Péter a metszés és a finomítás megtapasztalása által tétetett tökéletessé. Azt mondta: „Mindig eleget kell tennem Isten szándékainak. Mindenben, amit teszek, csak arra törekszem, hogy eleget tegyek Isten szándékainak, és akár fenyítésben, akár ítéletben részesülök, mégis örömmel teszem.” Péter mindenét Istennek adta, és munkája, szavai, egész élete mind Isten iránti szeretetéért volt. Olyan ember volt, aki a szentséget kereste, és minél többet tapasztalt, annál nagyobb volt a szíve mélyén az Isten iránti szeretete. Pál eközben csak külső munkát végzett, és bár ő is szorgalmasan dolgozott, fáradozásainak az volt a célja, hogy megfelelően végezze a munkáját, s így jutalmat kapjon. Ha tudta volna, hogy nem kap jutalmat, akkor felhagyott volna a munkájával. Ami Pétert érdekelte, az a szívében lévő igaz szeretet volt, és az, ami gyakorlatias és megvalósítható. Nem azzal törődött, hogy kap-e jutalmat, hanem azzal, hogy lehet-e változtatni a beállítottságán. Pál azzal törődött, hogy egyre keményebben dolgozzon, őt a külső munka és az odaadás érdekelte, és a hitelvek, amelyeket az átlagemberek nem tapasztalnak. Semmit sem törődött a változásokkal a lelke mélyén, sem az Isten iránti igaz szeretettel. Péter tapasztalatai az igaz szeretet és Isten igaz ismeretének elérésére irányultak. Tapasztalatai azt célozták, hogy szorosabb kapcsolatba kerüljön Istennel, és hogy gyakorlatias életet éljen. Pál munkája azért történt, amit Jézus rábízott, és azért, hogy megszerezze azokat a dolgokat, amelyekre vágyott, ám ezek nem kapcsolódtak az önmagáról és Istenről való ismeretéhez. Munkája kizárólag azért volt, hogy megmeneküljön a fenyítéstől és az ítélettől. Amit Péter keresett, az a tiszta szeretet volt, amit pedig Pál keresett, az az igazság koronája volt. Péter sok éven át tapasztalta a Szentlélek munkáját, és gyakorlati ismeretekkel rendelkezett Krisztusról, valamint mélyreható ismeretekkel önmagáról. Ezért Isten iránti szeretete tiszta volt. A sokéves finomítás emelte a Jézusról és az életről való tudását, és a szeretete feltétel nélküli szeretet volt, spontán szeretet, és nem kért cserébe semmit, sem előnyöket nem remélt. Pál sok éven át dolgozott, mégsem rendelkezett nagy tudással Krisztusról, és az önmagáról való tudása is szánalmasan csekély volt. Egyszerűen nem volt benne szeretet Krisztus iránt, és a munkája, valamint a pálya, amelyet futott, annak érdekét szolgálta, hogy megszerezze a végső babért. Amit keresett, az a legszebb korona volt, nem pedig a legtisztább szeretet. Nem aktívan keresett, hanem passzívan; nem a kötelességét teljesítette, hanem kényszerből törekedett, miután a Szentlélek munkája megragadta. Így a törekvése nem azt bizonyítja, hogy megfelelő színvonalú teremtett lény volt; Péter volt az, aki megfelelő színvonalú teremtett lény volt, aki kötelességét teljesítette. Az ember azt gondolja, hogy mindazoknak, akik közreműködnek Istennel, jutalmat kell kapniuk, és minél nagyobb a hozzájárulás, annál inkább természetesnek tartják, hogy Isten kegyében részesülnek. Az ember nézőpontja lényegében ügylet alapú, és az ember nem törekszik aktívan arra, hogy teremtett lényként teljesítse a kötelességét. Isten szempontjából, minél inkább törekszik az ember az Isten iránti igaz szeretetre és az Istennek való teljes alávetettségre – ami azt is jelenti, hogy igyekszik teljesíteni a kötelességét teremtett lényként –, annál inkább képes elnyerni Isten jóváhagyását. Isten álláspontja szerint az embernek vissza kell nyernie eredeti kötelességét és státuszát. Az ember teremtett lény, ezért az ember nem lépheti túl saját hatáskörét azzal, hogy követeléseket támaszt Istennel szemben; és semmi mást nem kellene tennie, mint teremtett lényként teljesíteni a kötelességét. Pál és Péter rendeltetése aszerint került mérlegre, hogy teremtett lényekként végre tudták-e hajtani kötelességüket, nem pedig a hozzájárulásuk nagysága szerint; a rendeltetésüket aszerint határozták meg, amire kezdettől fogva törekedtek, nem pedig aszerint, hogy mennyi munkát végeztek, vagy hogy mások hogyan értékelték őket. Így tehát a teremtett lényként való aktív kötelességteljesítésre való törekvés a sikerhez vezető út; az Isten iránti igaz szeretet útjának keresése a leghelyesebb út; a régi beállítottságukat illető változásra törekvés és az Isten iránti tiszta szeretet keresése a sikerhez vezető út. A sikerhez vezető ilyen út az eredeti kötelesség, valamint a teremtett lényhez illő eredeti küllem visszaszerzéséhez vezető út. Ez a helyreállás útja, és ez egyben Isten egész munkájának célja is, elejétől a végéig. Ha az ember törekvését szertelen személyes igények és irracionális vágyak szennyezik be, akkor az elért hatás nem az ember beállítottságában bekövetkező változások sora lesz. Ez ellentétes a helyreállítás munkájával. Ez kétségtelenül nem a Szentlélek által végzett munka, és így ez azt bizonyítja, hogy az ilyen jellegű törekvést Isten nem hagyja jóvá. Milyen jelentősége van egy olyan törekvésnek, amelyet Isten nem hagy jóvá?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A siker vagy a kudarc attól függ, milyen úton jár az ember)