Az emberiség őszinte bűnbánattal nyeri el Isten irgalmát és hosszútűrését (Válogatott szakaszok)

Jahve Isten figyelmeztetése eljut a niniveiekhez

Lépjünk tovább a második szakaszra, Jónás könyvének harmadik fejezetére: „Elindult tehát Jónás befelé a városba egynapi járásra, és ezt hirdette: Még negyven nap, és elpusztul Ninive!” Ezeket a szavakat adta Isten tovább közvetlenül Jónásnak, hogy mondja meg a niniveieknek, így természetesen Jahve ezeket a szavakat akarta elmondani a niniveieknek. Ezek a szavak azt mondják el az embereknek, hogy Isten megutálta és meggyűlölte a város népét, mert gonoszságuk az Ő színe elé jutott, és ezért el kívánja pusztítani ezt a várost. Mielőtt azonban Isten elpusztítaná a várost, bejelentést tesz a niniveiek számára, és ugyanakkor alkalmat ad nekik, hogy megbánják gonoszságukat és mindent újrakezdjenek. Ez az alkalom negyven napig tart, és nem tovább. Más szóval: ha a városbeliek nem tartanak bűnbánatot, nem ismerik be bűneiket, és nem borulnak a földre Jahve Isten előtt negyven napon belül, Isten elpusztítja a várost, éppúgy, ahogy Sodomát elpusztította. Ezt akarta Jahve Isten elmondani Ninive népének. Világos, hogy ez nem egy egyszerű bejelentés volt. Nemcsak Jahve Isten haragját közvetítette, hanem a niniveiekkel szembeni hozzáállását is, ugyanakkor pedig ünnepélyes figyelmeztetésként szolgált a városban élő emberek számára. Ez a figyelmeztetés elmondta nekik, hogy gonosz tetteik kivívták Jahve Isten gyűlöletét, és hamarosan a saját megsemmisülésük szélére juttatják őket. Így Ninive minden lakosának élete közvetlen veszélyben forgott.

Éles ellentét Ninive és Sodoma reakciója között Jahve Isten figyelmeztetésére

Mit jelent az, hogy elpusztulni? Köznyelven szólva azt jelenti, hogy valami nem fog létezni többé. De hogyan? Ki tudna elpusztítani egy egész várost? Az ember számára természetesen lehetetlen volna egy ilyen cselekedet végrehajtása. Ninive népe nem volt ostoba; amint meghallották ezt a bejelentést, megértették, miről van szó. Tudták, hogy a bejelentés Istentől jött, tudták, hogy Isten el fogja végezni az Ő munkáját, és tudták, hogy a gonoszságuk feldühítette Jahve Istent és rájuk hozta az Ő haragját, így hamarosan el fognak pusztulni a városukkal együtt. Hogy viselkedtek a városbeliek, miután hallották Jahve Isten figyelmeztetését? A Biblia konkrét részletekkel írja le, hogyan reagált a nép, a királytól egészen a közemberekig. A Szentírás a következő szavakat jegyezte fel: „Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja. Amikor ez a hír eljutott Ninive királyához, fölkelt a trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött magára, és hamuba ült. Azután kihirdették Ninivében a király és a főemberek parancsára: Az emberek és állatok, a marhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se igyanak! Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel [...]” (Jónás 3:5-9).

Miután hallották Jahve Isten bejelentését, Ninive népe olyan hozzáállást mutatott, amely szöges ellentétben állt a sodomaiakéval – míg a sodomaiak nyíltan szembeszegültek Istennel, a gonosztól a gonosz felé haladva, a niniveiek, miután hallották e szavakat, nem hagyták figyelmen kívül a dolgot, és nem is álltak ellen. Ehelyett hittek Istennek, és böjtöt hirdettek. Mit jelent itt az a szó, hogy „hittek”? Maga a szó hitet és alávetést sugall. Ha a szót a niniveiek tulajdonképpeni viselkedésével magyarázzuk meg, akkor azt jelenti: hitték, hogy Isten meg tudja és meg fogja tenni, amit mondott, és hogy hajlandóak voltak bűnbánatot tartani. Érzett félelmet Ninive népe a fenyegető katasztrófa miatt? A hitük ültette el a félelmet a szívükben. Mivel bizonyíthatjuk hát a niniveiek hitét és félelmét? Ahogy a Biblia mondja: „[...] böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja”. Ez annyit tesz, hogy a niniveiek igazán hittek, és ebből a hitből félelem fakadt, ami pedig rávette őket, hogy böjtöljenek és zsákruhát öltsenek. Így mutatták ki, hogy kezdik megbánni bűneiket. Éles ellentétben a sodomaiakkal, a niniveiek nemcsak, hogy nem szegültek szembe Istennel, hanem viselkedésükkel és cselekedeteikkel egyértelműen ki is mutatták bűnbánatukat. Ezt természetesen Ninive egész népe megtette, nemcsak a közemberek – a király sem volt kivétel.

Ninive királyának bűnbánata elnyeri Jahve Isten tetszését

Amikor Ninive királya meghallotta ezt a hírt, fölkelt a trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött, és hamuba ült. Ezután kihirdette, hogy a városban senki nem ízlelhet meg semmit, és hogy egy juh, ökör vagy egyéb jószág sem legelhet, vagy ihat vizet. Embereknek és állatoknak egyaránt zsákruhát kellett ölteniük, és az embereknek buzgó könyörgésekkel kellett Istenhez fordulniuk. A király azt is kihirdette, hogy minden egyes ember megtér a maga gonosz útjáról, és felhagy erőszakos tetteivel. Ebből a cselekvéssorból ítélve Ninive királya szívének mélyében igaz megbánás volt. Az általa végrehajtott cselekedetek sora – felkel a trónjáról, leveti királyi díszruháját, zsákruhát ölt és hamuba ül – azt jelzi az emberek számára, hogy Ninive királya félretette királyi státuszát, és a közemberekkel együtt zsákruhát öltött. Ez annyit tesz, hogy Ninive királya, miután hallotta a Jahve Istentől származó bejelentést, nem maradt királyi posztján, hogy folytassa gonosz útját vagy erőszakos tetteit; hanem félretette az általa birtokolt hatalmat, és bűnbánatot tartott Jahve Isten előtt. Ebben a pillanatban Ninive királya nem királyként tartott bűnbánatot; Isten átlagos alattvalójaként járult Isten elé, hogy bűnbánatot tartson, és megvallja bűneit. Sőt, az egész várost felszólította, hogy tartsanak bűnbánatot és vallják meg bűneiket Jahve Isten előtt ugyanúgy, ahogy ő tette; továbbá konkrét terve is volt arra vonatkozóan, hogyan tegyék ezt, ahogy a Szentírásból látható: „Az emberek és állatok, a marhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se igyanak! [...] kiáltsanak teljes erővel Istenhez, térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel!” A város uralkodójaként Ninive királya a legmagasabb státusszal és a legfőbb hatalommal bírt, és bármit megtehetett, amit csak akart. Amikor Jahve Isten bejelentésével került szembe, megtehette volna, hogy semmibe veszi a dolgot, vagy csak ő maga tart bűnbánatot és vallja meg bűneit, azzal pedig, hogy a városbeliek a bűnbánat mellett döntenek-e, egyáltalán nem törődik. Ninive királya azonban egyáltalán nem ezt tette. Nemcsak, hogy felkelt a trónjáról, zsákruhát öltött, hamuba ült, bűnbánatot tartott, és megvallotta bűneit Jahve Isten előtt, hanem a városban élő összes embernek és állatnak is megparancsolta, hogy ugyanígy tegyenek. Még azt is megparancsolta az embereknek, hogy „kiáltsanak teljes erővel Istenhez”. Ezzel a cselekvéssorral Ninive királya valóban úgy cselekedett, ahogy egy uralkodóhoz illik. Cselekedeteinek sora olyan, amelyet az emberiség történelmének bármelyik királya nehezen valósított volna meg, és valóban, ezeket egyetlen másik király sem tette meg. Ezek a cselekedetek az emberiség történetében példátlannak nevezhetők, és méltók arra, hogy az emberiség megjegyezze őket és egyúttal utánozza is őket. Az emberiség hajnala óta minden király arra vezette az alattvalóit, hogy ellenálljanak Istennek, és szembeszegüljenek Vele. Soha senki nem vezette az alattvalóit arra, hogy könyörögjenek Istennek, hogy megváltást keressenek gonoszságukból, elnyerjék Jahve Isten bocsánatát, és elkerüljék a küszöbönálló büntetést. Ninive királya azonban képes volt arra vezetni alattvalóit, hogy forduljanak Isten felé, ki-ki hagyja maga mögött gonosz útját és hagyjon fel erőszakos tetteivel. Sőt még arra is képes volt, hogy félretegye trónját, cserébe Jahve Isten meggondolta Magát és megbánást érzett, visszavonta haragját, és megengedte, hogy a városbeliek életben maradjanak, megőrizve őket a pusztulástól. Bizonyossággal elmondható, hogy a király cselekedetei csak az emberi történelem ritka csodái voltak, és annak modellértékű példájának tekinthető, ahogy a romlott emberiség megtér, és megvallja bűneit Istennek.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)