Jónás 4 Ez azonban nagyon rosszul esett Jónásnak, és megharagudott. Így imádkozott Jahvéhoz: Ó, Jahve! Gondoltam én ezt már akkor, amikor még otthon voltam! Azért akartam először Tarsísba menekülni, mert tudtam, hogy Te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, szereteted nagy, és visszavonhatod még a veszedelmet. Most azért, Jahve, vedd el az életemet, mert jobb nekem meghalnom, mint élnem! Jahve azonban ezt kérdezte: Igazad van-e, hogy haragszol?! Azután kiment Jónás a városból, letelepedett a várostól keletre, készített ott magának egy kunyhót, és odaült az árnyékába, hogy lássa, mi történik majd a várossal. Jahve Isten pedig úgy rendelte, hogy nőjön ott egy bokor; az felfutott Jónás fölé, és árnyékot tartott a feje fölött, hogy megvédje a rosszulléttől. Jónás nagyon örült a bokornak. Isten azonban úgy rendelte, hogy másnap, amint hajnalodni kezdett, megrágja egy féreg a bokrot, és az elszáradjon. Amikor kisütött a nap, Isten úgy rendelte, hogy tikkasztó keleti szél támadjon. Jónás napszúrást kapott, ájuldozott, a halált kívánta magának, és azt mondta: Jobb nekem meghalnom, mint élnem! Akkor Isten ezt kérdezte Jónástól: Igazad van-e, amikor haragszol e miatt a bokor miatt? Ő így felelt: Igazam van! Haragszom mindhalálig! Jahve ezt mondta: Te szánod ezt a bokrot, amelyért nem fáradtál, és amelyet nem te neveltél, amely egyik éjjel felnőtt, másik éjjelre pedig elpusztult. Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között? És ott az a sok állat is!

A Teremtő kifejezi igazi érzéseit az emberiség iránt

Ez a beszélgetés Jahve Isten és Jónás között kétségkívül a Teremtő emberiség iránti igazi érzéseinek kifejeződése. Egyfelől tájékoztatja az emberiséget arról, hogy a Teremtő érti a szuverén uralma alatt lévő egész teremtett világot; ahogy Jahve Isten mondta: „Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között? És ott az a sok állat is!” Más szóval: Isten megértése Ninivéről egyáltalán nem felületes volt. Nemcsak tudta a városban lévő élőlények számát (beleértve az embereket és a háziállatokat is), hanem azt is tudta, hogy hányan nem tudnak különbséget tenni a jobb és bal kezük között – vagyis, hogy hány gyermek és fiatal volt jelen. Ez konkrét bizonyítéka Isten átfogó megértésének az emberiséggel kapcsolatban. Másrészt ez a beszélgetés tájékoztatja az embereket a Teremtő emberiség iránti hozzáállásáról, vagyis arról, mennyi az emberiség súlya a Teremtő szívében. Pontosan úgy, ahogy Jahve Isten mondta: „Te szánod ezt a bokrot, amelyért nem fáradtál, és amelyet nem te neveltél, amely egyik éjjel felnőtt, másik éjjelre pedig elpusztult. Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost [...]?” Ezek Jahve Isten megrovó szavai Jónáshoz, de mind igazak.

Bár Jónás arra kapott megbízást, hogy hirdesse Jahve Isten szavait Ninive népének, nem értette Jahve Isten szándékait, sem az Ő aggályait és elvárásait a városbeliekkel szemben. Ezzel a feddéssel Isten azt akarta tudatni vele, hogy az emberiség Isten saját kezeinek terméke, és hogy Ő fáradságos erőfeszítéseket szentelt minden egyes személynek; hogy minden egyes személy Isten elvárásait hordozza a vállán, és hogy minden egyes személy Isten életének ellátását élvezi; minden egyes személyért Isten fizette meg az árat fáradságos erőfeszítéseivel. Ez a feddés azt is elmondta Jónásnak, hogy Isten oltalmazza az emberiséget, amely az Ő saját keze munkája, éppen annyira, amennyire Jónás oltalmazta a bokrot. Isten semmiképpen nem hagyná el egykönnyen az emberiséget, vagy legalábbis az utolsó lehetséges pillanatig nem tenné, nem utolsósorban azért, mert a városban olyan sok gyermek és ártatlan háziállat volt. Amikor ezekkel a fiatal és tudatlan teremtett emberekkel került szembe, akik még a jobb és a bal kezük között sem tudtak különbséget tenni, még kevésbé volt elképzelhető, hogy Isten ilyen elhamarkodottan vessen véget életüknek és határozza meg kimenetelüket. Isten remélte, hogy láthatja őket felnőni; remélte, hogy nem ugyanazon az úton járnak majd, mint a felmenőik, hogy nem kell újra Jahve Isten figyelmeztetését hallaniuk, és hogy bizonyságot fognak tenni Ninive múltjáról. Mi több, Isten remélte, hogy láthatja Ninivét, miután megbánta bűneit, hogy láthatja Ninive jövőjét a megtérést követően, és ami még fontosabb: hogy láthatja, amint Ninive újra Isten irgalma alatt él. Ezért Isten szemében azok a teremtett emberek, akik nem tudtak különbséget tenni a jobb és bal kezük között, ők voltak Ninive jövője. Ők vállalják majd fel Ninive megvetésre méltó múltját, ahogy ők vállalják majd fel azt a fontos kötelességet is, hogy egyaránt bizonyságot tegyenek Ninive múltjáról és jövőjéről Jahve Isten útmutatásával. Igazi érzéseinek ebben a kinyilvánításában Jahve Isten teljes egészében megmutatta a Teremtő irgalmát az emberiség iránt. Megmutatta az emberiségnek, hogy „a Teremtő irgalma” nem tartalmatlan frázis, és nem is üres ígéret; konkrét elvei, módszerei és célkitűzései vannak. Isten igaz és valóságos, nem használ hamisságokat és álcákat, és ugyanígy az Ő irgalmában is végtelen ajándékként részesül az emberiség minden korban és időben. Viszont mindmáig a Teremtő Jónással folytatott szóváltása az Ő egyetlen, kizárólagos szóbeli nyilatkozata arról, miért tanúsít irgalmat az emberiség iránt, hogyan mutat irgalmat az emberiség felé, milyen hosszantűrő az emberiséggel szemben, és melyek az Ő igazi érzései az emberiség iránt. Jahve Isten tömör szavai ebben a beszélgetésben az emberiség iránti gondolatainak teljességét fejezik ki; igaz kifejezései az Ő szíve hozzáállásának az emberiséghez, és konkrét bizonyítékai is annak, hogy Ő bőségesen ajándékozza irgalmát az emberiségnek. Az Ő irgalmában nemcsak az emberiség idősebb generációi részesülnek, hanem megadatik az emberiség fiatalabb tagjainak is, ahogy mindig is volt, nemzedékről nemzedékre. Bár Isten haragja rendszeresen lesújt az emberiség bizonyos szegleteire és korszakaira, Isten irgalma sohasem szűnt meg. Irgalmával a teremtett emberi lények egyik nemzedékét a másik után vezeti és vezéreli, a teremtett emberi lények egyik nemzedékét a másik után látja el és táplálja, mert igazi érzései az emberiség iránt sohasem változnak. Ahogy Jahve Isten mondta: „Én pedig ne szánjam meg [...]?” Ő mindig is oltalmazta az Ő saját teremtését. Ez a Teremtő igazságos természetének irgalma, és egyúttal a Teremtő teljes egyedülállósága!

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)