Ami a munkát illeti, az ember azt hiszi, a munka annyit tesz, hogy sürgölődni kell Istenért, mindenhol hirdetni kell az igét, és fel kell áldozni magunkat Érte. Ez a hit helyes ugyan, de túlságosan egyoldalú; Isten nem csupán azt kéri az embertől, hogy sürögjön-forogjon Érte; ezen túlmenően a jelenlegi munka a lélekben való szolgálattal és ellátással kapcsolatos. Sok testvér még a tapasztalás sok-sok éve után sem gondolt soha az Istenért végzett munkára, mert a munka abban a formában, ahogy az ember elképzeli, nem összeegyeztethető azzal, amit Isten kér. Ezért az embert a munka kérdése egyáltalán nem érdekli, és pontosan ez az oka annak, hogy az ember belépése is meglehetősen egyoldalú. Mindannyiótoknak azzal kellene kezdenetek a belépéseteket, hogy Istenért munkálkodtok, hogy jobban át tudjátok élni a tapasztalás minden egyes aspektusát. Ebbe kellene belépnetek. A munka nem azt jelenti, hogy sürgölődünk Istenért, hanem azt, hogy az ember élete és az, amit az ember megél, képes örömet szerezni Istennek. A munka azt jelenti, hogy az emberek Isten iránti áhítatuk és Istenről való ismeretük felhasználásával bizonyságot tesznek Istenről, valamint szolgálatot tesznek az embereknek. Ez az ember felelőssége, és ez az, amit minden embernek meg kell értenie. Azt mondhatnánk, hogy a belépésetek a munkátok, és hogy az Istenért végzett munka folyamán törekedtek a belépésre. Isten munkájának megtapasztalása nem pusztán azt jelenti, hogy tudjátok, hogyan kell az Ő szavát enni és inni; még fontosabb, hogy tudnotok kell, miként kell bizonyságot tenni Istenről, továbbá képesnek kell lennetek Istent szolgálni, valamint az embernek szolgálatára lenni és gondoskodni róla. Ez munka, de egyúttal a belépésetek is; minden embernek ezt kellene megvalósítania. Sokan vannak, akik csak arra koncentrálnak, hogy sürgölődjenek Istenért és mindenütt hirdessék az igét, de nem törődnek egyéni tapasztalásukkal, és elhanyagolják belépésüket a szellemi életbe. Ez vezetett ahhoz, hogy akik Istent szolgálják, olyan emberekké váltak, akik ellenállnak Istennek. Ezek az emberek, akik mindezen évek során Istent szolgálták és szolgálatára voltak az embernek, egyszerűen a munkavégzést és az igehirdetést tekintették belépésnek, és egyikük sem tartotta fontos belépésnek saját egyéni szellemi tapasztalását. Ehelyett a Szentlélek munkájából származtatott megvilágosodást tekintették olyan tőkének, amelyből másokat taníthatnak. Igehirdetés közben sok terhet hordoznak, részesülnek a Szentlélek munkájában, és ezáltal szabadjára engedik a Szentlélek hangját. Ilyenkor a munkálkodókat önelégültség tölti el, mintha a Szentlélek munkája az ő egyéni szellemi tapasztalásukká vált volna; úgy érzik, minden szó, amelyet kimondanak, az ő egyéni lényükhöz tartozik, másrészt viszont mintha a saját tapasztalásuk nem lenne olyan világos, mint ahogy ők leírták. Sőt, mi több: mielőtt beszélni kezdenének, még fogalmuk sincs, mit fognak mondani, amikor azonban a Szentlélek munkálkodik bennük, a szavak végeérhetetlen folyamként áradnak belőlük. Miután egyszer így hirdetted az igét, úgy érzed, saját tényleges érettséged nem olyan alacsony, mint hitted, és mivel olyan helyzetben vagy, amelyben a Szentlélek többször is munkálkodott benned, ezek után megállapítod, hogy már van érettséged, és tévesen azt hiszed, hogy a Szentlélek munkája a te saját belépésed és a te saját lényed. Amikor folyamatosan így tapasztalsz, hanyaggá válsz a saját belépéseddel kapcsolatban, észrevétlenül belecsúszol a lustaságba, és többé nem tulajdonítasz jelentőséget egyéni belépésednek. Ezért, amikor másoknak szolgálsz, világosan különbséget kell tenned saját érettséged és a Szentlélek munkája között. Ez jobban elősegítheti belépésedet, és hasznosabb lehet tapasztalatod számára. Amikor az ember a Szentlélek munkáját saját egyéni tapasztalataként fogja fel, ez a romlottság forrása lesz. Ezért mondom, hogy bármilyen kötelességet végeztek is, belépéseteket létfontosságú leckének kell tekintenetek.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (2.))