Amikor a fényes hold felkel, a nyugodt éjszaka egy csapásra szertefoszlik. Bár a hold foszladozik, az ember jó hangulatban van, és békésen üldögél a holdfény alatt, és csodálja a holdfényben a gyönyörű tájat. Az ember nem tudja leírni az érzelmeit; mintha vissza szeretné terelni gondolatait a múltba, mintha előre szeretne nézni a jövőbe, mintha élvezné a jelent. Mosoly jelenik meg az arcán, és a kellemes levegő közepette áthatja valami friss illat; ahogy a lágy szellő fújni kezd, az ember megérzi a bódító illatot, és mintha megrészegülne tőle, képtelen felrázni magát. Éppen ez az az idő, amikor Én személyesen az emberek közé jöttem, és az ember felfokozottan érzékeli a bódító illatot, és így mindenki ezen illat közepette él. Békében vagyok az emberrel, az ember harmóniában él Velem, többé már nem tévelyedik el Irántam való tiszteletében, többé már nem metszem meg az ember hiányosságait, többé már nincs az ember arcán kétségbeesett tekintet, és többé már nem fenyegeti a halál az egész emberiséget. Ma az emberrel együtt haladok előre a fenyítés időszakába, vállvetve haladok előre vele. Végzem a munkámat, ami azt jelenti, hogy lecsapok vesszőmmel az emberek közé, és az arra sújt le, ami lázadó az emberben. Az ember szemében úgy tűnik, hogy vesszőmnek különleges ereje van: Mindazokra lesújt, akik az ellenségeim, és nem kíméli őket egykönnyen; mindazok között, akik Ellenem vannak, a vessző betölti eredendő szerepét; mindazok, akik a kezemben vannak, a szándékaim szerint teljesítik kötelességüket, és soha nem ellenkeztek a szándékaimmal, sem nem változtatták meg lényegüket. Ennek eredményeképpen a vizek zúgni fognak, a hegyek leomlanak, a nagy folyók szétválnak, az ember mindig változásra kényszerül, a nap elhomályosul, a hold elsötétül, az embernek nem lesz több békében eltöltött napja, a földön nem lesznek többé nyugodt idők, az égbolt soha többé nem lesz nyugodt és csendes, és nem marad fenn többé. Minden dolog megújul és visszanyeri eredeti megjelenését. A földön minden háztartás szétszakad, és a földön minden nemzet darabokra hullik; elmúlnak a férj és feleség közötti újraegyesülés napjai, anya és fia nem találkozik többé, apa és lánya nem gyűlik össze többé. Mindent, ami valaha volt a földön, szétzúzok majd. Nem adom meg a lehetőséget az embereknek arra, hogy kifejezzék érzéseiket, mivel Én testi érzések nélküli vagyok, és rendkívüli mértékben megutáltam az emberek érzéseit. Az emberek közötti érzések miatt taszítottak Engem félre, és így váltam „mássá” a szemükben; az emberek közötti érzések miatt felejtettek el Engem; az ember az érzései miatt ragadja meg a lehetőséget, hogy „lelkiismeretét” felvegye; az ember az érzései miatt idegenkedik mindig az Én fenyítésemtől; az ember az érzései miatt nevez Engem tisztességtelennek és igazságtalannak, és mondja, hogy nem törődöm az ember érzéseivel, amikor a dolgokat kezelem. Vajon Nekem is vannak rokonaim a földön? Ki dolgozott valaha Hozzám hasonlóan éjjel-nappal, anélkül, hogy élelemre vagy alvásra gondolt volna, az Én teljes irányítási tervem érdekében? Hogyan lehetne az ember Istenhez hasonlítható? Hogyan lehetne az ember összeegyeztethető Istennel? Hogyan lehetne Isten, aki teremt, ugyanolyan, mint az ember, aki teremtetett? Hogyan tudnék mindig együtt élni és cselekedni az emberrel a földön? Ki képes aggódni a szívemért? Az ember imái? Egyszer beleegyeztem, hogy csatlakozom az emberhez, és együtt haladok vele – és igen, a mai napig az ember az Én gondviselésem és védelmem alatt él, de eljő-e valaha is az a nap, amikor az ember elszakadhat a gondviselésemtől? Bár az ember soha nem terhelte magát a szívem iránti aggodalommal, ki tudna tovább élni egy fény nélküli földön? Csak az áldásaimnak köszönhető, hogy az ember mindmáig él.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 28. fejezet)