Isten napi igéi: A vallásos elképzelések leleplezése | 294. szemelvény
Bárki, aki nem érti meg Isten munkájának célját, az Ellene van, aki pedig megértette Isten munkájának célját, mégsem törekszik arra, hogy...
Hitükben az emberek arra törekszenek, hogy Isten megfelelő rendeltetési helyet adjon nekik és minden kegyelmet, amire szükségük van, hogy szolgájukká tegyék Őt, hogy békés, baráti kapcsolatot tartson fenn velük, hogy – bármikor is történhetne ez – soha ne legyen konfliktus közöttük. Vagyis az Istenbe vetett hitük megköveteli Isten arra vonatkozó ígéretét, hogy minden igényüket teljesíti, és megajándékozza őket mindazzal, amiért imádkoznak, a Bibliában olvasott szavaknak megfelelően: „Meghallgatom minden imátokat.” Elvárják, hogy Isten senkit ne ítéljen el, és senkit ne metsszen meg, mert Ő mindig is az irgalmas Üdvözítő Jézus volt, aki mindig és mindenhol jó kapcsolatot tart fenn az emberekkel. Az emberek így hisznek Istenben: szemérmetlenül csak követelnek Istentől, azt hiszik, hogy akár lázadóak, akár engedelmesek, Ő mindent vakon megad nekik. Egyszerűen csak folyamatosan „adósságokat hajtanak be” Istentől, azt hiszik, hogy Ő minden ellenállás nélkül köteles „megadni a tartozását”, ráadásul kétszeresen; azt hiszik, hogy akár kapott tőlük valamit Isten, akár nem, Őt csak manipulálni tudják, és Ő nem tudja önkényesen vezényelni az embereket, még kevésbé tudja felfedni az emberek előtt az Ő sok éven át rejtegetett bölcsességét és igazságos természetét, amikor csak akarja, és az engedélyük nélkül. Egyszerűen megvallják a bűneiket Istennek, abban a hitben, hogy Isten majd csak feloldozza őket, hogy nem lesz elege belőle, és hogy ez így fog örökké menni. Egyszerűen csak parancsolgatnak Istennek, abban a hitben, hogy Ő majd csak úgy engedelmeskedik nekik, mert a Bibliában le van írva, hogy Isten nem azért jött, hogy az emberek szolgáljanak neki, hanem azért, hogy szolgálja őket, és hogy Ő azért van itt, hogy a szolgájuk legyen. Ti nem mindig így hittétek? Amikor valamit nem tudtok Istentől megszerezni, akkor legszívesebben elmenekülnétek; amikor valamit nem értetek, akkor nagyon nehezteltek, és még odáig is elmentek, hogy mindenféle gyalázkodást zúdítotok Rá. Ti egyszerűen nem engeditek, hogy maga Isten teljes mértékben kifejezze bölcsességét és csodáját; ehelyett csak az átmeneti könnyű időszakokat és kényelmet akarjátok élvezni. Eddig az Istenbe vetett hitetekhez való hozzáállásotok csupán a régi nézeteitekből álltak. Ha Isten csak egy kicsit is mutat nektek fenségéből, ti boldogtalanok lesztek. Látjátok most már pontosan, hogy milyen érettek vagytok? Ne feltételezzétek, hogy mind hűségesek vagytok Istenhez, amikor valójában a régi nézeteitek nem változtak. Amikor semmi sem történik veled, azt hiszed, hogy minden simán megy, és az Isten iránti szereteted eléri a csúcspontját. Amikor valami apróság történik veled, az alvilágba zuhansz. Ez vajon Isten iránti hűség?
(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Tedd félre a rang áldásait és értsd meg Isten szándékát, hogy üdvözítse az embert)
Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?
Bárki, aki nem érti meg Isten munkájának célját, az Ellene van, aki pedig megértette Isten munkájának célját, mégsem törekszik arra, hogy...
A munka, amelyet Jahve az izraelitákon végzett, megalapozta Isten földi kiindulópontját az emberiség körében, amely egyúttal az Ő...
Senki sem képes önállóan élni, kivéve azokat, akik a Szentlélek által különleges irányítást és vezetést kapnak, hiszen szükségük van...
Ez most a Királyság Kora. Az, hogy beléptél-e ebbe az új korba, attól függ, hogy beléptél-e Isten szavainak valóságába, és hogy az Ő szavai...