és tapasztaljátok meg a dolgokat. A mindennapi életben találkozni fogtok ezekkel a dolgokkal. Tanuljátok meg a beszélgetésünkben elhangzott szavakat alkalmazni a való életre, és apránként egyeztessétek őket az emberek megnyilvánulásaival – tisztán látva önmagatokat és tisztán látva másokat, megismerve önmagatokat és megismerve másokat. Fokozatosan képesek lesztek felmérni ezeket a dolgokat, és lesz mércétek ehhez. Az emberek és a dolgok szemlélésére, valamint a magaviseletedre és a cselekvésre vonatkozó alapelvek egyre világosabbá válnak majd. Sokat beszélgettünk a veleszületett állapotok, az emberi mivolt és a romlott beállítottságok felismerésének különféle aspektusairól. Az emberi mivolt bármely megnyilvánulásairól vagy megnyilatkozásairól is beszélünk, egyik sem üres beszéd – ezekkel a dolgokkal mind lehet találkozni, lehet látni és érzékelni őket a való életben. Ezért meg kell tanulnod úgy szemlélni a különböző dolgokat és a különféle típusú embereket, hogy összeveted őket Isten szavaival. Csak akkor érhetsz el fokozatos fejlődést az emberek és a dolgok szemlélésében, valamint a magaviseletedben és a cselekvésedben, lehet pontos megértésed az igazsággal kapcsolatos különféle dolgokról, és foghatod fel fokozatosan a különböző igazságalapelveket, ha a beszélgetésünkben elhangzott különféle állapotokat és dolgokat megtanulod összeegyeztetni a való élettel. Érted? (Igen.) Bár az általunk megvitatott dolgok elsősorban az emberek által mutatott különféle állapotok és megnyilatkozások felismerését szolgálják, és nem tesznek közvetlenül képessé az igazság megértésére és az igazságba való belépésre, ezek a dolgok mind hatással lesznek az igazságról és az igazságalapelvekről szóló megértésedre, valamint az igazságba és az igazságalapelvekbe való belépésedre. Ezért bár az emberek elképzeléseiben ezek a dolgok látszólag talán csak az emberi mivoltot, a veleszületett állapotokat vagy néhány nyilvánvaló romlott beállítottságot érintenek, minden dolog és minden állítás összefügg az emberek igazságba való belépésével. Így aztán ezek azok a dolgok, amelyekkel szembe kell nézned az igazságba való belépés útján – nem kerülheted el őket. Az emberi mivolt különböző dolgai és megnyilvánulásai, akár pozitívak, akár negatívak, mind olyasmik, amikkel szembesülni és találkozni fogsz a mindennapi élet különféle környezeteiben. Ha pedig, amikor különféle dolgokkal találkozol, egyiket sem tudod felismerni és az összeset általánosítod, előírásoknak és doktrínáknak tekintve a beszélgetésünkben foglalt igazságalapelveket, akkor sosem leszel képes belépni az igazságvalóságba. Miért van ez? Azért, mert sosem fogod megérteni, hogy mi az igazság.

Rendben, ez minden a mai beszélgetést illetően. Viszontlátásra!

2023. november 25.