Mivel az ember hisz Istenben, közelről követnie kell Isten lépteit, lépésről lépésre; azok közé kell tartoznia, akik „követik a Bárányt, ahova csak megy”. Csak ezek azok az emberek, akik az igaz utat keresik, csak ők azok, akik ismerik a Szentlélek munkáját. Azok az emberek, akik szolgaian követik a szavakat és doktrínákat, azok, akik ki lettek iktatva a Szentlélek munkája által. Minden egyes időszakban Isten új munkába kezd, és minden időszakban lesz egy új kezdet az emberek között. Ha az ember csak azokhoz az igazságokhoz ragaszkodik, hogy „Jahve az Isten”, illetve „Jézus a Krisztus”, melyek csak a saját korukra vonatkozó igazságok, akkor az ember sosem fog lépést tartani a Szentlélek munkájával, és mindörökre képtelen lesz elnyerni a Szentlélek munkáját. Függetlenül attól, hogy Isten hogyan munkálkodik, az ember a leghalványabb kétség nélkül követi, és közelről követi. Ily módon, hogyan iktathatná ki az embert a Szentlélek? Függetlenül attól, amit Isten tesz, mindaddig, amíg az ember biztos benne, hogy az a Szentlélek munkája, és mindenféle aggály nélkül közreműködik a Szentlélek munkájában, és próbál megfelelni Isten követelményeinek, addig hogyan is kaphatna büntetést? Isten munkája soha nem szűnt meg, az Ő léptei sosem álltak meg, és az Ő irányítási munkájának befejezését megelőzően Ő folyton elfoglalt, és sosem áll meg. Az ember azonban más: miután a Szentlélek munkájából mindössze csekélységet nyert, úgy kezeli azt, mint ami sosem fog megváltozni; miután egy kevés ismeretet szerzett, nem halad előre, hogy kövesse Isten újabb munkájának nyomdokait; épphogy egy kicsit látott Isten munkájából, azonnal úgy írja le Istent, mint egy bizonyos fa figurát, és úgy hiszi, hogy Isten mindig abban az alakban fog maradni, amit maga előtt lát, hogy ez így volt a múltban és mindig így lesz a jövőben; csak felszínes tudást szerezve az ember oly büszke, hogy megfeledkezik magáról és önkényesen elkezd egy olyan Isteni természetet és lényt hirdetni, amely egyszerűen nem létezik; és ahogy bizonyosságot nyert a Szentlélek munkájának egy szakaszáról, bármilyen személy is legyen, aki Isten új munkáját hirdeti, az ember nem fogadja el azt. Ezek olyan emberek, akik nem tudják elfogadni a Szentlélek új munkáját, túl konzervatívak, és képtelenek elfogadni az új dolgokat. Az ilyen emberek azok, akik hisznek Istenben, de egyúttal el is utasítják Istent. Az ember úgy hiszi, hogy az izráeliták tévedtek, amikor „csak Jahvében hittek, de nem hittek Jézusban”, az emberek többsége mégis játssza a szerepet, amelyben „csak Jahvében hisznek, és elutasítják Jézust” és „vágynak a Messiás visszatérésére, de ellenállnak a Messiásnak, akit Jézusnak hívnak”. Nem csoda hát, hogy az emberek még mindig a Sátán hatalma alatt élnek, miután elfogadták a Szentlélek munkájának egyik szakaszát, és továbbra sem részesülnek Isten áldásaiban. Hát nem az ember lázadó mivoltának eredménye ez? Keresztények világszerte, akik nem tartottak lépést a mai új munkával, mind abba a reménybe kapaszkodnak, hogy szerencséjük lesz, feltételezve, hogy Isten majd minden egyes kívánságukat teljesíti. Ugyanakkor nem tudják biztosan megmondani, hogy Isten miért vinné fel őket a harmadik égbe, sem abban nem biztosak, hogyan fog eljönni Jézus, hogy fehér felhőn érkezve fogadja őket, sokkal kevésbé tudják teljes bizonyossággal megmondani, hogy vajon Jézus tényleg egy fehér felhőn fog-e megérkezni azon a napon, amelyet elképzelnek. Mindannyian nyugtalanok, és tanácstalanok; ők maguk sem tudják, hogy Isten vajon fel fogja-e vinni mindannyiukat, a valamennyi felekezetből származó, sokszínű, néhány maroknyi embert. Az a munka, amit Isten most, a jelen korban végez, Isten szándékai – fogalmuk sincs ezen dolgok bármelyikéről, és nem tehetnek mást, mint visszaszámolni a napokat az ujjaikon. Egyedül azok nyerhetik el a végső áldást, akik a végsőkig követik a Bárány nyomdokait, míg azok az „okos emberek”, akik képtelenek a végsőkig követni, mégis úgy hiszik, hogy mindent megnyertek, képtelenek arra, hogy tanúi legyenek Isten megjelenésének. Mind úgy hiszik, hogy ők a legokosabbak a világon, és minden ok nélkül rövidre zárják Isten munkájának folytonos fejlődését, és úgy tűnik, hogy teljes bizonyossággal hiszik, hogy Isten fel fogja vinni őket a mennybe, őket, akik „a leginkább hűségesek Istenhez, követik Istent, és betartják Isten szavait”. Habár a „legnagyobb hűséggel” viseltetnek az Isten által kimondott szavak iránt, szavaik és tetteik akkor is visszataszítóak, mert ellenállnak a Szentlélek munkájának, és csalárdságot és gonoszságot művelnek. Azok, akik nem követik a legvégsőkig, akik nem tartanak lépést a Szentlélek munkájával, és akik csak a régi munkához ragaszkodnak, nem csak az Isten iránti hűség elérésében vallottak kudarcot, hanem ellenkezőleg, ők lettek azok, akik Istennel szemben állnak, ők lettek azok, akiket az új korszak elutasított, és akik meg lesznek büntetve. Van-e bárki, aki szánalmasabb náluk? Sokan még azt is hiszik, hogy mindazoknak, akik elutasítják a régi törvényt és elfogadják az új munkát, nincs lelkiismerete. Ezeknek az embereknek a kilátásait, akik csak a „lelkiismeretről” beszélnek, és nem ismerik a Szentlélek munkáját, végül a saját lelkiismeretük fogja rövidre zárni. Isten munkája nem doktrínákhoz ragaszkodik, és bár lehet az az Ő saját munkája, Isten mégsem ragaszkodik ahhoz. Amit meg kell tagadni, az meg van tagadva, amit ki kell iktatni, az ki van iktatva. Az ember mégis Isten ellenségévé teszi önmagát azáltal, hogy Isten irányítási munkájának csak egy apró részéhez ragaszkodik. Vajon ez nem az ember abszurditása? Vajon ez nem az ember tudatlansága? Az emberek minél félénkebbek és minél inkább túl óvatosak azért, mert félnek attól, hogy nem nyerik el Isten áldásait, annál inkább képtelenek nagyobb áldásokban részesülni, és elnyerni a végső áldást. Azok az emberek, akik szolgaian megtartják a törvényt, mind a lehető legnagyobb hűséget tanúsítják a törvény iránt, és minél inkább tanúsítanak efféle hűséget a törvény iránt, annál inkább lázadók, akik ellenállnak Istennek. Mert most a Királyság Kora van, nem pedig a Törvény Kora, és a mai munkát meg a múltbéli munkát nem lehet egyazon lélegzetvétellel említeni, és nem is hasonlítható össze a múlt munkája a jelen munkájával. Isten munkája megváltozott, és az ember gyakorlata szintén megváltozott; ez a gyakorlat nem a törvényhez való ragaszkodás vagy a kereszt viselése, ezért az emberek törvény iránti és a kereszt iránti hűsége nem fogja elnyerni Isten jóváhagyását.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember gyakorlata)