Isten ígérete Ábrahámnak (Válogatott szakaszok)

1Mózes 22:16-18 Magamra esküszöm, így szól Jahve, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg Tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, vagy mint a homokszemek a tengerparton. A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját, és a te utódod által nyer áldást a föld minden népe, mert hallgattál szavamra.

Isten változatlan szándéka, hogy megnyerje azokat, akik ismerik Istent és tanúságot tudnak tenni Mellette

Ugyanakkor, amikor Isten Önmagához beszélt, Ábrahámhoz is szólt, de azon kívül, hogy hallotta az áldásokat, amelyeket Isten adott neki, vajon abban a pillanatban képes volt Ábrahám megérteni Isten minden szavának valódi szándékát? Nem volt rá képes! Abban a pillanatban tehát, amikor Isten Önmagára esküdött, a szíve még mindig magányos és szomorú volt. Még mindig nem volt egyetlen ember sem, aki képes lett volna megérteni vagy felfogni azt, ami az Ő szándékában állt és amit tervezett. Abban a pillanatban senki – Ábrahámot is beleértve – sem volt képes bizalmasan beszélni Vele, még kevésbé volt képes bárki is együttműködni Vele abban a munkában, amelyet végeznie kellett. A felszínen Isten megnyerte Ábrahámot, egy embert, aki tudott engedelmeskedni a szavainak. Valójában azonban ennek az embernek a tudása Istenről alig volt több a semminél. Bár Isten megáldotta Ábrahámot, Isten szíve még mindig nem volt elégedett. Mit jelent az, hogy Isten nem volt elégedett? Azt jelenti, hogy az Ő irányítása még csak most kezdődött, azt jelenti, hogy az emberek, akiket meg akart nyerni, akiket látni vágyott, akiket szeretett, még mindig távol voltak Tőle; időre volt szüksége, várnia kellett, türelmesnek kellett lennie. Mert abban az időben Magán Istenen kívül senki sem tudta, mire van szüksége, mit szeretne megszerezni vagy mire vágyik. Így tehát, miközben Isten nagyon izgatott volt, egyúttal nehéz volt a szíve. Mégsem állította meg lépteit, hanem tervezte a következő lépést, amit meg kell tennie.

Mit láttok Isten Ábrahámnak tett ígéretében? Isten nagy áldásokban részesítette Ábrahámot, egyszerűen azért, mert engedelmeskedett Isten szavainak. Bár a felszínen ez normálisnak és magától értetődőnek tűnik, Isten szívét látjuk benne: Isten különösen nagyra becsüli az ember Iránta tanúsított alávetettségét, és nagyra értékeli az ember Iránta való megértését és őszinteségét. Mennyire becsüli Isten ezt az őszinteséget? Talán nem értitek, milyen nagyra becsüli, és talán nincs is senki, aki felfogja ezt. Isten adott Ábrahámnak egy fiút, és amikor az a fiú felnőtt, Isten megkérte Ábrahámot, hogy ajánlja fel a fiát Istennek. Ábrahám szó szerint követte Isten parancsát, engedelmeskedett Isten szavának, az őszintesége pedig meghatotta Istent, és nagyra értékelte azt. Milyen nagyra értékelte Isten? És miért értékelte nagyra? Abban az időben, amikor senki sem értette Isten szavait, illetve nem értette a szívét, Ábrahám olyasmit tett, ami megrázta az eget és megrengette a földet, ez pedig példátlan elégedettséggel töltötte el Istent, illetve azzal az örömmel, hogy megnyert valakit, aki képes volt alávetni magát az Ő szavainak. Ez az elégedettség és öröm egy olyan teremtett lénytől származott, akit Isten a saját kezével készített. Ez volt az első „áldozat”, amelyet az ember felajánlott Istennek, és amelyet Ő a legbecsesebbnek tartott, amióta csak megteremtette az embert. Isten nehéz időket élt át, amíg erre az áldozatra várt, és úgy kezelte, mint az Általa teremtett ember első legfontosabb ajándékát. Ez megmutatta Istennek erőfeszítései és az Általa fizetett ár első gyümölcsét, és lehetővé tette Számára, hogy meglássa az emberiségben rejlő reményt. Ezután Isten még jobban vágyott egy ilyen emberekből álló csoportra, akik társaságot nyújtanak Neki, őszintén bánnak Vele és őszintén törődnek Vele. Isten még abban is reménykedett, hogy Ábrahám tovább él, mert azt kívánta, hogy egy olyan szív kísérje Őt és legyen Vele, mint Ábrahámé, miközben Ő folytatja az irányítást. Bármit is akart Isten, az csak egy kívánság volt, egy elképzelés – hisz Ábrahám csupán egy ember volt, aki képes volt alávetni magát Neki, és a legcsekélyebb megértéssel vagy ismerettel sem rendelkezett Istenről. Ábrahám olyasvalaki volt, aki messze elmaradt Isten emberrel szemben támasztott követelményeitől, amelyek a következők: Isten ismerete, az Isten melletti tanúságtétel képessége és az Istennel való egylelkűség. Ábrahám tehát nem tudott Istennel tartani. Abban, hogy Ábrahám felajánlotta Izsákot, Isten látta Ábrahám őszinteségét és alávetettségét, illetve azt, hogy kiállta Isten próbáját. Bár Isten elfogadta őszinteségét és alávetettségét, ő mégsem volt méltó arra, hogy Isten bizalmasa legyen, hogy olyasvalaki legyen, aki ismeri és érti Istent, valamint olyasvalaki, aki tisztában van Isten természetével; távol állt attól, hogy egy szív és egy lélek legyen Istennel és kövesse Isten akaratát. Isten a szíve mélyén tehát még mindig magányos és nyugtalan volt. Minél magányosabb és nyugtalanabb lett Isten, annál inkább szüksége volt arra, hogy mihamarabb folytassa az irányítását és képes legyen kiválasztani és megnyerni egy embercsoportot, hogy mielőbb végrehajtsa irányítási tervét és beteljesítse az akaratát. Ez volt Isten buzgó szándéka, és ez a kezdetektől fogva a mai napig változatlan maradt. Amióta csak a kezdetekkor megteremtette az embert, Isten vágyott egy csapat győztesre, egy olyan embercsoportra, amely képes megérteni, megismerni és felfogni az Ő természetét, és amely Vele fog tartani. Isten e szándéka soha nem változott meg. Bármeddig is kell még várnia, bármilyen nehéz is az Előtte álló út, és bármilyen messze is vannak a vágyott célok, Isten soha nem változtatta meg és nem adta fel az emberrel kapcsolatos elvárásait. Most, hogy ezt elmondtam, rájöttetek valamire Isten szándékából? Lehet, hogy amire rájöttetek, az nem túl mélyreható, de majd fokozatosan leesik a tantusz!

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)