Ahogy különféle korszakok jöttek és mentek, a hatezer év folyamán végzett teljes munka fokozatosan változott. A váltások ezen a munkán belül a világ általános helyzetén és az emberiség egészének fejlődési irányvonalain alapultak; az irányítás munkája csak fokozatosan változott ennek megfelelően. Nem volt az egész eltervezve a teremtés kezdetétől. A világ teremtése előtt vagy nem sokkal utána Jahve még nem tervezte meg a munka első szakaszát, a törvényét; a munka második szakaszát, a kegyelemét; sem a munka harmadik szakaszát, a hódításét, amelyet majd Móáb egyes ivadékaival kezd, aztán pedig ezen keresztül meghódítja az egész világegyetemet. A világ megteremtése után Ő sohasem mondta ki e szavakat, sőt Móáb után sem; valójában Lót előtt soha nem ejtette ki őket. Isten minden munkája spontán módon megy végbe. Pontosan így fejlődött az Ő teljes hatezer éves irányítási munkája; egyáltalán nem írta meg ezt a tervet a világ teremtése előtt, „Az emberiség fejlődésének összesített folyamatábrája” címmel vagy hasonló formában. Isten a munkájában közvetlenül fejezi ki Önmagát; nem erőlteti az agyát azzal, hogy tervet készítsen. Természetesen volt jó néhány próféta, aki rengeteg próféciát mondott, ennek ellenére mégsem jelenthető ki, hogy Isten munkáját mindig is precíz tervezés jellemezte; ezek a próféciák Isten akkori munkájának megfelelően készültek. Mindaz a munka, amelyet Ő végez, a legaktuálisabb munka. Az egyes korok fejlődésének megfelelően viszi véghez, és arra alapozza, hogy a dolgok hogyan változnak. Az Ő számára a munkavégzés ahhoz hasonló, ahogy a gyógyszert a betegséghez igazítják; mialatt munkáját végzi, figyel, és megfigyeléseinek fényében folytatja munkáját. Isten az Ő munkájának minden szakaszában képes kifejezni hatalmas bölcsességét és rátermettségét; az egyes korok munkája szerint nyilvánítja ki túláradó bölcsességét és hatalmát, és lehetővé teszi, hogy mindazok az emberek, akiket az adott korban visszatérít Magához, meglássák az Ő teljes természetét. Az emberek szükségleteiről az egyes korokban elvégzendő munkának megfelelően gondoskodik, azt a munkát végezve, amelyet éppen végeznie kell. Aszerint látja el az embereket azzal, amire szükségük van, hogy milyen fokig rontotta meg őket a Sátán. Éppúgy, mint amikor Jahve kezdetben megteremtette Ádámot és Évát: azért tette, hogy képesek legyenek kinyilvánítani Istent a földön, és hogy bizonyságot tehessenek Istenről a teremtett világban. Csakhogy Éva bűnt követett el, miután a kígyó megkísértette, és Ádám is ugyanígy tett; a kertben mindketten gyümölcsöt ettek a jó és gonosz tudásának fájáról. Így Jahvénak további munkát kellett végeznie rajtuk. Meztelenségüket látva állatbőrökből készült ruházattal fedte be testüket. Ezután ezt mondta Ádámnak: „Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad [...] míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél! Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!” Az asszonynak ezt mondta: „Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked. Vágyakozni fogsz férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad.” Attól fogva száműzte őket az Éden kertjéből, és arra kényszerítette őket, hogy azon kívül éljenek, ahogy ma a modern ember él a földön. Amikor Isten a kezdet kezdetén megteremtette az embert, nem az volt a terve, hogy engedje, hogy az embert megteremtése után megkísértse a kígyó, majd megátkozza az embert és a kígyót is. Valójában nem volt ilyen terve; egyszerűen a dolgok alakulása adott Neki új munkát a teremtés művében. Miután Jahve elvégezte ezt a munkát Ádámon és Éván a földön, az emberiség több ezer éven át tovább fejlődött, mígnem „Amikor látta Jahve, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, megbánta Jahve, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében. [...] De Nóé kegyelmet talált Jahve előtt.” Ebben az időben Jahvénak még több új munkája támadt, mivel az Általa teremtett emberiség, miután megkísértette a kígyó, túlságosan bűnössé vált. Ilyen körülmények között Jahve az egész emberiség köréből Nóé családját választotta ki, hogy megkímélje, majd elvégezte munkáját, amely özönvízzel pusztította el a világot. Az emberiség továbbra is ugyanilyen módon fejlődött mind a mai napig, egyre romlottabbá vált, és amikor eljön az ideje annak, hogy az emberi fejlődés elérje a tetőpontját, az az emberiség végét fogja jelenteni. A kezdet kezdetétől egészen a világ végéig az Ő munkájának benső igazsága mindig ilyen volt, és mindig ilyen lesz. Ugyanígy soroltatnak majd osztályokba az emberek fajtájuk szerint; egyáltalán nincs minden egyes ember a kezdet kezdetétől eleve egy bizonyos kategóriához rendelve; inkább mindenki fokozatosan kerül a maga kategóriájába, csak miután keresztülmegy egy fejlődési folyamaton. Végül mindenki, akinek nem lehet elhozni a teljes üdvösséget, visszakerül az „őseihez”. Istennek az emberiség körében végzett munkája egyáltalán nem volt előkészítve a világ teremtésekor; hanem a dolgok fejlődése tette lehetővé Isten számára, hogy lépésről lépésre, egy valóságosabb és gyakorlatiasabb módon végezze munkáját az emberiség között. Például Jahve Isten nem azért teremtette a kígyót, hogy megkísértse az asszonyt; ez nem volt az Ő konkrét terve, sem olyasmi, amit Ő szándékosan eleve elrendelt volna. Mondhatni, ez egy váratlan fordulat volt. Így hát emiatt történt, hogy Jahve kiűzte Ádámot és Évát az Éden kertjéből, és megfogadta, hogy soha többé nem teremt embert. Az emberek azonban csak ezen az alapon fedezik fel Isten bölcsességét. Pontosan úgy van, ahogy korábban mondtam: „Bölcsességemet a Sátán cselszövéseire építve gyakorolom.” Bármennyire is megromlik az emberiség, és bárhogy is kísérti őket a kígyó, Jahvénak még mindig megvan a bölcsessége; így amióta megteremtette a világot, mindig új munkával foglalatoskodik, és e munka egy lépése sem ismétlődött meg soha. A Sátán folyton újabb és újabb cselszövésekbe fogott, az emberiséget folyamatosan megrontotta, Jahve Isten pedig szüntelenül végezte bölcs munkáját. Soha nem vallott kudarcot, és soha nem szűnt meg munkálkodni, amióta csak megteremtette a világot. Miután az embereket megrontotta a Sátán, Ő tovább munkálkodott közöttük, hogy legyőzze őt: az ellenséget, aki a romlottságuk forrása volt. Ez a csata a kezdetektől fogva tombol, és a világ végéig folytatódik. Mindezen munka végzése közben Jahve Isten nemcsak azt engedte meg, hogy a Sátán által megrontott emberek részesüljenek az Ő nagyszerű üdvösségében, de azt is, hogy meglássák az Ő bölcsességét, mindenhatóságát és tekintélyét. Ráadásul a végén azt is lehetővé teszi majd számukra, hogy meglássák az Ő igazságos természetét – amely a gonoszokat megbünteti, a jókat pedig megjutalmazza. Ő a mai napig vívja csatáját a Sátánnal, és sohasem szenvedett vereséget. Azért van ez így, mert Ő bölcs Isten, és bölcsességét a Sátán cselszövései alapján gyakorolja. Ezért Isten nemcsak a mennyben vet alá mindent az Ő hatalmának, hanem a földön is mindent lábának zsámolya alatt tart, nem utolsósorban pedig eléri, hogy a gonoszokat, akik támadják és zaklatják az emberiséget, utolérje az Ő fenyítése. Mindezen munkának az eredményei az Ő bölcsességének köszönhetően valósulnak meg. Ő sohasem nyilvánította ki bölcsességét az emberiség létezése előtt, mivel nem voltak ellenségei sem a mennyben, sem a földön, sem sehol az egész világegyetemben, és nem voltak sötét erők, amelyek a természetben bármit megtámadtak volna. Miután az arkangyal elárulta Őt, Ő megteremtette az emberiséget a földön, és az emberiség miatt kezdte meg hivatalosan évezredes háborúját a Sátánnal, az arkangyallal – egy háborút, amely minden egymást követő szakaszában egyre hevesebben dúl. Az Ő mindenhatósága és bölcsessége ezen szakaszok mindegyikében jelen van. Csak akkor lett tanúja minden a mennyben és a földön Isten bölcsességének, mindenhatóságának, különösen pedig Isten valóságos voltának. Ő mindmáig ugyanezen a valóságos módon végzi munkáját; ráadásul, miközben munkáját végzi, kinyilvánítja bölcsességét és mindenhatóságát is. Megengedi nektek, hogy meglássátok munkája minden szakaszának belső igazságát, hogy meglássátok, pontosan hogyan lehet megmagyarázni Isten mindenhatóságát, továbbá, hogy meglássátok Isten valóságosságának döntő magyarázatát.

Ami Júdás Jézussal szembeni árulását illeti, egyesekben felmerül a kérdés: Ez nem volt eleve elrendelve a világ teremtése előtt? Valójában a Szentlélek ezt a korabeli valóság alapján tervezte el. Egyszerűen úgy alakult, hogy volt egy Júdás nevű ember, aki folyamatosan sikkasztott, így ő választatott ki, hogy eljátssza ezt a szerepet, és ily módon szolgálatot végezzen Istennek. Ez a helyi erőforrások felhasználásának igazi példája volt. Jézus kezdetben nem tudott erről; csak később szerzett tudomást róla, miután Júdás lelepleződött. Ha valaki más lett volna alkalmas arra, hogy eljátssza ezt a szerepet, akkor az az illető tette volna meg Júdás helyett. Ami eleve elrendeltetett, az valójában olyasmi volt, amit a Szentlélek az adott pillanatban tett. A Szentlélek munkája mindig spontán módon történik; Ő bármikor képes megtervezni munkáját, és végrehajtani is bármikor képes. Miért mondom mindig, hogy a Szentlélek munkája életszerű, mindig új, sohasem régi, és mindig olyan friss, amilyen csak lehet? Az Ő munkája még nem volt tervben a világ teremtésekor; egyáltalán nem így történt! A munka minden egyes lépése a maga idejére éri el a megfelelő hatást, és a lépések nem szakítják félbe egymást. Azok a tervek, amelyekre esetleg gondolsz, sokszor egyszerűen nyomába sem érnek a Szentlélek legutóbbi munkájának. Az Ő munkája nem olyan egyszerű, mint az ember gondolja, de nem is olyan bonyolult, mint az ember képzeli – abból áll, hogy az embereket bárhol és bármikor az aktuális szükségleteiknek megfelelően látja el. Senki nincs jobban tisztában az emberek lényegével, mint Ő, és pontosan ezért van az, hogy semmi nem felel meg olyan jól az emberek valós szükségleteinek, mint az Ő munkája. Ezért az ember szemszögéből úgy látszik, mintha Ő több ezer évvel előre megtervezte volna munkáját. Ahogy Ő most köztetek munkálkodik, miközben figyeli, hogy milyen állapotban vagytok, mindvégig munkálkodva és beszélve, mindig pontosan tudja, mit mondjon, amikor az egyes állapottípusokkal találkozik, és éppen azokat a szavakat mondja ki, amelyekre az embereknek szükségük van. Vegyük az Ő munkájának első lépését: a fenyítés idejét. Ezután Isten annak alapján bonyolította le munkáját, ami az emberekben megnyilvánult: lázadó természetük alapján, a belőlük felszínre került pozitív állapotok, valamint a negatív állapotok alapján, illetve a legalacsonyabb küszöb alapján, ameddig az emberek bukhattak, amikor ezek a negatív állapotok elértek egy bizonyos pontra; és ezeket a dolgokat ragadta meg, hogy sokkal jobb eredményt érjen el munkájában. Vagyis Ő annak alapján végzi fenntartó munkáját az emberek között, hogy akkor éppen milyen a pillanatnyi állapotuk; munkájának minden egyes lépését az emberek aktuális állapota szerint hajtja végre. Az egész teremtés az Ő kezében van; hogyne ismerné hát őket? Isten az elvégzendő munka következő lépését bárhol és bármikor az emberek állapotának megfelelően hajtja végre. Ez a munka egyáltalán nem volt évezredekkel előre megtervezve; ez emberi elképzelés! Ő úgy munkálkodik, hogy közben megfigyeli munkájának hatásait, így munkája folyamatosan mélyül és fejlődik; minden egyes alkalommal akkor valósítja meg munkájának következő lépését, miután megfigyelte munkája eredményeit. Sok mindent felhasznál, hogy fokozatosan valósítsa meg az átmenetet, és új munkáját az idők folyamán láthatóvá tegye az emberek számára. Ez a munkamódszer képes gondoskodni az emberek szükségleteiről, mivel Isten túlságosan is jól ismeri az embereket. Így hajtja végre munkáját a mennyből. Hasonlóképpen a megtestesült Isten is ugyanígy munkálkodik, az adott körülményeknek megfelelően tesz intézkedéseket és munkálkodik az emberek között. Munkájának egy részletét sem rendezte el a világ teremtése előtt, és nem is tervezte meg előre aprólékosan. Kétezer évvel a világ teremtése után Jahve látta, hogy az emberiség olyannyira megromlott, hogy Ézsaiás próféta szája által megjövendölte: a Törvény Korának végeztével Jahve a Kegyelem Korában hajtja majd végre az emberiség megváltásának munkáját. Ez Jahve terve volt, természetesen, de ez a terv is azoknak a körülményeknek megfelelően készült, amelyeket Ő abban az időben megfigyelt; bizonyosan nem gondolt erre azonnal, mihelyt megteremtette Ádámot. Ézsaiás pusztán kimondott egy próféciát, Jahve azonban nem végezte el ennek a munkának az előzetes előkészületeit a Törvény Korában; hanem a Kegyelem Korának kezdetén indította útjára, amikor a hírnök megjelent József álmában, hogy megvilágosítsa őt az üzenettel, mely szerint Isten testté lesz, és csak ekkor kezdődött meg az Ő megtestesülésének munkája. Isten nem készült fel az Ő megtestesülésének munkájára azonnal, mihelyt megteremtette a világot, ahogy az emberek képzelik; csak annak alapján hozott döntést erről, hogy milyen fokra jutott el az emberiség fejlődése, és hogy hogy állt az Ő háborúja a Sátán ellen.

Amikor Isten testté lesz, az Ő Lelke leszáll egy emberre; más szóval: Isten Lelke fizikai testbe öltözik. Ő azért jön el, hogy elvégezze munkáját a földön, nem azért, hogy bizonyos korlátozott lépéseket hozzon magával; az Ő munkája teljesen korlátlan. A Szentlélek által a testben végzett munkát továbbra is munkájának eredményei határozzák meg, Ő pedig ezek segítségével határozza meg, milyen hosszú ideig fog munkálkodni testben való léte folyamán. A Szentlélek közvetlenül kinyilvánítja munkájának minden egyes lépését, közben folyamatosan vizsgálva munkáját; ez a munka egyáltalán nem olyan természetfeletti, hogy az emberi képzelet határait feszegetné. Olyan ez, mint Jahve munkája a menny és a föld és minden dolog megteremtésekor; egyszerre tervezett és munkálkodott. Elválasztotta a világosságot a sötétségtől, létrejött a reggel és az este – ez egy napot vett igénybe. A második napon megteremtette az eget, ami szintén egy napot vett igénybe; majd megteremtette a földet, a tengereket és minden teremtményt, amely benépesíti azokat, és ezzel eltelt egy újabb nap. Ez a hatodik napig folytatódott, amelyen Isten megteremtette az embert, és megengedte, hogy ő irányítson minden dolgot a földön. Azután a hetedik napon, amikor befejezte minden dolog megteremtését, megpihent. Isten megáldotta a hetedik napot, és szent napnak nyilvánította. Csak akkor döntötte el, hogy megalapítja ezt a szent napot, amikor már minden dolgot megteremtett, nem pedig azok megteremtése előtt. Ezt a munkát szintén spontán módon végezte el; mielőtt mindent megteremtett volna, nem döntötte el, hogy hat nap alatt fogja megteremteni a világot, a hetediken pedig majd megpihen; mindez egyáltalán nem felel meg a tényeknek. Ilyesmit nem mondott és nem is tervezett. Egyáltalán nem mondta, hogy minden dolog megteremtése a hatodik napon készül majd el, Ő pedig megpihen a hetediken; hanem annak megfelelően teremtett, hogy akkor éppen mit látott jónak. Mihelyt befejezte minden dolog megteremtését, már a hatodik nap volt. Ha tehát az ötödik napon fejezte volna be minden dolog megteremtését, a hatodik napot nyilvánította volna szent nappá. Viszont valóban a hatodik napon fejezte be minden dolog megteremtését, ezért a hetedik nap lett szent nap, ami mindmáig így is maradt. Tehát az Ő jelenlegi munkája is ugyanezen a módon valósul meg. Ő a ti helyzeteteknek megfelelően beszél hozzátok és gondoskodik rólatok. Vagyis a Lélek az emberek körülményei szerint beszél és munkálkodik; minden fölött őrködik, és bármikor, bárhol munkálkodik. Amit Én teszek, mondok, rátok helyezek és rátok ruházok, az kivétel nélkül mindig az, amire szükségetek van. Így az Én munkám sehol sem válik külön a valóságtól; teljes egészében valós, mivel ti mindnyájan tudjátok, hogy „Isten Lelke őrködik minden felett”. Ha mindez előre eldöntetett volna, nem lett volna túlságosan is előrecsomagolt? Te úgy gondolod, hogy Isten hat teljes évezredre kidolgozta terveit, majd eleve elrendelte, hogy az emberiség lázadó, ellenálló, becstelen és csalárd legyen, illetve a test romlottsága, sátáni természet, a szemek kívánsága és egyéni gyarlóságok jellemezzék. Ebből Isten semmit nem rendelt el eleve, hanem a Sátán megrontásának következtében történt mindez. Egyesek azt mondhatnák: „Hát nem volt Isten markában a Sátán is? Isten eleve elrendelte, hogy a Sátán ilyen módon megrontsa az embert, és ezt követően végezte Isten a munkáját az emberek között.” Isten tényleg eleve elrendelné, hogy a Sátán megrontsa az emberiséget? Isten nagyon is szeretné engedni, hogy az emberiség normálisan éljen – hát valóban megzavarná az életüket? Ha így van, nem lenne hiábavaló erőfeszítés legyőzni a Sátánt és megmenteni az emberiséget? Hogyan lehetett volna eleve elrendelve az emberiség lázadó természete? Ez olyasmi, ami a Sátán zavarása miatt történt – akkor hogyan rendelhette volna el Isten? Az Isten markában lévő Sátán, akit ti elképzeltek, nagyon is különbözik attól az Isten markában lévő Sátántól, akiről én beszélek. A ti állításaitok szerint, hogy „Isten mindenható, és a Sátán az Ő kezében van”, a Sátán soha nem árulhatná el Őt. Nem azt mondtad, hogy Isten mindenható? A ti tudásotok túl elvont, és semmi köze a valósághoz; az ember sohasem fürkészheti ki Isten gondolatait, sem az Ő bölcsességét nem értheti meg! Isten mindenható; ez egyáltalán nem hamis állítás. Az arkangyal azért árulta el Istent, mert Isten kezdetben részt adott neki a hatalomból. Ez természetesen váratlan esemény volt, éppúgy, mint amikor Éva engedett a kígyó kísértésének. Viszont akárhogyan is hajtja végre a Sátán az árulását, akkor sem oly mindenható, mint Isten. Ahogy mondtátok, a Sátán csak hatalmas; bármit tesz is, Isten hatalma mindig legyőzi őt. Ez az igazi jelentése a mondásnak: „Isten mindenható, és a Sátán az Ő kezében van.” Ezért a Sátán elleni háborút lépésről lépésre kell megvívni. Továbbá Isten az Ő munkáját a Sátán cselvetéseire válaszul tervezi meg – vagyis az adott korszakhoz illő módon hozza el az üdvösséget az emberiségnek, és nyilvánítja ki mindenhatóságát és bölcsességét. Hasonlóképpen az utolsó napok munkája sem volt eleve elrendelve a korai időkben, a Kegyelem Kora előtt. Az eleve elrendelés nem ilyen rendezett módon történik, hogy Isten először is megváltoztatja az ember külső beállítottságát; másodszor aláveti az embert az Ő fenyítésének és próbatételeinek; harmadszor eléri, hogy az ember keresztülmenjen a halál próbatételén; negyedszer megadja az embernek, hogy megtapasztalhassa az Isten iránti szeretet idejét, és kifejezésre juttassa a teremtett lény elszántságát; ötödször lehetővé teszi az ember számára, hogy meglássa Isten akaratát, és teljesen megismerje Őt; legvégül pedig tökéletessé teszi az embert. Ő nem a Kegyelem Korában tervezte meg mindezt, hanem a jelenkorban kezdte el megtervezni. A Sátán munkálkodik, ahogy Isten is. A Sátán kifejezésre juttatja romlott beállítottságát, míg Isten egyenes módon beszél, és létfontosságú dolgokat nyilvánít ki. Ez a ma folyamatban lévő munka, a munka alapelve pedig ugyanaz, amit régen, a világ teremtése után használt.

Isten először megteremtette Ádámot és Évát, és egy kígyót is teremtett. Ez a kígyó volt a legmérgezőbb minden dolog közül; méreg volt a testében, amelynek segítségével a Sátán kihasználta őt. A kígyó kísértette meg Évát, hogy bűnt kövessen el. Éva után Ádám is elkövette a bűnt, és ekkor mindketten képesek lettek különbséget tenni jó és gonosz között. Ha Jahve tudta, hogy a kígyó meg fogja kísérteni Évát, Éva pedig meg fogja kísérteni Ádámot, akkor miért helyezte mindannyiukat ugyanabba a kertbe? Ha képes volt megjósolni ezeket a dolgokat, akkor miért teremtett kígyót, és miért helyezte az Éden kertjébe? Miért volt az Éden kertjében gyümölcs a jó és gonosz tudásának fájáról? Az Ő szándéka volt, hogy egyenek a gyümölcsből? Amikor Jahve eljött, sem Ádám, sem Éva nem mert szembenézni Vele, Jahve pedig csak ekkor tudta meg, hogy gyümölcsöt ettek a jó és gonosz tudásának fájáról, és a kígyó csalárdságának áldozatául estek. Végül megátkozta a kígyót, és megátkozta Ádámot és Évát is. Amikor ők ketten ettek a fa gyümölcséből, Jahve egyáltalán nem tudott arról, hogy ezt teszik. Az emberiség annyira megromlott, hogy gonosz és szexuálisan kicsapongó lett, és egészen odáig fajult, hogy minden, amit a szívükben dédelgettek, gonosz és igazságtalan volt; mocsok volt mind. Jahve ezért megbánta, hogy megteremtette az emberiséget. Ezután elvégezte munkáját, amely özönvízzel pusztította el a világot, és ezt csak Nóé és fiai élték túl. Bizonyos dolgok valójában nem olyan magasan fejlettek és természetfelettiek, mint az emberek képzelnék. Egyesek azt kérdezik: „Ha egyszer Isten tudta, hogy az arkangyal el fogja árulni Őt, miért teremtette meg?” Ezek a tények: A föld létezése előtt az arkangyal volt a legnagyobb a menny angyalai közül. Joghatósággal rendelkezett a menny összes angyala fölött; ezt a hatalmat adta neki Isten. Istent leszámítva ő volt a legnagyobb a menny angyalai közül. Később, miután Isten megteremtette az emberiséget, lenn a földön az arkangyal még nagyobb árulást követett el Isten ellen. Azt mondom, hogy elárulta Istent, mert ő akarta irányítani az emberiséget, és felül akarta múlni Isten hatalmát. Az arkangyal volt az, aki bűnre kísértette Évát, és azért tette, mert meg akarta alapítani saját királyságát a földön, és rá akarta venni az embereket, hogy fordítsanak hátat Istennek, és helyette az arkangyalnak engedelmeskedjenek. Az arkangyal látta, hogy mennyi minden engedelmeskedhetne neki – az angyalok éppúgy, mint a földi emberek. A madarakra és vadakra, fákra, erdőkre, hegyekre, folyókra és minden dologra a földön az emberek – vagyis Ádám és Éva – viseltek gondot, míg Ádám és Éva az arkangyalnak engedelmeskedett. Ezért az arkangyal arra vágyott, hogy felülmúlja Isten hatalmát, és elárulja Istent. Ezután sok angyalnak állt az élére az Isten elleni lázadásban, akik később különféle tisztátalan szellemek lettek. Azt, amivé az emberiség mára vált, talán nem az arkangyal megrontása okozta? Az emberek ma csak azért olyanok, amilyenek, mert az arkangyal elárulta Istent, és megrontotta az emberiséget. Ez a lépésről lépésre haladó munka közel sem olyan elvont és egyszerű, mint az emberek képzelnék. A Sátánnak oka volt arra, hogy árulását elkövesse, az emberek mégis képtelenek belátni ezt az egyszerű tényt. Isten, aki a mennyet és a földet és minden dolgot megteremtett, miért teremtette meg a Sátánt is? Ha egyszer Isten ennyire megveti a Sátánt, és a Sátán az Ő ellensége, akkor miért teremtette meg a Sátánt? A Sátán megteremtése által nem ellenséget teremtett? Isten tulajdonképpen nem ellenséget teremtett, hanem egy angyalt teremtett, később pedig ez az angyal elárulta Őt. Olyan magas státuszra tett szert, hogy kedve támadt elárulni Istent. Mondhatni, ez egy egybeesés volt, de ugyanakkor elkerülhetetlen is. Hasonló ahhoz, hogy egy ember elkerülhetetlenül meghal, miután elérte az érettség egy bizonyos pontját; egyszerűen ebbe a szakaszba léptek a dolgok. Néhány oktalan bolond így beszél: „Ha egyszer a Sátán az ellenséged, miért teremtetted meg? Hát nem tudtad, hogy az arkangyal el fog árulni Téged? Nem látsz el örökkévalóságtól örökkévalóságig? Nem ismerted az arkangyal természetét? Ha egyszer nyilvánvalóan tudtad, hogy el fog árulni Téged, miért csináltál arkangyalt belőle? Nemcsak elárult Téged, de sok más angyalt is magával vitt, és leszállt a halandók világába, hogy megrontsa az emberiséget, Te pedig mind a mai napig képtelen voltál befejezni hatezer éves irányítási tervedet.” Helytállóak ezek a szavak? Amikor így gondolkodsz, nem okozol magadnak a szükségesnél több problémát? Mások pedig ezt mondják: „Ha a Sátán nem rontotta volna meg az emberiséget egészen a mai napig, Isten nem hozott volna ilyen üdvösséget az emberiségnek. Ily módon Isten bölcsessége és mindenhatósága láthatatlan lett volna; hol nyilvánulhatott volna meg az Ő bölcsessége? Isten ezért teremtett emberi fajt a Sátán számára, hogy később kinyilváníthassa mindenhatóságát – máskülönben hogyan fedezhetné fel az ember Isten bölcsességét? Ha az ember nem állna ellen Istennek, vagy nem lázadna Ellene, nem volna szükség az Ő tetteinek kinyilvánítására. Ha az egész teremtett világ kész lenne imádni Őt és alávetni magát Neki, Istennek nem lenne munkája.” Ez még távolabb esik a valóságtól, hiszen Istenben nincs semmi mocskos, így nem is teremthet mocskot. Ő most csak azért nyilvánítja ki tetteit, hogy legyőzze ellenségét, hogy megmentse az embereket, akiket Ő teremtett, és hogy legyőzze a démonokat és a Sátánt, akik gyűlölik és elárulják Istent, és ellenállnak Neki, és akik a kezdet kezdetén az Ő uralma alatt álltak, és Hozzá tartoztak. Isten le akarja győzni ezeket a démonokat, és ennek során ki akarja nyilvánítani mindenhatóságát minden dolog előtt. Most az emberiség és minden a földön a Sátán hatalma alatt van, és a gonoszok hatalma alatt hever. Isten minden dolog előtt ki akarja nyilvánítani az Ő cselekedeteit, hogy az emberek megismerjék Őt, és ezáltal legyőzze a Sátánt, és teljes diadalt arasson ellenségei fölött. E munkának a teljessége az Ő cselekedeteinek kinyilvánítása által valósul meg. Minden, amit Ő teremtett, a Sátán hatalma alatt van, ezért Isten ki akarja nyilvánítani nekik mindenhatóságát, ezáltal legyőzve a Sátánt. Ha a Sátán nem lenne, Neki nem kellene kinyilvánítania tetteit. Ha a Sátán zavarása nem lenne, Isten megteremtette volna az emberiséget, és elvezette volna őket az Éden kertjébe, hogy ott éljenek. A Sátán árulása előtt Isten miért nem nyilvánította ki soha minden tettét az angyaloknak vagy az arkangyalnak? Ha kezdetben minden angyal és az arkangyal is ismerte volna Istent, és alávetette volna magát Neki, akkor Isten nem hajtotta volna végre munkájának ezeket az értelmetlen cselekedeteit. A Sátán és a démonok létezése miatt az emberek is ellenszegültek Istennek, és csordultig tele vannak lázadó beállítottsággal. Isten ezért akarja kinyilvánítani cselekedeteit. Mivel háborút akar vívni a Sátán ellen, saját hatalmának és összes cselekedetének segítségével kell legyőznie őt; ily módon az üdvösség munkája, amelyet Ő az emberek között végez, lehetővé teszi majd számukra, hogy meglássák bölcsességét és mindenhatóságát. Az Isten által ma végzett munka értelmes, és semmilyen módon nem hasonlít arra, amelyre egyesek céloznak, amikor azt mondják: „Nem ellentmondásos az Általad végzett munka? A munkának ez az egymásutánisága nem csupán egy gyakorlat, hogy zavart kelts saját Magadnak? Megteremtetted a Sátánt, majd megengedted, hogy eláruljon Téged, és ellenszegüljön Neked. Megteremtetted az embereket, aztán átadtad őket a Sátánnak, amikor megengedted Ádám és Éva megkísértését. Ha egyszer mindezt készakarva tetted, miért gyűlölöd még mindig az emberiséget? Miért utálod a Sátánt? Talán ők nem mindannyian a Te műveid? Mit gyűlölhetnél rajtuk?” Jó néhány oktalan ember mond ilyesmiket. Szeretni kívánják Istent, de mélyen legbelül panaszkodnak Istenről. Micsoda ellentmondás! Nem érted az igazságot, túl sok természetfeletti gondolat jár a fejedben, sőt azt állítod, hogy Isten hibázott – mennyire oktalan vagy! Nem Isten hibázott, hanem te vagy az, aki az igazsággal babrál! Egyesek ráadásul újra meg újra így panaszkodnak: „Te teremtetted meg a Sátánt, és Te hajítottad le a Sátánt az emberek közé és adtad át őket neki. Mihelyt az embereknek sátáni természete lett, Te nem bocsátottál meg nekik; épp ellenkezőleg, bizonyos mértékig gyűlölted őket. Először bizonyos mértékig szeretted őket, de most utálod őket. Te gyűlölted az emberiséget, de az is Te vagy, aki szerette az emberiséget. Most akkor mi folyik itt? Ez nem ellentmondás?” Függetlenül attól, honnan nézitek, ez történt a mennyben; így árulta el az arkangyal Istent, így romlott meg az emberiség, és így folytatták az emberek mindmáig. Függetlenül attól, hogyan fogalmazzátok meg, ez a teljes történet. Meg kell azonban értenetek, hogy ennek a munkának, amelyet Isten ma végez, az egész mögöttes célja az, hogy megmentsen benneteket, és legyőzze a Sátánt.

Mivel az angyalok különösen gyarlók voltak, és nem voltak említésre méltó képességeik, mihelyt hatalom került a kezükbe, máris arrogánsak lettek. Ez különösen igaz volt az arkangyalra, akinek a státusza magasabb volt, mint bármely más angyalé. Király volt az angyalok között, több milliónyi angyalnak állt az élén, és Jahve alá rendelt hatalma felülmúlta bármely más angyalét. Mindenfélét akart csinálni, és le akarta vezetni az angyalokat az emberek közé, hogy ő uralja a világot. Isten azt mondta, hogy Ő az, Aki a világegyetem élén áll; az arkangyal azonban azt állította, hogy ő áll a világegyetem élén – ettől kezdve az arkangyal elárulta Istent. Isten megteremtett egy másik világot a mennyben, az arkangyal pedig uralni akarta ezt a világot, és a halandók birodalmába is alá akart szállni. Megengedhette neki Isten, hogy így tegyen? Ezért aztán lesújtotta az arkangyalt, és lehajította a levegőbe. Amióta az arkangyal megrontotta az embereket, Isten háborút vív vele, hogy megmentse őket; ezt a hat évezredet azzal töltötte, hogy legyőzze őt. A ti elképzelésetek egy mindenható Istenről nem fér össze azzal a munkával, amelyet Isten jelenleg végez; egyáltalán nem gyakorlatias, hanem nagyon is illuzórikus! Tulajdonképpen az arkangyalt Isten csak az árulása után nyilvánította ellenségének. Az arkangyal csak árulása miatt tiporta meg az emberiséget, miután a halandók birodalmába érkezett, és emiatt fejlődött az emberiség eddig a pontig. Miután ez megtörtént, Isten megesküdött a Sátánnak: „Legyőzlek téged, és elhozom az üdvösséget minden embernek, akit teremtettem.” A Sátánt ez először nem győzte meg, és így válaszolt: „Most komolyan, mit árthatsz Te nekem? Tényleg képes vagy lesújtani engem a levegőbe? Valóban le tudsz győzni engem?” Miután Isten lehajította az arkangyalt a levegőbe, nem törődött tovább vele, később pedig hozzáfogott az emberiség megmentéséhez és saját munkájának végrehajtásához a Sátán folyamatos zavaró tevékenysége ellenére. A Sátán mindenfélére képes volt, de mindez azoknak az erőknek volt köszönhető, amelyekkel Isten korábban felruházta őt; magával vitte ezeket a levegőbe, és mindmáig megtartotta. Isten, amikor lesújtotta az arkangyalt a levegőbe, nem vette vissza tőle a hatalmat, így a Sátán folytatta az emberiség megrontását. Isten azonban hozzáfogott az emberiség megmentéséhez, akiket a Sátán nem sokkal a megteremtésük után megrontott. Isten a mennyben még nem nyilvánította ki cselekedeteit; a föld megteremtése előtt azonban megengedte a mennyben teremtett világ lakóinak, hogy meglássák az Ő cselekedeteit, így vezérelve őket a menny fölött. Bölcsességet és értelmet adott nekik, és elvezette őket, hogy abban a világban éljenek. Erről természetesen egyikőtök sem hallott még. Később, miután Isten megteremtette az embereket, az arkangyal elkezdte megrontani őket; a földön az egész emberiséget hatalmába kerítette a káosz. Csak ekkor kezdte meg Isten a Sátán elleni háborúját, és csak ekkor kezdték az emberek meglátni az Ő tetteit. Kezdetben ezek a cselekedetek rejtve voltak az emberiség előtt. Miután a Sátán lehajíttatott a levegőbe, ő is tette a maga dolgát, Isten is folytatta a saját munkáját, folyamatosan háborút viselve a Sátán ellen, egészen az utolsó napokig. Most van itt a Sátán elpusztításának ideje. Kezdetben Isten hatalmat adott neki, később lesújtotta őt a levegőbe, de ezután is dacos maradt. Ezután megrontotta az emberiséget a földön, de Isten is ott volt, hogy irányítsa az emberiséget. Isten az emberek irányítása révén győzi le a Sátánt. A Sátán azáltal, hogy megrontja az embereket, lezárja a sorsukat, és megzavarja Isten munkáját. Másfelől Isten munkája az emberiség üdvössége. Van-e olyan lépése az Isten által végzett munkának, amelynek célja nem az emberiség megmentése? Van-e olyan lépése, amelynek nem az a célja, hogy megtisztítsa az embereket, elérje, hogy igaz módon viselkedjenek, és szerethető emberek módjára éljenek? A Sátán azonban nem így tesz. Megrontja az emberiséget; folyamatosan végzi az emberiség megrontásának munkáját az egész világegyetemben. Természetesen Isten is végzi a saját munkáját, rá sem hederítve a Sátánra. Bármekkora is a Sátán hatalma, azt a hatalmat akkor is Istentől kapta; Isten egyszerűen nem adta neki az összes hatalmát, így bármit tesz is a Sátán, sohasem múlhatja felül Istent, és mindig Isten markában lesz. A mennyben Isten még egy cselekedetét sem nyilvánította ki. A Sátánnak csak egy kis adag hatalmat adott, és megengedte neki, hogy ellenőrzést gyakoroljon a többi angyal fölött. Ezért bármit tesz is a Sátán, nem múlhatja felül Isten hatalmát, mert az a hatalom, amelyet Isten eredetileg adott neki, korlátozott. Miközben Isten munkálkodik, a Sátán megzavarja. Az utolsó napokban vége lesz a zavarásainak; hasonlóképpen Isten munkája is véget ér, és az embereknek az a fajtája, amelyet Isten teljessé akar tenni, teljessé lesz. Isten pozitívan irányítja az embereket; az Ő élete élő víz, mérhetetlen és határtalan. A Sátán bizonyos mértékig megrontotta az embert; végül az élet élő vize teljessé teszi majd az embert, a Sátán pedig nem avatkozhat bele, és nem végezheti el a maga munkáját. Így Isten képes lesz teljesen megnyerni magának ezeket az embereket. A Sátán még most sem hajlandó ezt elfogadni; folyamatosan szembefordul Istennel, de Ő rá sem hederít. Isten ezt mondta: „Győzelmet fogok aratni a Sátán összes sötét erői és az összes sötét befolyás fölött.” Ezt a munkát kell elvégeznie a testben, és a megtestesülés is ettől nyeri el jelentőségét: azaz be kell fejeznie a Sátán legyőzésének munkafázisát az utolsó napokban, és el kell törölnie mindent, ami a Sátánhoz tartozik. Isten győzelme a Sátán fölött elkerülhetetlen! Valójában a Sátán már régen kudarcot vallott. Amikor az evangélium mindenfelé terjedni kezdett a nagy vörös sárkány földjén – vagyis amikor a megtestesült Isten megkezdte munkáját, és ez a munka megindult –, a Sátán megsemmisítő vereséget szenvedett, mert a megtestesülés célja éppen a Sátán legyőzése volt. Mihelyt a Sátán meglátta, hogy Isten ismét megtestesült, és elkezdte megvalósítani az Ő munkáját, amelyet semmiféle erő nem állíthatott meg, megrökönyödött e munka láttán, és nem mert további bajkeverésbe kezdeni. Először úgy gondolta a Sátán, hogy neki is bőven jutott a bölcsességből, és félbeszakította, megzavarta Isten munkáját; arra azonban nem számított, hogy Isten újra megtestesül majd, sem arra, hogy Isten az Ő munkája során a Sátán lázadó természetét fogja felhasználni, hogy kinyilatkoztatásként és ítéletként szolgáljon az emberiség számára, ezáltal meghódítva az embereket és legyőzve a Sátánt. Isten bölcsebb, mint a Sátán, és az Ő munkája messze felülmúlja őt. Ezért, ahogy korábban kijelentettem: „A munka, amelyet Én végzek, a Sátán cselvetéseire válaszként valósul meg; végül majd kinyilvánítom mindenhatóságomat és a Sátán tehetetlenségét.” Isten mindenki szeme előtt fogja végezni munkáját, míg a Sátán hátul kullog, amíg végül végleg elpusztul – azt sem fogja tudni, mi ütött belé! Csak akkor fog ráébredni az igazságra, amikor már megtört és összezúzódott, addigra pedig már el is hamvadt a tűz tavában. Vajon nem lesz akkor teljesen meggyőzve? Akkor ugyanis már nem lesz a Sátánnak több trükkje, amelyet előkaphat!

Ez a lépésről lépésre haladó, valóságos munka gyakran terheli meg Isten szívét az emberiségért való gyásszal; így az Ő háborúja a Sátánnal hatezer éve tart, és Isten azt mondta: „Soha többé nem teremtek emberiséget, és nem fogok többé angyalokat hatalommal felruházni.” Ettől kezdve, amikor az angyalok eljöttek, hogy a földön munkálkodjanak, csak Istent követték, hogy elvégezzenek valamilyen munkát; hatalmat soha többé nem adott nekik. Hogyan végezték el munkájukat azok az angyalok, akiket az izráeliták láttak? Álmokban nyilvánították ki magukat, és Jahve szavait közvetítették. Amikor Jézus három nappal keresztre feszítése után feltámadt, az angyalok tolták félre a követ; nem személyesen Isten Lelke végezte el ezt a munkát. Az angyalok csak ezt a fajta munkát végezték; támogató szerepeket játszottak, de hatalmuk nem volt, mert Isten soha többé nem ruházott rájuk hatalmat. Miután egy ideig munkálkodtak, az emberek, akiket Isten a földön felhasznált, Isten pozíciójára támasztottak igényt, és így szóltak: „Felül akarom múlni a világegyetemet! A harmadik égben akarok állni! Mi akarjuk tartani az uralkodói hatalom gyeplőit!” Pár napnyi munka után arrogánsak lettek; uralkodói hatalommal kívántak rendelkezni a földön, hogy egy újabb nemzetet alapítsanak, hogy minden dolgot a lábuk alá vessenek, és hogy a harmadik égben álljanak. Nem tudod, hogy csupán egy ember vagy, akit Isten használ? Hogyan emelkedhetnél te fel a harmadik égbe? Isten eljön a földre, hogy munkálkodjon, némán és kiáltás nélkül, majd miután titokban befejezte munkáját, eltávozik. Sohasem kiált fel, mint az emberek, sokkal inkább gyakorlatias a munkavégzésében. Gyülekezetbe sem lép be soha így kiáltva: „Mindannyiótokat eltöröllek! Megátkozlak és megfenyítelek benneteket!” Csak folytatja a maga munkáját, és mihelyt végzett, távozik. Azok a vallásos pásztorok, akik betegeket gyógyítanak, démonokat űznek ki, a szószékről oktatnak másokat, hosszú és dagályos beszédeket tartanak, és valóságtól elrugaszkodott témákat fejtegetnek, mind velejükig arrogánsak! Nem mások ők, mint az arkangyal leszármazottai!

Miután Isten elvégezte hatezer éves, mindmáig tartó munkáját, már számos cselekedetét kinyilvánította, aminek az elsődleges célja az volt, hogy legyőzze a Sátánt, és az egész emberiségnek elhozza az üdvösséget. Ezt az alkalmat arra használja, hogy lehetővé tegye, hogy minden a mennyben, minden a földön, minden a tengerekben, Isten földi teremtésének minden egyes tárgya meglássa az Ő mindenhatóságát, és tanúja legyen az Ő minden cselekedetének. Megragadja az alkalmat, amelyet a Sátán legyőzése biztosít Számára, hogy minden tettét kinyilvánítsa az embereknek, és képessé tegye őket arra, hogy dicsőítsék Őt, és magasztalják bölcsességét a Sátán legyőzésében. A földön, a mennyben és a tengerekben minden dicsőséget hoz Istennek, dicsőíti az Ő mindenhatóságát, dicsőíti az Ő minden egyes tettét, és az Ő szent nevét kiáltja. Ez bizonyítja, hogy Ő legyőzte a Sátánt; ez bizonyítja, hogy Ő diadalt aratott a Sátán fölött. Ami még fontosabb: ez bizonyítja, hogy Ő üdvözíti az emberiséget. Isten egész teremtett világa dicsőséget hoz Neki, dicsőíti Őt, amiért legyőzte ellenségét, és győztesen tért vissza, és nagy, győzedelmes Királyként magasztalja Őt. Az Ő célja nem pusztán az, hogy legyőzze a Sátánt, ezért folytatódott az Ő munkája hatezer éven keresztül. A Sátán legyőzése révén menti meg az emberiséget; a Sátán legyőzése révén nyilvánítja ki minden tettét és teljes dicsőségét. Ő dicsőséget fog szerezni, és az angyalok egész sokasága látni fogja az Ő teljes dicsőségét. A hírnökök a mennyben, az emberek a földön és a teremtés minden tárgya a földön látni fogja a Teremtő dicsőségét. Ez a munka, amelyet Ő végez. Az Ő teremtése a mennyben és a földön mind tanúja lesz az Ő dicsőségének, Ő pedig diadalmasan tér majd vissza, miután megsemmisítő vereséget mért a Sátánra, és megengedi, hogy az emberiség dicsőítse Őt, így kettős győzelmet érve el munkájában. Végül meghódítja az egész emberiséget, és eltöröl mindenkit, aki ellenáll vagy lázad; más szavakkal: eltörli mindazokat, akik a Sátánhoz tartoznak. Te mostanában Isten oly sok cselekedetének tanúja vagy, és mégis ellenállsz, lázadó vagy, és nem veted alá magad; sok mindent dédelgetsz magadban, és azt teszed, amihez kedved támad. Saját vágyaidat és preferenciáidat követed; ez mind lázadás és ellenállás. Minden Istenbe vetett hit, amely a test és az egyén vágyai kedvéért, az egyén saját tetszése, a világ és a Sátán kedvéért van, mocskos; ellenálló és lázadó természetű. Manapság sok különféle típusú hit létezik: egyesek katasztrófa elől keresnek menedéket, mások áldásokat próbálnak megszerezni; egyesek misztériumokat kívánnak megérteni, megint mások pedig pénzt akarnak szerezni. Ezek mind az ellenállás formái, mind megannyi istenkáromlás! Ha azt mondjuk, hogy valaki ellenáll vagy lázad – talán nem ilyen viselkedésekre utal? Ezekben a napokban sok ember zúgolódik, panaszkodik vagy ítélkezik. Ezek mind olyasmik, amiket a gonoszok tesznek; az emberi ellenállás és lázadó természet példái. Az ilyen emberek a Sátán birtokában és megszállása alatt vannak. Isten azokat szerzi meg, akik teljesen alávetik magukat Neki; olyan emberek ők, akiket megrontott a Sátán, de Isten jelenlegi munkája megmentette és meghódította őket, akik gyötrelmeken mentek keresztül, és akiket végül Isten teljes mértékben megszerzett, akik többé nem élnek a Sátán hatalma alatt, akik kitörtek az igaztalanságból, és akik hajlandók szentségben élni – ilyenek a legszentebb emberek; bizony, ők a szentek. Ha jelenlegi cselekedeteid nincsenek összhangban Isten követelményeinek akár csak egy részével is, akkor kitaszítás lesz az osztályrészed. Ez vitathatatlan. Minden attól függ, mi történik most; bár eleve elrendeltettél és kiválasztattál, akkor is mai cselekedeteid döntik el, hogyan végzed. Ha most nem tudsz lépést tartani, kitaszított leszel. Ha most nem tudsz lépést tartani, hogy tudsz majd lépést tartani később? Ilyen nagy csoda jelent meg előtted, de te még mindig nem hiszel. Akkor hát hogyan fogsz hinni Istenben később, amikor már befejezte munkáját, és többé nem végez majd ilyen munkát? Addigra még inkább lehetetlen lesz számodra, hogy kövesd Őt! Később Isten majd a te hozzáállásod, a megtestesült Isten munkájával kapcsolatos tudásod és a tapasztalatod alapján fogja eldönteni, hogy bűnös vagy-e vagy igaz, illetve azt, hogy tökéletessé tesz-e vagy kitaszít. Most tisztán kell látnod. A Szentlélek így munkálkodik: a mai viselkedésed szerint dönti el, hogyan végzed. Ki mondja ki a mai szavakat? Ki végzi el a mai munkát? Ki dönt úgy, hogy ma kitaszított leszel? Ki dönt úgy, hogy tökéletessé tesz téged? Nem ez az, amit Én Magam csinálok? Én vagyok Az, Aki ezeket a szavakat mondja; Én vagyok Az, Aki ezt a munkát elvégzi. Az emberek megátkozása, megfenyítése és megítélése mind az Én munkám része. Végül azt is Én döntöm el, hogy kitaszítsalak-e. Ez mind az Én dolgom! Az Én dolgom, hogy tökéletessé tegyelek, és szintén az Én dolgom megengedni neked, hogy áldásokban részesülj. Ez mind olyan munka, amelyet Én végzek. A te végkimeneteledet nem Jahve rendelte el eleve, hanem a ma Istene dönti el. A döntés épp most születik; nem réges-régen, még a világ teremtése előtt született meg. Egyes oktalan emberek ezt mondják: „Talán valami baj van a Te szemeddel, és nem úgy látsz engem, ahogy kellene. Végül pontosan azt fogod látni, amit a Lélek kinyilvánít!” Jézus eredetileg tanítványául választotta Júdást. Az emberek azt kérdezik: „Hogyan választhatott olyan tanítványt, aki később elárulta Őt?” Júdásnak eleinte nem állt szándékában elárulni Jézust; ez csak később történt. Akkoriban Júdás megítélése Jézus szemében meglehetősen kedvező volt; Jézus elhívta őt magával, és rábízta a pénzügyeikkel kapcsolatos felelősséget. Ha Jézus tudta volna, hogy Júdás sikkasztani fog, sohasem bízott volna rá ilyen ügyeket. Mondhatni, Jézus eredetileg nem tudta, hogy ez az ember aljas és csalárd, sem azt, hogy be fogja csapni fivéreit és nővéreit. Később, miután Júdás már követte Jézust egy ideje, Jézus látta, hogy hízelkedik fivéreinek és nővéreinek, és Istennek is hízelkedik. Egyesek azt is felfedezték, hogy Júdásnak szokása pénzt elvenni a pénzeszsákból, és aztán beszámoltak erről Jézusnak. Jézus csak ekkor szerzett tudomást arról, hogy mi folyik. Mivel Jézusnak el kellett végeznie a keresztre feszítés munkáját, és szüksége volt valakire, aki elárulja, és mivel Júdás éppen a megfelelő fajta ember volt, hogy ezt a szerepet eljátssza, Jézus azt mondta: „Közülünk egy elárul majd engem. Az Emberfia ezt az árulást használja fel, hogy keresztre feszítsék, és három nap múlva feltámad.” Abban az időben Jézus igazából nem azért választotta ki Júdást, hogy az elárulja Őt; épp ellenkezőleg, azt remélte, hogy Júdás hűséges tanítvány lesz. Júdásról váratlanul kiderült, hogy kapzsi, torz ember, aki elárulta az Urat, így Jézus kihasználta ezt a helyzetet, hogy kiválassza Júdást erre a munkára. Ha Jézusnak mind a tizenkét tanítványa hűséges lett volna, és senki olyan nem lett volna köztük, mint Júdás, akkor olyasvalakinek kellett volna elárulnia Jézust, aki nem tartozott a tanítványok közé. Abban az időben azonban épp úgy alakult, hogy volt a tanítványok között egyvalaki, aki szívesen hagyta magát megvesztegetni: Júdás. Jézus ezért ezt az embert használta fel, hogy befejezze munkáját. Milyen egyszerű volt ez! Jézus ezt nem határozta meg előre munkája kezdetén; csak akkor hozta meg ezt a döntést, amikor a dolgok egy bizonyos pontra jutottak. Ez Jézus döntése volt, ami azt jelenti, hogy magának Isten Lelkének a döntése volt. Eredetileg Jézus választotta ki Júdást; amikor később Júdás elárulta Jézust, ez olyasmi volt, amit a Szentlélek tett saját céljainak érdekében. Ez a Szentlélek abban az időben elvégzett munkája volt. Amikor Jézus kiválasztotta Júdást, fogalma sem volt arról, hogy Júdás el fogja árulni Őt. Ő csak azt tudta, hogy ez az ember Iskáriótes Júdás. A ti végetek is az önalávetésetek mai szintje és az életetek növekedési szintje alapján dől el, nem pedig bármilyen emberi elképzelés alapján, mely szerint a végetek a világ teremtésekor lett eleve elrendelve. Tisztán kell észlelned ezeket a dolgokat. Ez a munka egyáltalán nem úgy zajlik, ahogy te képzeled.