Isten napi igéi: Isten megismerése | 187. szemelvény

9 július 2025

Hogyan uralja és igazgatja Isten a szellemi birodalmat

Az anyagi világban, amikor az emberek nem értenek bizonyos dolgokat vagy jelenségeket, kereshetnek megfelelő információkat, vagy használhatnak különféle csatornákat, hogy kiderítsék a dolgok eredetét és hátterét. De amikor arról a másik világról van szó, amelyről ma beszélünk – a szellemi birodalomról, amely az anyagi világon túl létezik –, az embereknek egyáltalán nincsenek eszközeik vagy csatornáik, amelyeken keresztül bármit is megtudhatnának róla. Miért mondom ezt? Azért mondom, mert az emberiség világában az anyagi világ minden része elválaszthatatlan az ember fizikai létezésétől, és mivel az emberek úgy érzik, hogy az anyagi világ minden része elválaszthatatlan a fizikai létüktől és a fizikai életüktől, a legtöbb ember csak a szeme előtt lévő, számára látható anyagi dolgokat veszi észre, illetve látja meg. Amikor azonban a szellemi birodalomról van szó – vagyis mindarról, ami abból a másik világból való –, joggal mondhatjuk, hogy a legtöbb ember nem hisz benne. Mivel az emberek nem látják, és úgy gondolják, hogy nincs szükség arra, hogy megértsék vagy bármit is tudjanak róla, nem beszélve arról, hogy a szellemi birodalom teljesen más világ, mint az anyagi világ, és Isten szemszögéből nézve nyitott – bár az emberek számára titkos és zárt –, ezért az emberek nagyon nehezen találják meg az utat e világ különböző aspektusainak megértéséhez. A szellemi birodalom különböző aspektusai, amelyekről beszélni fogok, csak Isten igazgatására és szuverenitására vonatkoznak; nem fedek fel semmilyen rejtélyt, és nem árulok el nektek semmilyen titkot, amit meg akartok tudni. Mivel ez Isten szuverenitását, Isten igazgatását és Isten gondviselését érinti, csak arról a részről fogok beszélni, amelyről szükséges tudnotok.

Először is, hadd tegyek fel nektek egy kérdést: a ti elmétekben mi a szellemi birodalom? Nagyjából az anyagi világon kívüli világ, amely az emberek számára láthatatlan és megfoghatatlan. A képzeletetekben azonban milyen világnak kellene lennie a szellemi birodalomnak? Talán mivel nem látjátok, képtelenek vagytok elgondolkodni rajta. Amikor azonban hallotok néhány legendát, akkor még mindig gondoltok rá, és nem megy ki a fejetekből. Miért mondom ezt? Van valami, ami sok emberrel megtörténik fiatalkorában: amikor valaki egy ijesztő történetet mesél nekik – szellemekről vagy lelkekről –, halálra rémülnek. Pontosan miért is félnek? Azért, mert elképzelik ezeket a dolgokat; bár nem látják őket, mégis úgy érzik, hogy ott vannak a szobájukban, valami rejtett vagy sötét sarokban, és annyira megijednek, hogy nem mernek elaludni. Különösen éjszaka félnek egyedül lenni a szobájukban, vagy egyedül kimenni az udvarra. Ez a képzeletetekben élő szellemi birodalom, egy olyan világ, amelyet az emberek ijesztőnek tartanak. Tény, hogy mindenki elképzeli ezt valamilyen mértékben, és mindenki érzi egy kicsit.

Először beszéljünk a szellemi birodalomról! Mi az? Hadd adjak egy rövid és egyszerű magyarázatot: a szellemi birodalom egy fontos hely, amely különbözik az anyagi világtól. Miért mondom, hogy fontos? Ezt részletesen meg fogjuk beszélni. A szellemi birodalom létezése elválaszthatatlanul kapcsolódik az emberiség anyagi világához. Fontos szerepet játszik az emberi élet és halál körforgásában Isten minden dolgok feletti uralmában; ez a szerepe, és ez az egyik oka annak, hogy a létezése fontos. Mivel ez egy olyan hely, amely az öt érzékszerv számára nem érzékelhető, senki sem tudja pontosan megítélni, hogy létezik-e a szellemi birodalom vagy sem. Különféle dinamikái szorosan kapcsolódnak az emberi létezéshez, aminek következtében az emberiség életrendjét is nagymértékben befolyásolja a szellemi birodalom. Vajon ez magában foglalja Isten szuverenitását, vagy sem? Magában foglalja. Amikor ezt mondom, megértitek, hogy miért beszélek erről a témáról: azért, mert ez Isten szuverenitását, valamint az Ő igazgatását érinti. Egy olyan világban, mint ez – amely az emberek számára láthatatlan –, minden mennyei rendelete, rendelkezése és igazgatási rendszere messze az anyagi világ bármely nemzetének törvényei és rendszerei felett áll, és egyetlen e világban élő lény sem merné ezeket megszegni vagy megsérteni. Vajon van ennek köze Isten szuverenitásához és igazgatásához? A szellemi birodalomban vannak világos adminisztratív rendelkezések, világos mennyei rendeletek és világos törvények. A különböző szinteken és különféle területeken a kísérők szigorúan betartják kötelességeiket, betartják a szabályokat és előírásokat, mert tudják, hogy mi a következménye egy mennyei rendelet megszegésének; tisztában vannak azzal, hogy Isten hogyan bünteti a rosszat és hogyan jutalmazza a jót, továbbá hogyan igazgat és uralkodik minden dolog felett. Sőt, világosan látják, Isten hogyan hajtja végre mennyei rendeleteit és törvényeit. Különböznek ezek az emberiség által lakott anyagi világtól? Valóban óriási mértékben különböznek. A szellemi birodalom olyan világ, amely teljesen különbözik az anyagi világtól. Mivel vannak mennyei rendeletek és törvények, ez érinti Isten szuverenitását, igazgatását, sőt, az Ő beállítottságát is, valamint azt, amije van és ami Ő. Miután ezt hallottátok, nem érzitek, hogy rendkívül nagy szükség van arra, hogy erről a témáról beszéljek? Nem szeretnétek megismerni a benne rejlő titkokat? (De, szeretnénk.) Ilyen a szellemi birodalom fogalma. Bár együtt létezik az anyagi világgal, és egyben Isten igazgatása és szuverenitása alá tartozik, Isten igazgatása és szuverenitása e világban sokkal szigorúbb, mint az anyagi világban.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló X.)

Több megtekintése

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Megosztás

Nem

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren