Pontosan mennyire szereted ma Istent? És pontosan mennyit tudsz mindarról, amit Isten végzett benned? Ezeket a dolgokat kellene megtanulnod. Amikor Isten a földre érkezik, minden, amit az emberben végzett, és amit az embernek látnia engedett, azért történt, hogy az ember szeresse és igazán megismerje Őt. Az, hogy az ember képes szenvedni Istenért, és képes volt idáig eljutni, az egyfelől Isten szeretetének, másfelől Isten üdvösségének köszönhető; továbbá az ítéletnek és a fenyítés munkájának, amelyet Isten az emberben véghezvitt. Ha nélkülözitek Isten ítéletét, fenyítését és próbatételeit, és ha Isten nem vetett alá benneteket szenvedésnek, akkor őszintén szólva nem szeretitek igazán Istent. Minél hatalmasabb Isten munkája az emberben, és minél nagyobb az ember szenvedése, annál nyilvánvalóbb, mennyire jelentőségteljes Isten munkája, és annál inkább képes annak az embernek a szíve igazán szeretni Istent. Hogyan tanulod meg, hogy kell szeretni Istent? Kínszenvedés és finomítás nélkül, fájdalmas próbatételek nélkül – továbbá, ha Isten nem adna semmi mást az embernek, mint kegyelmet, szeretetet és irgalmat – képes lennél-e eljutni arra a pontra, hogy igazán szeresd Istent? Egyfelől az ember Isten próbatételei során ismeri meg saját hiányosságait, és látja be, milyen jelentéktelen, megvetésre méltó és alacsony rendű ő valójában, hogy nincs semmije, és ő maga is semmi; másfelől Isten az Ő próbatételei folyamán különféle körülményeket teremt az ember számára, amelyek révén az ember jobban képes lesz megtapasztalni Isten szeretetreméltóságát. Bár a fájdalom nagy, sőt néha leküzdhetetlen – akár a megsemmisítő gyász szintjét is elérheti –, miután az ember megtapasztalta, belátja, mennyire szeretetreméltó Isten munkálkodása őbenne, és csakis ezen az alapon születik meg az emberben az Isten iránti igaz szeretet. Ma már belátja az ember, hogy egyedül Isten kegyelme, szeretete és irgalma révén nem képes igazán megismerni önmagát, és még sokkal kevésbé képes megismerni az ember lényegét. Az ember csakis Isten finomítása és ítélete által, épp a finomítási folyamat során képes megismerni saját hiányosságait és megtudni, hogy semmije nincs. Így az ember Isten iránti szeretete Isten finomításának és ítéletének alapjára épül. Ha csak Isten kegyelmét élvezed, békés családi életet élsz, vagy anyagi áldásokban részesülsz, akkor nem nyerted el Istent, és Istenbe vetett hited nem tekinthető sikeresnek. Isten már elvégezte a kegyelem munkájának egy szakaszát a testben, és már megajándékozta az embert anyagi áldásaival, de az ember nem tehető tökéletessé kizárólag kegyelem, szeretet és irgalom által. Az ember tapasztalásai során találkozik valamennyivel Isten szeretetéből, látja Isten szeretetét és irgalmát, miután azonban ezeket bizonyos időn keresztül megtapasztalta, belátja, hogy Isten kegyelme, szeretete és irgalma képtelen tökéletessé tenni az embert, képtelen leleplezni azt, ami az emberben romlott, és képtelen megszabadítani az embert romlott beállítottságától, vagy tökéletessé tenni szeretetét és hitét. Isten kegyelmi munkája egy időszak munkája volt, és az ember nem hagyatkozhat Isten kegyelmének élvezetére, ha meg akarja ismerni Istent.

Minek a révén teljesedik be az ember Isten általi tökéletesítése? Az Ő igazságos természete révén. Isten természete elsősorban igazságosságból, haragból, fenségből, ítéletből és átokból áll, és az embert elsősorban ítélete által tökéletesíti. Egyes emberek ezt nem értik, és azt kérdezik, hogy Isten miért csak ítélet és átok révén képes tökéletessé tenni az embert. Ezt mondják: „Ha Isten megátkozná az embert, az ember nem halna meg? Ha Isten megítélné az embert, nem lenne az ember kárhozott? Akkor hogyan lehet őt mégiscsak tökéletessé tenni?” Ilyen szavakat szólnak azok az emberek, akik nem ismerik Isten munkáját. Isten az ember lázadó mivoltát átkozza meg, és az ember bűneit ítéli meg. Bár keményen és hajthatatlanul beszél, Ő leleplezi mindazt, ami az emberben van, e szigorú szavak által leplezve le azt, ami az emberben lényegi, de ezen ítélet révén az embert a test lényegéről szóló mélységes tudással ajándékozza meg, és így az ember aláveti magát Istennek. Az ember teste a bűntől és a Sátántól való, lázadó, és Isten fenyítésének tárgya. Így ahhoz, hogy az ember megismerhesse önmagát, Isten ítélő szavainak utol kell érniük őt, és mindenfajta finomításon át kell esnie; csak így lehet hatékony Isten munkája.

Az Isten által mondott szavakból látható, hogy Ő már elítélte az ember testét. Akkor hát ezek a szavak nem az átok szavai? Az Isten által mondott szavak feltárják az ember igazi jellemét, és e kijelentés által ítéleten megy keresztül, amikor pedig látja, hogy képtelen eleget tenni Isten szándékainak, bensejében gyászt és bűntudatot érez, úgy érzi, sokkal tartozik Istennek, és képtelen felnőni Isten szándékaihoz. Vannak idők, amikor a Szentlélek belülről fegyelmez téged, és ez a fegyelmezés Isten ítéletéből ered; vannak idők, amikor Isten megró téged, és elrejti arcát előled, amikor rád sem hederít, és nem munkálkodik benned, némán fenyítve téged, hogy finomítson. Isten munkája az emberben elsősorban arra irányul, hogy nyilvánvalóvá tegye az Ő igazságos természetét. Miféle bizonyságot tesz az ember végső soron Istenről? Az ember arról tesz bizonyságot, hogy Isten az igazságos Isten, hogy az Ő természete az igazságosság, harag, fenyítés és ítélet; az ember Isten igazságos természetéről tesz bizonyságot. Isten az ítélete által teszi tökéletessé az embert, Ő mindig is szerette és megmentette az embert – de mennyi mindent foglal magában az Ő szeretete? Van benne ítélet, fenség, harag és átok. Bár Isten a múltban megátkozta az embert, nem vetette egészen a feneketlen mélységbe, hanem ennek révén finomította az ember hitét; nem adta halálra az embert, hanem azért cselekedett, hogy az embert tökéletessé tegye. A test lényege az, ami a Sátántól való – Isten pontosan megmondta –, de az Isten által elvégzett tények nem az Ő szavai szerint teljesülnek be. Ő azért átkoz meg téged, hogy szerethesd Őt, és hogy megismerhesd a test lényegét; azért fenyít meg, hogy felébredj, hogy lehetővé tegye számodra belső hiányosságaidnak és az ember teljes méltatlanságának megismerését. Így Isten átkai, ítélete, fensége és haragja – ezek mind azért vannak, hogy az embert tökéletessé tegyék. Mindaz, amit Isten ma tesz, és az igazságos természet, amelyet Ő nyilvánvalóvá tesz bennetek – mind azért van, hogy az embert tökéletessé tegye. Ilyen Isten szeretete.

Az ember hagyományos elképzelései szerint azt hiszi, hogy Isten szeretete az Ő kegyelme, irgalma és együttérzése az ember gyengesége iránt. Bár ezek a dolgok szintén Isten szeretetéhez tartoznak, túl egyoldalúak, és nem az elsődleges eszközei annak, ahogy Isten tökéletessé teszi az embert. Egyes emberek a betegség miatt kezdenek hinni Istenben. Ez a betegség Isten kegyelme számodra; enélkül nem hinnél Istenben, és ha nem hinnél Istenben, akkor nem jutottál volna el idáig – így hát még ez a kegyelem is Isten szeretete. A Jézusban való hit idején az emberek sok mindent csináltak, amit Isten nem szeretett, mert nem értették az igazságot, de Istenben van szeretet és kegyelem, és Ő eljuttatta az embert idáig, és bár az ember semmit nem ért, Isten mégis lehetővé teszi számára, hogy kövesse Őt, sőt elvezette az embert a mai napig. Ez nem Isten szeretete? Ami Isten természetében megnyilvánul, az Isten szeretete – ez teljes mértékben így van! Amikor a gyülekezet építése elérte tetőpontját, Isten megtette a szolgálattevők munkájának lépését, és a feneketlen mélységbe hajította az embert. A szolgálattevők idejének szavai mind átkok voltak: átkok a testedre, átkok romlott sátáni természetedre, és átkok azokra a dolgaidra, amelyek nem tesznek eleget Isten szándékainak. Az Isten által ebben a lépésben végzett munka fenségként nyilvánult meg, amelyet követően Isten hamarosan végrehajtotta a fenyítés munkájának lépését, és eljött a halál próbatétele. Ebben a munkában az ember Isten haragját, fenségét, ítéletét és fenyítését látta, de megpillantotta Isten kegyelmét, szeretetét és irgalmát is. Mindaz, amit Isten tett, és mindaz, ami az Ő természeteként megnyilvánult, Istennek az ember iránti szeretete volt, és mindaz, amit Isten tett, képes volt kielégíteni az ember szükségleteit. Azért tette, hogy tökéletessé tegye az embert, és érettségének megfelelően gondoskodott az emberről. Ha Isten nem így tett volna, az ember képtelen volna Isten elé járulni, és nem is ismerhetné meg Isten igazi arcát. Isten attól az időtől kezdve, amikor az ember először kezdett hinni Benne, egészen a mai napig fokozatosan, az ember érettségének megfelelően gondoskodott az emberről, így bensejében az ember fokozatosan ismerte meg Őt. Csak a mai napig eljutva látja be az ember, milyen csodálatos Isten ítélete. A teremtés idejétől mindmáig a szolgálattevők munkájának lépése volt az átok munkájának első előfordulása. Az embert az átok a feneketlen mélységbe rendelte. Ha Isten nem tette volna ezt, ma az ember nem rendelkezne Isten igaz ismeretével; az ember csak Isten átka révén találkozott hivatalosan az Ő természetével. Az ember a szolgálattevők próbája által lelepleződött. Meglátta, hogy hűsége elfogadhatatlan, hogy érettsége túl csekély, hogy képtelen eleget tenni Isten szándékainak, és hogy állításai, melyek szerint ő mindenkor megfelel Istennek, szavak csupán. Bár Isten a szolgálattevők munkájának lépésében megátkozta az embert, most visszatekintve Isten munkájának ez a lépése csodálatos volt: nagy fordulópontot hozott az ember számára, és nagy változást okozott életfelfogásában. A szolgálattevők ideje előtt az ember semmit nem értett az élet törekvéséből, abból, hogy mit jelent Istenben hinni, vagy Isten munkájának bölcsességéből, és azt sem értette, hogy Isten munkája próbára teheti az embert. A szolgálattevők idejétől mindmáig látja az ember, milyen csodálatos Isten munkája – kifürkészhetetlen az ember számára. Az ember az agyával képtelen elképzelni, hogyan munkálkodik Isten, és azt is látja, milyen csekély az ő érettsége, és hogy túl sok benne a lázadó mivolt. Amikor Isten megátkozta az embert, azért tette, hogy hatást érjen el, és nem adta halálra az embert. Bár megátkozta az embert, szavakkal tette, és átkai nem érték utol ténylegesen az embert, mert Isten az ember lázadó mivoltát átkozta meg, így átkainak szavai azért is hangzottak el, hogy tökéletessé tegyék az embert. Akár megítéli Isten az embert, akár megátkozza, mindkettő tökéletessé teszi az embert: mindkettő azért történik, hogy tökéletessé tegye, ami az emberben tisztátalan. Ez a módja az ember finomításának, és ami az emberben hiányos, az Ő szavai és munkája által válik tökéletessé. Isten munkájának minden lépése – legyenek azok akár kemény szavak, akár ítélet, akár fenyítés – tökéletessé teszi az embert, és teljesen helyénvaló. Az idők során Isten sohasem végzett olyan munkát, mint ez; ma azért munkálkodik bennetek, hogy értékeljétek az Ő bölcsességét. Bár némi fájdalmat szenvedtetek bensőtökben, a szívetek szilárdnak és békében érzi magát; áldásotok abban áll, hogy képesek vagytok élvezni Isten munkájának ezt a szakaszát. Tekintet nélkül arra, hogy mit nyerhettek a jövőben, Isten bennetek végzett munkájából ma csupán a szeretetet látjátok. Ha az ember nem tapasztalja meg Isten ítéletét és finomítását, tettei és buzgósága mindig felszínes, beállítottsága pedig mindig változatlan marad. Ez azt jelentené, hogy Isten megnyert magának? Ma, jóllehet még mindig sok az emberben az arrogancia és önhittség, az ember beállítottsága sokkal stabilabb, mint azelőtt. Isten azért metsz meg, hogy megmentsen, és bár az adott pillanatban érezhetsz némi fájdalmat, eljön majd a nap, amikor változás áll be a beállítottságodban. Akkor majd visszatekintesz, és meglátod, milyen bölcs Isten munkája, és akkor majd képes leszel igazán megérteni Isten szándékait. Ma van néhány ember, aki azt állítja, érti Isten szándékait, de ez nem túl valószerű. Valójában hamisságokat beszélnek, mert jelenleg még nem értik, az-e Isten szándéka, hogy megmentse az embert, vagy az, hogy megátkozza. Talán most még nem látod tisztán, de eljön a nap, amikor meglátod, hogy elérkezett a nap, amikor Isten dicsőséget nyer, és meglátod, milyen jelentőségteljes dolog szeretni Istent, így megismered az emberi életet, és a tested Isten szeretésének világában fog élni, hogy szellemed felszabaduljon, életed megteljen örömmel, és mindig közel légy Istenhez, és Rá tekinthess. Abban az időben igazán tudni fogod, milyen értékes Isten mai munkája.

Ma a legtöbb emberben nincs meg ez a tudás. Azt hiszik, hogy a szenvedésnek nincs értéke, a világ elutasítja őket, otthoni életüket gondok terhelik, Isten nem szereti őket, és kilátásaik lehangolóak. Egyesek szenvedése szélsőséges méreteket ölt, és gondolataik a halál felé fordulnak. Ez nem Isten iránti igaz szeretet; az ilyen emberek gyávák, nincs bennük állhatatosság, gyengék és tehetetlenek! Isten buzgón akarja, hogy az ember szeresse Őt, de minél inkább szereti Őt az ember, annál nagyobb az ember szenvedése, és minél inkább szereti Őt az ember, annál nagyobbak az ember megpróbáltatásai. Ha szereted Őt, akkor mindenféle szenvedés utolér téged – és ha nem, akkor talán minden simán megy neked, és körülötted minden békés lesz. Amikor szereted Istent, úgy érzed majd, hogy körülötted sok minden leküzdhetetlen, és mivel érettséged túl csekély, finomításon mész keresztül; ráadásul képtelen leszel megfelelni Istennek, és mindig úgy fogod érezni, hogy Isten szándékai túl fennköltek, és elérhetetlenek az ember számára. Mindezek miatt finomításon mész keresztül – mivel sok gyengeség van benned és sok olyasmi, ami nem képes megfelelni Isten szándékainak, bensődben finomításon esel át. Tisztán kell látnotok azonban, hogy a megtisztulás csak finomítás által érhető el. Így ezekben az utolsó napokban bizonyságot kell tennetek Istenről. Nem számít, milyen nagy a szenvedésetek, el kell mennetek a legvégsőkig, utolsó leheletig hűségesnek kell lennetek Istenhez, s alávetni magatokat Neki; csakis ez az Isten iránti igaz szeretet, és csakis ez az erős és messze hangzó bizonyságtétel. Amikor megkísért a Sátán, mondd ezt: „A szívem Istené, és Isten már megnyert engem Magának. Nem tehetek eleget neked – mindenemet arra kell szentelnem, hogy Istennek tegyek eleget.” Minél inkább megfelelsz Istennek, annál inkább megáld téged Isten, és annál nagyobb lesz Isten iránti szereteted ereje; így lesz benned hit és céltudatosság is, és úgy fogod érezni, hogy semmi nem méltóbb és jelentősebb, mint az Istent szeretve eltöltött élet. Mondhatni, az embernek csak Istent kell szeretnie ahhoz, hogy elkerülje őt a szomorúság. Bár vannak idők, amikor a tested gyenge, és sok valós probléma gyötör, ha az ilyen időkben igazán Istenre hagyatkozol, akkor a szellemedben megvigasztalódsz, megalapozottnak érzed majd magad, és lesz mire támaszkodnod. Így sok körülményen képes leszel úrrá lenni, így nem fogsz Istenről panaszkodni a gyötrelem miatt, amelyet elszenvedsz. Ehelyett énekelni, táncolni és imádkozni akarsz majd, összegyűlni és közösségben lenni, Istenre gondolni, és úgy érzed majd, hogy minden ember, ügy és dolog körülötted, amelyet Isten elrendezett, helyénvaló. Ha nem szereted Istent, mindent, amire nézel, idegesítőnek fogsz találni, és semmi nem talál tetszésre a szemedben; szellemedben nem szabad leszel, hanem eltiport, szíved folyamatosan panaszkodni fog Istenről, és mindig úgy fogod érezni, hogy nagyon sok kínt szenvedsz, és ez rendkívül igazságtalan. Ha nem a boldogság kedvéért törekszel, hanem azért, hogy megfelelj Istennek, és ne vádoljon a Sátán, akkor ez a törekvés nagy erőt ad neked, hogy szeresd Istent. Az ember képes végrehajtani mindazt, amit Isten mond, és mindaz, amit tesz, képes megfelelni Istennek – ezt jelenti birtokában lenni a valóságnak. Isten elégedettségére törekedni annyit tesz, mint istenszerető szíved segítségével átültetni az Ő szavait a gyakorlatba; tekintet nélkül az időre – még akkor is, amikor mások erőtlenek –, bensődben még mindig egy istenszerető szív van, a legbensődből vágyakozol Isten után és hiányolod Őt. Ez az igazi érettség. Az érettséged foka attól függ, hogy mennyire van istenszerető szíved, attól, hogy helyt tudsz-e állni a próbatétel idején, gyenge vagy-e, ha egy bizonyos körülmény utolér, és képes vagy-e állni a sarat, amikor fivéreid és nővéreid elutasítanak; a tények érkezése mutatja meg, milyen is valójában az istenszerető szíved. Isten munkájának nagy részéből látható, hogy Isten valóban szereti az embert, bár az ember szellemi szemei még nem nyíltak meg teljesen, és képtelen tisztán látni Isten munkájának nagy részét, az Ő szándékait és azt a sok mindent, ami Istenben szeretetre méltó; az emberben túl kevés az igaz szeretet Isten iránt. Mind ez idő alatt hittél Istenben, ma pedig Isten elvágott minden menekülési útvonalat. Realista megfogalmazásban nincs más választásod, mint elindulni a helyes úton, a helyes úton, amelyre Isten kemény ítélete és legfőbb üdvössége vezetett. Csak a nehézség és finomítás megtapasztalása után tudja meg az ember, hogy Isten szeretetre méltó. Mivel egészen máig ezt tapasztalta, elmondható, hogy az ember megismerte Isten szeretetreméltóságának egy részét, de ez még mindig nem elég, hiszen az ember annyira hiányos. Az embernek többet kell megtapasztalnia Isten csodálatos munkájából, és többet mindabból a szenvedés általi finomításból, amelyet Isten rendezett el. Csak így változhat meg az ember életfelfogása.