Mindannyian felnőttek vagytok. Néhányan közületek középkorúak; néhányan már az öregkorba léptek. Az Isten iránti hitetlenségtől eljutottatok az Istenben való hitig, és az Istenben való hit kezdetétől az Ő szavának elfogadásáig és munkájának megtapasztalásáig. Mennyire ismeritek Isten szuverenitását? Milyen betekintést nyertetek az emberi sorsba? Elérhet az embert mindent, amire életében vágyik? Hány dolgot tudtatok úgy megvalósítani létezésetek néhány évtizede alatt, ahogyan szerettétek volna? Hány olyan dolog történt, amire nem számítottatok? Hány dolog ért kellemes meglepetésként? Hány dologra várnak még mindig az emberek azzal a reménnyel, hogy meghozzák gyümölcsüket – öntudatlanul várva a megfelelő pillanatot, várva az Ég akaratát? Hány dolog miatt érzik magukat az emberek tehetetlennek és csalódottnak? Mindenki tele van reményekkel a sorsát illetően, azt várva, hogy minden úgy alakul az életükben, ahogyan szeretnék, hogy nem fognak hiányt szenvedni élelemben vagy ruházatban, hogy a szerencséjük látványosan felível majd. Senki sem akar szegény és nyomorúságos életet, tele nehézségekkel és csapásokkal. De az emberek nem látják előre és nem irányíthatják ezeket a dolgokat. Lehet, hogy egyesek számára a múlt csak tapasztalatok összevisszasága; soha nem tudják meg, mi az Ég akarata, és nem is érdekli őket. Gondolkodás nélkül élik az életüket, mint az állatok, napról napra, nem törődve az emberiség sorsával, vagy azzal, hogy miért élnek az emberek, vagy hogyan kellene élniük. Az ilyen emberek úgy érik meg az öregkort, hogy nem értették meg az emberi sorsot, és haláluk pillanatáig fogalmuk sincs, miről szól az élet. Az ilyen emberek halottak; lélek nélküli lények; állatok. Bár az emberek a teremtésben élnek, és örömüket lelik abban, ahogy a világ sokféleképpen kielégíti anyagi szükségleteiket, és bár látják, hogy ez az anyagi világ folyamatosan fejlődik, saját tapasztalatuknak – amit a szívük és lelkük érez és tapasztal – semmi köze az anyagi dolgokhoz, és semmi anyagi nem helyettesíti a tapasztalatot. A tapasztalat egy felismerés mélyen az ember szívében, olyasvalami, amit szabad szemmel nem lehet látni. Ez a felismerés az emberi élet és az emberi sors megértésében és felfogásában rejlik. És gyakran vezet annak megértéséhez, hogy egy láthatatlan Mester rendez el és vezényel mindent az ember számára. Mindezek közepette az ember nem tehet mást, mint elfogadja a sors elrendezéseit és vezénylését; az ember nem tehet mást, mint elfogadja a Teremtő által kijelölt utat, a Teremtő szuverenitását az ember sorsa felett. Ez vitathatatlan tény. Nem számít, hogy az embernek milyen betekintése és hozzáállása van a sorsot illetően, ezen a tényen nem változtathat senki.

Hová fogsz menni minden nap, mit fogsz csinálni, kivel vagy mivel fogsz találkozni, mit fogsz mondani, mi fog veled történni – vajon megjósolható ezek közül bármi? Az emberek nem láthatják előre mindezeket az eseményeket, még kevésbé tudják befolyásolni, hogy hogyan alakulnak ezek a helyzetek. Az életben ezek az előre nem látható események állandóan megtörténnek; mindennaposak. Ezek a mindennapi viszontagságok és a kibontakozásuk módja, vagy az általuk követett minták folyamatosan emlékeztetik az emberiséget arra, hogy semmi sem történik véletlenszerűen, hogy az egyes események bekövetkezésének folyamatát, az egyes események elkerülhetetlen természetét emberi akarattal nem lehet megváltoztatni. Minden egyes esemény a Teremtő figyelmeztetését közvetíti az emberiség felé, ahogy azt az üzenetet is, hogy az emberi lények nem irányíthatják saját sorsukat. Minden esemény cáfolat az emberiség vad, hiábavaló ambíciójára és arra a vágyára, hogy sorsát a saját kezébe vegye. Olyanok, mint erős pofonok az emberiség arcán, egyik a másik után, melyek arra kényszerítik az embereket, hogy átgondolják, végső soron ki irányítja és ellenőrzi a sorsukat. És ahogy ambícióik és vágyaik ismételten meghiúsulnak és összetörnek, az emberek természetes módon eljutnak annak tudat alatti elfogadásához, hogy mit tartogat a sors – elfogadják a valóságot, az Ég akaratát és a Teremtő szuverenitását. Ezektől a mindennapi viszontagságoktól kezdve teljes emberi életek sorsáig nincs semmi, ami ne tárná fel a Teremtő terveit és az Ő szuverenitását; nincs semmi, ami ne azt üzenné, hogy „a Teremtő hatalmát nem lehet túlszárnyalni”, ami ne azt az örök igazságot közvetítené, hogy „a Teremtő hatalma a legfőbb”.

Az emberiség és a világegyetem sorsa szorosan összefonódik a Teremtő szuverenitásával, elválaszthatatlanul kötődik a Teremtő vezényléseihez; végső soron elválaszthatatlan a Teremtő hatalmától. Minden dolog törvényeiben az ember eljut a Teremtő vezényléseinek és szuverenitásának megértéséhez; minden dolog túlélési szabályaiban megpillantja a Teremtő kormányzását; minden dolog sorsából pedig arra következtet, hogy a Teremtő hogyan gyakorolja szuverenitását és irányítását felettük; továbbá az emberi lények és minden dolog életciklusában az ember valóban megtapasztalja a Teremtő minden dologra és élőlényre vonatkozó vezényléseit és elrendezéseit, és tanúja lesz annak, ahogy ezek a vezénylések és elrendezések felülírnak minden földi törvényt, szabályt és intézményt, minden más hatalmat és erőt. Mivel ez így van, az emberiség kénytelen felismerni, hogy a Teremtő szuverenitását egyetlen teremtett lény sem sértheti meg, hogy semmilyen erő nem bitorolhatja vagy változtathatja meg a Teremtő által előre meghatározott eseményeket és dolgokat. Ezen isteni törvények és szabályok szerint élnek és szaporodnak az emberek és minden dolog, nemzedékről nemzedékre. Vajon nem ez a Teremtő hatalmának valódi megtestesülése? Bár az ember az objektív törvényekben látja a Teremtő szuverenitását és a minden eseményre és minden dologra vonatkozó rendelését, hány ember képes felfogni a Teremtő világegyetem feletti szuverenitásának alapelvét? Hány ember képes valóban megismerni, felismerni, elfogadni és alávetni magát a Teremtő szuverenitásának és saját sorsa elrendezettségének? Azok közül, akik hisznek a Teremtő minden dolgok feletti szuverenitásának tényében, ki hiszi és ismeri el valóban, hogy a Teremtő az emberek sorsát is diktálja? Ki képes igazán megérteni azt a tényt, hogy az ember sorsa a Teremtő tenyerén nyugszik? Miféle magatartást kellene tanúsítania az emberiségnek a Teremtő szuverenitásával szemben, amikor szembesül azzal a ténnyel, hogy Ő irányítja és szabályozza az emberiség sorsát? Ezt a döntést minden emberi lénynek, aki most szembesül ezzel a ténnyel, magának kell meghoznia.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.)