Mindannyian próbatételek és finomítás közepette vagytok. Hogyan kell szeretnetek Istent a finomítás során? Miután megtapasztalták a finomítást, az emberek képesek igaz dicséretet ajánlani Istennek, a finomítás közepette pedig láthatják, milyen sok a hiányosságuk. Minél több finomítás ér, annál inkább képes vagy fellázadni a test ellen; minél több finomítás éri az embereket, annál több szeretetet adnak Istennek. Ez az, amit meg kell értenetek. Miért kell finomítani az embereket? Milyen hatást kíván ez elérni? Mi a jelentősége Isten emberen végzett finomítási munkájának? Ha valóban keresed Istent, akkor, miután egy bizonyos pontig megtapasztaltad az Ő finomítását, érezni fogod, hogy az rendkívül jó és a legmesszebbmenőkig szükséges. Hogyan kell az embernek szeretnie Istent a finomítás alatt? Úgy, hogy az Isten iránti szeretet elhatározásával fogadja el az Ő finomítását: a finomítás során belül gyötrődsz, mintha kést forgatnának a szívedben, mégis hajlandó vagy megfelelni Istennek az istenszerető szíved segítségével, és nem vagy hajlandó a testtel törődni. Ezt jelenti az Isten iránti szeretet gyakorlása. Belül fájdalmad van, és a szenvedésed elért egy bizonyos pontot, de mégis hajlandó vagy Isten elé járulni és imádkozni, így szólván: „Istenem! Nem tudlak elhagyni. Bár sötétség van bennem, kész vagyok eleget tenni Neked; Te ismered a szívemet, és kérlek, dolgozz belém többet a Te szeretetedből!” Ez a gyakorlás a finomítás során. Ha egy Istent szerető szívet használsz alapként, a finomítás közelebb hozhat Istenhez és bizalmasabbá tehet Istennel. Mivel hiszel Istenben, át kell adnod a szívedet Isten előtt. Ha felajánlod és lehelyezed a szívedet Isten elé, akkor a finomítás során biztosan nem fogod megtagadni vagy elhagyni Istent. Ily módon az Istennel való kapcsolatod egyre szorosabbá és normálisabbá válik, az Istennel való közösséged pedig egyre gyakoribb lesz. Ha mindig így gyakorolsz, akkor több időt fogsz Isten fényében tölteni, és több időt az Ő szavainak útmutatása alatt. A lelkületedben is egyre több változás történik majd, tudásod pedig napról napra növekszik. Amikor eljön a napja, hogy Isten próbatételei hirtelen utolérnek, nemcsak Isten mellett tudsz majd állni, hanem bizonyságot is tudsz tenni Isten mellett. Akkor olyan leszel, mint Jób és mint Péter. Miután bizonyságot tettél Isten mellett, az azt jelenti majd, hogy olyasvalaki vagy, aki igazán szereti Őt, olyasvalaki, aki szívesen adja fel Érte az életét, és hogy Isten tanúja vagy és olyan, akit Isten szeret. A finomítást megtapasztalt szeretet erős, nem törékeny. Függetlenül attól, hogy Isten mikor vagy hogyan vet alá téged az Ő próbatételeinek, képes vagy semmibe venni a saját életedet, örömmel félredobni mindent Istenért és boldogan elviselni bármit Istenért – a szereteted így tiszta lesz, a hitednek pedig valósága lesz. Csak ekkor válsz olyasvalakivé, akit Isten igazán szeret és akit Isten igazán tökéletessé tett.

Ha az emberek a Sátán befolyása alá kerülnek, akkor nincs bennük szeretet Isten iránt, korábbi vízióik, szeretetük és elhatározásuk pedig eltűnik. A múltban az emberek érezték, hogy szenvedniük kell Istenért, ma azonban úgy vélik, hogy szégyenletes így tenni, és teli vannak panaszokkal. Ez a Sátán műve, annak jele, hogy a Sátán hatalma alá kerültek. Ha ezzel az állapottal találkozol, rögtön imádkoznod kell, és a lehető leghamarabb meg kell fordítanod a helyzetet – ez oltalmat fog biztosítani neked, amikor a Sátán támad. Az ember a keserű finomítás során kerülhet a legkönnyebben a Sátán befolyása alá; hogyan kell tehát szeretned Istent az ilyen finomítás során? Össze kell szedned az elszántságodat, a szívedet Isten elé helyezve és a maradék idődet Neki szentelve. Nem számít, hogyan finomít Isten, képesnek kell lenned gyakorlatba ültetni az igazságot, hogy eleget tegyél Isten szándékainak, és magadra kell vállalnod, hogy keresed Istent és keresed a közlést. Minél passzívabb vagy az ehhez hasonló időkben, annál könnyebben fogsz negatívvá válni, és annál könnyebben fogsz visszahúzódni. Amikor teljesítened kell a feladatodat, még ha nem is teljesíted jól, de megteszel minden tőled telhetőt, és ehhez semmi mást nem használsz istenszerető szíveden kívül; attól függetlenül, hogy mások mit mondanak – hogy azt mondják-e, hogy jól végezted vagy rosszul – összességében véve a szándékaid helyesek és nem vagy önelégült, mivel Isten kedvéért cselekszel. Amikor mások félreértelmeznek, képes vagy Istenhez imádkozni és így szólni: „Istenem! Nem kérem, hogy mások hosszútűrést mutassanak irántam vagy jól bánjanak velem, sem azt, hogy megértsenek vagy elismerjenek. Csak azt kérem, hogy képes legyek a szívemben szeretni Téged, hogy nyugodt legyen a szívem, és hogy a lelkiismeretem tiszta legyen. Nem kérem, hogy mások dicsérjenek vagy tiszteljenek engem; csak arra törekszem, hogy megelégítselek a szívemből. Úgy szolgálom a feladatomat, hogy minden tőlem telhetőt megteszek. Bár ostoba, gyenge kaliberű és vak vagyok, tudom, hogy Te szeretetre méltó vagy, és hajlandó vagyok mindenemet Neked szentelni.” Amint így imádkozol, istenszerető szíved felszínre tör, és sokkal nagyobb nyugalom lesz a szívedben. Ezt jelenti az Isten iránti szeretet gyakorlása. Ahogy tapasztalsz, kétszer elbuksz és egyszer sikerül, vagy ötször elbuksz és kétszer sikerül, és ahogy így tapasztalsz, csak a kudarc közepette tudod meglátni Isten szeretetreméltóságát és felfedezni, mi hiányzik belőled. Amikor legközelebb hasonló helyzettel találkozol, óvatosságot kell gyakorolnod, meg kell fékezned a tempódat, és intenzívebben kell imádkoznod, és fokozatosan képes leszel győzedelmeskedni az ilyen helyzetekben. Ezt jelenti az, hogy az imáid eredményt hoznak. Amikor látod, hogy ezúttal sikeres voltál, hogy belül elégedettség töltött el, és hogy amint imádkozol, érezni tudod Istent, és hogy a Szentlélek jelenléte nem hagyott el téged, csak akkor fogod tudni, hogyan munkálkodik rajtad Isten. Ha így gyakorolsz, lesz egy utad a tapasztalatodban. Ha nem ülteted gyakorlatba az igazságot, nélkülözni fogod bensődben a Szentlélek jelenlétét. Ha azonban a gyakorlatba ülteted az igazságot, amikor dolgokkal találkozol, bár belül fáj, a Szentlélek a továbbiakban veled lesz, képes leszel érezni Isten jelenlétét, amikor imádkozol, lesz erőd Isten szavait gyakorolni, és a testvéreiddel és nővéreiddel való beszélgetés során semmi sem terheli majd a lelkiismeretedet és nyugodtnak érzed magad, ily módon pedig képes leszel napvilágra hozni, amit tettél. Függetlenül attól, hogy mások mit mondanak, ha a kapcsolatod Istennel normális marad, a többiek nem kötnek gúzsba, és képes vagy minden fölé emelkedni, ez azt jelzi, hogy eredményesen gyakoroltad Isten szavait.

Minél inkább finomítja Isten az embert, annál inkább képes az ember szíve szeretni Istent. A szenvedés a szívében az élete javát szolgálja; ettől jobban el tud csendesedni Isten előtt, szorosabb lesz a kapcsolata Istennel, és jobban képes lesz meglátni Isten mérhetetlen szeretetét és hatalmas üdvösségét. Péter több száz alkalommal tapasztalta a finomítást, Jób pedig számos próbatételen ment keresztül. Ha azt kívánjátok, hogy Isten tökéletessé tegyen benneteket, nektek is több százszor át kell esnetek a finomításon; keresztül kell mennetek ezen a folyamaton és erre a lépésre kell támaszkodnotok – csak ekkor váltok képessé eleget tenni Isten szándékainak és fogtok Isten által tökéletességre jutni. A finomítás a legjobb eszköz, amellyel Isten tökéletessé teszi az embert; csak a finomítás és a keserves megpróbáltatások révén alakulhat ki az ember szívében igaz szeretet Isten iránt. Szenvedés nélkül az emberben nincs igaz szeretet Isten iránt; ha nem próbálják meg őt belülről, ha nincs kitéve valódi finomításnak, akkor a szíve mindig kifelé fog kalandozni. Miután egy bizonyos pontig finomítva lettél, látni fogod a saját gyengeségeidet és nehézségeidet, látni fogod, hogy mennyi minden hiányzik belőled, és hogy képtelen vagy legyőzni sok nehézséget, amellyel találkozol, és látni fogod, hogy mennyire lázadoztál. Csak a megpróbáltatások során képes az ember igazán megismerni a valós állapotát; a megpróbáltatások alkalmasabbak az ember tökéletesítésére.

Élete során Péter több száz alkalommal tapasztalta meg a finomítást, és sok fájdalmas megacélozáson ment át. Ez a finomítás vált Isten iránti páratlan szeretete alapjává és egész életének legjelentősebb tapasztalatává. Az, hogy páratlan szeretettel tudott rendelkezni Isten iránt, bizonyos értelemben abbéli elhatározásának köszönhető, hogy szeresse Istent; ami azonban ennél is fontosabb, az a finomítás és a szenvedés, amin keresztülment. Ez a szenvedés lett vezetőjévé az Isten iránti szeretet útján, és ez volt számára a legemlékezetesebb. Ha az emberek nem szenvedik el a finomítás fájdalmát, amikor Istent szeretik, akkor a szeretetük tele van tisztátalansággal és saját preferenciáikkal; az efféle szeretet a Sátán elképzeléseivel teli, és alapvetően képtelen eleget tenni Isten szándékainak. Az elhatározás, miszerint szeretjük Istent, nem ugyanaz, mint igazán szeretni Istent. Még ha minden, amire a szívükben gondolnak, Isten szeretetét és megelégítését szolgálja is – úgy tűnik, hogy mentes minden emberi elképzeléstől, látszólag teljesen Isten kedvéért van – amikor valaki Isten elé viszi az Ő szeretésének efféle gyakorlatát, az nem kaphatja meg Isten jóváhagyását, sem áldását. Még ha az emberek teljesen megértenék és megismernék is az összes igazságot, akkor sem lehetne azt mondani, hogy ez az Isten iránti szeretet jele, nem lehetne azt mondani, hogy ezek az emberek rendelkeznek az Isten iránti szeretet valóságával. Annak ellenére, hogy számos igazságot megértettek, finomítás nélkül az emberek képtelenek ezeket az igazságokat a gyakorlatba ültetni; az emberek csak a finomítás során tudják megérteni eme igazságok valódi jelentését, és csak ekkor tudják őszintén megbecsülni belső értelmüket. Akkor, amikor ezeket az igazságokat gyakorolják, képesek helyesen és Isten szándékaival összhangban tenni azt; az akkori gyakorlatukban megfogyatkoznak a saját elképzeléseik, romlottságuk csökken és emberi érzéseik csillapodnak. A gyakorlatuk csak ekkor lesz az Isten iránti szeretet valódi megnyilvánulása. Az Isten iránti szeretet igazságának eredménye nem érhető el szóbeli tudással vagy szellemi hajlandósággal, sem ezen igazság puszta megértésével. Megkívánja, hogy az emberek megfizessék az árát, hogy sok fájdalmat szenvedjenek el a finomítás során, és szeretetük csak ezután válik tisztává és kerül összhangba Isten szándékaival. Abbéli követelményében, hogy az ember szeresse Őt, Isten nem azt követeli, hogy az ember szenvedély vagy saját akarata révén szeresse Őt, hanem hogy az ember hűséggel és az igazsággal szolgálja Őt. Csak az ilyen szeretet igaz szeretet. Az ember azonban romlottság közepette él, és így képtelen az igazságot és a hűséget Isten szolgálatába állítani. Vagy túl szenvedélyes Isten iránt, vagy túl hideg és érzéketlen; vagy a végletekig „szereti” Istent, vagy a végletekig gyűlöli Őt. Azok, akik romlottságban élnek, mindig e két véglet között élnek, mindig saját akaratuk szerint élve, mégis azt hiszik, hogy igazuk van. Bár többször is említettem ezt, az emberek képtelenek komolyan venni, képtelenek teljesen megérteni a jelentőségét, és így egy önmagukat megtévesztő hitben élnek, az Isten iránti szeretet téveszméjében, amely önfejűségükre támaszkodik. A történelem során, ahogy az emberiség fejlődött és a korok teltek, Isten egyre magasabb követelményeket támasztott az emberrel szemben, és egyre inkább megkövetelte, hogy az ember feltétlen legyen Iránta. Az ember tudása Istenről azonban egyre homályosabbá és ködösebbé vált, Isten iránti szeretete pedig ezzel egyidejűleg egyre tisztátalanabbá. Az ember állapota és minden, amit tesz, egyre kevésbé van összhangban Isten szándékaival, ugyanis az embert egyre mélyebben megrontotta a Sátán. Ez azt kívánja, hogy Isten az üdvösség több és nagyobb munkáját végezze. Az ember egyre magasabb követelményeket támaszt Istennel szemben, Isten iránti szeretete pedig egyre fogy. Az emberek lázadó mivoltban élnek, az igazság nélkül, az emberi mivoltot nélkülöző életet élve; nemcsak az Isten iránti legcsekélyebb szeretetet nélkülözik, hanem lázadó mivoltban és ellenállásban tobzódnak. Bár úgy gondolják, már megvan bennük a legnagyobb szeretet Isten iránt, hogy már nem is lehetnének toleránsabbak Hozzá, Isten nem hiszi, hogy ez így van. Tökéletesen tisztában van vele, mennyire fertőzött az ember szeretete Iránta, és sosem változtatta meg a véleményét az emberről az ember színlelt buzgósága miatt, és soha nem is „viszonozta” az ember kedvességét odaadása eredményeképp. Az emberrel ellentétben Istennek van tisztánlátása: tudja, ki szereti Őt igazán és ki nem, és ahelyett, hogy eluralkodna Rajta a szenvedély és elvesztené a fejét az ember pillanatnyi késztetései miatt, annak lényege és viselkedése szerint bánik az emberrel. Isten végül is Isten, megvan a méltósága és az elhatározásai; az ember végül is ember, és az ember szeretete nem csavarja el Isten fejét, amikor az nincs összhangban az igazsággal. Épp ellenkezőleg, Ő mindent a helyén kezel, amit az ember tesz.

Az ember állapotával és Istennel szembeni hozzáállásával szembesülve Isten új munkát végzett, lehetővé téve az ember számára, hogy mind az Ő ismeretével és a Neki való alávetettséggel, szeretettel és bizonyságtétellel egyaránt rendelkezzen; ezért az embernek meg kell tapasztalnia Isten finomítását, ahogyan az Ő ítéletét és a metszést is. Ha Isten nem tenné ezt, az ember sosem ismerné meg Istent, és sosem lenne képes igazán szeretni és tanúságot tenni Róla. Az ember Isten általi finomítása nem csupán egy egyoldalú hatásért, hanem egy sokrétű hatásért történik. Ezért Isten azokon végzi el a finomítás munkáját, akik hajlandóak az igazságot keresni, azért, hogy elhatározásukat és szeretetüket Isten tegye tökéletessé. Azok számára, akik hajlandóak az igazságot keresni és akik sóvárognak Isten után, semmi sem jelentőségteljesebb vagy nagyobb segítség, mint az efféle finomítás. Az ember nem oly könnyen érti meg vagy fogja fel Isten lelkületét. Mivel Isten végül is Isten, és végső soron lehetetlen, hogy Istennek az emberrel azonos lelkülete legyen, így tehát az ember nem könnyen érti meg az Ő lelkületét. Az ember nem rendelkezik eredendően az igazsággal, és azok, akiket a Sátán megrontott, nem könnyen fogják fel; az ember nélkülözi az igazságot és az elhatározást, hogy gyakorlatba ültesse azt, és ha nem szenved, és nem finomítják vagy ítélik meg, akkor ez az elhatározás sosem fog eredményt hozni. A finomítás mindenki számára gyötrelmes, és nagyon nehéz elfogadni – ugyanakkor Isten a finomítás során teszi nyilvánvalóvá igazságos lelkületét az ember előtt és hozza tudomására az emberrel szemben támasztott követelményeit, valamint nyújt több megvilágosítást és több gyakorlati metszést. A tények és az igazság összevetése révén az ember nagyobb tudást nyer önmagáról és az igazságról, és nagyobb megértést Isten szándékairól, ezzel lehetővé téve az ember számára, hogy Isten iránti szeretete igazabb és tisztább legyen. Ilyen céllal végzi Isten a finomítás munkáját. Isten emberen végzett összes munkájának megvan a maga célja és jelentősége; Isten nem végez értelmetlen munkát, vagy olyat, ami nem szolgálja az ember javát. A finomítás nem jelenti az ember eltávolítását Isten elől, sem pokolbéli elpusztítását. Ehelyett az ember lelkületének megváltoztatását jelenti a finomítás során, szándékainak, régi nézeteinek, Isten iránti szeretetének és annak teljes megváltoztatását, ahogy él. A finomítás az ember gyakorlati próbatétele és a gyakorlati kiképzés egy formája, és az ember szeretete csak a finomítás során töltheti be eredendő funkcióját.