Azt mondod, hogy elismered a megtestesült Istent, és hogy elismered az Ige megjelenését a testben, mégis teszel bizonyos dolgokat az Ő háta mögött, dolgokat, amelyek szembemennek azzal, amit Ő kér, és szívedben nem rettegsz Tőle. Vajon ez Isten elismerése? Elismered, amit Ő mond, de nem gyakorlod azt, amire képes vagy, sem nem tartasz ki az Ő útja mellett. Ezt jelenti az, hogy elismered Istent? És bár elismered Őt, gyanakvó szívet őrzöl magadban Vele szemben, és sosem Őt félő szívet. Ha már láttad és elismerted az Ő munkáját és tudod, hogy Ő Isten, mégis langyos és teljesen változatlan maradsz, akkor olyan ember vagy, aki még mindig nincs meghódítva. A meghódítottaknak minden tőlük telhetőt meg kell tenniük, és bár nem képesek magasabb igazságokba belépni, és ezek az igazságok talán elérhetetlenek számukra, az ilyen emberek szívében hajlandóság van arra, hogy eljussanak ide. Azért vannak korlátai és határai annak, amit gyakorolni képesek, mert korlátozva van az, amit fel tudnak fogni. De az a legkevesebb, hogy megtegyék, amit csak tudnak, és ha ezt meg tudod valósítani, akkor ezt a hatást a hódítás munkája érte el. Tegyük fel, hogy azt mondod: „Tudván azt, hogy Ő olyan sok szót tud előhozni, amit az ember nem képes, ha Ő nem Isten, akkor ki?” Az efféle gondolkodás nem jelenti azt, hogy elismered Istent. Ha elismered Istent, akkor demonstrálnod kell azt a tényleges cselekedeteiddel. Ha egy gyülekezetet vezetsz, de nem gyakorlod az igazságosságot, ha pénz és vagyon után sóvárogsz, és mindig bezsebeled a gyülekezet összegyűlt pénzét, ez lenne elismerése annak, hogy van Isten? Isten mindenható, és méltó a félelemre. Hogy lehet az, hogy nem félsz, ha tényleg elismered, hogy van Isten? Ha képes vagy ilyen megvetendő dolgokat tenni, akkor tényleg méltányolod Őt? Isten az, akiben hiszel? Amiben te hiszel, az egy homályos Isten; ezért nem félsz! Azok, akik igazán méltányolják és ismerik Istent, mind félnek Tőle és nem mernek semmi olyat tenni, ami Vele szemben áll, vagy ami megsérti a saját lelkiismeretüket, különösen félnek bármi olyat tenni, amiről tudják, hogy ellenkezik Isten szándékaival. Csak ezt tekinthetjük Isten létezése elismerésének. Mit kell tenned olyankor, amikor a szüleid meg akarják akadályozni, hogy higgy Istenben? Hogyan szeresd Istent, amikor a nem hívő férjed jó hozzád? És hogyan kellene Istent szeretned, amikor a fivérek és nővérek utálnak téged? Ha elismered Őt, akkor helyesen fogsz cselekedni ezekben a dolgokban, és meg fogod élni a valóságot. Ha nem teszel konkrét lépéseket, hanem csak azt mondod, hogy elismered Isten létezését, akkor csak a szád jár! Azt mondod, hogy hiszel Benne és elismered Őt, de milyen módon ismered el Őt? Milyen módon hiszel Őbenne? Rettegsz-e Tőle a szívedben? Féled-e Őt? Van-e Őt szerető szíved mélyen a bensődben? Amikor elgyötört vagy és nincs senki, akire támaszkodhatnál, érzékeled Isten szeretetreméltóságát, ám azután teljesen megfeledkezel róla. Ez nem Isten szeretése, sem az Istenben való hit! Végső soron minek az elérését kívánja Isten az embertől? Mindazok az állapotok, amelyeket említettem, például amikor nagyon lenyűgöz a saját fontosságod, amikor úgy érzed, gyorsan meg tudod érteni a dolgokat, mások korlátozása, a többiek lenézése, az emberek megítélése külsejük alapján, a gyanútlan emberek feletti hatalmaskodás, a gyülekezet pénze utáni sóvárgás, és így tovább – csak amikor mindezek a romlott sátáni hajlamok részben el lettek távolítva belőled, akkor lesz nyilvánvaló a meghódításod.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A hódítás munkájának belső igazsága (4.))