Az ember munkájából mennyi a Szentlélek munkája, és mennyi az ember tapasztalata? Azt lehet mondani, hogy az emberek mindmáig nem értik ezeket a kérdéseket, és ennek az az oka, hogy nem értik a Szentlélek munkájának alapelveit. Amikor azt mondom, hogy „az ember munkája”, akkor természetesen azoknak a munkájára gondolok, akikben megvan a Szentlélek munkája, vagy akiket a Szentlélek használ. Nem az emberi akaratból eredő munkára gondolok, hanem az apostolok, munkások vagy hétköznapi testvérek munkájára, akik a Szentlélek munkájának körébe tartoznak. „Az ember munkája” itt nem a megtestesült Isten munkájára utal, hanem a Szentlélek által az emberekben végzett munka hatókörére és elveire. Bár ezek az elvek a Szentlélek munkájának elvei, és annak hatókörét képezik, nem azonosak a megtestesült Isten munkájának elveivel és hatókörével. Az ember munkájának emberi lényege és elvei vannak, Isten munkájának pedig isteni lényege és elvei.

A Szentlélek áramlatában végzett munka – akár Isten saját munkája, akár a felhasznált embereké – a Szentlélek munkája. Maga Isten lényege a Lélek, amelyet nevezhetünk Szentléleknek vagy hétszeresen felerősödött Léleknek. Összességében Ők Isten Lelke, bár Isten Lelkét különböző korszakokban más-más néven nevezték. A lényegük mégis egy. Tehát maga Isten munkája a Szentlélek munkája, míg a megtestesült Isten munkája nem más, mint a Szentlélek munkálkodása. A felhasznált emberek munkája szintén a Szentlélek munkája. Isten munkája azonban nem kevesebb, mint a Szentlélek maradéktalan kifejeződése, míg a felhasznált emberek munkája sok emberi dologgal keveredik, és nem a Szentlélek közvetlen kifejeződése, nemhogy az Ő maradéktalan kifejeződése lenne. A Szentlélek munkája változatos, és nem korlátozza semmiféle feltétel. A Szentlélek különböző embereken különböző munkát végez; különböző lényeget nyilvánít meg, és korszakonként, valamint országonként is különbözik. Természetesen, bár a Szentlélek sokféleképpen és sokféle alapelv szerint munkálkodik, függetlenül attól, hogy a munka hogyan vagy milyen emberekben történik, a lényege mindig más és más; minden munkának, amelyet különböző emberekben végez, megvannak az elvei, és mindegyik képviselheti a tárgyai lényegét. Ez azért van így, mert a Szentlélek munkája eléggé specifikus kiterjedésű és eléggé kimért. A megtestesült testben végzett munka nem azonos az embereken végzett munkával, és a különböző képességű embereken végzett munka is különböző. A megtestesült testben végzett munka nem embereken történik, és ugyanaz a munka, mint ami az embereken végbemegy, nem történik a megtestesült hús-vér testben. Röviden, függetlenül attól, hogy hogyan történik, a különböző alanyokon végzett munka soha nem egyforma, és az elvek, amelyek alapján Ő dolgozik, különböznek azoknak az embereknek az állapota és természete szerint, akiket Ő munkál. A Szentlélek a különböző emberekben eredendő lényegük alapján munkálkodik, és nem támaszt velük szemben olyan követelményeket, amelyek meghaladják ezt a lényeget, és nem végez rajtuk olyan munkát, amely meghaladja eredendő képességüket. A Szentlélek emberben végzett munkája tehát lehetővé teszi az emberek számára, hogy meglássák e munka tárgyának lényegét. Az ember eredendő lényege nem változik; eredendő képességei pedig korlátozottak. A Szentlélek az embereket korlátozott képességükkel összhangban használja és munkálja, hogy nyerjenek valamit belőle. Amikor a Szentlélek a felhasznált emberekben munkálkodik, akkor azoknak az embereknek a tehetsége és eredendő képessége maradéktalanul kibontakozik. Eredendő képességük a munka szolgálatában bontakozik ki. Azt lehet mondani, hogy Ő az embereknek azokat a részeit használja, amelyek felhasználhatók az Ő munkájában, hogy eredményeket érjen el ebben a munkában. Ezzel szemben a megtestesült hús-vér testben végzett munka a Lélek munkájának közvetlen kifejeződése, amelyet az ember elméje és gondolatai nem hamisítanak meg; ezt nem érhetik el sem az ember adottságai, sem az ember tapasztalata, sem az ember veleszületett állapota. A Szentlélek különféle munkái az ember javát és épülését hivatottak szolgálni. Ez azért van, mert bizonyos emberek tökéletesíthetőek, míg mások nem rendelkeznek a tökéletesítés feltételeivel, ami azt jelenti, hogy nem tökéletesíthetőek, és aligha üdvözülhetnek, és bár a Szentlélek munkája talán megvolt bennük, végül mégis ki lettek iktatva. Ez azt jelenti, hogy bár a Szentlélek munkája az emberek építése, mégsem mondhatjuk, hogy mindazok, akik a Szentlélek munkájában részesültek, teljesen tökéletessé válnak, mert az út, amelyet sokan követnek törekvésük során, nem a tökéletessé válás útja. Náluk csak a Szentlélek egyoldalú munkája van meg, nem pedig a szubjektív emberi együttműködés, sem a helyes emberi törekvés. Így a Szentlélek munkája ezekben az emberekben azért történik, hogy szolgálja azokat, akik tökéletessé válnak. A Szentlélek munkáját az emberek közvetlenül nem láthatják, és maguk az emberek közvetlenül nem érinthetik. Ezt csak azok fejezhetik ki, akik rendelkeznek a munka ajándékával, ami azt jelenti, hogy a Szentlélek munkája az embereken keresztül fejeződik ki, és a követők ezáltal kapják meg ellátását.

A Szentlélek munkája sokféle emberen és sokféle körülményen keresztül valósul meg. Bár a megtestesült Isten munkája képviselheti egy egész kor munkáját, és képviselheti az emberek belépését egy egész korban, az emberek belépésének részletein végzett munkát még mindig embereknek kell elvégezniük, akiket a Szentlélek használ, nem pedig a megtestesült Istennek. Tehát Isten munkája vagy Isten saját szolgálata Isten megtestesülésének munkája, amelyet ember nem végezhet el helyette. A Szentlélek munkája sokféle emberen keresztül valósul meg; egyetlen ember sem tudja azt teljes egészében elvégezni, és egyetlen ember sem tudja azt teljes mértékben elmagyarázni. Azok, akik a gyülekezeteket vezetik, szintén nem képviselhetik teljes mértékben a Szentlélek munkáját, ők csak bizonyos vezetői munkát végezhetnek. A Szentlélek munkája tehát három részre osztható: Isten saját munkája, a felhasznált emberek munkája, és mindazokon végzett munka, akik a Szentlélek áramlatában vannak. Isten saját munkája az egész kor vezetése; a felhasználtak munkája az, hogy küldetést vagy megbízatást kapjanak Isten összes követőjének vezetésére, miután Isten elvégezte a saját munkáját, és ők azok, akik együttműködnek Isten munkájával; a Szentlélek által az áramlatban lévőkön végzett munka pedig az, hogy fenntartsa az összes saját munkáját, azaz fenntartsa az egész irányítását és bizonyságtételét, és ezzel egyidejűleg tökéletessé tegye azokat, akiket tökéletessé lehet tenni. Ez a három rész együttesen a Szentlélek teljes munkája, de maga Isten munkája nélkül az irányítási munka teljes egészében stagnálna. Maga Isten munkája olyan munka, amely az egész emberiséget érinti, és az egész kor munkáját is képviseli, ami azt jelenti, hogy Isten saját munkája a Szentlélek munkájának minden dinamikáját és tendenciáját képviseli, míg az apostolok munkája Isten saját munkája után jön és azt folytatja, és nem vezeti a kort, sem nem képviseli a Szentlélek munkájának tendenciáit egy egész korban. Ők csak azt a munkát végzik, amit az embernek végeznie kell, aminek semmi köze az irányítási munkához. Az a munka, amelyet Isten maga végez, egy projekt az irányítási munkán belül. Az ember munkája csak az a kötelesség, amelyet a felhasznált emberek teljesítenek, és ennek semmi köze az irányítási munkához. Annak ellenére, hogy mindkettő a Szentlélek munkája, a munka identitásában és ábrázolásában lévő különbségek miatt egyértelmű és lényegi különbségek vannak Isten saját munkája és az ember munkája között. Ráadásul a Szentlélek különböző mértékben munkálkodik a különböző identitású alanyokon. Ezek tehát a Szentlélek munkájának alapelvei és ez a hatásköre.

Az ember munkája az ő tapasztalatát és emberi mivoltát jelzi. Amit az ember nyújt, és a munka, amit végez, őt képviselik. Az ember éleslátása, az ember gondolkodása, az ember logikája és gazdag képzelőereje mind benne van a munkájában. Az ember tapasztalata különösképp szolgálhat a munkájának jeleként, és mindaz, amit az ember megtapasztal, tükröződni fog a munkájában. Az ember munkája kifejezheti a tapasztalatait. Ha egyes emberek negatív élményeket élnek át, akkor a közösségük nyelvezetének nagy része negatív elemekből fog állni. Ha a tapasztalataik egy bizonyos ideig pozitívak, és kifejezetten világos út birtokában vannak a pozitív aspektust tekintve, akkor a közlésük nagyon bátorító lesz, és az emberek pozitív gondoskodást kaphatnak tőlük. Ha egy munkás egy időre negatív állapotba kerül, a közlésében mindig lesznek negatív elemek. Ez a fajta közlés lehúzza az embereket; az emberek öntudatlanul is lehangoltnak kezdik érezni magukat az ő közlése után. A követők állapota a vezető állapotától függően változik. Amilyen egy munkás belül, azt fejezi ki, és a Szentlélek munkája gyakran az ember állapotával együtt változik. Ő az emberek tapasztalatai szerint dolgozik, és nem kényszeríti őket, hanem a tapasztalataik normális menetének megfelelően támaszt igényeket az emberekkel szemben. Ez azt jelenti, hogy az ember közössége különbözik Isten szavától. Amikor az emberek beszélnek, az egyéni meglátásaikról és tapasztalataikról beszélnek, Isten munkája alapján kifejezve meglátásaikat és tapasztalataikat. Az ő felelősségük az, hogy miután Isten munkálkodik vagy beszél, rájöjjenek, hogy mit kell belőle gyakorolniuk és mibe kell bemenniük, majd ellátniuk azzal a követőket. Ezért az ember munkája az ő belépését és gyakorlását jelenti. Természetesen az ilyen munka keveredik az emberi tanulságokkal és tapasztalatokkal vagy néhány emberi gondolattal. Bárhogyan is munkálkodik a Szentlélek, akár az emberben, akár a megtestesült Istenben, a munkások mindig önmagukat fejezik ki. Bár a Szentlélek az, aki munkálkodik, a munka azon alapszik, ami az ember eredendően, mert a Szentlélek nem munkálkodik alap nélkül. Más szóval, a Szentlélek nem a semmi alapján munkálkodik – mindig a tényleges körülményeknek és a valós helyzetnek megfelelően munkálkodik. Csak így alakulhat át az ember beállítottsága, és csak így változtathatók meg régi elképzelései és régi gondolatai. Az ember azt fejezi ki, amit lát, tapasztal és el tud képzelni; még ha ez doktrína vagy elképzelés, akkor is olyasmi, ami az elméje hatókörén belül van. Az ember munkája nem haladhatja meg az ember tapasztalati körét, sem azt, amit az ember lát, sem azt, amit az ember el tud képzelni vagy fel tud fogni, függetlenül a munka méretétől. Isten azt fejezi ki, ami Ő Maga, és ez az ember számára elérhetetlen – vagyis az ember gondolkodásának hatókörén kívül esik. Ő az egész emberiség vezetésének munkáját fejezi ki, és ez nem kapcsolódik az emberi tapasztalat részleteihez, hanem ehelyett az Ő saját irányításával foglalkozik. Az ember a saját tapasztalatát fejezi ki, míg Isten az Ő lényét, ami az eredendő természete, ami az ember számára elérhetetlen. Az ember tapasztalata az a belátás és tudás, amelyet Isten lényének kifejeződése alapján szerzett. Az ilyen belátást és tudást az ember lényének nevezzük, és az ember eredendő beállítottsága és képessége alapján fejeződik ki – ezért is nevezzük ezeket az ember lényének. Az ember azzal képes közösséget vállalni, amit tapasztal és lát. Azzal senki sem tud közösséget vállalni, amit nem tapasztalt, nem látott, vagy amit a gondolkodása nem tud felérni, mivel ezek olyan dolgok, amelyek nincsenek az emberben. Ha az, amit az ember kifejez, olyasmi, amit nem tapasztalt meg, akkor az az ő képzelődése vagy egy doktrína. Röviden szólva, az ilyen szavakban nincs semmiféle valóság. Ha soha nem kerülnél kapcsolatba a társadalom dolgaival, nem lennél képes világosan közösséget vállalni a társadalom komplex összefüggéseivel. Ha nem lenne családod, és mások családi kérdésekről beszélnének, a legnagyobb részét nem értenéd annak, amit mondanak. Tehát az, amivel az ember közösséget vállal, és a munka, amit végez, a belső lényét képviseli. Ha valaki a fenyítéssel és ítélettel kapcsolatos megértéséről beszélne, de neked nincs tapasztalatod erről, nem mernéd tagadni a tudását, még kevésbé mernéd száz százalékig biztosra venni. Ez azért van, mert az ő viszonyulásuk olyasvalami, amit te soha nem tapasztaltál, amit soha nem ismertél, és az elméd nem tudja azt elképzelni. Az ő tudásukból csak annyit tudsz nyerni, hogy lesz egy utad a jövőre nézve, hogy miként menj keresztül a fenyítésen és ítéleten. Ez az út azonban csak doktrinális ismeret lehet; nem veheti át a saját megértésed helyét, még kevésbé a tapasztalatodét. Talán azt gondolod, hogy az ő megértése nagyon is helyes, de a saját tapasztalatod alapján sok tekintetben megvalósíthatatlannak találod. Talán úgy érzed, hogy az ő megértése teljesen kivitelezhetetlen; ilyenkor elképzeléseid vannak róla, és bár elfogadod, csak vonakodva teszed. De a saját tapasztalatod szerint az a tudás, amelyből elképzeléseket származtattál, a gyakorlás útjává válik számodra, és minél többet gyakorolsz, annál jobban megérted a hallott szavak valódi értékét és jelentését. Miután átélted a saját tapasztalatodat, beszélhetsz arról a tudásról, amivel rendelkezned kell arról, amit megtapasztaltál. Ezenkívül fel tudod ismerni, hogy kinek a tudása valódi és gyakorlati, és kinek a tudása alapul doktrínán, és értéktelen. Tehát az, hogy az általad megosztott tudás összhangban van-e az igazsággal, mindennél inkább attól függ, hogy van-e gyakorlati tapasztalatod róla. Ahol a tapasztalataidban igazság van, ott a tudásod gyakorlati és értékes lesz. Tapasztalataid révén tisztánlátásra és felismerésre is szert tehetsz, bővítheted tudásodat, és növelheted bölcsességedet és józan ítélőképességedet azzal kapcsolatosan, hogy hogyan kell viselned magad. Az olyan emberek által megosztott tudás, akik nem rendelkeznek az igazsággal, doktrína, bármilyen magasztos is legyen. Az ilyen típusú emberek nagyon is intelligensek lehetnek, amikor a test dolgairól van szó, de nincs tisztánlátásuk, amikor lelki dolgokról van szó. Ennek az az oka, hogy az ilyen embereknek egyáltalán nincs tapasztalatuk a lelki dolgokban. Ezek olyan emberek, akik nincsenek megvilágosodva a lelki dolgokban, és nincs lelki megértésük. A tudás bármilyen aspektusáról is beszélsz, amennyiben ez a te lényed, akkor ez a te személyes tapasztalatod, a te valódi tudásod. Amit azok az emberek tárgyalnak, akik csak doktrínákról beszélnek – ezek olyan emberek, akikben nincs meg sem az igazság, sem a valóság –, azt is nevezhetjük a lényüknek, mert ők kizárólag mély elmélkedés útján jutottak el a doktrínájukhoz, amely az elmélyült töprengésük eredménye. Ugyanakkor ez csak doktrína, és nem több, mint képzelődés! Valamennyi embertípus tapasztalatai a bennük rejlő dolgokat képviselik. Akinek nincs lelki tapasztalata, nem beszélhet az igazság ismeretéről, sem a különböző lelki dolgok helyes ismeretéről. Az ember azt fejezi ki, ami ő maga belül – ez bizonyos. Ha valaki a lelki dolgok ismeretére és az igazság ismeretére vágyik, akkor gyakorlati tapasztalattal kell rendelkeznie. Ha nem tudsz világosan beszélni a józan észről az emberi életben, mennyivel kevésbé leszel képes lelki dolgokról beszélni? Azoknak, akik gyülekezeteket vezethetnek, az életet biztosíthatják az embereknek, és apostolok lehetnek az emberek számára, gyakorlati tapasztalatokkal kell rendelkezniük; helyesen kell érteniük a lelki dolgokat, és helyesen kell felfogniuk és megtapasztalniuk az igazságot. Csak az ilyen emberek alkalmasak arra, hogy munkások vagy apostolok legyenek, akik a gyülekezeteket vezetik. Máskülönben csak követni tudnak, mint a legkisebbek, és nem tudnak vezetni, még kevésbé apostoloknak lenni, akik az embereket élettel látják el. Az apostolok feladata ugyanis nem az, hogy ide-oda rohanjanak vagy harcoljanak, hanem az, hogy az élet szolgálatának munkáját végezzék, és másokat vezessenek a lelkületük átalakításában. Ezt a feladatot azok látják el, akik elfogadják a megbízatást, és súlyos felelősséget vesznek a vállukra, amelyet nem mindenki képes vállalni. Ezt a fajta munkát csak azok vállalhatják, akiknek életlényegük van, vagyis akiknek van tapasztalatuk az igazságról. Nem vállalhatja ezt pusztán bárki, aki le tud mondani dolgokról, aki képes lótni-futni, vagy aki hajlandó magát feláldozni; azok az emberek, akiknek nincs tapasztalatuk az igazságról, akik nem részesültek metszésben vagy ítéletben, nem képesek ilyen típusú munkát végezni. A tapasztalattal nem rendelkező emberek, akik valóság nélküli emberek, képtelenek tisztán látni a valóságot, mert őbennük sincs meg ez az életlényeg. Az ilyen típusú emberek tehát nemcsak hogy nem képesek vezetői munkát végezni, de ha hosszú ideig az igazság nélkül maradnak, akkor ki kell őket iktatni. Az általad megosztott belátás bizonyítékként szolgálhat az életedben tapasztalt nehézségekre, azokra a dolgokra, amelyekért fenyítésben részesültél, és azokra a kérdésekre, amelyek miatt megítéltettél. Ez a próbatételekre is igaz: ahol az ember finomításban részesül, és ahol gyenge – ezek azok a területek, amelyeken az embernek tapasztalata van, amelyeken az ő útja vezet. Például, ha valaki csalódásoktól szenved a házasságban, gyakran fog így beszélni: „Hála Istennek, dicsőség Istennek, eleget kell tennem Isten szándékainak, fel kell ajánlanom az egész életemet, és az életem legfontosabb ügyét teljesen Isten kezébe kell helyeznem. Hajlandó vagyok egész életemet Istennek ígérni.” Minden, ami az emberben van, tükröződhet a közlésben. Az ember beszédritmusa, az, hogy hangosan vagy halkan beszél – ezek a dolgok nem a tapasztalat kérdései, és nem tudják képviselni azt, amivel rendelkezik és ami ő maga. Ezek a dolgok csak azt tudják elárulni, hogy az ember személyisége jó vagy rossz, vagy hogy a természete jó vagy rossz, de nem lehet őket egyenlővé tenni azzal, hogy rendelkezik-e valaki tapasztalattal. A beszéd közbeni kifejezőkészség, a beszédkészség vagy a beszédsebesség csak gyakorlás kérdése, és nem helyettesítheti az ember tapasztalatait. Amikor az egyéni tapasztalataidról beszélsz, arról beszélsz, amit fontosnak tartasz, és mindarról, ami benned van. Az Én beszédem az Én lényemet képviseli, de amit mondok, az az ember számára elérhetetlen. Amit mondok, az nem az, amit az ember tapasztal, és nem olyasmi, amit az ember láthat; nem is olyasmi, amivel az ember érintkezésbe léphet, hanem az, ami Én vagyok. Vannak, akik csak azt ismerik el, hogy amiről beszélek, az az, amit megtapasztaltam, de nem ismerik el, hogy ez a Lélek közvetlen kifejeződése. Természetesen azt mondom, amit megtapasztaltam. Én vagyok az, aki elvégeztem a 6000 éves irányítási munkát. Mindent megtapasztaltam az emberiség teremtésének kezdetétől napjainkig; hogyan lennék képtelen erről beszélni? Ami az ember természetét illeti, tisztán láttam; már régen megfigyeltem. Hogyne tudnék erről világosan beszélni? Mivel tisztán láttam az ember lényegét, alkalmas vagyok arra, hogy megfenyítsem és megítéljem az embert, mert minden ember Tőlem származik, de a Sátán megrontotta őket. Természetesen arra is alkalmas vagyok, hogy kiértékeljem az Általam végzett munkát. Bár ezt a munkát nem az Én hús-vér testem végzi, ez a Lélek közvetlen kifejeződése, és ez az, amivel rendelkezem és ami vagyok. Ezért alkalmas vagyok arra, hogy ezt kifejezzem, és elvégezzem azt a munkát, amit kell tennem. Az emberek azt mondják, amit ők megtapasztaltak. Azt, amit láttak, amit az elméjük fel tud érni, és amit az érzékeik fel tudnak fogni. Ez az, amiről beszélgetni tudnak. Az Isten testet öltött hús-vér teste által kimondott szavak a Lélek közvetlen kifejezései, és a Lélek által végzett munkát fejezik ki, amelyet a test nem tapasztalt és nem látott, Ő mégis az Ő lényét fejezi ki, mert a hús-vér test lényege a Lélek, és Ő a Lélek munkáját fejezi ki. Ez a Lélek által már elvégzett munka, habár ez a hús-vér test számára elérhetetlen. A megtestesülés után, a hús-vér test kifejeződése által Ő képessé teszi az embereket arra, hogy megismerjék Isten lényét, és lehetővé teszi, hogy az emberek lássák Isten lelkületét és az Általa elvégzett munkát. Az ember munkája egyértelműbbé teszi az emberek számára, hogy mibe kell belépniük és mit kell megérteniük; ez magában foglalja az emberek elvezetését az igazság megértésére és megtapasztalására. Az ember munkája az emberek fenntartása; Isten munkája az, hogy új utakat és új korszakokat nyisson az emberiség számára, és hogy napvilágra hozza az emberek számára azt, amit a halandók nem ismernek, lehetővé téve számukra, hogy megismerjék az Ő lelkületét. Isten munkája az egész emberiség vezetése.

A Szentlélek minden munkája az emberek javára történik. Az egész az emberek épülésére történik; nincs olyan munka, amely ne szolgálná az emberek javát. Nem számít, hogy az igazság mély vagy sekélyes, és nem számít azoknak a képessége, akik elfogadják az igazságot, bármit is tesz a Szentlélek, az az emberek javára válik. De a Szentlélek munkája nem végezhető közvetlenül; azt a Vele együttműködő embereken keresztül kell kifejtenie. Csak így hozhat gyümölcsöt a Szentlélek munkája. Természetesen, amikor a Szentlélek közvetlenül munkálkodik, munkája egyáltalán nem hamisított; de amikor a Szentlélek az emberen keresztül munkálkodik, akkor az a munka nagyon beszennyeződik, és már nem a Szentlélek eredeti munkája. Mivel ez így van, az igazság különböző mértékben változik. A követők nem a Szentlélek eredeti szándékát kapják, hanem a Szentlélek munkájának és az ember tapasztalatának és tudásának kombinációját. Abból, amit a követők kapnak, az a rész, ami a Szentlélek munkája, helyes, míg az ember tapasztalata és tudása, amit kapnak, különböző, mert a munkások különbözőek. A Szentlélek megvilágosításával és vezetésével rendelkező munkások továbbra is erre a megvilágosításra és vezetésre alapozott tapasztalatokhoz fognak jutni. Ezekben a tapasztalatokban egyesül az ember elméje és tapasztalata, valamint az emberi mivolt, és utána elnyerik a tudást vagy a belátást, amellyel rendelkezniük kell. Ez az ember gyakorlatának módja miután megtapasztalta az igazságot. A gyakorlásnak ez a módja soha nem pontosan ugyanaz, mert az emberek tapasztalatai különbözőek, és az általuk tapasztalt dolgok is különbözőek. Így a Szentléleknek ugyanaz a megvilágosítása különböző tudást és gyakorlatot eredményez, mert akik a megvilágosodást kapják, különbözőek. Vannak, akiknek a gyakorlásában kisebb eltérések vannak, másokéban nagyobbak, és megint mások teljesen helytelenül gyakorolnak. Ez azért van, mert az emberek eltérőek a felfogóképességükben, és azért is, mert az eredendő képességeik is különböznek. Egyeseknek egyfajta megértésük van egy prédikáció meghallgatása után, másoknak pedig más, miután hallottak egy igazságot. Vannak, akiknek a megértésében van egy kis eltérés, míg mások egyáltalán nem értik meg az igazság valódi jelentését. Ezért az ember megértése diktálja, hogyan fog másokat vezetni; ez pontosan így van, mert az ember munkája egyszerűen a saját lényének kifejeződése. Azok az emberek, akiket az igazságot helyesen értő emberek vezetnek, szintén helyesen fogják érteni az igazságot. Még ha vannak is köztük olyan emberek, akik megértése abszurd, nagyon kevesen vannak, és nem mindenki lesz ilyen. Ha valakinek abszurd megértése van az igazságról, akkor azok, akik követik őt, kétségtelenül szintén hajlamosak lesznek a torzításokra, és ezek az emberek a szó minden értelmében abszurd típusok lesznek. Az, hogy a követők mennyire értik meg az igazságot, nagyban függ a munkásoktól. Természetesen az Istentől származó igazság helyes, tévedhetetlen és teljesen megbízható. A munkások azonban nem teljesen pontosak, és nem mondható, hogy teljesen megbízhatóak. Ha a munkásoknak van útjuk arra, hogy az igazságot a gyakorlatba ültessék, és az nagyon gyakorlatias, akkor a követőknek is lesz módjuk arra, hogy gyakorolják. Ha azonban a munkásoknál hiányzik az igazság gyakorlása, és csak a doktrína van meg, akkor a követők nem fognak rendelkezni a valósággal. A követők képességét és természetét a születésük határozza meg, és nem hozhatók összefüggésbe a munkásokkal, de az, hogy a követők milyen mértékben fogják fel az igazságot, és az istenismeretük a munkásoktól függ (ez csak egyes emberekre igaz). Amilyen egy munkás, olyanok lesznek az általa vezetett követők is. Egy munkás a saját lényét fejezi ki, fenntartások nélkül. Azok a követelmények, amelyeket az őket követőkkel szemben támasztanak, azok, amelyeket ők maguk is hajlandóak vagy képesek elérni. A legtöbb munkás az alapján támaszt követelményeket a követőivel szemben, amit ő maga tesz, annak ellenére, hogy sok minden van, amit a követőik egyáltalán nem tudnak elérni – és az, amit az ember nem tud elérni, a belépése akadályává válik.

Azok munkájában, akik átmentek a metszésen, az ítéleten és a fenyítésen, az eltérések sokkal kisebbek, és sokkal pontosabb a munkájuk kifejeződése. Azoknál, akik a természetességükre hagyatkozva munkálkodnak, az eltérések elég nagyok. A nem tökéletesített emberek munkája túlságosan is kifejezi saját természetességüket, ami óriási akadályt jelent a Szentlélek munkája előtt. Bármilyen jó kaliberű is valaki, a metszésen és ítéleten is át kell esnie, mielőtt elvégezheti Isten megbízatásának munkáját. Ha nem mentek át ilyen ítéleten, akkor munkájuk, bármennyire is jól végzik, nem igazodhat az igazság alapelveihez, és mindig a saját természetességük és emberi jóságuk terméke. Azok munkája, akik már átmentek a metszésen és ítéleten, sokkal pontosabb, mint azoké, akik nem részesültek metszésben és ítéletben. Azok, akik nem estek át ítéleten, nem fejeznek ki mást, mint az emberi testet és gondolatokat, sok emberi intelligenciával és veleszületett tehetséggel elegyítve. Ez nem Isten munkájának pontos kifejezése az ember által. Az ilyen emberek veleszületett kalibere hozza eléjük azokat, akik követik őket. Mivel ők túlságosan az emberi belátást és tapasztalatot fejezik ki, amelyek szinte nincsenek is kapcsolatban Isten eredeti szándékával, és túlságosan eltérnek attól, az ilyen típusú emberek munkája nem tudja az embereket Isten elé vinni, hanem inkább az ember elé hozza őket. Tehát azok, akik nem mentek át ítéleten és fenyítésen, alkalmatlanok arra, hogy elvégezzék Isten megbízatásának munkáját. Egy megfelelő színvonalú munkás munkája a helyes útra viheti az embereket, és segíthet nekik abban, hogy mélyebben bemenjenek az igazságba. A munkája Isten elé viheti az embereket. Ráadásul az általa végzett munka egyénenként változhat, és nem kötik előírások, ami felszabadulást és szabadságot, az életben való fokozatos növekedést tesz lehetővé az emberek számára, és azt, hogy fokozatosan egyre mélyebben menjenek be az igazságba. Egy olyan munkás munkája, aki nem megfelelő színvonalú, messze elmarad ettől. Az ő munkája ostoba. Csak előírásokba tudja bevinni az embereket, és amit megkövetel az emberektől, az nem változik egyénenként; nem az emberek tényleges szükségletei szerint munkálkodik. Az ilyen típusú munkában túl sok az előírás és túl sok a doktrína, és nem tudja bevinni az embereket a valóságba, sem az életben való növekedés normális gyakorlatába. Csak arra teheti képessé az embereket, hogy betartsanak néhány értéktelen előírást. Az ilyen útmutatás tévútra vezeti az embereket. Arra vezet téged, hogy olyanná válj, mint ő, abba víve be téged, amit ő birtokol és ami ő. Ahhoz, hogy a követők felismerjék, hogy a vezetők megfelelő színvonalúak-e, a kulcs az, hogy megnézzék az utat, amelyre másokat vezetnek, és a munkájuk eredményeit, és hogy lássák, a követők az igazsággal összhangban lévő alapelveket kapnak-e, és hogy a lelkületük átalakulásához megfelelő gyakorlási utakat kapnak-e. Tisztánlátással kell rendelkezned a különböző típusú emberek különböző munkáival kapcsolatban; nem szabad zavaros fejű követőnek lenned. Ez az emberek belépésének kérdésére vonatkozik. Ha nem tudod felismerni, hogy melyik ember vezetésének van útja, és melyikének nincs, akkor könnyen félrevezetnek. Mindennek közvetlen hatása van a saját életedre. A nem tökéletesített emberek munkájában túl sok a természetesség; túl sok emberi akarattal keveredik. Lényük a természetesség – amivel születnek. Ez nem a megmetszés utáni élet vagy az átformálódás utáni valóság. Hogyan támogathatja az ilyen ember azokat, akik az életre törekszenek? Az élet, amellyel az ember eredetileg rendelkezik, a veleszületett intelligenciája vagy tehetsége. Ez a fajta intelligencia vagy tehetség meglehetősen távol áll Isten pontos követelményeitől az emberrel szemben. Ha egy személyt nem tettek tökéletessé, és a romlott lelkületeit nem metszették meg, akkor tátongó szakadék lesz aközött, amit kifejez, és az igazság között; amit kifejez, az homályos dolgokkal, például a képzelődéseivel és az egyoldalú tapasztalatával fog keveredni. Ráadásul, függetlenül attól, hogy mit tesznek, az emberek úgy érzik, hogy nincs átfogó cél, és nincs olyan igazság, amely minden ember számára alkalmas lenne a belépésre. A legtöbb dolog, amit megkövetelnek az emberektől, meghaladja a képességeiket, mintha halak lennének, akiket arra kényszerítenek, hogy a szárazföldön éljenek. Ez az emberi akarat munkája. Az ember romlott lelkületei, gondolatai és elképzelései áthatják a testének minden részét. Az ember nem azzal az ösztönnel születik, hogy gyakorolja az igazságot, és nincs meg benne az ösztön, hogy közvetlenül megértse az igazságot. Ha ehhez hozzávesszük az ember romlott lelkületeit – amikor az ilyen természetes ember munkálkodik, nem okoz-e akadályozásokat? De egy tökéletessé tett embernek van tapasztalata az igazságról, amelyet az embereknek meg kell érteniük, és van ismerete romlott lelkületeikről. Munkájában fokozatosan csökkennek a ködös és nem gyakorlati dolgok, az emberi szennyezés egyre kevesebb lesz, és munkája és szolgálata egyre közelebb kerül az Isten által megkövetelt színvonalhoz. Így munkája bement az igazságvalóságba, és reálissá is vált. Különösen az ember elméjében lévő gondolatok akadályozzák a Szentlélek munkáját. Az embernek gazdag képzelőereje és észszerű logikája van, és hosszú tapasztalata van az ügyek intézésében. Ha az embernek ezek az aspektusai nem esnek át metszésen és korrekción, akkor ezek mind akadályai a munkának. Ezért az ember munkája nem tudja elérni a legnagyobb pontosságot, különösen a nem tökéletesített emberek munkája.

Az ember munkája bizonyos határok között marad, és korlátozott. Egy ember csak egy bizonyos szakasz munkáját végezheti, és nem végezheti az egész kor munkáját – máskülönben előírásokba vezetné be az embereket. Az ember munkája csak egy adott korra vagy szakaszra vonatkozhat. Ez azért van így, mert az ember tapasztalatának megvan a maga hatóköre. Az ember munkáját nem lehet összehasonlítani Isten munkájával. Az ember gyakorlati módjai és az igazságról való tudása mind-mind egy bizonyos hatókörre vonatkoznak. Nem mondhatod, hogy az ember által taposott út teljesen a Szentlélek szándéka, mert az embert csak megvilágosíthatja a Szentlélek, de nem lehet teljesen betelve a Szentlélekkel. Az ember által megtapasztalható dolgok mind a normális emberi mivolt határain belül vannak, és nem haladhatják meg a normális emberi elme gondolatainak hatókörét. Mindazok, akik képesek megélni az igazságvalóságot, ezen a tartományon belül tapasztalnak. Amikor megtapasztalják az igazságot, az mindig a normális emberi élet megtapasztalása a Szentlélek megvilágosításával, nem pedig a normális emberi élet korlátain túlmenő tapasztalási mód. A Szentlélek által megvilágosított igazságot a saját emberi életük megélése alapján tapasztalják meg. Ráadásul ez az igazság személyenként változik, és mélysége a személy állapotával függ össze. Csak azt lehet mondani, hogy az út, amelyen járnak, az igazságra törekvő ember normális emberi élete, és ezt nevezhetjük a Szentlélek által megvilágosított normális ember által járt útnak. Nem mondhatjuk, hogy az út, amelyen ők járnak, az a Szentlélek útja. A normális emberi tapasztalat szerint, mivel a törekvő emberek nem egyformák, a Szentlélek munkája sem egyforma. Ráadásul, mivel a környezet, amelyet az emberek megtapasztalnak, és a tapasztalataik terjedelme nem azonos, valamint az elméjük és gondolataik belekeveredése miatt, a tapasztalataik különböző mértékben keverednek. Mindenki a saját, egyéni körülményeinek megfelelően értelmez egy igazságot. Megértésük az igazság valódi értelméről nem teljes, hanem annak csak egy vagy több aspektusa. Az ember által megtapasztalt igazság hatóköre személyenként eltérő, az egyes emberek helyzeteinek megfelelően. Ily módon ugyanannak az igazságnak a különböző emberek által kifejezett ismerete nem azonos. Ez azt jelenti, hogy az ember tapasztalata mindig behatárolt – nem képviselheti teljes mértékben a Szentlélek szándékait. Az ember munkája nem tekinthető Isten munkájának, még akkor sem, ha az ember által kifejezett dolgok nagyon is összhangban vannak Isten szándékaival, és még akkor sem, ha az ember tapasztalata nagyon közel áll ahhoz a tökéletesítő munkához, amelyet a Szentlélek végezni szándékozik. Az ember csak Isten szolgája lehet, végezve azt a munkát, amelyet Isten rábíz. Az ember csak a Szentlélek által megvilágosított tudást és a személyes tapasztalataiból nyert igazságokat tudja kifejezni. Az embernek nincs meg a képesítése és nem felel meg a feltételeknek, hogy a Szentlélek szócsöve legyen. Nincs joga azt mondani, hogy az ő munkája Isten munkája. Az embereknek megvannak a saját alapelveik a munkában, továbbá mindenkinek különböző tapasztalatai vannak, és különböző körülményekkel rendelkezik. Az ember munkája magában foglalja az összes tapasztalatát a Szentlélek megvilágosítása alatt. Ezek a tapasztalatok csak az ember lényét képviselhetik, és nem képviselik Isten lényét vagy a Szentlélek szándékait. Ezért az ember által járt út nem mondható a Szentlélek által járt útnak, mert az ember munkája nem képviselheti Isten munkáját, és az ember munkája és az ember tapasztalata nem teljesen a Szentlélek szándéka. Az ember munkája hajlamos előírásokba bonyolódni, munkamódszere pedig könnyen egy szűk körre korlátozódik, és képtelen az embereket szabad útra terelni. A legtöbb követő korlátozott hatókörön belül él, és a tapasztalásmódjuk is korlátozott hatókörű. Az ember tapasztalata mindig korlátozott; munkájának módszere is csak néhány típusra korlátozódik, és nem hasonlítható össze a Szentlélek munkájával vagy magának Istennek a munkájával. Ez azért van, mert az ember tapasztalata végső soron korlátozott. Bárhogyan is végzi Isten a munkáját, azt nem kötik előírások; bárhogyan is végzi, nem korlátozódik egyetlen módszerre. Isten munkájában nincsenek semmiféle előírások – minden munkája kötetlen és szabad. Bármennyi időt is tölt az ember az Ő követésében, nem tud olyan törvényeket kivonni, amelyek Isten munkamódszereit szabályozzák. Bár az Ő munkája rendkívül elvszerű, mindig új módon történik, és mindig új fejleményekkel jár, és ez az ember számára elérhetetlen. Egyetlen időszakban Istennek többféle típusú munkája lehet, és különböző módjai az emberek vezetésére, ezáltal az embereknek mindig új lehetőségeik vannak a belépésre és változásra. Nem tudod felfogni az Ő munkájának törvényeit, mert mindig új módokon munkálkodik, és Isten követői csak ezért nem válnak az előírások rabjaivá. Maga Isten munkája mindig megkerüli az emberek elképzeléseit, és szembemegy velük. Csak azoknak a lelkülete alakulhat át, és azok képesek szabadon élni, nem megkötözve semmilyen előírás által és nem kötve semmilyen vallásos elképzelés által, akik igaz szívvel követik Őt, és törekednek Rá. Az ember munkája a saját tapasztalatai alapján támaszt követelményeket az emberekkel szemben, és az alapján, amit ő maga el tud érni. Ezek a megkövetelt normák egy bizonyos hatókörre korlátozódnak, és a gyakorlati módszerek is nagyon korlátozottak. A követők így öntudatlanul is e korlátozott hatókörön belül élnek; az idő múlásával pedig ezek a dolgok előírásokká és rituálékká válnak. Ha egy időszak munkáját olyan valaki vezeti, aki nem ment át Isten személyes tökéletesítésén, és nem részesült ítéletben, akkor követői mind vallásos emberekké és az Istennek való ellenállás szakértőivé válnak. Tehát ha valaki megfelelő színvonalú vezető, akkor annak a személynek már át kellett esnie az ítéleten, és el kellett fogadnia a tökéletesítést. Akiknek nem volt részük ítéletben, még ha a Szentlélek munkája jelen is van bennük, csak ködös és nem gyakorlati dolgokat fejeznek ki. Ha sokáig vezetik az embereket, akkor ködös és természetfeletti előírások felé fogják kormányozni őket. Az a munka, amelyet Isten végez, nem egyezik az ember testiességével. Nincs összhangban az ember gondolataival, hanem ellenkezik az ember elképzeléseivel; azt nem fertőzték meg ködös vallási színezetek. Isten munkájának eredményeivel nem rendelkeznek azok, akiket Ő nem tökéletesített; azok az emberi gondolkodás számára elérhetetlenek.

Az ember elméjében végzett munka túl könnyen elérhető az ember számára. A lelkipásztorok és a vallási világ vezetői például az adottságaikra és a pozíciójukra támaszkodva végzik a munkájukat. Akik hosszú ideig követik őket, megfertőződnek az ő adottságaiktól, és lényük egy része hatással lesz rájuk. Ők az emberek adottságaira, képességeire és tudására összpontosítanak, és természetfeletti dolgokra és sok mélyreható, a valóságtól elrugaszkodott doktrínára figyelnek (természetesen ezek a mélyreható doktrínák elérhetetlenek). Nem az emberek lelkületének változásaira összpontosítanak, hanem inkább az emberek prédikálási és munkaképességeinek képzésére, valamint a bibliai ismereteik és szellemi elméleteik fejlesztésére. Nem arra összpontosítanak, hogy az emberek mennyire értik meg az igazságot, vagy mennyire változik meg az életlelkületük, és egyáltalán nem foglalkoznak az emberek romlott lényegével, még kevésbé próbálják megismerni az emberek normális és abnormális állapotait. Nem cáfolják az emberek elképzeléseit, és nem is leplezik le azokat, még kevésbé metszik meg az embereket a hiányosságaik vagy a romlottságaik miatt. A legtöbben, akik követik őket, az adottságaikkal szolgálnak, és nem jön belőlük más, csak vallásos elképzelések és teológiai elméletek, amelyek elszakadtak a valóságtól, és amelyek egyszerűen nem tudnak segíteni nekik abban, hogy elnyerjék az életet. Valójában a munkájuk lényege a tehetséges egyének művelése, egy semmivel sem rendelkező személy kivételes teológiai végzőssé való művelése, aki később munkálkodik és vezet. Fel tudod fogni a törvényszerűségeket Isten hatezer éves munkájában? Sok előírás és korlátozás van abban a munkában, amelyet az ember végez, és az emberi agy túlságosan dogmatikus. Amit tehát az ember kifejez, az olyan tudás és felismerések, amelyek a tapasztalatai hatókörén belül vannak. Ezen kívül az ember képtelen bármit is kifejezni. Az ember tapasztalatai vagy tudása nem a veleszületett adottságaiból vagy az ösztöneiből fakad; ezek Isten vezetése és közvetlen pásztorlása folytán keletkeznek. Az embernek csak az az adottsága van meg, hogy elfogadja ezt a pásztorlást, és nincs olyan képessége, amely közvetlenül ki tudná fejezni, hogy mi az isteni mivolt. Az ember nem képes arra, hogy ő legyen a forrás; ő csak egy edény lehet, amely befogadja a vizet a forrásból. Ez tehát az emberi ösztön, az adottság, amellyel az embernek emberi lényként rendelkeznie kell. Ha valaki elveszíti azt az adottságát, amellyel elfogadja Isten szavát, és elveszíti az emberi ösztönt, az a személy elveszíti azt is, ami a legértékesebb, és elveszíti a teremtett ember kötelességét. Ha egy személynek nincs ismerete vagy tapasztalata Isten szavát vagy az Ő munkáját illetően, akkor az a személy elveszíti a kötelességét, azt a kötelességet, amelyet teremtett lényként végeznie kellene, és elveszíti a teremtett lény méltóságát. Isten ösztöne az, hogy kifejezze, mi az isteni mivolt, akár a hús-vér test, akár közvetlenül a Lélek fejezi ki; ez Isten szolgálata. Az ember a saját tapasztalatait vagy tudását fejezi ki (vagyis azt fejezi ki, ami ő maga) Isten munkája közben vagy utána; ez az ember ösztöne és az ember kötelessége, és ez az, amit az embernek el kell érnie. Bár az, amit az ember kifejez, messze elmarad attól, amit Isten kifejez, és sok előírással van tele, az embernek vállalnia kell a kötelességét, amit teljesítenie kell, és tennie kell azt, amit meg kell tennie. Az embernek mindent meg kell tennie, ami emberileg lehetséges, hogy teljesítse kötelességét, és a legkisebb fenntartása sem lehet.

Az ember éveken át tartó munkálkodás után leszűri sokéves munkájának tapasztalatait, valamint bölcsességét és szabályait. Aki sokáig munkálkodott, az tudja, hogyan kell érzékelni a Szentlélek munkájának mozgását; tudja, mikor munkálkodik a Szentlélek, és mikor nem; tudja, hogyan kell beszélni, amikor terhet hordoz; és tisztában van a Szentlélek munkájának normális állapotával, valamint az emberek életben való növekedésének normális helyzetével. Ilyen az a személy, aki évek óta munkálkodik, és ismeri a Szentlélek munkáját. Akik hosszú ideje munkálkodnak, azok tapasztaltak a beszédben, és sietség nélkül beszélnek; még akkor is nyugodtak, amikor nincs mondanivalójuk. Belül, imádkozva tovább tudják keresni a Szentlélek munkáját. Tapasztaltak a munkában. Aki hosszú ideje munkálkodik, akinek sok tapasztalata van, és sok leckét megtanult, abban sok minden van, ami akadályozza a Szentlélek munkáját; ez az ő hosszú távú munkájának a hibája. Aki most kezdett el munkálkodni, azt még nem hamisították meg az emberi tanulságok vagy tapasztalatok, és különösen tájékozatlan a Szentlélek munkájának módjával kapcsolatban. A munka során azonban fokozatosan megtanulja érzékelni, hogyan munkálkodik a Szentlélek, és tudatában lesz annak, hogy mit kell tennie a Szentlélek munkájának elnyerése érdekében, mit kell tennie ahhoz, hogy pontosan mások legbensőjére tapintson, és más olyan általános ismereteknek, amelyekkel a munkálkodóknak rendelkezniük kell. Idővel úgy fogja ismerni a munkálkodás ezen bölcsességét és általános ismereteit, mint a tenyerét, és úgy tűnik, könnyedén használja azokat a munkája során. Amikor azonban a Szentlélek megváltoztatja a munkálkodásának módját, ő továbbra is ragaszkodik a munkával kapcsolatos régi ismereteihez és a munka régi szabályaihoz, és nagyon keveset tud a munka új dinamikájáról. A sokéves munkája, valamint a Szentlélek bőséges jelenléte és útmutatása, amelyben része volt, egyre több leckével látja el őt a munkáról, és egyre több munkatapasztalatot nyújt neki. Az ilyesmik miatt a belső állapotában kialakul egyfajta magabiztosság, amely nem büszkeség. Más szóval, meglehetősen elégedett a saját munkájával, és megelégszik azokkal az általános ismeretekkel, amelyeket a Szentlélek munkájáról szerzett. Különösen az ad neki még több magabiztosságot, hogy megszerzett vagy megértett olyan dolgokat, amelyek másokból hiányoznak. Úgy tűnik számára, hogy a Szentlélek munkája benne soha nem aludhat ki, míg mások nem jogosultak erre a különleges bánásmódra, és hogy csak a magafajta emberek jogosultak élvezni azt, akik évek óta munkálkodnak, és akiknek a használata jelentős értékkel bír. Ezek a dolgok nagy akadállyá válnak számára a Szentlélek új munkájának elfogadásában. Még ha el is tudja fogadni az új munkát, nem képes erre egyik napról a másikra. Biztosan számos nehézségen és fordulaton megy keresztül, mielőtt elfogadja azt. Ezt a helyzetet csak fokozatosan lehet megfordítani, miután a régi elképzeléseit megmetszették, és a régi beállítottságát megítélték. E lépések megtétele nélkül nem képes az elengedésre, és nem fogadja el egykönnyen azokat az új kijelentéseket és munkát, amelyek nincsenek összhangban a régi elképzeléseivel. Ezt a legnehezebb kezelni az emberben, és nem könnyű megváltoztatni. Ha munkásként egyaránt képes megérteni a Szentlélek munkáját és következtetést levonni a dinamikájával kapcsolatban, és képes arra, hogy ne korlátozzák őt a munkatapasztalatai, és a régi munka fényében képes elfogadni az új munkát, akkor bölcs ember és megfelelő színvonalú munkás. Az emberek gyakran ilyenek: több évig munkálkodnak anélkül, hogy képesek lennének tapasztalatokat leszűrni a munkájukból, vagy miután tapasztalatot és bölcsességet szűrtek le a munkájukból, akadályoztatva vannak az új munka elfogadásában, és nem tudják megfelelően megérteni és helyesen kezelni a régi és az új munkát. Az embereket tényleg nehéz kezelni! A legtöbben ilyenek vagytok. Azok, akik már évek óta tapasztalták a Szentlélek munkáját, nehezen fogadják el az új munkát, és mindig tele vannak olyan elképzelésekkel, amelyeket nem tudnak félretenni, míg egy olyan ember, aki csak most kezdett el munkálkodni, nem rendelkezik a munkával kapcsolatos általános ismeretekkel, és még a legegyszerűbb ügyeket sem tudja kezelni. Ti, emberek tényleg nehéz esetek vagytok! Azok, akik már némi szolgálati idővel rendelkeznek, annyira gőgösek és önteltek, hogy elfelejtették, honnan jöttek. Mindig lenézik a fiatalabbakat, de képtelenek elfogadni az új munkát és elengedni az évek során összegyűjtött és megőrzött elképzeléseiket. Bár ezek a fiatal, tudatlan emberek képesek elfogadni egy keveset a Szentlélek új munkájából, és valamennyire lelkesek, mindig összezavarodnak, és nem tudják, mit tegyenek, amikor problémák merülnek fel. Lelkesek, de túlságosan tudatlanok. Csak kevés ismeretük van a Szentlélek munkájáról, mégis képtelenek használni azt az életükben; ez csupán teljesen haszontalan doktrína. Túl sok olyan ember van, mint ti; hányan alkalmasak a használatra? Hányan vannak, akik képesek alávetni magukat a Szentlélek megvilágosításának és megvilágításának, és sikerül megfelelniük Isten szándékainak? Úgy tűnik, hogy közületek azok, akik eddig követők voltak, nagyon engedelmesek voltak, de valójában nem engedtétek el az elképzeléseiteket, még mindig a Bibliában kutattok, a ködösségben hisztek, vagy elképzelések között tévelyegtek. Nincs senki, aki a mai gyakorlati munkát alaposan megvizsgálja, vagy a mélyére hatol. A mai utat a régi elképzeléseitekkel együtt fogadjátok el. Mit nyerhettek egy ilyen hittel? Azt lehetne mondani, hogy bennetek sok olyan elképzelés van elrejtve, amely nem került feltárásra, és ti egyszerűen rendkívüli erőfeszítéssel próbáljátok elrejteni őket, anélkül hogy könnyen feltárnátok. Nem fogadjátok el őszintén az új munkát, és nem tervezitek, hogy elengeditek a régi elképzeléseiteket; túl sok a világi ügyekre vonatkozó filozófiátok, és ezek túlságosan is erősek. Nem engeditek el a régi elképzeléseiteket, és vonakodva viszonyultok az új munkához. A szívetek túlságosan baljóslatú, és egyszerűen nem veszitek komolyan az új munka minden egyes lépését. Az ilyen semmirekellők, mint ti, végezhetik az evangélium széles körben való hirdetésének munkáját? Képesek vagytok vállalni az evangélium terjesztésének munkáját az egész világegyetemben? Éppen ezek a gyakorlataitok gátolnak meg benneteket a beállítottságotok átalakításában és Isten megismerésében. Ha így folytatjátok, akkor ki lesztek iktatva.

Tudnotok kell, hogyan különböztessétek meg Isten munkáját az ember munkájától. Mit láthatsz az ember munkájában? Az ember munkájában az ember tapasztalatának számos eleme van; amit az ember kifejez, az az ő lénye. Munkájának végzése során Isten azt is kifejezi, ami Ő, de az Ő lénye különbözik az emberétől. Az ember lénye az ember tapasztalatait és életét képviseli (amit az ember az életében megtapasztal, vagy amivel találkozik, vagy a világi ügyekre vonatkozó filozófiái), és a különböző környezetben élő emberek különböző lényeket fejeznek ki. Az, hogy vannak-e társadalmi tapasztalataid, és hogy ténylegesen hogyan élsz a családodban, és miket tapasztalsz benne, az látható abból, amit kifejezel, míg a megtestesült Isten munkájában nem láthatod, hogy Neki vannak-e társadalmi tapasztalatai. Kívül-belül ismeri az ember lényegét, és képes leleplezni mindenféle ember különféle gyakorlatait. Sőt mi több, képes leleplezni az ember romlott lelkületeit és lázadó viselkedését. Nem a világ emberei között él, de tisztában van a halandók természetével és a világ embereinek minden romlottságával. Ez az Ő lénye. Bár Ő nem a világgal foglalkozik, mégis ismeri a világgal való bánásmód minden szabályát, mert teljesen megérti az emberi természetet. Tud a Lélek munkájáról, amit az ember szeme nem láthat, és az ember füle nem hallhat, mind a jelenlegiről, mind pedig a múltbeliről. Ez magában foglalja a bölcsességet, amely nem világi ügyekre vonatkozó filozófia, és a csodákat, amelyeket az embernek nehéz kifürkésznie. Ez az Ő lénye, amely nyitott az ember előtt, ugyanakkor rejtve van előle. Amit Ő kifejez, az nem egy rendkívüli személy lénye, hanem a Lélek eredendő attribútumai és lénye. Nem járja a világot, de mindent tud róla. Kapcsolatba lép az „emberszabásúakkal”, akiknek nincs tudásuk vagy belátásuk, de Ő olyan szavakat fejez ki, amelyek magasabbak a tudásnál, és a nagy alakok szavai felett állnak. Tompa és érzéketlen emberek csoportjában él, akiknek nincs emberi mivoltuk, és akik nem értik az emberi életet és az emberi mivolt normáit, de Ő képes arra kérni az emberiséget, hogy megélje normális emberi mivoltát, ugyanakkor leleplezve az emberiség aljas és alantas emberi mivoltát. Mindez az Ő lénye, amely fölötte áll bármely hús-vér ember lényének. Nincs szükség arra, hogy Ő keresztülmenjen a bonyolult, nehézkes és hitvány társadalmi élet megtapasztalásának plusz lépésén ahhoz, hogy elvégezze azt a munkát, amit el kell végeznie, és hogy alaposan leleplezze a romlott emberiség lényegét. A szennyes társadalmi élet nem tudná „művelni” az Ő hús-vér testét. Munkája és szavai csak az ember lázadó mivoltát leplezik le, és nem nyújtanak az embernek tapasztalatot és leckéket a világgal való bánásmódhoz. Nincs szüksége arra, hogy a társadalmat vagy az ember családját vizsgálja, amikor az embert ellátja élettel. Az ember leleplezése és megítélése nem az Ő hús-vér teste tapasztalatainak kifejeződése; ezzel Ő leleplezi az ember igaztalanságát, miután régóta ismeri az ember lázadó mivoltát, és gyűlöli az emberiség romlottságát. Az Általa végzett munka mind megismerteti az emberrel az Ő lelkületét, és kifejezi az Ő lényét. Ezt a munkát csak Ő képes elvégezni; ez nem olyasmi, amit egy hús-vér ember el tudna érni. Az Ő munkájából az ember nem tudja megállapítani, hogy Ő milyen személy. Az ember az Ő munkája alapján nem is tudja Őt teremtett személyként besorolni. Az Ő lénye is besorolhatatlanná teszi Őt teremtett személyként. Az ember csupán nem-embernek tekintheti Őt, de nem tudja, hogy melyik kategóriába sorolja, ezért az ember kénytelen Őt az „Isten” kategóriába sorolni. Nem észszerűtlen, hogy az ember így tesz, hiszen Ő sok olyan munkát végzett az emberek között, amire az ember képtelen.

A munka, amelyet Isten végez, nem az Ő hús-vér testének tapasztalatát képviseli; az ember által végzett munka az ő tapasztalatát képviseli. Mindenki a személyes tapasztalatáról beszél. Isten közvetlenül ki tudja fejezni az igazságot, míg az ember csak a vonatkozó tapasztalatait tudja kifejezni, miután megtapasztalt bizonyos igazságokat. Isten munkájának nincsenek előírásai, és nem kötik időbeli és földrajzi korlátok. Bármely időben és helyen kifejezheti azt, ami Ő. Úgy munkálkodik, ahogyan Neki tetszik. Az ember munkájának feltételei és keretei vannak; ezek nélkül nem tudna munkálkodni, és nem tudná kifejezni az Istenről való ismeretét vagy az igazság megtapasztalását. Hogy valami Maga Isten munkája vagy az ember munkája, azt meg fogod tudni különböztetni, amennyiben összehasonlítod a kettőt. Ha nincs olyan munka, amelyet maga Isten végez, és csak az ember munkája van, akkor egyszerűen tudni fogod, hogy ezeknek az embereknek a tanításai magas szintűek, meghaladják bárki más képességeit, és hogy a beszédtónusuk, a dolgok kezelésében alkalmazott elveik, a tapasztalt és szilárd munkamódszerük meghaladja másokét. Mindannyian csodáljátok ezeket a kiváló kaliberű és magasztos tudású embereket, de Isten munkájából és szavaiból nem láthatod, milyen magasrendű az Ő emberi mivolta. Ehelyett Ő hétköznapi, és amikor munkálkodik, normális és gyakorlati, ugyanakkor a halandók számára mérhetetlen, emiatt az emberekben egyfajta félő szív alakul ki Iránta. Lehet, hogy egy személynek különösen nagy a tapasztalata a munkájában, vagy különösen fejlett a képzelőereje és az érvelése, és különösen jó az emberi mivolta; ezek a dolgok csak csodálatot válthatnak ki az emberekből, de nem kelthetnek bennük félelmet és rettegést. Az emberek mind csodálják azokat, akiknek van munkaképességük, akik különösen mély tapasztalattal rendelkeznek, és akik gyakorolni tudják az igazságot, de az ilyen emberek soha nem válthatnak ki félelmet, csak csodálatot és irigységet. De azok az emberek, akik megtapasztalták Isten munkáját, nem csodálják Istent; ehelyett úgy érzik, hogy az Ő munkája meghaladja az emberi határokat, és az ember számára kifürkészhetetlen, új és csodálatos. Amikor az emberek megtapasztalják Isten munkáját, először azt tudják meg Róla, hogy Ő kifürkészhetetlen, bölcs és csodálatos, és természetes módon félni kezdik Őt; érzik, hogy az Őáltala végzett munka titokzatos, és meghaladja az emberi elme határait. Az emberek csak az Ő követelményeinek akarnak megfelelni, az Ő szándékainak akarnak eleget tenni; nem akarják Őt felülmúlni, mert az a munka, amit Ő végez, meghaladja az emberi gondolkodást és képzeletet, és ember nem tudná elvégezni Helyette. Még maga az ember sem ismeri saját alkalmatlanságát, Isten mégis új utat készített, és eljött az emberek közé, hogy egy újabb és szebb világba vezesse őket, és így az emberiség újabb fejlődésen ment át, és új kezdetet kapott. Amit az emberek Isten iránt éreznek, az nem csodálat, vagy inkább nem csak csodálat. A legmélyebb tapasztalatuk a félelem és a szeretet; azt érzik, hogy Isten valóban csodálatos. Ő olyan munkát végez, amelyre az ember képtelen, és olyan dolgokat mond, amelyeket az ember képtelen mondani. Azok az emberek, akik megtapasztalták Isten munkáját, mindig egy leírhatatlan érzést éreznek. A kellően mély tapasztalattal rendelkező emberek meg tudják érteni Isten szeretetét; érezni tudják az Ő szeretetreméltóságát, azt, hogy az Ő munkája olyan bölcs, olyan csodálatos, és ezáltal végtelen erő keletkezik közöttük. Ez nem rettegés vagy alkalmi szeretet és tisztelet, hanem Isten ember iránti irgalmának és toleranciájának mélységes érzése. Ugyanakkor azok az emberek, akik megtapasztalták az Ő fenyítését és ítéletét, érzik az Ő fenségét és azt, hogy nem tűri a sértést. Még azok az emberek is, akik sokat tapasztaltak az Ő munkájából, képtelenek kifürkészni Őt; mindazok, akik igazán félik Őt, tudják, hogy az Ő munkája nem igazodik az emberek elképzeléseihez, hanem mindig szembemegy azokkal. Neki nincs szüksége arra, hogy az emberek teljes mértékben csodálják Őt, vagy a Neki való alávetettség látszatát keltsék; inkább valódi félelmet és valódi alávetettséget kell elérniük. Az Ő munkájának oly nagy részében bárkiben, aki valódi tapasztalattal rendelkezik, kialakul az Őt félő szív, ami magasabb rendű, mint a csodálat. Az emberek látták az Ő természetét az Ő fenyítő és ítélő munkája révén, és ezért van Őt félő szívük. Istent félni kell, és alá kell vetnünk magunkat Neki, mert az Ő lénye és az Ő lelkülete nem azonos a teremtett lényekével, és felülmúlja a teremtett lényekét. Isten önmagában létező és örökkévaló, Ő egy nem-teremtett lény, és csak Isten méltó a félelemre és az alávetettségre; az ember nem jogosult erre. Tehát mindazokban, akik megtapasztalták az Ő munkáját, és valóban megismerték Őt, kialakul az Őt félő szív. Azok viszont, akik nem engedik el a Róla alkotott elképzeléseiket – akik egyszerűen nem tekintik Őt Istennek –, teljességgel híján vannak az istenfélő szívnek, és bár követik Őt, nincsenek meghódítva; ők természetüknél fogva lázadó emberek. Azt akarja elérni az így végzett munkával, hogy minden teremtett lénynek a Teremtőt félő szíve legyen, imádja Őt, és feltétel nélkül megadja magát az Ő uralmának. Ez a végeredmény, amelyet valamennyi munkája elérni hivatott. Ha azokban az emberekben sincs egy cseppnyi istenfélő szív, akik megtapasztalták ezt a munkát, és ha a múltbeli lázadó mivoltuk egyáltalán nem változik, akkor biztos, hogy ki lesznek iktatva. Ha valaki úgy viszonyul Istenhez, hogy csodálja vagy csak a távolból tiszteli Őt, és a legkevésbé sem szereti, akkor ez az eredmény, amire az Istent szerető szív nélküli ember jutott, és az ilyen embernél hiányoznak a tökéletesítés feltételei. Ha ennyi munka nem képes elnyerni egy személy igaz szeretetét, akkor az a személy nem nyerte meg Istent, és nem törekszik őszintén az igazságra. Aki nem szereti Istent, az nem szereti az igazságot, és így nem nyerheti meg Istent, még kevésbé kaphatja meg Isten jóváhagyását. Az ilyen emberek, akárhogy is tapasztalják a Szentlélek munkáját, és akárhogy is tapasztalják az ítéletet, képtelenek arra, hogy Istent félő szívük legyen. Ezek olyan emberek, akiknek a természete megváltoztathatatlan, és akik rendkívül gyűlöletes lelkületűek. Mindazok, akiknek nincs Istent félő szívük, ki lesznek iktatva, büntetés tárgyai lesznek, és büntetést kapnak, akárcsak a gonoszt cselekvők, és még jobban fognak szenvedni, mint azok, akik igazságtalan dolgokat követtek el.