Isten napi igéi: A munka három szakasza | 30. szemelvény

27 február 2025

A hódítás mai munkájának célja, hogy nyilvánvalóvá tegye, mi lesz az ember vége. Miért mondjuk, hogy a jelenkori fenyítés és ítélet az utolsó napok nagy fehér trónja előtti ítélet? Nem látod ezt? Miért a hódítás munkája az utolsó szakasz? Nem pontosan azért, hogy nyilvánvalóvá tegye, milyen véget fog érni az emberek minden egyes osztálya? Nem azért, hogy a fenyítés és ítélet általi hódítás munkája folyamán mindenkinek lehetősége legyen megmutatni a valódi arcát, és azután besorolják őket a fajtájuk szerint? Ahelyett, hogy ezt az emberiség meghódításának neveznénk, talán jobb úgy mondani, hogy ez mutatja meg, milyen vég vár majd az emberek különböző osztályaira. Ez az emberek bűneinek megítéléséről szól, majd a különböző fajta személyek felfedéséről és ezáltal annak eldöntéséről, hogy ők gonoszak-e vagy igazak. A hódítás munkája után következik a jó megjutalmazásának és a gonosz megbüntetésének munkája. Azok, akik teljességgel alávetik magukat – a teljesen meghódítottak – helyet kapnak Isten munkájának az egész univerzumban való elterjesztése következő lépésében; a meg nem hódítottak pedig a sötétségbe kerülnek, és szerencsétlenség éri őket. Így az emberek csoportokba lesznek osztva a fajtáik szerint: a gonoszok egy csoportban a gonosszal, hogy örökre a nap fénye nélkül legyenek, az igazak pedig egy csoportban a jóval, hogy részesüljenek a fényben, és mindörökké a fényben éljenek. A vég közeleg minden dolog számára; az ember szemei előtt világosan megmutatkozott végzete, és minden dolgot a fajtája szerint fognak besorolni. Akkor hogyan menekülhetnek meg az emberek attól a gyötrelemtől, hogy mindegyiküket a saját fajtája szerint fogják osztályozni? Valamennyi embertípus vége megmutatkozik, amikor minden dolgok vége elközeleg, ez pedig az egész világegyetem meghódításának munkája során (beleértve a hódítás összes munkáját, a jelen munkával kezdve) történik. Az egész emberiség végének kinyilatkoztatása az ítélet széke előtt történik, a fenyítés során és az utolsó napok hódítási munkája során. Az emberek besorolása fajtájuk szerint nem azt jelenti, hogy visszakerülnek az eredeti osztályaikba, mert amikor a teremtés idején az embert megalkották, csak egyféle emberi lény létezett, csak a férfiak és nők között volt különbség. Nem volt sokféle különböző emberfajta. Az emberi lények különféle osztályai csak több ezer éves romlottság után alakultak ki: vannak a tisztátalan ördögök hatalma alatt lévők, mások a gonosz ördögök hatalma alá tartoznak, és olyanok is vannak, akik az élet útját keresik a Mindenható uralma alatt. Csak így jönnek létre az osztályok fokozatosan az emberek között, és az emberiség nagy családján belül csak így válnak szét osztályokra az emberek. Az összes embernek különböző „atyáik” vannak; nem úgy van, hogy mindenki teljes mértékben a Mindenható uralma alá tartozik, mivel az ember túlságosan is lázadó. Az igazságos ítélet felfedi valamennyi embertípus valódi énjét, semmit sem hagy rejtve. A fényben mindenki az igazi arcát mutatja. Ezen a ponton az ember már nem olyan, amilyen eredetileg volt, őseinek kezdeti hasonlósága már régen elenyészett, mert Ádám és Éva számtalan leszármazottját a Sátán már régóta fogva tartja, hogy soha többé ne ismerjék a mennynapot, és mert az emberek a Sátán mérgének minden formájával teljesek. Így mindenki számára megvan a megfelelő rendeltetési hely. Mi több, különböző mérgeik alapján kerülnek besorolásra a fajtájuk szerint, vagyis az alapján válogatják szét őket, hogy mára milyen mértékben sikerült őket meghódítani. Az ember vége nem olyasmi, ami a világ teremtése óta eleve elrendeltetett. Ennek oka, hogy kezdetben csak egy osztály létezett, amelyet gyűjtőnéven „emberiségnek” hívtak, és az elején az embert még nem rontotta meg a Sátán, és minden ember Isten világosságában élt, nem érte őket sötétség. Miután azonban a Sátán megrontotta az embert, az emberek mindenféle típusa és fajtája elterjedt az egész földön – mindenféle és fajta ember, akik a gyűjtőnéven „emberiségnek” nevezett, férfiakból és nőkből álló családból származtak. Mindannyiukat az elődeik vezették arra, hogy távol kerüljenek legősibb felmenőiktől – a férfiból és nőből álló emberiségtől (vagyis, a kezdetek Ádámjától és Évájától, a legősibb felmenőiktől). Abban az időben az izráeliták voltak az egyedüli nép, akiknek földi életét Jahve vezérelte. A különféle embertípusok, akik Izráel egészéből (vagyis az eredeti családi klánból) alakultak ki, ekkor elveszítették Jahve vezetését. Ezek a korai népek, akik az emberi világ dolgai felől teljesen tudatlanok voltak, ezt követően az őseikkel tartottak, hogy az általuk maguknak követelt területeken éljenek, és ez a mai napig folytatódik. Így továbbra is tudatlanok maradnak arra vonatkozóan, hogyan távolodtak el Jahvétől, és hogyan rontják meg őket a mai napig mindenféle tisztátalan ördögök és gonosz szellemek. Azoknak, akikben mostanáig mélyre hatolt a megrontás és a méreg – akiket végül nem lehet majd megmenteni –, nem lesz más választásuk, mint az, hogy az őseikkel, az őket megrontó mocskos ördögökkel tartsanak. Akiket végül meg lehet menteni, az emberiség megfelelő rendeltetési helyére fognak jutni, vagyis arra a végzetre, amely a megmentettekre és meghódítottakra vár. Mindent elkövetnek majd, hogy megmentsék mindazokat, akiket meg lehet menteni – ám az érzéketlenek és gyógyíthatatlanok egyetlen választása az lesz, hogy elődeiket kövessék a fenyítés feneketlen mélységébe. Ne képzeld, hogy a véged eleve elrendeltetett kezdetben, és csak most tárult fel. Ha így gondolkozol, akkor elfelejtetted talán, hogy az emberiség kezdeti teremtése során nem került sor egy külön sátáni osztály teremtésére? Elfelejtetted talán, hogy egyetlenegy emberiség lett teremtve, amely Ádámból és Évából állt (vagyis csak férfiak és nők lettek teremtve)? Ha már a kezdetben is a Sátán leszármazottja lettél volna, az nem azt jelentené, hogy amikor Jahve megteremtette az embert, egy sátáni csoportot is belefoglalt az Ő teremtésébe? Képes lett volna Ő ilyet tenni? Ő a bizonyságtétel érdekében teremtette meg az embert, az Ő dicsősége érdekében teremtette meg az embert. Miért teremtette volna meg szándékosan a Sátán ivadékainak osztályát, akik tudatosan ellenállnak Neki? Hogyan tehetett volna Jahve ilyen dolgot? Ha ezt tette volna, ki mondaná, hogy Ő igaz Isten? Amikor most azt mondom, hogy néhányatok a Sátánnal fog tartani a végén, az nem azt jelenti, hogy a kezdetektől fogva a Sátánnal voltál; inkább azt jelenti, hogy olyan mélyre süllyedtél, hogy még ha Isten próbált is megmenteni, akkor sem tudtad elnyerni az üdvösséget. Nincs más lehetőség, mint a Sátánnal egy osztályba sorolni téged. Ennek oka csupán az, hogy menthetetlen vagy, nem azért, mert Isten igazságtalan hozzád, és szándékosan a Sátán egy megtestesítőjének sorsát jelölte ki neked, és azután a Sátánhoz sorol téged, és kifejezetten azt akarja, hogy szenvedj. Nem ez a hódítás munkájának belső igazsága. Ha ebben hiszel, akkor a megértésed nagyon egysíkú! A hódítás munkájának utolsó szakasza az emberek megmentését szolgálja és azt, hogy felfedje a végüket. Az a célja, hogy ítélet által feltárja, mennyire elkorcsosultak az emberek, így megbánásra vezesse őket, hogy felkeljenek és keressék az életet és az emberi élet helyes ösvényét. Az a célja, hogy a fásult és eltompult emberek szívét felébressze és ítélet által megmutassa belső lázadó mivoltukat. Ha azonban az emberek továbbra is képtelenek a megtérésre, továbbra is képtelenek az emberi élet helyes útját keresni, és képtelenek levetni ezeket a romlottságokat, akkor őket nem lehet megmenteni, és a Sátán fogja elnyelni őket. Ez Isten hódításának jelentősége: hogy megmentse az embereket, valamint hogy megmutassa a végüket. Jó végzetek, rossz végzetek – mindezek feltárulnak a hódítás munkája által. Az, hogy az emberek megmenekülnek vagy átkozottak lesznek, mind a hódítás munkája során fog megmutatkozni.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A hódítás munkájának belső igazsága (1.))

Több megtekintése

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Megosztás

Nem

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren