A megtestesült Istent Krisztusnak hívják, és Krisztus az Isten Lelke által felöltött test. Ez a test nem hasonlít semmilyen emberhez, aki testből való. Ez a különbség azért van, mert Krisztus a Lélek megtestesülése, nem pedig testi. Egyszerre rendelkezik normális emberi és teljes isteni mivoltával. Isteni mivoltának egyetlen ember sincs birtokában. Normális emberi mivolta fenntartja minden normális tevékenységét a testben, míg isteni mivolta Magának Istennek a munkáját végzi. Legyen az Ő emberi vagy isteni mivolta, mindkettő a mennyei Atya akaratának van alávetve. Krisztus lényege a Lélek, azaz isteni mivolta. Ezért az Ő lényege Maga Isten; ez a lényeg nem fogja akadályozni a saját munkáját, és nem tudna semmi olyat tenni, ami saját munkáját tönkretenné, és soha nem mondana olyan szavakat sem, amelyek saját akarata ellen lennének. Ezért a megtestesült Isten sohasem végezne olyan munkát, amely félbeszakítja saját irányítását. Ez az, amit minden embernek meg kellene értenie. A Szentlélek munkájának lényege, hogy megmentse az embert, és Isten saját irányítását szolgálja. Hasonlóképpen Krisztus munkája is az ember megmentése, és Isten akaratát szolgálja. Tekintve, hogy Isten testet ölt, a testében valósítja meg a lényegét, úgy, hogy a teste elegendő a munkája elvégzéséhez. Ezért Isten Lelkének minden munkáját Krisztus munkája helyettesíti a megtestesülés idején, és a megtestesülés ideje alatt minden munka középpontjában Krisztus munkája áll. Ez nem vegyíthető semmilyen más kor munkájával. És mivel Isten testet ölt, Ő a testének azonosságában munkálkodik; mivel testben jön, testben is fejezi be azt a munkát, amelyet el kell végeznie. Legyen az Isten Lelke vagy Krisztus, mindkettő Maga Isten, és Ő elvégzi a munkát, amit végeznie kell, és teljesíti a szolgálatot, amit teljesítenie kell.

Maga Isten lényege gyakorolja a hatalmat, de képes teljes mértékben alávetni magát a tőle származó hatalomnak. Legyen szó akár a Lélek, akár a test munkájáról, egyik sem ütközik a másikkal. Isten Lelke a hatalom az egész teremtés felett. Az Isten lényegével rendelkező test is rendelkezik hatalommal, de Isten a testben is elvégezhet minden olyan munkát, amely aláveti magát a mennyei Atya akaratának. Ezt egyetlen ember sem tudja megvalósítani vagy felfogni. Isten Maga a hatalom, de a teste alávetheti magát az Ő hatalmának. Erre utal, amikor azt mondják, hogy „Krisztus aláveti magát az Atya Isten akaratának”. Isten egy Lélek, és képes elvégezni az üdvösség munkáját, ahogyan Isten emberré is válhat. Mindenesetre Maga Isten végzi el a saját munkáját; nem szakítja félbe és nem zavarja meg, még kevésbé végez olyan munkát, amely ellentmond önmagának, mivel a Lélek és a test által végzett munka lényege egyforma. Legyen az a lélek vagy a test, mindkettő egyazon akarat teljesítésén és ugyanazon munka irányításán dolgozik. Bár a Lélek és a test két különböző minőséggel rendelkezik, lényegük ugyanaz; mindkettő rendelkezik Magának Istennek a lényegével és Magának Istennek az azonosságával. Maga Isten nem rendelkezik a lázadó mivolt elemeivel; az Ő lényege jó. Ő minden szépség és jóság, valamint minden szeretet kifejeződése. Isten még testben sem tesz semmi olyat, ami lázad az Atya Isten ellen. Még élete feláldozása árán is teljes szívéből hajlandó lenne így tenni, és nem hozna más döntést. Isten nem rendelkezik az önelégültség vagy az elbizakodottság, az önhittség és az arrogancia elemeivel; nincsenek meg benne az elvetemültség elemei. Minden, ami lázad Isten ellen, a Sátántól származik; a Sátán a forrása minden csúfságnak és gonoszságnak. Az embernek azért vannak a Sátánéhoz hasonló tulajdonságai, mert a Sátán megrontotta és megdolgozta az embert. Krisztust nem rontotta meg a Sátán, ezért Őbenne csak Isten tulajdonságai vannak meg, a Sátán tulajdonságai közül egy sem. Bármilyen fáradságos is a munka, vagy gyenge is a test, Isten, amíg testben él, soha nem tesz semmi olyat, ami félbeszakítja Magának Istennek a munkáját, és még kevésbé fordít hátat lázadó mivoltból az Atya Isten akaratának. Inkább szenvedné el a test fájdalmait, minthogy szembeszegüljön az Atya Isten akaratával; ahogy Jézus mondta imájában: „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én kívánom, hanem amint te.” Az emberek maguk hozzák meg döntéseiket, de Krisztus nem. Bár Ő rendelkezik Magának Istennek az identitásával, mégis keresi az Atya Isten akaratát, és a test szemszögéből nézve teljesíti azt, amit az Atya Isten rábízott. Ez olyasvalami, amit az ember nem érhet el. Ami a Sátántól származik, az nem rendelkezhet Isten lényegével; csak olyasmivel, ami lázad Isten ellen és ellenáll Neki. Nem tudja teljes mértékben alávetni magát Istennek, még kevésbé tudja önként alávetni magát Isten akaratának. Krisztuson kívül minden ember tehet olyat, ami ellenszegül Istennek, és egyetlen ember sem képes közvetlenül vállalni az Isten által rábízott munkát; senki sem képes arra, hogy Isten irányítását a saját teljesítendő kötelességének tekintse. Krisztus lényege az Atya Isten akaratának való alávetettség; az Isten elleni lázadás a Sátán jellemzője. Ez a két tulajdonság összeegyeztethetetlen, és akiben megvannak a Sátán tulajdonságai, az nem nevezhető Krisztusnak. Azért nem tudja az ember Isten helyett elvégezni Isten munkáját, mert az emberben nincs meg semmi Isten lényegéből. Az ember a maga személyes érdekei és jövőbeli kilátásai érdekében munkálkodik Isten számára, Krisztus azonban azért dolgozik, hogy az Atya Isten akaratát kövesse.

Krisztus emberi mivoltát az Ő isteni mivolta irányítja. Bár testben van, emberi mivolta nem teljesen olyan, mint egy hús-vér emberé. Megvan a saját egyedi jelleme, és ezt is isteni mivolta irányítja. Az Ő isteni mivoltának nincs gyengesége; Krisztus gyengesége emberi mivoltának gyengeségére vonatkozik. Bizonyos mértékig ez a gyengeség korlátozza az Ő isteni mivoltát, de ezek a korlátok bizonyos hatókörön és időn belül vannak, és nem határtalanok. Amikor eljön az ideje annak, hogy isteni mivoltának munkáját elvégezze, arra az Ő emberi mivoltától függetlenül kerül sor. Krisztus emberi mivoltát teljes egészében isteni mivolta irányítja. Emberi mivoltának normális életén kívül minden más cselekedetét isteni mivolta befolyásolja, érinti és irányítja. Bár Krisztusnak van emberi mivolta, ez nem zavarja meg isteni mivoltának munkáját, és ez pontosan azért van, mert Krisztus emberi mivoltát isteni mivolta irányítja; bár emberi mivolta nem érett a tekintetben, ahogyan másokkal viselkedik, ez nincs hatással isteni mivoltának normális munkájára. Amikor azt mondom, hogy az Ő emberi mivolta nem romlott meg, azt úgy értem, hogy Krisztus emberi mivoltát közvetlenül isteni mivolta tudja utasítani, és hogy Ő magasabb értelemmel rendelkezik, mint az átlagember. Az Ő emberi mivolta a legalkalmasabb arra, hogy isteni mivolta irányítsa munkájában; az Ő emberi mivolta a legalkalmasabb arra, hogy kifejezze isteni mivolta munkáját, és a legalkalmasabb arra, hogy alávesse magát ennek a munkának. Amikor Isten a testben munkálkodik, soha nem téveszti szem elől azt a kötelességet, amelyet a testben élő embernek teljesítenie kell; Ő képes igaz szívvel imádni Istent a mennyben. Rendelkezik Isten lényegével, és az identitása Magáé Istené. Csakhogy Ő a földre jött, és teremtett lénnyé lett, egy teremtett lény külső burkával, és most rendelkezik emberi mivolttal, amije korábban nem volt. Képes imádni Istent a mennyben; ez Magának Istennek a lénye, és az ember számára utánozhatatlan. Az ő identitása Isten Maga. Ő a test szemszögéből imádja Istent; ezért nem helytelenek a „Krisztus imádja Istent a mennyben” szavak. Amit az embertől kér, az pontosan az Ő saját lénye; mindazt, amit az embertől kér, már elérte, mielőtt kérte volna tőle. Soha nem támasztana követelményeket másokkal szemben, miközben Ő maga mentes tőlük, mivel mindez alkotja az Ő lényét. Függetlenül attól, hogy hogyan végzi a munkáját, nem cselekedne úgy, hogy lázadjon Isten ellen. Bármit is kérjen az embertől, egyetlen kérése sem haladja meg az ember által elérhetőt. Minden, amit Ő tesz, az Isten akaratát követi, és az Ő irányítását szolgálja. Krisztus isteni mivolta minden ember felett áll, ezért Ő a legmagasabb hatalom minden teremtett lény számára. Ez a hatalom az Ő isteni mivolta, vagyis Magának Istennek a természete és lénye, ami meghatározza az Ő identitását. Ezért – bármennyire is normális az Ő emberi mivolta – tagadhatatlan, hogy Magának Istennek az identitásával rendelkezik; nem számít, milyen nézőpontból beszél, és hogyan veti alá magát Isten akaratának, nem lehet azt mondani, hogy Ő nem Isten Maga. Ostoba és tudatlan emberek gyakran hibának tekintik Krisztus normális emberi mivoltát. Bárhogyan is fejezi ki és tárja fel isteni mivoltának lényét, az ember képtelen elismerni, hogy Ő Krisztus. És minél inkább megmutatja Krisztus az Ő alávetettségét és alázatosságát, az ostoba emberek annál kevésbé becsülik Őt. Még olyanok is vannak, akik kirekesztő és megvető magatartást tanúsítanak Vele szemben, egyszersmind a magasztos képek „nagy embereit” teszik ki az asztalra, hogy azokat imádják. Az ember Istennel szembeni ellenállása és lázadása egyrészt abból ered, hogy a testet öltött Isten lényege aláveti magát Isten akaratának, másrészt Krisztus normális emberi mivoltából; ez a forrása az ember Istennel szembeni ellenállásának és lázadásának. Ha Krisztus nem viselte volna emberi mivoltának álcáját, és nem egy teremtett lény szemszögéből kereste volna az Atya Isten akaratát, hanem ehelyett felsőbbrendű emberi mivolttal rendelkezett volna, akkor valószínűleg nem lenne lázadás az emberek között. Az ember azért hajlandó mindig hinni egy láthatatlan mennybéli Istenben, mert a mennybéli Istennek nincs emberi mivolta, és nem rendelkezik a teremtett lények egyetlen tulajdonságával sem. Ezért az ember mindig a legnagyobb megbecsüléssel tekint rá, Krisztussal szemben viszont megvető magatartást tanúsít.

Bár a földön Krisztus is képes Magának Istennek a nevében cselekedni, nem azzal a szándékkal érkezett, hogy minden embernek megmutassa az Ő testbéli képmását. Nem azért jön, hogy minden ember lássa Őt; azért jön, hogy az embereket kézen fogva vezesse, és így az ember belépjen az új korba. Krisztus testének funkciója Magának Istennek a munkáját szolgálja, vagyis Isten testben való munkálkodását, és nem azt, hogy az ember teljesen megértse az Ő testének lényegét. Bárhogyan is munkálkodik, semmi sem haladja meg azt, ami a test által elérhető. Bárhogyan is munkálkodik, azt a testben, normális emberi mivoltával teszi, és nem tárja fel teljesen az ember előtt Isten igazi arcát. Ráadásul az Ő munkája a testben sohasem olyan természetfeletti vagy felbecsülhetetlen, mint ahogyan azt az ember elképzeli. Bár Krisztus testben képviseli Magát Istent, és személyesen végzi el azt a munkát, amelyet Istennek Magának kellene elvégeznie, nem tagadja Isten mennybéli létezését, és nem is hirdeti lázasan saját tetteit. Inkább rejtve marad, alázatosan, a testében. Krisztuson kívül azok, akik hamisan Krisztusnak mondják magukat, nem rendelkeznek az Ő tulajdonságaival. Ha szembeállítjuk e hamis krisztusok arrogáns és kevély beállítottságával, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy Krisztus valójában miféle test. Minél hamisabbak, annál jobban hivalkodnak az ilyen hamis krisztusok, és annál inkább képesek jeleket és csodákat tenni az emberek félrevezetésére. A hamis krisztusokban nincsenek meg Isten tulajdonságai; Krisztust nem szennyezi be semmilyen elem, ami a hamis krisztusok sajátja. Isten csak azért ölt testet, hogy teljesítse a test munkáját, nem pedig azért, hogy az emberek pusztán láthassák Őt. Inkább hagyja, hogy a munkája megerősítse az identitását, és hagyja, hogy az, amit kinyilatkoztat, igazolja az Ő lényegét. Az Ő lényege nem megalapozatlan; az identitását nem kézzel ragadta meg; azt az Ő munkája és lényege határozza meg. Bár Ő rendelkezik Magának Istennek a lényegével, és képes elvégezni Magának Istennek a munkáját, a Lélekkel ellentétben Ő mégiscsak test. Ő nem Isten a Lélek tulajdonságaival; Ő Isten a test burkával. Ezért, bármennyire is normális és gyenge, és bármennyire is keresi az Atya Isten akaratát, isteni mivolta tagadhatatlan. A testet öltött Istenben nemcsak a normális emberi mivolt és annak gyengeségei léteznek, hanem az Ő isteni mivoltának csodálatossága és kifürkészhetetlensége is, valamint a testben végrehajtott összes cselekedete. Ezért Krisztusban megvan mind az emberi, mind az isteni mivolt, ténylegesen és gyakorlatilag is. Ez a legkevésbé sem valami üres vagy természetfeletti. Ő azzal az elsődleges céllal jön a földre, hogy munkálkodjon; a földi munka elvégzéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy normális emberi mivolta legyen; különben bármilyen nagy is isteni mivoltának ereje, eredeti funkcióját nem tudja megfelelően kiaknázni. Bár emberi mivolta nagy jelentőséggel bír, nem ez az Ő lényege. Az Ő lényege az isteni mivolta; ezért abban a pillanatban, amikor megkezdi földi szolgálatát, elkezdi kifejezni isteni mivoltának lényét. Az Ő emberi mivolta kizárólag azért létezik, hogy fenntartsa testének normális életét, hogy isteni mivolta a testben normális módon végezze munkáját; isteni mivolta az, amely teljes egészében irányítja a munkáját. Amikor befejezi a munkáját, akkor teljesítette szolgálatát. Amit az embernek meg kellene ismernie, az az Ő munkájának a teljessége, Ő pedig a munkája által teszi lehetővé, hogy az ember megismerje Őt. Munkája során teljes egészében kifejezi isteni mivoltának lényét, amely nem az emberi mivolta által beszennyezett természete, vagy a gondolkodás és az emberi viselkedés által beszennyezett lénye. Amikor eljön az idő, amikor az Ő szolgálata teljes egészében véget ér, addigra Ő már tökéletesen és teljes mértékben kifejezte a természetét, amit ki kellett fejeznie. Az Ő munkáját nem irányítja egyetlen ember utasítása sem; az Ő természetének kifejezése is teljesen szabad, és nem az elme irányítja, illetve nem a gondolat formálja, hanem természetes módon tárul fel. Ez olyasmi, amit egyetlen ember sem érhet el. Még ha zord is a környezet, vagy kedvezőtlenek is a körülmények, Ő képes a megfelelő időben kifejezni a természetét. Aki Krisztus, az kifejezi Krisztus lényét, míg akik nem, azokban nincs meg Krisztus természete. Ezért, még akkor is, ha mindenki ellenáll neki, vagy ha vannak róla elképzeléseik, az ember elképzelései alapján senki sem tagadhatja, hogy a Krisztus által kifejezett természet Istené. Mindazok, akik igaz szívvel követik Krisztust vagy szándékosan keresik Istent, el fogják ismerni az Ő isteni mivoltának kifejeződése alapján, hogy Ő Krisztus. Soha nem tagadnák meg Krisztust valamely aspektusa alapján, amely nem felel meg az ember elképzeléseinek. Bár az ember nagyon ostoba, mindenki pontosan tudja, hogy mi az ember akarata, és mi származik Istentől. Csupán arról van szó, hogy sokan szándékosan ellenállnak Krisztusnak a saját céljaik miatt. Ha nem így lenne, akkor egyetlen embernek sem lenne oka tagadni Krisztus létezését, mert a Krisztus által kifejezett isteni mivolt valóban létezik, és az Ő munkája szabad szemmel is látható.

Krisztus munkája és kifejeződése határozza meg az Ő lényegét. Ő képes igaz szívvel elvégezni azt, amit rábíztak. Képes igaz szívvel imádni Istent a mennyben, és igaz szívvel keresni az Atya Isten akaratát. Mindezt az Ő lényege határozza meg. És ugyanígy az Ő természetes kinyilatkoztatását is az Ő lényege határozza meg; azért nevezem ezt az Ő „természetes kinyilatkoztatásának”, mert az Ő kifejeződése nem utánzás, nem ember általi tanítás és nem ember általi sokéves művelés eredménye. Nem megtanulta, vagy felékesítette magát vele, hanem benne rejlik. Az ember tagadhatja az Ő munkáját, kifejeződését, emberi mivoltát és normális emberi mivoltának teljes létét, de senki sem tagadhatja, hogy igaz szívvel imádja a mennybéli Istent; senki sem tagadhatja, hogy azért jött, hogy beteljesítse a mennyei Atya akaratát, és senki sem tagadhatja azt az őszinteséget, amellyel az Atya Istent keresi. Bár az Ő képmása nem tetszetős az érzékeknek, az Ő beszédének nincs rendkívüli atmoszférája, és az Ő munkája nem olyan eget-földet rengető, mint ahogy az ember elképzeli, Ő valóban Krisztus, aki igaz szívvel teljesíti a mennyei Atya akaratát, teljesen aláveti magát a mennyei Atyának, és mindhalálig engedelmes. Ez azért van így, mert az Ő lényege Krisztus lényege. Ezt az igazságot az ember nehezen hiszi el, de ez tény. Amikor Krisztus szolgálata teljesen elvégeztetik, az ember képes lesz látni a munkájából, hogy az Ő természete és lénye a mennybéli Isten természetét és lényét képviseli. Akkor majd teljes munkájának az összegzése megerősíti, hogy Ő valóban az a test, amelyet az Ige magára ölt, és az nem olyan, mint egy test és vér emberé. Krisztus földi munkájának minden egyes lépése reprezentatív jelentőséggel bír, de az ember, aki megtapasztalja az egyes lépések tényleges munkáját, képtelen felfogni az Ő munkájának jelentőségét. Különösen így van ez az Isten második megtestesülése során végzett munkájának számos lépésével. A legtöbbeknek, akik csak hallották vagy látták Krisztus szavait, de soha nem látták Őt, nincs elképzelésük az Ő munkájáról; azok, akik látták Krisztust, hallották szavait és megtapasztalták munkáját, nehezen tudják elfogadni azt. Vajon nem azért van ez, mert Krisztus megjelenése és normális emberi mivolta nem az ember ízlése szerint való? Azoknak, akik elfogadják az Ő munkáját, miután Krisztus eltávozott, nem lesznek ilyen nehézségeik, mert ők csupán elfogadják az Ő munkáját, és nem kerülnek kapcsolatba Krisztus normális emberi mivoltával. Az ember képtelen elvetni az Istenről alkotott elképzeléseit, ehelyett tüzetesen górcső alá veszi Őt; ez amiatt van, hogy az ember csak a megjelenésére összpontosít, és képtelen felismerni az Ő lényegét a munkája és a szavai alapján. Ha az ember szemet huny Krisztus megjelenése felett, vagy kerüli Krisztus emberi mivoltának megvitatását, és csak az isteni mivoltáról beszél, akinek munkája és szavai senki számára sem elérhetők, akkor az ember elképzelései a felére csökkennek, akár oly mértékig, hogy minden ember nehézsége megoldódik. A testet öltött Istent munkája során az ember nem tudja eltűrni, tele van számos Róla alkotott elképzeléssel, és gyakoriak az ellenállás és a lázadás esetei. Az ember nem képes eltűrni Isten létezését, nem tud elnéző lenni Krisztus alázatosságával és rejtettségével szemben, és nem tud megbocsátani Krisztus lényegének, amely aláveti magát a mennyei Atyának. Ezért nem maradhat az emberrel az örökkévalóságig, miután befejezi a munkáját, mivel az ember nem hajlandó megengedni Neki, hogy mellette éljen. Ha az ember az Ő munkája során sem tud engedékenységet tanúsítani Iránta, akkor hogyan tűrnék el, hogy mellettük éljen, miután teljesítette a szolgálatát, és figyeli őket, ahogy fokozatosan megtapasztalják a szavait? Vajon akkor nem buknának el miatta sokan? Az ember csak azt engedi meg neki, hogy munkálkodjon a földön; legfeljebb ilyen mértékig terjed az ember engedékenysége. Ha az Ő munkája nem lenne, az ember már rég száműzte volna Őt a földről, hát vajon mennyivel lenne kevésbé elnéző, amikor elvégzi a munkáját? Vajon akkor az ember nem végezné ki Őt, és nem kínozná halálra? Ha nem Krisztusnak hívnák, akkor bizonyára nem tudna az emberiség körében dolgozni; ha nem Magának Istennek az identitásával munkálkodna, hanem csak átlagos emberként, akkor az emberek nem tűrnék el, hogy egyetlen mondatot is szóljon, még kevésbé tűrnék el munkálkodásának legcsekélyebb részét is. Tehát Ő csak ezt az identitást viheti magával a munkájában. Így a munkája sokkal erőteljesebb, mintha nem tette volna ezt, mert az emberek mind hajlandóak engedelmeskedni a tekintélyes és nagy identitásnak. Ha nem hordozná magában Isten identitását, amikor munkálkodik, vagy nem úgy jelenne meg, mint Maga Isten, akkor egyáltalán nem lenne lehetősége munkálkodni. Annak ellenére, hogy Isten lényegével és Krisztus lényével rendelkezik, az ember nem enyhülne meg, és nem engedné meg Neki, hogy könnyedén végezzen munkát az emberiség körében. Magának Istennek az identitását hordozza a munkájában; bár az ilyen munka több tucatszor erőteljesebb, mint az ilyen identitás nélkül végzett munka, az ember mégsem veti alá magát Neki teljes mértékben, mert az ember csak az Ő tekintélyének engedelmeskedik, nem pedig a lényegének. Ha így van, akkor, ha egy napon Krisztus lemond a posztjáról, vajon megengedhetné-e az ember, hogy akár csak egy napig is életben maradjon? Isten hajlandó a földön élni az emberrel, hogy lássa, milyen hatásokat vált ki az Ő keze munkája az elkövetkező években. Az ember azonban képtelen elviselni az Ő jelenlétét akár egy napig is, ezért csak feladni tudná. Már az is az ember engedékenységének és kegyelmének legnagyobb mértéke, hogy Isten az emberek között végezheti a munkát, amit Neki végeznie kell, és teljesítheti az Ő szolgálatát. Bár azok, akiket személyesen meghódított, kegyelemmel vannak felé, mégis csak azt engedik meg Neki, hogy addig maradjon, amíg a munkája be nem fejeződik, egy perccel sem tovább. Ha ez így van, mi a helyzet azokkal, akiket nem hódított meg? Vajon nem azért bánik így az ember a testet öltött Istennel, mert Ő Krisztus, egy normális emberi burokkal? Ha csak isteni mivolta lenne, és nem normális emberi mivolta, akkor nem oldódnának meg az ember nehézségei a legnagyobb könnyedséggel? Az ember méltatlankodva elismeri isteni mivoltát, és nem mutat érdeklődést a közönséges emberi porhüvelye iránt, annak ellenére, hogy az Ő lényege pontosan Krisztusé, aki aláveti magát a mennyei Atya akaratának. Mint ilyen, csak azért vonhatta vissza azt a munkáját, hogy az emberek között legyen és osztozzon velük örömökben és bánatokban egyaránt, mivel az ember nem tudta többé eltűrni a létezését.