Az ember elméjében végzett munka túl könnyen elérhető az ember számára. A lelkipásztorok és a vallási világ vezetői például az adottságaikra és a pozíciójukra támaszkodva végzik a munkájukat. Akik hosszú ideig követik őket, megfertőződnek az ő adottságaiktól, és lényük egy része hatással lesz rájuk. Ők az emberek adottságaira, képességeire és tudására összpontosítanak, és természetfeletti dolgokra és sok mélyreható, a valóságtól elrugaszkodott doktrínára figyelnek (természetesen ezek a mélyreható doktrínák elérhetetlenek). Nem az emberek természetének megváltoztatására összpontosítanak, hanem inkább arra, hogy az embereket prédikálásra és munkára képezzék, fejlesztve az emberek ismereteit és rengeteg vallási doktrínájukat. Nem arra összpontosítanak, hogy mennyit változik az emberek természete, sem arra, hogy mennyit értenek meg az igazságból. Nem törődnek az emberek lényegével, és még kevésbé próbálják megismerni az emberek normális és abnormális állapotát. Nem fordulnak szembe az emberek elképzeléseivel, és nem is tárják fel azokat, és még kevésbé metszik meg az emberek hiányosságait vagy romlottságát. A legtöbben, akik követik őket, az adottságaikkal szolgálnak, és csak vallásos elképzeléseket és teológiai elméleteket bocsátanak ki, amelyek távol állnak a valóságtól, és egyáltalán nem képesek életet adni az embereknek. Valójában munkájuk lényege a tehetséggondozás, a semmivel nem rendelkező emberből tehetséges szemináriumi diplomást nevelnek, aki később munkába áll és vezet. Meg tudsz-e különböztetni bármilyen törvényt Isten hatezer éves munkájában? Az ember munkájában sok szabály és korlátozás van, és az emberi agy túlságosan dogmatikus. Amit tehát az ember kifejez, az olyan tudás és felismerések, amelyek a tapasztalatai hatókörén belül vannak. Ezen kívül az ember képtelen bármit is kifejezni. Az ember tapasztalatai vagy tudása nem a veleszületett adottságaiból vagy az ösztöneiből fakad; ezek Isten vezetése és közvetlen pásztorlása folytán keletkeznek. Az embernek csak az a képessége van meg, hogy elfogadja ezt a pásztorlást, és nincs olyan képessége, amely közvetlenül ki tudná fejezni, hogy mi az isteni mivolt. Az ember nem képes arra, hogy ő legyen a forrás; ő csak egy edény lehet, amely befogadja a vizet a forrásból. Ez tehát az emberi ösztön, a képesség, amellyel az embernek emberi lényként rendelkezni kell. Ha valaki elveszíti azt a képességet, amellyel elfogadja Isten szavát, és elveszíti az emberi ösztönt, az a személy elveszíti azt is, ami a legértékesebb, és elveszíti a teremtett ember kötelességét. Ha egy személynek nincs ismerete vagy tapasztalata Isten szavát vagy az Ő munkáját illetően, akkor az a személy elveszíti a kötelességét, azt a kötelességet, amelyet teremtett lényként teljesítenie kellene, és elveszíti a teremtett lény méltóságát. Isten ösztöne az, hogy kifejezze, mi az isteni mivolt, akár a test, akár közvetlenül a Lélek fejezi ki; ez Isten szolgálata. Az ember a saját tapasztalatait vagy tudását fejezi ki (vagyis azt fejezi ki, ami ő maga) Isten munkája közben vagy utána; ez az ember ösztöne és az ember kötelessége, és ez az, amit az embernek el kell érnie. Bár az, amit az ember kifejez, messze elmarad attól, amit Isten kifejez, és bár az ember kifejezésmódját sok szabály köti, az embernek vállalnia kell a kötelességét, amit teljesítenie kell, és tennie kell azt, amit meg kell tennie. Az embernek mindent meg kell tennie, ami emberileg lehetséges, hogy teljesítse kötelességét, és a legkisebb fenntartása sem lehet.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember munkája)