Isten napi igéi: Isten megismerése | 184. szemelvény

8 július 2025

Isten uralkodik mindenek felett és gondoskodik mindenről, Ő minden dolog Istene (Válogatott szakaszok)

Ha az Isten által minden dolog növekedésére megszabott törvények szemszögéből nézzük, Isten vajon nem az egész emberiséget látja el és táplálja, annak minden változatosságában? Ha ezek a törvények megsemmisülnének, vagy ha Isten nem állította volna fel ezeket a törvényeket az emberiség számára, milyenek lennének az emberiség kilátásai? Miután az emberek elvesztenék a túléléshez szükséges alapvető környezetüket, lenne bármilyen táplálékforrásuk? Lehetséges, hogy az élelmiszerforrások problémát jelentenének. Ha az emberek elveszítenék az élelemforrásaikat, vagyis ha nem tudnának mit enni, hány napig tudnának kitartani? Lehetséges, hogy egyetlen hónapot sem bírnának ki, és már a túlélésük is gondot jelentene. Tehát minden egyes dolog, amit Isten tesz az emberek túlélése, folyamatos létezése, szaporodása és megélhetése érdekében, nagyon fontos. Minden egyes dolog, amit Isten tesz a teremtés dolgai között, szorosan kapcsolódik az emberiség túléléséhez, és elválaszthatatlan attól. Ha az emberiség túlélése problémássá válna, vajon folytatódhatna Isten irányítása? Létezne még Isten irányítása? Isten irányítása egymás mellett létezik az egész emberiség fennmaradásával, amelyet Ő táplál, így függetlenül attól, hogy Isten milyen előkészületeket tesz a teremtés minden dolgához, és mit tesz az emberekért, mindez szükséges az Ő számára, és létfontosságú az emberiség túlélése szempontjából. Ha e Isten által minden dolog számára megszabott törvényektől eltérnének, ha e törvényeket megszegnék vagy lerombolnák, akkor a dolgok többé nem létezhetnének, az emberiség túlélését szolgáló környezet nem létezne tovább, sem a mindennapi megélhetésük, sem maga az emberiség. Emiatt az emberiség üdvösségének Isten általi irányítása is megszűnne.

Minden, amit megvitattunk, minden egyes dolog, minden egyes tárgy szorosan kapcsolódik minden egyes ember életben maradásához. Mondhatnátok azt: „Amiről beszélsz, az túl nagy, olyasmi, amit mi nem érthetünk”, egyesek pedig talán azt mondanák: „Amiről beszélsz, annak semmi köze hozzám.” Ne felejtsd el azonban, hogy te minden dolognak csak egy részeként élsz; egy vagy a teremtés minden dolga között, Isten uralma alatt. Isten teremtésének dolgai nem választhatók el az Ő uralmától, és egyetlen ember sem választhatja le magát az Ő uralmáról. Az Ő uralmának és gondviselésének elvesztése azt jelentené, hogy az emberek élete, az emberek fizikai léte eltűnne. Ez a jelentősége annak, hogy Isten környezetet teremt az emberiség fennmaradásához. Nem számít, milyen rasszhoz tartozol, vagy milyen földdarabon élsz, legyen az nyugaton vagy keleten – nem választhatod el magad attól a túlélést szolgáló környezettől, amelyet Isten az emberiség számára létrehozott, és nem választhatod el magad a túlélést szolgáló környezet nyújtotta táplálékról és ellátmányról, amelyet Ő az emberek számára létrehozott. Nem számít, miből élsz, mire támaszkodsz a megélhetés érdekében, és mire támaszkodsz, hogy fenntartsd fizikai létedet, nem választhatod el magad Isten uralmától és irányításától. Egyesek azt mondják: „Nem vagyok földműves, nem termesztek növényeket a megélhetésemért. Nem az égiekre támaszkodom az élelmemért, tehát túlélésem nem az Isten által a túlélés érdekében létrehozott környezetben történik. Nem kaptam semmit attól a környezettől.” Így van? Azt mondod, hogy nem ültetsz terményeket a megélhetésedért, de nem is eszel gabonát? Nem eszel húst és tojást? És nem eszel zöldséget és gyümölcsöt? Minden, amit megeszel, mindaz, amire szükséged van, elválaszthatatlan attól a túlélést szolgáló környezettől, amelyet Isten az emberiség számára létrehozott. És mindannak a forrása, amire az emberiségnek szüksége van, nem választható el mindazoktól a dolgoktól, amelyeket Isten teremtett, és amelyek összességükben alkotják a túléléseteket szolgáló környezetet. A víz, amit iszol, a ruha, amit viselsz, és mindaz, amit használsz – ezek közül melyik nem Isten teremtésének dolgai közül szerezhető meg? Egyesek azt mondják: „Vannak olyan dolgok, amelyeket nem Isten teremtésének dolgai közül szerezhetünk meg. Látod, a műanyag az egyik ilyen dolog. Vegyi anyag, ember alkotta dolog.” Így van ez? A műanyag valóban ember alkotta, és vegyi anyag, de honnan származnak a műanyag eredeti összetevői? Az eredeti alkotóelemeket Isten által teremtett anyagokból nyerték. A dolgok, amelyeket látsz és élvezel, minden egyes dolog, amit használsz, mind olyan dolgokból származik, amelyeket Isten teremtett. Ez azt jelenti, hogy nem számít, mely rasszhoz tartozik egy ember, nem számít, mi a megélhetése, vagy milyen túlélést szolgáló környezetben él, nem választhatja el magát attól, amit Isten biztosított.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló IX.)

Több megtekintése

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Megosztás

Nem

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren