A Sátán még egyszer megkísérti Jóbot (Jób testén kelések jelennek meg) (Válogatott szakaszok)

a. Az Isten által mondott szavak

Jób 2:3 Erre ezt mondta Jahve a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön. Feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. Még most is kitartóan feddhetetlen, bár felingereltél ellene, hogy ok nélkül tönkretegyem.

Jób 2:6 Jahve ezt felelte a Sátánnak: A kezedbe adom, csak az életét kíméld meg!

b. A Sátán által mondott szavak

Jób 2:4-5 A Sátán azonban így válaszolt Jahvénak: Bőrért bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad! Nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá csontjaira meg a húsára, majd káromol még Téged!

A rendkívüli szenvedés közepette Jób igazán felismeri Isten emberiségről való gondoskodását

Jahve Istennek a Sátánhoz intézett kérdéseit követően a Sátán titokban boldog volt, tudta ugyanis, hogy még egyszer megengedi neki, hogy megtámadja azt az embert, aki Isten szemében tökéletes volt – a Sátán számára ez egy ritka lehetőség volt. A Sátán ezt a lehetőséget arra akarta felhasználni, hogy teljesen aláássa Jób meggyőződését, hogy elveszítse Istenbe vetett hitét, így ne félje többé Istent és ne áldja Jahve nevét. Ez lehetőséget adott volna a Sátánnak arra, hogy bárhol és bármikor képes legyen Jóbot a játékszerévé tenni, aki engedelmeskedik az ő parancsának. A Sátán nyom nélkül elrejtette gonosz szándékait, de nem tudta kordában tartani rosszindulatú természetét. Erre az igazságra utal a Jahve Isten szavaira adott válasza, ahogy azt a Szentírás feljegyezte: „A Sátán azonban így válaszolt Jahvénak: Bőrért bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad! Nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá csontjaira meg a húsára, majd káromol még Téged!” (Jób 2:4-5). Ebből az Isten és a Sátán közötti szóváltásból lehetetlen, hogy ne nyerjünk alapvető tudást a Sátán rosszindulatáról, és ne érzékeljük azt. A Sátán eme téveszméit hallva, mindazok, akik szeretik az igazságot és megvetik a gonoszt, kétségtelenül még jobban fogják gyűlölni a Sátán aljasságát és szégyentelenségét, döbbenetet és undort fognak érezni a Sátán téveszméitől, egyúttal mély imákat és őszinte kívánságokat ajánlanak fel Jóbnak, imádkozva, hogy ez a becsületes ember elérje a tökéletességet, azt kívánva, hogy ez az istenfélő és a gonoszt elkerülő ember örökre legyőzze a Sátán kísértéseit és a fényben éljen, Isten vezetése és áldásai közepette; így az ilyen emberek azt is kívánják, hogy Jób igaz cselekedetei örökké buzdítsák és bátorítsák mindazokat, akik az istenfélelem és a gonosz elkerülésének útját keresik. Bár a Sátán rossz szándéka látható ebben a nyilatkozatban, Isten könnyedén beleegyezett Sátán „kérésébe”, egy feltétellel: „A kezedbe adom, csak az életét kíméld meg!” (Jób 2:6). Mivel a Sátán ezúttal azt kérte, hogy nyújtsa ki a kezét, hogy kárt tehessen Jób húsában és csontjaiban, Isten azt mondta: „csak az életét kíméld meg!” E szavak azt jelentik, hogy Jób testét a Sátánnak adta, de Jób életét megtartotta Isten. A Sátán nem vehette el Jób életét, de ezen kívül bármilyen eszközt vagy módszert bevethetett Jób ellen.

Miután megkapta Isten engedélyét, a Sátán rohant Jóbhoz és kinyújtotta a kezét, hogy megbetegítse a bőrét, fájdalmas kelések keletkeztek az egész testén és Jób fájdalmat érzett a bőrén. Jób dicsőítette Jahve Isten csodálatosságát és szentségét, ami még vérlázítóbbá tette a Sátán arcátlanságát. Mivel örömét lelte abban, hogy fájdalmat okoz az embernek, a Sátán kinyújtotta a kezét és Jób húsába karmolt, amitől a fájó kelések elgennyesedtek. Jób azonnal példátlan fájdalmat és kínt érzett a testén, és nem tudta megállni, hogy ne dörzsölje magát tetőtől talpig a kezével, mintha ez enyhítené a lelkére mért csapást, amelyet a testét ért fájdalom idézett elő. Rájött, hogy Isten mellette van és figyeli őt, és mindent megtett, hogy megacélozza magát. Még egyszer letérdelt a földre, és így szólt: „Belenézel az ember szívébe, megfigyeled nyomorúságát; miért érdekel Téged a gyengesége? Dicsértessék Jahve Isten neve.” A Sátán látta Jób elviselhetetlen fájdalmát, de nem látta, hogy Jób elhagyta volna Jahve Isten nevét. Ezért sietve kinyújtotta a kezét, hogy megkínozza Jób csontjait, elszántan szaggatta őt végtagról végtagra. Egy pillanatig Jób példátlan kínt érzett; olyan volt, mintha a húsát leszakították volna a csontjairól, és mintha a csontjait darabonként szétzúzták volna. E kínzó gyötrelemtől úgy gondolta, jobb lenne meghalni... Fájdalomtűrő képessége elérte a határát... Kiáltani akart, tépni akarta a bőrét, hogy enyhítse a fájdalmat, de visszatartotta a sikolyait és nem tépte a bőrét, mert nem akarta, hogy a Sátán meglássa gyengeségét. Jób tehát még egyszer letérdelt, de ezúttal nem érezte Jahve Isten jelenlétét. Tudta, hogy Jahve Isten gyakran előtte és mögötte van, illetve mindkét oldalán. Fájdalmai alatt azonban Isten egyszer sem figyelt; eltakarta arcát és elrejtőzött, mert az ember megteremtésének nem az volt az értelme, hogy szenvedést hozzon az emberre. Jób ekkor sírt és mindent megtett, hogy elviselje ezt a fizikai gyötrelmet, de nem tudta többé visszatartani magát attól, hogy hálát adjon Istennek: „Az ember az első csapásra elesik, gyenge és erőtlen, fiatal és tudatlan – miért akarnál Te olyan gondoskodó és gyengéd lenni vele? Lesújtasz rám, de Neked fáj. Mi az az emberben, ami megérdemli a Te gondoskodásodat és aggodalmadat?” Jób imái eljutottak Isten fülébe, Isten pedig hallgatott és csak figyelt, anélkül, hogy egy hangot is adott volna... Miután a Sátán eredménytelenül próbálkozott minden trükkel, csendben távozott, de ezzel még nem értek véget Isten Jóbra kiszabott próbatételei. Mivel Isten ereje, amely Jóbban megmutatkozott, nem került nyilvánosságra, Jób története nem ért véget a Sátán visszavonulásával. Ahogy más szereplők is beléptek, még látványosabb jelenetek következtek.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)