Isten napi igéi: A megtestesülés | 128. szemelvény

Isten azért jött a földre, hogy elvégezze a munkáját az emberek között, hogy személyesen kinyilatkoztassa Magát az embereknek, és lehetővé tegye számukra, hogy meglássák Őt; ez egy kis dolog? Ez tényleg nem egyszerű! Nem úgy van, ahogy az ember elképzeli: hogy Isten azért jött, hogy az ember meglássa Őt, és megérthesse, hogy Isten gyakorlatias, nem pedig homályos vagy üres, és hogy Isten magasztos, de alázatos is. Vajon ilyen egyszerű lehet ez? Éppen azért, mert a Sátán megrontotta az ember testét, és Isten az embert akarja megmenteni, Istennek testet kell öltenie, hogy harcot vívjon a Sátánnal, és személyesen pásztorolja az embert. Csak ez válik az Ő munkájának javára. Isten két megtestesülése azért létezett, hogy legyőzze a Sátánt, és azért is, hogy jobban megmentse az embert. Ez azért van, mert csak Isten harcolhat a Sátánnal, legyen akár Isten Lelke, akár Isten megtestesülése. Röviden, nem lehetnek az angyalok azok, akik harcolnak a Sátánnal, és még kevésbé lehet az ember, akit a Sátán megrontott. Az angyalok erőtlenek e harc megvívására, az ember pedig még tehetetlenebb. Így ha Isten az ember életét meg akarja munkálni, ha személyesen akar a földre jönni, hogy megmentse az embert, akkor személyesen testté kell válnia, vagyis személyesen testet kell öltenie, és az emberek közé kell jönnie az Ő eredendő identitásával és a munkával, amelyet el kell végeznie, és személyesen kell megmentenie az embert. Ha nem, ha Isten Lelke vagy az ember végezné ezt a munkát, akkor soha semmi nem lenne ebből a harcból, és soha nem érne véget. Csak akkor van esélye az embernek az üdvösségre, ha Isten testet ölt, hogy személyesen induljon harcba a Sátán ellen az emberek között. Továbbá, csak ekkor szégyenül meg a Sátán, és csak ekkor marad kihasználható lehetőségek és végrehajtható tervek nélkül. A megtestesült Isten által végzett munkát Isten Lelke nem tudja elvégezni, és még lehetetlenebb lenne, hogy bármely hús-vér ember végezze el Isten nevében, mert a munka, amelyet Ő végez, az ember életéért történik, és azért, hogy megváltoztassa az ember romlott beállítottságát. Ha az ember részt venne ebben a harcban, akkor csak szánalmas zűrzavarban menekülne, és egyszerűen képtelen lenne megváltoztatni romlott beállítottságát. Képtelen lenne megmenteni az embert a kereszttől, vagy meghódítani az egész lázadó emberiséget, és csak egy kis régi munkát tudna elvégezni, amely nem lép túl az elveken, vagy pedig olyan munkát, amely nem kapcsolódik a Sátán legyőzéséhez. Akkor miért is vesződnénk? Mi a jelentősége annak a munkának, amely nem képes megnyerni az emberiséget, nemhogy legyőzni a Sátánt? A Sátánnal való harcot tehát csakis Maga Isten vívhatja meg, az ember számára ez egyszerűen lehetetlen lenne. Az ember kötelessége az alávetettség és a követés, mert az ember nem képes az ég és a föld megteremtéséhez hasonló munkát végezni, sőt, a Sátán elleni harc munkáját sem képes elvégezni. Az ember csak Magának Istennek a vezetése alatt tud megfelelni a Teremtőnek, ami által a Sátán legyőzetik; ez az egyetlen dolog, amit az ember tehet. Így minden alkalommal, amikor egy új csata kezdődik, vagyis minden alkalommal, amikor egy új kor munkája elkezdődik, ezt a munkát személyesen Maga Isten végzi, ami által Ő vezeti az egész kort, és új utat nyit az egész emberiség számára. Minden új kor hajnala új kezdet a Sátánnal vívott harcban, amelyen keresztül az ember belép egy újabb, szebb birodalomba, és egy új korba, amelyet személyesen Maga Isten vezet. Az ember minden dolgok ura, de akiket megnyertek, azok a Sátánnal vívott csaták gyümölcsévé válnak. A Sátán minden dolog megrontója, ő a legyőzött minden csata végén, és ő az, aki e csaták után bűnhődni fog. Isten, az ember és a Sátán közül csak a Sátán az, akit majd visszautasítanak. Közben azok fognak a Sátán nevében büntetést kapni, akiket a Sátán megnyert, de Isten nem fogad vissza. E három közül csak Istent kell imádni mindennek. Közben azok kapják meg Isten ígéretét, és ítélik el Istenért a gonoszokat, akiket a Sátán megrontott, de Isten visszafogad, és akik Isten útját követik. Isten biztosan győzni fog, és a Sátán biztosan legyőzetik, de az emberek között vannak, akik győzni fognak, és vannak, akik veszíteni fognak. Akik győznek, azok a győztesek közé tartoznak majd, akik pedig veszítenek, azok a vesztesek közé tartoznak majd; ez az egyes fajták szerinti besorolás, ez Isten minden munkájának végső befejezése. Ez egyben Isten minden munkájának a célja is, és ez soha nem fog megváltozni. Isten irányítási tervében a fő munka magja az ember üdvösségére összpontosul, és Isten elsősorban e mag kedvéért, e munka kedvéért és a Sátán legyőzése érdekében ölt testet. Az első alkalom, amikor Isten testet öltött, szintén azért történt, hogy legyőzze a Sátánt: személyesen testté lett, és személyesen szegezték a keresztre, hogy elvégezze az első csata munkáját, ami az emberiség megváltásának munkája volt. Hasonlóképpen, a munkának ezt a szakaszát is személyesen Isten végzi, aki testet öltött, hogy az emberek között elvégezze munkáját, hogy személyesen mondja ki szavát, és megengedje, hogy az ember lássa Őt. Természetesen elkerülhetetlen, hogy Ő más munkát is végez útközben, de a fő ok, amiért személyesen végzi a munkáját, az az, hogy legyőzze a Sátánt, hogy meghódítsa az egész emberiséget, és megnyerje ezeket az embereket. Isten megtestesülésének munkája tehát valóban nem egyszerű. Ha az Ő célja csak az lenne, hogy megmutassa az embernek, hogy Isten alázatos és rejtett, és hogy Isten gyakorlatias, ha csak e munka érdekében történne, akkor nem lenne szükség arra, hogy testet öltsön. Még ha Isten nem is öltene testet, akkor is kinyilatkoztathatná alázatosságát és rejtettségét, nagyságát és szentségét közvetlenül az embernek, de ezeknek a dolgoknak semmi közük az emberiség irányításának munkájához. Alkalmatlanok arra, hogy megmentsék az embert vagy teljessé tegyék, még kevésbé arra, hogy legyőzzék a Sátánt. Ha a Sátán legyőzése csak azt jelentené, hogy a Lélek harcol egy szellem ellen, akkor az ilyen munkának még kevesebb gyakorlati értéke lenne; alkalmatlan lenne az ember megnyerésére, és tönkretenné az ember sorsát és kilátásait. Eképpen Isten mai munkája mély jelentőségű. Nem csak azért van, hogy az ember megláthassa Őt, vagy azért, hogy az ember szeme kinyílhasson, vagy hogy az ember kicsit meghatva és bátorítva érezze magát; az ilyen munkának nincs jelentősége. Ha csak ilyen jellegű tudásról tudsz beszélni, akkor az azt bizonyítja, hogy nem ismered Isten megtestesülésének valódi jelentőségét.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az ember normális életének helyreállítása és eljuttatása csodálatos rendeltetési helyére)

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Kapcsolódó tartalom

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren