A beállítottság megváltoztatása annak megismerésén alapszik (Második rész)
Vannak, akik már régóta kapcsolatban vannak Velem, és jobban ismernek Engem, és bár nem úgy kezelnek, mint a haverjukat, vagy mint valakit, aki egyenrangú velük, egyáltalán nem érzik korlátozva magukat, és ahogy telik az idő, egyre bátrabbak lesznek, a szívükben lévő határok pedig fokozatosan eltűnnek. Mindig azt gondolják, hogy mindent felfognak, és gyakran elmondják Nekem azt, amit értenek, azt gondolva, hogy rajtuk kívül senki sem ért semmit. Milyen beállítottság ez? (Arrogancia.) Ez arrogancia. Ezeket a külső dolgokat egy szempillantás alatt meg lehet érteni, és ezek az emberek mégis nagyon okosnak tartják magukat, ami visszataszító. Ha valakinek az arrogáns beállítottsága eléri azt a pontot, amikor elveszíti a józan eszét, akkor ez gonoszságra késztetheti, arrogáns beállítottsága pedig rosszindulatú beállítottsággá válik. Ha valaki agyafúrt, ha a szavai és tettei mindig tele vannak cselszövésekkel, ha félelmetes személyiség, és amikor vele vagy, mindig korlátozni és irányítani akar, akkor vajon hogy érzed, hogy ez az ember jószívű vagy rosszindulatú? (Rosszindulatú.) Félsz tőle, és azt gondolod: „Ez az ember állandóan irányítani akar engem. El kell távolodnom tőle, amilyen gyorsan csak tudok. Ha nem teszem azt, amit mond, kieszeli, hogy hogyan álljon bosszút rajtam, és ki tudja, milyen módszerekkel fog megbüntetni.” Ugye, érzékeled, hogy rosszindulatú a beállítottsága? (Igen.) Hogyan tudod ezt érzékelni? (Mindig ráveszi az embereket, hogy a saját követelései és elképzelései szerint cselekedjenek.) Vajon helytelen megkövetelnie másoktól, hogy egy bizonyos módon cselekedjenek? Feltétlenül rossz az, ha mások követeléseket támasztanak veled szemben? Helyes ez a logika? Összhangban van az igazsággal? (Nincs.) A módszereik vagy a beállítottságuk miatt érzed kényelmetlenül magad? (A beállítottságuk miatt.) Így van, a beállítottságuk miatt érzed kényelmetlenül magad. Olyan érzést vált ki belőled, hogy ez a beállítottság a Sátántól származik, hogy nincs összhangban az igazsággal, és hogy megzavar, irányít és megkötöz téged. Nemcsak kényelmetlenül érzed magad miatta, hanem félsz is, és azt gondolod, hogy ha nem teszed azt, amit mondanak, akkor fennáll a lehetősége annak, hogy megbüntethetnek. Annyira rosszindulatú a beállítottsága az ilyen embereknek! Nem csak úgy véletlenül mondanak valamit – irányítani akarnak téged. Nagyon komoly követeléseket támasztanak veled szemben, hogy tegyél meg dolgokat, és megkövetelik, hogy egy bizonyos módon tedd meg azokat, ez pedig egy bizonyos típusú beállítottságot hordoz magában. Nem csupán azt követelik, hogy tegyél meg valamit, hanem irányítani akarnak téged. Ha irányítanak téged, akkor a bábjukká válsz, egy báb leszel a kezükben. Ha maradéktalanul rájuk hallgatsz mindenben, amit mondasz, amit teszel, és ahogyan teszed azt, akkor boldogok lesznek. Mit érzel a szíved mélyén, amikor ezt a beállítottságot érzékeled? (Félelmet.) És amikor félelmet érzel, hogyan definiálod ezt a beállítottságukat? Felelősségteljes, jószívű vagy rosszindulatú? Úgy érzed, hogy rosszindulatú. Amikor úgy érzékeled, hogy valakinek a beállítottsága rosszindulatú, akkor örülsz-e, vagy undort, irtózást és félelmet érzel? (Undort, irtózást és félelmet érzek.) Ezek a rossz érzések támadnak benned. Amikor undort, irtózást és félelmet érzel, akkor felszabadultnak és szabadnak, vagy megkötözöttnek érzed magad? (Megkötözöttnek.) Vajon honnan származnak ezek az érzelmek és érzések? A Sátántól származnak. És milyen örömteli érzéseik vannak az embereknek azoktól a dolgoktól, amelyek Istentől származnak? (Felszabadultság és szabadság.) A szíved nagyon felszabadult és szabad. Még akkor is, ha megmetszenek, megdorgálnak, fegyelmeznek, vagy megítélnek és megfenyítenek, milyen érzelem és érzés az? (Szívem mélyén lekötelezettséget és bűntudatot érzek és azt, hogy valami rosszat tettem, és akkor képes vagyok valódi megbánást tanúsítani, és elindulni a helyes irányba. Bár érzek egy kis fájdalmat a szívemben, a lelkem élvezi Isten szeretetét, békéjét és örömét.) Az elért eredmény pozitív, és ez Isten műve. Milyen következményei vannak a Sátán tetteinek? (Fogságba ejti az embereket, és nem tudnak kiszabadulni. Szenvednek a szívük mélyén, és nem tudják, hogyan szabaduljanak meg.) Korlátozza az embereket, megmagyarázhatatlan, furcsa félelemmel tölti el őket, megkötözi és korlátozza a szívüket. Amint megpróbálnak cselekedni, kezüket-lábukat megkötözi, és halálra rémíti őket. Ez a Sátán műve, és a Sátántól származik. Vajon milyen beállítottság tárul fel, amikor a Sátán és az antikrisztusok így cselekednek? Egy rosszindulatú beállítottság.
Azok, akiknek rosszindulatú a beállítottsága, mindig irányítani akarnak másokat. Mit jelent irányítani az embereket? Vajon csak azt, hogy megtiltják, hogy kimondj bizonyos szavakat? Csak azt, hogy megtiltják, hogy egy bizonyos módon gondolkodj? Egész biztosan nem – nem egy szóval vagy egy gondolattal van probléma, hanem azzal, hogy rosszindulatú a beállítottságuk. A „rosszindulatú” szó alapján milyen dolgokat tehet valaki, amikor ez a beállítottsága feltárul? Először is, manipulálni akarja majd az embereket. Mit jelent az, hogy manipulálni? Azt jelenti, hogy bármi történjék is a gyülekezetben, be akar majd avatkozni, bele akar szólni, és intézkedni akar. Ő állít majd fel szabályt számodra, neked pedig be kell tartanod azt. Ha nem tartod be, akkor dühös lesz. Manipulálni akar téged. Ha azt mondja, hogy menj keletre, akkor keletre kell menned, ha pedig azt mondja, hogy nyugatra, akkor nyugatra kell menned. Megvan benne ez a vágy, és aztán így cselekszik – ezt hívják manipulációnak. Ezek az emberek át akarják venni az irányítást mások sorsa felett, át akarják venni az irányítást és ellenőrizni akarják mások életét, elméjét, viselkedését és preferenciáit, hogy az illetők elméje, elképzelései, preferenciái és vágyai azzal legyenek összhangban, amit ők mondanak és amit ők akarnak, nem pedig azzal, amit Isten mond – ezt hívják manipulációnak. Mindig el akarják intézni, hogy az emberek az ő saját akaratuk szerint tegyék ezt vagy azt, nem az alapelvek, hanem a saját szándékaik és preferenciáik szerint cselekszenek. Nem érdekli őket, hogy mit érzel, erőszakkal parancsolnak neked, és meg kell tenned, bármit is mondanak neked; ha nem az ő akaratuk szerint cselekszel, akkor elbánnak veled, és éreztetik, hogy tényleg nincs választásod, és hogy semmit sem tehetsz. Szíved mélyén tudod, hogy becsapnak, és irányítanak, de még mindig nem tudod, hogyan ismerd fel, nemhogy ellenállni merészelnél. Vajon cselekedeteik nem a Sátán viselkedése? (De igen.) Ez a Sátán viselkedése. Így teszi lóvá, és így irányítja a Sátán az embereket, ezért úgy nyilvánul meg bennük a sátáni beállítottság, hogy mindig megpróbálnak irányítani és manipulálni másokat. Függetlenül attól, hogy el tudják-e érni azt a célt, hogy irányítsanak és manipuláljanak másokat, ez a fajta beállítottság mindenkiben megvan. Mi is ez a beállítottság? (A rosszindulat.) Ez a rosszindulat. Vajon miért hívják rosszindulatnak? Melyek ennek a beállítottságnak a világos megnyilvánulásai? Magában hordozza a kényszerítés érzését? (Igen.) Magában hordoz egyfajta kényszerítés érzetet, ami azt jelenti, hogy függetlenül attól, hogy figyelsz-e vagy sem, függetlenül attól, hogy mit érzel, hogy élvezed-e vagy megérted-e azt, erőszakkal megkövetelik, hogy hallgass rájuk, és minden vita nélkül tedd, amit mondanak, anélkül, hogy lehetőséget adnának arra, hogy beszélj, és anélkül, hogy bármiféle szabadságot is biztosítanának neked – vajon nincs ilyen rejtett jelentése? (De igen.) Ezt „kegyetlenségnek” hívják, ami a rosszindulat egyik aspektusa.[a] A rosszindulat másik aspektusa a „gonoszság”[b], vajon mire utal a „gonoszság”? Arra utal, hogy az emberek a kényszerítő, ellentmondást nem tűrő nevelés és az elnyomás módszereit alkalmazzák, hogy elérjék azt, hogy irányítsanak téged, és rávegyenek, hogy hallgass a manipulációjukra, és így elégedettek legyenek. Ezt hívják „gonoszságnak”. Tetteivel a Sátán meg akarja akadályozni, hogy szabad akaratod legyen, hogy megtanulj mérlegelni és különbséget tenni, hogy megértsd az igazságot, hogy az életed éretté válhasson. A Sátán nem engedi, hogy ezeket megtedd, és irányítani akar téged. A Sátán nem engedi, hogy keresd az igazságot és megértsd Isten szándékait, nem Isten elé visz, hanem maga elé, és arra kényszerít, hogy rá hallgass, mintha ő lenne az igazság, és bármit is mond, az helyes, mintha ő lenne a középpontja mindennek, így hallgatnod kell rá, és nem szabad megpróbálnod elemezni, hogy a szavai helyesek-e vagy helytelenek. Az emberek viselkedését és elméjét kényszerrel és erőszakkal manipuláló és irányító beállítottságot rosszindulatnak hívják. Vajon a mindennapi életedben nem látod-e gyakran ezeket a megnyilvánulásokat? (De igen.) Amikor kapcsolatba kerültök azokkal, felismeritek-e, hogy egy rosszindulatú beállítottság megnyilvánulásai? (Korábban nem ismertem fel, de most már értem.) Ha mások ilyesmit tesznek veletek, és ilyen beállítottságot tárnak fel, akkor képesek vagytok érzékelni és felismerni azt, ha azonban ti magatok tesztek ilyesmit, és tártok fel ilyen beállítottságot, akkor vajon fel fogjátok-e ismerni, hogy ez probléma? Fel fogjátok-e ismerni, hogy „Ez a fajta beállítottság rosszindulatú! Nagyon komoly dolog így cselekedni! Nem helyes az az állandó vágy és törekvés, hogy uralkodjak másokon, hogy erőszakkal irányítsam őket, ez a Sátántól való, ez egy sátáni beállítottság. Nem viselkedhetek így, meg kell találnom az emberekkel való bánásmódnak és kapcsolatteremtésnek egy olyan útját, amely megfelel az igazságnak”? Vajon el fogtok jutni erre a felismerésre? (Nem.) Ha képtelenek vagytok ezt felismerni, és gyakran tárjátok fel ezt a beállítottságot, akkor vajon mik lesznek a következmények? Tudjátok-e? (A testvérek nem lesznek hajlandóak majd időt tölteni velem, és elutasítanak.) Ez az egyik következmény. Az ilyen ember nem képes harmonikusan kijönni másokkal, és az emberek nagyon irtózni fognak majd tőle. Olyan, mint a pestis; amint megjelenik, mindenkinek távoznia kell, és vajon mi az oka ennek? Senki sem akarja, hogy ő irányítsa. Az emberek hisznek Istenben, Őt akarják követni, nem pedig a Sátánt, az ilyen ember mégis mindig irányítani akar másokat, hát hogyne utasítanák el őt az emberek? Először is, gyakran elutasítják őt a testvérek, és elérik, hogy az emberek irtózzanak tőle. Ha nem tud megbánást tanúsítani, akkor az ilyen ember talán még a kötelességét sem képes megfelelően és hosszú távon végezni, mivel nem tud harmonikusan együttműködni másokkal. Ezért ki kell őt rekeszteni. Ezen kívül még milyen más következmények vannak? (Megzavarja a gyülekezet életét.) Ez egy másik következmény. Az illető fekete báránnyá válik a testvérek körében, és megzavarja a gyülekezet életét. Vajon milyen személyes vesztesége származik ebből? (Képtelen lesz növekedni az életben.) Egész biztosan nem lesz képes növekedni az életben, így vajon mi lesz a végeredmény? Minden bizonnyal megbüntetik és kirekesztik majd. Hogyan fog bánni Isten valakivel, akit mindig elutasítanak a testvérei, aki soha nem növekedik az életben, és aki mindig irányítani akarja az embereket, rávenni őket, hogy rá hallgassanak, átvenni Isten helyét a szívükben, míg végül elszigetelődik, és aki még ekkor sem tanúsít megbánást, és soha nem változik? Mondjátok csak meg Nekem, Isten az emberi lényeket vagy a nem emberi lényeket menti meg? (Az emberi lényeket.) Hogyan definiál Isten egy ilyen embert? (Mint nem embert.) Isten az ilyen embert nem-emberként definiálja, és nem menti meg. Akkor nem megpecsételődött-e a sorsa? Az ilyen embernek nincs reménye, nincs értéke az életben. Ha valakit Isten nem-emberként definiál, az annyira szánalmas!
Ahhoz, hogy az ember az életbe való belépésre törekedjen, mindennapi életének minden ügyében meg kell vizsgálnia szavait, tetteit, gondolatait és elképzeléseit, fel kell fognia saját állapotát, majd összehasonlítás céljából szembe kell állítania azt Isten szavával, keresnie kell az igazságot, és meg kell valósítania belőle annyit, amennyit csak megért. A gyakorlás és a megtapasztalás folyamata során állandóan meg kell vizsgálnia saját állapotát is, meg kell néznie, hogy milyen más negatív állapotok és dolgok maradtak a szívében, amelyek megakadályozzák az igazság gyakorlásában, miután pedig kiássa azokat, imádkoznia kell Istenhez, és kérnie kell Őt, hogy oldja meg ezeket a rendellenes állapotokat – ez biztosítja majd azt, hogy gyakorlatba tudja ültetni az általa megértett igazságokat. A negatív állapotok, elképzelések és képzelődések folyamatos megoldása az egyetlen mód annak biztosítására, hogy az ember gyakorlatba tudja ültetni az igazságot. Függetlenül attól, hogy az igazság melyik aspektusát ülteti gyakorlatba, lesznek bizonyos nehézségek, amikor pedig a környezet és a kontextus változik, új nehézségek fognak felmerülni. Továbbá, az emberek különböző elképzelései, képzelődései és hamis szándékai megakadályozhatják az igazság gyakorlásában, ezért gyakran kell megnyílnia és beszélgetnie azokkal, akik megértik az igazságot, és keresnie kell egy utat az igazságvalóságba való belépéshez, valamint keresnie kell az igazságalapelveket annak biztosítása érdekében, hogy a különböző környezetekben és kontextusokban, valamint mindenféle ügyben képes legyen az igazságalapelvekkel összhangban gyakorolni az igazságot. Az igazságvalóságba való belépést csak úgy lehet elérni, ha ily módon keresi és gyakorolja a belépést. Ha az emberek nem tartanak gyakran önvizsgálatot, akkor nem lesznek képesek felfogni saját állapotukat, és nem fogják tudni, hogy hol rejlenek a nehézségek az igazság gyakorlásában, és annak milyen hatalmas akadályai vannak, így nem lesznek képesek biztosítani azt, hogy gyakorlatba tudják ültetni az igazságot. Csak azok tudnak Istenre támaszkodni, Rá tekinteni, és könnyedén gyakorlatba ültetni az igazságot, akik ismerik önmagukat, és felfogják saját állapotukat. Akik nem ismerik önmagukat, azok mindig az elképzeléseiken és képzelődéseiken alapuló előírásokat követik, így számos akadályba ütköznek, és hatalmasak a nehézségeik. Valójában a legnagyobb nehézség, amellyel az emberek szembesülnek, a romlott beállítottságukban rejlik, ezt követi az, hogy nem értik a gyakorlás alapelveit. Amint ez a két probléma megoldódott, könnyű számukra gyakorlatba ültetni az igazságot. Ahhoz, hogy valaki olyan emberré váljon, aki aláveti magát Istennek, és belépjen az igazságvalóságba, először az igazság gyakorlatba ültetésén kell dolgoznia; ha valaki képes az igazság több aspektusát is gyakorlatba ültetni a különböző ügyekben, amelyekkel naponta szembesül, akkor már belépett az igazságvalóságba. Ha folyamatosan így gyakorlatozol, és önvizsgálatot tartasz, valamint gyakorlási utat találsz Isten szavában, akkor fokozatosan képes leszel megoldani saját romlott állapotodat, és lesz utad a gyakorlásra és az igazságba való belépésre. Ugyanakkor egy alapvető megértést szerzel az igazság minden aspektusának gyakorlatba való ültetésére vonatkozó alapelvekről. Amikor az ember valóban megérti ezeket az állapotokat és az igazság minden aspektusát, a szíve beteljesedést érez, és egyre gazdagabbá válik; többé már nem tűnik eltompultnak és nehéz felfogásúnak, vagy silánynak és szánalmasnak. Manapság a legtöbb ember tud beszélni egy keveset a külső dolgokról, amikor azonban arra kérik, hogy fejtsen ki pontos álláspontokat a helyes és helytelen dolgokról, valamint beszéljen arról, hogy milyen megértése van ezekről, és arról is, hogyan kezeli és milyen utakon gyakorolja őket, a legtöbb embernek nincs világos megértése, és bensőjében teljesen üres. Egyesek talán azt mondják: „Tévedsz, nem vagyunk teljesen üresek belül. Tudjuk, hogy Isten szuverenitást gyakorol az eső felett, hogy Isten intézi, hogy tavasszal a fák rügyezzenek, hogy Isten által elrendelt törvények határozzák meg, hogy a madarak mikor raknak fészket, és hogy a különféle virágok miért különbözőek, és miért olyan sokféle színűek, és hogy miért zöldek a fák levelei – ezek Isten minden dolgot megalkotó teremtésének törvényei, és ezeket Isten rendelte el. Tudjuk, hogy az Isten által elrendelt törvények szerint kell élnünk, reggel felkelni, este lefeküdni, naponta háromszor étkezni, és azt is tudjuk, hogy léteznek törvények az emberi lények születésére, öregedésére, betegségére és halálára vonatkozóan is, és ezeket senki sem szegheti meg. Sőt, nem panaszkodunk Istenre – hálát adunk Neki, hogy ma élhetünk, és ugyanígy hálát adnánk, ha holnap meg kellene halnunk. Nem vagyunk nincstelenek, eltompultak és nehéz felfogásúak.” Vajon ezeknek a doktrínáknak a puszta megértése ugyanaz-e, mint az igazság megértése? Ez az igazságvalóságba való belépés? (Nem.) Ezeknek a megértése csak az első lépés, és ezek is olyan dolgok, amelyeket az embereknek meg kell érteniük, de amit leginkább meg kell érteniük az az, hogy hogyan kellene élniük, mi szerint kellene élniük, és milyen kötelességeket kellene végezniük. Ha nem vagy képes keresni az igazságot, hogy romlott beállítottságaidat megoldd, akkor nem lesz életbe való belépésed, és nem fogod elnyerni az igazságot és az életet, vajon nem üres-e ez a fajta Istenbe vetett hit? Ez jelenti azt, hogy belül teljesen üres vagy. Mások azt mondják: „Régebben csekély érettségű voltam, és nem tudtam, hogy Isten irányít mindent, ami velem történik, nem tudtam, hogyan tekintsek ezekre a dolgokra, és hogyan birkózzam meg velük, amikor pedig megtörténtek, elbizonytalanodtam, és emberi módszerekkel kezeltem azokat. Most már megértem, hogy a mindennapi történéseket, bármilyen jelentéktelenek is, mind Isten irányítja, hogy mindent Isten rendel el, és azt mondom: »Istenem, köszönöm Neked a szuverenitásodat, hajlandó vagyok sorsomat a Te kezedbe helyezni, és a Te irányításodra bízni; nem akarok lázadni, hallgatni akarok a Te szavaidra, és biztosan jól fogom végezni a kötelességemet, hűséggel és minden erőfeszítésemet beleadva!« Mindezt megértem, hogyan lehetnék hát még mindig silány és szánalmas?” Valójában silányak és szánalmasak. Miért mondom ezt? (Mert nem ismerik sátáni beállítottságukat és természetlényegüket; oly sok szellemi doktrínáról tudnak beszélni, de amikor valami történik, még mindig sátáni beállítottságuk szerint élnek, életfelfogásuk pedig egy cseppet sem változott, miután évekig hittek Istenben.) Amit megértenek, az csupán egy hamis lelki palást, amit viselnek; úgy tűnik, hogy megvan bennük az Istenben hívő ember hasonlatossága és a szentek illendősége, és hogy elsajátítottak néhány mély és szellemi teológiai elméletet, de amit megértenek, az nem az igazság, hanem csupán egyfajta teológiai elmélet. Nem képes megváltoztatni egy ember életének irányát, sem a dolgokról alkotott nézeteit vagy a világi ügyekre vonatkozó alapelveit, nemhogy meg tudná változtatni a romlott beállítottságát. Ezek a teológiai elméletek, ezek a szellemi doktrínák egyáltalán nem tudják normálissá tenni az ember Istennel való kapcsolatát, vagy képessé tenni őt arra, hogy felismerje saját romlott beállítottságait, vagy elérni, hogy levetkőzze ezeket a romlott beállítottságokat, még kevésbé tudják képessé tenni arra, hogy Isten munkájának megtapasztalásán keresztül eljusson oda, hogy megismerje Istent és alávesse magát Neki. Következésképpen, ezek az úgynevezett szellemi szavak és doktrínák a legkevésbé sem válnak az emberek hasznára, hanem csak arrogánssá és önhitté, valamint egyre lázadóbbá és Istennel szemben ellenállóbbá teszik őket, mert ezeknek a romlott dolgoknak semmi közük az igazsághoz, és mind képmutatás, amiről teljesen le kellene mondani, és amit meg kellene tagadni.
Vajon most mi a legfontosabb dolog, amire az Istenben hívőknek törekedniük kell? (A beállítottság megváltozása.) A sok doktrínáról való beszélgetés megváltoztathatja-e valakinek a beállítottságát? (Nem.) Pontosan mi is a beállítottság megváltozása? A beállítottság megváltozása azt jelenti-e, hogy megváltozik az illető jelleme, és hihetetlenül lazává válik, könnyen ki lehet jönni vele, és mindenki kedveli? A beállítottság megváltozása azt jelenti-e, hogy hallgataggá válik, és nem szívesen beszél vagy nevet? A beállítottság megváltozása azt jelenti-e, hogy viharedzetté, tapasztalttá és éretté válik? (Nem.) Akkor mi is a beállítottság megváltozása? Mi az első dolog, amit meg kell érteni ahhoz, hogy valakinek megváltozzon a beállítottsága? Mindenekelőtt meg kell értenie, hogy mi az alapja a beállítottságbeli változás elérésének, vagyis először is fel kell ismernie, hogy mivé vált az ember természetlényege és beállítottsága, miután a Sátán megrontotta. Ez lehetővé teszi számára, hogy felismerje saját romlottságának igazságát. Például egyesek különösen csalárdak, és ez a csalárdság a természetük és a beállítottságuk is; egyesek különösen arrogánsak, és ez az arrogancia a természetük és a beállítottságuk is. Mondok egy példát. Tegyük fel, hogy amikor valami történik veled, megvannak a saját szándékaid. Amikor ezek a szándékok felbukkannak, mi az, ami irányít? Először is, biztosan nem a személyiséged az, ami irányít, nem is a családi háttered, és még kevésbé bármely más ember. A szándékaid a beállítottságod irányítása alatt állnak. Tehát először is meg kell vizsgálnod önmagad, hogy kiderítsd, milyen beállítottságról van szó, arroganciáról, gonoszságról, rosszindulatról vagy hajthatatlanságról. Ha ezt megértetted, akkor folytasd önmagad vizsgálatát, hogy felfedezd, milyen állapotokat fog okozni ez a beállítottság. Tegyük fel például, hogy ez a beállítottság a csalárdság. Amikor az emberek csalárdságba bonyolódnak, az vajon milyen szándékokból ered? Milyen célt próbálnak elérni? Kivétel nélkül a hírnév, a nyereség és a státusz elérése a cél; egyszóval, a saját érdekeik elérése. És vajon mi rejlik az önérdek hajszolásának gyökerében? Az, hogy az emberek a saját érdekeiket minden egyébnél fontosabbnak tartják. Csalárdságba bonyolódnak, hogy a maguk malmára hajtsák a vizet, és így csalárd beállítottságuk feltárul. Hogyan kellene megoldani ezt a problémát? Először is fel kell ismerned, és meg kell tudnod, hogy mik az érdekek, pontosan mit nyújtanak az embereknek, és milyen következményekkel jár az, ha hajszolod őket. Ha erre nem tudsz rájönni, akkor könnyebb lesz azt mondani, hogy lemondasz róluk, mint megtenni azt. Ha az emberek nem értik meg az igazságot, akkor semmi sem nehezebb számukra, mint lemondani a saját érdekeikről. Ez azért van így, mert az az életfilozófiájuk, hogy „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög.” és „Az ember úgy hal meg a gazdagságért, mint a madarak a táplálékért.” Nyilvánvaló, hogy a saját érdekeikért élnek. Azt gondolják, hogy a saját érdekeik nélkül – ha elveszítenék az érdekeiket – nem lennének képesek életben maradni. Mintha az életben maradásuk elválaszthatatlan lenne a saját érdekeiktől, ezért a legtöbb ember semmi mást nem lát, csak a saját érdekeit. A saját érdekeiket mindennél fontosabbnak tekintik, a saját érdekeikért élnek, és ha valaki rá akarja venni őket arra, hogy lemondjanak a saját érdekeikről, az olyan, mintha arra kérnék őket, hogy lemondjanak a saját életükről. Mit kellene tehát tenni ilyen körülmények között? Az embereknek el kell fogadniuk az igazságot. Csak akkor látnak át saját érdekeik lényegén, ha megértik az igazságot; csak akkor kezdhetnek el lemondani azokról és lázadni ellenük, és csak akkor lesznek képesek elviselni azt a fájdalmat, ami annak az elengedésével jár, amit annyira szeretnek. Amikor pedig képes vagy megtenni ezt, és lemondasz a saját érdekeidről, akkor szíved mélyén sokkal nyugodtabbnak és békésebbnek fogod érezni magad, és így legyőzted a hús-vér testet. Ha ragaszkodsz az érdekeidhez, és nem vagy hajlandó feladni azokat, és a legkevésbé sem fogadod el az igazságot, akkor lehet, hogy a szívedben ezt mondod: „Mi a baj azzal, ha megpróbálom a magam malmára hajtani a vizet, és nem vagyok hajlandó semmilyen veszteséget elszenvedni? Isten nem büntetett meg, az emberek pedig mit tehetnek velem?” Senki sem tehet veled semmit, de ha így hiszel Istenben, akkor végül nem fogod elnyerni az igazságot és az életet. Ez hatalmas veszteség lesz számodra – nem fogod tudni elnyerni az üdvösséget. Vajon van ennél sajnálatosabb dolog? Ez az, ami végső soron a saját érdekeid hajszolásának következménye. Ha az emberek csak a hírnévre, a nyereségre és a státuszra törekszenek – ha csak a saját érdekeiket hajszolják –, akkor soha nem fogják elnyerni az igazságot és az életet, és végül ők lesznek azok, akik veszteséget szenvednek. Isten megmenti azokat, akik az igazságra törekednek. Ha nem fogadod el az igazságot, és ha képtelen vagy elgondolkodni saját romlott beállítottságodon és megismerni azt, akkor nem fogsz valódi megbánást tanúsítani, és nem lesz életbe való belépésed. Az igazság elfogadása és önmagad megismerése az út az életben való növekedéshez és az üdvösség elnyeréséhez, ez a lehetőség számodra, hogy Isten elé járulj, hogy elfogadd az Ő átvizsgálását, ítéletét és fenyítését, és hogy elnyerd az igazságot és az életet. Ha a hírnévre, a nyereségre, a státuszra és a saját érdekeidre való törekvés miatt lemondasz az igazságra való törekvésről, az egyenértékű azzal, hogy lemondasz arról a lehetőségről, hogy elfogadd Isten ítéletét és fenyítését, és elnyerd az üdvösséget. A hírnevet, a nyereséget, a státuszt és saját érdekeidet választod, amiről azonban lemondasz, az az igazság, és amit elveszítesz, az az élet és az üdvösség esélye. Melyik fontosabb? Vajon nem ostobaság az, ha a saját érdekeidet választod, és lemondasz az igazságról? Hétköznapi nyelven fogalmazva, ez nagy veszteség elszenvedése egy kis előnyért. A hírnév, a nyereség, a státusz, a pénz és az érdekek mind-mind ideiglenesek, füstgomolyagként elillannak, míg az igazság és az élet örök és változatlan. Ha az emberek megoldják azokat a romlott beállítottságokat, amelyek a hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvésre késztetik őket, akkor van reményük az üdvösség elnyerésére. Ráadásul az általuk elnyert igazságok örökkévalóak; sem a Sátán, sem senki más nem tudja elvenni tőlük ezeket az igazságokat. Lemondasz az érdekeidről, viszont amit elnyersz, az az igazság és az üdvösség; ezek a te eredményeid, és te nyered el őket magadnak. Ha az emberek az igazság gyakorlását választják, akkor, még ha el is veszítették az érdekeiket, elnyerik Isten üdvösségét és az örök életet. Az ilyen emberek a legokosabbak. Ha az emberek az érdekeik miatt lemondanak az igazságról, akkor elveszítik az életet és Isten üdvösségét; az ilyen emberek a legostobábbak. Az, hogy valaki melyiket választja – az érdekeit vagy az igazságot – hihetetlenül leleplező. Akik szeretik az igazságot, azok az igazságot választják; azt választják, hogy alávetik magukat Istennek, és követik Őt. Inkább feladják saját érdekeiket, hogy az igazságra törekedjenek. Bármennyit is kell szenvedniük, eltökélték, hogy bizonyságtételükben szilárdan megállnak, hogy eleget tegyenek Istennek. Ez az alapvető útja az igazság gyakorlásának és az igazságvalóságba való belépésnek.
A romlott beállítottságok mélyen gyökereznek mindenkiben, és senki sem romlottabb bárki másnál. Az emberek dolgokról alkotott nézetei, elképzelései, képzelődései és lázadó mivoltuk mértéke nem nagyon különbözik, nagyrészt egyforma. Mindenki a Sátán hatalma alatt él, és mindannyian sátáni beállítottságok szerint élnek. Ami azonos az az, hogy Isten mindenkinek ugyanolyan lehetőséget ad, Isten mindenkihez ugyanúgy viszonyul, és Isten mindenkit ugyanúgy lát el igazsággal és élettel, így a mércék, amelyeket Isten az egyes emberektől megkövetel, szintén azonosak. Ha úgy gondolod, hogy menthetetlen vagy, hogy romlottabb vagy másoknál, és hogy Isten nem fog megmenteni, mert romlott beállítottságokat tártál fel, amelyeket mások láttak és idegenkednek attól, és reménytelen esetként leírod magad, nem tudsz lelkesedni, és nincs merszed semmit megtenni, úgy gondolod, hogy nincs értelme élni, és hogy jobb lenne meghalni, miféle hozzáállás ez? Ez nem az érettség megnyilvánulása, és Isten nem ezt akarja látni; Isten nem szereti az ilyen embereket és az ilyen hozzáállást. Az igazságra való törekvés során az embereknek sok helytelen állapotot kell megváltoztatniuk, és folyamatosan korrigálniuk kell a törekvésükkel kapcsolatos nézeteiket, folyamatosan Isten elé kell járulniuk, és kérniük kell, hogy vizsgálja át őket, hogy világosítsa meg és vezesse őket. Isten segítséget és kegyelmet ad majd nekik, és Isten határtalan türelemmel, jóindulattal, irgalommal és megbocsátással vezet majd minden egyes embert. Nem szabad tehát kételkedned az emberek helyes hozzáállásában és az igazságra való törekvésre irányuló vágyában, valamint az igazságosság és a világosság utáni vágyakozásában, és Isten emberiséget megmentő, valamint az emberiség iránt irgalommal viseltető és megbocsátó lényegeiben sem szabad kételkedned. Nem szabad elfelejtenetek ezeket a szavakat! Mit jelent az, hogy ezeket a szavakat mondjuk az embereknek? Azt jelenti, hogy soha ne adják fel az igazságra való törekvést, hogy ne írják le magukat reménytelen esetként, és ne legyenek negatívak. Amikor negativitásba zuhansz, el kell gondolkodnod magadban. Miért fejezett ki Isten annyi igazságot? Azért, hogy még több embernek segítsen megérteni az igazságot, és megoldani saját valódi problémáit. Nemcsak közvetlenül Isten szavaiból nyersz sokat, hanem akkor is sokat nyersz, ha testvéreiddel az igazságról beszélgetsz – vajon ez nem ugyanaz, mintha Isten látna el téged olyankor? Ha így gondolkodsz, és képes vagy ezt érzékelni, akkor miért akarod feladni? Miért merülnek fel panaszok a szívedben? Miért vonod kétségbe Isten őszinteségét abban, ahogy megment téged? Az emberek lehetnek ostobák, csekély érettségűek és gyengék, de nem veszíthetik el a hitüket, amikor az üdvösségről van szó. Remélem, hogy egy napon, amikor újra beszélgetek veletek, és kapcsolatba kerülünk, azt fogom látni majd, hogy nem tűntök silánynak és szánalmasnak, vagy eltompultnak és nehéz felfogásúnak, hanem hogy megszereztetek és elnyertetek valamit. Sok mindent hallottatok, sok mindent láttatok, sok mindent megértettetek, de hogy elnyertétek-e az igazságot, vagy sem, és hogy tökéletességre juthattok-e, vagy sem, az a ti törekvéseteken múlik. Tény, hogy ha valaki törekszik rá, akkor elnyerheti, ha azonban nem figyel, és nem törekszik rá, akkor soha nem fogja megkapni. Ha valóban törekedtek az igazságra, és törekedtek az Isten iránti szeretetre, valamint a beállítottság megváltoztatására, ahogyan Péter tette, akkor elnyeritek majd Isten elismerését; ez egészen biztos.
2018. február 6.
Lábjegyzetek:
a. Az eredeti szöveg nem tartalmazza az „ami a rosszindulat egyik aspektusa” kifejezést.
b. Az eredeti szöveg nem tartalmazza az „A rosszindulat másik aspektusa a »gonoszság«” kifejezést.