Sok figyelmeztetést adtam nektek, és sok igazságot ruháztam rátok azzal a céllal, hogy ezek meghódítsanak benneteket. Mostanra már mindannyian lényegesen gazdagabbnak érzitek magatokat, mint a múltban, megértettetek sok elvet arról, hogy milyennek kell lennie egy embernek, és oly sok józan ésszel rendelkeztek, amennyivel a hűséges embereknek rendelkezniük kell. Mindez az a termés, amit ti sok év alatt arattatok le. Nem tagadom a ti teljesítményeteket, de azt is meg kell mondanom őszintén, hogy azt a számos lázadást és árulást sem tagadom, amit ti e sok év alatt elkövettetek ellenem, mert nincs köztetek egyetlen szent sem. Ti kivétel nélkül olyan emberek vagytok, akiket a Sátán megrontott; Krisztus ellenségei vagytok. Eddig annyi vétket és lázadást követtetek el, hogy meg sem lehet számolni, ezért aligha tekinthető furcsának, hogy állandóan zaklatlak benneteket. Nem kívánok így együtt élni veletek – de a jövőtök érdekében, a rendeltetési helyetek érdekében itt és most még egyszer unszollak benneteket. Remélem, hogy képesek lesztek több megértést mutatni, sőt, hogy képesek lesztek elhinni minden egyes szavamat, és képesek lesztek értékelni szavaim mély értelmét. Ne kételkedjetek abban, amit mondok, ne is vegyétek könnyelműen a szájatokra szavaimat, hogy azután félredobjátok, ahogy épp jólesik; ezt tűrhetetlennek tartom. Ne ítélkezzetek szavaim felett, és még kevésbé vegyétek félvállról őket, és ne mondjátok azt, hogy mindig próbára teszlek benneteket, vagy ami még rosszabb, hogy amit mondtam nektek, az pontatlan. Ezeket a dolgokat szintén tűrhetetlennek tartom. Mivel folyton teli vagytok kétségekkel Engem és azt illetően, amit mondok, folyton semmibe vesztek Engem és figyelmen kívül hagyjátok a szavaimat, teljes komolysággal mondom mindannyiótoknak: ne kapcsoljátok össze szavaimat a filozófiával, ne kapcsoljátok össze szavaimat egy csaló hazugságaival. Még sokkal kevésbé kellene felületesen, megvetéssel viszonyulnotok a szavaimhoz. Talán senki sem lesz képes a jövőben elmondani nektek azt, amit Én mondok nektek, vagy ilyen jóindulatúan beszélni hozzátok, vagy még kevésbé ilyen türelmesen végig vezetni titeket ezeken a pontokon. Az elkövetkező napokat a szép idők felidézésével fogjátok tölteni, vagy hangosan zokogva, vagy fájdalmatokban nyögve, vagy sötét éjszakákat fogtok átélni az igazság vagy az élet egy foszlányának ellátása nélkül, vagy csak reménytelenül várakoztok, vagy olyan keserű megbánást fogtok érezni, hogy minden józan eszeteket elveszítitek... Gyakorlatilag egyikőtök sem menekülhet meg ezektől a lehetőségektől. Mert egyikőtök sem foglal el olyan helyet, ahonnan valóban Istent imádjátok, hanem elmerültök a kicsapongás és a gonoszság világában, annyi mindent kevertek hitetekbe, szellemetekbe, lelketekbe és testetekbe, aminek semmi köze az élethez és az igazsághoz, és ami valójában ellentétes ezekkel. Ezért a ti vonatkozásotokban azt remélem, hogy lesz a fény eléréséhez vezető utatok. Egyetlen reményem, hogy képessé válhattok arra, hogy gondoskodjatok magatokról, hogy vigyázzatok magatokra, és hogy ne helyezzetek olyan nagy hangsúlyt a rendeltetési helyetekre, miközben viselkedéseteket és vétkeiteket közömbösen szemlélitek.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A vétkek a pokolba vezetik az embert)