Jézus munkássága összhangban volt az emberek korabeli szükségleteivel. Az ő feladata az volt, hogy megváltsa az emberiséget, hogy megbocsássa a bűneiket, így természete teljes mértékben az alázat, a türelem, a szeretet, a jámborság, a tűrés, az irgalom és a szerető kedvesség volt. Bőséges kegyelmet és áldást hozott az emberiségnek, és mindazt, amit az emberek élvezni tudtak, megadta nekik, hogy örömüket leljék benne: békét és boldogságot, az Ő türelmét és szeretetét, kegyelmét és szerető kedvességét. A rengeteg örömforrás, amellyel abban az időben az emberek találkoztak – a béke és a biztonság érzete a szívükben, a megnyugvás érzése a szellemükben és Jézustól, a Megváltótól való függésük – mind a korszak következménye volt, amelyben éltek. A Kegyelem Korára az embert már megrontotta a Sátán, így a teljes emberiség megváltása művének beteljesítéséhez a kegyelem bőségére, végtelen béketűrésre és türelemre volt szükség; és még ennél is többre: egy áldozatra, amely elegendő az emberiség bűneinek jóvátételéhez, hogy az hatásos legyen. Amit az emberiség a Kegyelem Korában látott, csupán az Én engesztelő áldozatom volt az emberiség bűneiért: Jézus. Csak annyit tudtak, hogy Isten lehet irgalmas és türelmes, és csak Jézus kegyelmességét és szerető kedvességét látták. Mindez azért volt így, mert a Kegyelem Korában születtek. És így, mielőtt elnyerhették volna a megváltásukat, élvezniük kellett a sokféle kegyelmet, amelyet Jézus adományozott nekik, hogy a javukra szolgáljon. Ily módon bűnbocsánatot nyerhettek azáltal, hogy kegyelmet élveztek, és Jézus türelmének élvezetén keresztül esélyük nyílt a megváltásra is. Csak Jézus elnézése és türelme révén nyerték el a jogot a megbocsátáshoz, és hogy élvezhessék a Jézus által adományozott kegyelem bőségét. Épp, ahogy Jézus mondta: Nem az igazakat, hanem a bűnösöket jöttem megváltani, hogy a bűnösöknek lehetővé tegyem bűneik bocsánatát. Ha Jézus az ítélet, az átkok és az emberi vétkekkel szembeni türelmetlenség természetével érkezett volna, amikor testté lett, az embernek soha nem lett volna esélye a megváltásra, és örökké bűnös maradt volna. Ha ez így lett volna, a hatezer éves irányítási terv véget ért volna a Törvény Korában, és a Törvény Kora még hatezer évig tartott volna. Az ember bűnei még számosabbaká és még súlyosabbaká váltak volna, az emberiség teremtése pedig hiábavaló lett volna. Az emberek csak a törvény alatt lettek volna képesek szolgálni Jahvét, a bűneik viszont meghaladták volna az első teremtett emberek bűneit. Minél inkább szerette Jézus az emberiséget, megbocsátva bűneiket, és elegendő irgalmat és szerető kedvességet hozva számukra, az emberiség annál jogosultabb lett volna a Jézus által való megváltásra és arra, hogy elveszett bárányoknak nevezzék, akiket Jézus nagy áron vásárolt vissza. A Sátán nem tudott beavatkozni ebbe a munkába, mert Jézus úgy bánt a követőivel, ahogy egy szerető anya bánik a kebelén lévő csecsemővel. Nem táplált haragot vagy megvetést irántuk, hanem tele volt vigasztalással; sosem dühöngött a köreikben, hanem olyannyira tűrte a bűneiket és szemet hunyt az ostobaságaik és a tudatlanságuk fölött, hogy az mondta: „Bocsáss meg másoknak még hetvenszer hétszer is.” Így változtatta meg mások szívét az Ő szíve, és csak így nyerhettek bűnbocsánatot az emberek az Ő béketűrése által.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Megváltás Korának munkája mögötti valós történet)