A Sátán először kísérti meg Jóbot (ellopják a jószágait, és szerencsétlenség éri a gyermekeit) (Válogatott szakaszok)

Jób reakciója

Jób 1:20-21 Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult, és így szólt: Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is megyek el. Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve!

Az, hogy Jób vállalja, hogy visszaadja mindazt, amije van, az ő istenfélelméből fakad

Miután Isten azt mondta a Sátánnak, hogy „Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet”, a Sátán távozott, és nem sokkal később Jóbot váratlan és heves támadások érték: először elrabolták az ökreit és a szamarait, és megölték néhány szolgáját; ezután a juhai és még több szolgája a tűz martalékává vált; majd elvették a tevéit és megölték még több szolgáját; végül pedig elvették fiai és lányai életét. Ez a támadássorozat volt az a gyötrelem, amelyet Jób az első megkísértés alatt szenvedett el. Isten parancsának megfelelően a Sátán e támadások során csak Jób vagyonát és gyermekeit vette célba, magát Jóbot nem bántotta. Mindazonáltal Jób egy nagy vagyonnal rendelkező, gazdag emberből azonnal nincstelenné vált. Senki sem tudta volna átvészelni ezt a megdöbbentő, meglepetésszerű csapást, vagy megfelelően reagálni rá, Jób mégis megmutatta rendkívüli oldalát. A Szentírás a következőképpen számol be: „Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult.” Ez volt Jób első reakciója, miután megtudta, hogy elvesztette gyermekeit és minden vagyonát. Ráadásul nem tűnt meglepettnek vagy pánikba esettnek, még kevésbé mutatott haragot vagy gyűlöletet. Látjátok tehát, hogy szívében már felismerte, hogy ezek a katasztrófák nem véletlenek, nem emberi kéztől származnak, még kevésbé a megtorlás vagy a büntetés érkeztét jelentik. Inkább Jahve próbatételei érkeztek el; Jahve volt az, aki el akarta venni a vagyonát és a gyermekeit. Jób akkor nagyon nyugodt és józan volt. Tökéletes és becsületes emberi mivolta lehetővé tette számára, hogy racionális és természetes módon hozzon pontos ítéleteket és döntéseket az őt ért katasztrófákkal kapcsolatban, és ennek következtében szokatlan nyugalommal viselkedett: „Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult.” Az, hogy „megszaggatta köntösét” azt jelenti, hogy ruhátlan volt, és nem volt semmije; az, hogy „megnyírta a fejét”, azt jelenti, hogy újszülöttként tért vissza Isten elé; az, hogy „a földre esve leborult”, azt jelenti, hogy meztelenül jött a világra, és ma sincs semmije, úgy tért vissza Istenhez, mint egy újszülött. Jób hozzáállását mindahhoz, ami vele történt, Isten egyetlen teremtett lénye sem tudta volna megvalósítani. Az ő Jahvéba vetett hite túlmutatott a hiedelemvilágon; ez az ő istenfélelme volt, az Isten iránti alávetettsége; nemcsak azért volt képes hálát adni Istennek, hogy Ő adott neki, hanem azért is, hogy elvett tőle. Sőt, képes volt kezdeményezni azt, hogy visszaadja Istennek mindazt, amije volt, beleértve az életét is.

Jób istenfélelme és Istennek való alávetettsége példaértékű az emberiség számára, tökéletessége és becsületessége pedig az emberi mivolt tetőpontja volt, amellyel az embernek rendelkeznie kellene. Bár nem látta Istent, felismerte, hogy Isten valóban létezik, e felismerés miatt félte Istent, és istenfélelme miatt képes volt alávetni magát Istennek. Szabad kezet adott Istennek, hogy elvegye tőle, amije van, mégis zokszó nélkül leborult Isten előtt és azt mondta Neki, hogy még ha ebben a pillanatban el is venné tőle a testét, ő szívesen, panaszkodás nélkül megengedné ezt Neki. Egész viselkedése tökéletes és becsületes emberi mivoltának volt köszönhető. Ez azt jelenti, hogy ártatlanságának, őszinteségének és jóságának eredményeként Jób rendíthetetlen volt Isten létezésének felismerésében és megtapasztalásában. Erre alapozva támasztott magával szemben követelményeket és egységesítette gondolkodását, viselkedését, magatartását és cselekvésének alapelveit Isten előtt, összhangban Isten vezetésével és Isten tetteivel, amelyeket minden dologban látott. Az idő múlásával a tapasztalatai valódi és tényleges istenfélelmet váltottak ki belőle, és ezek hatására elkerülte a gonoszt. Ez volt a forrása a tisztességnek, amelyhez Jób szilárdan ragaszkodott. Jób becsületes, ártatlan és jóságos emberi mivolttal rendelkezett, tényleges tapasztalata volt az istenfélelemről, az Isten iránti alávetettségről és a gonosz elkerüléséről, valamint arról a tudásról, hogy „Jahve adta, Jahve vette el”. Csak ezen dolgok miatt tudott szilárdan megállni tanúságtételében a Sátán ilyen aljas támadásai közepette, és csak ezek miatt volt képes arra, hogy ne okozzon csalódást Istennek, valamint kielégítő választ adjon Istennek, amikor elérték őt Isten próbatételei. Bár Jób viselkedése az első megkísértés alatt nagyon egyenes volt, a későbbi nemzedékek esetében még egy életen át tartó erőfeszítés után sem volt biztos, hogy elérik ezt az egyenességet, és nem is feltétlenül rendelkeztek Jób fent leírt magatartásával. Ma, szembesülve Jób egyenes viselkedésével, és összevetve azt az „abszolút alávetettség és holtig tartó hűség” felkiáltásaival és elszántságával, amit azok tanúsítanak Isten iránt, akik azt állítják, hogy hisznek Benne és követik Őt, vajon éreztek mélységes szégyent, vagy nem?

Amikor olvasol a Szentírásban mindarról, amit Jób és családja elszenvedett, hogy reagálsz? Elveszel a gondolataidban? Megdöbbensz? Lehet „borzalmasnak” nevezni a Jóbot sújtó próbatételeket? Más szóval, elég megdöbbentő olvasni Jób Szentírásban leírt próbatételeit, nem beszélve arról, hogy milyenek lettek volna azok a való életben. Láthatjuk tehát, hogy ami Jóbbal történt, az nem „ujjgyakorlat” volt, hanem valódi „csata”, valódi „fegyverekkel” és „golyókkal”. De kinek a keze által volt kitéve ezeknek a próbatételeknek? Mindez természetesen a Sátán műve volt, és a Sátán a saját kezével csinálta ezeket a dolgokat. Ennek ellenére ezeket a dolgokat Isten jóváhagyta. Megmondta Isten a Sátánnak, hogy milyen eszközökkel kísértse meg Jóbot? Nem. Isten csupán egy feltételt szabott, amelyet a Sátánnak be kell tartania, és ekkor Jóbot elérte a megkísértés. Amikor a megkísértés elérte Jóbot, az emberek megérezték a Sátán gonoszságát és rútságát, rosszindulatát és embergyűlöletét, valamint Isten iránti ellenségességét. Ebből láthatjuk, hogy szavakkal nem lehet leírni, milyen kegyetlen volt ez a megkísértés. Elmondható, hogy a rosszindulatú természet, amellyel a Sátán bántalmazta az embert, és csúnya ábrázata ebben a pillanatban teljesen feltárult. A Sátán kihasználta ezt az alkalmat, az Isten engedélye által biztosított lehetőséget, hogy Jóbot lázas és könyörtelen bántalmazásnak tegye ki, melynek módszere és kegyetlenségi foka a mai ember számára elképzelhetetlen és teljesen elviselhetetlen. Ahelyett, hogy azt mondanánk, hogy a Sátán megkísértette Jóbot, és hogy ő e megkísértés alatt bizonyságtételében szilárdan megállt, jobb azt mondani, hogy az Isten által rá kiszabott próbatételek során Jób harcba szállt a Sátánnal, hogy megvédje tökéletességét és becsületességét, és hogy megvédje az istenfélelem és a gonosz elkerülésének útját. Ebben a küzdelemben Jób elveszített egy hegynyi juhot és marhát, elveszítette minden vagyonát és elveszítette fiait és lányait. Azonban nem adta fel tökéletességét, becsületességét és istenfélelmét. Más szóval, a Sátánnal folytatott küzdelemben Jób inkább megfosztatott vagyonától és gyermekeitől, minthogy elveszítse tökéletességét, becsületességét és istenfélelmét. Inkább ragaszkodott az emberi lét gyökeréhez. A Szentírás tömören beszámol az egész folyamatról, melynek során Jób elveszítette vagyonát, illetve dokumentálja Jób magatartását és hozzáállását is. Ezek a szűkszavú, tömör beszámolók azt az érzetet keltik, hogy Jób szinte higgadtan nézett szembe ezzel a megkísértéssel, de ha a ténylegesen történteket újra megismételnénk – figyelembe véve a Sátán rosszindulatú természetét is –, akkor a dolgok nem lennének olyan egyszerűek és könnyűek, mint ahogy azt ezek a mondatok leírják. A valóság sokkal kegyetlenebb volt. Ilyen szintű pusztítással és gyűlölettel bánik a Sátán az emberiséggel és mindazokkal, akiket Isten jóváhagy. Ha Isten nem kérte volna, hogy a Sátán ne bántsa Jóbot, kétségtelen, hogy a Sátán lelkiismeret-furdalás nélkül megölte volna őt. A Sátán nem akarja, hogy bárki is imádja Istent, és azt sem kívánja, hogy azok, akik Isten szemében igazak, tökéletesek és becsületesek, továbbra is féljék Istent és elkerüljék a gonoszt. Az, hogy az emberek félik Istent és elkerülik a gonoszt, azt jelenti, hogy elkerülik a Sátánt és fellázadnak ellene, így a Sátán kihasználta Isten engedélyét, hogy minden dühét és gyűlöletét könyörtelenül rázúdítsa Jóbra. Látod tehát, milyen nagy volt a gyötrelem, amit Jób elszenvedett, elméjében és testében, kívül-belül. Ma már nem értjük, milyen volt akkoriban, és csak a Biblia beszámolóiból nyerhetünk rövid bepillantást Jób akkori érzelmeibe, amikor ki volt téve a gyötrelemnek.

Jób rendíthetetlen tisztessége szégyent hoz a Sátánra és pánikszerű menekülésre készteti

Mit tett hát Isten, amikor Jób ilyen gyötrelemnek volt kitéve? Isten nézett, figyelt és várta a végkifejletet. Miközben Isten nézett és figyelt, mit érzett? Természetesen búslakodott. De vajon lehetséges, hogy e bánat miatt Isten megbánta, hogy megengedte a Sátánnak, hogy megkísértse Jóbot? A válasz: nem, nem érezhetett volna ilyen megbánást. Mert szilárdan hitte, hogy Jób tökéletes és becsületes, hogy féli Istent és elkerüli a gonoszt. Isten egyszerűen csak lehetőséget adott a Sátánnak, hogy ellenőrizze Jób Isten előtti igaz mivoltát és felfedje saját gonoszságát és hitványságát. Továbbá Jóbnak alkalma nyílt arra, hogy a világ emberei, a Sátán, sőt mindazok előtt, akik követik Istent, tanúságot tegyen igaz mivolta, istenfélelme és a gonosz elkerülése mellett. A végkifejlet vajon bebizonyította, hogy Isten értékelése Jóbról helyes és hibátlan volt? Jób tényleg legyőzte a Sátánt? Itt olvashatjuk Jób eredeti szavait, amelyek bizonyítják, hogy legyőzte a Sátánt. Így szólt: „Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is megyek el.” Ez Jób alávetett magatartása Istennel szemben. Ezután azt mondta: „Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve!” Ezek a Jób által elmondott szavak bizonyítják, hogy Isten megfigyeli az ember szívének mélységeit és képes belelátni az ember elméjébe, továbbá azt is bizonyítják, hogy Isten Jóbbal kapcsolatos jóváhagyása nem volt tévedés, és hogy ez az ember, akit Isten jóváhagyott, igaz volt. „Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve!” Ezek a szavak Jób bizonyságtétele Isten mellett. Ezek a hétköznapi szavak félemlítették meg a Sátánt, hoztak rá szégyent és kényszerítették pánikszerű menekülésre, sőt, ezek béklyózták meg és fosztották meg erőforrásaitól. E szavak éreztették a Sátánnal Jahve Isten tetteinek csodálatosságát és hatalmát is, és általuk érzékelhette annak rendkívüli karizmáját, akinek a szívét Isten útja vezérelte. Ráadásul megmutatták a Sátánnak, hogy egy kis és jelentéktelen ember milyen hatalmas életerővel ragaszkodik az istenfélelem és a gonosz elkerülésének útjához. Így a Sátán az első küzdelemben legyőzetett. Annak ellenére, hogy „tanult ebből”, a Sátánnak nem állt szándékában elengedni Jóbot, és rosszindulatú természete sem változott. A Sátán megpróbálta tovább támadni Jóbot, ezért ismét Isten elé állt...

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)