Isten szentsége (III.) Második rész

Megérteni Isten szentségét azon keresztül, amit az emberrel tesz

Amikor a Sátán megrontja az embert, vagy zabolátlanul károkat okoz neki, Isten nem nézi tétlenül, és nem is hessegeti el azokat vagy fordítja el a tekintetét azoktól, akiket Ő kiválasztott. Isten tökéletesen tisztán érti mindazt, amit a Sátán tesz. Bármit művel a Sátán, bármilyen irányzatokat kapat szárnyra, Isten tud mindent, amivel a Sátán próbálkozik, és Isten nem mond le azokról, akiket kiválasztott. Ehelyett – anélkül, hogy Magára vonná a figyelmet, titokban, csendesen – Isten megtesz mindent, amit kell. Amikor Isten munkálkodni kezd valakin, amikor kiválasztott valakit, nem jelenti be ezt a hírt senkinek, a Sátánnak sem hirdeti ki, még kevésbé csinál belőle nagy felhajtást. Egyszerűen csak nagyon csendesen, nagyon természetes módon megteszi, ami szükséges. Először is, választ egy családot a számodra; a családi háttered, a szüleid, a felmenőid – Isten mindezekről előzetesen dönt. Más szóval, Isten nem hirtelen felindulásból hoz ilyen döntéseket, hanem már régóta elkezdte ezt a munkát. Amint Isten kiválasztotta számodra a családot, kiválasztja a napot is, amikor meg fogsz születni. Majd Isten figyeli, ahogy megszületsz és sírva a világra jössz. Figyeli a születésedet, figyeli, ahogy kimondod az első szavaidat, figyeli az első csetlő-botló lépteidet, ahogy járni tanulsz. Először egy lépést teszel meg, majd egy másikat – most pedig tudsz futni, ugrani, beszélni és kifejezni az érzéseidet... Ahogy az emberek felnőnek, a Sátán tekintete mindannyiukra rászegeződik, mint ahogy a tigris szemmel követi prédáját. Munkája végzése során azonban Isten soha nem volt kitéve az embertől, eseményekből vagy dolgokból, térből vagy időből származó bármiféle korlátozásnak; Ő azt teszi, amit tennie kell, és amit muszáj megtennie. A felnőtté válás során számos olyan dologgal szembesülhetsz, ami nincs tetszésedre, ahogy például betegséggel és frusztrációval is. De ahogy járod ezt az utat, az életed és a jövőd szigorúan Isten gondjaira van bízva. Isten egy életre szóló eredeti garanciát ad neked, mert Ő ott van szorosan melletted, őriz téged és vigyáz rád. Úgy nősz fel, hogy nem vagy ennek tudatában. Elkezdesz új dolgokkal kapcsolatba kerülni, és elkezded megismerni ezt a világot és ezt az emberiséget. Minden friss és új a számodra. Vannak dolgok, amelyek örömet okoznak neked. A saját emberi mivoltodon belül élsz, a saját tereden belül élsz, és a legcsekélyebb fogalmad sincs Isten létezéséről. De Isten minden lépésedet figyeli a növekedésed útján, és figyeli, ahogy megteszel minden egyes lépést előre. Még amikor ismereteket sajátítasz is el vagy a tudományt tanulmányozod, Isten akkor sem távolodott el tőled egyetlen lépésre sem. Pontosan olyan vagy ebből a szempontból, mint bárki más, miközben megismerted a világot és a részesévé váltál, megalapoztad a saját ideáljaidat, megvannak a saját hobbijaid, a saját érdeklődési köröd, és magasröptű ambíciókat is dédelgetsz. Gyakran tűnődsz a saját jövődön, gyakran készítesz vázlatot arról, hogy miként kell kinéznie a jövődnek. De bármi is történjen az úton, Isten tisztán látja mindazt, ahogy megtörténik. Te magad talán elfelejtetted a saját múltadat, de ami Istent illeti, senki sem érthet meg téged jobban, mint Ő. Isten tekintete alatt élsz, növekedve, egyre érettebbé válva. Ebben az időszakban Isten legfontosabb feladata valami olyan dolog, amit soha senki nem észlel, amiről senki sem tud. Isten bizonyosan nem beszél róla senkinek. Mi tehát ez a legéletbevágóbb dolog? Elmondható, hogy ez a garancia arra, hogy Isten meg fog menteni valakit. Ez azt jelenti, hogy ha Isten meg akarja váltani az illetőt, akkor ezt muszáj megtennie. Ez a feladat életbevágóan fontos mind az ember, mind Isten számára. Tudjátok, hogy mi ez? Úgy tűnik, hogy nincs semmilyen érzésetek ezzel kapcsolatban, vagy bármi fogalmatok erről, ezért elmondom nektek. Attól fogva, hogy megszülettél, egészen mostanáig, Isten sok munkát elvégzett rajtad, azonban Ő nem számol be aprólékosan neked mindarról, amit tett. Isten nem engedte meg, hogy tudd ezt, és el sem mondta neked. Azonban az emberiség számára minden fontos, amit Ő tesz. Ami Istent illeti, ez olyasmi, amit muszáj megtennie. Az Ő szívében van valami fontos, amit meg kell tennie, ami messze meghaladja ezen dolgok bármelyikét. Ez pedig az, hogy Istennek onnantól kezdve, hogy valaki megszületik, egészen a mai napig, garantálnia kell az illető biztonságát. Amikor e szavakat halljátok, talán úgy érzitek, hogy nem értitek teljesen. Talán megkérdezitek: „Ez a biztonság tényleg olyan fontos?” Nos, mit jelent szó szerint a „biztonság”? Lehet, hogy a ti értelmezésetekben békességet jelent, vagy úgy fogjátok fel, hogy azt jelenti, hogy soha nem kell semmilyen katasztrófát vagy csapást átélni, hogy valaki jól él, normális életet él. De a szívetekben tudnotok kell, hogy ez nem ilyen egyszerű. Akkor hát pontosan mi ez a dolog, amiről beszélek, amit Istennek tennie kell? Mit jelent a biztonság Isten számára? Valóban a „biztonság” hétköznapi jelentésének garanciája lenne? Nem. Mit tesz tehát Isten? Ez a „biztonság” azt jelenti, hogy nem fog felfalni téged a Sátán. Fontos ez? Az, hogy nem fal fel a Sátán – van ennek köze a biztonságodhoz, vagy nincs? Igen, ennek köze van a személyes biztonságodhoz, és semmi sem lehet ennél fontosabb. Amint elnyelt a Sátán, a lelked és a tested többé nem tartozik Istenhez. Isten már nem fog megmenteni téged. Isten elhagyja azokat a lelkeket és embereket, akiket a Sátán elnyelt. Ezért azt mondom, hogy a legfontosabb dolog, amit Istennek meg kell tennie, az az, hogy garantálja ezt a fajta biztonságodat, garantálja, hogy nem fog felfalni a Sátán. Ez nagyon fontos, nem igaz? Miért nem tudtok hát válaszolni? Úgy tűnik, képtelenek vagytok érezni Isten csodálatos jóindulatát!

Isten jóval többet tesz annál, mint hogy garantálja az emberek biztonságát, hogy ne falja fel őket a Sátán. Nagyon sok előkészítő munkát is végez, mielőtt valakit kiválaszt és megment. Először is, Isten aprólékos előkészületeket tesz azzal kapcsolatban, hogy milyen személyiséged lesz, milyen családba fogsz majd születni, kik lesznek a szüleid, hány fiú- és lánytestvéred lesz, és milyen lesz annak a családnak a helyzete, gazdasági státusza és a körülményei, amelybe beleszületsz. Tudod-e, hogy Isten választott embereinek többsége milyen fajta családba születik? Előkelő családok ezek? Nem mondhatjuk azt, hogy biztosan senki sem születik előkelő családba. Lehet, hogy vannak páran, de nagyon kevesen. Rendkívül vagyonos családokba születnek vajon, milliárdos és multimilliomos családokba? Nem, szinte soha nem ilyen családokba születnek. Akkor hát miféle családot rendel Isten ezen emberek többségének? (Hétköznapi családokat.) És mely családokat tekinthetjük „hétköznapi családoknak”? Ide tartoznak a munkáscsaládok – vagyis akiknek megélhetése a bérektől függ, a legalapvetőbb szükségleteket tudják megengedni maguknak, és nem élnek túl jól; a mezőgazdasággal foglalkozó családok is ide tartoznak. A földművesek rá vannak utalva a vetemények elültetésére, hogy legyen mit enniük, van gabonájuk, amit megehetnek, és ruházatuk, nem éheznek és nem fagyoskodnak. Aztán olyan családok is vannak, akik kisebb vállalkozásokat vezetnek; van, ahol a szülők értelmiségiek, ezeket is hétköznapi családoknak tekinthetjük. Olyan szülők is vannak, akik irodai dolgozók vagy alacsonyabb rangú kormányzati tisztviselők, őket sem lehet az előkelő családok közé sorolni. A legtöbb ember hétköznapi családba születik, és mindezt Isten rendezi el. Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy ez a környezet, amelyben élsz, nem egy komoly anyagi erőforrásokkal rendelkező család, mint ahogy azt az emberek képzelnék, és erről a családról Isten dönt számodra, és az emberek többsége ilyen típusú családok korlátain belül fog élni. Mi a helyzet a társadalmi ranggal? A szülők többsége átlagos gazdasági helyzetben van, és nincs magas társadalmi rangjuk – nekik az is elég jó, ha van munkájuk. Ide tartoznak a kormányzók is? Vagy a nemzetek elnökei? Ugye nem? Legjobb esetben is csak kisvállalkozások vezetői vagy tulajdonosai ezek az emberek. A társadalmi rangjuk középszintű, gazdasági helyzetük pedig átlagos. Egy másik tényező a család élő környezete. Először is, e családok között nincsenek olyan szülők, akik egyértelműen abba az irányba terelgetnék a gyermekeiket, hogy a jövendölés vagy jóslás útját járják; nagyon kevesen vannak azok, akik ilyen dolgokban vesznek részt. A legtöbb szülő egészen normális. Egyidőben azzal, amikor Isten kiválasztja az embereket, létrehoz számukra egy ilyen környezetet, amely nagyon hasznos az emberek megváltására irányuló munkáját illetően. A felszínen úgy látszik, mintha Isten semmi különösebben eget rengető dolgot nem tett volna az emberért; Ő egyszerűen csak csendben és titokban végzi tovább mindazt, amit tesz, alázatosan és csendesen. Ám Isten mindazt, amit tesz, valójában azért teszi, hogy megalapozza az üdvösségedet, hogy előkészítse az előtted álló utat és az üdvösségedhez szükséges valamennyi feltételt. Ezután Isten az összes embert visszahozza a saját színe elé, mindenkit egy meghatározott időben: ekkor hallod meg Isten hangját; ekkor járulsz Elé. Mire ez megtörténik, egyesek már maguk is szülők lettek, míg mások még mindig valakinek a gyermekei. Más szóval vannak, akik megházasodtak, és gyermekeik születtek, miközben mások még egyedülállóak, még nem alapítottak saját családot. De az egyén helyzetétől függetlenül Isten már meghatározta az idejét annak, amikor ki leszel választva, és amikor az Ő evangéliuma és szavai elérnek téged. Isten elrendezte a körülményeket, döntést hozott arról, hogy egy bizonyos személy vagy bizonyos kontextus révén jut el hozzád az evangélium, hogy hallhasd Isten igéit. Isten már valamennyi szükséges feltételt előkészítette számodra. Ily módon, bár az ember nincs tudatában annak, ami történik, az ember Isten elé járul, és visszatér az Ő családjához. Az ember – szintén tudtán kívül – követi Istent, és belép az Ő munkájának minden egyes lépésébe, belépve Isten munkamódszerének minden egyes lépésébe, amit az embernek készített. Milyen módokon tesz meg Isten dolgokat az emberért ebben az időben? Először is, a legalapvetőbb az a törődés és védelem, amit az ember élvez. Ezenkívül Isten különböző embereket, eseményeket és dolgokat jelöl ki, hogy azokon keresztül az ember megláthassa az Ő létét és cselekedeteit. Például vannak olyanok, akik azért hisznek Istenben, mert valaki beteg a családjukban. Amikor mások az evangéliumot hirdetik nekik, elkezdenek hinni Istenben, és ez az Istenbe vetett hit az adott szituáció miatt jön létre. Ki rendezte hát el ezt a helyzetet? (Isten.) E betegségnek köszönhetően vannak családok, ahol mindenki hívő, míg más családokban csak néhányan hisznek. A felszínen úgy tűnhet, hogy valaki a családodból beteg, de valójában ez a körülmény azért adatott neked, hogy Isten elé jöhess – ez Isten jóindulata. Mivel egyesek számára nehéz a családi élet, és nem lelnek békére, adódhat egy véletlenszerű lehetőség – valaki továbbadja az evangéliumot, és azt mondja: „Higgy az Úr Jézusban, és békességed lesz.” Így, tudtukon kívül, teljesen természetes körülmények között válnak istenhívővé, akkor hát ez nem egyfajta körülmény? És az a tény, hogy a családjukban nincs békesség, talán nem Istentől adatott kegyelem? Vannak olyanok is, akik más okokból kezdenek hinni Istenben. Különböző okok és a hitnek különböző útjai léteznek, de bármilyen okból jutsz is el odáig, hogy higgy Benne, mindezt valójában Isten rendezte és vezérelte. Isten először különböző módszereket alkalmaz, hogy kiválasszon téged, és behozzon az Ő családjába. Ez az a kegyelem, amelyben Isten minden egyes embert részesít.

Isten munkájának jelenlegi szakaszában, az utolsó napokban, Ő már nemcsak kegyelmet és áldásokat ad az embernek, mint azelőtt, nem is noszogatja az embert, hogy mozduljon előre. A munkának e szakasza során mit látott meg az ember Isten munkájának valamennyi aspektusából, amit megtapasztalt? Az ember látta Isten szeretetét, valamint Isten ítéletét és fenyítését. Ebben az időszakban Isten gondot visel az emberre, támogatja, megvilágosítja és vezérli az embert, hogy az ember fokozatosan megismerje az Ő szándékait, hogy megismerje a szavakat, amiket Ő szól, és az igazságot, amelyet az embernek adományoz. Amikor az ember gyenge, amikor negatív, amikor nincs hová fordulnia, Isten az Ő szavaival fogja megvigasztalni, tanáccsal ellátni és bátorítani az embert, hogy az ember csekély érettsége fokozatosan erősödni tudjon, felkeljen pozitivitásban, és hajlandóvá váljon együttműködni Istennel. De amikor az ember lázadozik Isten ellen, vagy ellenáll Neki, vagy amikor az ember felfedi a romlottságát, Isten nem lesz kegyelmes az ember megfenyítésében és megfegyelmezésében. De Isten toleranciát és türelmet fog tanúsítani az ember bolondsága, tudatlansága, gyengesége és éretlensége iránt. Ily módon – mindazon munka által, amit Isten az emberért végez – az ember fokozatosan érettebbé válik, felnő, és megismeri Isten szándékait, megismer bizonyos igazságokat, megtudja, hogy mely dolgok pozitívak és melyek negatívak, megismeri, hogy mi az elvetemültség és a sötétség. Isten hozzáállása nem mindig merül ki az ember fenyítésében és fegyelmezésében, de nem is mindig mutat toleranciát és türelmet. Ehelyett különböző módokon gondoskodik mindenkiről az illető életének különböző szakaszaiban és különböző érettségüknek és képességeiknek megfelelően. Sok mindent tesz az emberért, és nagy árat fizet érte; az ember semmit nem érzékel mindebből, sem az árából, a gyakorlatban mégis minden egyes személyben igazán megvalósul mindaz, amit Ő végez. Isten szeretete gyakorlatias: Isten kegyelme által az ember egyik katasztrófát a másik után kerüli el, Isten pedig mindvégig újra és újra toleranciát mutat az ember gyengeségével szemben. Isten ítélete és fenyítése lehetővé teszi, hogy az emberek fokozatosan megismerjék az emberiség romlottságát és sátáni lényegét. Amit Isten nyújt az embernek, valamint az Ő megvilágosítása és iránymutatása az ember számára, ez mind lehetővé teszi az ember számára, hogy jobban és jobban megismerje az igazság lényegét, és egyre jobban tudja, hogy mire van szüksége az embernek, mely úton kell járnia, miért éljen, mi az élete értéke és értelme, és hogyan járjon az előtte álló úton. Mindezek a dolgok, amelyeket Isten tesz, elválaszthatatlanok az Ő egyetlen eredeti céljától. Mi tehát ez a cél? Miért használja Isten ezeket a módszereket arra, hogy véghezvigye munkáját az emberen? Milyen eredményt akar elérni? Más szóval, mit szeretne látni az emberben? Mit óhajt nyerni az embertől? Isten azt akarja látni, hogy az ember szíve újjáéledhet. Ezek a módszerek, amelyekkel az emberen munkálkodik, az ember szívének felébresztésére, az ember szellemének felébresztésére irányuló folyamatos erőfeszítések, hogy az ember megértse azt, hogy honnan jött, ki vezeti, támogatja őt, ki visel gondot rá, és ki tette lehetővé, hogy az ember a mai napig éljen; ezek révén válik az ember képessé annak megértésére, hogy ki a Teremtő, kit kell imádniuk, milyen úton kell járniuk, és hogyan kell az embernek Isten elé járulnia; ezek által éleszthető újjá fokozatosan az ember szíve, hogy az ember megismerje Isten szívét, megértse Isten szívét, és felfogja az emberiség megmentésére irányuló munkája mögött rejlő gondos szándékot. Amikor az ember szíve megelevenedik, többé már nem vágyik arra, hogy elkorcsosult, romlott beállítottsággal éljen, hanem inkább az igazság követésére vágyik, hogy eleget tehessen Istennek. Amikor az ember szíve felébredt, akkor képes az ember teljesen elszakítani önmagát a Sátántól. Többé nem árt neki a Sátán, és többé nem is irányítja őt, sem a bolondját nem járatja vele. Ehelyett az ember képes proaktívan közreműködni Isten munkájában és az Ő szavaiban, hogy kielégítse Isten szívét, így eljusson Isten félelmére, és kerülje a gonoszt. Ez Isten munkájának eredeti célja.

A Sátán elvetemültségéről folytatott iménti beszélgetésünk nyomán mindenki úgy érzi, mintha az ember nagy boldogtalanság közepette élne, és mintha az ember élete tele volna balszerencsével. Most azonban, amikor Isten szentségéről beszélek és arról a munkáról, amelyet Ő az emberen végez, ettől hogy érzitek magatokat? (Nagyon boldognak.) Most már látjuk, hogy mindaz, amit Isten tesz, mindaz, amit Ő aprólékosan elrendez az ember számára, makulátlan. Minden, amit Isten tesz, mentes a tévedéstől, ami azt jelenti, hogy hibátlan, nem szorul rá, hogy bárki kijavítsa, beleszóljon vagy változtasson rajta. Mindaz, amit Isten az egyes emberekért tesz, minden kétségen felül áll; Ő mindenkit kézenfogva vezet, minden egyes pillanatban vigyáz rád, és soha, egyszer sem távozik mellőled. Minthogy az emberek ilyen környezetben, ilyen háttérrel nőnek fel, mondhatjuk-e, hogy az emberek tulajdonképpen Isten tenyerén nőnek fel? (Igen.) Nos, még mindig veszteségérzet van bennetek? Van, aki még mindig negatívnak érzi magát? Érzi még úgy bárki, hogy Isten elhagyta az emberiséget? (Nem.) Tehát mit is tett Isten pontosan? (Őrködött az emberiség fölött.) A nagy gondosság és megfontolás, amelyet Isten minden cselekedetében tanúsít, megkérdőjelezhetetlen. Sőt, mi több, amikor munkáját végezte, mindig is feltétel nélkül tette. Sohasem várta el, hogy bármelyikőtök tudja, milyen árat fizet Ő érted, hogy a mélységes hála érzését váltsa ki belőled. Elvárta ezt Isten valaha tőled? (Nem.) Mindannyian oly sok ideje éltek, és szinte mindőtök sok veszélyes helyzettel találkozott, és sok kísértéssel nézett szembe az életében. Ez azért van, mert a Sátán melletted áll, és a szemei állandóan rád szegeződnek. Ha lesújt rád egy katasztrófa, a Sátán örvendezik; amikor bajok érnek, amikor semmi nem megy, amikor belegabalyodsz a Sátán hálójába, azt a Sátán mind nagyon élvezi. Ami Istent illeti, Ő minden egyes pillanatban védelmez téged, egymás után segít elkerülnöd a balszerencséket és a katasztrófákat. Ezért mondom, hogy minden, amije az embernek van – béke és öröm, áldások és személyes biztonság –, valójában egytől egyig Isten irányítása alatt áll; Ő vezérli minden egyes ember sorsát, és Ő gyakorol szuverenitást felette. De Istennek valóban eltúlzott elképzelései vannak a saját helyzetéről, ahogy egyesek mondják? Mond neked ilyeneket Isten? „Én vagyok a legnagyobb minden közül. Én viselem gondotokat. A kegyelemért Hozzám kell könyörögnötök, az engedetlenség büntetése pedig halál!” Fenyegette valaha Isten ilyen módon az emberiséget? (Nem.) Mondott Ő ilyet valaha: „Az emberiség romlott, ezért mindegy, hogyan bánok velük; bánhatok velük akárhogyan, semmi szükség arra, hogy megfelelően rendezzem a helyzetüket”? Így gondolkodik Isten? Cselekedett így valaha Isten? (Nem.) Épp ellenkezőleg, Isten minden egyes emberrel komolyan és felelősséggel bánik. Még felelősségteljesebben bánik veled, mint te saját magaddal. Nem így van? Isten nem beszél a levegőbe, nem fitogtatja magasztos pozícióját, és nem felületes az emberekkel. Ehelyett becsületesen és csendben teszi, amit Neki Magának tennie kell. Ezek a dolgok hoznak áldásokat, békét és örömet az ember számára. Békésen és boldogan eljuttatják az embereket Isten színe elé és az Ő családjába; ezután Isten előtt élnek, és normális ésszel és gondolkodással elfogadják Isten üdvösségét. Nos, volt-e valaha Isten kétszínű az emberrel szemben az Ő munkája során? Megjátszotta-e valaha a jóságot, szép szavakkal, felületesen foglalkozva az emberrel, majd hátat fordítva neki? (Nem.) Történt-e valaha, hogy Isten mást mondott és mást tett? Előfordult-e valaha, hogy Isten üres ígéreteket tett, hivalkodva azt mondta az embereknek, hogy Ő megteheti értük ezt, vagy segíthet nekik abban, majd eltűnt a színről? (Nem.) Istenben nincs csalás, nincs hamisság. Isten hűséges, és igaz mindenben, amit tesz. Ő az Egyetlen, akire az emberek számíthatnak; Ő az az Isten, akire az emberek rábízhatják az életüket és mindenüket. Mivel Istenben nincs csalás, mondhatjuk-e, hogy Isten a legőszintébb? (Igen.) Természetesen! Bár az „őszinte” szó túlságosan gyenge, túlságosan emberi, ha Istenre alkalmazzuk, de milyen más szót használhatnánk? Ilyen behatárolt az emberi nyelv. Bár nem túl pontos „őszintének” nevezni Istent, egyelőre mégis ezt a szót fogjuk használni. Isten hűséges és őszinte. Tehát amikor ezekről az aspektusairól beszélünk, mire utalunk? Az Isten és ember, illetve az Isten és a Sátán közötti különbségekre utalunk? Igen, mondhatjuk. Ez azért van, mert Istenben az ember nyomát sem találja a Sátán romlott természetének. Helyesen mondom? Ámen? (Ámen!) A Sátán elvetemült természetéből semmi nem érhető tetten Istenben. Mindaz, amit Isten tesz és feltár, csakis használ és segít az embernek, csakis az emberről való gondoskodás érdekében történik, tele van élettel, követhető utat és irányt ad az embernek. Isten nem romlott; ezenfelül, tekintettel mindarra, amit Isten tesz, mondhatjuk-e, hogy Isten szent? Mivel Istenben semmi nincs az emberiség romlott beállítottságából, és nincs Benne semmi, ami a romlott emberiség sátáni lényegével rokon, ebből a szempontból nyugodtan kimondhatjuk, hogy Isten szent. Isten nem adja jelét semmiféle romlottságnak, és Isten, miközben munkálkodik, felfedi saját lényegét, amely teljes mértékben megerősíti, hogy Isten Maga szent. Látjátok ezt? Isten szent lényegének megismeréséhez egyelőre nézzük ezt a két aspektust. Először is Istenben nincs nyoma romlott természetnek, másodszor pedig Isten emberen végzett munkájának lényege lehetővé teszi az ember számára, hogy meglássa Isten saját lényegét, ez a lényeg pedig teljes egészében pozitív. Hiszen mindaz pozitív, amit Isten munkájának minden részlete elhoz az ember számára. Először is Isten megköveteli az embertől, hogy becsületes legyen – ez nem pozitív dolog? Isten bölcsességet ad az embernek – ez nem pozitív? Isten képessé teszi az embert arra, hogy különbséget tegyen jó és gonosz között – ez nem pozitív? Lehetővé teszi az ember számára, hogy megértse az emberi élet értelmét és értékét – ez nem pozitív? Lehetővé teszi az ember számára, hogy az igazságnak megfelelően belelásson az emberek, események és dolgok lényegébe – ez nem pozitív? De. És mindezek eredményeként az embert többé nem vezeti félre a Sátán, többé nem bántja és nem irányítja a Sátán. Más szóval: ezek a dolgok teszik lehetővé az emberek számára, hogy teljesen megszabaduljanak a Sátán romlottságától, így fokozatosan elkezdjék az istenfélelemnek és a rossz kerülésének útját járni. Ti mostanáig meddig jutottatok ezen az úton? Nehéz megmondani, nem igaz? De legalább most már van egy kezdeti megértésetek arról, hogyan rontja meg a Sátán az embert, mely dolgok elvetemültek, és mely dolgok negatívak? Legalább most már a helyes úton jártok az életben. Biztonsággal kimondhatjuk ezt? Igen, teljes mértékben.

Isten szentségével kapcsolatban van valami, amiről szót kell ejtenünk a közösségben. Mindannak alapján, amit hallottatok és megértettetek, ki tudja megmondani közületek, mi Isten szentsége? Mit jelent Isten szentsége, amelyről beszélek? Gondolkodjatok el ezen egy pillanatig. Isten szentsége az Ő őszintesége? Isten szentsége az Ő hűsége? Isten szentsége az Ő önzetlensége? Az Ő alázatossága? Az Ő szeretete az ember iránt? Isten korlátlanul ajándékozza az embernek az igazságot és az életet – ez az Ő szentsége? Igen, ez mind az. Mindaz, amit Isten feltár, egyedülálló, a romlott emberiség körében nem létezik, és az emberiségben nem látható. A leghalványabb nyomát sem lehet látni, mialatt a Sátán megrontja az embert, sem a Sátán romlott természetében, sem a Sátán lényegében vagy jellegében. Mindaz, amivel Isten rendelkezik, és ami Ő, egyedülálló; egyedül Magában Istenben van meg ez a fajta lényeg, és egyedül Ő van ennek birtokában. Beszélgetésünknek ehhez a pontjához érve, látott-e bármelyikőtök az emberiség körében valakit, aki olyan szent, mint ahogyan az előbb leírtam? (Nem.) Tehát az emberiség bálványai, hírességei és nagyjai között, akiket imádtok, van bárki, aki ennyire szent? (Nincs.) Tehát amikor azt mondjuk, hogy Isten szentsége egyedülálló, ez túlzás? Egyáltalán nem. Továbbá Isten szent egyedülállóságának van egy gyakorlati oldala is. Van bármiféle eltérés a között a szentség között, amelyről most beszélek, és aközött, amelyet korábban elgondoltatok és elképzeltetek? (Igen.) Nagyon is nagy eltérés van. Mire gondolnak gyakran az emberek, amikor szentségről beszélnek? (Néhány külsődleges viselkedésformára.) Amikor az emberek azt mondják egy viselkedésformára vagy valami egyébre, hogy szent, csak azért mondják, mert tisztának vagy az érzékek számára kellemesnek látják. Ezek a dolgok azonban minden esetben híján vannak a szentség valódi lényegének – ez a doktrína nézőpontja. Ettől eltekintve mit jelent a szentség gyakorlati aspektusa, amelyről az emberek az elméjükben fogalmat alkotnak? Többnyire az, aminek képzelik vagy megítélik? Például vannak buddhisták, akik gyakorlás közben halnak meg, és úgy távoznak az élők sorából, hogy közben álomba merülten üldögélnek. Egyesek azt mondják, hogy ők szentté váltak, és a mennybe szálltak. Ez szintén a képzelet terméke. Mások pedig úgy gondolják, hogy ha egy tündér leszáll a mennyből, az szent. Tulajdonképpen az emberek fogalma a „szent” szóról mindig is csak egyfajta üres fantázia és elmélet volt, amelynek alapvetően nem volt valódi tartalma, továbbá semmi köze nem volt a szentség lényegéhez. A szentség lényege az igaz szeretet, de ezen túlmenően ez az igazság, igazságosság és fény lényege. A „szent” szó használata csak akkor illő, ha Istenre alkalmazzuk; a teremtett világban semmi nem méltó arra, hogy „szentnek” nevezzük. Az embernek ezt meg kell értenie. Mostantól a „szent” szót kizárólag Istenre alkalmazzuk. Illő ez így? (Igen, az.)