A romlott beállítottság csak az igazság elfogadásával oldható meg (Második rész)
Az igazság megszerzésének folyamata olyan, mintha egy bátor harcos lépne a csatatérre, készen arra, hogy bármelyik pillanatban megküzdjön mindenféle ellenséggel. Az igazságra törekvők ellenségei a Sátán különböző romlott beállítottságai. Ezek az emberek a romlott testükkel harcolnak; röviden a Sátánnal harcolnak. És milyen fegyvert használnak a Sátán elleni harcban? Természetesen az igazságot, Isten szavának követését. A Sátán legyőzéséhez az igazság mely aspektusát kell először gyakorolni? Az alávetést Istennek, az Ő szavának és az igazságnak. Ez az a lecke, amelybe az embernek először be kell lépnie, amikor a Sátánnal harcol. Ha képtelen vagy elfogadni Istentől a téged érő dolgokat, akkor nem leszel képes alávetni magad Isten előtt, és ezért nem fogsz tudni elcsendesedni Isten előtt, hogy imádkozz vagy keresd az igazságot. Ha nem tudsz imádkozni Istenhez vagy keresni az igazságot, akkor nem fogod megérteni az igazságot, vagy azt, hogy Isten miért helyezne olyan helyzetekbe, azokkal az emberekkel, eseményekkel és dolgokkal – zűrzavarban fogsz vergődni. Ha nem tudod keresni az igazságot, akkor nem tudod legyőzni a romlott beállítottságodat. Csak a romlott beállítottságod és a romlott tested legyőzésével alázhatod meg a Sátánt és a szellemi birodalom ördögeit. A Sátán elleni küzdelem leginkább az igazság keresésén múlik; ha nem érted az igazságot, akkor minden benned felmerülő probléma vagy elképzelés gyengévé és negatívvá tehet. Ha a romlott beállítottságaid megnyilatkozásai soha nem oszlanak el, valószínűleg elbuksz és kudarcot vallasz, és nehéz lesz újra talpra állnod. Vannak, akik megbotlanak, amikor kísértéssel találkoznak, mások negatívvá válnak, amikor fájdalmas betegséggel szembesülnek, és vannak, akik orra buknak, amikor megpróbáltatással találkoznak. Ezek a következményei annak, hogy soha nem törekszünk az igazságra, és nem keressük az igazságot, hogy eloszlassuk a romlott beállítottságokat, amelyeket az ember felfed. Mit gondoltok: a sátáni beállítottságok sok bajt okoznak az embereknek? (Igen.) Mennyi bajt? (Akadályozzák az embereket abban, hogy Isten elé járuljanak, és képtelenné teszi őket arra, hogy alávessék magukat Istennek.) Ha az emberek nem tudják alávetni magukat Istennek, mi szerint fognak élni? (A sátáni, romlott beállítottságok szerint fognak élni.) Amikor az emberek a sátáni, romlott beállítottságok szerint élnek, gyakran felfedik elképzeléseiket és forrófejűvé válnak. Például, ha valami rosszat teszel, és egy testvér leleplez téged, vagy megmetsz téged, hogyan kell alávetned magad Istennek és keresned az igazságot? Van itt egy tanulság, amelyet le kell vonni. Talán elkezdesz töprengeni ezen, és azt gondolod: „Az a személy általában lenéz engem, és ezúttal talált valamit, amit ellenem használhat. Engem vesz célba, ezért nem leszek kedves. Velem nem lehet packázni!” Ez nem forrófejűség? (De az.) Mi a forrófejűség? (Az, amikor egy személy sátáni beállítottsága előtör, amikor az érdekei sérülnek, vagy a hírneve, nyeresége és státusza sérül, és impulzívan mond vagy tesz valamit. Így értelmezem a forrófejűséget.) Ez az értelmezés alapvetően helyes. Ki tud ehhez hozzátenni? (Ha valami történik az emberrel, és nem keresi az igazságot, hanem szabadjára engedi azokat a dolgokat, amelyek természetesen léteznek benne, az forrófejűség.) Az általa használt „természetesen” szó nagyon találó. Miután az embereket megrontotta a Sátán, amikor a legtermészetesebb, legprimitívebb beállítottságuk, amely a saját gyökerükből ered, felszínre kerül, azt forrófejűségnek nevezik. Ez az a dolog, ami nem megy át gondolkodáson, elmebeli feldolgozáson, töprengésen vagy csomagoláson, hanem csak úgy kijön. Ez forrófejűség. A forrófejűség az, ami azokból az emberekből árad, akik romlott beállítottságokban élnek. Akkor miért van az, hogy nincsenek összhangban az igazsággal azok a dolgok, amelyek természetesen megnyilatkoznak az ember természetéből? Miért fednek fel az emberek forrófejűséget? Mi az oka? Ezt az ember sátáni természete okozza. Az ember veleszületett beállítottsága a forrófejűséghez tartozik. Ha kár éri egy személy érdekeit, kicsinyes hiúságát vagy büszkeségét, ha nem érti az igazságot, vagy nem rendelkezik az igazságvalósággal, akkor hagyni fogja, hogy romlott beállítottsága diktálja a kár kezelését, és impulzív lesz és meggondolatlanul fog cselekedni. Amit ilyenkor kinyilvánít és felfed, az a forrófejűség. A forrófejűség pozitív vagy negatív dolog? Ez nyilvánvalóan negatív dolog. Nem jó dolog, ha valaki forrófejűen él; katasztrófához vezethet. Ha valakinek a forrófejűsége és a romlottsága lelepleződik, amikor valami történik vele, vajon az olyan ember, aki keresi az igazságot és aláveti magát Istennek? Nyilvánvaló, hogy az ilyen ember nem Istennek alávetett. Ami a különféle embereket, eseményeket, dolgokat és környezeteket illeti, amelyeket Isten az emberek számára elrendez, ha valaki nem tudja elfogadni őket Istentől, ehelyett emberi módon birkózik meg velük és oldja meg őket, mi lesz ebből a végén? (Isten visszautasítja ezt a személyt.) Isten undorodni fog az illetőtől, akkor vajon ez tanulságos lesz az emberek számára? (Nem, nem lesz az.) Nemcsak a saját életében veszít, hanem mások számára sem lesz építő jellegű. Sőt, megalázza Istent, és arra készteti Őt, hogy visszautasítsa őt. Az ilyen személy elvesztette a bizonyságát, és nem szívesen látják, bárhová is megy. Ha Isten házának tagja vagy, mégis mindig forrófejű vagy a tetteidben, mindig feltárod azt, ami természetes benned, és mindig felfeded a romlott beállítottságodat, emberi eszközökkel és romlott sátáni beállítottsággal cselekedve, a végső következmény az lesz, hogy rosszat teszel, és ellenállsz Istennek – és ha mindvégig bűnbánat nélküli maradsz, és nem tudsz rálépni az igazságra való törekvés útjára, akkor fel kell tárni és ki kell vetni téged. Vajon nem súlyos-e az a probléma, hogy a sátáni beállítottságra hagyatkozva élünk, és nem keressük az igazságot, hogy megoldjuk azt? A probléma egyik aspektusa az, hogy az ember nem növekszik, illetve nem változik a saját életében; ezen túlmenően az ember hátrányosan befolyásol másokat. Nem szolgál semmiféle jó célt a gyülekezetben, és idővel nagy bajt fog hozni a gyülekezetre és Isten választott népére, akár egy büdös légy, amely ide-oda röpköd az étkezőasztal fölött, undort és utálatot keltve. Ilyen emberek szeretnétek lenni? (Nem.) Nos, akkor hogyan kell cselekedned, hogy az Istennek tetsszen, és másokat építsen? Függetlenül attól, hogy milyen romlott beállítottságot fedtél fel, először le kell nyugodnod, imában Isten elé kell sietned, és az igazságot kell keresned, hogy feloldd a beállítottságod. Egyáltalán nem szabad, hogy továbbra is a saját akaratodat és forrófejűségedet követve romlottságot fedj fel. Életed minden percének minden másodpercében, bármit csinálsz és bármit is gondolsz, Isten átvizsgál és figyel téged. Mit figyel meg Isten? (Azt, hogy mit gondol az ember, és hogyan reagál, amikor találkozik azokkal az emberekkel, eseményekkel vagy dolgokkal, amelyeket Isten elrendezett számára.) Ez így van, és mi Isten célja ezeknek a dolgoknak a megfigyelésével? (Hogy kiderüljön, vajon ez a személy olyan valaki-e, aki féli Istent és kerüli a gonoszt.) Ez az ok egy része. Mi a fő ok? Gondolkodj el ezen alaposan. (Hogy lássa, teljes szívvel keresi-e az igazságot és veti alá magát Istennek.) Legyen szó istenfélelemről és a gonosz kerüléséről, vagy arról, hogy keresi-e az igazságot és olyan szíve van-e, amely aláveti magát Istennek, ezek a dolgok mind azt a kérdést érintik, hogy az ember milyen utat választott, amelyen jár. Miért vizsgálja át Isten állandóan az embereket? Hogy lássa, milyen úton jársz, mik az életed céljai és az iránya, hogy az igazságra való törekvés útját vagy a képmutató farizeusok útját választottad-e. Hogy lássa, vajon ezen utak közül pontosan melyiken vagy rajta. Ha a helyes utat választottad, akkor Isten vezetni fog téged, megvilágosít, ellát és támogat. Ha rossz utat választottál, az azt mutatja, hogy teljesen hátat fordítottál Istennek, így Ő természetesen elhagy téged.
Vannak emberek, akik mindig szavakat és doktrínákat prédikálnak, és mindenben megsértik az igazságalapelveket, még olyan dolgokat is tesznek, amelyek sértik Isten házának érdekeit, de miért nem lesznek fegyelmezve és miért nem tesznek szemrehányást nekik? Vannak, akik nem értik ezt a kérdést. Hadd mondjam el nektek, Isten már lemondott az ilyen emberekről. Nem számít, hány éve hívő egy ember, ha Isten úgy dönt, hogy elhagyja ezt a személyt, akkor az nagyon komoly dolog! Mi Isten szándéka és vágya azzal kapcsolatban, hogy reményei szerint milyen úton fognak járni az emberek? Amikor Isten bizonyos helyzetekbe helyezi az embereket, abban reménykedik, hogy alávetik magukat vagy hogy lázadoznak? Azt reméli, hogy keresik és elnyerik az igazságot, vagy hogy figyelmen kívül hagyják és megtorpannak? Mi Isten hozzáállása ehhez? Mit vár Ő az emberektől? Reméli, hogy képesek lesznek alávetni magukat és aktívan együttműködni az Ő munkájával anélkül, hogy negatívvá válnának, lankadnának vagy figyelmen kívül hagynák azt. Vannak, akik lagymatagok a kötelességeikben: Ha feladatot bíznak rájuk, azt úgy végzik, ahogy jónak látják, de nem keresik az igazságot vagy Isten szándékait. Úgy érzik, hogy semmi baj sincs ezzel a megközelítéssel – mivel nem szegnek meg adminisztratív rendeleteket, nem sértik meg Isten természetét, nem szakítják meg és nem zavarják meg a gyülekezet munkáját, és továbbra is végzik a kötelességüket, úgy érzik, hogy nem lesznek elítélve. Mi a véleményed erről a fajta hozzáállásról? (Nem jó. Ez egy negatív, passzív, lagymatag hozzáállás, amit Isten megvet.) Mi az a lagymatag hozzáállás? Miért veti meg Isten? Mi ennek a fajta hozzáállásnak a lényege? (Egy kicsit megoszthatom az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat. Nemrégiben a kötelességemben saját akaratomat követtem, és megszegtem az alapelveket. Miután megmetszettek, nem töprengtem el magamon, és félreértettem Istent és óvakodtam Tőle. Szívem elzárkózott Isten elől, nem akartam közel kerülni Hozzá, és nem imádkoztam Hozzá. Lagymatag volt a hozzáállásom, és ez negatívvá, passzívvá és nyomorulttá tett ez alatt az idő alatt. Mert miután a szívem bezárult Isten előtt, olyan volt, mintha életem legfontosabb oszlopa omlott volna össze, és nyomorultul éreztem magam. Kívülről úgy tűnt, hogy végzem a kötelességemet anélkül, hogy nyilvánvalóan lázadó magatartást tanúsítanék, de nem kaptam megvilágosodást a Szentlélektől, és nem volt olyan a gondolkodásmódom, hogy aktívan együttműködjek Istennel. Ennek a lagymatag, negatív és motiválatlan hozzáállásnak a fenntartása egyenlő volt azzal, hogy lassan megölöm magam. Az Istentől elforduló emberek olyanok, mint egy fa, amelynek a gyökerei meghaltak. Mivel az életforrást elvágták, az ágak és a levelek fokozatosan elszáradnak, míg végül az egész fa elpusztul.) Ezt nagyon jól elmagyarázta. Talán az emberek többsége ebben az állapotban van: megtesznek bármit, amit kérnek tőlük, anélkül, hogy bajt okoznának, gonoszat tennének, vagy megzavarnának dolgokat – csak lagymatagok. Miért veti meg Isten ezt a fajta hozzáállást? Mi a lényeg, amit egy ilyen hozzáállás mutat? Negatív, kihívó és az igazság elutasítása. Azt mondanátok, hogy Isten az, aki először lemond az emberekről, vagy azt, hogy az emberek mondanak le először Istenről? (Az emberek teszik ezt először.) Ha te mondasz le először Istenről, szíved elzárkózik Isten előtt, ami komoly probléma. Úgy is lehet mondani, hogy „elzárkózol”. Valójában az történik, hogy az emberek elzárják a szívüket, kizárják Istent, ami azt jelenti: „Nem akarlak többé Téged. Megszakítok minden kapcsolatot Veled, és véget vetek köztünk minden kapcsolatnak.” Amikor egy teremtett lénynek ilyen hozzáállása van a Teremtőjéhez, hogyan kezeli ezt Isten? Mi az Ő hozzáállása? Amikor ilyen állapotban lát embereket, örömet, megvetést vagy szomorúságot érez? Először is szomorúságot érez. Amikor látja, hogy az emberek túlságosan érzéketlenné válnak, és egyáltalán nem hajlandók elfogadni az igazságot, akkor Isten csalódottnak érzi magát, majd megveti őket. Amikor egy embernek a szíve el van zárva Istentől, milyen lesz az Ő hozzáállása ehhez? (Isten néhány olyan helyzetet fog levezényelni, amely lehetővé teszi számukra, hogy megértsék a szándékait, és megnyissák Neki a szívüket.) Igen, ez Isten egyik aktív megközelítése, néha tesz ilyen dolgokat, de néha nem. Néha elrejti az arcát és kivár, arra várva, hogy megnyisd a szívedet Neki. Ha beengedted Őt a szívedbe, és képes vagy elfogadni az igazságot, Ő továbbra is irgalmas lesz hozzád, és megvilágosít. Általánosságban azonban, ha ilyen hozzáállással rendelkezel, teljesen elzárva a szíved Istentől, elutasítva a Vele való normális kapcsolatot, elutasítva minden kapcsolatot Vele, akkor elutasítod Isten szuverenitását feletted és az Ő útmutatását. Ez ugyanaz, mint elutasítani Őt az Istenedként, és nem akarni, hogy Ő legyen a te Urad. Ha elutasítod Őt az Istenedként és Uradként, vajon akkor is munkálkodhat rajtad? (Nem.) Akkor csak annyit tehet, hogy elhagy téged. Csak azután kezdődhet újra Isten munkája rajtad, miután megértetted, mi történt, és felismered, hogy tévesen cselekedtél, és tudod, hogy bűnbánatot kell tartanod. Tehát ha ilyen lagymatag hozzáállással szembesülünk, Isten biztosan nem fog munkálkodni, hanem félreállítja az ilyen embereket. Van tapasztalatotok ezzel kapcsolatban? Az ilyen állapot vajon békés és örömteli, vagy elviselhetetlen és nyomorúságos? (Elviselhetetlen és nyomorúságos.) Mennyire nyomorúságos? (Olyan, mint egy két lábon járó hulla. Ez egy gondolkodás nélküli, lélektelen lét, akárcsak a fenevadé.) Ha Isten nincs ott valakinek a szívében, akkor üres a szíve; ez ugyanaz, mintha nem lenne lelke. Ez nem azt jelenti, hogy lélek nélküli halottá vált? Milyen rémisztő! Az ember bárhol és bármikor elárulhatja Istent. Egy kis figyelmetlenséggel megtagadhatja Istent a szívében, ami után azonnal megváltozik az állapota: a lelke állapota azonnal leromlik, nem érzi többé Isten jelenlétét, és teljesen eltűnik az Istentől való függése és Vele való kapcsolata, mint egy szív, amely abbahagyta a dobogást. Ez egy veszélyes helyzet. Mit lehet kezdeni egy ilyen állapottal? Megfelelő hozzáállással kell rendelkezned, és azonnal imádkoznod kell Istenhez, és bűnbánatot kell tartanod. Ha az ember mindig negatív, dacos állapotban él, olyan állapotban, amelyben Isten teljesen elhagyta, és nem tudja elérni Őt, az veszélyes! Felismertétek, hogy milyen nemkívánatos következményekkel járhat ez a veszély? Nem csak az esetlegesen megtapasztalható veszteségekről van szó – milyen egyéb következményekkel járhat? (Lehet, hogy gonosz szellemek szállták meg őt.) Ez az egyik. Sok más lehetőség is van. (Súlyos gonoszságot követhet el, és Isten felfedi és kiűzi őt.) Ez is lehetséges. Van még valami? (Egyre távolabb kerülhet az Istennel való kapcsolatában.) Nos, ha ez az állapot továbbra is fennáll, gondoljátok, hogy ez a személy végül fontolóra veszi, hogy többé ne higgyen Istenben? (Így lesz.) Hát nem rémisztő ez? (De igen.) Ha valakiben megvan ez a gonosz vágy, hogy feladja a hitét, az a legrémisztőbb dolog, mert szívében már elárulta Istent, és Isten nem fogja megmenteni az ilyen embert.
Hívőként az embernek normális kapcsolatot kell fenntartania Istennel; ez nagyon fontos. Ha egy személy Istennel való kapcsolata normális, akkor jó állapotban lesz; amikor rossz az állapota, nem lesz normális kapcsolata Istennel. Az ember szíve két teljesen különböző helyzetben lesz attól függően, hogy jó vagy rossz állapotban van. Ha valaki jó állapotban van, egy bizonyos erőt fog érezni a szívében, olyan erőt, amely arra készteti, hogy soha ne házasodjon meg, a végsőkig kövesse Istent, bármennyit szenvedjen is, és mindvégig, a halálig hűséges maradjon Istenhez. Hogyan jön létre ez a fajta eltökéltség? (Ez egyfajta buzgalomból fakad, amellyel az emberek rendelkeznek.) Elfogadhatónak találja Isten ezt a buzgalmat? Pozitív vagy negatív dolog ez a fajta eltökéltség? (Pozitív.) Elfogadhatónak találja Isten a pozitív dolgokat? (Igen.) Isten átvizsgálja az emberek szívét. Átvizsgálja, hogy mit gondolnak az emberek a szívük mélyén, és milyen ott az állapotuk. Tehát amikor kifejezed ezt a fajta vágyat és eltökéltséget a szívedben, Isten ezt is átvizsgálja. Honnan jön ez az eltökéltség? Az ember természetességéből és forrófejűségéből fakad? (Nem, a Szentlélek munkája oltja bele az emberekbe.) Így van. Amikor az emberek a megfelelő állapotban élnek, a Szentlélek ezt a fajta erőt adja nekik, amely lehetővé teszi számukra ezen eltökéltség meglétét. Ez pozitív dolog, és ezt a Szentlélek adja az embereknek az együttműködésük és az áldozatvállalásuk miatt. Vajon előfordul valaha, hogy az emberek maguktól ilyen hitre jutnak? Természetesen nem, ugye? Amikor az emberekben akár csak egy kis elszántság is van az együttműködésre, a Szentlélek olyan erős motivációt ad nekik! Ebből most mit látsz? (Az embereknek Istennel kell maradniuk. Isten nélkül csak halál van.) „Az embereknek Istennel kell maradniuk”, ez igaz. Ez tapasztalatból szerzett tudás. Ha megnyitod a szívedet Isten előtt, ha megvan benned az a kis eltökéltség, és képes vagy Isten elé tárni szívedet imában, akkor Ő megadja neked ezt az erőt. Ez az erő egész életedben kitart, és lehetővé teszi számodra, hogy olyan mély eltökéltséggel rendelkezz, és azt mondhasd: „Egész életemet Istennek ajánlom, azzal fogom tölteni az egészet, hogy feláldozom Érte magam, és Érte élek!” Ez egy tény; így gondolkodnak az emberek, és így akarnak tenni. Ha azonban valaki Istent követi, és a saját elméjére, saját gondolataira, saját képességére és saját adottságaira támaszkodva teszi a kötelességét, akkor mennyi ereje lesz? Ha nincs meg benned az akarat az igazságra való törekvésre, akkor semennyi kemény munka sem lesz elég. Ezt a belső erőt az ember nem tudja elérni; azt Isten adja. Hogyan veszítik el az emberek ezt az erőt? Mi okozza ezt? Amikor Isten már nincs a szívükben, ez az erő eltűnik. Amikor az emberekben megvan ez az erő, az a Szentlélek munkája, az Isten által az embereknek adott erő – mindez Isten műve. Ha a szíved el van zárva Istentől, ha „nemet” mondasz Istennek, és elutasítod az Ő szuverenitását és vezénylését az életed felett, valamint minden olyan környezetet, embert, eseményt és dolgot, amit Ő rendezett el körülötted, akkor neked még szíved sem lesz az igazság követésére. Amikor az emberek elveszítik Istent, az valóban ilyen szörnyű; ez tény. Akik elvesztették Istent, azok semmik. Ha valaki elzárja a szívét Istentől, akkor akár fenntartásai is lehetnek arról, hogy hisz-e Istenben, és ezt bármikor és bárhol felfedheti. A legszörnyűbb az egészben az, hogy ezek a gondolataik egyre erősebbek lesznek, olyannyira, hogy megbánhatják mindazt, amiről lemondtak és amit feláldoztak, és megbánhatják az eltökéltséget, amellyel valaha rendelkeztek, és a szenvedést, amelyet elviseltek. Az állapotuk teljesen más lesz, mint amilyen volt, mintha teljesen más személyek lennének. Hogyan történik ez? Ha valaki alá tudja vetni magát azoknak az embereknek, eseményeknek, dolgoknak és környezeteknek, amelyeket Isten kijelölt neki, akkor békés és boldog életet élhet. Ha mindig megpróbál menekülni az Isten által kijelölt emberek, események és dolgok elől, és nem hajlandó alávetni magát annak a környezetnek, amelyben találja magát, és amely felett Istennek szuverenitása van, akkor az vajon milyen állapotot eredményez? (Nyomorúságot és sötétséget.) Sötétséget, nyomorúságot, nyugtalanságot, állandó szorongást és szomorúságot fog tapasztalni. Ez nem szembetűnő különbség? (De az.) Amikor az emberek jó állapotban élnek, az olyan, mintha a mennyben élnének, közvetlenül Isten előtt. Amikor rossz állapotban vannak, az állapotuk egyre sötétebbé válik, és Isten elérhetetlen marad számukra. Sötét állapotban élni nem más, mint a pokolban élni. Éreztétek már valaha a pokol szenvedését? Kellemes vagy elviselhetetlen? (Elviselhetetlen.) Hogyan jellemeznétek, egy mondatban? (Rosszabb, mint a halál.) Így van, rosszabb, mint a halál. Meghalni sokkal kellemesebb lenne, mint élni, annyira gyötrelmes. Nagyon jól megfogalmaztátok; ez így van.
Minden nehézség, amellyel az emberek szembesülnek, és minden negativitásuk és gyengeségük közvetlenül kapcsolódik a romlott beállítottságaikhoz. Ha a romlott beállítottságaik eloszlathatók, elmondható, hogy többé-kevésbé eloszlik hitük minden nehézsége: semmi sem fogja visszatartani őket az igazság keresésétől, nem fognak nehézségekbe ütközni az igazság gyakorlásában, és semmi sem fogja megakadályozni őket abban, hogy alávessék magukat Istennek. Tehát a romlott beállítottságaik eloszlatása döntő fontosságú. Az, hogy Isten arra kéri az embereket, hogy törekedjenek az igazságra és legyenek őszinték, összefügg a romlott beállítottságok eloszlatásával és a beállítottság változásának elérésével. Az igazság keresésének célja a romlott beállítottság problémájának eloszlatása, az igazságra való törekvés pedig a beállítottság változásának elérése érdekében történik. Hogyan kell tehát az igazságot keresni? Hogyan lehet elnyerni az igazságot? Mit mondtam korábban? (Higgy abban, hogy Isten mindenek felett szuverén, és vesd alá magad az Általa kialakított környezeteknek.) Igen, higgyél, vesd alá magad, próbálj levonni tanulságokat, keresd az igazságot, és tartsd magad a kötelességedhez az Isten által teremtett környezetekben. Ha le tudsz vonni tanulságokat az Isten által teremtett környezetekből, vajon nem lesz könnyű alávetni magad? (De igen.) Ha keresed az igazságot és levonod a tanulságaidat, talán nem igaz, hogy el fogod kerülni, hogy romlott beállítottságot fedjél fel, és meg fogod előzni, hogy feltárd a forrófejűségedet? E folyamat során nem fogod-e elkerülni, hogy emberi módszereket és emberi gondolkodást használva foglalkozz azokkal az emberekkel, eseményekkel és dolgokkal, amelyeket Isten számodra kijelölt? Így nem leszel-e normális állapotban? És ha normális állapotban vagy, nem fogsz-e tudni állandóan Isten előtt élni? Akkor biztonságban leszel. Ha gyakran tudsz Isten elé járulni, állandóan Előtte élsz, gyakran keresed az Ő szándékait azokban a környezetekben, amelyeket számodra kialakított, és aláveted magad minden embernek, eseménynek és dolognak, amelyet Ő elrendezett, akkor nem fogsz-e mindig Isten szeme és gondoskodása alatt élni? (De igen.) Ha a sorsod Isten szuverenitása alatt áll, és Ő vigyáz rá és irányítja azt, ha nap mint nap élvezed Isten oltalmát, akkor nem te leszel-e a legboldogabb ember? (Úgy van.) Ezzel a témával kapcsolatos közlésünk véget ért. A továbbiakban ti mindannyian kommunikálhattok egymással róla, és összefoglalhatjátok és megoszthatjátok a róla alkotott felfogásotokat. Derítsd ki, hogyan élhetsz boldog életet, és hogyan érdemelheted ki Isten elfogadását, ahogy Jób tette, hogy Isten a szívébe zárjon téged, és azt mondja, hogy te olyan személy vagy, akit Ő szeret; derítsd ki, hogyan lépj az életben a helyes útra, ahogyan Jób tette, ami az Isten félelme és a rossz kerülése.
2017. január 25.