Az emberi faj tagjaiként és odaadó keresztényekként mindannyiunk felelőssége és kötelezettsége az, hogy az elménket és a testünket felajánljuk Isten megbízatásának beteljesítésére, mivel teljes lényünk Istentől jött, és Isten szuverenitásának köszönhetően létezik. Ha az elménket és a testünket nem Isten megbízatásának és az emberiség igaz ügyének szánjuk oda, akkor a lelkünk szégyellni fogja magát azok előtt, akik vértanúhalált haltak Isten megbízatásáért, és még inkább szégyellni fogja magát Isten előtt, aki mindent megadott nekünk.

Isten teremtette ezt a világot, Ő teremtette az emberiséget, sőt, Ő volt az ókori görög kultúra és az emberi civilizáció mérnöke. Csak Isten gyámolítja ezt az emberiséget, és csak Isten törődik éjjel-nappal ezzel az emberiséggel. Az emberi fejlődés és haladás elválaszthatatlan Isten szuverenitásától, az emberiség történelme és jövője pedig nem menekülhet az Isten keze által alkotott tervek elől. Ha valóban keresztény vagy, akkor bizonyára hiszel abban, hogy bármely ország vagy nemzet felemelkedése és bukása Isten tervei szerint következik be. Csak Isten ismeri egy-egy ország vagy nemzet sorsát, és csak Isten irányítja ezen emberiség pályáját. Ha az emberiség jó sorsot kíván magának, ha egy ország jó sorsot kíván magának, akkor az embernek imádattal meg kell hajolnia Isten előtt, meg kell bánnia és meg kell vallania a bűneit Isten előtt, különben az ember sorsa és rendeltetési helye elkerülhetetlen katasztrófa lesz.

Tekints vissza arra az időre, amikor Nóé megépítette a bárkát. Az emberiség mélyen romlott volt, az emberek elkóboroltak Isten áldásától, már nem Isten gondoskodott róluk, és elveszítették Isten ígéreteit. Sötétségben éltek, Isten világossága nélkül. Aztán természetüknél fogva kicsapongókká váltak, és förtelmes züllöttségnek adták át magukat. Az ilyen emberek nem kaphatták meg többé Isten ígéretét, alkalmatlanná váltak arra, hogy tanúi legyenek Isten arcának vagy hallják Isten hangját, mert elhagyták Istent, félredobták mindazt, amit Ő rájuk ruházott, és elfeledkeztek Isten tanításairól. Szívük egyre messzebb és messzebb kóborolt Istentől, és ennek során minden józan ész és emberi mivolt alá züllöttek, és egyre gonoszabbakká váltak. Aztán egyre közelebb mentek a halálhoz, és Isten haragja, valamint büntetése alá estek. Csupán Nóé hódolt Istennek és kerülte a rosszat, így ő képes volt rá, hogy hallja Isten hangját és meghallja az Ő utasításait. Isten szavának útmutatása szerint megépítette a bárkát, amelyen mindenféle élőlényt egybegyűjtött. És ily módon, miután minden előkészíttetett, Isten rászabadította pusztítását a világra. Csupán Nóé és hét másik családtagja élte túl a pusztítást, mert Nóé Jahvénak hódolt és kerülte a rosszat.

Most nézd meg a jelenkort: nem léteznek többé Nóéhoz hasonló igaz emberek, akik Istennek tudnának hódolni és kerülni a rosszat. Isten mégis, még mindig kegyes ehhez az emberiséghez, és még mindig feloldozza őket ezen végső kor idején. Isten keresi azokat, akik vágyódnak az Ő megjelenésére. Keresi azokat, akik képesek meghallani az Ő szavait, akik nem felejtették el az Ő megbízatását, és Őneki ajánlják a szívüket és a testüket. Keresi azokat, akik olyan alávetettek, akárcsak a csecsemők Őelőtte, és nem szegülnek szembe Vele. Ha Istennek szenteled magad, és semmilyen hatalom vagy erő nem akadályoz ebben, akkor Isten jóindulattal tekint rád és kiárasztja rád az áldásait. Ha előkelő a rangod, tiszteletreméltó a hírneved, bőséges tudással rendelkezel, dúskálsz a vagyonban és sokan támogatnak, ám ezek a dolgok nem akadályoznak abban, hogy Isten elé jőve elfogadd az Ő elhívását és megbízatását, és megtedd azt, amit kér tőled, akkor mindaz, amit teszel, a leginkább érdemi ügy lesz a földön, és az emberiség legigazabb vállalkozása. Ha a státuszod vagy a saját céljaid miatt elutasítod Isten elhívását, akkor mindaz, amit teszel, átkozott lesz, sőt, Isten által megvetett. Lehetsz elnök, tudós, lelkész vagy vén, ám függetlenül attól, hogy milyen előkelő a hivatalod, ha a saját tudásodra és képességeidre támaszkodsz a vállalkozásaidban, akkor mindig kudarcot fogsz vallani és mindig meg leszel fosztva Isten áldásaitól, mert Isten nem fogad el semmit, amit teszel, és nem biztosítja, hogy a vállalkozásod igaz legyen, vagy fogadja el azt, hogy az emberiség javára munkálkodsz. Azt fogja mondani, hogy minden, amit teszel, arra használja az emberiség tudását és erejét, hogy levesse az emberről Isten oltalmát, hogy az Isten áldásainak megtagadása. Azt fogja mondani, hogy a sötétség, a halál, és olyan határtalan létezés kezdete felé vezeted az emberiséget, amelyben az ember elveszítette Istent és az Ő áldását.

Amióta az emberiség feltalálta a társadalomtudományokat, a tudomány és a tudás foglalja le az ember elméjét. A tudomány és a tudás aztán az emberiség feletti uralkodás eszköze lett, és már nincs elegendő hely arra, hogy Istennek hódoljon az ember, már nincsenek kedvező feltételek Isten imádatához. Az ember szívében egyre alacsonyabbra süllyedt Isten helye. Ha Isten nincs a szívében, akkor az ember belső világa sötét, reménytelen és üres. Ebből következően sok társadalomtudós, történész és politikus állt elő társadalomtudományi elméletek kifejezésre juttatásával, az emberi evolúció elméletével és egyéb olyan elméletekkel, amelyek ellentmondanak annak az igazságnak, miszerint Isten teremtette az embert, hogy betöltse az emberiség szívét és elméjét. Ily módon egyre kevesebben lettek az abban hívők, hogy mindent Isten teremtett, és egyre csak nőtt azok száma, akik az evolúció elméletében hisznek. Egyre többen kezelik mítoszként és legendaként az Isten munkájáról szóló feljegyzéseket és Ószövetség korabeli szavait. A szívükben közönyössé válnak Isten méltóságára és nagyságára, annak tanára, hogy Isten létezik és mindenek felett uralmat gyakorol. Már nem fontos számukra az emberiség túlélése és az országok, valamint a nemzetek sorsa, és az ember egy olyan üres világban él, amely csupán az evéssel, az ivással és az élvezethajszolással van elfoglalva... Kevesen vállalják fel annak felkutatását, hogy hol munkálkodik ma Isten, vagy néznek utána annak, hogy miként elnököl az ember rendeltetési helye felett, illetve hogyan rendezi azt. Ily módon aztán az ember tudta nélkül az emberi civilizáció egyre kevésbé tud megfelelni az ember kívánalmainak, és sokan vannak, akik úgy érzik, hogy ilyen világban élve kevésbé boldogok azoknál, akik már elhunytak. Még az egykor rendkívül civilizált országok népei is sérelmezik ezt. Mert Isten útmutatása nélkül, még ha az uralkodók és a szociológusok törik is a fejüket az emberi civilizáció megőrzésén, hiába teszik. Senki nem tudja betölteni az ember szívében lévő ürességet, mert senki nem lehet az ember élete, és egyetlen társadalmi elmélet sem tudja megszabadítani az embert az üresség gondjaitól. A tudomány, az ismeretek, a szabadság, a demokrácia, az élvezet és a kényelem csupán időleges vigaszt nyújtanak az embernek. Az ember még ezen dolgokkal is elkerülhetetlenül követ el bűnt, és a társadalom méltánytalanságai miatt panaszkodik. Az, hogy rendelkezik e dolgokkal, nem tudja megakadályozni az ember felfedezés utáni sóvárgását és vágyát. Ez azért van, mert az embert Isten alkotta, és az ember értelmetlen áldozatai és kutakodásai csupán egyre növekvő gyötrelmet hozhatnak rá, és azt okozhatják, hogy az ember állandóan a szorongás állapotában legyen, nem tudva, hogyan nézzen szembe az emberiség jövőjével, vagy hogyan nézzen szembe az előtte futó ösvénnyel, olyannyira, hogy az ember a tudománytól és az ismeretektől még meg is ijed, és még jobban megijed az üresség érzésétől. Függetlenül attól, hogy szabad országban élsz vagy egy emberi jogokat nélkülözőben, ezen a világon semmiképp sem menekülhetsz meg az emberiség sorsától. Legyél te az uralkodó vagy uralkodjanak rajtad, teljességgel képtelen vagy rá, hogy megmenekülj az emberiség sorsa, misztériumai és rendeltetési helye felfedezésének vágyától, arra pedig még kevésbé vagy képes, hogy az üresség zavarba ejtő érzetétől megmenekülj. Ezeket a jelenségeket, amelyek az egész emberiséget jellemzik, társadalmi jelenségeknek nevezik a szociológusok, azonban egyetlen nagy ember sem tudna előállni, hogy megoldja ezeket a problémákat. Az ember végső soron csak ember, Isten helyét és életét pedig egyetlen ember sem pótolhatja. Amire az emberiségnek szüksége van, az nem csupán egy igazságos társadalom, amelyben mindenki jól táplált, egyenlő, és szabad; az emberiségnek Isten üdvösségére van szüksége, valamint arra, hogy Ő ellássa élettel az embert. Az ember szükségletei, felfedezés utáni vágya és szívének üressége csak akkor oldódhat meg, amikor elfogadja az életet, amellyel Isten látja el, és az Ő üdvösségét. Ha egy ország vagy nemzet népe képtelen befogadni Isten üdvösségét és őrködését, akkor az ilyen ország vagy nemzet a hanyatlás felé indul el, a sötétség felé, és ennek eredményeként Isten meg fogja semmisíteni.

Lehet, hogy jelenleg virágzik az országod, ám ha engeded, hogy a néped elkóboroljon Istentől, akkor az országod azon veszi majd észre magát, hogy egyre inkább megfosztották Isten áldásaitól, az emberek egyre inkább lábbal tiporják a civilizációját, és nem kell hozzá sok idő, hogy a népe felkeljen Isten ellen és átkozza a Mennyet. Így lehet öntudatlanul tönkretenni egy ország sorsát. Isten erős országokat támaszt, hogy szembeszálljanak az Isten által megátkozott országokkal, és akár el is törli őket a föld színéről. Egy ország vagy nemzet virágzása, illetve bukása attól függ, hogy az uralkodói Istent imádják-e, és arra vezetik-e népüket, hogy közel kerüljenek Istenhez és Őt imádják. Ebben a végső korban azonban, mivel egyre kevesebben vannak azok, akik őszintén keresik Istent és Őt imádják, Isten különleges kegyet áraszt ki azon országokra, ahol államvallás a kereszténység. Egybegyűjti ezeket az országokat, hogy megalkossa a világ viszonylag igazságos táborát, míg az ateista országok és azok az országok, amelyek nem az igaz Istent imádják, az igazságos tábor ellenfeleivé válnak. Ily módon Istennek nem csupán az emberiség között van helye, ahol végezheti a munkáját, hanem ugyanakkor olyan országokat is nyer, amelyek igazságos hatalmat gyakorolnak, lehetővé téve, hogy szankciókat és korlátozásokat vessenek ki azon országokra, amelyek ellenállnak Őneki. Ennek ellenére Isten mégsem képes több embert megnyerni, hogy Őt imádják, mert az ember túlságosan messzire kóborolt Őtőle, és túlságosan régóta elfeledkezett Istenről, ezen a földön pedig csupán olyan országok vannak, amelyek igazságosságot gyakorolnak, illetve ellenállnak az igazságtalanságnak. Ez azonban távol áll Isten kívánalmainak megvalósításától, mert egyetlen ország uralkodói sem engedik, hogy Isten uralkodjon a népük felett, és egyetlen ország politikai pártja sem gyűjti össze a népét azért, hogy Istennek hódoljanak; Isten minden ország, nemzet, kormányzó párt, sőt, minden ember szívében elveszítette az Őt megillető helyet. Bár léteznek ezen a világon igazságos erők, nagyon törékeny az olyan uralom, ahol Istennek nincs helye az ember szívében, azt a politikai színteret pedig, amely nem bír Isten áldásával, zűrzavar sújtja, és egyetlen csapásnak sem tud ellenállni. Ami az emberiséget illeti, Isten áldását nélkülözni annyit tesz, mint a napot nélkülözni. Nem számít, mily kitartóan járulnak hozzá népük javához az uralkodók, hány igazságos eszmecserét tart együtt az emberiség, ezek egyike sem fogja visszafordítani a dolgok menetét, illetve megváltoztatni az emberiség sorsát. Az ember úgy hiszi, hogy az olyan ország, amelyben a nép élelmet és ruhát kap, ahol békében élnek együtt, az jó ország, jó vezetőséggel. Isten azonban nem így gondolja. Ő úgy hiszi, hogy az olyan ország, amelyben senki nem imádja Őt, olyan ország, amelyet meg fog semmisíteni. Az ember gondolatai mindig nagyon is eltérnek Istenéitől. Így hát, ha egy ország feje nem imádja Istent, akkor ennek az országnak igen tragikus lesz a sorsa, és ennek az országnak nem lesz rendeltetési helye.

Isten nem vesz részt az emberi politikában, azonban Ő irányítja minden egyes ország és nemzet sorsát, Ő irányítja ezt a világot és a világegyetem egészét. Az emberiség sorsa és Isten terve bensőségesen összekapcsolódik, és egyetlen ember, ország vagy nemzet sem menekülhet Isten szuverenitása alól. Ha az ember tudni szeretné a sorsát, Isten elé kell járulnia. Isten felvirágoztatja azokat, akik Őt követik és imádják, míg hanyatlást és kipusztulást hoz azokra, akik ellenállnak Neki és elutasítják Őt.

Idézd fel azt a jelenetet a Bibliából, amikor Isten pusztulást hozott Szodomára, és gondolj bele abba is, hogyan vált sóbálvánnyá Lót felesége. Gondolj vissza rá, hogyan bánta meg zsákruhában és hamuban bűneit Ninive népe, és idézd fel, mi következett azután, hogy 2000 éve a zsidók keresztre szegezték Jézust. A zsidókat kiűzték Izráelből, és más országokba menekültek szerte a világon. Sokukat megölték, és az egész zsidó nemzet elszenvedte az országuk megsemmisülésével járó példa nélküli fájdalmat. Ők keresztre szegezték Istent – förtelmes bűnt követtek el – és megsértették Isten természetét. Meg kellett fizetniük azért, amit tettek, és tetteik összes következményét viselniük kellett. Megbélyegezték és elutasították Istent, így nem lehetett más a sorsuk: Isten megbüntette őket. Ez volt az a keserű következmény és csapás, amelyet uralkodóik hoztak országukra és nemzetükre.

Ma Isten visszatért az emberek közé, hogy munkáját végezze, és az első állomása munkája során a diktatórikus uralkodás mintapéldánya: Kína, az ateizmus szilárd bástyája. Isten az Ő bölcsessége és ereje által megnyert egy embercsoportot. Ebben az időszakban minden eszközzel üldözte és mindenféle szenvedésnek tette ki Őt Kína kormányzó pártja; nem volt, ahol nyugalomra hajtsa a fejét, és nem lelhetett menedékre. Ennek ellenére Isten még mindig folytatja a munkát, amelyet szándékában áll elvégezni – beszél és hallatja szavait, és terjeszti az evangéliumot. Egy ember sem tudja kifürkészni Isten mindenhatóságát. Kínában, egy olyan országban, amely ellenségnek tartja Istent, Isten soha nem hagyta abba a munkáját. Sőt, többen fogadták el a munkáját és a szavát, mert Isten a lehető legnagyobb mértékben megmenti az emberiség minden egyes tagját. Mindannyian hiszünk abban, hogy egyetlen ország vagy erő sem hátráltathatja azt, amit Isten meg szándékozik valósítani, valamint hogy akik akadályt próbálnak gördíteni Isten munkája elé, akik ellenállnak Isten szavának, és akik megzavarják és csorbítani próbálják Isten tervét, azokat Isten végül meg fogja büntetni. Aki ellenáll Isten munkájának, azt Isten a pokolra veti; amelyik ország ellenáll Isten munkájának, azt Isten elpusztítja; amelyik nemzet felkel, hogy szembeszálljon Isten munkájával, azt Isten eltörli erről a földről, és megszűnik létezni. Arra buzdítom minden nemzet, minden ország, sőt, minden iparág népét, hogy hallgassanak Isten hangjára, lássák meg Isten munkáját, és figyeljenek oda az emberiség sorsára, így Istent téve a hódolat legszentebb, legtiszteltebb, legmagasabb és egyetlen tárgyává az emberiség között, és az egész emberiséget képessé téve arra, hogy Isten áldásai közepette éljen, ahogyan Ábrahám leszármazottai is Jahve ígérete alatt éltek, és ahogyan Ádám és Éva, akiket Isten kezdetben megteremtett, élt az Éden kertjében.

Isten munkája hatalmas hullámként lódul előre. Senki nem tudja feltartóztatni Őt, és senki nem állíthatja meg a menetelését. Csak azok tudnak a nyomdokaiba lépni és befogadni az Ő ígéretét, akik gondosan odafigyelnek a szavaira, akik keresik Őt és szomjúhoznak Őrá. Akik nem, azok elsöprő csapást és jól megérdemelt büntetést fognak elszenvedni.