Keresztény tánc – Örökké dicsőítő énekeket énekelve Istennek (Dicsérő ének)

20 február 2025

I

Az utolsó napok Emberfia megjelent Kínában,

és kimondja az igazságot, hogy megmentse az emberiséget.

Halljuk Isten hangját, és felemeltetünk az Ő trónja elé.

Álmunkban sem gondoltuk, hogy szemtől-szembe találkozhatunk Istennel.

A sokévnyi várakozás végre beérett,

és látjuk a Megváltó megjelenését.

Mindenható Isten szavai megmutatják mindenhatóságát,

és megszámlálhatatlanul sok ember szívét hódították meg.

Isten választott népe összegyűlik az Ő trónja előtt;

szavai pásztorolják és öntözik őket.

Isten minden szava az igazság, mely elhozza az embernek az örök élet útját.

Elnyerjük Isten utolsó napokbeli üdvösségét,

és örökké Istent dicsőítő énekeket éneklünk.

II

Mindennap esszük, isszuk és közöljük Isten szavait,

elfogadjuk Isten ítéletét és megtisztítását.

Isten által megvilágosodva megismerjük önmagunkat,

és átlátunk sátáni természetünkön.

Tele vagyunk arroganciával, önelégültséggel és csalárdsággal.

Bűnbánatunkban és bűntudatunkban leborulunk Isten előtt.

Gyakoroljuk az igazságot, és eljutunk a valódi bűnbánatig,

életfelfogásunk fokozatosan változik.

Isten ítélete által megértjük az igazságot,

és meglátjuk Isten szentségét és igazságosságát.

Nagyra értékeljük Isten bölcsességét és mindenhatóságát,

és egyre inkább érezzük kedvességét és szeretetreméltóságát.

Romlott beállítottságunk megtisztul, és Istennek tetsző emberekké válunk.

Élvezzük Isten teljes szeretetét, és örökké Istent dicsőítő énekeket éneklünk.

III

Az ítélet Isten házán belül megkezdődött,

népének romlottsága megtisztul.

Megpróbáltatások és próbatételek közepette jól végezzük kötelességeinket,

harsogó tanúságot téve Istenről.

Isten létrehozta a győztesek egy csoportját,

a Sátán pedig mélységesen megszégyenül és legyőzetik.

Isten legyőzi a Sátánt, és dicsőséget nyer,

felfedve mindenhatóságát és bölcsességét.

A királyság soha nem látott pompában jelent meg

és Isten nagy munkája beteljesült.

Isten igazságossága dicsőítésre méltó

és az Ő szent nevét hirdetik a földön.

Isten országa megjelenik a földön, népe táncol, és új énekeket énekel.

Minden nemzet és nép dicsőíti Istent,

és örökké Istent dicsőítő énekeket éneklünk.

Forrás: Kövesd a Bárányt és énekelj új énekeket

Több megtekintése

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Megosztás

Nem

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren