Az alatt az idő alatt, amit Péter Jézussal töltött, Jézusnak sok szeretetreméltó tulajdonságát, sok követendő jellemzőjét látta, és sok olyan oldalát, ami táplálta őt. Bár Péter sokféleképpen látta Isten lényét Jézusban, és sok szeretetre méltó tulajdonságát látta, először nem ismerte Jézust. Péter akkor kezdte követni Jézust, amikor 20 éves volt, és hat éven keresztül követte Őt. Ez idő alatt nem ismerte meg Jézust; Péter hajlandó volt Jézust pusztán az iránta való csodálata miatt követni. Amikor Jézus először szólította meg őt a Galileai-tenger partján, ezt kérdezte: „Simon, Jónás fia, követni fogsz Engem?” Péter így szólt: „Követnem kell azt, akit a mennyei Atya küldött. El kell ismernem azt, akit a Szentlélek kiválasztott. Követni foglak Téged.” Akkoriban Péter már hallott egy Jézus nevű emberről – a legnagyobb prófétáról és Isten szeretett Fiáról –, és Péter folyton reménykedett, hogy megtalálja Őt, és reménykedett, hogy lesz alkalma látni Őt (mert így vezeti őt a Szentlélek). Bár Péter sosem látta Őt, és csak szóbeszédet hallott Róla, fokozatosan nőtt a szívében a Jézus iránti vágyódás és imádat, és gyakran vágyott arra, hogy egy napon meglássa Jézust. És hogyan szólította meg Jézus Pétert? Ő is hallott egy Péter nevű emberről, azonban Őt nem a Szentlélek irányította: „Menj el a Galileai-tengerhez, ahol van valaki, akit Simonnak, Jónás fiának hívnak!” Jézus hallotta valakitől, hogy van valaki, akinek neve Simon, Jónás fia, és hogy az emberek hallották prédikációját, és hogy ő is a mennyek országának evangéliumát hirdette, és az emberek, akik hallották őt, könnyekig meghatódtak. Miután hallott erről, Jézus követte ezt az embert a Galileai-tengerhez; amikor Péter elfogadta Jézus hívását, követte Őt.

Mialatt Jézust követte, Péter számos véleményt formált Róla, és mindig a saját szemszögéből ítélte meg Őt. Bár Péter valamilyen szinten megértette a Szellemet, megértése nem volt teljesen tiszta, ezért azt mondta: „Követnem kell azt, akit a mennyei Atya küldött. El kell ismernem azt, akit a Szentlélek kiválasztott.” Nem értette a dolgokat, amelyeket Jézus tett, és nem voltak világosak számára. Miután egy ideig követte Őt, Péter érdeklődni kezdett az iránt mit tesz és mond Jézus, és maga Jézus iránt is. Kezdte úgy érezni, hogy Jézus szeretetet és tiszteletet ébreszt. Szeretett együtt lenni Vele és Mellette maradni, és Jézus szavainak hallgatása gondoskodást és segítséget nyújtott számára. Mialatt Jézust követte, Péter mindent megfigyelt és megszívlelt az Ő életéből: a cselekedeteit, a szavait, a mozdulatait és a kifejezéseit. Mélyen megértette, hogy Jézus nem olyan, mint a hétköznapi emberek. Bár emberi külseje felettébb megszokott volt, teli volt szeretettel, könyörülettel és elfogadással az ember iránt. Minden, amit tett vagy mondott, nagy segítségére volt másoknak, és Péter olyan dolgokat látott és nyert, amilyeneket korábban sosem látott és nem birtokolt Jézustól. Látta, hogy bár Jézus nem volt nagy termetű, sem kirívó emberi lény, igazán különleges és szokatlan kisugárzása volt. Bár Péter nem tudta teljesen megmagyarázni, látta, hogy Jézus másképpen viselkedett, mint bárki más, ugyanis az Ő cselekedetei nagyon különböztek a hétköznapi emberek cselekedeteitől. Amióta kapcsolatban állt Jézussal, Péter azt is látta, hogy az Ő jelleme más, mint egy hétköznapi emberé. Mindig állhatatosan járt el, és soha nem kapkodott, soha nem túlzott, se nem becsült alá semmit, és úgy élte életét, hogy az rendes és csodálatra méltó jellemet tárt fel. Beszélgetés során Jézus egyszerűen és kegyeletteljesen beszélt, mindig derűs, ugyanakkor higgadt módon – és mégsem veszítette el soha méltóságát, miközben a munkáját végezte. Péter látta, hogy Jézus néha szűkszavú, míg máskor megállás nélkül beszél. Néha olyan boldog volt, hogy szökdécselő és lubickoló galambnak tűnt, máskor meg olyan szomorú, hogy egyáltalán nem beszélt, bánat sújtotta, mintha egy kimerült, megfáradt anya lenne. Néha olyan dühös volt, akár egy bátor katona, aki épp egy ellenséget készül megölni – néha még egy üvöltő oroszlánra is hasonlított. Olykor nevetett; máskor imádkozott és sírt. Akárhogyan is viselkedett Jézus – Péter határtalan szeretetet és tiszteletet kezdett érezni Iránta. Jézus nevetése boldogsággal töltötte őt el, bánata szomorúsággal sújtotta, haragjától megijedt, míg irgalma, megbocsátása és az emberekkel szembeni szigorú elvárásai miatt igazán megszerette Jézust, és igazi félelmet és vágyakozást érzett Iránta. Természetesen mindezt lépésenként csak akkor valósította meg, amikor már több éve Jézus mellett élt.

Péter különösen értelmes ember volt, természetes intelligenciával született, mégis sok bolondságot csinált, amikor Jézust követte. A legelején volt néhány elképzelése Jézusról. Azt kérdezte: „Az emberek azt mondják, Te próféta vagy – amikor nyolc éves voltál és elkezdtél megérteni dolgokat, tudtad, hogy Te Isten vagy? Tudtad, hogy Te a Szentlélektől fogantattál?” Jézus ezt felelte: „Nem, nem tudtam. Nem úgy tűnök neked, mint egy hétköznapi ember? Ugyanolyan vagyok, mint bárki más. Az a személy, akit az Atya küld, egy hétköznapi ember, nem különleges. És bár a munkám az Én mennyei Atyámat képviseli – az Én képem, a személy, aki vagyok, és ez a hústest nem képviselheti teljesen az Én mennyei Atyámat. Csak egy részét képviselheti. Bár a Szellemtől jöttem, attól még hétköznapi ember vagyok, és Atyám hétköznapi emberként küldött Engem erre a földre, nem különleges emberként.” Péter csak akkor értette meg kicsit Jézust, amikor ezt hallotta. És csak akkor értette meg sokkal mélyebben, amikor már számtalan órát látott Jézus munkájából, tanításából, pásztorkodásából, megtartásából. Amikor Jézus a 30. évében járt, beszélt Péternek az Ő közelgő keresztre feszítéséről és arról, hogy Neki kellett eljönnie elvégezni a munka egy szakaszát – a keresztre feszítés művét – az egész emberiség megváltásáért. Jézus azt is mondta Péternek, hogy három nappal a keresztre feszítés után az ember Fia fel fog támadni, és miután feltámadott, 40 napon keresztül megjelenik az emberek előtt. E szavak hallatán Péter szomorú volt, és megszívlelte e szavakat – ettől kezdve még közelebb került Jézushoz. Miután egy ideig tapasztalt, Péter rájött, hogy minden, amit Jézus mondott, Isten lénye, és arra jutott, Jézus különösen szeretetreméltó. Csak miután ezt megértette, azután világosította meg őt a Szentlélek belülről. Ekkor történt, hogy Jézus a tanítványaihoz és más követőihez fordult, és ezt kérdezte: „János, mit mondasz, ki vagyok Én?” János azt felelte: „Te Mózes vagy.” Ezután Lukácshoz fordult: „És te, Lukács, mit mondasz, ki vagyok Én?” Lukács azt felelte: „Te vagy a legnagyobb próféta.” Ekkor megkérdezett egy nővért, aki azt felelte: „Te vagy a legnagyobb próféta, aki sok igét hirdetsz az örökkévalóságtól az örökkévalóságig. Senkinek a próféciái nem olyan nagyok, mint a Tieid, és senkinek a tudása nem múlja felül a Tiédet – Te próféta vagy.” Ekkor Jézus Péterhez fordult, és ezt kérdezte: „Péter, mit mondasz, ki vagyok Én?” Péter azt felelte: „Te Krisztus vagy, az élő Isten Fia. Te a mennyekből jössz. Te nem vagy földi. Te nem vagy azonos Isten teremtményeivel. Mi a földön vagyunk, és Te itt vagy velünk, de Te a mennyből való vagy és nem a világból való, és Te nem a földről való vagy.” A megtapasztalása révén világosította őt meg a Szentlélek – így vált képessé ezt megérteni. E megvilágosodás után még jobban csodált mindent, amit Jézus tett, még szeretetreméltóbbnak gondolta őt, és szívében mindig vonakodott attól, hogy elváljon Jézustól. Ezért, amikor először felfedte magát Jézus Péter előtt, miután keresztre feszítették és feltámadott, Péter különös boldogsággal kiáltotta: „Uram! Feltámadtál!” Ekkor Péter sírva egy hatalmas halat fogott, megsütötte, és felszolgálta Jézusnak. Jézus mosolygott, de nem beszélt. Bár Péter tudta, hogy Jézus feltámadott, nem értette meg a misztériumát. Amikor Jézusnak adta a halat, hogy megegye, Jézus nem utasította vissza, de nem beszélt, és nem ült le enni. Ehelyett hirtelen eltűnt. Ez hatalmas sokk volt Péter számára, és ő csak ekkor értette meg, hogy a feltámadott Jézus más volt, mint a korábbi Jézus. Miután erre rájött, Péter bánatos lett, de vigaszt is nyert abból a tudatból, hogy az Úr befejezte munkáját. Tudta, hogy Jézus befejezte az Ő munkáját, hogy az Ő emberekkel töltött ideje lejárt, és hogy az embernek attól kezdve a saját útját kell járnia. Jézus egyszer ezt mondta neki: „Neked is innod kell a keserű pohárból, amelyből Én ittam (ezt mondta Ő a feltámadás után). Neked is azon az úton kell járnod, amelyen Én jártam. Az életedet kell adnod Értem.” A mostani helyzettel ellentétben a munka akkoriban nem személyes beszélgetés formájában történt. A Kegyelem Korában a Szentlélek munkája különösen el volt rejtve, és Péter sok nehézségen küzdötte át magát. Néha Péter eljutott arra a pontra, hogy felkiáltott: „Isten! Nincs semmi másom, mint ez az élet. Bár ez Neked nem ér sokat, én Neked szeretném szentelni. Bár az emberek nem méltók arra, hogy szeressenek Téged, és szeretetük és szívük értéktelen, úgy gondolom, Te ismered az emberek szíve vágyát. És még ha az emberek teste nem is felel meg Neked, azt kívánom, hogy fogadd el a szívemet.” Bátorítást adott neki, ha ilyen imákat mondott, főként amikor így imádkozott: „Hajlandó vagyok szívemet teljesen Istennek szentelni. Bár képtelen vagyok bármit is tenni Istenért, hajlandó vagyok hűségesen eleget tenni Istennek és magamat teljes szívvel Neki szentelni. Úgy hiszem, Istennek rá kell tekintenie a szívemre.” Azt mondta: „Nem kérek semmi mást az életemben, csak azt, hogy az Isten iránti szeretetről szóló gondolataimat és szívem vágyát fogadja el Isten. Olyan sokáig voltam az Úr Jézussal, mégsem szerettem Őt soha – ez a legnagyobb adósságom. Bár Vele maradtam, nem ismertem Őt, és nem helyénvaló dolgokat is mondtam a háta mögött. Ha erre gondolok, úgy érzem, még jobban adósa vagyok az Úr Jézusnak.” Mindig így imádkozott. Azt mondta: „Egy porszemnél is kevesebb vagyok. Nem tehetek mást, mint hogy e hűséges szívet Istennek szentelem.”

Volt egy csúcspont Péter tapasztalásaiban, amikor teste szinte teljesen megtört, de belül Jézus ekkor is bátorította őt. És egyszer Jézus megjelent Péternek. Amikor Péter borzasztóan szenvedett, és úgy érezte, megszakad a szíve, Jézus így okította: „Velem voltál a földön, és Én itt voltam veled. És bár korábban együtt voltunk a mennyben – ez végső soron a szellemi világ része. Most én visszatértem a szellemi világba, és te a földön vagy, ugyanis Én nem vagyok a földről való, és bár te sem vagy a földről való, be kell töltened földi szerepedet. Mivel szolga vagy, teljesítened kell a feladatodat.” Péternek vigaszt nyújtott az, hogy visszatérhet majd Isten oldalára. Akkoriban Péter annyira gyötrődött, hogy szinte az ágyat nyomta – akkora lelkiismeret-furdalása volt, hogy így szólt: „Oly romlott vagyok, hogy nem vagyok képes megelégíteni Istent.” Jézus megjelent neki, és így szólt: „Péter, lehetséges, hogy megfeledkeztél a fogadalmadról, amelyet egyszer előttem tettél? Valóban elfelejtettél mindent, amit Én mondtam? Megfeledkeztél a Nekem tett fogadalmadról?” Jézust látva Péter felkelt ágyából, és Jézus így vigasztalta őt: „Nem vagyok a földről való, ezt már mondtam neked – ezt meg kell értened; de megfeledkeztél másról is, amit mondtam neked? »Te sem vagy a földről való, nem vagy világi.« Most dolgod van, amit el kell végezned. Nem búslakodhatsz így. Nem szenvedhetsz így. Bár az emberek és Isten nem létezhetnek együtt ugyanabban a világban, nekem megvan a Magam dolga, és neked is megvan a magad dolga, és egy nap, amikor a munkád beteljesült, együtt leszünk egy birodalomban, és Én vezetni foglak téged, hogy örökké Velem legyél.” Pétert megvigasztalták és megnyugtatták e szavak. Tudta, hogy ezt a szenvedést el kell viselnie és meg kell tapasztalnia, és ettől kezdve ihletet kapott. Jézus megjelent neki minden kulcsfontosságú pillanatban, különleges megvilágosodást és útmutatást nyújtott neki, és sokat munkálkodott rajta. És mit bánt Péter a legjobban? Nem sokkal azután, hogy Péter azt mondta: „Te az élő Isten Fia vagy”, Jézus egy másik kérdést tett fel Péternek (bár ez a Bibliában nem így szerepel). Jézus ezt kérdezte tőle: „Péter! Szerettél te Engem valaha?” Péter megértette, mire gondol, és így szólt: „Uram! Valamikor szerettem a mennyei Atyát, de elismerem, hogy Téged soha nem szerettelek.” Jézus ekkor így szólt: „Ha az emberek nem szeretik az Atyát a mennyben, hogyan szerethetik a Fiút a földön? És ha az emberek nem szeretik az Atyaisten által küldött Fiút, hogyan szerethetik az Atyát a mennyben? Ha az emberek igazán szeretik a Fiút a földön, akkor igazán szeretik az Atyát a mennyben.” Péter e szavak hallatán rájött, mit mulasztott el. Mindig könnyfakasztó lelkiismeret-furdalása volt amiatt, hogy azt mondta: „Valamikor szerettem a mennyei Atyát, de Téged soha nem szerettelek.” Jézus feltámadása és mennybemenetele után még jobban marta őt a lelkiismeret-furdalás és bánat e szavak miatt. Múltbéli munkáját és mostani állapotát felidézve gyakran járult Jézus elé imában, állandó megbánással és adósnak érezve magát azért, mert nem tett eleget Isten akaratának, és nem felelt meg Isten irányadó mértékeinek. E kérdések váltak a legnagyobb terhévé. Így szólt: „Egy nap Neked fogok szentelni mindent, amim van, és mindent, ami vagyok, és Neked fogom adni azt, ami a legértékesebb.” Így szólt: „Istenem! Csak egy hitem és egy szeretetem van. Az életem semmit nem ér, és a testem semmit nem ér. Csak egy hitem és egy szeretetem van. Elmémmel hiszek Benned, és szívemmel szeretlek Téged – csak e két dolgot adhatom Neked, semmi mást.” Pétert igen bátorították Jézus szavai, mert mielőtt keresztre feszítették, Jézus így szólt Péterhez: „Nem e világról való vagyok, és te sem vagy e világról való.” Később, amikor Péter nagy fájdalmat érzett, Jézus emlékeztette: „Péter, elfelejtetted? Én nem vagyok világi, és csak a munkám miatt távoztam korábban. Te sem vagy világi, elfelejtetted? Kétszer mondtam neked, nem emlékszel?” Ennek hallatán Péter így szólt: „Nem felejtettem el!” Jézus ekkor így szólt: „Valamikor boldogan időztél Velem a mennyben, és boldogan időztél az Én oldalamon. Hiányzom neked, és te hiányzol Nekem. Bár a teremtmények a szememben említésre sem méltók, hogyan tudnék egy ily ártatlan és szeretetreméltó valakit nem szeretni? Elfelejtetted az Én ígéretemet? El kell fogadnod az Én megbízásomat a földön; el kell végezned a feladatot, amit rád bíztam. Egy napon biztosan úgy vezetlek, hogy Mellettem légy.” Ennek hallatára Péter még jobban felbátorodott, és még több ihletet kapott, olyannyira, hogy amikor ő volt a kereszten, képes volt ezt mondani: „Isten! Nem szerethetlek Téged eléggé! Még ha Te arra is kérsz engem, hogy haljak meg, akkor sem szerethetlek Téged eléggé. Bárhová küldöd az én lelkem, akár teljesíted múltbéli ígéreteidet, akár nem, bármit is teszel később, én szeretlek Téged és hiszek Benned.” Amibe kapaszkodott, azt a hite és az igaz szeretet volt.

Egy este több tanítványa – köztük Péter is – egy halászhajón volt Jézussal együtt, és Péter feltett Jézusnak egy nagyon naiv kérdést: „Uram! Fel szeretnék tenni Neked egy engem nagyon régóta foglalkoztató kérdést.” Jézus ezt felelte: „Kérdezz, kérlek!” Péter ekkor ezt kérdezte: „A Törvény Korában végzett munka a Te műved volt?” Jézus mosolygott, mintha ezt mondaná: „Ez a gyermek milyen naiv!” Ezután céltudatosan folytatta: „Nem az Enyém volt. Jahve és Mózes műve volt.” Péter ennek hallatán felkiáltott: „Ó! Szóval nem a Te műved volt.” Miután Péter ezt mondta, Jézus nem szólt többé. Péter azt gondolta magában: „Nem Te tetted ezt, így nem csoda, hogy eljöttél elpusztítani a törvényt, mivel nem a Te műved volt.” Szíve is megkönnyebbült. Ezután Jézus rájött, hogy Péter meglehetősen naiv volt, de mert nem értette akkoriban, Jézus nem mondott semmi mást, és nem is mondott neki egyenesen ellent. Egyszer Jézus prédikált egy zsinagógában, ahol sok ember volt jelen, köztük Péter is. Prédikációjában Jézus így szólt: „Az, aki az örökkévalótól az örökkévalóig jön el, végzi el a megváltás feladatát a Kegyelem Korában, hogy az egész emberiséget megváltsa a bűntől, de semmiféle szabály nem fogja korlátozni abban, hogy az embert kivezesse a bűnből. Ki fog lépni a törvényből, és belép a Kegyelem Korába. Az egész emberiséget megváltja. A Törvény Korából a Kegyelem Korába lép előre – Őt, aki Jahvétól jött, mégsem ismeri senki. A munkát, amit Mózes végzett, Jahve biztosította; Mózes dolgozta ki a törvényt a Jahve által elvégzett munka miatt.” Ahogy ez elhangzott, folytatta: „Azokat, akik eltörlik a Kegyelem Korának parancsolatait a Kegyelem Korában, csapás fogja érni. A templomban kell állniuk, fogadniuk kell Isten pusztítását, és tűz csap le reájuk.” E szavak némileg hatással voltak Péterre, és tapasztalásai során Jézus egy ideig terelte és megtartotta őt, bizalmasan beszélt vele, minek köszönhetően Péter kicsit jobban megértette Őt. Amikor Péter visszagondolt arra, mit prédikált Jézus azon a napon, és a kérdésre, amelyet akkor tett fel Jézusnak, amikor a halászhajón voltak, majd a válaszra, amelyet Jézus adott, és arra, ahogyan mosolygott, Péter végül mindent megértett. Ezután a Szentlélek megvilágosította Pétert, és Péter csak ekkor értette meg, hogy Jézus az élő Isten Fia. Péter megértése abból eredt, hogy a Szentlélek megvilágosította – de a megértése egy folyamat volt. Péter kérdésfeltevés által, Jézus prédikációjának a hallgatása által, aztán a Jézussal való különleges közössége és az Ő különleges terelgetése által jött rá, hogy Jézus az élő Isten Fia. Nem egyik napról a másikra jött rá – ez egy folyamat volt, és segítségére volt későbbi tapasztalásaiban. Miért nem tökéletesített Jézus más embereket, csak Pétert? Azért, mert csak Péter értette meg, hogy Jézus az élő Isten Fia; ezt senki más nem tudta. Bár sok tanítványa volt, akik nagytudásúak voltak, amikor Őt követték, tudásuk felszínes volt. Ezért választotta Jézus Pétert a tökéletesítés mintapéldájaként. Amit Jézus akkor mondott Péternek, azt mondja ma azoknak az embereknek, akiknek a tudása és életvitele fel kell, hogy érjen Péterével. Ennek a követelménynek és ennek az útnak megfelelően tökéletesít Isten mindenkit. Miért szükséges, hogy a mai emberek valódi hittel és igaz szeretettel bírjanak? Nektek is meg kell tapasztalnotok azt, amit Péter megtapasztalt; bennetek is meg kell nyilvánulniuk azoknak a gyümölcsöknek, amelyeket Péter nyert az ő tapasztalásaiból; és nektek is meg kell tapasztalnotok a fájdalmat, amelyet Péter megtapasztalt. Az út, amelyen jártok, ugyanaz, amelyen Péter járt. A fájdalom, amelyet elszenvedtek, az a fájdalom, amelyet Péter elszenvedett. Amikor dicsőséget kaptok és igazi életet éltek, akkor éltek Péter képére. Az út ugyanaz, és az utat követve tökéletesedik az ember. A ti jellemetekből azonban hiányzik valami Péteréhez képest, mert változtak az idők, és változott az emberek romlottságának a mértéke is, és mert Júdea egy sokáig fennálló, ősi kultúrával rendelkező királyság volt. Ezért mindent meg kell tennetek tulajdonságaitok fejlesztéséért.

Péter igen értelmes ember volt, ügyes minden cselekedetében, emellett rendkívül becsületes. Sok kudarcot szenvedett. Tizennégy éves korában került kapcsolatba először a társadalommal, amikor iskolába járt, és elment a zsinagógába is. Nagyon lelkes volt, és mindig látogatni akarta a gyűléseket. Akkoriban Jézus még nem kezdte meg hivatalosan a munkáját; ez a Kegyelem Korának csak a kezdete volt. Vallási személyiségekkel 14 éves korában került kapcsolatba Péter; mire 18 éves lett, már a vallási elittel állt kapcsolatban, de miután látta a vallás színfalai mögötti káoszt, visszavonult belőle. Amikor látta, milyen rafináltak, ravaszak és intrikusak ezek az emberek, nagyon megundorodott (így munkálkodott akkoriban a Szentlélek, hogy tökéletesítse őt. Különösen megmozgatta őt, és rendkívüli munkát végzett rajta), és így 18 évesen visszavonult a zsinagógából. A szülei elűzték, és nem hagyták, hogy higgyen (ördögök és hitetlenek voltak). Végül Péter elhagyta otthonát, és utazott mindenfelé, halászni és prédikálni két évre, miközben jó pár embert vezetett is. Most világosan kellene látnod a Péter által bejárt pontos utat. Ha tisztán látod Péter útját, akkor biztos leszel a ma végzendő munkában, így nem fogsz panaszkodni, nem leszel tétlen, és nem fogsz vágyakozni semmire. Meg kell tapasztalnod Péter akkori hangulatát: bánat sújtotta; nem kért már jövőt, sem áldást. Nem keresett hasznot, boldogságot, hírnevet, sem vagyont a világon; csak a lehető legértelmesebb életet próbálta élni, ami azt jelentette, hogy visszafizeti Isten szeretetét és Istennek szenteli azt, amit a legértékesebbnek tart. Ekkor elégedett lenne a szívében. Gyakran fohászkodott Jézushoz e szavakkal: „Úr Jézus Krisztus, egyszer szerettelek Téged, de soha nem szerettelek Téged igazán. Bár azt mondtam, hiszek Benned, soha nem szerettelek Téged igaz szívvel. Csak felnéztem Rád, imádtalak Téged és hiányoztál Nekem, de soha nem szerettelek Téged, és soha nem hittem Benned igazán.” Szüntelenül imádkozott, hogy meghozza döntését, és mindig bátorították őt Jézus szavai, és ösztönzést merített belőlük. Később, a tapasztalás egy időszaka után Jézus próbára tette őt – arra ingerelte, hogy továbbra is sóvárogjon Érte. Így szólt: „Úr Jézus Krisztus! Annyira hiányzol, és vágyom rá, hogy lássalak. Túlságosan hiányzol, és nem tudom kárpótolni a Te szeretetedet. Könyörgök Néked, vigyél el engem hamar! Mikor lesz rám szükséged? Mikor viszel el engem? Mikor láthatom újra Te arcodat? Nem kívánok tovább élni ebben a testben – tovább romlani – és lázadni sem kívánok tovább. Készen állok mindenemet Neked adni, amint csak lehet – nem szeretnélek tovább szomorítani Téged.” Így imádkozott, de akkoriban nem tudta, hogy Jézus mit fog tökéletesíteni benne. A próbatétele gyötrelme közben Jézus újra megjelent neki, és így szólt: „Péter, tökéletessé szeretnélek tenni, hogy olyanná légy, mint egy gyümölcsdarab, ami annak a kikristályosodása, ahogyan Én tökéletesítelek téged, és aminek örülni fogok. Valóban bizonyságot tudsz tenni mellettem? Megtetted, amit kérek tőled? Megélted a szavaimat, amiket mondtam? Egyszer szerettél Engem, és bár szerettél Engem, de meg is éltél Engem? Mit tettél Értem? Elismered, hogy méltatlan vagy az Én szeretetemre – de mit tettél Értem?” Péter látta, hogy semmit nem tett Jézusért, és emlékezett korábbi esküjére, miszerint Istennek adja életét. Így nem panaszkodott tovább, és imái ettől kezdve sokkal jobbá váltak. Így imádkozott: „Úr Jézus Krisztus! Egyszer elhagytalak Téged, és Te is elhagytál egyszer engem. Töltöttünk időt külön, és töltöttünk időt együtt. Te mégis jobban szeretsz engem, mint bármi mást. Többször lázadtam Ellened, és többször okoztam Neked bánatot. Hogyan felejthetek el ilyen dolgokat? Mindig észben tartom, és soha nem felejtem el a munkát, amit rajtam végeztél, sem azt, amivel megbíztál engem. Megtettem minden tőlem telhetőt azért a munkáért, amit Te rajtam végeztél. Tudod, mit tudok tenni, és azt is tudod, milyen szerepet játszhatok. Alá kívánom rendelni magam irányításodnak, és mindenemet Neked fogom szentelni. Csak Te tudod, mit tehetek Érted. Bár a Sátán annyira megtévesztett engem, és én lázadtam Ellened, úgy gondolom, Te nem ezekről a vétkekről emlékszel rám, és nem ezek szerint bánsz velem. Az egész életemet Neked kívánom szentelni. Nem kérek semmit, és nincs is más reményem, se tervem; csak a Te szándékod szerint kívánok cselekedni, hogy eleget tegyek a Te akaratodnak. Inni fogok a Te keserű poharadból, és parancsolj velem.”

Tisztában kell lennetek az úttal, amelyen jártok; tisztában kell lennetek az úttal, amelyre a jövőben léptek – mi az, amit Isten tökéletessé tesz, és mi az, ami rátok lett bízva. Egy napon talán próbára tesznek, és amikor eljön az idő, ha képesek vagytok ihletet meríteni Péter tapasztalásaiból, az azt mutatja, hogy valóban Péter útján jártok. Pétert dicsérte Isten az igaz hitéért és szeretetéért valamint Istenhez való hűségéért. És becsületessége és szíve Isten utáni vágyakozása miatt tette őt Isten tökéletessé. Ha szereteted és hited valóban azonos Péterével, akkor Jézus bizonyosan tökéletessé fog téged tenni.