5. Kognitív képesség

Az ötödik képesség a kognitív képesség. Mire utal a kognitív képesség kifejezés? Főként azon van a hangsúlya, hogy egy illető milyen mértékben érti magukat a dolgokat. Egy illető kognitív képességének az értékeléséhez azt kell megnézni, hogy milyen mértékben ért meg egy dolgot, és hogy mennyi időre van szüksége, amíg eljut a dolog lényegének a megértéséig. Ha nagyon rövid időre van szüksége, a megértése mértéke pedig elég mély, vagyis eléri azt a szintet, hogy megérti a dolog lényegét, akkor van az illetőnek kognitív képessége. Ha a normális tartományba esik az az időtartam, amelyre egy dolog megértéséhez szüksége van valakinek, és ha meg tudja érteni magának a dolognak a lényegét, képes világosan látni az okokat és a következményeket, valamint a benne rejlő problémák gyökerét és lényegét, azután pedig megértés lesz a szívében az adott dolgot illetően – vagy ami még jobb: ha definiálni is tudja azt a dolgot és képes következtetést levonni vele kapcsolatban –, erre mondják, hogy valaki jó képességű. Vagyis normális emberként, akinek a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodása van, akkor – akár férfi vagy, akár nő, akár épp most léptél csak felnőttkorba, akár a közép- vagy az időskort is elérted már –, ha normális időtartamon belül eljutsz odáig, hogy megérted egy adott dolog lényegét, akkor jónak tekinthető a képességed. Ha az az időtartam, amelyre e dolog megértéséhez szükséged van, háromszorosan vagy négyszeresen meghaladja egy normális emberét – vagyis ha egy jó képességű illetőnek három napra van szüksége, neked azonban tíz napra vagy akár egy hónapra is –, és mire tisztán átlátod az események egész sorát ezzel a dologgal kapcsolatban, és már megjelentek azok a károk és negatív következmények, amelyeket ez a dolog okoz, te pedig csak akkor veszed észre ennek a dolognak a súlyosságát, valamint hogy mi a gyökere és lényege, akkor a legjobb esetben is csak átlagos a képességed. Más szóval: ha ez a dolog nem okozott még súlyos következményeket, de folyamatosan felmerül néhány negatív következmény, és csak e folyamat közben jössz rá fokozatosan ennek a dolognak a gyökerére és lényegére, majd jutsz el egy definícióig és következtetésig, akkor átlagosnak tekinthető a képességed. Ám ha csak azután jutsz egy hirtelen felismerésre és érted meg ennek a dolognak a természetét, miután az már negatív vagy súlyos következményekhez vezetett, akkor rendkívül szegényes a képességed. Ha már negatív következményeket okozott ez a dolog, te pedig még mindig nem tudod, hogy mi vele a probléma, vagy hogy mi a probléma gyökere, és még mindig nem tudsz következtetést levonni vele kapcsolatban, akkor nincs képességed. A kognitív képesség erre a négy szintre osztható. Az elsők a jó képességű emberek. Vagyis amikor épp csak felmerült valami és néhány órán belül kell azonnali következtetést levonnod – és ez egy sürgős helyzet, ahol, ha nem hozol haladéktalanul ítéletet, nem dolgozol ki tervet a dolog kezelésére és megoldására, sőt egy kárenyhítési tervet is, amely nem engedi tovább súlyosbodni a dolgot, akkor annak negatív következményei lesznek –, ha képes vagy rájönni ezen az időtartamon belül a dolog gyökerére, és képes vagy azonnal és határozottan pontos ítéletet hozni, pontosan döntést hozni és következtetést levonni, azután pedig észszerű tervet megfogalmazni a kezelésére, az azt jelenti, hogy jó képességű vagy. Tegyük fel azonban, hogy csak azt érzed, hogy valami probléma van ezzel a dologgal, de nem tudod, hogy miben rejlik a probléma vagy hogy mi a gyökere, és az ügy kezelésének normális időtartamán belül nem jutsz el semmilyen következtetésig, ítéletig vagy kezelési tervig. Helyette passzívan vársz csupán és megfigyeled, ahogy tovább eszkalálódik, és csak a további súlyosbodásán keresztül próbálod beazonosítani, hogy mi valójában ennek a dolognak a lényege, és olyan ítéletet hozol, amely nem túl pontos, azt követően pedig tovább vársz és figyelsz, és mielőtt még teljesen kibontakozna a dolog, lehet, hogy alig tudod csak átlátni a probléma lényegét, vagy épphogy csak előállsz egy megoldással, de még mindig nem kezeled haladéktalanul. Ebben az esetben nagyon átlagos a képességed. Ha már teljesen kialakult ez a dolog és már következmények is megjelentek, a probléma lényege pedig már teljességgel megmutatkozott, és te csak ekkor veszed észre, hogy ez a dolog rossz, és csak ekkor látod meg, hogy mi a mélyen gyökerező oka – vagy talán egyáltalán nem látod a gyökerét, hanem egyszerűen csak passzívan nézel szembe ennek a dolognak a végső következményével és viseled el azt – akkor az azt jelenti, hogy szegényes a képességed. A szegényes képességű emberek másik megnyilvánulása az, hogy ha ismét ilyen dolgok történnek, akkor még mindig ugyanúgy állnak hozzá, és ugyanazzal a módszerrel, ugyanolyan gyorsasággal kezelik. Vagyis valahányszor ilyen dolog történik, ők mindig ugyanúgy kezelik, ugyanazzal a gyorsasággal és hatékonysággal. Akármennyi dolog történik is, nem képesek felismerni a lényegüket, és a világi dolgokkal kapcsolatos véleményeik vagy nézőpontjaik egyikén sem változtatnak ennek megfelelően. Ezek az emberek szegényes képességűek. Pontosan azért, mert szegényes képességűek, híján vannak az önálló életre való képességnek; vagyis nincs semmilyen szemléletük a túlélésről vagy az életről. Ez a szegényes képesség egyik jele. A képesség nélküli embereknek ez a megnyilvánulása: amikor már megtörtént egy dolog, és talán még következmények is megjelentek, ők még mindig nem tudják, hogy mi történt, mintha álmodnának. Ilyen az, amikor valaki képesség nélkül való, és nincs kognitív képessége. Értitek ezt? (Igen.) A kognitív képesség főként a különféle emberek és események lényegének, valamint a problémáik gyökerének a megértésére utal; ez a kognitív képesség. Azt jelenti, hogy amikor látod egy bizonyos embertípus megnyilvánulásait, feltárulásait és emberi mivoltát, tudod, hogy milyen problémákkal néznek szembe, hogy mi a problémáik gyökere abban a környezetben, amelyben élnek, valamint azt is, hogy mi az általad éppen megfigyelt események lényege, és hogy miben rejlik a bennük található problémák gyökere. A kognitív képesség főként két aspektusra utal: az emberek, események és dolgok lényegének átlátására, valamint a problémáik gyökerének az átlátására. Mit értetek még a kognitív képességgel kapcsolatban? Van olyan, aki a tudás megértésének és elsajátításának képességeként értelmezi? (Nincs.) Az a kognitív képesség, amelyről most beszélünk, elsősorban az emberek és események szemlélésének a képességét foglalja magában. Ha nagyon alacsony norma szerint személed az embereket és az eseményeket, ha nagyon sekélyes a megértésed vagy ha nem érted az emberek, események és dolgok lényegét, akkor nagyon szegényes a kognitív képességed, vagy talán nem is létezik. Ha, függetlenül attól, hogy hány nyilvánvalóan nem helytálló szót vagy helytelen nézőpontot fejeznek ki a körülötted lévő emberek, hogy hány nem helytálló cselekedetet visznek véghez, vagy hogy hány nyilvánvaló romlottságot tárnak fel, te nem vagy képes rájönni a probléma lényegére, nem tudod róluk, hogy milyen típusú emberek, hogy igaz emberek-e, hogy az igazságra törekvő emberek-e, hogy milyen a jellemük, vagy hogy mi a lényege az ilyen embereknek – ha semmit sem tudsz e dolgok közül –, akkor neked nincs kognitív képességed. Amikor bármilyen emberrel vagy dologgal kerülsz szembe, nincs normád a felméréséhez. Miután lezárult a dolog, nem vonsz le következtetést az ilyen problémák lényegét illetően, és még inkább igaz, hogy semmit sem értesz belőle; azonkívül természetesen alapelveid sincsenek az ilyen dolgok kezeléséhez és gyakorlási útjaid sincsenek rájuk vonatkozóan – ezt jelenti, ha valakinek nincs kognitív képessége. A kognitív képesség főként az emberek, események és dolgok megértésének a képességére utal. Itt fejeződik be a beszélgetésünk erről a képességről.

6. Az ítélethozatalra való képesség

A hatodik képesség az ítélethozatalra való képesség. Az ítélethozatalra való képesség az, amikor egy dologgal találkozva meg tudod ítélni róla, hogy helytálló vagy nem helytálló, helyes vagy helytelen, pozitív vagy negatív, majd az ítéleted alapján megállapítod, hogy mi a helyénvaló módja a megközelítésének és a kezelésének. Amikor egy ember általában találkozik valamilyen dologgal, függetlenül attól, hogy látta-e már korábban vagy sem, hogy megtapasztalta-e korábban vagy sem, és hogy viszonylag pozitív vagy viszonylag negatív-e az a dolog, milyen hozzáállást kell tanúsítania az irányában? Utasítsa el vagy pedig üdvözölje és fogadja el? Ha azután, hogy már világosan látod az adott dolgot, megvan a saját álláspontod és az igazságalapelvekkel egyező, pontos nézeteid, az azt bizonyítja, hogy megvan benned az ítélethozatalra való képesség. Amikor például hallod, hogy valaki mond valamit, miután átgondoltad, meg tudod állapítani, hogy az mit is jelent, hogy milyen célt akar elérni a beszélő, hogy miért mondja ezeket a szavakat, miért él ilyen szóhasználattal és hangnemmel, és miért van a szemében egy bizonyos fajta tekintet beszéd közben. Látod a szavai hátterében meghúzódó mögöttes szándékokat, célokat és indítékokat. Függetlenül attól, hogy utána miként kezeled ezeket a mögöttes szándékokat és indítékokat, ott helyben érzékelni tudod a dolog mögött meghúzódó problémák egy részét. Tudod, hogy mit akarnak tenni, hogy miért így akarják tenni, hogy milyen célt akarnak elérni, hogy milyen hatást szándékoznak kiváltani a szavaikkal, és hogy milyen rejtett eszközöket, terveket és cseleket alkalmaznak. Lehet, hogy látsz néhány jelet, észreveszed, hogy itt nem egy hétköznapi problémáról van szó, és talán még éberséget is érzel a szívedben. Ez azt bizonyítja, hogy megvan benned az ítélethozatalra való képesség. Ha megvan benned az ítélethozatalra való képesség, az azt jelenti, hogy jó képességű ember vagy. Nem számít, hogy mennyire kellemesen hangoznak valakinek a szavai, hogy mennyire egyeznek az igazsággal a doktrína tekintetében, hogy az illető hozzáállása mennyire egyenesnek tűnik mások szerint, vagy hogy mennyire mélyen van elrejtve a szándéka, akkor is meg tudod ítélni a problémát a külső feltárulásain, jelenségein vagy azon keresztül, amit mond – ez azt bizonyítja, hogy jó képességű vagy, és hogy megvan benned az ítélethozatalra való képesség. Amikor például valamilyen dologgal találkozol, akkor függetlenül attól, hogy mennyire fajult el az a dolog, a folyamatának megértése által ellátsz e dolog lényegéig és a probléma gyökeréig. Ezt jelenti, amikor valaki birtokában van az ítélethozatalra való képességnek. Például amikor a gyülekezetben antikrisztusok és gonosz emberek bomlasztanak és zavarnak, a dolog alapvető körülményeinek a megértése révén ítéletet tudsz hozni az egész helyzetről, beleértve azt, hogy ki közülük a felbujtó, kik a követők, ki játssza a főszerepet ebben a dologban és ki passzív, valamint azt is, hogy maga ez a dolog miféle hatással lesz az emberekre, és milyen káros következmények merülnek majd fel, ha tovább súlyosbodik ez a dolog. Még ha az akkori ítéleted el is tér valamelyest attól, ahogyan végül alakul majd a dolog, legalább van nézőpontod, hozzáállásod és vannak pontos alapelveid ennek a dolognak a kezeléséhez. Ez elegendő annak bizonyításához, hogy megvan benned az ítélethozatalra való képesség ezt a dolgot illetően. Vagyis képes vagy megítélni, hogy ki áll értelmi szerzőként vagy felbujtóként egy dolog mögött, vagy hogy a jövőben milyen mértékig fog elfajulni ez a dolog, és hogy miféle hozzáállással és alapelvekkel kell azt megközelítened, valamint elejét venned, hogy káros következményekhez vezessen. Ha megvan benned az ítélethozatalra való képesség, ha helytálló az ítéleted logikája és módszere, az ítéleted alapja pedig legalább az emberi mivolttal összhangban van, vagy még jobb esetben összhangban van az igazságalapelvekkel, az azt bizonyítja, hogy képes vagy ítéleteket hozni. Még ha bizonyos fokú eltérést mutat is az ítéleted magához a dologhoz képest, amennyiben megalapozott az ítéleted, ha az ítéleted megfelel azoknak a sémáknak, amelyek szerint alakul maga a dolog, és összhangban van a hozzá hasonló vagy vele megegyező problémák gyökerével és lényegével – továbbá, összhangban van az igazságalapelvekkel –, akkor az is elmondható, hogy birtokában vagy az ítélethozatalra való képességnek. Ha megvan benned az ítélethozatalra való képesség, az azt bizonyítja, hogy képes vagy problémákról gondolkodni. Ha az ítéleteid összhangban vannak magának a dolognak a gyökerével, lényegével és minden egyéb aspektusával, akkor ez azt bizonyítja, hogy jó képességű ember vagy.

Függetlenül attól, hogy milyen emberekkel vagy dolgokkal találkozik valaki, azt követően lehet csak terve egy dolog kezelésére és megoldására, ha helytálló a gondolkodása, és amennyiben meg tudja ítélni, hogy helytálló vagy nem helytálló, helyes vagy helytelen, illetve pozitív vagy negatív az a dolog. Ha egy illető nem tudja, hogy miként gondolkodjon a problémákról – konkrétabban fogalmazva, ha nem tud problémákat megítélni –, akkor kezelni sem tud problémákat, vagyis híján van a problémakezelés képességének. Bárki, aki problémákat kezel, annak alapján teszi, hogy megítéli, helytálló-e vagy sem egy dolog; máskülönben alaptalan lesz a probléma megoldására vonatkozó terve és a gyakorlási útja. Valaki például jelenti neked, hogy egy bizonyos gyülekezetben nem jó a gyülekezeti élet; az emberek többsége negatív és közömbös, nem hajlandó összejövetelekre járni vagy a kötelességét végezni. Hogyan ítélsz meg egy ilyen jelenséget? A való életet érintő probléma ez? (Igen.) Mivel ez a probléma a való életet érinti, konkrét gyakorlási tervvel kell előállnod a kezeléséhez és a megoldásához. Mielőtt megoldanád a problémát, nem kell-e megítélned, hogy mi ennek a problémának a gyökere és a lényege, és hogy mely emberek okozzák? Nem szükséges vajon megítélned ezeket? (De igen.) Csakis gondolkodáson keresztül hozhatsz ítéletet, csak az ítélethozatalt követően azonosíthatod be a probléma gyökerét, és csak a probléma gyökere és lényege alapján állapíthatsz meg helyénvaló, megfelelő módszereket a probléma kezelésére és terveket a megoldására. Ha megtudtad, hogy egy bizonyos gyülekezetben nem jó a gyülekezeti élet, de nem tudod az okát, hogyan látnál neki a megítélésének, hogy miben rejlik a probléma gyökere? (Először azt gondolnám, hogy ez a probléma a gyülekezetvezetővel van közvetlen kapcsolatban. Ha a gyülekezetvezetőnek nincs lelki megértése, ha évek óta hisz Istenben de nem érti az igazságot, ha semmilyen problémát nem tud kezelni, amellyel találkozik, és nem tudja, hogyan vezesse el Isten választott népét Isten szavának az evésére és ivására, vagy hogy miként beszéljen az igazságról, akkor egy ilyen hamis vezetővel garantáltan nem lesz jó gyülekezeti élete egy gyülekezetnek.) Ez egy ítélet. Az egyszerű problémák esetében általában elmondható, hogy ha egy ítélet helytálló, akkor a segítségével felfoghatod a probléma gyökerét. Némely problémák azonban összetettek, és ha nem teljes az általad megértett információ, akkor lehetséges, hogy az egyetlen ítéleted segítségével nem fogod felfogni a probléma gyökerét. Van tehát második és harmadik ítélet is? (Igen.) Miután már három ítélet áll rendelkezésedre, lehetséges, hogy ezek közül az egyik a legpontosabb. Milyen egyéb ítéletek jutnak még eszetekbe? (Az jut még eszembe, hogy ebben a gyülekezetben általánosságban szegényes képességűek az emberek, szegényes az igazság felfogására való képességük, és nem szeretik az igazságot. Ezért szegényesek ott a gyülekezeti élet eredményei.) Megfelel ez a valódi helyzetnek? Ez a második ítélet. Vannak még más ítéletek is? (Azon is elgondolkodnék, hogy vajon zavarják-e gonosz emberek ezt a gyülekezetet.) Ez a harmadik ítélet. E három ítélet közül melyik az, amelyik jobban összhangban van a valódi helyzettel és valószerűbb, és melyik a megalapozatlan? (Úgy érzem, hogy a második ítélet valamelyest megalapozatlan. Valójában, ha megfelelő személy lenne a munkáért felelős vezető a gyülekezetben, akkor jók lennének a gyülekezeti élet eredményei. Isten szavainak evése és ivása és az igazság megértése révén a testvérek biztosan késztetést éreznének a kötelességeik végzésére. Úgy érzem, hogy az első és a harmadik ítélet valószerűbb.) A második ítélet megalapozatlan doktrína. Az első és a harmadik ítélet összhangban van a valódi helyzettel és pontos. Egyfelől, ez a két ítélet logikus gondolkodást alkalmaz; másfelől olyan jelenségeken alapulnak, amelyek gyakran előfordulnak a való életben. Ha a gyakori jelenségeket fel tudod fogni, az azt bizonyítja, hogy helytálló és a logikának megfelelő a gondolkodásod. Ha nem tudod felfogni a valódi helyzetet, az ítéleted pedig elszakad a való élettől, az azt bizonyítja, hogy logikátlan és problematikus a gondolkodásod, és hogy valószerűtlen, nem objektív módon szemléled a problémákat. Az első és a harmadik ítélet objektív. Az egyik lehetséges helyzet, hogy a gyülekezetvezető nem tudja, hogyan végezze a munkát. Neki magának nincs útja az életbe való belépéshez, így a gyülekezet, valamint a testvérek vezetése terén még kevésbé van útja. Ennek eredményeképpen nem fejlődik ott a gyülekezeti élet. Valójában a gyülekezetbe járók többsége őszintén hisz Istenben és van benne késztetés, de a gyülekezeti élet nem igazán terem gyümölcsöt. Minden összejövetel ugyanazt a rutint követi: éneklés, imádkozás, Isten szavainak az olvasása, majd a vezető vagy diakónus megoszt valamilyen felszínes megértést vagy doktrínát. Kevés olyan ember van ott, aki tud valódi tapasztalati megértésről beszélni. Ennek tetejébe a gyülekezetvezetőnek szegényes a képessége és sekélyes a tapasztalata, és képtelen az igazságról beszélni problémák megoldása végett. Így aztán unalmasnak és élvezhetetlennek tűnik a gyülekezeti élet. Sok összejövetel volt már, de senki sem nyert belőlük semmit, így az emberek többsége úgy érzi, hogy kevesebb haszna van annak, ha ilyen összejövetelekre járnak, mintha otthon olvasnák Isten szavait, és ezért elveszítik a hajlandóságot arra, hogy járjanak. Némelyek kötelességeket akarnak végezni, miután már egy-két éve hisznek Istenben és értenek néhány igazságot. Egyes gyülekezetvezetők azonban nem tudják, hogy mely emberek melyik kötelességre alkalmasak, vagy miféle munkára alkalmasak. Nem képesek észszerűen kirendelni és használni az embereket, és a saját tapasztalataikat sem tudják arra használni, hogy támogassák az embereket és segítsenek nekik jól végezni a kötelességeiket. Ez oda vezethet, hogy némelyek negatívvá válnak és elveszítik a hajlandóságot a kötelességeik végzésére. Ami azt illeti, a legtöbb olyan ember, aki hajlandó a kötelességét végezni, jól el tudja azt végezni; csak a támogatás és a segítség hiányzik nekik. Ha a gyülekezetvezetők és a diakónusok Isten szavai szerint tudják támogatni és segíteni az embereket, akkor növekedni fog a gyülekezetben azoknak a száma, akik hajlandóak a kötelességüket végezni, és ők képesek lesznek normálisan végezni a kötelességüket. Azért hoz szegényes eredményeket a gyülekezeti élet, azért marad hosszú időn át megoldatlanul némely probléma, és egy idő után azért válnak sokan negatívvá és veszítik el a késztetésüket, mert a gyülekezetvezetők és a diakónusok nem tudják, hogyan végezzék a munkát; ez kihatással van Isten választott népének a kötelességvégzésére. Ha szegényesek a gyülekezeti élet eredményei, az főként azért van, mert a gyülekezetvezetők és diakónusok nem tudják, hogyan kell gyülekezeti munkát végezni. Ez az egyik szituáció. Egy másik szituáció az, amikor antikrisztusok és gonosz emberek vannak hatalmon és zavarásokat okoznak a gyülekezetben, és ez időről-időre megtörténik. Amikor a gyülekezetvezetők nem tudják, hogyan végezzék a munkát, és antikrisztusok és gonosz emberek is hatalmon vannak, állandóan klikkeket hozva létre, független királyságokat alapítva, és gyötörnek és elnyomnak másokat, ez némely, Istenben őszintén hívő és a kötelességük végzésére hajlandó testvérek elnyomásához, gyötréséhez és kirekesztéséhez vezet. Akarják a kötelességüket végezni, de nincs rá alkalmuk, így negatívvá válnak és elgyengülnek. Ezek az emberek, akik őszintén hisznek Istenben, semmi élvezetet nem találnak abban, amikor antikrisztusokkal és azok csatlósaival jönnek össze. Az antikrisztusok folyton csak a hatalmat akarják megragadni és a saját helyüket bebiztosítani. Amikor az Istenben őszintén hívők elmennek az összejövetelekre, többet akarnak érteni az igazságból és meg akarják osztani a tapasztalataikat, de az antikrisztusok elnyomják őket és nem adnak rá nekik lehetőséget. Ennek eredményeként rendezetlenné válik a gyülekezeti élet; kezdenek széthúzni az emberek, és többé már nem élvezetesek az összejövetelek. Az a kevés lelkesedés és szeretet is kivész az emberekből, amely megvolt bennük, és nem hajlandóak többé a kötelességüket végezni. E két ok bármelyikéből eredhetnek a gyülekezeti élet szegényes eredményei. Ez az, amit átgondolhattok és megítélhettek. Ha olyan következtetésre jutsz az ítélethozatal által, amely kapcsolódik a valós helyzethez – még ha csak részben áll is fenn ez a kapcsolat, vagy ha csupán egy lehetséges problémát azonosít –, ez akkor is az ítélethozatalra való képesség megnyilvánulása. A következtetés és vélemény, amelyre az ítélethozatal révén eljutsz, legalább kapcsolódik a valós helyzethez, nem pedig doktrína, nem megalapozatlan dolog vagy olyasvalami, ami sohasem létezett. Ez azt bizonyítja, hogy megvan benned az ítélethozatalra való képesség. Ha minden dolgot illetően olyan következtetéseket vonsz le, amelyek nem felelnek meg a dolgok alakulása normális rendjének vagy annak, ahogyan a való életben alakulnak a dolgok, és elképzeltek csupán a következtetéseid, megalapozatlanok, valószerűtlenek, nem igazak és nem kapcsolódnak a valós helyzetekhez, akkor ez azt jelenti, hogy nem rendelkezel az ítélethozatalra való képességgel, vagy gyakran ítélsz tévesen. Akkor mi a helyzet a második ítélettel, amelyet korábban említettetek, miszerint annak tudhatók be a gyülekezeti élet szegényes eredményei, hogy ebben a gyülekezetben az emberek szegényes képességűek és nem szeretik az igazságot – miféle ítélet ez? (Ez téves ítélet.) Ezt nevezik úgy, hogy valaki téves ítéletet hoz. Ha nem tudod teljes mértékben felfogni azokat a helyzeteket, amelyek gyakran állnak elő efféle dolgokkal kapcsolatban – vagyis azt a néhány, legnagyobb valószínűséggel előálló helyzetet –, és csak egyetlen helyzetet tudsz felhozni az ítélethozatal alapján, vagy pedig eszedbe jutnak ugyan lehetséges helyzetek, de lehetetlen helyzetek is az eszedbe jutnak, az mit bizonyít? Azt bizonyítja, hogy átlagos az ítélethozatalra való képességed. Annak az embernek, akinek átlagos képessége van az ítélethozatalra, vannak gondolatai egy dologgal kapcsolatban, de nem lehet biztos bennük. Ilyen esetekben helytelen ítéletet hoz. Ha egy illetőnek néha helytállóak az ítéletei, néha pedig nem helytállóak, és némelyik összhangban van a valós helyzettel, mások viszont nem, de a helytelen ítéletek viszonylag gyakoribbak, az azt mutatja, hogy szegényes az ítélethozatalra való képessége. Tegyük fel, hogy olyan következtetésekre jut az ítélethozatal révén, amelyek teljességgel megalapozatlanok, egyáltalán nem felelnek meg azoknak a sémáknak, ahogyan a dolgok alakulnak, a gyakori vagy sűrűn előforduló jelenségekkel pedig még annál is kevésbé vannak összhangban, és semmilyen kapcsolatban nem állnak a tényekkel. Az ítéletei csupán a képzelet szüleményei, nem állnak semmiféle összefüggésben a dolgok alakulásának sémáival, sem magával az emberi mivolt lényegével, és teljességgel összeegyeztethetetlenek a való élet kontextusával és az őt körülvevő környezettel. Vagyis tegyük fel, hogy az illető ítéletei a valóságtól elrugaszkodottak – olyasmi jut eszébe az ítélethozatal révén, ami sosem történhetne meg a való életben, és egyáltalán nem a probléma lényegéről beszél. Ha így áll a helyzet, akkor ez az illető egyáltalán nem rendelkezik az ítélethozatalra való képességgel.

Annak kiértékeléséhez, hogy rendelkezik-e valaki az ítélethozatalra való képességgel, főként azt kell látni, hogy helytállóak-e a különböző típusú emberekről és a különböző típusú dolgokról alkotott ítéletei. Mondjuk például, hogy sírni látsz valakit, és nem tudod, miért sír. Látod, hogy nagyon keservesen és bánatosan sír, időről időre pedig imádkozik is és Isten szavait olvassa, és senkinek sem válaszol, aki beszél hozzá. Megkérnek téged, hogy ítéld meg, mi a helyzet ezzel az illetővel, mire ezt mondod: „Lehet, hogy honvágya van. Nemrégiben megbetegedett az anyja, és haza akar menni.” Pontos ez az ítélet? Némelyek ezt mondják: „Lehet, hogy negatívan érzi magát. A legtöbbször azért sírnak az emberek, mert megbántották az érzéseiket. Sírni szoktak például, ha piszkálják vagy átverik őket. Ő mindig sír, amikor valamilyen problémával szembesül és amikor igazságtalanul bántak vele, és nem hajlandó beszélni vagy érintkezni másokkal. Ez annak megnyilvánulása, hogy negatívan érzi magát.” Mások ezt az ítéletet hozzák: „Régebben gyakran prédikálta az evangéliumot és végezte odakint a kötelességét, most viszont már hosszú ideje bent végzi a kötelességét, és lehet, hogy nincs hozzászokva és fojtogatónak érzi.” Vannak más lehetőségek is? Némelyek ezt mondják: „Lehet, hogy tegnap nem kapott húst enni, amitől kiborult, és most ezért sír.” Mások ezt mondják: „Tegnap odajött hozzám beszélni. Azt gondoltam, hogy csak elmegy mellettem, úgyhogy rápillantottam és nem mondtam semmit. Lehet, hogy ezért haragudott meg? Lehet, hogy ezért sír?” Hogyan kellene úgy megítélni ezt a dolgot, hogy az összhangban legyen a tényleges helyzettel? Könnyű ezt megítélni? (Én tudok hozni néhány ítéletet. Az a néhány ok, amelyet az imént említettél – a honvágy, a megbántottság vagy a borús, fojtogató hangulat –, ezek az állapotok mind sírásra késztethetnek egy embert. Az apróságoknak azonban, mint például az, hogy nem kap húst enni valaki, vagy hogy nem figyelnek rá, amikor valakihez beszél, nem kellene elég okot adniuk a sírásra.) Mi adhat okot arra, hogy keservesen sírjon valaki? A sérelmek, a szomorúság, valakinek vagy valaminek a hiányolása, a lekötelezettség érzése. Kérdezd meg hát az illetőt: „Miért sírsz? Azért sírsz, mert igazságtalanul bántak veled és szomorúnak érzed magad, vagy mert elgondolkoztál magadon és úgy érzed, hogy nagyon sokkal tartozol Istennek?” Ha ilyen szívből jövő beszélgetést folytatsz vele, meg fogod tudni, hogy miért sír. Röviden: az nem lehet, hogy azért sír, mert nem evett jól vagy nem tudott húst enni, és azért sem sírhat, mert mások nem vettek róla tudomást vagy szemforgatva néztek rá. Tipikus körülmények között természetesen nem sírja el magát valaki amiatt, hogy egy kis nehézséget szenved el, és amiatt sem, hogy alkalmanként nincs annyira jó kedve. Általában csak a fent említett egynéhány helyzet miatt szoktak sírni az emberek. E szokványos helyzetek alapján megítélheted, hogy milyen okból sír egy illető, azután pedig a szokásos, következetes megnyilvánulásai alapján ítéletet hozhatsz – amilyen például az a tény, hogy általában nem sír, hacsak nem találkozik valami szomorúval vagy olyasvalamivel, ami érzékeny pontra tapint nála; hogy nem könnyen hullajt könnyeket, és hogy csak akkor sír, amikor különösen felkavaró és a lelkét különösen megérintő dolgokról beszél, vagy amikor valami rosszat tett vagy súlyos hibát követett el, és úgy érzi, hogy adósa Istennek –, e kontextus alapján ítélve többé-kevésbé rájöhetsz, hogy miért sír. Az egyik helyzet, amiért sírhatna, az lenne, ha súlyosan megbetegedne vagy meghalna egy családtagja, egy másik pedig az lenne, ha ő maga szenvedne súlyos betegségben és érezne gyötrelmet. Esetleg azért is sírhatna, mert valami rosszat tett és ezáltal vétket követett el, és úgy érzi, hogy tartozik Istennek, és minden tőle telhetőt meg akar tenni, hogy más irányt vegyen, de még mindig vannak gyengeségei és képtelen legyőzni őket; e bonyolult érzelmek kavalkádja sírásra késztetheti. Ezek az ítéletek viszonylag összhangban vannak a tényleges helyzettel. Az illető következetes megnyilvánulásaiból és a személyisége jellemzőiből ítélve rájöhetsz, hogy mi az a fő ok, ami miatt most sír. Ily módon viszonylag pontosabb lesz az ítélet. Ha megérted egyfelől az ilyen ember érettségét és a jelenleg tapasztalt problémái némelyikét, másfelől pedig magának az emberi mivoltának a hibáit, valamint az általa gyakran feltárt romlottságból és gyengeségekből is valamennyit, akkor alapvetően leszűkítheted a kört, és ezen a körön belül ítélheted meg, hogy mi a problémájának a gyökéroka. Az ily módon meghozott ítélet viszonylag pontos lesz.

Ezzel befejeztük a beszélgetést a jó képességű, az átlagos képességű és a szegényes képességű emberek ítélethozatalra való képességével kapcsolatos megnyilvánulásairól, igaz? (Igen.) Ott van még a legrosszabb képességű emberek kategóriája is. Nem számít, mi történik, vagy hogy milyen cselekedetet látnak valaki mástól, az ilyen emberek nem tudják, hogyan kell ítéletet hozni. Miért nem? Azért nem, mert nagyon szegényes a képességük, egyáltalán nincs meg bennük az ítélethozatalra való képesség, és nem tudják, hogyan ítéljenek meg dolgokat. Tegyük fel például, hogy hallják, amint valami negatívat mond valaki. Nem tudják és fogalmuk sincs, hogy mire alapozzák az azzal kapcsolatos ítéletüket, hogy mi ennek a negatív kijelentésnek a lényege és a természete. Ilyen az, amikor valaki nem tudja, hogyan gondolkodjon a problémákról és nem tudja, hogyan ítélje meg a dolgokat. Amikor látják, hogy valaki tesz valamit, nem tudják megítélni e dolog lényege alapján, hogy mi ennek a dolognak a természete vagy hogy milyen ennek az illetőnek a jelleme; nem tudják, hogyan ítéljék meg ezeket a dolgokat a magaviseletükkel kapcsolatos tapasztalatuk alapján, Isten szavai alapján pedig még kevésbé. Ezért aztán nem rendelkeznek az ítélethozatalra való képességgel. Mi vajon a gyökéroka annak, hogy nem képesek megítélni a dolgokat? Az, hogy az efféle emberek nem tudják, miként gondolkodjanak a problémákról, ami pedig az emberek és dolgok szemlélését illeti, nem tudják, melyik aspektusukat figyeljék, miként vagy milyen alapon szemléljék őket. Nem tudják azt sem, hogy utána milyen következtetéseket vonjanak le, hogy miként vonjanak le következtetéseket, vagy hogy miként közelítsék meg és kezeljék az ilyen típusú embert vagy dolgot, miután következtetésre jutottak. Az elméjük vagy üres vagy homályos. Ezt jelenti, amikor valaki híján van az ítélethozatalra való képességnek. Az ítélethozatalra való képesség híján lévő embereknek az a fő problémájuk, hogy az alapelvek közül egyet sem értenek vagy fognak fel, és még a magaviseletükkel kapcsolatos tapasztalatnak is híján vannak. Ezért amikor különféle típusú emberekkel érintkeznek, nem tudják, hogy milyen emberekkel érdemes érintkezni és milyenekkel nem; nem tudják, melyek azok az emberek, akik viszonylag kedvesek és akiknek van néhány erősségük is, amelyekből tanulhatnak, hogy kipótolják a hiányosságaikat, és akik segíthetnek nekik és a hasznukra lehetnek; milyen embereket lehet tolerálni és kénytelen-kelletlen kijönni velük; és milyen embereknek van annyira hihetetlenül gonosz emberi mivoltuk, hogy a velük való érintkezés könnyen vezethet gondhoz és vitákhoz, így jobb távol maradni tőlük – nekik mindezekről nincs tudomásuk. Röviden: ezek az ítélethozatalra való képesség híján lévő emberek semmit sem tudnak, és semmilyen személyt vagy dolgot nem tudnak megítélni. Ugyanakkor megvan a saját megközelítésük, egy kőbe vésett szabály, amelyet követnek. Ezt mondják: „Mindegy, hogy kivel kezelem a dolgokat vagy kivel beszélek, egyszerűen csak viccelődve lerázom őket. Én senkihez sem viszonyulok ellenségesen. Legyen bár jó ember vagy rossz ember az illető, akár őszintén hisz Istenben, akár nem hisz, akár szereti az igazságot, akár idegenkedik tőle, én jól kijövök vele, és nem sértek meg senkit. Amikor gonosz embereket látok, elkerülöm őket; amikor szelíd embereket látok, megfélemlítem őket.” Pontosan ez az ördögi logikájuk. Nem tudják, miféle emberekkel kellene érintkezniük, miféle emberektől kellene távol tartaniuk magukat, és miféle emberekkel nem szabadna sohasem érintkezniük vagy bármilyen ügyletbe bonyolódniuk. A legcsekélyebb tisztánlátást sem alkalmazzák, és mindenkire ugyanúgy tekintenek, minden embert egyformán kezelve. Bárkiről legyen is szó, amennyiben nincs kedvező véleményük az illetőről, kívülállóként vagy ellenségként fognak rá tekinteni. Akármennyire jó ember is valaki, ha nem kínál számukra semmilyen előnyt, akkor fenntartással fogják kezelni. Senkinek sem nyitják meg a szívüket és mindenkihez óvatosan közelítenek. Vajon jó képességűek vagy szegényes képességűek az ilyen emberek? (Szegényes képességűek.) Ha egyszer szegényes képességűek, hogyan lehetnek mégis ilyen gondolataik? Az ilyen emberek egyszerűen csak beszűkült gondolkodásúak. Mi a különbség a képesség nélkül való és az értelmi fogyatékos emberek között? A képesség nélkül való emberek gyengeelméjűek és idióták. Azon kívül, hogy élelmezik és ruházzák magukat, hogy megőrzik a tekintélyüket, és folyton azt számítgatják, hogy miként tegyenek szert előnyre és ne szenvedjenek semmilyen veszteséget, nincs semmiféle képességük. Az értelmi fogyatékos emberek ezzel szemben még csak nem is számítgatnak semmit a saját érdekeik védelme vagy előnyszerzés végett – nekik egyszerűen egyáltalán nincsenek gondolataik. A gyengeelméjű és idióta emberek azon túl, hogy számítgatnak, egyáltalán nem rendelkeznek túlélési képességgel, semmiféle képességgel, és az ítélethozatalra való képességgel sem. Így aztán nincsenek alapelvek arra nézve, hogy miként kell kezelni valakit; csupán az érzéseiket követik. Ha úgy érzik, hogy nem vagy jó hozzájuk, kerülni fognak téged, ellenállást fognak érezni irányodban, szívből gyűlölni fognak és elutasítanak téged. Nem számít, mennyi jóindulattal vagy feléjük, vagy hogy miként segíted őket, amíg nem képesek ezt világosan észlelni, nem fogják úgy érezni, hogy barátságos lennél hozzájuk vagy hogy egyáltalán ne lennél ártalmas rájuk nézve. Nem tudják beazonosítani, hogy helytállóak vagy nem helytállóak, helyesek vagy helytelenek, pozitívak vagy negatívak-e az emberek, események és dolgok – nem tudják megítélni ezeket. Mindössze számítás van bennük. Amikor sikerül előnyhöz jutniuk, boldognak érzik magukat; amikor nem jutnak előnyhöz, úgy érzik, hogy veszteséget szenvedtek, hogy igazságtalanul bántak velük és hogy kinevették őket mások, és elhatározzák, hogy legközelebb nem hagyják majd, hogy mások jussanak előnyhöz vagy hogy hivalkodjanak vagy fölénybe kerüljenek előttük – semmi lehetőséget nem adnak majd másoknak. Mondjátok meg Nekem, önmagában az, hogy ilyen számításokat végeznek a fejükben, azt jelenti, hogy van képességük? Ez alig jobb csupán annál, mintha értelmi fogyatékosok lennének, de ami a képességeket illeti, olyan nincs nekik – a különféle ügyek kezeléséhez szükséges különböző képességek egyikével sem rendelkeznek. Egyszerűen csak idióták és gyengeelméjűek. Az ilyen emberek képesség nélkül valók. Értitek ezt? (Igen.) Ezek a számítgatások az egyetlen olyan dolog, ami megvan ezekben az emberekben, míg az értelmi fogyatékosokban nincs meg; az értelmi fogyatékosok még ennek sincsenek birtokában. Amikor az ilyen emberek hallják ezt, nincsenek meggyőzve; ezt mondják: „Azt állítod, hogy nem rendelkezem az ítélethozatalra való képességgel? Tégy csak egymás mellé néhány USA dollárt és némi aranyat, és lássuk, felismerem-e őket! Meg tudom őket különböztetni egymástól! Az arany sárga, az USA dollár pedig papírpénz! Tedd egymás mellé a platinát és az ezüstöt, és lássuk, tudok-e ítéletet hozni! A platina és az ezüst színe a fehér két különböző árnyalata – ezt meg tudom mondani!” Hát nem ostobaság ez? Ez elég nagy ostobaság. Csak ezek között a dolgok között képesek különbséget tenni, és mégis dicsekedni akarnak vele, és ezzel akarják bizonyítani, hogy nem ostobák. Annyi ostobaságot műveltek már, annyi mindent, ami a képesség hiányát mutatja – miért nem azokról beszélnek és azokat próbálják megérteni? Mivel képesség híján valók, mivel ennyire szegényes a képességük, és nem képesek azonosítani vagy megkülönböztetni egymástól ezeket a dolgokat, pontosan ezért hoznak fel egy-két olyan dolgot, amelyeket az értelmi fogyatékos emberek nem tudnak megcsinálni, hogy ezekkel bebizonyítsák, ők nem értelmi fogyatékosok, és bebizonyítsák, hogy van némi eszük és képességük. Hát nem ostoba dolog ez? Ez még inkább bizonyítja az ostobaságukat. Ezzel a képesség nélkül való emberek megnyilvánulásairól való beszélgetésünk is befejeződött. Mi az elsődleges mércéje annak, hogy megvan-e valakiben az ítélethozatalra való képesség? Az, hogy a normális emberi mivoltra jellemzően gondolkodik-e. Ha nem a normális emberi mivoltra jellemzően gondolkodsz, semmit sem leszel képes megítélni. Ha megvan benned a normális emberi mivolt gondolkodása, még akkor is lehet, hogy tévesek lesznek az ítéleteid, de ez legalább azt mutatja, hogy birtokában vagy az ítélethozatalra való képességnek, valamint rendelkezel a normális emberi mivolt gondolkodási képességével. Az ítéleteid nem spekulációk, nem feltételezések, nem hipotetikusak, és nem is dedukciók. Ehelyett ezek azok a különböző következtetések és vélemények, amelyekre a dolog összes aspektusának megfontolásán keresztül jutottál. Ezt nevezik az ítélethozatalra való képességnek.