Isten napi igéi: Belépés az életbe | 405. szemelvény
Korábban már mondtam, hogy „Mindazok, akik a jelek és csodák látványára összpontosítanak, el lesznek hagyva; nem ők azok, akik tökéletesek...
Ebben a világban minden gyorsan változik a Mindenható gondolataival és az Ő szeme láttára. Hirtelen olyan dolgok történnek meg, amikről az emberiség sohasem hallott, míg más dolgok, amiket az emberiség régóta birtokolt, észrevétlenül elillannak. Senki nem foghatja föl a Mindenható tartózkodási helyét, és még kevésbé képes bárki érzékelni a Mindenható életerejének transzcendenciáját és hatalmasságát. A tekintetben transzcendens, hogy képes érzékelni azt, amit az emberek nem. A tekintetben pedig hatalmas, hogy bár Őt árulja el az emberiség, mégis megmenti azt. Ismeri az élet és a halál jelentését, sőt ismeri a lét azon törvényeit is, amelyeket a teremtett emberiségnek követnie kellene. Ő az emberi lét alapja, és Ő a Megváltó, aki újra feltámasztja az emberiséget. Ő nehezíti el bánattal a boldog szíveket, és Ő emeli fel boldogsággal a bánatosakat, és teszi mindezt a munkája kedvéért és a terve érdekében.
Az emberiség, amely eltévelyedett a Mindenható által biztosított élettől, nem ismeri a lét célját, de azért fél a haláltól. Segítség és támasz nélkül áll, mégis vonakodik lehunyni a szemét, és megacélozza magát, hogy hússal tömött zsákokat támogasson, amik nincsenek tudatában a saját lelküknek, miközben alantas életet élnek ebben a világban. Te is így élsz, remény nélkül, akár a többiek, céltalanul. Csak a legendabeli Szentséges fogja megmenteni azokat az embereket, akik szenvedésük közepette nyöszörögnek, és kétségbeesetten óhajtják az Ő érkezését. Eddig ez a hit nem jelent meg azokban, akik nem eszméltek fel. Az emberek mégis annyira vágyakoznak utána. A Mindenható megkönyörül ezeken az embereken, akik nagyon megszenvedtek; ugyanakkor idegenkedik ezektől az emberektől, akik tudat híján vannak, mivel túl sokáig kellett válaszra várnia az emberiségtől. Arra vágyik, hogy keressen, keresse a szívedet és a lelkedet, élelmet és vizet hozzon neked, és felébresszen, hogy többé ne éhezz és ne szomjazz. Amikor elcsigázott vagy, és amikor elkezdesz valamit megérezni e világ sivár elhagyatottságából, ne légy elveszve, ne sírj. Mindenható Isten, az Őriző mindenkor elfogadja az érkezésedet. Ott figyel melletted, arra várva, hogy megfordulj. Arra a napra vár, amikor hirtelen visszatér az emlékezeted: amikor rájössz, hogy Istentől származol, hogy egy ismeretlen időpontban eltévesztetted az irányt, egy ismeretlen időpontban az út során elvesztetted a tudatodat, és egy ismeretlen időpontban szereztél egy „atyát”; amikor ráeszmélsz arra is, hogy a Mindenható mindvégig figyelt téged, és sokáig, nagyon sokáig várt a visszatérésedre. Kétségbeesett vágyakozással figyelt, válaszra várva, felelet nélkül. Az Ő figyelme és várakozása megfizethetetlen, és az emberi szívért és az emberi lélekért teszi azt. Lehet, hogy ez a figyelem és várakozás végtelen, és az is lehet, hogy véget ér. De pontosan tudnod kell, hogy ebben a pillanatban hol van a szíved és a lelked.
(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Mindenható sóhajtása)
Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?
Korábban már mondtam, hogy „Mindazok, akik a jelek és csodák látványára összpontosítanak, el lesznek hagyva; nem ők azok, akik tökéletesek...
Minden alkalommal, amikor Isten eljön a földre, megváltoztatja a nevét, a nemét, a képmását és a munkáját; nem ismétli a munkáját. Ő egy...
Az ítélet munkája Isten saját műve, ezért természetes módon magának Istennek kell elvégeznie; nem végezheti el ember Őhelyette. Mivel az...
A két előző korszak munkájának egyik szakasza Izraelben, a másik pedig Júdeában valósult meg. Általánosságban elmondható, hogy e munka...