Az Istenbe vetett hit szükségessé teszi a normális lelki életet, amely az alapját képezi Isten szavai megtapasztalásának és a valóságba való belépésnek. Vajon az összes jelenlegi gyakorlatotok: az imádkozás, az Istenhez való közeledés, az egyházi dalok éneklése, a dicsőítés, az elmélkedés és az Isten szavain való tűnődés „normális lelki életnek” minősül-e? Úgy tűnik, egyikőtök sem tudja. A normális lelki élet nem korlátozódik az olyan gyakorlatokra, mint az imádkozás, az éneklés, a gyülekezeti életben való részvétel, valamint Isten szavainak evése és ivása. Sokkal inkább magában foglalja egy friss és eleven lelki élet megélését. Nem az számít, hogyan gyakorolsz, hanem az, hogy milyen gyümölcsöt terem a gyakorlatod. A legtöbb ember azt hiszi, hogy a normális lelki élethez szükségszerűen hozzátartozik az imádkozás, az egyházi énekek éneklése, Isten szavainak evése és ivása, vagy az Ő szavain való elmélkedés, függetlenül attól, hogy ezeknek a gyakorlatoknak valóban van-e bármilyen hatásuk vagy vezetnek-e valódi megértéshez. Ezek az emberek a felszínes procedúrák követésére összpontosítanak, anélkül, hogy azok eredményeire gondolnának; ők olyan emberek, akik vallási rituálékban élnek, nem pedig olyanok, akik az egyházban élnek, és még kevésbé a királyság emberei. Az, hogy imádkoznak, gyülekezeti dalokat énekelnek, eszik és isszák Isten szavait, mind csak előírások betartása, amit kényszerből és az irányzatokkal való lépéstartás érdekében tesznek, nem pedig örömmel és szívből. Bármennyit imádkoznak vagy énekelnek is ezek az emberek, erőfeszítéseik nem hoznak gyümölcsöt, mert amit gyakorolnak, az csak a vallás előírásai és szertartásai; valójában nem Isten szavait gyakorolják. Csak arra összpontosítanak, hogy felhajtást csináljanak abból, ahogyan gyakorolnak, és követendő előírásokként kezelik Isten szavait. Az ilyen emberek nem ültetik gyakorlatba Isten szavait; csak a testüket elégítik ki, és csak szerepelnek, hogy mások lássák. Ezek a vallási előírások és szertartások mind emberi eredetűek, nem Istentől származnak. Isten nem követ előírásokat, és Őt nem köti semmilyen törvény. Ő inkább új dolgokat tesz minden nap, gyakorlati munkát végezve. Nem úgy, mint a Három-Önálló Egyház tagjai, akik olyan gyakorlatokra szorítkoznak, mint a mindennapos reggeli istentiszteleten való részvétel, az esti imádkozás és az étkezés előtti hálaadó ima, valamint a mindenben való hálaadás – bármennyit és bármeddig teszik is ezeket, a Szentlélek munkája nem lesz meg bennük. Amikor az emberek előírások között élnek, és szívük a gyakorlási módszerekhez ragaszkodik, a Szentlélek nem tud munkálkodni, mivel szívüket előírások és emberi elképzelések foglalják el. Így Isten képtelen beavatkozni és munkálkodni bennük, és csakis a törvények irányítása alatt élhetnek tovább. Az ilyen emberek örökre képtelenek arra, hogy Isten dicséretét elnyerjék.

A normális lelki élet az Isten előtt megélt élet. Imádkozás közben az ember elcsendesítheti a szívét Isten előtt, és az ima által keresheti a Szentlélek megvilágosítását, megismerheti Isten szavait és megértheti Isten szándékait. Az Ő szavainak evése és ivása által az emberek világosabb és alaposabb megértést nyerhetnek Isten jelenlegi munkájáról. A gyakorlás új útjára is szert tehetnek, és nem fognak ragaszkodni a régihez; amit gyakorolnak, az mind az életben való növekedés elérésére szolgál majd. Ami az imádságot illeti, az nem arról szól, hogy néhány hangzatos szót mondunk, vagy könnyekre fakadunk Isten előtt, hogy megmutassuk, mennyire lekötelezettek vagyunk; inkább az a célja, hogy képezzük magunkat a lélek használatában, lehetővé téve, hogy az ember elcsendesítse a szívét Isten előtt, hogy képezzük magunkat arra, hogy minden kérdésben Isten szavaiból keressünk útmutatást, hogy minden nap új, friss világosság vonzhassa magához a szívünket, és hogy ne legyünk negatívak vagy lusták, hanem ráléphessünk Isten szavai gyakorlatba ültetésének helyes útjára. Manapság a legtöbb ember a gyakorlás módszereire összpontosít, de nem azért teszi ezt, hogy az igazságra törekedjen és növekedést érjen el az életben. Ez az a pont, ahol tévútra tévedtek. Vannak olyanok is, akik képesek új világosságot elfogadni, de a gyakorlási módszereik nem változnak. Magukkal hozzák régi vallási elképzeléseiket, amikor Isten mai szavait akarják megérteni, így amit megértenek, az még mindig vallási elképzelésekkel színezett doktrína; nem egyszerűen a mai világosságot fogadják el. Ennek eredményeképpen a gyakorlatuk szennyezett; ezek ugyanazok a régi gyakorlatok új csomagolásban. Bármilyen jól is gyakorolják, képmutatók. Isten úgy vezeti az embereket, hogy minden nap új dolgokat tegyenek, megköveteli, hogy minden nap új felismerésre és megértésre tegyenek szert, és megköveteli, hogy ne legyenek régimódiak és ismételgetőek. Ha már sok éve hiszel Istenben, de a gyakorlási módszereid egyáltalán nem változtak, és ha még mindig a külső dolgokért rajongsz és azokkal vagy elfoglalva, de nincs csend a szívedben, amivel Isten elé járulhatnál, hogy élvezd az Ő szavait, akkor semmit sem fogsz elérni. Amikor Isten új munkájának elfogadásáról van szó, ha nem tervezel másképp, nem folytatod a gyakorlatodat új módon, és nem törekszel új megértésre, hanem ragaszkodsz a régihez, és csak némi korlátozott új világosságot fogadsz el, anélkül, hogy megváltoztatnád a gyakorlatodat, akkor az ilyen emberek, mint te, csak névlegesen vannak ebben az áramlatban; valójában vallásos farizeusok, akik kívül vannak a Szentlélek áramlatán.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A normális lelki életről)