Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről (Második rész)

Az ember egész életét a Sátán hatalma alatt éli, és nincs egyetlen ember sem, aki egyedül meg tudna szabadulni a Sátán befolyásától. Mindenki mocskos világban él, romlottságban és ürességben, a legcsekélyebb értelem vagy érték nélkül; ilyen gondtalan életet élnek a test, a kéjvágy és a Sátán kedvéért. A létezésüknek a legcsekélyebb értéke sincs. Az ember képtelen megtalálni az igazságot, amely megszabadítja őt a Sátán befolyásától. Annak ellenére, hogy az ember hisz Istenben és olvassa a Bibliát, nem érti, hogyan szabaduljon ki a Sátán befolyásának uralma alól. Az idők folyamán nagyon kevés ember jött rá erre a titokra, nagyon kevesen értették meg. Így, bár az ember megveti a Sátánt, és megveti a testet, mégsem tudja, hogyan szabaduljon meg a Sátán káros befolyásától. Vajon ma nem vagytok még mindig a Sátán hatalma alatt? Nem bánjátok lázadó tetteiteket, még kevésbé érzitek magatokat mocskosnak és lázadónak. Miután szembeszálltatok Istennel, még lelki békétek is van, és nagy nyugalmat éreztek. A nyugalmadnak vajon nem az az oka, hogy romlott vagy? Ez a lelki nyugalom nem a lázadó mivoltodból ered? Az ember egy emberi pokolban él, a Sátán sötét befolyása alatt; az egész földön szellemek élnek együtt az emberrel, akik az ember húsáig hatolnak. Te a földön nem egy gyönyörű paradicsomban élsz. A hely, ahol vagy, az ördögök birodalma, egy emberi pokol, egy alvilág. Ha az ember nem tisztul meg, akkor mocsokban él; ha nem védi meg őt Isten és nem viseli gondját, akkor még mindig a Sátán foglya; ha nem kap ítéletet és fenyítést, akkor nem lesz módja arra, hogy kiszabaduljon a Sátán sötét befolyásának elnyomása alól. Az a romlott beállítottság, amit mutatsz, és a lázadó viselkedés, amit tanúsítasz, elegendő bizonyíték arra, hogy még mindig a Sátán hatalma alatt élsz. Ha az elméd és a gondolataid nem tisztultak meg, és a beállítottságod nem lett megítélve és megfenyítve, akkor az egész lényedet még mindig a Sátán hatalma uralja, az elmédet a Sátán irányítja, a gondolataidat a Sátán manipulálja, és egész lényedet a Sátán keze irányítja. Tudod-e, hogy milyen messze vagy most Péter mércéjétől? Megvan benned az a képesség? Mennyit tudsz a mai fenyítésről és ítéletről? Mennyit birtokolsz abból, amit Péter megismert? Ha ma képtelen vagy a megismerésre, vajon a jövőben képes leszel elérni ezt a tudást? Valaki, aki olyan lusta és gyáva, mint te, egyszerűen képtelen megismerni a fenyítést és az ítéletet. Ha a test békéjét és a test örömeit hajszolod, akkor nem lesz módod megtisztulni, és a végén visszatérsz a Sátánhoz, mert a Sátánnak élsz, és ez a test. A dolgok mai állása szerint sok ember nem törekszik az életre, ami azt jelenti, hogy nem érdekli őket a megtisztulás, vagy az, hogy belépjenek egy mélyebb élettapasztalatba. Mivel ez így van, hogyan lehet őket tökéletessé tenni? Akik nem törekszenek az életre, azoknak nincs lehetőségük arra, hogy tökéletessé tegyék őket, és akik nem törekszenek Isten megismerésére, akik nem törekszenek beállítottságuk megváltoztatására, azok képtelenek kiszabadulni a Sátán sötét befolyása alól. Nem veszik komolyan Isten megismerését és a belépést a beállítottságukban bekövetkező változásokba, akárcsak azok, akik a vallásban hisznek, akik csupán a szertartásokat követik és rendszeres istentiszteleteken vesznek részt. Vajon ez nem hiábavaló? Ha az ember Istenbe vetett hitében nem veszi komolyan az élet dolgait, nem törekszik az igazságba való belépésre, nem törekszik a beállítottságában bekövetkező változásokra, még kevésbé törekszik Isten munkájának megismerésére, akkor nem lehet tökéletessé tenni. Ha azt akarod, hogy tökéletessé tegyenek, akkor meg kell értened Isten munkáját. Különösen meg kell értened az Ő fenyítésének és ítéletének jelentőségét, és azt, hogy miért végzi ezt a munkát az emberen. Képes vagy ezt elfogadni? Képes vagy az ilyen jellegű fenyítés során ugyanolyan tapasztalatokra és ismeretekre szert tenni, mint Péter? Ha törekszel megismerni Istent és a Szentlélek munkáját, és ha törekszel beállítottságod megváltoztatására, akkor van lehetőséged arra, hogy tökéletessé tegyenek.

Azok számára, akik tökéletessé lesznek téve, a meghódítás munkájának ezen lépcsőfoka nélkülözhetetlen; csak akkor tapasztalhatja meg az ember a tökéletesítés munkáját, ha már meghódították. Nincs nagy értéke annak, ha csak a meghódított szerepét töltöd be, ami nem tesz téged alkalmassá arra, hogy Isten használjon. Nem lesznek eszközeid arra, hogy eljátszd a magad szerepét az evangélium terjesztésében, mivel nem törekszel az életre, továbbá nem törekszel változásra és a megújulásra önmagadban, így nincs tényleges élettapasztalatod. E lépésről-lépésre történő munka során egykor szolgálattevőként és ellenpontként viselkedtél, de ha végül nem törekszel arra, hogy Péterré válj, és a törekvésed nem azt az utat követi, amelyen Pétert tökéletessé tették, akkor természetesen nem fogsz változást tapasztalni a beállítottságodban. Ha olyan vagy, aki arra törekszik, hogy tökéletessé tegyék, akkor tanúságot fogsz tenni és azt mondod majd: „Isten e lépésről-lépésre történő munkájában elfogadtam Isten fenyítésének és ítéletének munkáját, és bár nagy szenvedést viseltem el, megismertem, hogyan teszi Isten tökéletessé az embert, elnyertem az Isten által végzett munkát, megismertem Isten igazságosságát, és az Ő fenyítése megmentett engem. Az Ő igazságos természete szállt rám, áldást és kegyelmet hozott nekem; az Ő ítélete és fenyítése az, ami megvédett és megtisztított engem. Ha Isten nem fenyített és nem ítélt volna meg engem, és ha Isten kemény szavai nem érnek el hozzám, nem ismerhettem volna meg Istent, és nem üdvözülhettem volna. Ma már látom: teremtett lényként nemcsak a Teremtő által teremtett dolgokat élvezhetjük, hanem – ami ennél is fontosabb – minden teremtett lénynek élveznie kellene Isten igazságos természetét és az Ő igazságos ítéletét, mert Isten természete méltó arra, hogy az ember élvezze. Sátán által megrontott teremtett lényként élvezni kellene Isten igazságos természetét. Az Ő igazságos természetében van fenyítés és ítélet, sőt van nagy szeretet. Bár ma képtelen vagyok teljesen elnyerni Isten szeretetét, mégis volt szerencsém látni azt, és ebben áldott vagyok.” Ezt az utat járják azok, akik megtapasztalják a tökéletessé tételt, és ez az a tudás, amelyről beszélnek. Az ilyen emberek ugyanolyanok, mint Péter; ugyanolyan tapasztalataik vannak, mint Péternek. Ugyancsak ezek azok az emberek, akik elnyerték az életet, akik birtokában vannak az igazságnak. Ha a végsőkig tapasztalnak, Isten ítélete során biztosan teljes mértékben megszabadulnak a Sátán befolyásától, és Isten elnyeri őket.

Miután az emberek meg lettek hódítva, nincs hangzatos tanúságtételük. Pusztán megszégyenítették a Sátánt, de nem élték meg Isten szavainak valóságát. Nem nyerted el a második üdvösséget; csupán vétekáldozatot szereztél, mégsem tettek tökéletessé – ez nagy veszteség. Meg kell értened, hogy mibe kell belépned, mit kell megélned, és be kell lépned. Ha a végén nem sikerül tökéletessé válnod, akkor nem leszel igazi emberi lény, és tele leszel megbánással. Ádám és Éva, akiket Isten teremtett, kezdetben szent emberek voltak, vagyis amíg az Édenkertben voltak, szentek voltak, romlatlanok. Jahvéhoz is hűségesek voltak, és semmit sem tudtak Jahve elárulásáról. Ez azért van így, mert nem álltak a Sátán befolyásának zavaró hatása alatt, nem mérgezte meg őket a Sátán, és ők voltak a legtisztábbak az egész emberiségben. Az Édenkertben éltek, mindenféle szennytől mentesen, a test uralmától mentesen, és Jahve félelmében. Később, amikor a Sátán megkísértette őket, a kígyó mérge volt bennük és Jahve elárulásának vágya, és a Sátán befolyása alatt éltek. Kezdetben szentek voltak, és félték Jahvét; csak ebben az állapotban voltak emberek. Később, miután a Sátán megkísértette őket, ettek a jó és a rossz tudás fájának gyümölcséből, és a Sátán befolyása alatt éltek. A Sátán fokozatosan megrontotta őket, és elvesztették eredeti emberi képmásukat. Kezdetben az emberben ott volt Jahve lehelete, a legkevésbé sem volt lázadó, és nem volt gonoszság a szívében. Abban az időben az ember valóban ember volt. Miután a Sátán megrontotta, az ember bestiává vált. Gondolatai tele voltak gonoszsággal és mocsokkal, jóság és szentség nélkül. Vajon ez nem a Sátán? Sokat tapasztaltál Isten munkájából, mégsem változtál meg, vagy tisztultál meg. Még mindig a Sátán hatalma alatt élsz, és még mindig nem veted alá magad Istennek. Ez olyasvalaki, aki meg lett hódítva, de nem lett tökéletessé téve. És miért mondják, hogy az ilyen ember nem lett tökéletessé téve? Azért, mert ez az ember nem törekszik az életre vagy Isten munkájának megismerésére, és nem vágyik másra, mint a test örömeire és pillanatnyi kényelemre. Ennek eredményeként nem változik az életfelfogásuk, és nem nyerték vissza az Isten által teremtett ember eredeti megjelenését. Az ilyen emberek két lábon járó hullák, ők a halottak, akiknek nincs lelkük! Akik nem törekszenek a lélek dolgainak megismerésére, akik nem törekszenek a szentségre, és akik nem törekszenek az igazság megélésére, akik megelégszenek csupán azzal, hogy meghódította őket a negatív oldal, és akik nem tudnak Isten szavai szerint élni és szent emberré válni – ezek azok az emberek, akik nem lettek megmentve. Ha ugyanis az ember nem ismeri az igazságot, akkor nem képes kitartani Isten megpróbáltatásai alatt; csak azok menekülnek meg, akik ki tudnak tartani Isten megpróbáltatásai alatt. Én olyan embereket akarok, mint Péter, olyan embereket, akik arra törekszenek, hogy tökéletessé tegyék őket. A ma igazsága azok számára adatik meg, akik vágyakoznak rá és keresik azt. Ez az üdvösség azoknak adatik meg, akik vágynak arra, hogy Isten megmentse őket, és nem csak arra való, hogy ti megszerezzétek. Az a célja, hogy Isten megnyerhessen titeket; ti azért nyeritek el Istent, hogy Isten elnyerjen titeket. Ma ezeket a szavakat mondtam nektek, ti hallottátok őket, és e szavak szerint kellene eljárnotok. Végül, amikor ezeket a szavakat a gyakorlatba ültetitek, az lesz az a pillanat, amikor e szavak által elnyerlek titeket; ugyanakkor ti is elnyeritek ezeket a szavakat, vagyis elnyeritek ezt a legnagyobb üdvösséget. Amint megtisztultok, valódi emberi lénnyé váltok. Ha képtelen vagy megélni az igazságot, vagy a tökéletessé tett ember hasonlatosságát, akkor azt lehet mondani, hogy nem ember vagy, hanem egy két lábon járó hulla, egy bestia, mert nem birtoklod az igazságot, ami azt jelenti, hogy nem birtoklod Jahve leheletét, és így halott ember vagy, akinek nincs lelke! Bár lehetséges a meghódítás után tanúságot tenni, amit elnyersz, az csak egy kis üdvösség, de nem váltál lélek által megszállt élőlénnyé. Bár megtapasztaltad a fenyítést és az ítéletet, a beállítottságod nem újult vagy változott meg ennek következtében; még mindig a régi éned vagy, még mindig a Sátánhoz tartozol, és nem vagy olyasvalaki, aki megtisztult. Csak azok értékesek, akik tökéletessé lettek téve, és csak az ilyen emberek nyertek igaz életet. Egy nap majd valaki azt mondja neked: „Te megtapasztaltad Isten munkáját, úgyhogy mesélj arról, milyen az Ő munkája. Dávid megtapasztalta Isten munkáját, és látta Jahve tetteit, Mózes is látta Jahve tetteit, és mindketten képesek voltak leírni Jahve tetteit, és tudtak beszélni Jahve csodálatos mivoltáról. Ti láttátok a megtestesült Isten munkáját az utolsó napokban; tudtok beszélni az Ő bölcsességéről? Tudtok beszélni az Ő munkájának csodálatosságáról? Milyen követelményeket támasztott Isten veletek szemben, és hogyan éltétek meg ezeket? Megtapasztaltátok Isten munkáját az utolsó napokban – mi a legnagyszerűbb látomásotok? Tudtok erről beszélni? Tudtok beszélni Isten igazságos természetéről?” Hogyan fogsz válaszolni, amikor szembesülsz ezekkel a kérdésekkel? Ha azt mondod: „Isten olyan igazságos, hogy megfenyít és megítél minket, és kíméletlenül leleplez minket; Isten természete valóban nem tűri az ember általi sértést; miután megtapasztaltam Isten munkáját, megismertem a saját állatiasságunkat, és valóban megláttam Isten igazságos természetét”, akkor a másik ember tovább faggat majd téged: „Mit tudsz még Istenről? Hogyan gyakoroljuk az életbe való belépést? Van bármilyen személyes törekvésed?” Te így válaszolsz: „Miután a Sátán megrontotta őket, a teremtett lények állatokká váltak, és nem különböztek a szamaraktól. Ma Isten kezében élek, ezért eleget kell tennem a Teremtő szándékainak, és engedelmeskednem kell annak, amit Ő tanít. Nincs más választásom.” Ha csak ilyen általánosságokban beszélsz, az illető nem fogja megérteni, amit mondasz. Amikor azt kérdezik tőled, hogy milyen tudásod van Isten munkájáról, akkor a személyes tapasztalataidra utalnak. Azt tudakolják, hogy milyen ismeretekkel rendelkezel Isten fenyítéséről és ítéletéről, miután megtapasztaltad azt, és ezzel a személyes tapasztalataidra utalnak, s azt kérik, hogy beszélj az igazsággal kapcsolatos ismereteidről. Ha képtelen vagy ilyen dolgokról beszélni, az azt bizonyítja, hogy semmit sem tudsz a mai munkáról. Mindig olyan szavakat mondasz, amelyek megtévesztőek, vagy amelyek általánosan ismertek; nincsenek konkrét tapasztalataid, még kevésbé van lényeg a tudásodban, és nincsenek igaz tanúságtételeid sem, ezért nem győzöl meg másokat. Ne Isten passzív követője légy, és ne az után menj, ami kíváncsivá tesz. Azzal, hogy nem vagy sem hideg, sem forró, tönkreteszed magad, és késlelteted az életedet. Meg kell szabadulnod az efféle passzivitástól és tétlenségtől, és gyakorlottá kell válnod a pozitív dolgokra való törekvésben és saját gyengeségeid leküzdésében, hogy elnyerhesd az igazságot és megéld az igazságot. Nincs semmi félelmetes a gyengeségeidben, és a hiányosságaid nem a legnagyobb problémád. A legnagyobb problémád és a legnagyobb hiányosságod az, hogy nem vagy sem hideg, sem forró, és nincs benned vágy az igazság keresésére. A legnagyobb probléma mindannyiótokkal az a gyáva mentalitás, amely szerint megelégedtek a dolgokkal úgy, ahogy vannak, és csak passzívan várakoztok. Ez a legnagyobb akadályotok és a legnagyobb ellenségetek az igazságra való törekvésetekben. Ha csak azért veted alá magad, mert az általam mondott szavak olyan mélyrehatóak, akkor nem vagy igazán a tudás birtokában, és nem is becsülöd az igazságot. A tiédhez hasonló alávetettség nem tanúságtétel, és Én nem helyeslem az ilyen alávetettséget. Valaki megkérdezheti tőled: „Honnan jön pontosan a te Istened? Mi a te Istened lényege?” Te azt fogod válaszolni: „Az Ő lényege a fenyítés és az ítélet.” Erre ő így folytatja: „Isten nem könyörületes és szeretetteljes az ember iránt? Ezt nem tudod?” Erre így felelsz: „Az mások Istene. Az az Isten, amiben a vallásos emberek hisznek, és az nem a mi Istenünk.” Amikor az olyan emberek, mint te, terjesztik az evangéliumot, eltorzítod az igaz utat, és így mi hasznod van? Hogyan nyerhetik el mások az igaz utat tőled? Te nem vagy az igazság birtokában, és nem tudsz semmit sem mondani az igazságról, sőt, nem is tudod megélni az igazságot. Mi jogosít fel téged arra, hogy Isten előtt élj? Amikor az evangéliumot terjeszted másoknak, és amikor közösséget vállalsz az igazságról, és tanúságot teszel Isten mellett, ha képtelen vagy megnyerni őket, akkor meg fogják cáfolni a szavaidat. Vajon nem vagy mihaszna? Annyi mindent megtapasztaltál Isten munkájából, mégis, amikor az igazságról beszélsz, az badarság. Vajon nem vagy semmirekellő? Mi hasznod van? Hogyan lehetséges, hogy ennyi mindent megtapasztaltatok Isten munkájából, és mégsem ismeritek Őt a legcsekélyebb mértékben sem? Amikor megkérdezik, hogy milyen valódi tudásod van Istenről, nem találod a szavakat, vagy valami lényegtelen dologgal válaszolsz – azt mondod, hogy Isten hatalmas, hogy a nagy áldások, amelyekben részesültél, tényleg Isten felmagasztalása, és hogy nincs nagyobb kiváltság, mint személyesen megpillantani Istent. Mi értelme van ezt mondani? Ezek haszontalan, üres szavak! Miután annyi mindent megtapasztaltál Isten munkájából, csak azt tudod, hogy Isten felmagasztalása az igazság? Meg kell ismerned Isten munkáját, és csak akkor fogsz igaz tanúságot tenni Isten mellett. Hogy tehetnének tanúságot Isten mellett azok, akik nem nyerték el az igazságot?

Ha ennyi munka és ennyi szó nem volt hatással rád, akkor amikor eljön az idő, hogy terjeszd Isten munkáját, képtelen leszel teljesíteni a kötelességedet, és szégyent és megaláztatást szenvedsz majd. Akkor majd úgy fogod érezni, hogy olyan sokkal tartozol Istennek, hogy olyan felszínes az Istenről való tudásod. Ha ma – amíg munkálkodik – nem törekszel Isten megismerésére, akkor később már túl késő lesz. A végén nem lesz említésre méltó tudásod: üres maradsz, nem lesz semmid. Mit használsz majd arra, hogy számot adj Istennek? Van képed szembenézni Istennel? Már most keményen kellene dolgoznod a törekvéseden, hogy a végén Péterhez hasonlóan te is tudd, milyen hasznos Isten fenyítése és ítélete az ember számára, és hogy az Ő fenyítése és ítélete nélkül az ember nem üdvözülhet, csak egyre mélyebbre süllyedhet ebbe a mocskos földbe, ebbe az iszapba. Az embereket megrontotta a Sátán, ármánykodtak egymás ellen, átgázoltak egymáson, elvesztették Istent félő szívüket. Lázadó mivoltjuk túl nagy, túl sok az elképzelésük, és mind a Sátánhoz tartozik. Isten fenyítése és ítélete nélkül az ember romlott beállítottságát nem lehetne megtisztítani és nem lehetne őt megmenteni. Ami a megtestesült Isten testben végzett munkájában kifejeződik, az pontosan az, ami a Lélek által kifejeződik, az Általa végzett munka pedig a Lélek által végzett munka szerint valósul meg. Ha te ma nem ismered ezt a munkát, akkor nagyon ostoba vagy, és nagyon sokat vesztettél! Ha nem nyerted el Isten üdvösségét, akkor a te meggyőződésed vallásos hit, és egy vallásos keresztény vagy. Mivel ragaszkodsz a halott doktrínához, elvesztetted a Szentlélek új munkáját; mások, akik Isten szeretetére törekszenek, képesek szert tenni az igazságra és az életre, míg a te hited képtelen elnyerni Isten jóváhagyását. Ehelyett gonosztevővé váltál, olyasvalakivé, aki romboló és gyűlöletes tetteket követ el; a Sátán tréfáinak céltáblájává és a Sátán foglyává váltál. Az embernek Istenben nem hinnie kell, hanem szeretnie, követnie és imádnia Őt. Ha ma nem követed, akkor eljön a nap, amikor azt mondod: „Akkoriban miért nem követtem Istent megfelelően, miért nem tettem eleget Neki megfelelően, miért nem törekedtem életfelfogásom megváltoztatására? Mennyire sajnálom, hogy akkoriban nem tudtam alávetni magamat Istennek, és nem törekedtem Isten igéjének megismerésére! Isten annyi mindent mondott akkoriban; hogyhogy nem követtem? Olyan ostoba voltam!” Bizonyos fokig gyűlölni fogod magadat. Ma még nem hiszed el a szavaimat, és nem figyelsz rájuk; ha eljön a nap, amikor ez a munka elterjed, és teljes egészében meglátod, akkor megbánod, és megdöbbensz majd. Vannak áldások, de te nem tudod élvezni őket, és létezik az igazság, de te nem törekszel rá. Nem hozol-e megvetést magadra? Ma – bár Isten munkájának következő lépése még nem kezdődött el – semmi további nincs azokban a követelésekben, amelyeket veled szemben támaszt, és amelyeket meg kell élned. Annyi munka van, és annyi igazság; vajon nem méltóak arra, hogy megismerd őket? A fenyítés és az ítélet nem képes felébreszteni a lelkedet? A fenyítés és az ítélet nem képes arra, hogy megutáld magad? Megelégszel azzal, hogy a Sátán befolyása alatt élsz, békességgel, örömmel és egy kis testi kényelemmel? Vajon nem vagy te a legalantasabb az emberek között? Senki sem ostobább azoknál, akik látták az üdvösséget, de nem törekszenek annak elnyerésére; ezek azok az emberek, akik átadják magukat a testnek, és a Sátánt élvezik. Te azt reméled, hogy az Istenbe vetett hited nem jár majd kihívásokkal, megpróbáltatásokkal vagy a legcsekélyebb nehézséggel sem. Te mindig azokat a dolgokat hajszolod, amelyek értéktelenek, és nem tulajdonítasz értéket az életnek, ehelyett a saját szertelen gondolataidat az igazság elé helyezed. Annyira értéktelen vagy! Úgy élsz, mint egy disznó – mi a különbség közted, a disznók és a kutyák között? Azok, akik nem törekednek az igazságra, helyette a testet szeretik, vajon nem mind vadállatok? Vajon azok a lelketlen halottak nem mind két lábon járó hullák? Hány szó hangzott el köztetek? Csak egy kevés munka valósult meg a körötökben? Mennyi mindent adtam nektek? Akkor miért nem nyertétek el? Mi okotok van panaszkodni? Vajon nem azért nem nyertetek el semmit, mert túlságosan szerelmesek vagytok a testbe? És nem azért, mert túlságosan szertelenek a gondolataitok? Nem azért, mert túlságosan ostobák vagytok? Ha képtelen vagy elnyerni ezeket az áldásokat, vajon hibáztathatod Istent, hogy nem ment meg téged? Te arra törekszel, hogy az Istenben való hit nyomán békére lelj, hogy gyermekeid ne legyenek betegek, a férjednek jó munkája legyen, a fiad jó feleséget találjon, a lányod tisztességes férjet találjon, az ökreid és lovaid jól szántsák a földet és az időjárás jó legyen a termésedhez. Ez az, amit keresel. Csak arra törekszel, hogy kényelmesen élj, hogy ne érje baleset a családodat, ne fújjon rád a szél, ne érje homok az arcodat, ne vigye el az ár a családod termését, ne érjen téged semmilyen katasztrófa, hogy Isten ölelésében élj és egy kényelmes fészekben. Egy ilyen gyáva embernek, mint te, aki mindig a testi dolgokra törekszik: van neked szíved, van neked lelked? Nem pusztán vadállat vagy-e? Az igaz utat adom neked, anélkül, hogy bármit is kérnék cserébe, de mégsem törekszel rá. Azok közé tartozol, akik hisznek Istenben? Igazi emberi életet ajándékozok neked, de te mégsem törekszel rá. Nem különbözöl egy disznótól vagy egy kutyától? A disznók nem törekszenek az emberi életre, nem törekszenek a megtisztulásra, és nem értik, mi az élet. Mindennap, miután jóllaktak, egyszerűen csak alszanak. Megadtam neked az igaz utat, de te mégsem nyerted el: üres a markod. Hajlandó vagy folytatni ezt az életet, a disznók életét? Mi a jelentősége annak, hogy élnek ilyen emberek? A te életed megvetendő és alantas, mocsokban és paráznaságban élsz, és nem törekszel semmilyen célra; vajon nem a te életed a legalantasabb az összes közül? Van képed szembenézni Istennel? Ha továbbra is ilyeneket tapasztalsz, vajon nem fogsz semmit se megszerezni? Az igaz út már megadatott neked, de hogy végül el tudod-e nyerni, az a te személyes törekvésedtől függ. Az emberek azt mondják, hogy Isten igazságos Isten, és amíg az ember a végsőkig követi Őt, addig biztosan pártatlan lesz az emberrel szemben, mivel Ő a legigazságosabb. Ha az ember a végsőkig követi Őt, vajon félresöpörheti az embert? Minden emberrel szemben pártatlan vagyok, és minden embert igazságos természetemmel ítélek meg, mégis vannak megfelelő feltételek az emberrel szemben támasztott követelményeimhez, és amit megkövetelek, azt minden embernek teljesítenie kell, függetlenül attól, hogy ki az illető. Nem érdekel, hogy milyen képesítésed van, vagy mióta birtoklod azt; csak az érdekel, hogy az Én utamat követed-e, és hogy szereted-e az igazságot, és szomjazol-e rá. Ha nélkülözöd az igazságot, és helyette szégyent hozol a nevemre, és nem az én utam szerint cselekszel, csak tessék-lássék módon követed, akkor majd lesújtok rád és megbüntetlek téged a gonoszságodért, vajon akkor mit fogsz mondani? Képes leszel azt mondani, hogy Isten nem igazságos? Ha eleget tettél a ma mondott szavaimnak, akkor olyan ember vagy, akit elismerek. Azt mondod, hogy mindig szenvedtél, miközben Istent követted, hogy követted Őt a viharokon át és osztoztál Vele jóban és rosszban, de nem az Isten által mondott szavak szerint éltél, csak Istenért akarsz szaladgálni, és minden nap Istennek áldozni magad, és soha nem gondoltál arra, hogy értelmes életet élj. Azt is mondod: „Mindenesetre hiszem, hogy Isten igazságos. Szenvedtem érte, rohangáltam érte, Neki áldoztam magam és keményen dolgoztam annak ellenére, hogy nem kaptam semmilyen elismerést; Ő biztosan megemlékezik rólam.” Igaz, hogy Isten igazságos, de ezt az igazságosságot nem szennyezi be semmiféle tisztátalanság: Nincs benne emberi akarat, és nem szennyezi be a test, sem emberi ügyletek. Mindazok, akik lázadnak és ellenszegülnek, mindazok, akik nem tartják be az Ő útját, meg lesznek büntetve; senki nem nyer bocsánatot, és senki sem lesz megkímélve! Egyesek azt mondják: „Ma Érted szaladgálok; amikor eljön a vég, tudsz engem némi áldásban részesíteni?” Ezért kérdezem tőled: „Eleget tettél a szavaimnak?” Az igazságosság, amiről beszélsz, egy ügyleten alapul. Te csak azt gondolod, hogy igazságos és pártatlan vagyok minden emberrel szemben, és hogy mindazok, akik a végsőkig követnek Engem, biztosan üdvözülnek és elnyerik áldásaimat. Szavaimnak, miszerint „mindazok, akik a végsőkig követnek Engem, biztosan üdvözülnek”, belső jelentése van: akik a végsőkig követnek Engem, ők azok, akiket teljesen elnyerek, ők azok, akik, miután meghódítottam őket, keresik az igazságot és tökéletessé válnak. Milyen feltételeket teljesítettél? Csak azt érted el, hogy a végsőkig követtél Engem, de mi mást? Eleget tettél a szavaimnak? Öt követelményem közül egyet teljesítettél, de a maradék négyet nem áll szándékodban teljesíteni. Egyszerűen csak megtaláltad és követted a legegyszerűbb, legkönnyebb utat, azzal a hozzáállással, hogy csak bíztál a szerencsédben. Az olyan emberrel szemben, mint te, az Én igazságos természetem a fenyítés és az ítélet, az igazságos megtorlás, és az igazságos büntetés minden gonosztevővel szemben; mindazok, akik nem az Én utamat követik, biztosan megbűnhődnek, még ha a végsőkig követnek is. Ez Isten igazságossága. Amikor ez az igazságos természet az ember büntetésében jut kifejezésre, az ember megdöbben, és megbánja, hogy miközben Istent követte, nem az Ő útját követte. „Abban az időben, mikor Istent követtem, de nem az Ő útját követtem, csak egy kicsit szenvedtem. Milyen mentségek vannak? Nincs más lehetőség, mint a fenyítés!” Mégis, az elméjében azt gondolja: „Különben is, én a végsőkig követtelek, így ha meg is fenyítesz engem, az nem lehet túlságosan súlyos fenyítés, és miután ezt a fenyítést elvégezted, továbbra is akarni fogsz engem. Tudom, hogy igazságos vagy, és nem fogsz velem örökké így bánni. Végül is nem vagyok olyan, mint azok, akik sorsa pusztulás; akiknek pusztulás lesz a része, azok súlyos fenyítést kapnak, míg az én fenyítésem enyhébb lesz.” Az igazságos természet nem olyan, ahogy te mondod. Nem arról van szó, hogy azokkal, akik ügyesen megvallják bűneiket, elnézően bánnak. Az igazságosság szentség, és olyan természet, amely nem tűri el az ember által elkövetett sértéseket, és minden, ami mocskos és ami nem változott meg, Isten utálatának a célpontja. Isten igazságos természete nem törvény, hanem adminisztratív rendelet: adminisztratív rendelet a királyságon belül, és ez az adminisztratív rendelet az igazságos büntetése mindazoknak, akik nincsenek az igazság birtokában, akik nem változtak meg, és nincs lehetőségük az üdvösségre. Mert amikor minden embert fajtája szerint osztályoznak, a jót megjutalmazzák, a rosszat pedig megbüntetik. Ekkor válik világossá az ember rendeltetési helye; ekkor ér véget az üdvösség munkája, ezt követően az ember megmentésének munkája véget ér, és minden egyes gonosztevőt utolér a megtorlás. Egyesek azt mondják: „Isten mindenkire emlékszik, aki gyakran állt az Ő oldalán. Egyikünkről sem fog megfeledkezni. Isten garantáltan tökéletessé tesz minket. Az alant lévők közül senkire sem fog emlékezni, az alant lévő emberek, akiket tökéletessé tesz majd, garantáltan kevesebben lesznek, mint mi, akik gyakran találkozunk Istennel; közülünk senkit sem felejtett el Isten, Ő mindannyiunkat helyesel, és garantáltan tökéletessé tesz minket.” Mindannyiótoknak ilyen elképzelései vannak. Ez az igazságosság? Átültetted az igazságot a gyakorlatba vagy sem? Igazából ilyen pletykákat terjesztesz – nincs benned szégyenérzet!

Manapság néhány ember arra törekszik, hogy Isten használja őket, ám a meghódíttatás után nem lehet közvetlenül használni őket. Ami a ma elhangzott szavakat illeti, ha még mindig képtelen vagy beteljesíteni azokat, amikor Isten használja az embereket, akkor még nem lettél tökéletessé téve. Más szóval, az ember tökéletesítési időszakának vége fogja eldönteni, hogy Isten kiiktatja-e az embert vagy felhasználja. Azok, akik meg lettek hódítva, pusztán a passzivitás és a negativitás példái; ők mintaképek és modellek, de nem többek, mint ellenpont. Csak akkor válik egészen teljessé az ember, ha az életfelfogása megváltozott, és ha kívül-belül is változásokon ment keresztül. Melyiket akarod ma: meghódítva lenni vagy tökéletessé tétetni? Melyiket szeretnéd elérni? Teljesítetted a tökéletessé tétel feltételeit? Mely feltételek hiányoznak még? Hogyan kellene felszerelkezned, és hogyan kellene pótolnod a hiányosságaidat? Hogyan kellene a tökéletessé tevés útjára lépned? Hogyan kellene teljesen alávetned magadat? Azt kéred, hogy légy tökéletessé téve, törekszel hát a szentségre? Olyan ember vagy, aki igyekszik megtapasztalni a fenyítést és az ítéletet, hogy megtisztuljon? Arra törekszel, hogy megtisztulj, hajlandó vagy hát elfogadni a fenyítést és az ítéletet? Azt kéred, hogy megismerhesd Istent, de van tudásod az Ő fenyítéséről és ítéletéről? Ma a legtöbb munka, amit végez rajtad, az fenyítés és ítélet; mit tudsz te erről a munkáról, amelyet végzett rajtad? A fenyítés és az ítélet, amelyet megtapasztaltál, megtisztított téged? Megváltoztatott téged? Volt bármilyen hatással rád? Belefáradtál a mai munka oly nagy részébe – átkok, ítéletek és leleplezések –, vagy úgy érzed, hogy ezek a dolgok nagy hasznodra válnak? Szereted Istent, de miért szereted Őt? Azért szereted Istent, mert kaptál egy kis kegyelmet? Vagy azután szeretted meg Istent, hogy békét és örömöt nyertél? Vagy azután szeretted meg Istent, hogy megtisztultál az Ő fenyítése és ítélete által? Pontosan mi miatt szereted Istent? Milyen feltételeknek tett eleget Péter, hogy tökéletessé tegyék? Miután tökéletessé vált, mi volt az a döntő tényező, amelyben ez kifejeződött? Vajon azért szerette az Úr Jézust, mert vágyakozott Utána, vagy mert nem láthatta, vagy mert szemrehányást kapott? Vagy azért szerette még jobban az Úr Jézust, mert elfogadta a megpróbáltatások szenvedését, és megismerte saját szennyét és lázadó mivoltát, és megismerte az Úr szentségét? Istenszerető szíve Isten fenyítése és ítélete miatt lett tisztább, vagy valami más miatt? Melyik az? Isten kegyelme miatt szereted Istent, és azért, mert adott ma neked valami csekély áldást. Ez az igazi szeretet? Hogyan kellene szeretned Istent? El kellene fogadnod az Ő fenyítését és ítéletét, és miután meglátod az Ő igazságos természetét, képesnek kellene lenned arra, hogy igazán szeresd Őt, teljes meggyőződéssel, és ismerve Őt? Péterhez hasonlóan te is azt mondhatod, hogy nem tudod eléggé szeretni Istent? Az a célod, hogy a fenyítés és az ítélet után meg legyél hódítva, vagy az, hogy a fenyítés és az ítélet után megtisztulj, védelemben és gondviselésben részesülj? Melyikre törekszel? Van értelme az életednek, vagy értelmetlen és értéktelen? A testet akarod vagy az igazságot akarod? Ítéletre vágysz vagy kényelemre? Miután ennyit tapasztaltál Isten munkájából, és megláttad Isten szentségét és igazságosságát, hogyan kellene folytatnod? Hogyan kellene ezen az úton járnod? Hogyan kellene Isten iránti szeretetedet átültetni a gyakorlatba? Isten fenyítése és ítélete elért benned valamilyen hatást? Az, hogy ismered-e Isten fenyítését és ítéletét, vagy sem, attól függ, hogy mit élsz meg, és milyen mértékben szereted Istent! Az ajkaid azt mondják, hogy szereted Istent, de ahogy élsz, az a régi, romlott beállítottság; nincs Istent félő szíved, és még kevésbé van lelkiismereted. Vajon szeretik az ilyen emberek Istent? Hűségesek az ilyen emberek Istenhez? Ők azok, akik elfogadják Isten fenyítését és ítéletét? Azt mondod, hogy szereted Istent és hiszel Benne, mégsem engeded el az elképzeléseidet. A munkádban, a belépésedben, a kimondott szavaidban és az életedben nem nyilvánul meg az Isten iránti szeretet, és nincs Istent félő szíved. Olyasvalaki ez, aki elnyerte a fenyítést és az ítéletet? Lehet ilyesvalaki olyan, mint Péter? Vajon azok, akik olyanok, mint Péter, csak a tudással rendelkeznek, de nem élik meg? Mi az a feltétel ma, ami megköveteli az embertől, hogy valódi életet éljen? Vajon Péter imái csupán szavak voltak, amelyek kijöttek a száján? Nem a szíve mélyéről jöttek ezek a szavak? Péter csak imádkozott, és nem ültette át az igazságot a gyakorlatba? Kinek a kedvéért igyekszel? Hogyan kellene elérned, hogy Isten fenyítése és ítélete során védelemben és megtisztulásban részesülj? Isten fenyítése és ítélete nincs az ember hasznára? Minden ítélet büntetés? Lehet, hogy csak a béke és az öröm, csak az anyagi áldás és a pillanatnyi kényelem előnyös az ember életében? Ha az ember kellemes és kényelmes környezetben él egy ítélet nélküli életet, akkor megtisztulhat? Ha az ember meg akar változni és meg akar tisztulni, hogyan kellene elfogadnia a tökéletessé tevést? Melyik utat kellene ma választanod?

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren