255. Isten az, ami, és az Övé, amije van. Minden, amit Ő kifejez és kinyilatkoztat, az Ő lényegének és identitásának ábrázolása. Ami Ő és amije van, akárcsak az Ő lényege és identitása olyan dolgok, amelyek nem helyettesíthetők ember által. Az Ő természete magában foglalja szeretetét az emberiség iránt, az emberiség vigasztalását, az emberiség iránti gyűlöletét, és még inkább az emberiség alapos ismeretét. Az ember személyisége azonban lehet optimista, élénk vagy érzéketlen. Isten természete olyan természet, amely minden dolog és élőlény Uralkodójához tartozik, az egész teremtés Urához. Az Ő természete tiszteletet, hatalmat, méltóságot, nagyságot és mindenekelőtt felsőbbrendűséget képvisel. Az Ő természete a tekintély jelképe, jelképe mindannak, ami igaz, és jelképe mindannak, ami szép és jó. Sőt, ez az Ő jelképe, akit nem tud legyőzni vagy megszállni a sötétség, sem bármilyen ellenséges erő, valamint jelképe Őneki, akit semmilyen teremtett lény nem sérthet meg (sem nem tűri, hogy megsértsék). Az Ő természete a legfőbb hatalom jelképe. Nincs olyan ember, sem emberek, akik képesek megzavarni vagy megzavarhatnák az Ő munkáját vagy természetét. Az ember személyisége azonban nem több, mint pusztán az ember állat fölötti csekély felsőbbrendűségének jelképe. Az embernek önmagában és önmagától nincs hatalma, nincs autonómiája, és önmagán túllépni sem képes, ellenben lényegét tekintve kiszolgáltatott mindenféle embereknek, eseményeknek és dolgoknak. A gonosz pusztítása és sötétsége miatt Isten öröme az igazságosság, és a világosság létezéséből és megjelenéséből fakad. Örömét leli abban, hogy elhozza az emberiségnek a világosságot és a jó életet; az Ő öröme igaz öröm, minden pozitív dolog létezésének jelképe, és még inkább, jelképe a kedvező kimenetelnek. Isten haragja a kár miatt van, melyet az igazságtalanság létezése és zavaró hatása okoz az Ő emberiségének, a gonoszság és a sötétség létezése miatt, az igazságot elűző dolgok létezése miatt, és még inkább az olyan dolgok létezése okán, melyek szembeszegülnek mindazzal, ami jó és szép. Az Ő haragja annak jelképe, hogy minden negatív dolog megszűnik létezni, és még ennél is inkább jelképe az Ő szentségének. Szomorúságát az emberiség okozza, kikhez reményeket fűz, ám akik mégis sötétségbe zuhantak, mert az emberen végzett munkája nem felel meg az elvárásainak, és mivel az emberiség, amelyet szeret, képtelen mind a világosságban élni. Szomorúságot érez az ártatlan emberiségért, a becsületes, ám tudatlan emberért és a jó, de a saját nézeteiben hiányt szenvedő emberért. Szomorúsága jelképe az Ő jóságának és irgalmának, a szépségnek és a kedvességnek. Boldogsága természetesen abból fakad, hogy legyőzi ellenségeit, és elnyeri az emberek jóhiszeműségét. Mi több, az összes ellenséges erő elűzéséből és elpusztításából ered, és abból, hogy az emberiség jó és békés életben részesül. Isten boldogsága nem hasonlatos az ember öröméhez; sokkal inkább a jó gyümölcsök szüretelésének az érzése, mely érzés még az örömöt is felülmúlja. Az Ő boldogsága jelképe annak, hogy az emberiség ettől az időtől kezdve megszabadul a szenvedéstől, és jelképe annak, hogy az emberiség belép a fény birodalmába. Az emberiség érzelmei ellenben mind saját érdekből támadnak, nem igazságosságért, világosságért vagy a szépért, legkevésbé pedig a Menny által adományozott kegyelemért. Az emberiség érzelmei önzők és a sötétség birodalmához tartoznak. Nem az akarat kedvéért léteznek, még kevésbé Isten tervéért, és ezért embert és Istent soha nem lehet egy napon említeni. Isten mindörökké páratlan és mindörökké tiszteletre méltó, míg az ember örökké alantas és örökké értéktelen. Ez azért van így, mert Isten örökösen áldozatot hoz, és odaadja Magát az emberiségnek; az ember azonban örökké csak elvesz és csakis önmagáért törekszik. Isten örökösen fáradozik az emberiség fennmaradásáért, ám az ember soha nem tesz semmit a világosságért vagy az igazságosságért. Még ha az ember tesz is erőfeszítést egy darabig, az egyetlen fuvallatnak sem állhat ellen, mert az ember erőfeszítése mindig a saját érdekében történik, nem pedig másokért. Az ember mindig önző, míg Isten örökké önzetlen. Isten a forrása mindannak, ami igazságos, jó és szép, míg az ember az, aki minden rútságot és rosszat elkövet és megtestesít. Isten soha nem fogja megváltoztatni az Ő igazságos és szép lényegét, az ember azonban tökéletesen képes bármikor és bármilyen helyzetben elárulni az igazságosságot, és eltávolodni Istentől.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Igen fontos megérteni Isten természetét)

256. Igaz vagyok, megbízható vagyok, és Én vagyok az Isten, aki megvizsgálja az ember szívének mélyét! Azonnal felfedem, hogy ki igaz és ki hamis. Ne ijedjetek meg; minden az Én időm szerint működik. Ki akar Engem őszintén, és ki nem – meg fogom mondani nektek, egyenként. Ti csak ügyeljetek arra, hogy egyetek, igyatok, és közeledjetek Hozzám, amikor jelenlétembe léptek, és Én Magam fogom elvégezni a munkámat. Ne törekedjetek túlságosan gyors eredményekre; a munkám nem olyan, amit egyszerre el lehet végezni. Benne vannak az Én lépéseim és az Én bölcsességem, és ezért lehet felfedni a bölcsességemet. Hagyni fogom, hogy lássátok, mit teszek a kezeimmel – a gonosz megbüntetését és a jó megjutalmazását. Én biztosan nem kedvezek senkinek. Te, aki őszintén szeretsz Engem, Én őszintén szeretni foglak téged, és akik nem őszintén szeretnek Engem, haragom mindig velük lesz, hogy örökké emlékezzenek arra, hogy Én vagyok az igaz Isten, az Isten, aki az ember legbensőbb lényegét vizsgálja. Ne viselkedj egyfajta módon mások előtt, de másként a hátuk mögött; tisztán látok mindent, amit teszel, és bár becsaphatsz másokat, Engem nem tudsz becsapni. Tisztán látom az egészet. Lehetetlen, hogy bármit is eltitkolj; minden az Én kezemben van. Ne gondold magad annyira okosnak attól, hogy az előnyödre hoztad ki a kicsinyes kis számításaidat. Mondom neked: Bármilyen sok tervet is forralnak ki az emberek, legyen az ezer vagy tízezer, a végén nem menekülhetnek ki a tenyeremből. Minden dolgot és minden tárgyat az Én kezeim irányítanak, nem is beszélve az egyénről! Ne próbálj elkerülni Engem vagy elrejtőzni, ne próbálj hízelkedni vagy titkolózni. Lehetséges, hogy még mindig nem látod, hogy nyilvánosan feltárult ragyogó tekintetem, a haragom és az ítéletem? Aki nem őszintén akar Engem, azt azonnal és könyörület nélkül megítélem. A szánalmamnak vége szakadt; nincs több belőle. Ne legyetek többé képmutatók, és vessetek véget vad és vakmerő szokásaitoknak.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 44. fejezet)

257. Én vagyok a Kezdet és Én vagyok a Vég. Én vagyok a feltámadott és teljes egyetlen igaz Isten. Szavaimat előttetek szólom, és nektek szilárdan kell hinnetek, amit mondok. A menny és a föld elmúlhat, de annak, amit mondok, egyetlen betűje vagy vonása sem múlik el soha. Emlékezzetek erre! Emlékezzetek rá! Ha egyszer kijelentettem, soha egyetlen szót sem vontam vissza, és mindegyik teljesülni fog.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 53. fejezet)

258. A világegyetem és minden dolog az Én kezemben van. Ha kimondom, úgy lesz. Ha elrendelem, úgy kell lennie. A Sátán a lábam alatt hever; a feneketlen mélységben! Amikor a hangom előtör, a menny és a föld elenyészik, és semmivé válik! Minden dolog megújul; ez egy megmásíthatatlan igazság, amely tökéletesen igaz. Győzedelmeskedtem a világ felett, ahogyan minden gonosz felett is. Itt ülök, hozzátok beszélve, és mindenki, akinek füle van, hallja meg, és mindenki, aki él, fogadja el.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 15. fejezet)

259. Kiállok amellett, amit mondok, és ami mellett kiállok, azt mindig véghezviszem, és ezen senki sem változtathat – ez visszavonhatatlan. Legyen szó azokról a szavakról, amelyeket a múltban mondtam, vagy azokról, amelyeket a jövőben fogok mondani, mindet egyenként valóra fogom váltani, és lehetővé teszem, hogy az egész emberiség lássa azokat valóra válni. Ez az elv áll szavaim és munkám mögött. [...] A világegyetemben mindenhol az Enyém az utolsó szó. Létezik bármi is, ami nem az Én kezemben van? Amit csak mondok, az megtörténik, és az emberi lények közül ki tudja megváltoztatni a véleményem? Lehet, hogy ez az a szövetség, amelyet a földön kötöttem? Semmi sem akadályozhatja meg tervem előrehaladását; mindig jelen vagyok a munkámban, ahogyan az irányítási tervemben is. Az emberi lények közül ki az, aki bele tudna avatkozni? Nem Én vagyok-e az, aki személyesen hoztam meg ezeket az intézkedéseket? Az ebbe a birodalomba való belépés ma nem tér el a tervemtől, vagy attól, amit előre láttam; mindezt már régen elhatároztam. Ki tudja közületek kifürkészni tervemnek ezt a lépését? Az Én népem bizonyosan hallgatni fog szavamra, és mindazok, akik őszintén szeretnek Engem, bizonyosan visszatérnek trónusom elé.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 1. fejezet)

260. Szeretek mindenkit, aki őszintén feláldozza magát Értem, és Nekem szenteli magát. Gyűlölöm mindazokat, akik Tőlem születtek, de mégsem ismernek Engem, sőt ellenállnak Nekem. Nem hagyok el senkit, aki őszintén Értem van; inkább megduplázom annak a személynek az áldásait. Duplán megbüntetem azokat, akik hálátlanok és megsértik jóságomat, és nem fogom hagyni, hogy könnyen megússzák. Az Én királyságomban nincs elvetemültség vagy csalárdság, és nincs világiasság; vagyis nincs halálszag. Inkább minden egyenesség és igazság; minden tisztaság és nyitottság, semmi sem rejtett vagy titkolt. Minden friss, minden élvezet, és minden okulás. Bárki, aki még mindig a halottak bűzét árasztja, semmiképpen sem maradhat az Én királyságomban, ehelyett az Én vaspálcám fogja uralni.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 70. fejezet)

261. Én mindent felemésztő tűz vagyok, és nem tűröm a sértést. Mivel az embereket mind Én teremtettem, bármit mondok és teszek, engedelmeskedniük kell, és nem lázadhatnak. Az embereknek nincs joguk beleavatkozni a munkámba, és még kevésbé jogosultak arra, hogy elemezzék, mi a helyes vagy helytelen a munkámban és a szavaimban. Én vagyok a teremtés Ura és a teremtett lényeknek Engem tisztelő szívvel kell megvalósítaniuk mindent, amit megkövetelek; nem szabadna megpróbálniuk vitába szállni Velem, és végképp nem szabadna ellenállniuk. Hatalmammal kormányzom népemet, és mindazoknak, akik teremtésem részei, alá kell vetniük magukat hatalmamnak. Bár ma merészek és elbizakodottak vagytok Előttem, bár nem engedelmeskedtek a szavaknak, amelyekkel tanítalak benneteket és nem ismeritek a félelmet, Én csak toleranciával fogadom lázadásotokat; nem fogom elveszíteni a türelmemet, és nem fogok befolyást engedni a munkámba, mert apró, jelentéktelen férgek felkavarták a trágyadombon a piszkot. Atyám akarata érdekében eltűröm mindannak a folyamatos létezését, amit utálok és mindazt, amit gyűlölök, és így fogok tenni, amíg a kijelentéseim be nem teljesednek, egészen az utolsó pillanatomig.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Amikor a lehulló levelek visszatérnek a gyökereikhez, te megbánod majd mindazt a gonoszságot, amit tettél)

262. Mivel már elhatároztad, hogy Engem szolgálsz, nem foglak elengedni téged. Féltékeny Isten vagyok, és olyan Isten vagyok, aki féltékeny az emberiségre. Mivel már az oltárra helyezted a szavaidat, nem tűröm, hogy a szemem láttára elszökj, és azt sem tűröm, hogy két urat szolgálj. Azt gondoltad, hogy lehet egy második szerelmed, miután szavaidat oltáromra és szemeim elé helyezted? Hogyan engedhetném meg, hogy az emberek ennyire bolondot csináljanak Belőlem? Azt hitted, hogy könnyelműen fogadalmakat és esküket tehetsz Nekem a nyelveddel? Hogyan tehettél esküket az Én trónomnál, az Én trónomnál, aki a Legmagasságosabb vagyok? Azt hitted, hogy esküid már elmúltak? Hadd mondjam el nektek: még ha a testetek el is múlik, az esküitek nem múlhatnak el. A végén esküitek alapján foglak elítélni titeket. Ti azonban azt hiszitek, hogy úgy tudtok megbirkózni Velem, hogy szavaitokat Elém helyezitek, és hogy szívetek tisztátalan szellemeket és gonosz szellemeket szolgálhat. Hogyan is tűrhetné haragom ezeket a kutyaszerű, disznószerű embereket, akik becsapnak Engem? Végre kell hajtanom adminisztratív rendeleteimet, és vissza kell szereznem a tisztátalan szellemek kezéből mindazokat a kimért, „jámbor” embereket, akik hisznek Bennem, hogy fegyelmezetten „várakozhassanak” Rám, legyenek az Én ökreim, legyenek az Én lovaim, és az Én öldöklésem által legyenek vezényelve. Ráveszlek majd, hogy vedd fel a korábbi elszántságodat és újra Engem szolgálj. Nem tűrök el egyetlen olyan teremtményt sem, amely becsap Engem. Azt hitted, hogy csak úgy önkényesen kéréseket fogalmazhatsz meg és hazudozhatsz előttem? Azt hitted, hogy nem hallottam vagy nem láttam a szavaidat és tetteidet? Hogy ne lettek volna a szavaid és tetteid az Én szemem előtt? Hogyan engedhetném meg valaha is, hogy az emberek így becsapjanak Engem?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mindannyian annyira hitvány jellemek vagytok!)

263. Én vagyok Maga az egyedülálló Isten, sőt, Én vagyok Isten egyetlen és egyedüli személye. Még inkább, Én, a test egésze, Isten teljes megnyilvánulása vagyok. Bárki, aki mer nem tisztelni Engem, aki csak ellenállást mer tanúsítani a szemében, és aki az ellenszegülés szavait meri szólni Velem szemben, az biztosan meghal az Én átkaimtól és haragomtól (átkozás lesz az Én haragom miatt). Továbbá, aki mer nem hűséges vagy engedelmes lenni Felém, és aki csak meg meri próbálni, hogy becsapjon Engem, az biztosan meghal az Én gyűlöletemtől. Az Én becsületességem, fenségem és ítéletem örökkön-örökké megmarad. Eleinte szerető és irgalmas voltam, de ez nem az Én teljes isteni mivoltom természete; az igazságosság, a fenség és az ítélet csupán az Én természetemet alkotják, Magát a teljes Istent. A Kegyelem Korában szerető és irgalmas voltam. A munka miatt, amelyet be kellett fejeznem, birtokoltam a szerető kedvességet és az irgalmat; utána viszont már nem volt szükség ilyen dolgokra (és azóta sincs). Ez mind igazságosság, fenség és ítélet, és ez az Én normális emberi mivoltom teljes természete teljes isteni mivoltommal párosulva.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 79. fejezet)

264. Én uralkodok minden dolgon, Én vagyok a bölcs Isten, aki teljes hatalommal bír, és senkivel nem vagyok elnéző; teljesen könyörtelen vagyok, abszolút mentes a személyes érzésektől. Mindenkivel (akármilyen jól beszél, nem hagyom büntetlenül) igazságommal, tisztességemmel és fenségemmel bánok, közben lehetővé téve mindenkinek, hogy jobban lássák tetteim csodáját, valamint azt, hogy mit jelentenek tetteim. Egyenként megbüntettem a gonosz szellemeket az általuk elkövetett mindenféle cselekedetért, mindegyiket a feneketlen gödörbe vetve. Ezt a munkát az idő kezdete előtt fejeztem be, nem hagyva nekik pozíciót, nem hagyva nekik helyet a munkájuk elvégzésére. Választott népem közül – akiket Én eleve elrendeltem és kiválasztottam – soha senkit nem szállhatnak meg gonosz szellemek, és ehelyett mindig szentek lesznek. Ami pedig azokat illeti, akiket nem rendeltem el eleve és nem választottam ki, átadom őket a Sátánnak, és többé nem engedem, hogy megmaradjanak. Adminisztratív rendeleteim minden tekintetben magukban foglalják igazságomat és felségemet. Nem engedek el egyet sem azok közül, akiken a Sátán munkálkodik, hanem testükkel együtt az alvilágba vetem őket, mert gyűlölöm a Sátánt. Semmi esetre sem kímélem meg egykönnyen, hanem végképp elpusztítom, nem hagyva neki a legkisebb lehetőséget sem, hogy munkáját végezze.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 70. fejezet)

265. Megfenyítek mindenkit, aki Tőlem született, de még nem ismer Engem, hogy nyilvánvalóvá tegyem minden haragomat, nagy hatalmamat és teljes bölcsességemet. Bennem minden igaz, és egyáltalán nincs igazságtalanság, nincs csalárdság és nincs elvetemültség; aki elvetemült és csalárd, az bizonyára a pokol fia, aki az alvilágban született. Bennem minden nyitva van; bármit mondok, hogy meg fog valósulni, valóban meg fog valósulni; bármit mondok, hogy létre fog jönni, létre fog jönni, és senki sem változtathatja meg vagy utánozhatja ezeket a dolgokat, mert Én vagyok az egy és egyetlen Isten Maga.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 96. fejezet)

266. Megbüntetem a gonoszokat és megjutalmazom a jókat, valamint érvényesítem igazságos mivoltomat és végrehajtom ítéletemet. Szavaimat fogom használni, hogy mindent megvalósítsak, minden emberrel és minden dologgal megtapasztaltatva fenyítő kezemet, és minden embernek megmutatom teljes dicsőségemet, teljes bölcsességemet és teljes bőségemet. Senki sem mer majd ítéletre kelni, mert Bennem minden megvalósult; és itt mindenki lássa teljes méltóságomat, és ízlelje meg teljes győzelmemet, mert Bennem minden dolog megnyilvánul. Ebből látható az Én nagy erőm és tekintélyem. Senki sem mer megsérteni Engem, és senki sem mer akadályozni Engem. Bennem minden nyitva áll. Ki merne eltitkolni bármit is? Biztos vagyok benne, hogy nem irgalmazok ennek a személynek! Az ilyen nyomorultaknak meg kell kapniuk súlyos büntetésemet, és az ilyen söpredéket el kell távolítani a szemem elől. Vasrúddal fogok uralkodni felettük, és hatalmamat használva ítélkezem felettük, a legcsekélyebb irgalmasság nélkül és egyáltalán nem kímélve az érzéseiket, mert Én Maga Isten vagyok, aki érzelemmentes és fenséges, és akit nem lehet megsérteni. Ezt mindenkinek meg kell értenie és látnia kell, nehogy „ok és indok nélkül” leverjem és megsemmisítsem őket, mert az Én rudam lesújt mindenkire, aki megsért Engem. Nem érdekel, hogy ismerik-e adminisztratív rendeleteimet; ennek semmi jelentősége nem lesz Számomra, mivel az Én személyem nem tűri, hogy bárki megsértse. Emiatt mondják, hogy oroszlán vagyok; akihez hozzányúlok, azt lesújtom. Ezért mondják, hogy ma már istenkáromlás azt állítani, hogy Én vagyok a könyörület és a szerető kedvesség Istene. Lényegében nem bárány vagyok, hanem oroszlán. Senki sem mer megsérteni Engem; aki megsért Engem, azt halállal büntetem, azonnal és irgalom nélkül.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 120. fejezet)

267. Az Én hangom ítélet és harag; senkivel sem bánok kíméletesen, és senkinek sem irgalmazok, mert én maga vagyok az igazságos Isten, és harag van bennem; égetés, tisztítás és pusztítás van bennem. Bennem semmi sem rejtett vagy érzelemvezérelt, hanem éppen ellenkezőleg, minden nyílt, igaz és pártatlan. Mivel elsőszülött fiaim már Velem vannak a trónon, és uralkodnak minden nemzet és minden nép felett, azok a dolgok és emberek, amelyek igazságtalanok és igaztalanok, most lesznek megítélve. Egyenként fogom őket megvizsgálni, semmi sem kerüli el a figyelmemet, és teljesen leleplezem őket. Mert ítéletem már teljesen ki van nyilatkoztatva és teljesen meg van nyitva, és egyáltalán semmit sem tartok vissza; mindent kidobok, ami nem felel meg akaratomnak, és hagyom, hogy egy örökkévalóságon át pusztuljon a feneketlen mélységben. Ott hagyom, hogy örökké égjen. Ez az Én igazságosságom, és ez az Én egyenességem. Ezen senki sem változtathat, és mindennek az Én irányításom alatt kell állnia.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 103. fejezet)

268. Minden mondat, amit kijelentek tekintélyt és ítéletet hordoz, és senki sem változtathatja meg szavaimat. Amint kimondom szavaimat, a dolgok bizonyosan szavaimnak megfelelően fognak megvalósulni; ez az Én természetem. A szavaim hatalom, és bárki, aki módosít rajtuk, megsérti fenyítésemet, és le kell sújtanom rá. Súlyos esetekben saját életüket teszik tönkre, és az alvilágba, vagy a feneketlen mélységbe jutnak. Ez az egyetlen módja annak, ahogy az emberiséggel foglalkozom, és az embernek nincs módja ezt megváltoztatni – ez az Én adminisztratív rendeletem. Emlékezzetek erre! Senkinek sem szabad megsérteni az Én rendeletemet; a dolgokat akaratomnak megfelelően kell tenni! A múltban túlságosan engedékeny voltam veletek, és csak szavaimmal találkoztatok. A szavak, amelyeket az emberek lesújtásáról mondtam, még nem valósultak meg. De mától minden katasztrófa (ezek az Én adminisztratív rendeleteimhez kapcsolódnak) egymás után következik be, hogy megbüntesse mindazokat, akik nem igazodnak az Én akaratomhoz. El kell jönnie a tényeknek – különben az emberek nem látnák haragomat, hanem újra és újra elzüllenének. Ez irányítási tervem egy lépése, és ez az a mód, ahogyan megteszem munkám következő lépését. Ezt előre elmondom nektek, hogy elkerülhessétek a sértés elkövetését és az örök kárhozat elszenvedését. Ez azt jelenti, hogy elérem, hogy mától kezdve minden ember, kivéve elsőszülött fiaimat, elfoglalja megfelelő helyét az Én akaratomnak megfelelően, és egyenként megfenyítem őket. Egyiküket sem hagyom büntetlenül. Csak merjetek újra züllöttek lenni! Csak merj újra lázadó lenni! Korábban már mondtam, hogy mindenkivel szemben igazságos vagyok, hogy egy szemernyi érzelem sincs Bennem, és ez azt mutatja, hogy nem szabad megsérteni az Én természetemet. Ez az Én személyem. Senki sem változtathatja meg ezt. Minden ember hallja szavaimat, és minden ember látja dicsőséges arcomat. Minden embernek teljesen és feltétlenül engedelmeskednie kell Nekem – ez az Én adminisztratív rendeletem. Minden embernek az univerzumban és a föld szélein dicsérnie és dicsőítenie kell Engem, mert Én vagyok Maga az egyedülálló Isten, mert Én vagyok Isten személye. Senki sem változtathatja meg szavaimat és kijelentéseimet, beszédemet és magatartásomat, mivel ezek csakis Engem érintenek, és ezek azok a dolgok, amelyeket a legősibb időktől fogva birtoklok, és örökké létezni fognak.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 100. fejezet)

269. Minden a szavaim által fog megvalósulni; ember nem vehet részt benne, és egyetlen ember sem képes elvégezni azt a munkát, amelyet Én fogok végrehajtani. Megtisztítom valamennyi táj levegőjét, és eltörlöm a démonok minden nyomát a földön. Már elkezdtem, és a nagy vörös sárkány hajlékában fogom megkezdeni fenyítő munkám első lépését. Így látható, hogy fenyítésem az egész világegyetemet sújtotta, és hogy a nagy vörös sárkány és a tisztátalan szellemek valamennyi fajtája tehetetlen lesz, hogy elkerülje fenyítésemet, mert Én minden területet szemmel tartok. Amikor a földi munkám befejeződik, vagyis amikor az ítélet korszaka véget ér, hivatalosan is megfenyítem a nagy vörös sárkányt. Népem bizonyosan látni fogja a nagy vörös sárkányt ért igazságos fenyítésemet, bizonyosan dicséretet fog zengeni igazságom miatt, és bizonyosan örökké magasztalni fogja szent nevemet igazságom miatt. Ezért hivatalosan teljesítitek majd kötelességeteket, és hivatalosan dicsérni fogtok Engem az egész földön, örökkön-örökké!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 28. fejezet)

270. Most van az az idő, amikor minden egyes ember számára meghatározom a véget, nem pedig az a szakasz, amelyben elkezdtem munkálni az embert. Egyenként feljegyzem a könyvembe minden egyes ember szavait és tetteit, az utat, amelyen Engem követtek, a bennük rejlő tulajdonságokat, és azt, hogy végül hogyan viselkedtek. Ily módon, függetlenül attól, hogy milyen emberről van szó, senki sem kerülheti el a kezemet, és mindenki a saját fajtájával lesz, ahogyan Én kijelölöm. Nem az életkor, a rang, vagy a szenvedés mértéke alapján döntöm el, hogy kinek milyen rendeltetési helye van, és legkevésbé sem az alapján, hogy az illető mennyire késztet szánalomra, hanem aszerint, hogy birtokában van-e az igazságnak. Nincs más választás, csak ez. Meg kell értenetek, hogy mindazok, akik nem követik Isten akaratát, szintén bűnhődni fognak. Ez egy megváltoztathatatlan tény. Tehát azok, akik büntetésben részesülnek, Isten igazságossága miatt kapják a büntetést, megtorlásként számos gonoszságuk miatt.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Készíts elegendő jócselekedetet rendeltetési helyedhez)

271. Ha már sok éve hívő vagy és régóta csatlakoztál Hozzám, de mégis távol maradsz Tőlem, akkor azt mondom, biztosan gyakran sérted meg Isten természetét, és nagyon nehéz lesz megmondani a végedet. Ha a sok év, amíg kapcsolatban álltál Velem, nemcsak elégtelen volt ahhoz, hogy emberi mivolttal és az igazsággal rendelkező személlyé alakítson téged, hanem ezenfelül a természetedbe véste gonosz útjaidat, és nemcsak kétszer olyan arrogáns vagy, mint korábban, de a Velem kapcsolatos félreértéseid is megsokszorozódtak, úgyannyira, hogy már a kis csatlósodnak tartasz Engem – akkor azt mondom, hogy betegséged már nem felszínes, hanem csontig hatoló. Mindössze a temetésed elrendezésére kell várnod. Akkor nem kell Nekem könyörögnöd, hogy legyek a te Istened, mert halált érdemlő bűnt követtél el, megbocsáthatatlan bűnt. Még ha meg is könyörülhetnék rajtad, a mennyei Isten ragaszkodni fog ahhoz, hogy elvegye az életedet, mert az Isten természete elleni sérelmed nem hétköznapi probléma, hanem nagyon súlyos természetű. Amikor eljön az idő, ne okolj Engem, hogy nem mondtam meg neked előre! Minden erre vezethető vissza: amikor közönséges emberként kapcsolódsz Krisztushoz, a földi Istenhez – azaz amikor azt hiszed, hogy Isten nem más, mint egy személy –, akkor fogsz elveszni. Ez az egyetlen intelmem számotokra.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan ismerjük meg a földi Istent?)

272. Irgalmasságom azok iránt mutatkozik meg, akik szeretnek Engem és megtagadják önmagukat. A gonoszokat sújtó büntetés eközben pontosan bizonyítja igazságos természetemet, és még inkább tanúskodik haragomról. Amikor eljön a csapás, mindazok, akik Ellenem vannak, sírni fognak, miközben éhínség és dögvész áldozatául esnek. Azok, akik mindenféle gonoszságot elkövettek, de sok éven át követtek Engem, nem fogják megúszni, hogy megfizessenek bűneikért; ők is olyan szerencsétlenségbe fognak alámerülni, amelyhez hasonló ritkán volt látható az évmilliók során, és állandó pánik és félelem lesz úrrá rajtuk. Azok a követőim pedig, akik hűséget tanúsítottak Irántam, örvendeni és tapsolni fognak hatalmamnak. Kimondhatatlan elégedettséget fognak tapasztalni, és olyan örömben fognak élni, amilyet azelőtt még soha nem adományoztam az emberiségnek. Mert nagyra becsülöm az emberek jótetteit, és utálom gonosz tetteiket. Amióta elkezdtem vezetni az emberiséget, buzgón reméltem, hogy megnyerhetem az emberek egy olyan csoportját, akik azonos gondolkodásúak Velem. Eközben azokat, akik nem azonos gondolkodásúak Velem, soha nem felejtem el; szívemben mindig gyűlölöm őket, és várom az alkalmat, hogy bosszút álljak rajtuk, amit élvezettel fogok nézni. Most végre eljött az Én napom, és nem kell tovább várnom!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Készíts elegendő jócselekedetet rendeltetési helyedhez)

273. Helyre fogom hozni az emberi világ igazságtalanságait. Saját kezemmel végzem majd a munkámat az egész világon, megtiltva a Sátánnak, hogy újra kárt tegyen népemben, megtiltva az ellenségnek, hogy újra azt tegyen, amit akar. Király leszek a földön, és oda helyezem át a trónomat, minden ellenségemet arra kényszerítve, hogy a földre boruljon, és megvallja Előttem bűneit. Szomorúságomba harag vegyül, az egész világegyetemet laposra taposom, senkit sem kímélve, és rémületet ültetek ellenségeim szívébe. Az egész földet romhalmazzá teszem, és ellenségeimet a romokba döntöm, hogy ezután többé ne rontsák meg az emberiséget. Tervem már meg van határozva, és senki – bárki legyen is az – nem változtathatja meg. Miközben fenséges pompával a világegyetem fölött barangolok, az egész emberiség újjá lesz teremtve, és minden újjáéled. Az ember nem fog többé sírni, nem fog többé segítségért kiáltani Hozzám. Akkor a szívem örülni fog, és az emberek ünnepelve térnek vissza Hozzám. Az egész világegyetem, tetejétől az aljáig, ujjongani fog...

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 27. fejezet)

274. Sion! Örülj! Sion! Énekelj! Diadalmasan tértem vissza, győztesen tértem vissza! Minden nép! Siessetek rendben sorba állni! A teremtés minden dolga! Most álljatok meg, mert az Én személyem az egész univerzummal néz szembe, és megjelenik a világ keleti részén! Ki mer nem térdre borulni imádatban? Ki mer nem nevezni Engem az igaz Istennek? Ki mer nem felnézni áhítattal? Ki mer nem dicsérni? Ki mer nem örülni? Népem hallani fogja szavamat, és fiaim életben maradnak az Én királyságomban! A hegyek, a folyók és minden dolog véget nem érően ujjongani fog, és szünet nélkül szökellni fog. Ebben az időben senki sem mer meghátrálni, és senki sem mer ellenállásra kelni. Ez az Én csodálatos tettem, és még ennél is több, ez az Én nagy erőm! Mindent arra késztetek, hogy tiszteljen Engem a szívében, és mi több, mindent arra késztetek, hogy Engem dicsérjen! Ez a hatezer éves irányítási tervem végső célja, és ezt rendeltem el. Egyetlen személy, tárgy vagy esemény sem mer felkelni, hogy ellenálljon Nekem vagy szembeszálljon Velem. Minden népem az Én hegyemre fog áramlani (más szóval, abba a világba, amelyet később teremteni fogok), és alávetik majd magukat Előttem, mert fenségem és ítéletem van, és tekintélyem van. (Ez arra vonatkozik, amikor testben vagyok. Fizikai testben is van tekintélyem, de mivel az idő és a tér korlátai nem léphetők túl a fizikai testben, nem mondható el, hogy teljes dicsőséget szereztem. Bár az elsőszülött fiakat fizikai testben kapom meg, nem lehet azt mondani, hogy dicsőséget szereztem. Csak amikor visszatérek Sionra, és megváltoztatom a megjelenésem, akkor mondható el Rólam, hogy tekintélyem van – azaz, hogy dicsőséget szereztem.) Semmi sem lesz nehéz Számomra. Az Én szám szavai által minden elpusztul, és az Én szám szavai által minden létrejön és teljessé lesz. Ilyen az Én nagy erőm és ilyen az Én tekintélyem. Mivel tele vagyok erővel és bővelkedem tekintélyben, senki sem merészelhet akadályozni Engem. Már minden felett győzedelmeskedtem, és már győzelmet arattam a lázadás összes fia felett.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 120. fejezet)

275. Isten teremtette az emberiséget; függetlenül attól, hogy romlottá váltak-e, vagy követik-e Őt, Isten úgy bánik az emberekkel, mint legkedveltebb szeretteivel – vagy ahogy az emberek mondanák, a számára legkedvesebb emberekkel – és nem úgy, mint a játékszereivel. Bár Isten azt mondja, Ő a Teremtő, az ember pedig az Ő teremtménye, ami úgy hangozhat, mintha lenne némi rangkülönbség köztük, a valóság az, hogy mindaz, amit Isten az emberiségért tett, messze túlmutat egy ilyen jellegű kapcsolaton. Isten szereti az emberiséget, törődik az emberiséggel és aggódik érte, valamint folyamatosan és szüntelenül gondoskodik az emberiségről. Soha nem érzi azt a szívében, hogy ez többletmunka vagy olyasmi, amiért nagy elismerést érdemel. Nem érzi azt sem, hogy az emberiség megmentése, ellátása és az, hogy mindent megad az embereknek, olyan hatalmas hozzájárulás az emberiséghez. Egyszerűen csak csendben és halkan gondoskodik az emberiségről a Maga módján, a saját lényegén, tulajdonain és lényén keresztül. Nem számít, hogy az emberiség mennyi gondviselést és segítséget kap Tőle, Isten soha nem gondolkodik ezen, vagy nem próbálja learatni a babérokat. Ezt Isten lényege határozza meg, és pontosan ez Isten természetének valódi kifejeződése is.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga I.)

276. Sok álmatlan éjszakát viselt el Isten az emberiségen végzett munkája kedvéért. A magasságtól a legmélyebb mélységekig, Ő alászállt az élő pokolba, amelyben az ember él, hogy az emberrel töltse napjait, soha nem panaszkodott az emberek körében lévő lepusztultság miatt, és soha nem rótta meg az embert engedetlenségéért, hanem a legnagyobb megaláztatást tűri el, miközben személyesen végzi munkáját. Hogy tartozhatna Isten a pokolhoz? Hogyan tölthetné Ő az életét a pokolban? Ám az egész emberiség kedvéért, hogy az emberiség egésze hamarabb találjon megnyugvásra, Ő megaláztatást tűrt el és igazságtalanságot szenvedett, hogy eljöjjön a földre, és személyesen lépett be a „pokolba” és az „alvilágba”, a tigris barlangjába, hogy megmentse az embert. Hogy lenne jogosult az ember szembeszállni Istennel? Mi oka van panaszkodni Istenről? Hogy van képe Istenre nézni? A mennyei Isten eljött ide, a bűn legmocskosabb földjére, sohasem hangoztatta sérelmeit, sohasem panaszkodott az emberről, hanem csendesen elfogadja az ember pusztítását^[1] és elnyomását. Ő soha nem vágott vissza az ember észszerűtlen követeléseire, sohasem támasztott sem túlzott, sem észszerűtlen követelményeket az emberrel szemben; egyszerűen zokszó nélkül végzi mindazt a munkát, amelyet az ember igényel: a tanítást, a megvilágosítást, a megrovást, a szavakkal való finomítást, az emlékeztetést, buzdítást, vigasztalást, ítéletet és kinyilatkoztatást. Melyik lépése nem szolgálta az ember életét? Bár Ő elvette az ember kilátásait és sorsát, az Isten által véghezvitt lépések közül melyik nem szolgálta az ember sorsát? Melyik nem az ember túlélése érdekében történt? Melyik nem azért történt, hogy megszabadítsa az embert ettől a szenvedéstől és a sötét erők elnyomásától, amelyek feketék, mint az éjszaka? Melyik nem az ember érdekében történik? Ki képes megérteni Isten szívét, amely olyan, mint egy szerető anya szíve? Ki értheti meg Isten buzgó szívét?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (9.))

Lábjegyzet:

1. „Pusztítás”: az emberiség engedetlenségét leplezi le.

277. Amikor Isten a földre jött, nem a világból való volt, és nem azért lett testté, hogy élvezze a világot. Ő pontosan azon a helyen született, ahol munkálkodása feltárja majd az Ő természetét és a leginkább jelentőségteljes lesz. Akár szent, akár mocskos az a föld, és bárhol is munkálkodik Ő, Ő szent. A világon mindent Ő teremtett, bár az egészet megrontotta a Sátán. De továbbra is minden dolog Őhozzá tartozik; mind az Ő kezében van. Egy mocskos földre jön el és ott munkálkodik, hogy feltárja szentségét; csakis munkája érdekében teszi ezt, vagyis nagy megaláztatást tűr el, hogy ezt a munkát elvégezze, hogy megmentse ennek a mocskos földnek a népét. Ez azért történik, hogy bizonyságot tegyen az egész emberiség érdekében. Az ilyen munka Isten igazságát mutatja meg az embereknek, és jobban ki tudja nyilvánítani Isten fensőbbségét. Az Ő nagysága és egyenessége nyilvánul meg egy alacsonyrendű embercsoport üdvözítésében, akiket mások megvetnek. Az, hogy egy mocskos földön születik meg, egyáltalán nem bizonyítja, hogy Ő alacsonyrendű; egyszerűen csak lehetővé teszi az egész teremtés számára, hogy meglássa az Ő nagyságát és az emberiség iránti igaz szeretetét. Minél inkább így tesz Ő, ez annál inkább feltárja az Ő tiszta szeretetét, makulátlan szeretetét az ember iránt. Isten szent és igaz. Bár egy mocskos földön született, és bár azokkal az emberekkel él együtt, akik mocskossággal vannak tele, ahogy Jézus is bűnösökkel élt a Kegyelem Korában, talán nem igaz, hogy munkájának minden apró részlete az egész emberiség túlélése érdekében valósul meg? Nem azért van mindez, hogy az emberiség nagyszerű üdvösséget nyerhessen? Kétezer évvel ezelőtt Ő jó néhány évig bűnösökkel élt együtt. Ez a megváltás érdekében történt. Ma egy mocskos, alacsonyrendű embercsoporttal él együtt. Ez az üdvösség érdekében történik. Talán nem értetek, emberekért van az Ő minden munkája? Miért élt és szenvedett volna bűnösökkel együtt oly sok éven át, miután egy jászolban megszületett, ha nem azért, hogy megmentse az emberiséget? És miért térne vissza a testbe másodszor is, miért születne meg ezen a földön, ahol démonok gyülekeznek, és miért élne együtt ezekkel az emberekkel, akiket mélyen megrontott a Sátán, ha nem azért, hogy megmentse az emberiséget? Hát nem hűséges Isten? Az Ő munkájának melyik része nem az emberiségért történt? Melyik része nem a ti sorsotokért történt? Isten szent – ez megváltoztathatatlan! Őt nem szennyezi be a mocsok, bár egy mocskos földre jött; mindez csak azt jelentheti, hogy Isten szeretete az emberiség iránt rendkívül önzetlen, a szenvedés és megaláztatás pedig, amelyet Ő eltűr, rendkívül nagy! Nem tudjátok, milyen nagy megaláztatást szenved el Ő mindannyiótokért és a ti sorsotokért? Ahelyett, hogy nagy embereket vagy gazdag és befolyásos családok fiait mentené meg, Ő kifejezetten az alacsonyrendűeket és lenézetteket menti meg. Hát nem az Ő szentsége mindez? Hát nem az Ő igazságossága mindez? Az egész emberiség túlélése érdekében Ő inkább azt választotta, hogy egy mocskos földön születik meg, és elszenved minden megaláztatást. Isten nagyon is valóságos – Ő nem végez hamis munkát. Nem ilyen gyakorlatias módon végzi munkája minden egyes szakaszát? Bár az emberek egyre csak rágalmazzák Őt, és azt mondják, bűnösökkel ül egy asztalnál, bár az emberek egyre csak gúnyolják Őt, és azt mondják, a mocsok fiaival, a legalacsonyabb rendű emberekkel él együtt, Ő akkor is önzetlenül ad Magából, és az emberiség mégis így elutasítja Őt. Hát nem nagyobb szenvedést tűr el Ő, mint ti? Nem nagyobb az Általa végzett munka, mint az ár, amelyet ti fizettetek?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Móáb leszármazottai megmentésének jelentősége)

278. Isten oly mértékben megalázkodott, hogy ezekben a mocskos és romlott emberekben végzi a munkáját, és tökéletessé teszi ezt az embercsoportot. Isten nem csak azért lett testté, hogy emberek között éljen és egyen, hogy pásztorolja az embereket, és hogy gondoskodjon arról, amire az embereknek szükségük van. Sokkal fontosabb az, hogy Ő az üdvösség és a hódítás hatalmas munkáját végzi ezeken az elviselhetetlenül romlott embereken. Ő eljött a nagy vörös sárkány szívébe, hogy megmentse ezeket a legromlottabb embereket, hogy minden ember megváltozzon és újjá legyen. Az a mérhetetlen megpróbáltatás, amit Isten elvisel, nem csak az a megpróbáltatás, amit a megtestesült Isten elszenved, hanem leginkább az, hogy Isten Lelke rendkívüli megaláztatást szenved el – annyira megalázkodik és elrejti Magát, hogy közönséges emberré válik. Isten megtestesült, és testi formát öltött, hogy az emberek lássák, hogy neki normális emberi élete és normális emberi szükségletei vannak. Ez elég bizonyíték arra, hogy Isten nagymértékben megalázkodott. Isten Lelke a testben valósult meg. Az Ő Lelke olyan magasztos és nagy, mégis egy közönséges emberi, egy jelentéktelen emberi alakot vesz fel, hogy elvégezze a Lelkének munkáját. Mindannyiótok képessége, rálátása, érzéke, emberi mivolta, és élete azt mutatja, hogy ti valóban méltatlanok vagytok Isten ilyen jellegű munkájának elfogadására. Ti valóban méltatlanok vagytok arra, hogy Isten ilyen nehézségeket viseljen el értetek. Isten olyan nagyszerű. Ő olyan páratlan, és az emberek olyan hitványak, és mégis Ő még mindig dolgozik rajtuk. Nemcsak azért testesült meg, hogy gondoskodjon az emberekről, hogy beszéljen az emberekhez, hanem még együtt is él az emberekkel. Isten annyira alázatos, annyira szeretetreméltó.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak azok tökéletesíthetők, akik a gyakorlásra összpontosítanak)

279. Igencsak mélyenszántó mindannak a jelentősége, amit Isten tesz. Vedd fontolóra például Jézus megfeszítését. Miért kellett Jézust megfeszíteni? Nem azért, hogy az egész emberiséget megváltsa? Így hát Isten jelen megtestesülésének, valamint annak is hatalmas jelentősége van, hogy megtapasztalja a világ szenvedését – az emberiség csodás rendeltetési helye miatt van ez. Isten az Ő munkájában mindig pontosan azt teszi, ami a leginkább gyakorlatias. Miért van az, hogy Isten úgy tekint az emberre, mintha bűn nélkül való lenne, és az ember a jószerencséje folytán Isten elé járulhat? Azért, mert Jézust a keresztre szegezték, viselte az ember bűneit, és megváltotta az emberiséget. Akkor miért van az, hogy az emberiség nem fog többet szenvedni, nem lesz bús, nem önt könnyet, és többé nem sóhajtozik? Azért, mert Isten jelen megtestesülése mindezt a szenvedést Magára vette, és ezt a szenvedést most elviselte az emberért Olyan ez, akárcsak az édesanya, aki látja, amint megbetegszik a gyermeke, és imádkozik a Mennyhez, azt kívánva, hogy bárcsak a saját élete rövidülne meg, ha az a gyermeke gyógyulását jelentheti. Isten is ily módon munkálkodik, felajánlva a saját fájdalmát azért a csodás rendeltetési helyért, amely aztán eljön az emberiség számára. Nem lesz több bú, nem lesz több könny, nem lesz több sóhaj és nem lesz több szenvedés. Isten megfizeti az árat – a költséget, hogy személyesen megtapasztalja a világ szenvedését cserébe azért a csodás rendeltetési helyért, amely az emberiség számára következik. A csodás rendeltetési helyért „cserébe” kifejezés itt nem azt jelenti, hogy Istennek nincs ereje vagy hatalma csodás rendeltetési helyet biztosítani az emberiségnek, hanem inkább azt, hogy Isten gyakorlatiasabb és erőteljesebb bizonyítékot szeretne találni az emberek teljes meggyőzésére. Isten már megtapasztalta ezt a szenvedést, így hát alkalmas, megvan az ahhoz szükséges ereje, sőt, hatalma, hogy az emberiséget a csodás rendeltetési helyre vigye, hogy ezt a csodás rendeltetési helyet és ígéretet adja az emberiségnek. A Sátán teljes mértékben meggyőződik; a világegyetem minden teremtménye teljes mértékben meggyőződik. Végül Isten meg fogja engedni az emberiségnek, hogy megkapja az Ő ígéretét és szeretetét. Minden, amit Isten tesz, gyakorlatias, semmi nem üres, amit tesz, és Ő mindezt saját Maga megtapasztalja. Isten megfizeti annak az árát, hogy saját Maga tapasztalja meg a szenvedést, cserébe az emberiség rendeltetési helyéért. Vajon nem gyakorlatias ez a munka? A szülők fizethetnek tisztességes árat a gyermekeik kedvéért, és ez a gyermekeik iránti szeretetüket jelképezi. Azzal, hogy így tesz, a megtestesült Isten természetesen a legőszintébb és a leghűbb az emberiséghez. Isten lényege a hűség; azt mondja, amit tesz, és amit tesz, az valóra válik. Őszinte minden, amit az emberekért tesz. Nem a levegőbe beszél; amikor azt mondja, hogy megfizet egy árat, akkor valóban megfizeti az árat. Amikor azt mondja, hogy Magára veszi az emberek szenvedését és helyettük szenved, akkor valóban eljön, hogy közöttük éljen, személyesen érezve és megtapasztalva ezt a szenvedést. Ezt követően pedig a világegyetemben minden el fogja ismerni, hogy helyes és igaz minden, amit Isten tesz, és valóságos minden, amit Isten tesz: ez erőteljes bizonyíték. Ezenkívül az emberiségnek a jövőben lesz egy csodás rendeltetési helye, és a megmaradtak mind magasztalni fogják Istent; dicsérni fogják, hogy Isten tettei bizony az Ő emberiség iránti szeretetéből fakadtak. Isten alázatosan, hétköznapi emberként jön az emberek közé. Nem csupán elvégez némi munkát, szól néhány szót, majd pedig elmegy, hanem valóban beszél és munkálkodik, miközben megtapasztalja a világ fájdalmát. Csak azt követően megy el, hogy végzett ennek a fájdalomnak a megtapasztalásával. Ilyen valós és ilyen gyakorlatias Isten munkája; mindazok, akik megmaradnak, dicsérni fogják ezért Őt, és látni fogják Isten ember iránti hűségét, valamint az Ő jószívűségét. Isten szépségének és jóságának lényege az Ő hús-vér testbeli megtestesülésének jelentőségében mutatkozik meg. Bármit tesz is, az őszinte; bármit mond is, az komoly és hű. Mindent, amit tenni szándékozik, valóban meg is tesz; ha van fizetendő ár, akkor azt valóban megfizeti; nem csupán a levegőbe beszél. Isten igaz Isten; Isten hű Isten.

(Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A megtestesülés jelentőségének második szempontja)

280. Isten az emberiség irányításának, az emberiség üdvösségének e példáját mindennél fontosabbnak tartja. Ő ezeket a dolgokat nem csak az elméjével, nem csak a szavaival, és semmiképpen nem laza hozzáállással végzi – Ő mindezt tervvel, céllal, normákkal és az akaratával teszi. Nyilvánvaló, hogy ez az emberiség megmentésére irányuló munka nagy jelentőséggel bír Isten és ember számára egyaránt. Bármilyen nehéz is a munka, bármilyen nagyok is az akadályok, bármilyen gyengék is az emberek, vagy bármilyen súlyos is az emberiség lázadása, ezek egyike sem nehéz Isten számára. Isten elfoglalja magát, fáradságos erőfeszítéseket tesz, és irányítja azt a munkát, amelyet Ő Maga akar elvégezni. Mindent el is rendez, és gyakorolja szuverenitását mindazon emberek felett, akiken munkálkodni fog, és mindazon munkák felett, amelyeket el akar végezni – semmi ilyesmire nem került sor korábban. Ez az első alkalom, hogy Isten ezeket a módszereket használta, és ilyen nagy árat fizetett az emberiség irányításának és megmentésének e nagyszabású tervéért. Miközben Isten végzi ezt a munkát, apránként, fenntartás nélkül kifejezi és átengedi az emberiségnek fáradságos erőfeszítéseit, azt, amivel rendelkezik és ami Ő, az Ő bölcsességét és mindenhatóságát, valamint természete minden aspektusát. Úgy engedi át és úgy fejezi ki ezeket a dolgokat, ahogyan korábban még soha. Tehát az egész világegyetemben, az embereken kívül, akiket Isten irányítani akar és meg akar menteni, soha nem voltak olyan teremtmények, akik ilyen közel álltak volna Istenhez, akiknek ilyen bensőséges kapcsolata lett volna Vele. Az Ő szívében az emberiség, amelyet irányítani akar és meg akar menteni, a legfontosabb; ezt az emberiséget mindennél nagyobbra becsüli. Annak ellenére, hogy nagy árat fizetett értük, és annak ellenére, hogy folyamatosan megbántják és nem engedelmeskednek Neki, soha nem mond le róluk, és fáradhatatlanul folytatja a munkáját, panasz vagy megbánás nélkül. Ez azért van így, mert tudja, hogy előbb-utóbb az emberek feleszmélnek az Ő hívására, szavai megindítják őket, felismerik, hogy Ő a teremtés Ura, és visszatérnek az Ő oldalára...

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga III.)

281. Amikor képes leszel igazán értékelni Isten gondolatait és hozzáállását az emberiséghez, amikor igazán megérted Isten érzelmeit és aggodalmát a teremtés minden egyes lénye iránt, akkor képes leszel megérteni az odaadást és a szeretetet, amelyet a Teremtő által teremtett minden egyes ember megkapott. Amikor ez megtörténik, két szóval fogod leírni Isten szeretetét. Mi ez a két szó? Van, aki azt mondja, hogy „önzetlen”, és van, aki azt, hogy „emberbarát”. E kettő közül az „emberbarát” szó a legkevésbé alkalmas Isten szeretetének leírására. Ezt a szót az emberek egy nagylelkű vagy széles látókörű ember jellemzésére használják. Utálom ezt a szót, mert véletlenszerű, válogatás nélküli, az elvek figyelembevétele nélküli jótékonykodásra utal. Egy túlságosan szentimentális késztetés, amely az ostoba és zavarodott emberekre jellemző. Amikor ezt a szót Isten szeretetének jellemzésére használják, annak szükségszerűen van egy istenkáromló felhangja. Van itt két szó, amelyek találóbban írják le Isten szeretetét. Melyek ezek? Az első a „mérhetetlen”. Hát nem nagyon beszédes ez a szó? A második a „hatalmas”. E szavak mögött, melyeket Isten szeretetének leírására használok, valódi jelentés rejlik. Szó szerint véve a „mérhetetlen” egy dolog terjedelmét vagy kapacitását írja le, de függetlenül attól, hogy mekkora az a dolog, az emberek megérinthetik és láthatják. Mégpedig azért, mert létezik – nem egy elvont tárgy, hanem olyasvalami, amit az emberek viszonylag pontos és gyakorlatias módon el tudnak képzelni. Akár két-, akár háromdimenziós perspektívából nézed, nem kell elképzelned a létezését, mert olyan dolog, ami ténylegesen, valós módon létezik. Bár a „mérhetetlen” szó használata Isten szeretetének leírására olyan érzést kelthet, mintha megpróbálnánk számszerűsíteni a szeretetét, egyúttal azt az érzetet is kelti, hogy az Ő szeretete nem számszerűsíthető. Azt mondom, hogy Isten szeretete számszerűsíthető, mert az Ő szeretete nem üres, és nem is egy legendaszerű dolog. Inkább olyasvalami, amin minden, Isten uralma alatt álló dolog osztozik, amit minden teremtmény különböző mértékben és különböző nézőpontokból élvez. Bár az emberek nem láthatják vagy érinthetik, ez a szeretet ad táplálékot és életet minden dolognak, ahogy apránként megnyilatkozik az életükben, és ők számon tartják és tanúságot tesznek Isten szeretetéről, amelyet minden egyes múló pillanatban élveznek. Azért mondom, hogy Isten szeretete nem számszerűsíthető, mert annak misztériuma, hogy Isten minden dologról gondoskodik és minden dolgot táplál, olyasvalami, amit az embereknek nehéz felfogniuk, ahogyan Isten minden dologra, különösen az emberiségre vonatkozó gondolatait is. Vagyis senki sem tudja, hogy a Teremtő mennyi vért és könnyet ontott az emberiségért. Senki sem tudja felfogni, senki sem tudja megérteni annak a szeretetnek a mélységét és súlyát, amelyet a Teremtő érez a saját kezével teremtett emberiség iránt. Ha Isten szeretetét mérhetetlennek nevezzük, az segít az embereknek értékelni és megérteni annak terjedelmét és létezésének igazságát. Azért is, hogy az emberek mélyebben megérthessék a „Teremtő” szó tényleges jelentését és mélyebb megértést nyerhessenek a „teremtés” elnevezés valódi jelentéséről. Általában mit jellemez a „hatalmas” szó? Többnyire az óceán vagy a világegyetem leírására használják, például: „a hatalmas világegyetem” vagy „a hatalmas óceán”. A világegyetem kiterjedtsége és csendes mélysége meghaladja az ember felfogóképességét; olyasvalami, ami megragadja az ember képzeletét, ami iránt nagy csodálatot érez. Titokzatossága és mélysége karnyújtásnyira van, mégis elérhetetlen. Amikor az óceánra gondolsz, a terjedelmére gondolsz – határtalannak tűnik, és érzed a titokzatosságát és óriási befogadóképességét. Ezért használtam a „hatalmas” szót Isten szeretetének leírására, hogy segítsek az embereknek átérezni, mennyire értékes ez a szeretet, átérezni szeretetének mélységes szépségét, és azt, hogy Isten szeretetének ereje végtelen és széleskörű. Azért használtam ezt a szót, hogy segítsek az embereknek átérezni az Ő szeretetének szentségét, valamint Isten méltóságát és sérthetetlenségét, ami az Ő szeretetén keresztül nyilatkozik meg.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga III.)

282. Van valami Isten lényegében és temészetében, amit túlságosan könnyű figyelmen kívül hagyni, olyasvalami, amivel csakis Isten rendelkezik, de egyetlen ember sem, beleértve azokat is, akiket mások nagyszerű embereknek, jó embereknek vagy képzeletük Istenének tartanak. Mi ez a dolog? Isten önzetlensége. Amikor önzetlenségről beszélünk, azt gondolhatod, hogy te is nagyon önzetlen vagy, mert amikor a gyermekeidről van szó, soha nem alkudozol vagy kötözködsz velük, illetve azt gondolod, hogy akkor is nagyon önzetlen vagy, amikor a szüleidről van szó. Nem számít, mit gondolsz, neked legalább van valami fogalmad az „önzetlen” szóról, és pozitív szóként gondolsz rá, továbbá úgy véled, hogy önzetlennek lenni nagyon nemes dolog. Amikor önzetlen vagy, akkor nagyra becsülöd magad. De nincs senki, aki mindenben látja Isten önzetlenségét, emberekben, eseményekben és tárgyakban, valamint az Ő munkájában. Miért van ez így? Mert az ember túlságosan önző! Miért mondom ezt? Az emberiség anyagi világban él. Lehet, hogy követed Istent, de soha nem látod vagy értékeled azt, ahogy Isten gondoskodik rólad, szeret téged és törődik veled. Akkor mit látsz? A vérrokonaidat látod, akik szeretnek téged vagy rajonganak érted. Azokat a dolgokat látod, amelyek jótékony hatással vannak a testedre, azokkal az emberekkel és dolgokkal törődsz, akiket szeretsz. Ez az ember úgynevezett önzetlensége. Az ilyen „önzetlen” emberek azonban soha nem törődnek azzal az Istennel, aki életet ad nekik. Az ember önzetlensége Isten önzetlenségével szemben önzővé és megvetendővé válik. Az önzetlenség, amelyben az ember hisz, üres és irreális, hamis, Istennel összeférhetetlen és nincs köze Istenhez. Az ember önzetlensége önmagáért van, míg Isten önzetlensége az Ő lényegének igazi kinyilatkoztatása. Éppen Isten önzetlenségének köszönhető, hogy Ő folyamatosan gondoskodik az emberről. Lehet, hogy téged nem érint túl mélyen ez a téma, amiről ma beszélek, és csak helyeslően bólogatsz, de amikor megpróbálod értékelni Isten szívét a szívedben, akaratlanul is felfedezed azt, hogy az összes ember, ügy és dolog közül, amit érzékelsz ebben a világban, csak Isten önzetlensége valódi és konkrét, mert egyedül Isten irántad való szeretete feltétel nélküli és makulátlan. Istentől eltekintve bárki más úgynevezett önzetlensége színlelt, felszínes, hiteltelen; célja van, bizonyos szándékai vannak, kompromisszumot hordoz és nem állja ki a próbát. Azt is mondhatnánk, hogy mocskos és megvetendő.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga I.)

283. Isten megvetette az embert, mert az ember ellenséges volt Vele szemben, de szívében az emberiség iránti gondoskodás, aggodalom és irgalom változatlan maradt. Még akkor is, amikor elpusztította az emberiséget, a szíve változatlan maradt. Amikor az emberiség tele volt romlottsággal, és súlyos mértékben engedetlen volt Istennel szemben, Istennek az Ő természete és lényege miatt, az Ő alapelveivel összhangban el kellett pusztítania ezt az emberiséget. De Isten a lényege miatt mégis szánta az emberiséget, sőt, különféle módokon meg akarta váltani az emberiséget, hogy tovább élhessen. Az ember azonban szembeszállt Istennel, továbbra is engedetlen maradt Istennel szemben, és nem fogadta el Isten üdvösségét, vagyis nem volt hajlandó elfogadni az Ő jó szándékait. Bárhogyan is szólította és emlékeztette őket Isten, bármennyire is ellátta, segítette vagy eltűrte őket, az ember mindezt nem értette, nem értékelte és nem is figyelt rá oda. Isten még fájdalmában sem felejtette el megadni az embernek a maximális elfogadást, és várta, hogy az ember megfordítsa a dolgok menetét. Miután elérte tűréshatárát, habozás nélkül megtette, amit tennie kellett. Más szóval, volt egy meghatározott időszak és folyamat attól a pillanattól kezdve, amikor Isten eltervezte, hogy elpusztítja az emberiséget, odáig, hogy megkezdte az emberiség elpusztítására irányuló munkáját. E folyamat célja az volt, hogy lehetővé tegye az ember számára az irányváltást, és ez volt az utolsó lehetőség, amit Isten adott az embernek. Mit csinált tehát Isten ebben az időszakban, mielőtt elpusztította az emberiséget? Isten jelentős mennyiségű emlékeztető és figyelmeztető munkát végzett. Bármennyi fájdalom és bánat volt Isten szívében, Ő továbbra is felruházta az emberiséget gondoskodásával, törődésével és bőséges irgalmával. Mit látunk ebből? Kétségtelenül azt látjuk, hogy Isten emberiség iránti szeretete valódi és nem csupán szájhősködés. Valódi, kézzelfogható és érzékelhető, nem színlelt, hamisított, csalárd vagy megjátszott. Isten soha nem használ semmiféle megtévesztést és nem teremt hamis képeket, hogy az emberek szeretetreméltónak lássák Őt. Soha nem használ hamis tanúságtételt, hogy az emberek lássák az Ő szeretetreméltóságát, vagy hogy hivalkodjon szeretetreméltóságával és szentségével. Vajon Isten természetének ezen aspektusai nem méltóak az ember szeretetére? Nem érdemlik meg az imádatot? Nem érdemlik meg, hogy dédelgessük őket? Ezen a ponton szeretném megkérdezni tőletek: miután hallottátok ezeket a szavakat, úgy gondoljátok, hogy Isten nagysága csupán üres szavak egy papírlapon? Isten szeretetreméltósága csak üres szavak? Nem! Természetesen nem! Isten felsőbbrendűsége, nagysága, szentsége, toleranciája, szeretete és így tovább – Isten természete és lényege minden egyes különféle aspektusának minden egyes részlete gyakorlati kifejezésre jut minden alkalommal, amikor Ő munkálkodik, megtestesül az emberre vonatkozó akaratában, valamint be is teljesedik és tükröződik minden emberben. Függetlenül attól, hogy érezted-e már korábban, Isten minden lehetséges módon gondoskodik minden emberről, őszinte szívét, bölcsességét és különféle módszereit használva, hogy megmelengesse minden ember szívét és felébressze minden ember lelkét. Ez vitathatatlan tény.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga I.)