Egy nagyon komoly probléma: Árulás (1)

Az Én munkám hamarosan befejeződik, és a sok együtt töltött évből elviselhetetlen emlék lesz. Szüntelenül ismételgettem szavaimat, és folyamatosan göngyölítettem ki új munkámat. Természetesen a tanácsom szükséges alkotóeleme az általam végzett munka minden részének. Az Én tanácsom nélkül mindannyian eltévelyednétek, sőt, teljesen el lennétek veszve. A munkám a végéhez közeledik és az utolsó szakaszához ért. Folytatni kívánom a tanácsadói munkát, azaz tanácsot szeretnék nektek adni, hogy meghalljátok. Csak azt remélem, hogy képesek vagytok arra, hogy ne hagyjátok kárba veszni a fáradozásaimat, és hogy ezen túlmenően meg tudjátok érteni a figyelmes gondoskodást, amit tőlem kaptatok, és szavaimat emberi viselkedésetek alapjaként kezelitek. Függetlenül attól, hogy ezek olyan szavak-e, amelyeket hajlandók vagytok meghallgatni, függetlenül attól, hogy élvezettel vagy csak kínosan tudjátok őket elfogadni – komolyan kell vennetek őket. Máskülönben laza és nemtörődöm hozzáállásotok és viselkedésetek komolyan fel fog idegesíteni Engem, valójában undorral fog eltölteni. Nagyon remélem, hogy mindannyian el tudjátok olvasni szavaimat újra és újra – több ezerszer –, és hogy akár kívülről is tudni fogjátok őket. Csak így lesztek képesek arra, hogy ne valljatok kudarcot a benneteket érintő elvárásaimmal szemben. Azonban egyikőtök sem így él most. Épp ellenkezőleg, egy romlott életben vagytok elmerülve – egy olyan életben, amelyben szívetek szerint esztek és isztok –, és egyikőtök sem használja szavaimat a szíve és lelke gazdagítására. Ezért levontam egy következtetést az emberiség igazi arculatát illetően: Az ember elárulhat Engem bármikor, és senki nem lehet teljesen hűséges a szavaimhoz.

„Sátán az embert úgy megrontotta, hogy már nem is látszik embernek.” Az emberek többsége most már valamilyen mértékben felismeri ezt a kifejezést. Azért mondom ezt, mert a „felismerés”, amire utalok, csupán egy felületes elismerés, szemben az igaz tudással. Mivel egyikőtök sem tudja magát pontosan kiértékelni, sem alaposan elemezni, továbbra is bizonytalanok lesztek az Én szavaim felől. De ez alkalommal tényeket használok fel arra, hogy elmagyarázzak egy bennetek rejlő nagyon komoly problémát. Ez a probléma az árulás. Mindannyian ismeritek az „árulás” szót, mert a legtöbb ember már tett olyat, amivel elárult valaki mást – például egy férj elárulja a feleségét, egy feleség elárulja a férjét, egy fiúgyermek elárulja az apját, egy lánygyermek elárulja az anyját, egy rabszolga elárulja a gazdáját, barátok elárulják egymást, rokonok elárulják egymást, eladók becsapják a vevőket, és így tovább. Mindegyik példában benne van az árulás lényege. Röviden: az árulás egy olyan magatartásforma, amely megszeg egy ígéretet, erkölcsi normákat sért, vagy az emberi etikával ellentétesen cselekszik, ami az emberség hiányáról tanúskodik. Általánosságban szólva mint emberi lény, aki e világra született, valami olyat fogsz tenni, ami az igazság elárulását jelenti, függetlenül attól, hogy emlékszel-e rá, hogy valaha is tettél olyasmit, amivel elárultál egy másik embert, vagy hogy korábban sokszor elárultál-e másokat. Mivel képes vagy elárulni a szüleidet vagy a barátaidat, ezért képes vagy elárulni másokat is, ezen túlmenően képes vagy elárulni Engem, és olyan dolgokat tenni, amelyeket megvetek. Másként mondva az árulás nem csupán egy felületesen erkölcstelen magatartás, hanem olyasvalami, ami ellentmond az igazságnak. Pontosan ez a forrása az emberiség ellenállásának és Velem szembeni engedetlenségének. Ezért foglaltam ezt össze a következő állításban: Az árulás az ember természete, és ez a természet a nagy ellensége minden ember Velem való összhangjának.

Az olyan viselkedés, amely nem tud Nekem teljes mértékben engedelmeskedni, árulás. Az olyan viselkedés, amely nem tud Hozzám hűséges lenni, árulás. Becsapni és hazugságokkal félrevezetni Engem – árulás. Sok elképzelést rejtegetni, és terjeszteni őket mindenhol – árulás. Képtelennek lenni tanúbizonyságom és érdekeim fenntartására – árulás. Hamis mosolyokat kínálni, amikor a szíved távol van tőlem – árulás. Ezek a cselekedetek mind árulások, amelyekre mindig is képesek voltatok, és amelyek megszokottak köztetek. Lehet, hogy egyikőtök sem gondol erre problémaként – de Én nem így gondolom. Ha valaki Engem elárul, azt Én nem tudom csekélységként kezelni, és egészen biztosan nem tudom figyelmen kívül hagyni. Most, amikor köztetek dolgozom, ti így viselkedtek. Ha eljön a nap, amikor senki nem vigyáz rátok – nem lesztek-e olyanok, mint a banditák, akik a saját kis hegyeik királyainak nyilvánították magukat? Amikor ez történik, és ti katasztrófát okoztok – ki lesz ott, hogy takarítson utánatok? Azt hiszitek, hogy az árulás bizonyos cselekedetei pusztán alkalmi esetek, nem pedig állandó viselkedésetek, és nem érdemes őket ilyen komolysággal tárgyalni, amely sérti a büszkeségeteket. Ha valóban így gondoljátok, akkor nincs eszetek. Aki így gondolja, az a lázadás mintapéldánya és archetípusa. Az ember természete az élete – egy elv, amelyre a túlélésért támaszkodik, és amelyet nem tud megváltoztatni. Vedd az árulás természetét példaként! Ha képes vagy olyasmit tenni, amivel elárulod egy rokonodat vagy barátodat, az azt bizonyítja, hogy ez életed része és veled született természeted. Ezt senki nem tagadhatja. Például, ha egy ember élvezi, ha másoktól lop, akkor a lopásnak ez az élvezete élete része – bár lehet, hogy néha lop, néha pedig nem lop. Akár lop, akár nem, ez nem bizonyíthatja azt, hogy a lopása csak egy magatartásforma. Inkább azt bizonyítja, hogy a lopása az élete része – azaz, a természete. Néhányan azt kérdezitek: Ha ez a természete, akkor miért van az, hogy amikor szép dolgokat lát, néha nem lopja el őket? A válasz nagyon egyszerű. Sok oka van annak, miért nem lop. Lehet, hogy azért nem lop el valamit, mert az túl nagy ahhoz, hogy eltegye figyelő szemek elől, vagy mert nincs alkalmas idő, hogy cselekedjen, vagy valami túl drága, túl szigorúan őrzik, vagy talán nem érdeklődik iránta, vagy nem látja, mi hasznára válna, és így tovább. Mindezek az okok lehetségesek. De akárhogy is legyen – akár lop valamit, akár nem, ez nem bizonyíthatja azt, hogy ez a gondolat csak egy pillanatnyi, múló felvillanás. Ellenkezőleg – ez a természete része, és nehéz javítani rajta. Az ilyen ember nem elégszik meg azzal, hogy csak egyszer lop; annak a gondolata, hogy mások tulajdonát a sajátjává nyilvánítsa, mindig feltámad benne, amikor meglát valami szépet, vagy amikor alkalmas rá a helyzet. Ezért mondom azt, hogy ennek a gondolatnak az eredete nem valami olyan, amit néha egyszerűen felkap, hanem benne van az ember saját természetében.

Bárki használhatja a szavait és cselekedeteit arra, hogy igazi arcát mutassa. Természetesen ez az igaz arc a természete. Ha te kacifántosan beszélsz, akkor kacifántos a természeted. Ha ravasz a természeted, akkor sunyin cselekszel, és könnyen eléred, hogy másokat becsaphass. Ha a természeted vészjósló – a szavaid csenghetnek kellemesen, de a cselekedeteid nem fedhetik el baljós trükkjeidet. Ha lusta a természeted, akkor mindaz, amit mondasz, arra irányul, hogy kibújj a felelősség alól a hanyagságod és lustaságod miatt, cselekedeteid lassúak és hanyagok lesznek, és meglehetősen ügyesen fogják elfedni az igazságot. Ha a természeted empatikus, akkor szavaid észszerűek lesznek, és cselekedeteid is összhangban lesznek az igazsággal. Ha a természeted hűséges, akkor szavaid biztosan őszinték, és cselekedeteid megalapozottak, mentesek minden olyasmitől, ami mesteredet nyugtalaníthatná. Ha a természeted buja vagy pénzsóvár, akkor szíved gyakran megtelik ezekkel a dolgokkal, te pedig akaratlanul deviáns, erkölcstelen tetteket fogsz elkövetni, amelyeket nem könnyen felednek el az emberek, és amelyektől undorodni fognak. Ahogyan már mondtam – ha áruló természeted van, akkor aligha szabadulhatsz meg tőle. Ne bízd a szerencsére, hogy ha nem tettél rosszat másokkal, akkor nincs áruló természeted! Ha ezt gondolod, akkor, te valójában lázadsz. Minden egyes alkalommal, amikor beszélek, minden szavam minden embernek szól – nem csak egy embernek vagy embertípusnak. Csak mert nem árultál el Engem egy dologban, az nem bizonyítja, hogy nem árulhatsz el Engem bármiben. Némelyek, amikor mélyponton van a házasságuk, elveszítik az igazság keresésébe vetett bizalmukat. Némelyek lemondanak arról a kötelezettségükről, hogy hűek legyenek Hozzám a család felbomlásakor. Némelyek elhagynak Engem, hogy pillanatnyi örömöt és izgalmat keressenek. Némelyek inkább egy sötét szakadékba zuhannának, mintsem, hogy a világosságban éljenek és a Szentlélek munkájában gyönyörködjenek. Néhányan figyelmen kívül hagyják barátaik tanácsát azért, hogy gazdagság utáni vágyukat kielégítsék, és még most sem képesek elismerni tévedésüket és megváltoztatni útjukat. Néhányan csak átmenetileg élnek az Én nevem alatt azért, hogy részesüljenek védelmemben, míg mások csak egy kicsit köteleződnek el Felém kényszer hatására, mert ragaszkodnak az élethez, és félnek a haláltól. Vajon tisztességes viselkedések-e ezek és más erkölcstelen tettek, amelyek ráadásul tisztességtelenek is, és amelyekkel emberek hosszú időn át szívük mélyén elárultak Engem? Természetesen tudom, hogy az emberek nem tervezik előre, hogy eláruljanak Engem; az árulásuk természetük természetes megnyilvánulása. Senki sem akar elárulni Engem, és senki sem boldog attól, hogy olyasmit tett, amivel elárult Engem. Ellenkezőleg. Félelemtől reszketnek – vagy nem? Szóval gondolkodtok ti azon, hogyan tehetitek jóvá ezeket az árulásokat, és hogyan változtathatjátok meg a jelenlegi helyzetet?

Előző: Hogyan ismerjük meg a földi Istent?

Következő: Egy nagyon komoly probléma: az árulás (2)

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Beállítások

  • Szöveg
  • Témák

Egyszínű háttér

Témák

Betűtípusok

Betűméret

Sorköz

Sorköz

Oldalszélesség

Tartalom

Keresés

  • Keresés ebben a szövegben
  • Keresés ebben a könyvben

Connect with us on Messenger