Isten napi igéi: Isten megismerése | 155. szemelvény
13 szeptember 2025
A Sátán a tudást használja az ember megrontására, a hírnevet és nyereséget pedig az ember irányítására (Válogatott szakaszok)
Mialatt az ember ismereteket sajátít el, a Sátán mindenféle módszert bevet, legyen az történetmesélés, vagy egyszerűen egy-egy egyedi ismeret átadása, vagy annak lehetővé tétele, hogy kielégítsék saját vágyaikat vagy ambícióikat. Milyen úton akar téged vezetni a Sátán? Az emberek úgy vélik, semmi baj azzal, ha ismereteket szereznek, ez teljesen természetes dolog. Hogy megnyerően fogalmazzunk: fennkölt eszményeket dédelgetni vagy ambiciózusnak lenni azt jelenti, hogy van, ami hajtja az embert, és ez kellene, hogy legyen a helyes út az életben. Hát nem dicsőségesebb életmód az, ha az emberek megvalósítják saját eszményeiket, vagy sikeresen megalapoznak egy karriert? Ha valaki így tesz, azzal nem csupán az őseit tisztelheti, hanem arra is lehetősége van, hogy nyomot hagyjon a történelemben – ez vajon nem jó dolog? Ez jó dolog a világi emberek szemében, és számukra ez helyes és pozitív dolog kell, hogy legyen. A Sátán azonban baljós szándékaival vajon csak rávezeti az embereket erre az útra, és ezzel vége is? Természetesen nem. Valójában nem számít, mennyire magasztosak az ember ideáljai, lehetnek bármilyen realisztikusak vagy helyénvalóak az ember vágyai, mindaz, amit az ember el akar érni, mindaz, amire törekszik, kibogozhatatlanul kapcsolódik két szóhoz. E két szó életbevágóan fontos minden ember életét tekintve, és ezeket akarja a Sátán belenevelni az emberbe. Melyik két szóról van szó? A „hírnév” és a „nyereség”. A Sátán egy igen szelíd módszert használ, egy olyan metódust, amely nagyon is összhangban van az emberek elképzeléseivel, és nem túl agresszív: eléri, hogy az emberek tudtukon kívül elfogadják az ő túlélési eszközeit és szabályait, életcélokat és az életük számára irányt alakítsanak ki, és életre szóló becsvágyak támadjanak bennük. Bármilyen magasztos hangzásúnak tűnhetnek a szavak, amelyekkel az emberek ezekről az életre szóló becsvágyakról beszélnek, ezek a becsvágyak kibogozhatatlanul kötődnek a „hírnévhez” és a „nyereséghez”. Minden, amit bármely nagyszerű vagy híres ember – vagy valójában bármelyik ember – hajszol egész élete során, csak ezzel a két szóval kapcsolatos: „hírnév” és „nyereség”. Azt hiszik az emberek, hogy amint hírnévre és nyereségre tesznek szert, tőkéjük lesz, amelyet arra használhatnak, hogy magas státusznak és hatalmas vagyonnak örvendhessenek, és élvezhessék az életet. Szerintük mihelyt hírnévre és nyereségre tettek szert, tőkéjük lesz, amelyet arra használhatnak, hogy a gyönyört keressék, és elmerüljenek a hús-vér test buja élvezkedésében. Ennek az általuk vágyott hírnévnek és nyereségnek a kedvéért az emberek önként, bár tudtukon kívül, átadják a Sátánnak a testüket, a szívüket, sőt mindenüket, beleértve a kilátásaikat és sorsukat. Fenntartás nélkül teszik ezt, pillanatnyi kétség nélkül, és mindvégig nincs tudomásuk arról, hogy vissza kellene szerezniük mindazt, amijük valaha volt. Meg tudnak tartani az emberek bármilyen irányítást önmaguk felett, miután ily módon átadták magukat a Sátánnak, és hűségesek lettek hozzá? Biztosan nem. Teljesen és maradéktalanul a Sátán irányítja őket. Teljesen és maradéktalanul ingoványba süllyedtek, és képtelenek kiszabadítani magukat. Amint valaki a hírnév és nyereség mocsarába süllyedt, többé nem keresi azt, ami fényes, ami igazságos, sem azokat a dolgokat, amelyek szépek és jók. Ez azért van, mert az emberek számára a hírnév és nyereség vonzereje túlságosan nagy; ezek olyan dolgok, amelyekre az emberek egész életükben, sőt még az egész örökkévalóságon át is vég nélkül törekedhetnek. Nem ez a valós helyzet? Néhányan azt mondják, hogy ismeretekre szert tenni nem más, mint könyveket olvasni vagy megtanulni pár dolgot, amit még nem tudnak, hogy ne maradjanak le a kortól, vagy ne hagyja őket maga mögött a világ. Csak azért szereznek ismereteket, hogy ételt tehessenek az asztalra, a saját jövőjük miatt, vagy hogy gondoskodjanak az alapvető szükségleteikről. Van bárki, aki egy évtizeden keresztül keményen tanulna csupán az alapvető szükségletek miatt, csak azért, hogy megoldja az élelmezést? Nem, nincs ilyen ember. Akkor hát miért szenvedi el valaki ezeket a nehézségeket oly sok éven át? A hírnévért és nyereségért. A hírnév és a nyereség vár rájuk a távolban, hívogatja őket, ők pedig úgy hiszik, hogy csak saját szorgalmuk, nehézségeik és küzdelmeik révén követhetik az utat, amely a hírnév és nyereség eléréséhez vezeti majd őket. Az ilyen embernek el kell szenvednie e nehézségeket a saját jövőbeni útja miatt, jövőbeni élvezeteiért és azért, hogy egy jobb életet nyerjen. Meg tudjátok mondani Nekem, hogy mi a csuda ez a tudás? Vajon nem a Sátán által az emberbe csepegtetett életszabályok és -filozófiák, mint például az, hogy „szeresd a Pártot, szeresd az országot, és szeresd vallásodat” és „a bölcs ember enged a körülményeknek”? Vajon nem az élet „magasztos eszményei” ezek, amelyeket a Sátán az emberbe nevelt, mint amilyenek a nagy emberek ideái, a hős alakok híres vagy bátor szellemének feddhetetlensége, vagy a harcművészeti regények főhőseinek és kardvívóinak lovagiassága és jószívűsége? Ezek az eszmék befolyásolják egyik generációt a másik után, és minden generáció tagjaival elfogadtatják ezeket az eszméket. Folyamatosan küzdenek a „magasztos eszményeket” hajszolva, amelyekért még az életüket is feláldozzák. Ez az az eszköz és megközelítés, amely által a Sátán megrontja az embereket a tudással. Tehát miután a Sátán erre az útra tereli az embereket, vajon képesek alávetni magukat Istennek és Őt imádni? Képesek elfogadni Isten szavait és az igazságra törekedni? Egyáltalán nem, mivel a Sátán tévútra vezette őket. Nézzük meg még egyszer a Sátán által az emberbe ültetett tudást, gondolatokat és véleményeket: Tartalmazzák ezek a dolgok az Isten iránti alávetettségnek és Isten imádásának igazságait? Jelen vannak Isten félelmének és a gonosz kerülésének igazságai? Jelen van egy is Isten szavai közül? Van bennük bármi, ami az igazságra vonatkozik? Egyáltalán nincs – ezek a dolgok teljes mértékben hiányoznak. Teljesen bizonyosak lehettek abban, hogy a Sátán által az emberbe nevelt dolgok egyáltalán nem tartalmaznak igazságot? Nincs hozzá bátorságotok – de nem számít. Mindaddig, amíg felismered, hogy a „hírnév” és a „nyereség” a két kulcsszó, amelyekkel a Sátán az embereket az elvetemültség ösvényére csábítja, ennyi elegendő.
Tekintsük át röviden, amit idáig átbeszéltünk: Minek a segítségével tartja a Sátán szorosan az irányítása alatt az embert? (Hírnévvel és nyereséggel.) Tehát a Sátán a hírnevet és a nyereséget használja arra, hogy kontrollálja az ember gondolatait, amíg az emberek másra sem tudnak gondolni, mint a hírnévre és nyereségre. A hírnévért és nyereségért küszködnek, a hírnévért és nyereségért szenvednek el nehézségeket, a hírnévért és nyereségért tűrnek el megaláztatást, a hírnévért és nyereségért áldozzák fel mindenüket, és minden ítéletet vagy döntést a hírnév és nyereség kedvéért hoznak meg. Ily módon a Sátán láthatatlan béklyókkal kötözi meg az embereket, és ezeket a béklyókat viselve nekik sem erejük, sem bátorságuk nincs ledobni azokat magukról. Tudtukon kívül viselik ezeket a béklyókat, és nagy nehézségek árán vánszorognak egyre előre. E hírnév és nyereség kedvéért az emberiség kerüli Istent és elárulja Őt, és egyre elvetemültebbé válik. Így aztán egyik generáció a másik után pusztul el a Sátán hírneve és nyeresége közepette. Ha most a Sátán cselekedeteire tekintünk, baljós szándékai nem végképp megvetendőek-e? Lehet, hogy ma még mindig nem láttok át a Sátán gonosz indítékain, mert úgy vélitek, hogy nem lehet hírnév és nyereség nélkül élni. Azt hiszitek, hogy ha az emberek maguk mögött hagyják a hírnevet és a nyereséget, akkor többé nem látják majd az előttük lévő utat, többé nem látják majd a céljaikat, hogy a jövőjük elsötétül, homályos és borús lesz. De lassanként, egy nap mindannyian felismeritek majd, hogy a hírnév és a nyereség hatalmas béklyók, amelyekkel a Sátán megkötözi az embert. Amikor az a nap eljön, teljes mértékben ellen fogsz állni a Sátán irányításának, és teljesen ellen fogsz majd állni azoknak a béklyóknak, amelyekkel a Sátán megkötöz. Amikor eljön az ideje, hogy le akarod vetni mindazokat a dolgokat, amiket a Sátán beléd nevelt, akkor majd teljesen szakítasz a Sátánnal, és igazán utálni fogod mindazt, amit a Sátán hozott neked. Az emberiség csak akkor fogja igazán szeretni Istent és igazán sóvárogni Utána.
(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.)
Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?
Más típusú videók