Keresztény tánc – Isten a szívedet és lelkedet keresi (Dicsérő ének)
20 december 2024
I
Az emberiség, amely eltévelyedett a Mindenható által biztosított élettől,
nem ismeri a lét célját, de azért fél a haláltól.
Segítség és támasz nélkül áll,
mégis vonakodik lehunyni a szemét,
és megacélozza magát, hogy hússal tömött zsákokat támogasson,
amelyek lelkéből minden érzés hiányzik,
miközben alantas életet élnek ebben a világban.
Te is így élsz, remény nélkül, akár a többiek, céltalanul.
Csak a legendabeli Szentséges fogja megmenteni azokat az embereket,
akik szenvedésük közepette nyöszörögnek,
és kétségbeesetten óhajtják az Ő érkezését.
Eddig ez a hit nem valósult meg azokban, akikben nincs tudatosság.
Az emberek mégis így vágyakoznak utána.
II
A Mindenható megkönyörül ezeken az embereken, akik nagyon megszenvedtek;
ugyanakkor idegenkedik ezektől az emberektől, akik tudat híján vannak,
mivel túl sokáig kellett válaszra várnia az emberiségtől.
Arra vágyik, hogy keressen, keresse a szívedet és a lelkedet,
vizet és élelmet hozzon neked, és felébresszen,
hogy többé ne szomjazz és ne éhezz.
Amikor elcsigázott vagy,
és amikor elkezdesz valamit megérezni e világ sivár elhagyatottságából,
ne légy elveszve, ne sírj.
Mindenható Isten, az Őriző mindenkor örömmel fogadja az érkezésedet.
III
Ott figyel melletted, arra várva, hogy megfordulj.
Arra a napra vár, amikor hirtelen visszatér az emlékezeted:
amikor rájössz, hogy Istentől származol,
hogy egy ismeretlen időpontban eltévesztetted az irányt,
egy ismeretlen időpontban az út során elvesztetted a tudatodat,
és egy ismeretlen időpontban szereztél egy „atyát”;
továbbá amikor ráeszmélsz arra,
hogy a Mindenható mindvégig figyelt téged,
és sokáig, nagyon sokáig várt a visszatérésedre.
IV
Kétségbeesett vágyakozással figyel,
válaszra várva, felelet nélkül.
Az Ő figyelme és várakozása megfizethetetlen,
és az emberi szívért és az emberi lélekért teszi azt.
Lehet, hogy ez a figyelem és várakozás végtelen,
és az is lehet, hogy véget ért.
De tudnod kell, hogy ebben a pillanatban pontosan hol van a szíved és a lelked.
Forrás: Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Mindenható sóhajtása
Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?
Más típusú videók