Minden ember finomításon ment keresztül Isten igéi miatt. Ha Isten nem testesült volna meg, az e finomítás általi szenvedés áldása biztosan nem lenne az emberiségé. Másképpen fogalmazva, mindazok, akik képesek elfogadni Isten igéinek próbatételeit, áldottak. Az emberek eredendő képességeik, viselkedésük és az Istenhez való hozzáállásuk alapján nem méltóak arra, hogy megkapják ezt a fajta finomítást. Azért élvezik ezt az áldást, mert Isten felemelte őket. Az emberek azt szokták mondani, hogy nem méltóak arra, hogy lássák Isten arcát vagy hallják az igéit. Ma az emberek kizárólag Isten felmagasztalása és irgalma miatt részesültek az Ő igéinek finomításában. Ez minden egyes ember áldása, aki az utolsó napokban születik – ti személyesen megtapasztaltátok ezt? Azt, hogy az embereknek milyen szempontból kell szenvedést és visszaesést megtapasztalniuk, Isten előre elrendeltee – ez nem az emberek saját követelményein alapul. Ez az egyértelmű igazság. Minden hívőnek rendelkeznie kell azzal a képességgel, hogy elfogadja Isten igéinek próbatételeit, és az Ő igéiben szenvedjen. Világos ez számotokra? Tehát az átélt szenvedésért cserébe megkaptad a mai áldásokat; ha nem szenvedsz Istenért, nem nyerheted el az Ő dicséretét. Lehet, hogy a múltban panaszkodtál, de nem számít, mennyit panaszkodtál, Isten nem emlékszik erre veled kapcsolatban. Eljött a mai nap, és nincs szükség a tegnapi ügyek vizsgálatára.

Néhányan azt mondják, hogy próbálják szeretni Istent, de nem tudják. Aztán, amikor meghallják, hogy Isten indulni készül, hirtelen megtalálják istenszerető szívüket. Bizonyos emberek általában nem ültetik az igazságot a gyakorlatba, és amikor meghallják, hogy Isten haragosan távozni készül, Elébe járulnak és imádkoznak: „Ó, Isten! Kérlek, ne menj el. Adj nekem egy esélyt! Isten! A múltban nem tettem eleget Neked; adós maradtam Neked, és ellenálltam Neked. Ma hajlandó vagyok teljesen felajánlani a testemet és a szívemet, hogy végre eleget tehessek Neked és szeresselek Téged. Nem lesz még egyszer ilyen lehetőségem.” Mondtál már ilyen imát? Amikor valaki így imádkozik, az azért van, mert Isten szavai felkeltették a lelkiismeretét. Az emberek mind érzéketlenek és nehéz felfogásúak. Ki vannak téve a fenyítésnek és a finomításnak, mégsem tudják, hogy Isten mit akar elérni ezzel. Ha Isten nem így működne, az emberek még mindig zavarodottak lennének; egyetlen ember sem képes lelki érzéseket ébreszteni az emberek szívében. Csak Isten igéi, amelyek megítélik és felfedik az embereket, képesek ilyen gyümölcsöket teremteni. Tehát minden dolog Isten igéi miatt valósul meg és teljesedik be, és csakis az Ő igéi miatt ébredt fel az emberiség szeretete Isten iránt. Az ember lelkiismeretén alapuló Isten iránti szeretet önmagában nem fogja elérni a kívánt eredményt. Vajon a múltban nem a lelkiismeretükre alapozták-e az emberek az Isten iránti szeretetüket? Volt akár egyetlen olyan ember is, aki saját elhatározásából szerette Istent? Az emberek csak Isten igéinek bátorítása nyomán szerették Istent. Vannak, akik azt mondják: „Annyi éven át követtem Istent, és annyi kegyelmét, annyi áldását élveztem. Az Ő igéi által finomításban és ítéletben részesültem. Így sok mindent megértettem, és láttam Isten szeretetét. Meg kell köszönnöm Neki, vissza kell fizetnem a kegyelmét. Istennek a halállal fogok eleget tenni, és lelkiismeretemre fogom alapozni az Iránta való szeretetemet.” Az emberek nem lesznek képesek érezni Isten szeretetreméltóságát, ha csak a lelkiismeretük érzéseire hallgatnak. Ha kizárólag a lelkiismeretükre támaszkodnak, az Isten iránti szeretetük erőtlen lesz. Ha csak Isten kegyelmének és szeretetének meghálálásáról beszélsz, nem lesz lendület az Iránta való szeretetedben; a lelkiismereted érzéseire alapozott szeretet Iránta egy passzív megközelítés. Miért mondom, hogy ez egy passzív megközelítés? Ez egy gyakorlati kérdés. Milyen szeretet a ti Isten iránti szeretetetek? Nem csak becsapjátok Istent, és színleltek Neki? A legtöbb ember úgy gondolja, hogy mivel nincs jutalom az Isten iránti szeretetért, és az embert mégis megfenyítik, ha nem szereti Őt, ezért az is megteszi, ha nem vétkezik. Tehát Istent szeretni és a lelkiismeret érzései alapján viszonozni az Ő szeretetét egy passzív megközelítés, nem pedig az ember szívéből spontán módon fakadó Isten iránti szeretet. Az Isten iránti szeretetnek az ember szíve mélyéről származó, őszinte érzésnek kell lennie. Egyesek azt mondják: „Én magam hajlandó vagyok Istent keresni és követni Őt. Még ha Isten el is akarna hagyni engem, akkor is követni fogom. Akár akar engem, akár nem, én akkor is szeretni fogom, és a végén meg kell Őt nyernem. Felajánlom a szívemet Istennek, és nem számít, mit tesz, egész életemben követni fogom Őt. Nem számít, mi történik, szeretnem kell Istent, és el kell nyernem Őt; nem nyugszom, amíg el nem nyerem Őt.” Benned van ilyen elszántság?

Az Istenben való hit útja egy és ugyanaz, mint az Iránta való szeretet útja. Ha hiszel Benne, szeretned kell Őt; az Ő szeretése azonban nem csak arra vonatkozik, hogy viszonzod a szeretetét, vagy hogy a lelkiismereted érzései alapján szereted Őt – ez egy tiszta szeretet Isten iránt. Néha az emberek képtelenek Isten szeretetét pusztán a lelkiismeretük alapján érezni. Miért mondtam mindig azt, hogy: „Isten Lelke mozdítsa meg lelkünket”? Miért nem az emberek lelkiismeretének megmozdításáról beszéltem, hogy szeressék Istent? Azért, mert az emberek lelkiismerete nem képes érezni Isten szeretetreméltóságát. Ha nem győztek meg ezek a szavak, próbáld meg a lelkiismeretedet használni, hogy érezd az Ő szeretetét. Lehet, hogy pillanatnyilag van némi késztetésed, de ez hamarosan el fog tűnni. Ha csak a lelkiismereteddel érzed Isten szeretetét, akkor imádkozás közben ösztönözve leszel, de hamarosan a hév elhalványul és eltűnik. Miért van ez így? Ha csak a lelkiismeretedet használod, képtelen leszel felébreszteni az Isten iránti szeretetedet; amikor valóban érzed Isten szeretetreméltóságát a szívedben, a lelkedet Ő fogja mozgatni, és csak ekkor lesz képes a lelkiismereted az eredeti szerepét betölteni. Ez azt jelenti, hogy amikor Isten megmozgatja az ember lelkét, és amikor az embernek ismeretei vannak és bátorítást nyer a szívében, vagyis amikor tapasztalatot szerzett, csak akkor lesz képes hatékonyan szeretni Istent a lelkiismeretével. Istent a lelkiismereteddel szeretni nem rossz – ez az Isten iránti szeretet legalacsonyabb foka. Úgy szeretni, hogy „épphogy csak megfeleljünk Isten kegyelmének”, egyszerűen nem készteti az embert arra, hogy proaktívan belépjen. Amikor az emberek valamennyit elnyernek a Szentlélek munkájából, tehát amikor gyakorlati tapasztalataikban látják és érzik Isten szeretetét, amikor van némi ismeretük Istenről, és valóban látják, hogy Isten mennyire méltó az emberiség szeretetére, és hogy Ő milyen kedves, csak akkor képesek őszintén szeretni Istent.

Amikor az emberek szívükkel kapcsolatba lépnek Istennel, amikor a szívük képes teljesen Hozzá fordulni, ez az első lépés az ember Isten iránti szeretetében. Ha szeretni akarod Istent, akkor először is képesnek kell lenned arra, hogy a szívedet Őhozzá fordítsd. Mit jelent a szíved odafordítása Isten felé? Ez az, amikor minden, amire a szívedben törekszel, az Isten szeretete és elnyerése érdekében történik. Ez azt mutatja, hogy teljesen Isten felé fordítottad a szívedet. Istenen és az Ő igéin kívül szinte semmi más nincs a szívedben (család, vagyon, férj, feleség, gyerekek stb.). Még ha van is, ezek a dolgok nem foglalhatják el a szívedet, és nem gondolsz a jövőbeli kilátásaidra, hanem csak Isten szeretetére törekszel. Ekkor már teljesen Isten felé fordítottad a szívedet. Tegyük fel, hogy a szívedben még mindig terveket szősz magadnak, és mindig a személyes hasznot hajszolod, állandóan arra gondolva: „Mikor tudok egy kis kérést intézni Istenhez? Mikor fog meggazdagodni a családom? Hogyan szerezhetek szép ruhákat?...” Ha ilyen állapotban élsz, az azt mutatja, hogy a szíved még nem fordult teljesen Isten felé. Ha csak Isten igéi vannak a szívedben, és képes vagy imádkozni Istenhez, és mindig közel kerülsz Hozzá – mintha Ő nagyon közel lenne hozzád, mintha Isten benned lenne, és te Őbenne –, ha ilyen állapotban vagy, az azt jelenti, hogy a szíved Isten jelenlétében van. Ha minden nap imádkozol Istenhez és eszel és iszol az Ő szavaiból, mindig az egyház munkájára gondolsz, és ha tekintettel vagy Isten szándékaira, arra használod a szívedet, hogy Őt őszintén szeresd és eleget tegyél a szívének, akkor a szíved Istenhez fog tartozni. Ha a szívedet számos más dolog foglalja el, akkor azt még mindig a Sátán foglalja el, és nem fordult igazán Isten felé. Ha valakinek a szíve valóban Isten felé fordult, akkor őszinte, spontán szeretettel lesz Iránta, és képes lesz Isten munkáját figyelembe venni. Habár náluk is előfordulhatnak még az ostobaság és az ésszerűtlenség pillanatai, de törődést mutatnak Isten házának érdekei, az Ő munkája és saját beállítottságuk megváltozása iránt, és a helyén van a szívük. Vannak, akik egyfolytában azt állítják, hogy minden, amit tesznek, az egyházért van, holott valójában saját maguk javára dolgoznak. Az ilyen embereknek rossz a szándékuk. Ők besctelenek és csalárdok, és az általuk tett legtöbb dolog a saját személyes hasznukat szolgálja. Az ilyen emberek nem törekszenek Isten szeretetére; a szívük még mindig a Sátáné, és nem tudnak Isten felé fordulni. Így Istennek nincs módja arra, hogy megszerezze ezt a fajta embert.

Ha igazán szeretni akarod Istent, és szeretnéd, hogy Ő elnyerjen, az első lépés az, hogy teljesen Isten felé fordítsd a szívedet. Minden egyes dologban, amit teszel, vizsgáld meg magad, és kérdezd meg: „Vajon ezt az Istent szerető szívre alapozva teszem? Van-e bármilyen személyes indíttatás emögött Mi a tényleges célom ezzel a cselekedettel?” Ha át akarod adni a szívedet Istennek, akkor először a saját szívedet kell legyőznöd, le kell mondanod minden saját szándékodról, és el kell érned azt az állapotot, hogy teljesen Istenért létezz. Ez az út vezet ahhoz, hogy gyakoroljuk a szívünk Istennek való átadását. Mire utal a saját szív legyőzése? Ez a test extravagáns vágyainak elengedését jelenti, azt, hogy valaki nem vágyik a kényelemre vagy a státuszból származó előnyökre. Vagyis, hogy az illető mindent azért tesz, hogy Istennek megfeleljen, és a szívét teljes mértékben Neki, nem pedig önmagának szánja. Ez elegendő.

Az Isten iránti valódi szeretet a szív mélyéről fakad; ez a szeretet csak az ember Istenről való ismerete alapján létezik. Amikor valakinek a szíve teljesen Isten felé fordul, akkor van szeretete Isten iránt, de ez a szeretet nem feltétlenül tiszta és nem feltétlenül teljes. Ez azért van így, mert még mindig van némi távolság aközött, hogy az ember szíve teljesen Isten felé forduljon, és aközött, hogy az illető valóban megérti Istent és valóban imádja Őt. Az ember úgy éri el az Isten iránti igaz szeretetet, és úgy ismeri meg Isten természetét, ha szíve Isten felé fordul. Amikor az ember átadja igaz szívét Istennek, akkor kezd belépni az élet megtapasztalásába. Ily módon a beállítottsága elkezd megváltozni, az Isten iránti szeretete fokozatosan növekszik, és az Istenről való ismerete is fokozatosan növekszik. Tehát az ember szívének Isten felé fordítása csak előfeltétele annak, hogy az élettapasztalat helyes útjára lépjen. Amikor az emberek a szívüket Isten elé helyezik, a szívükben csak a vágyakozás van Iránta, de nem az Iránta való szeretet, mert nem értik Őt. Még ha ilyen körülmények között van is némi szeretetük Iránta, az nem spontán és nem valódi. Ennek az az oka, hogy minden, ami az ember testéből fakad, az érzelmek terméke, és nem valódi megértésből származik. Ez csak egy pillanatnyi impulzus, és nem eredményezhet tartós imádatot. Ha az emberek nem értik Istent, akkor csak a saját preferenciáik és egyéni elképzeléseik alapján tudják szeretni Őt; ezt a fajta szeretetet nem lehet spontán szeretetnek, sem pedig valódi szeretetnek nevezni. Lehet, hogy az ember szíve valóban Isten felé fordul, és képes arra, hogy mindenben Isten érdekeire gondoljon, de ha nincs megértése Istenről, akkor nem lesz képes a valóban spontán szeretetre. Mindössze arra lesz képes, hogy teljesítsen néhány funkciót az egyház számára, vagy teljesítse a kötelessége egy részét, de mindezt alap nélkül teszi majd. Az ilyen ember beállítottságát nehéz megváltoztatni; az ilyen emberek vagy nem törekszenek az igazságra, vagy nem értik meg azt. Még ha valaki teljesen Isten felé fordítja is a szívét, ez nem jelenti azt, hogy az Isten-szerető szíve teljesen tiszta, mert akiknek a szívében van Isten, azoknak a szívében nem feltétlenül van szeretet Isten iránt. Ez vonatkozik arra a különbségtételre, hogy valaki törekszik-e Isten megértésére, vagy sem. Ha valakinek van megértése Róla, az azt mutatja, hogy a szíve teljesen Isten felé fordult, azt mutatja, hogy az Isten iránti valódi szeretet a szívében spontán. Csak az ilyen embereknek van Isten a szívükben. A szívünk Isten felé fordítása előfeltétele annak, hogy valaki a helyes útra térjen, hogy megértse Istent, és hogy elérje az Isten iránti szeretetet. Ez nem az Isten iránti szeretetre vonatkozó kötelesség teljesítésének a jele, és nem is az Iránta való valódi szereteté. Az egyetlen módja annak, hogy valaki elérje Isten iránti valódi szeretetet az, ha a szívét feléje fordítja, ami egyben az első dolog, amit az embernek az Ő teremtett lényei egyikeként tennie kellene. Akik szeretik Istent, azok mind olyan emberek, akik az életre törekszenek, vagyis olyanok, akik az igazságra törekszenek, és valóban Istent akarják; mindannyian rendelkeznek a Szentlélek általi megvilágosodással, és Ő már megindította őket. Mindannyian képesek megkapni Isten vezetését.

Amikor valaki képes úgy érezni, hogy Istennek adósa, az azért van, mert a Lélek megindította; akik így éreznek, azoknak a szíve általában vágyakozó, és képesek lesznek arra, hogy az életbe való belépésre törekedjenek. De ha egy bizonyos lépésnél megállsz, akkor képtelen leszel mélyebbre menni; továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy a Sátán hálójában ragadsz, és egy bizonyos ponton a Sátán foglyul ejt majd. Isten megvilágosítása lehetővé teszi az emberek számára, hogy megismerjék önmagukat, és ezt követően érezzék az Istennek való lekötelezettségüket; hajlandóvá válnak a Vele való együttműködésre, és elvetik azokat a dolgokat, amelyek nem kedvére valóak. Ez Isten munkájának alapelve. Ti mindannyian hajlandóak vagytok arra törekedni, hogy életetekben és Isten iránti szeretetetekben felnőjetek, tehát megszabadultál-e már a felszínes szokásaidtól? Ha csak a felszínes szokásoktól szabadulsz meg, és tartózkodsz a bomlasztó és hencegő viselkedéstől, akkor valóban a növekedésre törekszel az életedben? Ha minden felszínes viselkedéstől megszabadulsz, de nem lépsz be Isten igéibe, az azt mutatja, hogy nem haladsz aktívan előre. Mi a felszínes viselkedés kiváltó oka? A cselekedeteid a felnövekedést szolgálják az életedben? Arra törekszel-e, hogy Isten népéhez tartozónak tűnj? Amire összpontosítasz, az az, amit meg fogsz élni; ha a felszínes viselkedésre összpontosítasz, akkor a szíved gyakran kívül reked, és nem lesz módod arra, hogy a növekedésre törekedj az életedben. Isten a beállítottság megváltoztatását követeli, de te mindig a külső dolgokat hajszolod; az ilyen típusú ember képtelen megváltoztatni a beállítottságát! Az életben való érettség elérésének folyamatában mindenkinek egy utat kell követnie: el kell fogadniuk az Isten igéi általi ítéletet, fenyítést és tökéletesítést. Ha nem rendelkezel Isten igéivel, hanem csak a saját magabiztosságodra és akaratodra hagyatkozol, akkor minden, amit teszel, csak a buzgóságon alapul. Vagyis, ha növekedést akarsz az életedben, akkor többet kell enned, innod és értened Isten igéiből. Mindazok, akik az Ő igéi által tökéletesednek, képesek megélni azokat; azok, akik nem mennek át az Ő igéinek finomításán, akik nem mennek át az Ő igéinek ítéletén, nem lehetnek az Általa való használatra alkalmasak. Tehát, milyen mértékben élitek meg az Ő igéit? Csak akkor lesz helyes és Isten szándékainak megfelelő a gyakorlatod, ha eszed-iszod Isten igéit, és képes vagy összehasonlítani azokat saját élethelyzeteddel, és megtalálod a gyakorlat útját az általam felvetett témák fényében. Csak annak van akarata Istent szeretni, akinek ilyen gyakorlata van.